Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁJUS 30. Forog, forog a jog imamalma A Néplap vendége: De esi Margit Világéletemben tanár akartam lenni — Először 1981-ben Papula Lacinak sikerült. Negyedikes volt, amikor harmadik lett az országos középiskolai tanulmányi versenyen kémiából. Egyetemistaként is több nemzetközi versenyt nyert meg, most fog végezni a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Ugyanabban az évben Csömör Angéla biológiából lett helyezett, így felvételi nélkül jutott be az orvosira. Pedig akkor nagyon nehéz körülmények között készültünk föl. Az iskolát teljesen felújították, a tornateremben volt a szertár, a laborban két padsorban zsúfoltuk össze a fölszerelést. Aztán évenként sorban jöttek, a többiek. Kapás Attila, aki állatorvos lesz, Kucsa Jóska és Tárnái Tibi most vegyészhallgatók a műegyetemen, majd Dobozi Andrea és Csúri Peti, aki harmadikos korában lett első az OKTV-n, így már akkor egyetemista volt, pedig még egy év volt hátra az érettségiig. Tavaly Tóth Tibor és Czeczon Zoli, az idén Pásztor Gabi, aki most még csak elsős, így nyerte meg az Irinyi kémia verseny országos döntőjét, ami persze annyiban csak erkölcsi siker, hogy nem jár vele automatikusan egyetemi felvétel... Majd talán később... Decsi Margit, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium kémia—biológia szakos tanára sorolja hat év leforgása alatt dijat nyert, így az egyetemekre felvételi vizsga nélkül bejutott, kedves tanítványait. Róhik nagy szeretettel és szívesen beszél, önmagáról már kevésbé. — A sikernek mindig a gyerek a feltétele. Van, aki már az általános iskolából hozzia magával az egy-egy tudományág, tantárgy iránti érdeklődést, de sokukban itt, a gimnáziumban alakul ki. Hogy hogyan és miért? Ezt nem lehet tudni. Befolyásoló tényezők persze vannak: vagy szereti, közel áll ahhoz a tanárhoz, aki tanítja, vagy megfogja az órák hangulata, vagy eleve meghatározza a továbbtanulási szándéka. A tanár szerepe csak irányítás lehet... Persze sok időnek kell eltelni ahhoz, hogy az ember megtanulja, hogy mit kell megtanítani. .. Az első perctől fogva érzem, hogy valahogy másképp kellett volna ezt az írást kezdeni. Talán azzal a lassan halványuló emlékképpel, ami bennem, a természettudományok iránt nem túl nagy érdeklődést mutató gimnazistában maradt meg róla. Azzal, ahogyan a táblánál, nekünk háttal, csöndesen mégis erőteljes hangon magyarázza a vasgyártás — számomra nem túl izgalmas — folyamatát, vagy azzal, ahogy finoman a tanári asztalnak támaszkodva meséli, milyen is az emberi idegrendszer. A padomban ott lapult a nyitott történelemkönyv, mégsem voltam képes nem rá figyelni. .. — A legapróbb öröm az, ha a gyerek érti, amit mondok, és értelmeseket kérdez. .. akármit. Aztán ha elmélyülten tud és akar foglalkozni egy tantárggyal vagy inkább tudományággal: azt is tisztelem, ha ez éppen a magyar, a matematika vagy a történelem. De a legnagyobb öröm, hogy olyan sok szép életpályát bejárnak a tanítványaim. Huszonkét évvel ezelőtt lépett be újra a gimnázium kapuján — már mint tanár. Lassan múlt el a hajdan itt érettségiző lányban az a csipetnyi félelem és szorongás. — Vdlágéletemben tanár akartam lenni. Ebben a családi indíttatás a legfontosabb : édesapám magyar- latin szakot végzett Pesten, 1932-ben, de sohasem tanított, mert évekig nem volt állása, így aztán gazdasági szakembernek képezte ki magát. Rajta kívül a nagybátyám volt a legnagyobb hatással rám, ő is biológia— kémia szakot végzett, mint én, Szegeden. Ott már vonzott a kutatói pálya is, de egy évvel a végzés előtt a húgommal, aki a Verseghybe éppen akkor járt, üzentek, hogy tanárként is szívesen látnak. Attól a pillanattól kezdve nem is gondoltam másra, nagyon nagy kitüntetés volt ez számomra. Sokan voltunk akkor fiatalok, heten jöttünk egyszerre. Nagyon akartunk dolgozni, jóformán nem is foglalkoztunk mással, csak szakmai problémákkal, tanítottuk egymást. Nagyon sokat jelentett nekem — mert nem csak módszertani segítséget, de önbizalmat is adott — Zádor Béla bácsi, akivel tizenöt évig dolgoztam együtt. Aztán nem történt semmi, csak hirtelen eltelt az a soksok év — mondja. Persze. A pedagógus élete ennyi: be- csengetés, kicsengetés. Téli, tavaszi szünet, vakáció, aztán újra becsengetés, kicsengetés. Valóban ennyi? — Nagyon szeretném, ha a kiváló képességű gyerekek közül minél többen mennének pedagógus-pályára és nagyon fáj, hogy ez nem így van. Pedig égetően szükség lenne tudós tanárokra, akik nemcsak tudnak a gyerekekkel bánni, de magukkal is tudják vinni őket. Sajnos, mi magunk sem tudjuk ezt a hivatást eléggé megked- veltetni velük. A gyerekek nap mint nap azt látják, hogy a tanár fáradt, örökké rohan, még a dolgozatokat sem tudja időben kijavítani. örökös lelkiismeretfurdalása van, mert mint a szülők is, nagyon leterhelt, ezért nemigen marad ideje arra, hogy megálljon egy kicsit beszélgetni, hogy foglalkozzon olyan dolgokkal is, amiknek nem a tudományhoz, hanem az emberhez van elsősorban közük. . . Szentségtörésnek tűnik, amit mondok, de egy kicsit lezserebbnek kellene lenni az iskolában. Az oktatási törvény például a tanári önállóságot hangsúlyozza, és ez nagyon helyes. De tudomásul kell venni, hogy a felvételi vizsgakövetelmény a maximumra kötelez. .. Huszonkét éve mindig, minden órájára újra készül. Hihetetlen, de minden lelki- ismeretes pedagógus ilyen. — őrületes tempóban fejlődik mindkét tudományág, ami abban ás speciális, hogy a tanításban is szerves egységet képez benne a gyakorlat és az elmélet. Ha újraolvasom a szakirodalmat, mindig találok benne valamit, amit már elfelejtettem; új információkhoz pedig csak akkor jut az ember, ha napra készen tud tájékozódni. Nagyon nagy segítséget jelentenek ebben — a sajnos kevés számú szakkönyvön kívül — a kollégák, köztük az ország minden részébe szétszéledt egyetemi évfolyamtársaim is. És nagymértékben inspirálnak a gyerekek... bármilyen hihetetlen, sokszor ők adják föl nekem a leckét... Szeptember elsejétől június végéig semmi másra nem tud koncentrálni. — Év végére mindig lefogyok — mondja mosolyogva. Szememmel csak keresem, de nem találom a keserűséget szája szögletén. így élni csak nagyon biztos és kiegyensúlyozott háttérrel lehet. Férje, Szatmári Antal gépész- mérnök is olyan otthonossággal mozog az iskolában, mint a tanárok. Ö a munkaközösség „házi technikusa”, a létező összes taneszköznek ügyes orvosa. — Türelemmel viseli, ha nem vagyok otthon. Bár a múltkor azt mondta — neveti a feleség —, hogy megfojt, ha mégegyszer kiejtem a számon azt a szót, hogy verseny vagy OKTV, de ha megyünk a gyerekekkel, eszébe nem jutna, hogy ne jöjjön velünk. A munkájához szükséges biztos háttérhez tartozik a tantestület, a sok remek kolléga is. A régiek, akikkel hosszú ideje együtt tanít, és a fiatalok, akikhez mindig nyílt szívvel és segítő szándékkal közeledik. Hét éve dolgozik az iskola pártalap- szervezetében titkárként. És a jövő? — Én már nem tudok mást. csak ezt, és ezt is csak így. Azt hiszem, ugyanaz lesz, mint eddig. Mennek az évek egymás után, semmi különös... A körülötte élők tudják, hogy mennyi értéket rejt az a „semmi különös.. Bálint Judit (Fotó; M. J.) Egy települést a lélek- számmal, a járda hosszával, az üzletek kínálatával — esetleg a gépkocsitulajdonosok számával vagy az új házat építők sorával szokás jellemezni. Való igaz, az így készült urbanizációs térkép hűen árulkodik arról, miként változnak az idő múláAz ügyvédi munkaközösség irodájának várószobájában ülök, és dr. Doktor Zoltánra „pályázok”, aki éppen ügyfelét okítja a jog rejtelmeire. Fekete fejkendős asszony érkezik, szeme dagatra sírva, leül, kérdez és már bontja is az ismeretlen előtt panaszainak bugyrát. — Végrendeletet szeretnék csináltatni, tessék mondani, kihez forduljak? Kell a papír, mert örökölni akar már mindenki. Szegény lányom halála óta idegenek is jogot formálnának a vagyonra. — Mi történt a lányával? — Felakasztotta magát. Férjhez ment egy féltékeny emberhez, aki még a tulajdon apjával is hírbe hozta. Aztán a lányom nem bírta tovább... Egy gyereke maradt, most az első férj, a vér szerinti apa magához vette és örökölni akar. Korábban pedig soha nem látogatta. Mondják a gyámügyön, hogy miért nem jelentettem, dehát én életemben nem jelentettem fel senkit. Sír még egy sort, aztán bekopog az egyik irodába, és már belülről hallom panaszos hangját. — Mik a divatos jogsértések manapság? — kérdem még a beszélgetés hatása alatt a munkaközösség vezetőjét. — A családjogot hágják át a leggyakrabban, borzasztó módon kificamodott az emberek erkölcsi érzéke — mondja kissé szkeptikusan dr. Doktor Zoltán. — Gyakori képlet, hogy felépül a milliót érő családi ház, az ember közben rászokott az italra, mert amíg építkeztek, a segítőkkel inni kellett — aztán elválnak. Véget nem érő tortúra kezdődik az osztozkodással. Vagy egy másik sztereotípia: a gyerekek lesik, mikor hunyja le szemét a szülő, és mire a távolban lakó testvér megérkezik a gyászhírre, a közelben lévők már kitakarították az örökséget. Az az igazság, hogy összegyűlt egy kis vagyon a társadalomban, és most van min civakodni. — A polgárjogi szférában mik okoznak súrlódást? — Rosszul csinálja meg a kivitelező a házat, vagy a termelési szerződésnek nem tesz eleget az állattartó: romlott volt a táp, vagy beütött valamilyen betegség, és már mehet is szirénázva a helyszínre az ügyvéd vagy a vállalati jogász. Ugyancsak gyakran kopogtatnak ide azzal a panasszal, hogy használt autó eladásánál a tulajdonos nem volt korrekt: eltitkolt valamilyen hibát — A városi kapitányság felé sétálok, útközben egy árgus szemekkel szemlélődő egyenruhás férfival találkozom. Márkus László közterületfelügyelő vigyázza a város utcáinak, tereinek rendjét. Szemmel láthatóan a lakosság körében nagy respektje van az egyenruhájának. — Mire kell elsősorban odafigyelniük? — kérdem a felügyelőt. — Az emberek nagy előszeretettel köpködik a napraforgó magot. Ha valakit meglátunk szotyolázni közterületen 100-tól 500 forintig terjedő birsággal büntethetjük. — És előfordult már ilyen? — Hát persze, elsősorban piacokon. Természetesen az 500 forintot túlzásnak tartjuk. de aki már bokáig áll a maghéjban, annak kijár a 100—200 forint. sával az élet feltételei. Ám az emberi sorsok bicsaklá- sairól, elmorzsolódott vágyakról, feszülő indulatokról a jog és a törvény avatott őrei tudnak röntgenfelvételt készíteni. Tiszafüredet ők segítettek e titkokat nem tisztelő sugarakkal „átvilágítani". egyszóval a pénz és a vagyon körül folyik a „tánc”. A városi bíróság épülete szigorú, akár egy, asztalra fektetett ököl. Komor belül is. legalábbis annyira, hogy megilletődve lép be ide az, akit az idézés szólít. Az emeleti ablaktól kis fantáziával ellátni akár a mada- rasi határba is, és ha a képzelőerő időben is visszalendít kemény rablókat láthatunk, amint méneseket haj- kurásznak, gulyákat terelnek a fekete ösvényeken. Vissza a jelenbe: dr. Balázsi Lajos rablás ügyében hirdet ítéletet. A vádlott az abádszalóki Csonka Ignác, aki alkalmi munkából szerezte meg a napi italra valót. Január 21-én a Tüzép- telepen állt be egy fuvaros mellé, és a szolgálataiért 200 forintot kapott. Másnap közölte a munkaadójával, hogy most viszont kipiheni az előző napi fáradalmakat, ami a 200 forint alkoholra való „felváltásából” adódott. ■Este aztán összetalálkozott a rokkantnyugdíjas F. B.-vel, akinél a kocsmapult előtti fizetéskor jelentősebb summát látott, így már meg is született a terv: meg kell szerezni! Az idős férfit ellökte, s amikor az tiltakozni próbált, a szeme alá sújtott egyet a szándék komolyságát illusztrálandó, sőt az alapos Csonka még a férfi csizmáját is lehúzta, de 130 forintnál többet így sem talált nála. Pedig egy fémdobozba zárva ott volt még egy ezres a belső zsebben, ez azonban a dulakodás közben kiesett, így hát a pitiáner rablónak e szerény ösz- szegért kell majd 2 és fél évet ülni a börtönben, ha az ítélet jogerőre emelkedik. A bíróságon ennél kisebb ügyek miatt is magasodnak az aktahegyek: dr. Rima- szombati Éva egy délelőtt során öt házassági bontópert tárgyalt, három esetben pedig birtokháborítás ügyében kellett igazságot tennie. A dolgok súlya? Nem mindegyik éri el Arany János Fülemüle perének tétjét. Indulatos férfi mondja a magáét a tárgyaláson, a szomszéd immár hét éve nem keríti el a telekhatárt, és amikor a csirkék átmennek, még ő van felháborodva. Pedig amikor a panaszos kerített, neki három oldalról kellett, merthogy a telek sarkon van és... — fo^ rog, forog a jog imamalma, a bírónő hallgat, közbeszól, igazságot tesz. Az akták gyűlnek, az írógép kattog, tanúk várakoznak sorukra — mindeme költségekből alighanem kijönne annak a néhány méteres kerítésnek az ára. — És fizetnek? — Egy szóra. Feljelenteni csak a komolyabb szabályszegések ügyében kell. Amblánczki János százados igazgatás rendészeti csoportvezető a kapitányságon némi elégedettséggel sorolja, hogy az év első négy hónapjában csökkent a szabályszegők száma, de gyorsan hozzáteszi, hogy most jön az idegenforgalmi idény, no meg a diszkók szezonja, amikor a környező települések zenekedvelői és persze kalandorai itt tanyáznak majd, és hazafelé menet eleikötnek egy kerékpárt, motort, gépkocsit — vagy egyszerűen gyalogszerrel bandukolva az út egyhangúságát oszlopok döntögetésével színezik. De legalább olyan bizonyos, hogy hallatnak magukról az ittas vezetők, a jogosítvány nélkül furikázók is, mint amilyen bizonyos. hogy tavasszal megérkeznek a fecskék, meg a gólyák, egyszóval félő, hogy az esztendő végére oda lesz a jó statisztika. — Hanem a robbantó emberünk esetét hallotta-e? — kérdi a százados, és felélénkülő érdeklődésemet látva a szolgálati úton máris kalauzol Major Lajos alezredeshez, a kapitányság vezetőjéhez. Innen már csak egyetlen telefon Szolnokra, és megnyílnak az információ csatornái. Major alezredes elmondja, hogy május 8-án este nem mindennapi vendége volt a Nosztalgia presz- szónak. Frank Ferenc iszogatott itt záróráig, majd úgy döntött, hogy zárás után csak visszamegy még egy pohárkára. Nem engedték be. erre hazament, otthon elővett egyet a lakásán tárolt 80 darab gyutacsból — alighanem tett hozzá a birtokában lévő 40—50 dekányi trotilból is — komótosan gyújtózsinórt szerelt a robbanószerkezetbe. gyufát ser- cintett, és a sistergő zsineget a gyutaccsal a presszó ablakába tette, majd elsze- lelt. A detonáció betörte a kettős ablak külső tábláját, kissé „meghámozta” a falat is — érthetően nagy riadalmat okozva a bentlévők körében. A nyomozás során hamar „végigzongorázták” a vendégkoszorút, eljutottak Frank lakására is, akit békés álmából vertek fel — talán szerencsére mert a feje alatt beélesítve ott lapult 20 dekányi trotil. Akta lesz az Ügyből Természetesen a személyes találkozás a mai Matuská- val túlzottan nagy kísértés volt ahhoz, hogy ellent tudjak neki állni, így a „hűvösön” — a rendőrségi fogda beszélőjén — hamarosan szemben állunk egymással. A szakállas, kissé torzon- borz fiatalember szakszerű magyarázattal szolgál a robbanóanyagok természetrajzáról, könnyedén kijelentve, hogy csak annak a kezében válik megfékezhetetle- nül pusztító eszközzé, aki nem ért hozzá. Hogy mivégből tárolta otthon a tisztes mennyiséget? Azért — mondja olyan hangsúllyal, mintha ez teljesen magától értetődő lenne — mert építkezni készül és ezzel kívánta az alapozást megkönnyíteni. — Dehát a robbantáshoz engedély kellett volna, és azt önnek úgysem adják meg — vetem fel naivul. — Ebben az országban sok mindenhez nem adják meg az engedélyt — mondja kioktatóig. és a vita részéről ezzel lezárult. Frank Ferenc esetéből is hamarosan akta lesz. Aztán őrli majd az ő ügyét is a jog imamalma, amelyik forog- forog, úgy tűnik, megállíthatatlanul. * * * Ha a városiasodás káros kinövéseit szeretnénk mindenáron láttatni az igazságszolgáltatás szemüvegén át Tiszafüreden, erőltetett és valótlan lenne a dolog. Szerencsére itt még klasszikus „városi bűnesetek” nem történnek. A gravitáció a településen nem vonzotta magához azokat a kétes elemeket, akik elvegyülni kívánnak a városi élet olykor áttekinthetetlen folyamában. Füred erkölcseiben megmaradt romlatlan nagyközségnek — esendőségei nem súlyosabbak, mint a társadalom átlagáé. A bírói pulpitusról^ nézve, vagy a közrend szigorú tekintetével sem többek, a törvényszegést súroló ügyei a tanyasi ember vívódásainál, vagy bármelyik falusi lakos szorongató gondjánál. Jó, hogy hamarabb épül a széles sugárút, a városi életformát reprezentáló lakótelep — mintsem gyökeret ereszt az urbanizációt óhatatlanul kísérő néhány nemkívánatos jelenség. Palágyi Béla Május 1-től szeptember 30-ig tart nyitva a Jászszentandrási Misa Camping, melyet a Delta Tours üzemeltet. A kellemes környezet és a szomszédos termálfürdő minden évben sok látogatót vonz az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is. (Fotó: D, G.) Felépítkeztek, elválnak Csak robbantgatok, robbantgatok
