Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
1987. JÚNIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Pedagógusnapi ünnepségek megyeszerte (Folytatás az 1. oldalról) tizennyolcán pedis miniszteri dicséretet vehettek át a megyei ünnepségen. A kitüntetettek nevében Fehérvári Györgyné, a Martfűi Cipőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatója meghatódva köszönte meg az elismerést. Ugyancsak bensőséges hangulatú ünnepségen adták át tegnap a megyei tanács díjait. Az ünnepségen Ormössy Ildikó köszöntötte A megyei tanács művészeti díját hárman kapták meg. Csizmadia Tibor, a Szigligeti Színház rendezője kísérletező, új megoldásokat kereső rendezéseiért, Makovecz Imre Ybl-díjas építész a jászkiséri, a jászapáti művelődési háznak a környezetbe jól illeszkedő, a népi és a modern építészet elemeit esztétikusán ötvöző terveiért, s társadalmi munkájáért. Papp Imre, a Jászsági Népi Együttes művészeti vezetője, a Jászberényi Művelődési Fábiánná Kocsis Lenke átveszi a pedagógiai dijat a megyei tanács elnökétől. (Fotó: Tarpai) a résztvevőket, majd Mertz Tibor színművész és a Szolnoki Bartók Kórus adott műsort. Ezt követően Mohácsi Ottó mondott beszédet. [Hagyomány te hemtänek is nevezhetnénk az ünnepséget, hiszen a megyei tanács határozata értelmében először került sor arra. hogy egyidő- ben köszöntötték több szakma kiváló művelőit, pedagógusokat, művészeket, a köz- művelődés, a sport szakembereit és az egészségügyi dolgozókat. A különböző hivatásoknak azonban van közös vonása, hiszen valamennyi pálya képviselődnek munkája az embert szolgálja. Testi, szellemi fejlődésünket segítik elő a pedagógusok, az orvosok; színesebbé, gazdagabbá, teljesebbé teszik életünket a művészetek, a közművelődési szakemberek pedig kikapcsolódást, a szabadidő hasznos eltöltését teszik lehetővé számunkra. Mohácsi Ottó elismerő szavakkal méltatta a különböző szakma művelődnek munkáját, majd átadta a megyei tanács pedagógiai, művészeti, közművelődési, valamint Durst Jánosról elnevezett díjait. A pedagógiai díjat négyen vehették át. Bagdi Jenóné Szolnok óvodai felügyelője többek között az anyanyelvi nevelés korszerűsítésével összefüggő kezdeményezéseiért, Fábiánná Kocsis Lenke, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola docense a pedagógusok továbbképzésében kifejtett tevékenységéért, közéleti munkájáért, Nagy György mesteredző, a Szolnoki Vízügy Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője a fiatalok neveléséért, a bánhalmi tagiskola tantestülete pedig elsősorban a tehetséggondozó, a különböző hátrányokkal induló kisdiákokat felzárkóztató nevelő-oktató munkájáért részesült a kitüntetésben. Központ igazgatója pedig — többek között — a néptánc kultúra ápolásáért vehette át a díjat. A közművelődési díjjal Magony Lászlót a fotópályázatok szervezésért, valamint a mozgássérültek megyei egyesületében végzett munkájáért, míg Pravda Juliannát, a Nagykörűi Művelődési Ház igazgatónőjét a település közművelődésének szervezésében, az anyagi eszközök megteremtésében kifejtett tevékenységéért jutalmazták. A megyei tanács Durst János-díját az idén Boros Lászlónak, a megyei mentő- állomás vezető mentőtisztjének szervező és társadalmi munkájáért, Hajdú Józsefnek, a cibakházi gyógyszer- tár vezetőjének magas szintű szakmai, vezetői és sokoldalú társadalmi tevékenységéért, valamint dr. Rusvai Antalnak, a megyei Hetényi Géza Kórház osztályvezető főorvosának a színvonalas betegellátásban, az orvostovábbképzésben betöltött szerepéért és tudományos munkásságáért adományozták. A kitüntetettek nevében Bagdi Jenőné köszönte meg az elismerést jelentő díjakat. Hasonló bensőséges ünnepségeken köszöntötték a nevelőket tegnap a városokban, körzetközpontokban is. Karcagon Ürmössy Ildikó mondott ünnepi beszédet. Szolnokon Lengyel Boldizsár. a városi tanács elnökhelyettese méltatta a pedagógusok munkáját. A megyeszékhelyen több mint százötven óvónőnek, tanítónak, tanárnak adott át kitüntetéseket Bálint Ferenc tanácselnök, majd Berki Ferencné. a városi pártbizottság titkára mondott pohárköszöntőt. Az idei pedagógusnapi ünnepségeken a megye több mint ötszáz nevelője részesült kitüntetésben. Tál Gizella fl „második mohácsi csata” évfordulálán Tudományos emlékülés Magyarország török uralom alóli felszabadításának kiemelkedő eseménye volt az 1687. augusztus 11-én és 12- én lezajlott nagyharsányi csata, amit a történészek — Mohács földajzi közelsége és az ütközet jelentősége miatt — második mohácsi csatának is neveznek. Az ellenség felett aratott döntő győzelem 300. évfordulója alkalmából tudományos-kulturális eseménysorozatot rendeznek a dél-baranyai községben és a közeli Siklóson. Az ünnepség keretében az ütközet helyszínén emlékkövet avatnak fel. Az évfordulóhoz kapcsolódóan tudományos emlékülést rendeznek, amelyen több neves külföldi történész is előadást tart, s a konferencia anyagát könyvben is kiadják. A megyei tanács kitüntetettjei Iskola a családi házban A Kenderesi Általános Iskola Bánhalmi Tagiskolája olyan, mint egy jókora családi ház. A település szélén hatalmas fák között megbújó épületben mindössze öt nagyobb helyiség van, amelyből kettőt-kettőt osztály- illetve napközis teremnek, egyet pedig könyvtárnak rendeztek be. A hatvanas évek elején, amikor az iskola épült, bizony nem lehetett valami tágas a kétszáz kisdiáknak. A létszám az évek során persze változott, hol nőtt, de többnyire csökkent, s 1974-ben, amikor a felső tagozatot „áttelepítették” Kenderesre, alig több mint ötvenen maradtak az 1—4. osztályban. A jelenlegi tanévben negyvennégy alsó tagozatos tanuló második otthona az iskola. S valóban otthona. A kisdiákok több mint fele napközis, így eleve a nap nagyobb részét az iskolában tölti. Az épület, a termek minden dísze, szeglete gyermekszeretetről tanúskodik. Még az ebéd, az uzsonna is a tanulók étvágyához, ízléséhez igazodik. Az állami gazdaság konyháján különös gonddal készül a diákmenü. Nem csoda, hiszen a település az állami gazdaság bázisa, s a munkahely számtalan módon — például lakásépítés stb. — igyekszik megtartani a lakosságot. Mégis gyakoriak a költözködések, s így az iskola tanulói is változnak. Hosszú ideje állandó viszont a tantestület. Tóth Szabolcsúé, a tagiskola vezetője, Kulcsár Antalné és Ná- nássy Györgyné pontosan tizenöt éve dolgozik együtt, jó barátságban és munka- kapcsolatban. Ami a munkájukat illeti, a másfél évtized alatt mindössze négyöt olyan tanítványuk akadt, aki a felsőbb osztályokban lemorzsolódott az évfolyamától, s ez azt jelenti, hogy a tankötelezettségi törvény teljesítése megközelíti a százszázalékot. A diákok megállják a helyüket Kenderesen és Kunhegyesen is, ahova a negyedik osztály után visz az útjuk. Ilyen kislétszámú iskolában ez természetes — mondhatná az, aki még nem járt Bánhalmán vagy hasonló intézményben. Valójában a három pedagógusnak semmivel sem könnyebb a dolga, hiszen összevont 1—3, illetve 2—4 osztályokban tanítanak^ a lakosság cserélődése folytán finoman fogalmazva igen eltérő a gyerekek ne- veltségi, szellemi szintje, vagy a pedagógiai szakirodalom szóhasználatával élve, sok a halmozottan hátrányos helyzetű. Szünet végén a A három tanítónő a betűvetésen s a nem csekély tananyagon túl sok minden másra is megtanítja, neveli a diákokat. Színházba, hangversenyre, kiállításokra járnak, délutánonként ha készen vannak a tanulással, gyalog — vagy kerékpártúrára indulnak, nyaranta pedig táboroznak. Az idén például Sárváron tölt el egy hetet az „iskola”. Hiszen a pedagógusok azt szeretnék, ha az idén is minden kisdiák velük tarthatna. A télen egy hónapig Csillebércen tanult az egyik osztály, s eközben a gyerekek megismerkedtek a főváros nevezetességeivel is. Félig-meddig jutalom volt az úttörőtáborban töltött egy bánhalmi Iskolában hónap. A bánhalmi diákok ugyanis évről évre eredményesen gyűjtik a hulladékot, voltak már országos első helyezettek is, s ugyancsak jól szerepelnek a takarékossági versenyeken. Igen hasznos erények alakulhatnak ki ebből különösen manapság. Hallatnak magukról a bánhalmi alsó tagozatosok a különböző vetélkedőkön, szemléken, ügyességi és sportversenyeken is, de leginkább a furulyakor ért el nagyobb sikereket. A bánhalmi tagiskola tantestületének munkáját a megyei tanács pedagógiai díjával ismerték el. T. G. Közművelődés a „cseresznyéskertben” Nagykörű talán sohasem olyan szép és hangulatos, mint tavasszal. Az alig kétezer lakosú Tisza-parti község „cseresznyéskertté” változik ilyenkor. A takaros porták alig-alig látszanak a hatalmas fák alatt. A haragoszöld levelek közül kikandikálnak a cseresznyék, egyelőre még zölden, sárgán, de itt-ott már pirosán. Érik a gyümölcs a gondosan megmetszett fákon. Tizenkét év alapos, gondos munkája érett be Pravda Juliannának, a művelődési ház igazgatójának is az idén. Noha a pályája nem alakult simán. Hatodikos korában költöztek az édesanya szülőfalujába, Nagykörűbe. Az általános iskola befejezése után a könyvbarát, szabadidejében sokat olvasó diáklány Mezőtúron tanult tovább, a közgazdasági szak- középiskolában. Az érettségi után három hónapig gyors- és gépíróként helyezkedett el, de rövidesen rájött: valami mást szeretne. Három hónap múlva már a kőbányai textilgyárban dolgozott három műszakban. Így azonban nem jutott idő a könyvekre, elvégezte hát Debrecenben a népművelés-könyvtár szakot, s a gyár könyvtárosa lett. Otthon érezte magát az új munkakörben, de mégsem tudott ellenállni a meghívásnak, haza költözött Nagykörűbe, mint frissen kinevezett művelődésiház- igazgató. Eleinte persze nagyon hiányzott a könyvtár, nemigen találta helyét népművelőként. Az ismerősök, rokonok segítették. jórészt belőlük verbuválódott a közönség, majd egyre többen be-benéztek a ház programjaira: „lássuk csak, mit szervezett a Pravdáék lánya!” Ma már persze elnéző mosollyal idézi akkori önmagát, az első kudarcokat, amelyeket évről évre nagyobb sikerek, közéleti szereplések követtek. A nagykörüiek szívesen emlékeznek az előadásokra, műsoros estekre, egyéb rendezvényekre. Láthatták, hallhatták az utóbbi években — többek között — Pécsi Ildikót, Nagy Attilát, Nagy Bandó Andrást, Hofi Gézát, Bodrogi Gyulát. Igen nagy népszerűségnek örvend az évről évre ismétlődő körűi kupa, a szüreti mulatság, amelyben szerencsésen ötvöződik a kulturált szórakozás a szellemi és ügyességi vetélkedőkkel. A művelődési házban tavaly több mint hatezren fordultak meg a különböző rendezvényeken, ismeretterjesztő előadásokon, kiállításokon, pódium-műsorokon. Emellett rendszeres látogatói a nagykörüiek a szolnoki színháznak és a megyei művelődési központ programjainak is. Népesek a ház szakkörei, klubjai. Jelenleg nyolcféle kiscsoportnak ad otthont az intézmény. Mindez potom pénzből valósul meg, hiszen a művelődési ház költségvetése mindössze néhány tízezer forint. Segítenek viszont a település munkahelyei, a termelőszövetkezet s a különböző ki- rendeltségek. leányvállalatok, a KISZ-es fiatalok, s azért néha akad olyan műsoros est is, amely nyereséggel zárul. így közös erővel megsokszorozódnak a művelődés, szórakozás forintjai a ház kasszájában. Ezek után nyilván nem afféle szokásos tisztelgésféleképpen jegyzi meg Pravda Julianna, hogy ..számíthat a község s a munkahelyek vezetőire, anyagilag és erkölcsileg is segítik, támogatják a közművelődés ügyét”. A siker ilyenformán mindannyiuké. Pravda Juliannát a megyei tanács közművelődési díjával tüntették ki. T. G. A főorvos mindig derűs Amikor dr. Rusvai Antal huszonöt évvel ezelőtt Pestről Szolnokra költözött, és a megyei kórházban belgyógyászati osztályvezető főorvos lett, úgy érezte; hazajött. Jászapátin nevelkedett, az egyetem és a gyógyító munka első évei szólították a fővárosba. Kezdettől fogva a ba^pyó- gy ásza ton dolgozott. Mindig is ez a terület vonzotta, mert ezt tartja a legteljesebb orvosi szakmának. Igaz, —említi — az egészségügyi és kórházon kívüli körökben a sebészekre, meg a nőgyógyászokra „esküsznek”, mondván, hogy ők be is fejezik, amihez hozzáfognak, a szike megoldja a problémát. A belgyógyász sokszor nem mondhatja el ezt. Mégis, ennek a szakmának is megvannak a maga szépségei, tartja dr. Rusvai Antal. Bár minden orvosnak ismernie kell a beteget, nemcsak az éppen jelentkező fájdalmával, panaszával törődni, de a belgyógyászat jellege egyenesen megköveteli, hogy a teljes emberrel foglalkozzanak. Sokszor jártam már az osztályán. Bármilyen napszakban. bárhol találkoztam vele, mindig mosolygott. Honnan ez a jókedv? Nevet a kérdésemen is. Ilyen az alaptermészetem, mondja, nincs ebben semmi mesterkéltség, kiterveltség. Nekem még csak előnyöm származott belőle. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a munkahelyi légkör. Nem mindegy, hogyan lépünk be a kórterembe. Hogy szertartásos-e a nagyvizit, templomi csendben vonulnak be az orvosok, és a beteg fölött pusmogva megtárgyalják, hogyan gyógyul, mi a baja? Sokkal jobb, ha oldott a hangulat, a beteget belevonják a beszélgetésbe, és nemcsak egy elcsépelt „Hogy van?” kérdés erejéig fordulnak hozzá. Vallja, hogy az orvosnak bele kell élni magát a betege bajába. Hogy úgy kell őt kezelni, mintha az orvos maga feküdne ott. Csak azokat a vizsgálatokat elvégezni, amelyeket önmagán vagy hozzátartozóin is elvégezne. Vallja és hirdeti is kollégáinak. Mert tanítani is szeret. Továbbképzéseket szervez és előadásokat tart. Nemcsak tanít, tanul is. Mind a mai napig őrzi elődje, Vidra főorvos „ars poeticáját”: Kétféle beteg van; akit az orvos annak tart, és aki magát annak érzi. Mert a betegség érzése önmagában is betegség. Dr. Rusvai Antalnak, a megyei kórház-rendelőintézet 1. sz. belgyógyászata osztályvezető főorvosának Dr. Durst János-díjat adományoztak. P. fi.
