Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-14 / 164. szám
1987. JÚLIUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Compakt Kereskedelmi Csomagoló Vállalat tiszaroffi gyárában havonta több száz áruféleséget csomagolnak. Jelenleg 50 tonna szovjet mazsola érkezett, képűnkön ezt tasakol- ja az automata. (Fotó: T. Z.) Csehszlovák küldöttség Szolnokon A CSKP Politikai Főiskolájának hazánkban tartózkodó küldöttsége kétnapos látogatásra érkezett tegnap Szolnokra. A delegációt a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán Ungor Tibor, az oktatási igazgatóság vezetője fogadta. A vendégeknek Bugán Mihály, a megyei tanács elnök- helyettese tartott előadást a megye agrártermelésének intenzifikálásáról és az élelmiszeripar helyzetéről, majd Ungor Tibor tájékoztatta őket az oktatási igazgatóság munkájáról. Kora délután Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára tartott számukra tájékoztatót megyénk életéről. Ezt követően a küldöttség Palotásra, az állami gazdaságba látogatott, ahol Bagi Károly igazgató kalauzolása mellett ismerkedtek a baromfi és haltenyésztéssel, illetve a rizstermeléssel. A delegáció ma rövid szolnoki városnézés után az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatot keresi fel, majd az élelmiszerkereskedelemmel ismerkedik. Azt követően Budapestre utazik. Törökszentmiklósi tennivalók „Forintos” csatorna Néhány napos eső elegendő ahhoz, hogy mondjuk a Kazinczy utcában elöntse a kerteket a víz. Akikor nem lehet semmit se csinálni, csak szidni az eget, amely — kivált az északi városrészen — ilyen lehetetlen helyzetet teremtett. Soltész József aztán tudja. Neki már többször volt része benne. Most is itt áll a csőfektetők mellett, fejcsóválva nézi, ahogy a markoló egyetlen merítése után fölbuzog a víz. Bólintással nyugtázza a gép újabb cselekedetét: sódert önt a szivárgó víz tetejére, lehet beigazítani a csöveket, lehet szintezni, „összeragasztani”. A szakik odalenn az árakban fütyülnek a nagy melegre, végzik akkurátusán a dolgukat. Szekeres Sándor a törökszentmiklósi csatornatársulat elnöke kezet ráz Soltésszal. Neki is mondja: — Az időjárás miatt volt egy kis késés, de már behozták. A Kötivizig három szakaszmérnöksége a kivitelező, a bonyolítást a megyei Víz és Csatornamű Vállalat végzi. Érdekük, hogy rendben menjenek a dolgok, mert ők veszik majd át a kész rendszert üzemeltetésre. Soltész József, erősen ősz, jótartású férfi. Könnyű volt a szervezós — Én „ősi’’ törökszentmiklósi vagyok. Amikor huszonnégy éve építettünk, ezt a hátam mögötti házat itt ni, akkor tizenhárom méterre kellett a kútvízért leásni. Most? Kihúzok egy sárgarépát a kertben s már ott van. Borzasztó a helyzet, ha esik, a kertben áll a víz, sőt most, a legutóbbi zuhé- kor az utcában is csak csizmában közlekedhettünk. Az a szivattyúház — mutat egy vakolatlan téglaépületre — segít ilyenkor, amennyire tud. Talán magyarázat sem kell, miért szükséges a csatornatársulat ebben a városban. Jelenleg a lakásoknak csupán tizenhárom és fél százaléka csatornázott — ez bizony nagyon kevés. Az északi városrész, ahol beszélgetünk, a legmélyebben fekvő területek egyike. Arról nem is beszélve, hogy itt hagyományos emésztek épültek. amelyekből a Csupán Szekeres Sándorral papírokat böngészünk. A vállalkozás nagysága számokban: a mostani építkezés a tisztítóművel együtt 252 millió forint lesz. Több, mint huszonegy kilométer csatorna épül, s készül négy átemelő is. Öt év múlva, amikorra a tervek szerint mindennel végeznek, még mindig csak a lakások egy harmada juttathatja szennyvizét csatornába, s onnan a tisztítóműbe. De lépni kell. mert különben még nagyobb lesz a lemaradás, s onnan előbbre jutni kétannyiba kerülhet. szennyvíz a talajba kerül. Csoda-e, ha évről évre magasabbra emelkedik az „áldás” alulról? — Hát ez az — jegyzi meg morfondírozásuinkra Szekeres Sándor —, ezért kellett dönteni, hogy most mi legyen, belvízelvezető vagy pedig szennyvíz csatorna? Utóbbi mellett döntöttünk. ^ — Én részt vettem a szervezésben is. Könnyen ment, az emberek megértették, hogy nagy szükségünk van rá. Tizenöt év alatt kell huszonötezer foimtot fizetnünk. Nem olyan nagyon sok, viszont fizetjük még a gázt is, hiszen azt sem régen kötötték be. Meg hát akad más is — mondja a zúgó gép munkáját ismét ellenőrizve Soltész József. — Ki-ki úgy pótolja a pénzét, ahogy tudja. Én például jószágot tartok, malacot, csirkét, a kert is terem valamicskét. Hát így. a kezdet A Battyihány utca szinte párhuzamos a várost átszelő főútvonallal. Itt a Kötivizig karcagi szakaszmérnökségének emberei küzdöttek még néhány nappal ezelőtt is a sárral. Szöllősi Sándor a lakókocsi ajtajából mutat a Mezőgép öntödéjének kerítése felé; — Ami ott volt, azt senkinek nem kívánom! Nekünk jócskán a talajvíz szintje alá kell fektetnünk a csöveket. Akkoriban — ezért kicsit késésben is voltunk — a talajvíz följött a felszínre. A fiatalember fehér lapot társulással kerít, hogy a hozzá nem értőnek elmagyarázza, milyen is az a vaakumkutas talaj vízszimt süllyesztő berendezés. Ebben az utcában hét méterre fúrtak le acélcsöveket. egy motor pedig ezeken a csöveken keresztül szabályosan kiszippantja a fölösleges nedűt: arra az időre, amíg az elvezető csöveket le nem fektetik. Akkor azután visszaadják a földnek a természetes állapotot, hiszen a gép teremtette a vákuum helyére ismét összecsoroghat a talajvíz. — Mi kilenc és fél millió munkát vállaltunk — tájékoztat a fiatal munkavezető —, ennek felével már végeztünk. Tartjuk a tempót, vállalásunkkal megfelelünk, az bizonyos. Ha elkóazül a tisztítómű Megint a társulati elnök papírjaiba kukkantunk, onnan olvasom ki. hogy ez a nagy munka csupán tehát a kezdet, s a helyzet javításához mindenképpen folytatni kell. Azért készül például bővíthető szennyvíztisztítómű — már a jövőre gondolva építik. Egyébként a hatalmas mennyiségű pénz tíz százalékát a lakosság ad- ia össze, kevés híján harmincnégy százalékát a város üzemei, intézményei, közel ugyanennyit maga a tanács. A támogatástól a megyei tanács és az OVH sem zárkózott el. Az idén harminckét milliót érő munka vár a kivitelezőkre. Azt mindenki tudja a társulat tagjai közül, hogy a csatornára nagy szükség van, az életüket teszi egészségesebbé, könnyebbé. A munkák folytatásához pénz kell. Sokan nem fizették azonban még ki az esedékes összeget. Nagyobb baj nem lesz belőle, de a türelmi idő letelte után bizony a letiltás következik. A Kazinczy utcáhan hamarosan végeznek a csövek, átereszek lefektetésével, az Ady Endre és a Nádasdy utcában már minden kész. Hamarosan hozzáfoghatnak a lakóházak bekötéséhez, Használni persze majd csak 1992-ben lehet a szennyvízcsatornát, ha elkészül a tisztítómű. Hogy elkészül — állítja Szekeres Sándor —, arra mérget vehetnek a kételkedők. H. Z. A Törökszentmiklósi Állami gazdaság két húsüzemében húszezer sertést vágnak le és dolgoznak föl az idén. A surjáni húsüzem termékei a fővárosban is keresettek, s mint hírlik, rövidesen a szolnoki Hatvanasban is bemutatkoznak. A húsüzem légkeresettebb termékeként tartják számon a kitűnő fű- szerezésű nyelvsajtot, amelyből hét végén is sokat szállítottak a kereskedelemnek. Frissen vágott sertéshúsból kanyarítják a sonkát, fejtik az oldalast és a karajt a gazdaság hentesei. A hatalmas tárolóban elöl a nyelvsajt, a háttérben kolbászkötegek, füstölt húsáruk. (Fotó: Nagy Zsolt) Sertésjava Surjánból A műszaki fejlesztésről — Hozzászólás cikkünkhöz Vélemény az anyag- és a mérnökhiányról Trázsi Józseffel, a Ganz Danubius Tiszafüredi Gyárának üzemvezetőjével a műszaki fejlesztés náluk időszerű feladatairól szót váltani beszéltünk meg találkozót. Ügy tűnt, még a csak néhány fajta terméket készítő, nem is túl sok féle technológiával dolgozó darugyárban megoldásra váró, a témakörhöz tartozó feladatokat sem lesz könnyű számba venni. A beszélgetés mégis gördülékenyre sikerült, szinte Trázsi József monológjává alakult. Miért? Valószínűleg azért, mert a gyár úgynevezett előgyártó üzemének vezetője nemcsak a „nyilatkozatra” készülve gondolta át mondandóját. Öt és munkatársait rendszeresen foglalkoztató problémákról szólhatott. Ráadásul a riport indítása is „szerencsés” volt, Trázsi József beszélgető kedvét meghozták egy rövid idővel beszélgetésünk megkezdése előtt megoldott, náluk korántsem szokatlan probléma izgalmai! — A naptár szerint már túl vagyunk a féléven, de mindig hagynak egy-két nap rátartást, hogy ez alatt teljesítsük a szállítási szerződésekben vállalt minden kötelezettségünket. És most, az utolsó órákban kiderült, hogy a raktárakban nincs 60-as szögacél, amiből az egyik alkatrészt kellene megcsinálnunk. .. Még szerencsére volt 70-es, amelyik drágább az előírtnál, de ebből dolgozva legalább időben befejezhetjük a kiszállításra váró darut... Most egy szögacél hiányzik, máskor a rengeteg féle anyagból valami más. Nekünk már az is korszerűsítés lenne, ha ilyen „apróságok’’ nem hátráltatnák a munkánkat. Pedig ki tudja, hogy az országban tervezett műszaki fejlesztések a mi hasonló bajainkra megoldást hoznak-e? Korszerűsítik például az ózdi hengermű termékszerkezetét — ez biztos az ottani gyártmányok skálájának szűkítését jelenti. Ha így lesz, ki szállítja majd Füredre a most Özdról vett anyagokat?... — Aki a mindennapos, megszokott problémákkal kezdi és fejezi be már évek óta a műszakot, az tudja igazán: változtatni kell, mert a gondok nem enyhültek, hanem szaporodtak. Nemcsak 60-as acélt kell drágább 70-essel béhelyette- sítenünk, hanem más, pazarló kényszermegodásokra is mind > többször kényszerülünk rá, és ezekkel a pillanatnyi siker ellenére is csak a gondjaink szaporodnak. Én azért örülök a párt Központi Bizottságának a műszaki fejlesztés meggyorsításáról hozott határozatának, mert végre leszögezte; bármily nehéz gazdasági helyzetben is van az ország, a műszaki fejlesztési teendők halogatásával nem takarékoskodhatunk. Tudom, hogy a korszerűbb gépek, technológiák megvételéhez a pénzt végül is csak valami másra kevesebbet költve teremthetjük elő, de ezt az áldozatot mégis meg kell hoznunk. — Miért gondolom így? Nemcsak azért, mert — ahogy az újságokban olvastam — a nálunk fejlettebb országokban is bevált a recept: amikor a gazdasági gondok szaporodni kezdtek, akkor költöttek a legtöbbet az üzemek a termékek korszerűsítésére. .. — A fejlesztés elkerülhetetlenségét a mi gyárunk példáján is le tudom vezetni. Aki hegesztő vagy festő robotokat kíván műhelyeinkbe, arra az első hallásra könnyen ráfogjuk, hogy ábrándozó. Pedig ha jól belegondolunk, neki van igaza. A félautomata vagy annak sem nevezhető hegesztő készülékek mellé ma már alig találni embert, pedig a lakatos munka hegesztés nélkül elképzelhetetlen, vas- szerkezetet enélkül ma még lehetetlen megcsinálni,.. Eddig azonhan Tiszafüreden — és ez még érthető is — ilyen „finomításokra” nem jutott pénz. Hiszen a gyár alakulása, 1974 óta szinte mindig érdemes volt a termelés növekedését megalapozó új csarnokokra, alapgépekre költeni. Ma is van mit csinálnunk, sőt... Az azonban mindenkit elgondolkodtat itt, hogy a termékeinkért már ma sem ad nyereséget is hozó árat a vásárló. És ha a Ganz Danubiusnak (kereskedelmi megfontolások miatt) ma még megéri is a Füreden készülő darukat gyártatni, mi lesz, ha az üzlet már nem lesz kifizetődő. Vállalkozhatunk-e jó áron eladható termékek gyártására a mostani technológiánkkal? — Kevesen tudnának erre a kérdésre válaszolni a gyárban. Ahhoz ugyanis nálunk kevés a műszaki szakember, hogy valakinek a néhány év múlva kifizetődő termékszerkezet alakítására is jusson ideje a fejét tömi. Jó, ha a napi termeléshez kapcsolódó teendőket el tudják végezni mérnökeink. Ez az „emberhiány” szerintem még Tiszafüreden is azzal magyarázható, hogy egyáltalán nem vonzó Magyarországon a műszaki pálya. De miért is lenne vonzó? Nemcsak a műsaaki értelmiség megfizetésére jutott eddig kevés pénz, a legújabb, a legizgalmasabb feladatokat kínáló technikai újdonságok elterjesztésére sem. A -pályaválasztók úgy érezhették, a mérnöki pályának nálunk még sokáig nem lesz becsülete — és a legtehetségesebb fiatalok kerestek inkább más foglalkozást maguknak. Pedig nélkülük hiába látjuk, hová kellene eljutni, legfeljebb tipegve juthatunk előre. V. Szász József
