Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-02 / 51. szám
1987. MÁRCIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A hót filmjeiből Vakvilágban A mai magyar valóság akár áttételes jelzéseire és azok feltárására különösen érzékeny Gyarmathy Lívia Vakvilágban című filmjéről — annak nézése közben — jóidéig azt hisszük, hogy tulajdonképpen két filmet látunk egyszerre, egy moziban. Az egyik film amolyan üzemi történetként indul: a gumigyári brigád felveszi a régvárt újítási pénzt, s ahogy ilyenkor lenni szokott, kirúg a hámból. De semmi sem úgy történik, ahogy lenni szokott, mert végig érződik, hogy a brigád nem önfeledt jókedvvel, hanem a gyárból hozott munkahelyi feszültséggel ül le a fehér asztalhoz. Ezt táplálja, fokozza a kisebb-nagyobb családi gondok talaján született, de alapjában véve a felszín alatt maradó házastársi disszhar- mónia. A sírva vígad a magyar álbölcselet úgy tűnik új megfogalmazást nyer: csak jókedvében igyon az ember. Más jellegű gondoktól terhelt a „másik film” emberi kapcsolata. Ennek lényege tulajdonképpen egy modem öidipus komplexus. A házasulni készülő fiatalembernek fel kell lázadnia az anyai szeretet zsarnoksága alól, hogy feleségül vehesse azt a nőt. akit szeret. A szerelmespárral akkor ismerkedünk meg, amikor hazatérőben vannak egy tátrai sítúráról. Nem zavartalan az ő útjuk, harmóniájuk sem. A film novellisztikus szerkesztése különösen az első harmadában követeli meg a néző képzelőerejét. A gyakorlott mozinéző ugyan tudja, hogy a két történet valahol, netán a végkifejletben metszi majd egymást. Így is történik. A rosszul sikerült brigádvacsoráról az önmaga nyugtalanságától hajtott főhős nekivág a „nagy magyar éjszakára”. Hamarosan meg- érezhetjük a tragédia előszelét. Sándor, a gumigyári munkás számára idegen közegbe kerül, a nem is annyira fényes, de léboló aranyif- jakkal zsúfolt bárban. Az „életkirályok” — mitől azok, netán a pénzüktől?! — meg akarják mutatni hősünknek, hogy ott ők az urak, és kiűzik köreikből akit nem közülük valónak gondolnak. Egy aranyifjú hűsünk arcába csap. A véletlen — dehogyis az! — ezt követően idézi elő a tragédiát. A megalázott gumigyári munkás a villamos- megállónál támadóját véli felismerni: s egy ártatlan ember halálát okozza. Az olvasó is sejtheti már, ki a vétlen áldozat. A nősülni készülő fiatalember, aki végre úgy érzi, lesz ereje, hogy a saját útját járja és megvalósítsa elképzeléseit. Alaposan feladja a leckét a nézőknek ezzel a filmével is Gyarmathy Lívia. Tegyük hozzá, nemcsak a végkifejlet okán, amely azt sugallja, hogy milyen kiszámíthatatlan az emberi sors. A kitűnő megfigyeléseken alapuló részletek' lehetővé teszik, hogy egészen apróságnak tűnő mozzanatokon keresztül ismerjük meg a film hőseinek életét, egyetlen nap tükörképében. A cselekmény ugyan a kifejletig szinte eseménytelen, vagy legalábbis nagyon hétköznapi, de tele belső konfliktusokkal. A társadalmi impulzusokat a film pszichológiai következményként láttatja, nagyon hitelesen, meggyőzően. A véletlen persze, hogy nem véletlen, hanem következmény' Egyértelmű és világos beszéddé válik a film végére mindaz, amely a két történés egymásba kapcsolódásáig igényt tartott a nézők godolattársí- tására. A végkifejlet lényege: megtépázott idegrendszerrel, fáradtan, önérzetünkben sértve képtelenek vagyunk a lényeglátásra, ütünk akit érünk. És hogy netán minket is ütnek, ugyan olyan kiszámíthatatlanul és logikátlanul, ahogy mi tesz- szük. Ez együttesen adja a „vakvilágbaniság” furcsa életérzését, a csalóka reményekről való lemondást, a meghasonulást. A film tavaly Karlowy- Varyban a zsűri különdíját nyerte. Méltán, hiszen felelősségteljes, korrekt munka, remek dialógusokkal, képileg nagyszerűen komponálva, tisztes színészi alakításokkal. — ti — Sanáa messze van Diáknapi csúcs - jubiláló iskola Színjátszók és énekesek a megyei bemutatón A hétvégén a szólóénekesek, duók, kamara-, együttesek és a diákszínjátszók versengésével folytatódtak az országos diáknapok megyei bemutatói. Szolnokon, a Bartók Béla Zeneiskolában és a Kodály Zoltán Általános Iskolában az énekesek népes mezőnye lépett a zsűri elé szombaton. A diákok műsoraiban a népdaltól egészen a kortárs szerzők alkotásáig felcsendültek a hazai és külföldi zeneművészet gyöngyszemei. A harminckilenc szólista illetve duó, trió és együttes közül mindössze három produkcióra nem adott minősítést a zsűri, s a fellépők több mint a fele arany, illetve ezüst oklevelet kapott. Az eredmény is jelzi, hogy nagyjából kiegyenlített versengés volt, a dalosok felkészülten, egyéniségükhöz leginkább illő műsorral szerepeltek a megyei bemutatón. A szólisták közül arany minősítést és nívódíjat is kapott Tóth Márta, a mezőtúri Teleki gimnázium és szakközépiskola, Grenács Andrea, a szolnoki Vásárhelyi Pál szak- középiskola, és Lőrincz Judit, a szolnoki Tiszaparti gimnázium tanulója, aki a diákzsűri díját is elnyerte. Arany oklevelet vehetett át Csajbók Irén, a szolnoki Szamuely szakközépiskola, Sipos Edina, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Horti Zsuzsanna, a Jászberényi Lehel Vezér Gimnázium diákja. Az énekkettősök, kamara- együttesek hangversenyén arany minősítést és nívódüat kaptak: Csajbók Irén, Ács Tibor (szolnoki Szamuely szakközépiskola), Kovács Edit, Bugán Ágnes, Forgó Györgyi (tiszaföldvári gimnázium és szakközépiskola) és Pintér Krisztina, Papp Marianna, Szászi Rita, Boros Csaba, Babos Péter (jászberényi gimnázium). Arany oklevelet és a diákzsűri nívódíját vehették át hőrincz Judit, Sipos Edina, Hajmann Ildikó (szolnoki Tiszaparti gimnázium). S ugyancsak arany minősítéssel szerepelt Horti Zsuzsanna, Márkus Mária, Pintér Krisztina, valamint Papp Csilla, Szászi Rita, Kiss Gergely, Zsoldos Sándor kvartettje. Mindkét együttes énekesei a jászberényi gimnázium tanulói. A diákszínjátszók bemutatóinak a megyei Művelődési és Ifjúsági Központ adott otthont szombaton és vasárnap. Tizenhét csoport mutatta be műsorát a szakemberekből álló zsűri előtt. Két együttes, a Karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Yorick KHT színpada, valamint a mezőtúri gimnázium és szakközépiskola Túri Teátrum diákszínpada kapott arany minősítést. A karcagiak a Rómeó és Júliából adtak elő részletet Körmendi Lajos rendezésében, a mezőtúriak pedig Kamasz szerelem címmel irodalmi ösz- szeállítást mutattak be Kádár Edit rendezésében. A zsűri nívódíjat is kiadott. Körmendi Lajosnak, a karcagi gimnázium tanárának rendezéseiért, Márki Ágnesnek, a szolnoki Verseghy gimnázium IV. osztályos tanulójának pedig a bemutatott darab írásáért. Ezüst oklevelet vehetett át a karcagi gimnázium máNoha láthatott a közönség kevésbé kiforrott produkciókat is a másfélnapos seregszemlén, mégis az alapos felkészülés jellemezte az előadásokat. Elvétve fordultak elő szövegkihagyások, bakik a fiatalok igyekeztek tudásuk legjavát adni, játszani önmaguk és mások örömére. így aztán jó hangulatban telt el a másfélnapos maratoni „diákszínház”, amelynek nagyszerű házigazdája volt a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola, csakúgy mint az énekeseknél a Varga Katalin Gimnázium. A Varga Katalin Gimnázium kórusa a Tiszaparti Gimnázium jubileumi hangversenyén sik irodalmi színpada (rendező ugyancsak Körmendi Lajos), a törökszentmiklósi mezőgazdasági szakközépiskola színjátszói (rendező Ka- kuk Imre), a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola csoportja (rendező Varga Béla), a Szolnoki 605-ös számú Szakmunkásképző Intézet diákjai (rendező Barócsi Je- nö) és a Szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium színpada (rendező Pintó Márióné Va- szi Borbála). Nyolc együttes műsorát bronz oklevéllel minősítette a zsűri. A bemutató kétségtelenül győztes iskolája a karcagi gimnázium. Valamennyi együttesük díjat is kapott. A legsikerültebb előadásukban szerencsésen ötvözték a klasszikus művet a mai fiatalok érzelemvilágával, játékos kedvével. Igen örvendetes vonása volt egyébként az egész bemutatónak, hogy a színjátszókörök számos klasszikus alkotást tűztek műsorra. Figyelemre méltó volt a mezőtúriak műsora, akik a szerelemről beszéltek a korosztályukhoz legközelebb álló költők segítségével. A Túri Teátrum tulajdonképpen több mint iskolai irodalmi színpad, hiszen gyakran fellépnek városukban, Mezőtúron is. A gyakori szereplés éreztette jótékony hatását a bemutatón. Bensőséges ünnepség, jó hangulatú művészeti esemény színhelye volt szombaton délután a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola is, ahol az ének-zene tagozaton végzett volt diákok kórusai adtak hangversenyt. Az iskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. 1974-ben indították az ének-zene tagozatot, s azóta kilenc évfolyamon közel kétszázötvenen végeztek, közülük harminc- hatan ének szakos tanárok lettek, de túlnyomó többségben azok is pedagógusok lettek, akik nem zenei felsőfokú intézményben tanultak tovább. A gimnázium ének-zenei nevelésének színvonalát jelzi, hogy a tagozat megalakulása után két évvel kórusuk elnyerte a Magyar Rádió nagydíját, országos minősítő versenyen Fesztiválkórus kitüntető fokozatot kaptak, 1980-ban pedig a debreceni nemzetközi kórus- versenyen, nagyon erős mezőnyben a IV. helyen szerepeltek. Ezek a sikerek Bartáné Góhér Edit karvezetői működéséhez kötődnek, akinek egykori tanítványai „hozták haza” kórusaikat szombaton, az öregnek éppen nem mondható, de mégis emlékezetes iskolájukba. Bizony messze. Az Arab- félsziget déli csücskében, lévén Észak-Jemen fővárosa. Vagy mégsem ott van? Mert hogy most éppen Tiszafüredre varázsolta a technika egy képmagnó és egy JVC televízió segítségével. Aki varázsolta, dr. Hámori József, ennek a Szolnok megyei városnak a lakója, de nemrég még annak a másiknak volt ismert, keresett szájsebésze. A Kamilov őrnagy utcai lakás zsúfolt. A két szoba közötti ajtóban — máshová nem fért — a tiszaderzsi faragómester sarokszekrénye. Előtte a földön a vízipipa, kicsit odébb a Korán súlyos példánya, faragott állványon. Kis asztalon hatalmas réztál, benne összetekert övvel a dzsambija a görbe tőr. A jemeni férfi akkortól az, amikor földíszítik ezzel az övvel. Nem is válnak meg tőle szívesen. De hát mi köze mindehhez a távoli világhoz egy tiszafüredi orvosnak? — Külszolgálatosként töltöttem ott több mint két évet. Munkával persze — mondja a negyvenhetedik évében járó, magas férfi. Háta mögött intarziás, súlyos, szép bútor — talán tálaló? —, benne kristályok, formás porcelánok. De bárhová néz az ember ebben a szobában, mindenütt tárgyak figyelmeztetik arra, hogy olyan valakik élnek a falak között, akiket egy-egy szép forma elbűvöl. Megszerzik hát maguknak, hogy azután mindig velük legyenek... — Egy kicsit a véletlen is segített — emlékszik vissza a házigazda a három évvel ezelőtti eseményekre. — A meghívott szakemberek között nem volt szakmámbeli, márpedig a Jemeni Köztársaságnak szüksége volt arra is. Hát nekivágtunk a fele- séeemmel, meg a kisebbik fiunkkal. — A körülmények? — Vadonatúj kórház a fővárosban, a félmilliós SanáaI KISZ KB székháziban Mkotótáborosok kiállítása A fennállásának ötödik évfordulójához érkezett Szolnok megyei középiskolás képzőművészeti alkotótábor már eddig is jelentős sikereket mondhat magáénak az ifjúság vízulális, művészeti nevelése és a tehetséges amatőr festők grafikusok munkáinak szélesebb körű megismertetése terén. A KISZ Sizollnok Megyei Bizottsága támogatásával és segítségével működő alkotóműhelyben született alkotásokat a megyei bemutatók után a KISZ Központi Bizottságának székházában tekinthetik meg a látogatók március 1- től, több mint egy, héten át. Az alkotótábor tagjai és vezetői egy másik jelentős eseményre is készülnek: nyáron meghívásos cseretáborozáson vesznek részt Lengyel- országban. Könyvespolc Odolf Burger B hamisító csoport Hogyan került az auschwitzi 79161. számú fogoly — a szerző — egy különleges különítménybe, amely Berlin mellett Sachsenhausenben kezdett el dolgozni? Himmler és Heydrich karolta fel az ötletet: hamisítani kell a nyugati hatalmak bankjegyeit. Különböző koncentráA HAMISÍTÓ CSOPORT ciós táborokból grafikusokat, festőművészeket gyűjtöttek össze, hogy megindulhasson a „munka”. A kiválasztottak tudták, hogy az azonnali haláltól ugyan megmenekültek, de a fasiszták előbb-utóbb őket is eltüntetik a hamisítás minden eszközével együtt. Erről az élethalálharcról szól Adolf Burger önéletrajzi kötete, izgalmasan és fájdalmasan. S egy korról, amikor gyilkolni nem szégyen, hanem érdem volt, s a bankjegyhamisítás nem számított bűnnek. (Kossuth Könyvkiadó). ban, amit az NSZK-beli szakemberek építettek, a Siemens műszerezte föl. Azt mondhatom, hogy klinikai feltételek között dolgozhattunk. Képek kerülnek elő a kollégákról, akad közöttük orvos a Fülöp-szigetekről, indiai ápolónő, szovjet asszisztens, csehszlovák professzor. — Ebben a kórházban, ahol én dolgoztam, számtalan nagytudású vendégprofesszor dolgozott néhány hétig. A jemeni kollégák néz- ték-asszisztálták a műtétjeiket, így tanultak még többet. Mindenkivel hallatlanul udvariasak voltak, de aki nem ütötte meg azt a szintet, amit az igazgató megkívánt, annak hamarosan repülőjegyet nyújtottak át. Egyébként fizető kórház volt, tehát a betegek nagyon mélyen nyúltak a pénztárcájukba, ha első osztályú ellátást kívántak maguknak, vagy hozzátartozóiknak. Volt természetesen a városban ingyenes kórház is. Észak-Jemenben óriási különbségek vannak ember és ember között. Az egyiknek hatalmas vagyona van, a másiknak szinte semmije. A képek nézegetése közben néhány szóval ismét fölrajzolja a hegyek borította or- országot, a kétezerkétszáz méter magasan fekvő fővárost a csöndes szavú orvos. A kopár sziklákat, a kincset érő vizet, a „dollárt termelő” olajkutakat. No meg a szokásokat, amelyek az európai számára szinte érthetetlenek. A férfiak, a családfők szokásjogon alapuló korlátlan hatalmát szeretteik között, a nők, asszonyok háttérbe szorítottságát. Ugyanakkor a végtelen kedvességet, a vendég tiszteletét, a magyarokat kitüntető szere- tetet is elősorolja. De máris a szakmára kanyarodik visz- sza. — Debrecenben hat évet töltöttem a fogászaton, ötöt pedig a sebészeten, az ottani klinikán, s persze mindkettőből szakvizsgáztam is. így lettem végül szájsebész. Kint azután kaptam munkát bőven. A képernyőn egy állkapocsdaganat műtétjét követi a kamera. Gyöngébb idegzetűeknek nem ajánlott a látvány — mondja Hámori doktor, de azért hévvel magyarázza, hogy még számára is meglepő volt ez az operáció. — Hihetetlen milyen tűrőképessége van ezeknek az embereknek! — jelentette ki, miközben a képen az alsó állkapocs helyére speciális fémlemez kerül.— Ez a beteg szépen gyógyult, később majd protézist tesznek a fémlemez helyére. Még beszélgetünk a szakmáról, azután később föl- jegyzem magamnak, hogy három fiút nevelnek, a legnagyobb most érettségizik. Nagyapja is körorvos volt, ő is ezt a hivatást választja majd. Csak néhány hónapot töltött a Jemeni Köztársaságban. akár tizenhat éves öccse. Csak a kicsi, Lajos élt a szülőkkel együtt . — Az iskola miatt maradtak itthon, de voltak kint, angolt tanultak. A kicsi viszont megtanult arabul is, angolul is. Én németül, angolul tudok előadást tartani, írtam negyven tudományos dolgozatot, tapasztalataimat is fölhasználom a jövőben. Ez volt a nyeresége annak a húszegynéhány hónapnak. Odébb teszi a sósmogyorós tálkát, rámnéz. — Nem kérdezi, hogyha Észak-Jemen szájsebész főorvosa voltam, akkor mit keresek Tiszafüreden? — De. Kérdezem. — Szeretem a tiszai tájat, pedig sárospataki vagyok. Befogadtak itt, tisztességesen keresek. Fogászként, szájsebészként is dolgozhatok, magánpraxisom is van. Otthon vagyunk. Lejárunk a Tiszára. Hoztam egy csónakmotort. • Ha elvégeztem a munkámat, beindítom, fölpöfögök a csónakkal a vízen. Körröttem a füzesek, a tiszta levegő, a csönd. — És ha hívnák az Arabfélszigetre? — Hát... ha hívnának... * • • Ezrével dolgoznak honfitársaink a világ különböző tájain. Egy volt közülük dr. Hámori József tiszafüredi orvos, aki hírünket vitte a világba. Jó hírünket. Hortobágyi Zoltán
