Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-02 / 51. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁRCIUS 2. Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. DÉZSI ISTVANNÉ életének 81. évében hosszan tartó betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 5-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok, Martfű. Köszönetét mond felesége és kisfia, édesanyja, édesapja, testvere, apósa, sógornője, sógorai mindazoknak, akik RETTER MIHÁLY temetésén részvétüket nyilvánították, koszorút és virágot helyeztek el, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönet a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, az 5/b. osztály tanárainak és tanulóinak, a gyászoló család, Zagyvarékas. Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyánk nagymamánk, dédi- kénk, ÖZV. CSENDES JÄNOSNE született Munkácsi Margit temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. a gyászoló Hajnal család, Kengyel. Köszönetét mondunk a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett édesanyánk, SZECSI GYÖRGYNÉ született Kovács Mária temetésén jelenlétükkel, virágaikkal, részvétnyilvánltása- ikkal fájdalmunkban osztoztak. a gyászoló család, Tö- rökszentmiklós, szapárfalu, Budapest. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak ismerősöknek, barátoknak, a lakótársaknak, a XIII. kér. pártalapszervezetnek, a Jászkun Volán vezetőinek és dolgozóinak, az Autóklub szolnoki szervezetének, a Húsipari Vállalat dolgozóinak, a városi tanács társadalmi temetést szervező intézményé* nek, az énekkar tagjainak és mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, nagyapám, apósom, testvérem és sógorunk, DONATH BELA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétnyilvánftá- sukkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. INGATLAN KÉTSZOBÁS, kertes ház, fürdőszobával, nyári alsó konyhával, 150 négyszögöl telekkel (lugaskörte, szőlő) sürgősen eladó. Csere is érdekel. Minden ajánlatra válaszolok. „Márciusi megoldás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 347) _____________ K ERTES kis családi ház eladó. Víz, villany van. Érdeklődni egész nap, Szolnok, Nyúl út 34/a. (H. 348) SZAJOL, Honvéd út 6/a. alatt háromszobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Villanyfűtés, ipari áram van. (H. 353)__________________ Ál lami gyümölcsösben 600 négyszögöl telek eladó, vagy bérbe kiadó. Érdeklődni: sarló út 22, 16 után. (H. 356) TISZAFÖLDVAR, Döbrei J. úton 400 négyszögöl szőlő, beépítésre alkalmas, eladó. Érdeklődni : Tiszaföldvár, Fő út 71. (H. 354) SZAJOL, Marx K. út 5. sz. alatti kertes, tetőtér-beépíté- ses családi ház, 70%-han kész, kp. -f OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: Szajol, Honvéd út 6/a, (H. 352)________ J ÁSZBERÉNYBEN, a régi gyermekkórház melletti utcában eladó 3 szoba, komfortos családi ház. Csokor út 11. (2048)_________ K ÉT szoba, étkezős, I. meleti társasházi lakás, garázzsal éladó. „Belvárosi 87” jeligére a kiadóba. (1604) _______________ 8 6 négyszögöl Holt- Tisza-parti telek, faházzal eladó. Agnes út 33. Érdeklődni délután, Szolnok, Vörös Csillag út 4. 1/6. (1556) ________ H UNYÁDFALVAN levő szoba-konyhás ház, 1 hold földdel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Hunor út 60. szám alatt. (1544) kétszobás családi ház telekkel, beköltözhetően, készpénzért eladó. Rákóczi- falva, Sallal út 78/a. Érdeklődni a helyszínen az esti órákban. Levélcím: Szarvák Antal, Nyir- acsád, Zrínyi zug 7. 4262. (1540)__________ S ZOLNOKON, VÍZ part körút 11. szám alatt 100 négyszögöl hobbitelek eladó. Érdeklődni: Bácsi, Abony, Liget út 2. (1440) ________ ___ T ISZA VARKONY- Szőlő, Kereszt dűlő 45. szám alatt levő 400 négyszögöl, szőlő-gyümölcsös és hétvégi ház .villany van, sürgősen eladó. (1053)_______ K IS családi ház eladó. Törökszentmik- lós, Tulipán út 10. (1743) ___ V ÁSÁROLNÉK Szolnok belterületén legalább 3 szobás, újszerű, önálló lakást. „Igényes, de kp.” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 391) CSALÁDI ház melléképülettel, 1 kh telekkel, részben betelepítve, eladó Surján belterületén. Érdeklődni: Gusztafik János, Surján, Gesztenye út 1. (H. 363) _________________ Ü J, elemes faház (10 m2) olcsón eladó. Bácskai Zsigmond, Tiszafüred, Felső- buda út l/o. (2234) KÉTSZOBÁS, für- dőszobás, családi ház sürgősen, áron alul eladó. Lakótelepi lakáscsere is érdekel. Törökszent- miklós. Aradi út 35. Hársfás út sarok. (1923) SZOLNOK-Szanda- szőlősön 3,5 szobás, 100 m2-es alapterületű ház, garázzsal, pincével, kialakított kerttel, melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kolozsvári út 38. 1/5. (1936) HÁRÖMSZOBAS összkomfortos, gázfűtéses, modern, kertes családi ház eladó. Törökszent- miklós. Nyár út 1. Simon. (1750) ÜJSZASZON, a vas- útállomáshoz közel, nagy téglaépület, 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Üjszász, Hóvirág út 18. (H. 338) ELADÓ Tiszapüspö- ki, Ady Endre út 9. alatt kétszobás, összkomfortos csa- ládii ház, 400 négyszögöl kerttel. Irányár: 400 000 Ft -f 130 000 Ft OTP- átvállalással. (1739) SZOLNOKON .belvárosban jó minőségű családi házat vásárolnék. „Igényes 980” jeligére a kiadóba. (1474) MÁSFÉL-éve” épült 5 szobás, tetőteres, központi fűtéíses családi ház (két család részére is), családi okok miatt eladó. Cím: Szolnok, Barátság út 6. (1631) SZOLNOK beváro- sában 40 m2-es, gázfűtéses, tehermentes, társasházi öröklakás eladó. Sütő út 6. fsz^ (1541) ________ K ÉT és fél szobás, összkomfortos családi ház eladó. Tö- rökszentmlklós, Bethlen út 26. (1337) TORUKSZENTMIK- LOSON, kőút mellett, a központban nagy méretű családi ház, állattartásra alkalmas új mellék- épületekkel, 450 négyszögöl portával, fizetési kedvezménynyel eladó. Mártírok út 72. (1650) KARCAGON, Béke út 2. alatt 167 négyszögöl építési telek eladó. Autóbuszállomás 5 perc. Érdeklődni : Bocskai út 1/a. (2029)__ M EZŐTŐRÖN 54 m2- es, 2 szobás, erké- lyes, összkomfortos, III. emeleti, OTP-s lakás, készpénzért, sürgősen eladó. „Márciusi költözés” jeligére a mezőtúri hirdetőbe. (1984) ABONYBAN, Szövetkezet út 67. szám alatt három és fél szobás, komfortos családi ház, 345 négyszögöl telekkel, garázzsal, gazdasági épülgtekkel eladó. Érdeklődni: naponta 17 órától a helyszínen. (H. 318) KÉTSZOBÁS, kertes családi ház Szolnok, Sárkány út 1. alatt eladó. Érdeklődni: Szolnok, Madách út 33. (H. 302) JÁSZBERÉNY határában, a budapesti úthoz közel szőlőgyümölcsös, szoba- konyhás házzal, fúróit kúttal eladó. ÉrcTeklődnl: Takács, Jászberény, Rákó- czi út 31—33. (2267) GÁZFŰTÉSES családi ház, melléképülettel eladó. Berekfürdő, Kun Béla út 5. Érdeklődni: Lengyel Kálmán, Bu- csa, Kossuth út 73. (1940) SZOLNOK, Bercsényi út 16. szám alatti társasházban II. emeleti + tetőtér- beépitéses lakások eladók vagy kisebbre cserélhetők. Érdeklődni: minden nap 17 óra után. (1171) ABONYBAN 400 négyszögöl ingatlan, betongarázzsal eladó. Érdeklődni: Szolnok, Bozsó K. út 12. 1/8. (1529) GYÖNGYÖSHALA- SZON, Atkári út 32/3. szám alatti három- szobás családi lakóház, 400 négyszög- öles telekkel eladó. Érdeklődni egész nap. (1503) RAKÓCZIFÁLVÁN, Bartók Béla út 65. szám alatt összkomfortos családi ház melléképületekkel eladó. (1772) ALCSISZÍGETEN 370 négyszögöl gyümölcsös, új téglaházzal eladó. Telefon: 12528. (H. 320) GAZOSlTOTT építési telek eladó. Törökszentmiklós, Móricz Zs. út 18/a. Érdeklődni: Móricz Zs. út 7. (H. 334) TÓSZEGEN, Károlyi Mihály úton levő családi ház sürgősen eladó. Víz, villany van. Irányár: 220 000 Ft. Érdeklődni: Tószeg, Szabadság út 6. szám alatt lehet. ( 2066) GÉPJÁRMŰ TRABANT Combi, 4 éves, friss műszakival, vonólhoroggal eladó. Irányár: 65 000 Ft. Érdeklődni: Barna Antal, Cserkeszőlő, Lenin út 40. (968) 5 éves zárt ZUK A 06 tip. tehergépkocsi, 1989. áprilisig érvényes műszakival, új motorral és gumikkal eladó. Érdeklődni lehet: Zagyvarékas, Dózsa Gy. tér 10. szám alatt. Minden nap. (Piactér.) (1548) 25Ö-es Simson motorkerékpár, felújított állapotban eladó. Szolnok, Napsugár út 20. (1545) NAGYKEREKO Wartburgok, egy decemberig műszakizott, egy műszakira 90%-ban felkészített, valamint mindenféle bontott alkatrészek. utánfutók is, eladók. Érdeklődni : Szolnok, Cseresznye út 41. szombat, vasárnap. (1535) ZG Trabant Combi eladó. Tiszaföldvár, Bajcsy-zs. út 122. Viktor. (1771) TRABANT Hyco- matot veszek, 3 év körüli, jó állapotút. Keszytüs András, Törökszentmiklós, Tulipán út 10. (1749) TRABANT Combi és 1600x1100-as utánfutó eladó. Megvételre keresek EO vagy BH típusú árokásót. Törökszentmiklós, Hársfás út 8/a. (1741) ZV-s 126-os Fiat, kétéves műszakival eladó. Molnár Tamás, Kisújszállás, Szabadság téri ltp. 6/c. I. em. 4. (1864) FRISS műszakival 9 éves Trabant eladó. Karcag, Keleti út 12. (1975) ________ 5 éves, vizsgáztatott UTB 45 DT négyke- rék-meghajtású traktor sürgősen eladó. Érdeklődni: 17 órától, Czakó, Jász- szentandrás, Kossuth út 28. (2052) TP-s 1300-as Dacai eladó. Jászberény, Ipar út 24. Telefon: 11-733. (2053) ________ T D 1200-as Lada eladó. Jászberény, Kossuth Lajos út 118. A lépcsőház fsz. 4. Telefon: 11-733. (2054)________ ' I M-es Zsiguli eladó. Kisújszállás, Bacsó B. út 18. Trabant csere Is érdekel. Ugyanott 15 anyajuh bárányostól eladó^ (1782)________ 3, 5 tonnás pótkocsi eladó. Érdeklődni: Tiszafüred, Húszöles út 39. (2098)__ 1 200-as zöld Lada. 8 éves, két Homelite robbanómotoros láncfűrész és leadott rendszámú, kissé bontott utánfutó eladó. 5452 Mesterszállás, Ady E. út 15- (1417) adas-vétel ELADÓ olajkályha, csővel és kannákkal, Singer varrógép, szánkó, és „Erika” táskaírógép. Érdeklődni lehet: de. 8—11 óráig. Cím: Szolnok, Beloiannisz út 19. Bevizné. (H. 355) OLAJTÜZELÉSŰ beépített cserép- kályha eladó. Szolnok, Hold út 3/1. (H. 349)______________ N AGY méretű pálmák, datolya és kencia, eladok. Szolnok, Orosz Gy. út 10. 11/11. (H. 350) ELŐNEVELT 5 hetes Hp-csibe, 30 Ft/db. kapható minden héten szerda, szombat és vasárnapi napokon, március 7-től. Előjegyezhető a Szolnoki Keltető Vállalat kereskedelmi osztályán. (2003) 3 éves hasas tehén és egy 15 hónapos üsző eladó sürgősen. Timkó István, Szolnok, Rétpart út 5. (1.547) _ _ VASIPARI marógép, régi típusú, függőleges-víszin- tes tengelyű eladó. Soós András, Túr- keve,: Bajcsy-Zs* 1. út 9. Telefon; 320. (1537)_________ N AGYOBB meny- nyiségű lucemaszé- na eladó. Szentes, Kistőke állomás mellett, Piti Ferencnél, (1383)__ E LADÓ 30 méhcsalád, NB 24 keretes kaptárban. Törökszentmiklós, Mátyás kir. út_71. (1742) J O állapotban levő fűrész- és gyalugépet vennék. Ajánlatokat Törökszentmiklós, Vörös Hadsereg út 163. alá. (1740) 100 mázsa jó minőségű gáti széna eladó. Zagyvarékas, Móricz Zs. út 1. (1546) HÁROM választási magyar-tarka borjú eladó. Kettő bika, egy üsző. Egy 10 éves deres kanca ló eladó, vagy motorra, szarvasmarhára cserélhető. Rá- kóczifalva, Déryné út 13. (1663)__ E GY magyar-tarka vemhes üsző, 8 hónapos, eladó. Kovács László, Kenderes, Dózsa György út 13. (2065)________ 3 2 választási malac eladó. Tóth Mihály, Kisújszállás, Bem út 34. (1862)__ Ó RIÁS schnauzer, fekete kan, egyéves, zárt-törzskönyves, NSZK vérvonal, olcsón eladó. Tóth, Szolnok, (Alkony u. 7. (H^ 325) JÓ minőségű lucerna és gáti széna, illetve 1500 négyszögöl hereföld eladó. Érdeklődni: Tiszabő, Kossuth út 39 (1449) EGYEB A, B, C hivatásos jogosítvánnyal rendelkező faitalember 16 óra után elfoglaltságot keres. „Szabadidő” jeligére a szolnoki hirde- tőbe. (H. 351) MAGÄNFUVAROZO IFA billenős pótkocsival, vállalatnál, szövetkezetnél folyamatos munkát vállalna. Leveleket „Megbízható 1350” jeligére a szolnoki kiadóba. (1609) MUNKAIDŐ után napi 2—3 órában mellékfoglalkozást keresek. „Minden megoldás érdekel” jeligére a törökszentmiklósi hirde- tőbe, (1762) _________ T OBBHANGSZE- RES tagokat keres amatőr zenekar. „Sláger” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (1748) ÜTATFÜRAST vállalok, kpzületnek is. Törökszentmiklós, Hársfás 8/a. Szécsi Mihály. (1744) NYUGDÍJ előtt álló házaspár idős néni vagy bácsi gondozását vállalja. Csak mezőtúrit. Leveleket erre a címre várjuk: Tóth Sándor- né, Túrkeve, Finta út L sz. 5420. (1913) CIPZARCSERE ruházatba, sátorba, hálózsákba, csizmába, bőrkabátba, táskába. Patentozás, gombbehúzás szerdától péntekig Szolnokon, pelikán előtt. (1214)_______________ REDŐNY, reluxa, régi faredőnyök betétcseréje, garanciával. Telefon: 18-569 hétfőn, pénteken. (807)_________________ TISZAFÜSPÖKI- Sárnyakban, a osa- tornaparton 300 négyszögöl telek művelésre kiadó, esetleg eladó. Érdeklődni lehet: Törökszentmiklós, Kossuth út 92. (2033) HPJ győztes, többször Kitűnő II—III. bernáthegyi kan fedez. Érdeklődni: Koroknál Sándor, Kisújszállás, Balassi Bálint út 9. (Benzinkút mögött) vagy Pillangó út 5. (2028) TERVEZÉS, adaptálás, költségvetés-készítés rövid határidőre. Farkas Kálmán magasépítő üzemmérnök. Kisújszállás, Petőfi út 11/2. Telefon; 149. (2071) __ __ M ÉG nem késő! Kössön átalánydíjas szerződést olaj- és gáztüzelőberendezései tisztántartására és karbantartására. Rövid határidővel egyszeri megrendelést is vállalunk. Balogh János, Jászapáti, vasvári út _28.__(2051)________ E LTARTÁSI szező- dést kötne jólelkű szakácsnő idős nénivel vagy bácsival. „Tisztelet, megértés” jeligére a kiadóba. (804) KÖNYVVITELBŐL korrepetáló tanárt keresek. „Sürgős 440” jeligére a kiadóba. (2042) MENYASSZONYI" ruhám igényesnek kölcsön adnám. Szolnok, dr. Csanádi krt. 9. 1/6. (1930) SOK szabadidővel rendelkező nyugdíjast keresek ülőmunkára. „Bizalom” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (2018) FELSŐFOKÚ vendéglátóipari végzettséggel, 5 éves üzletvezetői gyakorlattal rendelkező nő állást változtatna. „Egy műszak” jeligére a kiadóba. (1415) LAKÁSCSERE KISÚJSZÁLLÁSON,- három szoba, összkomfortos, kertes, tanácsi lakásomat elcserélném szolnoki, belvárosi vagy budapesti másfél szobás, tanácsi lakásra. Minden megoldás érdekel. Jámbor Attila, Kisújszállás, Kálvin út 4. (1867) KÉTSZOBÁS, teljesen felújított, átadás előtt álló, tanácsi lakást + garázst elcserélnék 1 +. y, vagy 2 szobás, szövetkezeti, ill. OTP-s lakásra. „Minden megoldás érdekei 404” jeligére a kiadóba. (1841) hazassag SZERETNÉM megtalálni azt az intelligens, nem dohányzó, özvegy férfit, aki társa lenne egy 46 éves, 165 cm magas özvegyasszonynak. Anyagiak rendezettek. Egy gyermek nem akadály. „Talán még nem késő" jeligére a kiadóba. _(1618)________ 3 1 éves, 170 cm magas, elvált asszony egy lánygyermekkel keres korban hozzáillő, intelligens, becsületes férfit házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. „Szeretném, ha szeretnének 05” jeligére a kiadóba. (1617) 43/175 szakmunkás férfi vagyok. Ezúton keresem annak a hölgynek ismeretségét, házasság céljából, aki komfortos házamba hozzám költözne, és szerető feleségem lenne. Minden fényképes levélre válaszolok. „Lila akác” jeligére a kiadóba (1610)_______________ 3 6 éves, 156 cm magas, barna hajú, elvált asszony vagyok. keresem korban hozzámillő férfi ismeretségét'. Kölcsönös szimpátia esetén házasság is lehetséges. Csak kézzel írott levelekre válaszolok. „Rád várok 89” jeligére a kiadóba. (1566) 59/167, egyedül, rendezett anyagiak között élő asszony ezúton keresi magas, józan férfi ismeretségét, élettársi vagy házastársi kapcsolat kialakítására. Inkább kocsi legyen, mint ház. „Szeretnélek megtalálni” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe.^ (1747) 37 éves, 165 cm magas, független, minden káros szenvedélytől mentes, jó megjelenésű, vidám alaptermészetű, lakással rendelkező férfi vagyok. Anyagiak rendezettek. Megismerkednék házasság céljából jó megjelenésű, kissé molett, családcentrikus lánnyal vagy elvált asszonynyal, 35 éves korig. A fényképet megköszönöm. „Szeretnélek megtalálni 937” jeligére a kiadóba. (1416) 40 éves, 155/65 kg súlyú, elvált üzemi dolgozó nő vagyok, egy felnőtt kislányom van. Házasság céljából keresem azt a 40—46 éves, józanéletű, becsületes fiatalembert, aki kertes házamba hozzám költözne. Leveleket „Hóvirág 969” jeligére a kiadóba. (1567) HA nőies és vonzó, írjon, 35 éves korig, egy magas, szőke, kék szemű, jó megjelenésű, kisiparral rendelkező fiatalembernek, házasság céljából. „Világromantika” jeligére a kiadóba. (1410) 20 éves állattenyésztő fiatalember, kis beszéd- és járáshibával megismerkedne házasság céljából 18—25 körüli lánnyal vagy elvált asszonnyal „Együtt könnyebb 36” jeligére a kiadóba. (1693) 35/185 cm magas, barna férfi, aki egyedül neveli 10 éves kislányát, megismerkedne komoly, elvált vagy özvegy asszonnyal. „Jó barátság” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (1852) 24 éves, 187 cm magas férfi, technikusi végzettséggel megismerkedne korban, magasságban hozzáillő, jó megjelenésű, vékony testalkatú, egyedülálló nővel házasság céljából. Fényképes leveleket a kiadóba várom : „Egymásért 889” jeligére. (1280) ^ ..............N. D olgozókat alkalmazunk i —* országos villamostávvezeték Vállalat változó munkahelyre felvesz gépkocsivezetőket és középfokú végzettséggel szállításveze- toket. Jelentkezes: OVIT szerelési főosztály, Budapest, V., Báthory út 5. vagy a 329-134-es teleionszámon. (2060) KEV-METRÓ Építési Igazgatósága felvételre keres előkészítő mérnököt, előkészítő technikust, alvállalkozási előadót, előkalku- látort, ascota-gépkönyvelöt. Felvételre jelentkezni lehet: Szolnok, Rákóczi út 66. (H. 360) KÉV-METRÖ Építési Igazgatósága felvételre keres szigetelő szakmunkásokat. Felvételre jelentkezni lehet; Szolnok, Rákóczi út 66. (H. 361) MEZŐGÉP Vállalat szolnoki gyáregysége azonnali belépéssel 1 elvesz középfokú műszaki végzettséggel és gyakorlattal rendelkező technológust, valamint esztergályos-köszörűs, lakatos, hegesztő szakmunkásokat egy- műszakos, elektroműszerészt kétműszakos munkarendben való foglalkoztatással, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a személyzeti előadónál, (H. 362) A TAURINA AKV, Szolnok, Keszeg út 15. sz. alatti (Héki AG Alcsisziget területén tevő) ki- rendeltsége takarítónőt keres felvételre. Jelentkezés személyesen vagy a 13-839-es telefonon. (H. 358) A Pálfy János Műszeripari és vegyipari Szakközépiskola, Szolnok, Zalka M. sétány 2—3. azonnali belépéssel takarítónőt vesz fel. (1995) A Szolnoki Cukorgyár felvesz gőzturblnagépész, kazánkezelő és kazángépész szakembereket. (H. 231) Azonnali belépéssel felveszünk: géplakatos, vízvezeték-szerelő, hegesztő, villanyszerelő, elektroműszerész, targoncaszerelő, hűtőgépkezelő, kazánfűtő, mosodai szakmunkás, targoncavezető szakmunkásokat, valamint „C” és „E” kategóriával rendelkező gépkocsivezetőket, továbbá gépkocsikísérőket. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Allatfor- galml és Húsipari vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Vágóhíd út 60. (1583) Szolnok Városi Óvodai Intézmények Gazdálkodási Szervezete felvételt hirdet egy víz-, gáz-i központi fűtésszereld és egy asztalos szakmunkásnak, karbantartási munkák végzésére. Jelentkezés: a karbantartó műhely vezetőjénél, Szolnok, Sütő út 22. szám alatt. (1520) 20 fős házilagos részlegünk irányítására közép- vagy felsőfokú építőipari végzettségű vezetőt keresünk. Jelentkezés: Közép- riszavidéki Afész, Kunhegyes, Kossuth út 41. szám alatt. (1570) Szolnoki Tisza Szálló szállodai takarító és konyhalány munkakörbe dolgozókat keres felvételre. Jelentkezés: Szolnok, Marx park 2. (2139) SZOLNOK MEGYEI SÜTŐIPARI VALLALAT felvesz belső ellenőrt, jogi előadót, gépi könyvelési csoportvezetőt, gépi könyvelőt, elszámoltatót (közgazdasági végzettséggel), elszámoltatási csoportvezetőt, mérlegképes könyvelői képesítéssel, számító- gépes szervezőt, felsőfokú végzettséggel, számítógépes programozót, gondnokot, irodai takarítót (osztott munkaidőben), lehet nyugdíjas is. Jelentkezés a vállalat központjában: Szolnok, József A. út 38. Szolnoki szállításhoz gépkocsivezetőt; Szolnoki központi tmk-ba asztalost, lakatost, villanyszerelőt, műszerészt. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi út 50. Jászladányi üzembe: sütőipari szakmunkásokat. Jelentkezés: Jászladány. Petőfi út 47. Sütőüzem. (H. 343) Szolnok Megyei SZOLTISZ felvételre keres felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező dolgozót, műszaki fejlesztői vezető munkakörbe. Jelentkezés részletes önéletrajzzal, Szolnok, Dózsa Gy. út 5. szám alatt. (1764) Női dolgozókat veszünk fel, egy- műszaltos betanított munkára, Szakállas—Szolnok között munkásszállítás saját autóbusszal. Szabad szombat biztosított. Munkaidő; 7.00—15.30-ig. jelentkezés: Szolnok, Véső út 20. sz. Alföldi Szilikátipari Vállalat műanyag- bedolgozó üzeme, 7—15.25 óráig. (H. 262) KÖTIVIZIG GEPÜZEME felvételre keres mezőgazdasági gépszerelőt, autószerelőt, általános karbantartót. Várjuk autóvillamossági és hálózati villanyszerelő szakvizsgával rendelkező dolgozó jelentkezését is. Fizetés megegyezés szerint, gyakorlattól függően. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vörös Hadsereg út 34. (He- tényl kórházzal szemben, munkaügy.) (1833) A Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet (Szolnok, Verseghy út 6—8.) felvételre keres bérelszámolót, gyors- és gépírót, ápolónőt. Dolgozóink részére ingyenes, családtagjainak kedvezményes vasúti utazást biztosítunk. (1683) Pelikán Szálló azonnali belépéssel, képesítéssel rendelkező fűtőt keres, gázkazánhoz. Fizetés megegyezés szerint, jelentkezés: a szálló igazgatójánál. (2032) A kelet-magyarorszagi MÉH NYERSANYAGHASZNOSI- Tö VALLALAT szolnoki telepére érettségivel rendelkező pénztárost keres. Jelentkezés; Szolnok, Mártírok u. 11., a telepigazgatónál. (1951) Alföldi Szilikátipari vállalat kunhegyesi műanyag termékeket gyártó üzemébe műanyag termékek gyártásához segéd- és betanított munkakörbe női dolgozókat és egy gépésztechnikusi végzettséggel férfi dolgozót művezetői munkakörbe alkalmaz. Jelentkezés: Kunhegyes, Széchenyi út 9. számra kérjük 7— 15.25 óráig. (H. 344) AZ A4GM HUNGAROTHERM gépgyártó LEANYVALLA- LAT, ÖRMÉNYES esztergályos, marós, lakatos és hegesztő szakmunkásokat, valamint radiológust vesz fel. Az esztergályos és marós szakmunkások esetében kiemelt bérezést alkalmazunk. Kisújszállás és Törökszentmiklós városokból a munkás járat biztosított. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál 6— 14 óráig. (1269) BÖRTEX SZÖVETKEZET bedolgozó, gyesen levő kismamákat keres gépi-varró munkakörbe. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi osztályán, Szolnok, József A. u. 8. (1871) A Szolnok Megyei Tanácsi költségvetési elszámoló hivatala felvételre keres gyakorlattal rendelkező rendszerszervezőket és programozókat TPA 1148, TPA 128 és VT 60 típusú számítógéphez. Alkalmazunk számviteli főiskolai végzettséggel és pénzügyi költségvetési gyakorlattal rendelkező dolgozót, középfokú iskolai végzettséggel számfejtői ügyintézőket, valamint kétmü- szakos munkarendben számító- gépes adatrögzítőket. Bérezés a 11/1983. (XII. 17.) ABMH sz. rendelet alapján. Jelentkezni lehet a hivatal személyzeti ügyintézőL jénél Szolnok, Liget út 36. I. em. 4. sz. alatt. (1406) Megyei Tanács tervosztálya gyakorlattal rendelkező fiatal munkatársat keres, programozó matematikusi végzettséggel, jelentkezés írásban vagy személyesen a tervosztályon, Szolnok, Kossuth L. út 2. szám I. em. 146. Tel.; 13-118. (1808) A Szolnok Megyei Temetkezési Vállalat raktári segédmunkást és középiskolai végzettséggel rendelkező gépíró-adminisztrátort keres felvételre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Április 4. út 18—21. (H. 280) Hirdetmények Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőket indítunk levelező úton magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol és német tárgyakból! Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatót! Címünk: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, 1364 Budapest 4. Pf.: 126. (768) A Mezőtúri Állami Gazdaság szolgáltató részlege vállal mindennemű bádogos, asztalos, villanyszerelő munkákat, rövid határidőn belül. Megrendeléseket felveszünk a részleg irodájában, Mezőtúr, Dózsa Gy. út 18. sz. (1987) A Szolnok Megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állomás 1-es számú vásárlási bélyegzője elveszett. 1987. február 17-től a fenti bélyegzővel történő mindennemű vásárlás érvénytelen, az ettől az időponttól a vásárolt áruk kifizetéséért felelősséget nem vállalunk. (H. 359) A Jászdózsai Községi Tanács VB. szakigazgatási szerve a lakosság szolgáltatásainak jobb kielégítése érdekében kisipari iparjogosítványokat ad ki az alábbi szakmákban; villanyszerelő, ács. kőműves, víz-vezetéksze- relő. háztartási gépjavító, tv-szerelő. (1772) A lottósorsolás időpontja 1987. március 2-től megváltozik! A nyilvános sorsolás a tv közvetítésében minden csütörtökön 19 óra 15 perckor lesz. A kitöltött szelvényeket megyénkben kedd estig lehet a gyűjtőládákba bedobni. Országos Takarékpénztár (2210)