Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. JÚNIUS 13. Irodaion», művészet 9 Kulcsár Tibor: A szó Lehet a szó bajban kiáltott vésziéi, igazra éhesnek éltető kenyér, kimondathatja erőszak, kényszer, elnémíthatja félelem, veszély, lehet szájhőst díszítő hamis ékszer, hiú glória álszentek fején, szeretők száján szomjúság, szemérem, társak közt megértő baráti tenyér. A költő számára a szó az élet: születés, harc, szerelem, végítélet, a szó : eszköz s cél, kezdet és a vég. A szó: izzó parázsa igaznak, szépnek, Vagy meggyújtod másoknak: tűznek, fénynek, vagy önlelkedben meghal s megemészt. Irodalmi oldalpárunk képeit Kovács Tibor karcagi orvos-festő munkáiból válogattuk Serfőző Simon: Kaput nyitok Az árkokban megfürdik a víz, hisz bekoszolódott egész télen. Füst, pára bodorttja haját, szépítkezik tetőn, kerítésen. A hangommal kiáltó szélben a fények zászlóikat fölvonják. Kaput nyitok, kiszellőzzön az udvar, s hadd levegózzenek a fák! A gallyak az én erőmmel nyújtóznak. 5 elfelejtem - vagy akarnám csak? - nemrég köveket tört, zúzott a hideg. S a madarak már vágyaimmal szállnak. Akárcsak máskor, észre sem vették, hogy mikor esteledett rájuk. Vígan csúszkáltak a jégen. Közben lassú eséssel eleredt a hó. Nem kellett félni attól sem, hogy beszakadnak, mert egy nagyobb fiú fejszével vizsgálta meg a jeget: csaknem húsz centi vastag volt. Fercsi is nagyokat ugrott, hogy megroppantsa, de nem sikerült. Valami furcsa döndülés hangzott a lába alól, de a jég nem repedt meg. Arra eszmélt, hogy valaki kiabál neki, Végre, nagy sokára meghallotta, hogy mit; — Fercsi, Fercsi! Jön az anyád! Igen, jött. Kibontakozott a pilléző hóesésből, már ott állt a tó szélén, kezében a ruhásltosár. Csak lassan mert közeledni hozzá, és háromlépésnyire megállt előtte. Nem tudta volna elviselni, hogy a többiek előtt kapjon pofonokat, hiszen leállt minden játék, és várták, hogy mi történik. De az anyja nem volt mérges. Inkább szomorú arccal állt. Halkan mondta: — Most már eredj haza, és szá- rogasd meg a cipődet! Nekem vissza kell mennem. Hugit megetettem ... — mondta, és elindult a mind sűrűbbé váló hóesésben. Már olyan messze járt, hogy imbolygó alakja egészen idegennek tűnt. Vissza se nézett. És ez volt a szörnyű! Mert Fercsi maradt. Szakosnak meg a többieknek azt mondta a jégen, hogy az anyja megengedte. Pedig égette valami belül. Az, hogy az anyja nem is nézett vissza... Amikor késő este, a többiek után, vizes harisnyával indult el haza, sosem érzett izgalom és félelem fogta el. Azt kívánta, bárcsak támadnák meg farkasok vagy betyárok, hogy ne kelljen hazudnia. De nem támadta meg senki. Viszont észrevette, hogy jobb cipőjének a talpa az orránál levált Most kezdte érezni a beáramló hideget. Már égett a lámpa, amikor hazaért Anyja az ágyon ült és sírt. Akkor sem hagyta abba, amikor sok tipródás után benyitott. A tűz is kialudt. Mi történt?! Talán a húgával... ? Nem verte meg az anyja, de ez rosszabb volt minden verésnél. Ma már tudja, hogy őt siratta az anyja, az ő rosszaságát meg a saját sorsát, el hagyatottságát. Inkább verte volna meg, akkor jobb lett volna mind a kettőjüknek. Hordozza magában a régi teleket. Minden jóvátehetetlenséget hordoz, melynek tudata nehéz, mint a só. De talán ma azért tud más lenni, mert akkor ilyen volt, mert akkor maga is átélte és megsejtette az emberi szomorúság lehetséges okait. A régi telek nem múlnak el bennünk, akár a régi emlékek. Csak elhalványul, ami nem volt fontos, ami azonban fontos volt, az mindinkább élesebbé válik az időben. S világít bennünk, a lélek belső csillagaként. HÁROM GROTESZK Naponta kétezer tette meg az utat a lakása és a gyár között. Végállomástól végállomásig utazott. Mindig az ablak mellé ült, hogy senki se zavarja. Reggelente kiolvasta a sportújságot, délután magába merülve pihent. Szoros normában dolgoztak, óránként öt perc cigarettaszünetet tartottak. Az ebédidő csak arra volt elég, hogy bekanalazza az üzemi konyha főztjét. Otthon az asszony panaszáradata fogadta, gyerekük nem született. Negyvenéves volt. Sivatagi forróság telepedett aznap a városra. Kollégái sörözni hívták, de nem ment. Annyi pénze volt elsejéig, amennyi cigarettára elég. A végállomáson az árnyékos oldalra ült. Lehetett vagy negyven fok a kocsiban. Indulás után szaharai fuvallat lökte mellbe. Kopaszodó fejebúbján verejtékpatakok fakadtak. Elszenderedett, s csak a pályaudvarnál moccant meg. Megürült a hely mellette, kényelembe helyezte magát. A sok leszálló miatt tovább állt a busz. A járdán tolongó tömegből egy tüneményes szőkeség ejtette rabul tekintetét. A lány felnyomakodott a tömött buszra, és letelepedett pontosan őmellé. Először nem mert ránézni. Orrában érezte a fiatal test kipárolgásának kellemes illatát. Még forróbb lett a levegő körülöttük. Két megállón át ültek így egymás mellett. A hídfőnél, azéles kanyarban, egyensúlyát vesztve a lányhoz dőlt. „Bocsánat” — hebegte. „Nincs miért” — szállt fülébe alig hallhatóan a lány hangja. Odanézett, és nem hitt a szemének. Az imént a tömegben csak a lány arcát látta, csillogó szeme, vállára omló göndör haja tűnt föl. Most viszont mindent láthatott belőle. A szőkeség ösz- szes ruházata egy rövidujjú, feszes trikóból és egy combtőig érő parányi sortból állt. Elkapta tekintetét, és nem mert újra odanézni. Ekkor csiklando- zásfélét érzett a füle körül. A lány bondor fürtjei birizgálták az arcát. Megmozdult benne valami, de megőrizte önuralmát. Az ablak felé húzódott, és kibámult az utcára. Ám most meg perzselő forróság ütött át a nadrágján. A lány csupasz combja odanyomódott az övéhez. Az érintést biztató mosoly kísérte. Több se kellett neki. Hiszen nem volt ő mulya, csak fáradt a munkától, és tikkadt a melegtől. Az aranybarna combok pihéin vibráló fény és a trikót kifeszítő domborulatok megtették a hatásukat. Lassan felemelte a kezét, elindított mozdulatába a busz belerántott, így előbb súrolta a lány mellét, s csak aztán ért célhoz tenyere a bársonyos combokon. Kiabálásra riadt. Felháborodott hangok zúdultak rá, egy öles termetű suhanc fenyegetően tolakodott feléje. A szőke lány nem volt sehol. Ellenben egy őszes hajú, kontyos asszony igyekezett eltávolítani petyhüdt lábszárai közül a férfi kezét. Ijedten húzódott az ablakhoz. Nem felelt az utasok szitkaira. Kifelé bámult, és semmit sem értett. A zúgolódás még tartott egy darabig, de aztán olyan hirtelen ült el, mint ahogy támadt a nagy melegben. A végállomáson leszállt. Szomszédnője spárgaszatyrát magához szorítva iszkolt előle. A bádogbódénál az egyik hangoskodó utas vehemensen magyarázott a menetirányítónak valamit. Felliftezett a panelház hetedik emeletére. Amint beletette kulcsát a zárba, a felesége azonnal rákezdte. Ébredés után ne kapcsold be mindjárt a rádiót. Elég, ha a színes híreket és a sportot böngészed át az újságban. Ha teheted, gyalog menj a munkahelyedre. Temérdek bosz- szúságtól kíméled meg magad. A városi levegőből ne szippants túl mélyen. Majd vasárnap, a zöldben, pótolod az oxigénhiányt. Autót ne vegyél. Ha már van, sürgősen add el. S ne törd magad, hogy az érte kapott pénzt el- költsd. Munkádat végezd jól és pontosan, de lelkesedést ne mutass, még ha érzel is, mert kollégáid bolondnak néznek, főnököd pedig kihagy a fizetésemelésből. Néha kövess el valami apróbb hibát, bocsánatos bűnt, nehogy feletteseid az évek múlásával alkalmasnak találjanak vezető beosztásra. A jövedelmed ne izgasson túlzottan. Annyi pénzed mindig lesz, amennyiből megélhetsz. Telket, nyaralót ne vegyél, őrizd meg a szabadságod, hogy mindig máshová mehess. Televíziód legyen otthon, nehogy látogatóid különcnek véljenek, de jobb, ha egyáltalán nem nézed. Ezért megteszi egy üzemképtelen készülék is. Ha telefonod van, se sajnálj magadtól egy üzenetrögzítőt. Seregnyi kellemetlen hívástól óv meg ez a kis szerkezet. Esténként végighallgatod az aznapi telefonok szövegét, és másnap visszahívod a fontosakat. Kerüld a méltatlan társaságot. Akkor is egyedül lehetsz, ha sokan vannak körülötted. Sok barátod ne legyen, de egy mindenképpen. Mindig legyen készenlétben feleleveníthető női kapcsolatod,hogy a szexuális nyomorúság elkerüljön. De vigyázz: csak oly^n barátnőt tűrj meg, aki nem követel többet, mint amennyit ad. Szenvedélyeid ne legyenek, csak szokásaid. Nyugodtan dohányozhatsz, hisz oly mindegy, hogy a passzív vagy az aktív füstnyelők közé tartozol. Ellenben cigarettát ne szívj, inkább szivarozz vágy pipázz. Az sem baj, ha nagy néha felteszel egy kisebb összeget egy lóra. Vacsora után, lefekvés előtt nem árthat egy pohárka alkohol. Alaposan fontold meg, mielőtt este kimerészkednél otthonról. Elalvás előtt kedves szerzőidet lapozgasd, s ne akarj lép>ést tartani a legújabb irodalmi divatokkal. Imádkozz, ha akarsz, higgy, amiben akarsz, de ne vedd túl komolyan a hitedet. Eképpen elérheted az emberi kor legfelső határát. S akkor megkérdezheted magadtól, hogy voltaképpen miért is éltél. Korán leesett az első hó, aztán mindjárt olvadni kezdett. Máshapra a lucsok ráfagyott az aszfaltra, korcsolyapxályához hasonló lett a járda. A mellékutcán, amelyen Kisteleki minden reggel végigment, úgy jártak az emberek, mintha tojásokon lépkednének. Csak a gyerekek csúszkáltak örömmel a karácsony közeledtét ígérő jégpáncélon. Ahol az utcácska a főútvonalba torkollik, egy anyóka ácsorgott a járda szélén. Kikerülték, elsiettek mellette a dolgukra igyekvők. ö mindenkire ránézett, felmérte, mire számíthat. Amikor Kisteleki odaért, a nénike megszólalt. Arra kérte őt, hogy kísérje át a túloldalra. — A templomba tetszik menni? — kérdezte Kisteleki. A közelben állt egy régi kápolna. Más célt nem tudott elképzelni ebben az időben ilyen idős asszony számára. — Ma ünnep van — mondta az anyóka, miközben óvatosan megtették azt a néhány métert, amely a két járdaszélt elválasztotta egymástól. — Hát csak tessék vigyázni — mondta udvariasan a néninek, amikor elengedte a karját. — Az én istenem áldja meg magát, fiam — hallotta még a jókívánságot, de már sietve lépdelt, mert busz közeledett a megállóhoz. Fölszállt, valahogy elhelyezkedett a zsúfolt kocsiban, és elfeledte az egészet. Pedig micsoda szép dolgok történhettek volna vele, ha hitt volna efféle, áldásos csodákban. A szerkesztőségbe érve például arról értesülhetett volna, hogy felemelték a fizetését. Vagy kollégái azt újságolhatták volna lelkendezve, hogy leváltották Káplán kartársat. a főszerkesztőt. De ne legyünk ennyire földhözragadtak. Az is előfordulhatott volna, hogy a szerkesztőségi szobában magára maradva kiváló verset ír, és azt azonnal szedésbe küldi a konkurens lap rovatvezetője. Avagy ebéd után az utcán meglát egy gyönyörű nőt, aki nemcsak szóba elegyedik vele, hanem meghívja magához, hogy egy pohárka sherry mellett verseket olvassanak föl egymásnak. Este pedig hű barátaival sétálgatva a tiszta és kivilágított városban a szembejövők lelkendezésé- ből tudnák meg, hogy végbement az általános és teljes leszerelés. S talán még az sem lett volna elképzelhetetlen. .. • Nem folytatjuk a fölösleges ábrándozást. Ilyesmik történhettek volna Kistelekivel. Ám ő nem hitt se Istenben, se a csodákban. így hát nem is történt vele semmilyen csoda. »■■leállította: Rékaar Ildikó A tévedés joga A hosszú élet titka Csodák pedig nincsenek
