Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁRCIUS 14, A Néplap vendége Ahogyan beszélünk, úgy élünk Beszélgetés Hernádi Sándor nyelvésszel A kisújszállási városi könyvtár összesen ötvenháromezer kötettel rendelkezik. Gyermek- részlegének olvasói tizenhatezer könyvből válogathatnak. (Fotó: T. K. L.) Tiszaszőlősi hétkö de vannak hallgatóim, akik a gimnáziumban irodalomtörténetet tanultak a nyelvtan helyett is, s nem kis erőfeszítésükbe kerül a főiskolán az anyanyelvi ismeretek, a nyelvhasználat fejlesztése. Én szigorú vagyok a vizsgán. Nem is tehetek másképp, ha arra gondolok, hogy a növendékeim 30—40 évig fognak majd tanítani. Nem lehet közömbös senki számára, hogy hogyan hiszen a nyelvhasználat jóval több mint a szabályok, a ragozás hibátlan alkalmazása. Sokszor persze, még annak is örülnénk, ha tényleg hibátlanul beszélnénk. Irodalmunk évszázadok óta hangsúlyozza, hogy számunkra a magyar nyelv az édesanyánk. Ügy kell tekintenünk rá, mint ahogy a szülőre, hiszen általa vagyunk mindannyian testvérek, nyelvtestvérek. Aki durván, szabálytalanul használja tehát anyanyelvűnket, az nemcsak önmagát, hanem másokat is megsért. A nyelv- használat ugyanis egyben magatartásforma. Ahogyan beszélünk, úgy élünk. — Mindez már nemcsak — sőt lehet, hogy egyáltalán nem — az iskolai oktatás hiányosságából származik. — Az iskolában valóban nem arra tanítják a gyerekeket, hogy hogyan pótolják beszéddel a mondanivalót, vagy hogyan kell megmagyarázni a mulasztást. Szinte teljességgel hiányzik a társadalomból, a közvéleményből a nyelvi ítélő képesség, a kritika. Eltűrjük, hogy hosszan beszéljenek a semmiről, vagy éppen pár mondatot érő gondolatot fél óráig fejtegessenek. Miközben ez ugyan sokakat idegesít, de ha arra kerül sor, hogy véleményt mondjanak, tulajdonképpen ugyanúgy mellébeszélnek vagy fölöslegesen szaporítják a szót. Ez persze, már nem nyelv- használati kérdés, hanem a demokratizmus minőségének tükre. — Min dolgozik jelenleg Tanár Űr? — A tanítás problémái sorozatban jelenik majd meg, a közeljövőben, egy módszertani kötetem, a helyesírási készség fejlesztéséről. Szabad időmben ezen dolgozom. No, és természetesen készülök a szolnoki első országos Verseghy nyelvművelő versenyre. Szeretnénk, ha úgy sikerülne, hogy a későbbiekben ugyanolyan népszerűvé válna a gyerekek körében, mint amilyenek az eddigi megyei versenyek voltak. Tál Gizella Paska Ferencék a fóliasátor alatt A városrész településfejlesztési hozzájárulása egy esztendő alatt kétszázezer forint — vajmi csekély. Az elmúlt esztendőkben végzett munkák értéke több millió forint, ez kiderül a statisztikákból. Orvosi szolgálati lakás fűtésére 117 ezer, a bölcsödé otthonosabbá tételére 235 ezer, az óvodára csupán 418 ezer forintot költöttek. — Alsóban már nincs párhuzamos osztály — teszi nyilvánvalóvá a demográfiai hullám csökkenését Pálfi István, az általános közművelődési intézmény igazgatója. Mellette áll Soltész Lász- lóné, a helyettes, aki a népesedési adatokat már régebben is böngészte, s azt véli kiolvasni belőlük, hogy a település sajátos helyzete miatt fogyatkoztak meg a születések. Változó életforma — Sok az eljáró — mondja —, s egy idő után elunják az emberek az örökös utazást. Megtelepszenek Tiszafüreden. Bár... — bizonytalanodik el a hangja — ... sokan fognak építéshez itthon. Ahogy beszélgetünk, fölrajzolódik az életforma váltás. Egy emberöltő alatt szinte elveszett a régi paraszti életforma. Lehet, hogy épp a föld nehéz munkája elől menekültek az ipari üzemekbe az emberek? Mert helyben nem sok munkalehetőség adódik. A termelőszövetkezet 173 aktív dolgozója csak töredéke a falu, a városrész 2018 lakójának. Az itteni flöldek aranykorona értéke nem éri el a tizenkettőt, ami tudva- lévőleg ugyancsak gyönge. Ennek ellenére a negyedszázada Nagy Benedek vezette Petőfi Termelőszövetkezetben tavaly is negyvennégy és fél mázsa volt őszibúzából az átlagtermés. Csak hát a kölstégek...! Sok a műtrágya, magas a gépköltség. .. Az áltagkereset 62 ezer 571 forint. Nem sok, nem kevés. Paska Ferencék Alkotmány utcai portája nem éppen a hagyományos képet mutatja. Fóliasátrak állnak egymás mellett az új ház udvarán. Égőtekintetű, ritka szakállú fiatalember néz ki az egyik alól, mosolyogva invitálja a váratlan vendégeket — Melegük lesz alighanem — derül tovább a nagykabátokon, s igaza van, a hőmérő odabent harminc fokot mutat. — Hat éve jöttünk haza Szentendréről — kapcsolódik be a fiatalasszony —, azóta mindig ezzel a kilenc- száz négyszögöllel dolgozunk. — A magam kárán tanultam meg mindent — így a férfi —, de az is fontos, hogy kidőlésig tudok dolgozni, a munkától nem félek. Négy éve azután csak ezt csináljuk — s amíg mondja, a keze meg nem áll egyiküknek sem: paprika, paradicsom palántáik kerülnek kis műanyag dobozokba. — Mindenünk az OTP-é, az igaz — int a fólián kívül magasodó ,új ház felé —, de tartozni nem szeretek. Kifizetem én azt hamar. Utána? A gyerekeknek is kell majd lakniuk valahol! Az egyikük most, a Fűlöp Gyula: „Itt van mindenünk, ide köt minden!” A termelőszövetkezet tápboltja előtt néz a bágyadt nappal szembe Sárkány Im- réné boltvezető. — Csökkent a forgalmam. Lehet, hogy az áremelés miatt, az is lehet, hogy a hideg teszi. Meg az ellátás! Március van, de csak most kaptam egységes hízótápot, eddig csak intenzív volt, az pedig 107 forinttal drágább! Ezzel egyet ért Fülöp Gyula is, á téesz sofőrje. — Volt már nekem harminc malacom is, de jó, ha négyszáz forint haszon van egy-egyen. Hát megéri? Az asszony majd kiver a házból a szag miatt. — Hát akkor...? — Itt van mindenünk, ide köt minden. Valamit javít az életünkön ez a kis pénz. Panaszra nincs okom. Szőrmesapkás bácsi áll a tápos zsákok mellé a biciklivel. i Sárkányáéval együtt ügyesen billentik a félmázsát a vázra. Pedig az idős férfi is túl van már a hatodik ikszen. — Milyen élni Tiszaszőlő- sön? — Hogyhogy milyen? Még akkor is csóválja a fejét, amikor a takarmánybolt udvarán egyensúlyoz a megrakott kerékpárral. Hortobágyi Zoltán Verseghy Ferenc szülővárosában, Szolnokon tartják meg március 27-én az anyanyelv hetének országos megnyitóját. Ezt követően nagyszabású tudományos ülésszak kezdődik, amelyen a 230 évvel ezelőtt született Verseghy nyelvtudományi, nyelvművelői munkásságát elemzik a szakemberek. A nyelvtudós, költő emléke előtti tisztelgés az is, hogy az idei több hétre nyúló rendezvénysorozat központi témája a nyelvművelés lesz, továbbá, hogy a róla élnevezett, eddig megyei szintű verseny az idén országossá bővül. Az anyanyelv hetén a legtávolabbi városokból, falvakból érkező általános iskolás diákok mérhetik össze tudásukat Szolnokon, az első országos Verseghy Ferenc nyelvművelő versenyen.Fejlődés gondokkal — Volt-e szorító gond? — Tudok városrészünket, ahol ilyenek, ha ugyan nem nagyobbak á gondok, mint Tiszaszőlősön. Jó, ha ezt az itteniek is tudják. Az már persze nem jó, hogy vannak gondjaink. Szóba jött a tiszafüredi iskolaépítés, már hogy mennyire indokolt. Jelen pillanatban tizennégy szükségtanteremben vagyunk kénytelenek a gyerekeket oktatni, és ez tarthatatlan. No igen, az ember hajlamos a számok bűvöletébe esni. Sokkal fontosabb az, hogy a több millió forint nem csupán elkölttetik, hanem valósággá válik: kényelmesebbé teszi kisebbek és nagyobbak életét Tiszaszőlősön. A számok helyett nézzük, hogyan élnek ma itt az emberek. Kezdjük az iskolánál, ahol tíz tanulócsoport ismerkedik a tudományok alapjaival. másikuk két év múlva végez az iskolával. Célunk mindig van. — Megéri? — Meg hát. Kemény munka, de a magam ura vagyok. — Tiszaszőlősiek lettek tehát megint. — Én itt nagyon szeretek. — Nagy terv? — Készülünk a tengerhez, de valahogy midig közbejön valami. Tavaly az építés... De elmegyünk! Nincs messze a bolt, elég egy pillantást vetni a kínálatra: enni-innivaló bőséggel kerül. Vagy mégsem? Javítandó a közlekedés Benedek Aronné, a termelőszövetkezet “kereskedelmi főágaza tvezető je, akivel a húsüzemben találkozunk, így vélekedik erről: — Akinek mozgási lehetősége van, az nem érzi annyira, de akinek nincs... Gyakran kell bemennük Tiszafüredre, ha nagyobb bevásárlásra van szükség. De hát ez nem csak itt van így. azt hiszem. Kevés a buszjárat, ez mindenképpen gond. Most, hogy nyújtott műszakban fogad ügyfeleket a városi tanács — általában ötig van a faluban a munkaideje az embereknek — ha bemennek Tiszafüredre, akkor csak este fél tízkor érnek hazai Javítani kellene a közlekedésen. .. Mint hírlik, Tiszaszőlősön is sokan választják a második műszakot. Oka van: az eljárók fizetése alacsony. A több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező megyei vetélkedő — amelyet a megyei könyvtár bocsátott útjára — sikerében, népszerűségében nagy szerepe volt Hernádi Sándor nyelvésznek, az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara tanáránák. Rendszerint ő állította össze a játékos, humorral teli, de mégis a nyelvhasználat, a helyesírás lényegi kérdéseit érintő feladatsorokat, s számtalan alkalommal — legutóbb éppen egy hete — vezette a megyei döntőt. Hernádi Sándor azonban nemcsak a verseny miatt kötődik Szolnokhoz. Szó-beszéd című könyvében többek között ezt írja... „talán legkedvesebb számomra egykori mesterem a magyar nyelvben, volt gimnáziumi tanárom: Betkowski Jenő. Mióta a tiszai hajósok életéről szóló műve megjelent, lélekben gyakori vendége vagyok. Nem tudok betelni írásaival. Valahányszor olvasgatom őket, felpezsdülök. És bizonyossággá higgad bennem, amit az iskolapadban még csak gyanítottam: nem akárkitől tanultam én magyarul Szolnokon, a Verseghy Gimnáziumban. — Az iskola egykori polihisztor tanára, a neves néprajzkutató biztosan örülne az elismerő szavaknak, de talán még jobban tanítványa sikereinek, eredményeinek. — Betkowski Jenő emberi, tanári példája mindmáig nagy hatással van rám. Szálas termete, óriási műveltsége úgy magasodott előttünk, hogy nem fogta el előlünk a levegőt és az éltető napot. Mintha még most is hallanám bölcs tanítását, út- ravalóul mondott szavait „Jól megkapaszkodva suda- rasodjatok!” „Nyelvben és hazában megmaradjatok”. Persze, nemcsak magyar tanáromra emlékszem vissza szívesen, hanem az egész gimnáziumra, ahova szülőfalumból, Szapárfaluból érkeztem. Soha nem tapasztaltam, hogy lenéztek volna — noha nem csekély hátránnyal kellett küszködnöm — sőt inkább segítettek, ott, ahol tudtak, egy idő után már tanítványaim is voltak, korrepetáltam, így tulajdongoknak, őszintén beszélni róla, csak az segít. Hallottuk, hogy akad ember, akinek gondja van, itt van hát a fórum, ahol el is mondhatja. Ott voltunk mi, tanácsiak, de az áfész, a téesz, a takarékszövetkezet... szóval minden cég képviselője, aki az ellátásért felel. Nem Is maradt megválaszolatlan kérdés, mert nem is akartunk egyetlen kérdést sem megválaszolatlanul hagyni. HMM képpen Szolnokon kezdtem a pedagógusi pályámat is. — Jelenleg tanárjelölteket tanít, s mindenki mást, aki kezébe veszi a könyveit. A Szó-beszéd szerkesztésében is igen érdekes, egy képzelt folyóirat tizenkét számát tartalmazza. Ügy érzi hiányzik egy ilyen folyóirat? — Nem. Magamat akartam kipróbálni amikor megírtam. Kiváncsi voltam rá, hogy képes vagyok-e egyedül elkészíteni egy folyóiratot, amelyben különböző rovatok, műfajok, még rejtvények is váltakoznak. — A kötetet, — de említhetnénk a Stílusiskolát vagy a tanári segédkönyveket — olvasva az ember észre sem veszi, hogy tanul. Nevet, szórakozik a kedélyes történeteken, példákon. A nyelvészekről azt mondják, hogy humor nélküli „sótlan” emberek, stílusuk száraz, érthetetlen. Nos, Hernádi Tanár úr igencsak rácáfol erre. — A humor segít az érdeklődés felkeltésében. Az egyetem elvégzése után tanítottam kis faluban, külvárosi iskolákban. Azt hiszem nem sokra mentem volna tanítványaimmal, ha a tankönyv valóban száraz, unalmas példamondatait ismételgetem. Helyettük én magam találtam ki, vagy az irodalomból kölcsönöztem vidám történeteket. A viccre, a tréfára mindenki odafigyel, s közben tényleg, szinte észre sem veszi, hogy tanul. — Azért valószínűleg nemcsak a humor hiányzik a nyelvtan órákon... — Hanem sokszor a nyelvtan óra is. Szinte hihetetlen, Tiszafüred— Tisziaszőlős — városrész. Ez most a hivatalos neve a településnek, amely azért láthatóan önálló község — hat-hét kilométer Tiszafüredtől, hiába a tábla a határban: „Üdvözöljük városunkban !” — Az az igazság, hogy készültünk a falugyűlésre, illetve a városkörzeti tanácskozásra. Meg kell még ezt szoknunk, ezt az újat. Hiába no, az ember a szokásai rabja — kínál hellyel Rente Ferenc, Tiszafüred tanácselnöke. — Mondom, készültünk, mert elébe kell menni a dől-
