Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-27 / 123. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1987 MÁJUS 27. Ha elfogadják a törvényjavaslatot Rugalmasabb nyugdíjkorhatár Eléldegélhetne az ember százhúsz éves koráig is. Néha jókívánságként szoktunk is ilyesmit mondani, főleg idősebbeknek, sokadik születésnap alkalmából: Éljen százhúsz évig, erőben, egészségben ! Van alapja a jókívánságnak, ezt bizonyította nemrégiben egyik televízió-beli előadásában dr. Czeizel Endre, a népszerű orvos- genetikus. Elélhetnénk ilyen hosszú ideig —, ha minden feltétel együtt lenne hozzá. Elsősorban az, hogy nagy megrázkódtatások nélkül szaladnának fejünk fölött Erre is áll, hogy „ahány ember, annyiféle”. Vannak, akik nem hajlandók elismerni, hogy az idő múlik, s amikor elérkeznek a nyugdíjazási korhatárhoz, úgy érzik: korán van még, rá kellene dolgozni néhány esztendőt. Mások viszont — 55 év felé közeledő nők, 60 előtt ballagó férfiak —, már jóelőre számolgatják: menynyi van még hátra a korhatár eléréséig. Érdekes és jellemző, hogy számos asszony, aki korábban soha el nem árulta volna a korát, egyszeriben „felfedi a titkot”, ha nyugdíjba készülődik. „Gyakran kerül sor nyugdíjazásokra olyanoknál, akik még szívesen és jól tudnának közreműködni, a munka elvesztése viszont fájó sebet okoz, amely öregedésük további menetét kedvezőtlenül befolyásolja” — írja 1984- ben a Magyar Tudományban megjelent tanulmányában Cseh-Szómba thy László és Hutás Imre. Csakhogy — teszik hozzá —, „a patologikus öregedés egyik velejárója lehet a mentális (elmebeli) képességek ' olyan irányú gyengülése, amely miatt a feladatok ellátására Ám azt is javasolta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, hogy ne küldjék nyugdíjba a korhatárát elért embereket csupán azért, mert ennyi vagy annyi éve dolgoztak, illetve mert elérkezett a törvényben megszabott nyugdíj-életkor. Minden esetben — figyelmeztet a nemzetközi szervezet — figyelembe kell venni a nyugdíjjogosult akaratát. az évek, évtizedek. Csakhogy ilyen szerencsés ember még aligha született a világra. Meg aztán — a világ sem olyan, hogy ki lehetne kerülni a „zökkenőket”. Általában három nagy fordulópontot tartanak legjelentősebbnek: az iskolába indulást, az első munkahelyre belépést, és a nyugdíjba vonulást S mert az első kettő akkor éri az embert, amikor még fiatal és könnyebben viseli el a nehézségeket — marad a harmadik: a nyugdíj, mint az élet további részét jelentősen befolyásoló tényező. való alkalmasságukat nem tudják helyesen megítélni”. Ez utóbbi megállapítás aligha vonatkozhat azokra, akik a nyugdíj mellett munkát vállalnak — nemegyszer éppen ott, ahol eddig is dolgoztak. Még így is okoz törést a nyugdíjazás, hiszen az „öreget” általában csak könnyebb, a korábbitól eltérő munkakörben alkalmazzák, kiesik megszokott környezetéből. távol lesz a régi munkatársaktól és — hol lassanként, hol egyszerre — elveszíti sokéves munkával szerzett jogait, afféle megtört személynek érzi magát. Akkor is, ha senki más nem tartja annak. Ismeretes, hogy 1948 óta hazánkban a férfiak átlagos életkora 47-ről 65 évre emelkedett Éppen ez az emelkedés indokolja az aktív kor meghosszabbítását. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) több tanulmányában ajánlotta tagországainak, hogy a nyugdíj korhatárát semmiképpen se emeljék 65 év fölé. (Az ILO- nak tagja a legtöbb, ENSZ- tagállam, a nemzeti képviseletek a kormányok, a munkáltatók és a szakszervezetek küldötteiből állnak). Bár az említett szervezet csak ajánlásokat dolgoz ki, s ezek nem kötelező érvényűek az egyes országok számára — általában figyelembe veszik azokat. Európa legtöbb fejlett tőkés országában már évtizedek óta 65, illetve a nőknél 60 év a nyugdíjkorhatár. Néhány ország — így hazánk is — a felszabadulás utáni első időkben bevezette a 60 és 55 éves korhatárt. (Földrészünkön kívül, néhány forró égövi országban ennél is fiatalabb korban mennek nyugdíjba, egyrészt azért, mert az éghajlat miatt meg- erőltetőbb a munka, másrészt, mert a várható élettartam sokkal alacsonyabb, mint Európában). Nálunk — mi tagadás —, sok helyen nagyon mereven alkalmazzák mind a mai napig a nyugdíjazási lehetőséget: aki betöltötte 60., illetve 55. életévét, megkapja a felmondólevelet. Jóllehet egész sor rendelkezés szólt már arról, hogy nyugdíjelőkészítő bizottságokat kell alakítani, meg kell beszélni a korhatár felé közeledő dolgozóval, hogy milyen elképzelései vannak jövőjére vonatkozólag, akar-e a korhatár elérésekor nyugdíjba menni, és utána tovább dolgozik-e vagy sémii munka fiatalíthat A most még csak tervezet formájában, különböző fórumok előtti vitákra bocsátott új nyugdíjtörvény —, ha majd 1989-ben életbe lép —, többféle választási lehetőséget is kínál a nyugdíjba vonulóknak. Egyrészt választhatnak a régi — azaz a most érvényben lévő — és az új rendelkezések szerinti nyugdíj között, (Itt a legnagyobb eltérés a ledolgozott évek utáni százalékokban van). Másrészt olyan lehetőségeket is ad, hogy aki elfáradt a munkában vagy — elsősorban a nők — családtagjai gondozására akarja fordítani ideje nagyrészét, a korhatár elérése előtt is nyugdíjba vonulhat, ha férfi 40, nő 35 évet ledolgozott. Általános tapasztalat, amivel számos ország egészségügyi szakemberei egyetértenek: a munkában töltött évek inkább meghosz- szabbítják az életkort, semmint megrövidítenék — feltéve, hogy a dolgozó ember jól érzi magát a munkahelyén, szívesen végzi munkáját. Az a két, illetve három esztendő, amivel 1989-től meghosszabbodik a munkában töltött idő, ugyancsak nem mehet az egészség kárára. Igaz. hogy annak megóvását előbb kell elkezdenünk, nem a hatodik iksz táján. Várkonyi Endre Mővakvö átlagéletkor Lélektelen merevség Koedukált csoportok, nyolc szaktábor Nyári SZOT-gyermekiidülés Az idén nyáron — éppen úgy, mint tavaly — mintegy huszonötezer kisiskolást fogadnak a SZOT gyermek- üdülőiben. A diákok fele a Balaton mellett nyaralhat, míg a többi tanuló a hegyvidéki—dombvidéki üdülőkben vakációzhat. Az első négy csoport kéthetes lesz, a záróturnus már csak tizenegy napos. Az üdülök csaknem felében idén először koedukált csoportokat várnak. Így teljesülhet a szülök korábbi kívánsága: a különnemű testvérek együttes nyaralása. Koedukált lesz az üdültetés a Pest megyei Tóalmáson, a Fejér megyei Zichy- kastélyban, Vajtán. a zala- komári Onmánd-kastélyban, valamint Balatonmárián, Kőszegen, Parádfürdőn és Sátoraljaújhelyen. Az is változás, hogy a koedukált csoportokban nem a teljes általános korosztály, csak 8—12 év közötti gyerekek vehetnek részt. Az életkor különben a beutalón is szerepel. A jegyeket a szülők munkahelyén ek szak- szervezeti bizottságainál igényelhetik. De olyanok, akik családos SZOT- vagy vállalati beutalót kaptak, ne kérjenek gyermeküknek jegyet. Így elkerülhető az, hogy az egyik tanuló két-háromszor is üdüljön, míg másoknak egyetlen lehetőség sem jut. A beutalókat összesen nyolcezer alapszervezetbe juttatta el a SZOT. A jegyek több mint fele került vidékre. A beutalók az idén sem drágultak, a kéthetes jegy ára 616 forint, ez az összeg a költségek ötödére elég, a fennmaradó többit állami- és szakszervezeti támogatásból fedezik. A jegyek odaítélésekor — ha egy-egy beutalóra több igénylő jelentkezik — előnyben kell részesíteni a nagycsaládosokat és a gyermeküket egyedül nevelő szülőket. A tanulók a szakszervezeti kísérőkkel együtt csoportosan, ingyenesen utaznak az üdülőkbe és haza. A szülök a megyeszékhelyen adják át gyermekeiket a kísérőknek. Újdonság a kísérleti jelleggel már tavaly négy helyen bevezetett szak tábori üdülés. A sajátos programú táborokból a nyáron már nyolc üdülő működik. A szakfoglalkozások naponta általában csak 3—4 órát vesznek igénybe, ígv bőven marad idő játékra, kirándulásra. sportra, fürdésre. A táborozás fő célja, hogy az üdülők kis vendégei sokat tartózkodjanak a szabadban, a jó levegőn. fl Házi Jogtanácsadóban Tudnivalók az új családjogi törvényrifl A házasság felbontása és a házassági vagyonjog kérdése a fő témája a Házi jogtanácsadó most megjelent májusi számának, amely folytatja az új családjogi törvény részletes ismertetését. A törvény módosításának évében körülbelül 29 000 házasságot bontottak fel, s ezeknek csak mintegy harmada volt gyermektelen, a többiből két, esetleg több gyermek származott, s ők voltak az igazi vesztesek. A mostani ismertetésből megtudható, hogy a házasság mikor tekinthető felbontásra érettnek, s a válások hány típusát ismeri a módosított törvény. A házassági vagyonjogi rendszert is érintette a törvénymódosítás, amely az eddiginél részletesebben szabályozza a házassági vagyoni szerződés intézményét. A házasulok a szerződéssel most már házasság- kötés előtt is rendezhetik egymás közötti vagyoni viszonyaikat. Az új törvény a lakáshasználatot is megváltoztatta. s másként alakul a gyermektartás rendszere is. amelyről ugyancsak kimerítő ismertetést ad a kiadvány. Mini múzeum az iskolában A 120 éves kávéskészlet A Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában Szabó Jánosné pedagógus körülbelül öt éve gyűjti a vendéglátó szakteremben a régiségeket. Régi szakácskönyveket, konyhai eszközöket, kávéfőzőket stb. A gyűjtemény egyik legértékesebb darabja a kb. 120 éves kávéskészlet. Képeink a „mini múzeumban” készültek. — nzs — Régi szódásüvegek A régiek mellett a legújabb szakácskönyvek is megtalálhatók mm Kiállítás egy részlete Kávédarálók — kávéfőzők I nádtető alól nem lehet nyugdíjba menni Ha BNV, akkor birkacsárda A budapesti vásárok hömpölygő folyamában az állandóság szigete a karcagi birkacsárda. És talán a nádtetőnél is fontosabb tartozéka e pusztai hangulatot sugalló vendéglőnek Pethő Endre, aki immár félszázadik alkalommal dirigálja a színes forgatagban parányi hadseregét — méghozzá a vendégek őszinte megelégedésére. A kezdetről kérdem, a 25 évvel ezelőtti indulásról — amelyből félszáz nyitás úgy lett, hogy tavasszal és ősszel is ott vannak a gasztronómiai hadszíntér első vonalában — és a válaszból akár a vásárok története is kikerekedne. — Kezdetben néhány négyzetméteren vetettük meg a lábunkat, egy hevenyészett tetőt emeltünk az asztalok fölé és mindent 10 forintért adtunk. Ennyi volt a birkagulyás, a pörkölt, a paoal, egyedül a csusza lógott ki a sorból 5 forintos árával. Az egyes ételek azóta árban szép karriert futottak be, de- hát a pacalért az induláskor 8—10 forintot fizettünk kilónként, most meg 100 forintba kerül az alapanyag kilója. Hogy miként működik a csárda? Bandi bácsi a karcagi Kunság étteremből — melynek nyugdíjazásáig vezetője volt — toborozza a legjobb szakembereket, akik számára az egyetlen érv a munkavállaláshoz az, hogy 10 nap alatt annyit kereshetnek a vásáron, mint otthon egész hónapban. Igaz rend is van, szigorú. Tavaly a szemem láttára küldte haza Karcagra, egy pultot támasztó dolgozóját a főnök. — Csak így lehet itt produkálni, sehogy másként — támasztja alá a vezetői szigor szükségességét Kisari Imre, a karcagi áfész elnök- helyettese. — Bandi bácsi érti a dolgát, rajta kívül aligha tudná bárki is itt a fővárosi piaci dzsungelben naprakészen biztosítani az ételt, italt a vendégeknek. Innen a nádtető alól nem is engedjük nyugdíjba, vezeti a boltot mindaddig, amíg ő mondja, hogy elég. Szóvá teszem, hogy lehetne kicsit „karcagibb” a tágas étterem. Szívesen látnánk itt Kántor Sándor bácsi cserepeiből, ifjú Szabó Mihály alkotásaiból, kaphatnánk a kunsági táj jellegzetes relikviáiból némi ízelítőt. A hatalmas érdeklődés jó alkalom lenne a bemutatkozásra és talán a táj iránt is felkeltené a vásárlátogatók érdeklődését az, amit a szemnek kínálnának. Kisari Imre bólogat, igaz erre nem gondoltak és örömmel vesznek minden javaslatot. Mi p>edig hasonlóan elégedettek lennénk, ha az őszi BNV-n már a karcagiak e parányi szigetén a szemnek és szájnak egyaránt találnánk „táplálékot”. — Pb — Kisari Imre (balról) és Petbő Bandi bácsi a vásár első napján elégedetten nyugtázza a vendégek rohamát Fotó: N. Zs.