Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
6 Nemzetközi körteép 1987. FEBRUÁR 7. A demokratizmus az átalakulás lényege A szovjet /»árt plénuma után Vártuk ezt a plénumot, készültünk rá, és alaposan készültünk. Olyan kérdésekre kellett válaszolni, amelyeket maga az! élet tett fel nekünk, ki kellett választani a leckéket a felhalmozódott tapasztalatok közül, meg kellett tisztítani a teret a XXVII. kongresszus átalakításra vonatkozó határozatainak gyakorlati megvalósításához. Lenin óta nem szóltak ilyen élesen, elvszerűen és őszintén az ország sorsáról, a szocializmus perspektíváiról, mint Mihail Gorbacsov a plénumon elhangzott beszédében, és a résztvevők hozzászólásaikban. Az átalakítás — forradalom az emberek gondolkodásában és szívében, a gazdaságban, a szociális szférában, az élet egészében. Az átalakítás — a kegyetlen és színtiszta igazság időszaka, Lenin szavaival élve: „A tettek, az alulról és felülről jövő tettek időszaka” (Lenin összes művei 11. kötet, 85. oldal), az öntisztítás és kardinális változások időszaka. Az átalakítás lényege: töibb szocializmust mindenhol és mindenben. Ez azt jelenti, hogy működésbe kell hozni az egész mechanizmust a szocialista rendszer összes potenciálját. Az átalakítás végső célja: mélyreható megújulás az ország életének minden szférájában. A hiányosságokat csak mi magunk tudjuk kiküszöbölni. Ezt helyettünk senki nem csinálja meg. Csak a szovjet ember képes megvalósítani mind a maga, mind a társadalom számára az átalakítást egészében, de csak egy feltétel mellett: a szovjet ember gazdájává kell, hogy váljék a saját szocialista otthonának. Mihelyt a nép a szó teljes értelmében gazdává válik, gondoskodni fog arról, hogy a saját otthonában teljes rend uralkodjék. Innen fakad a szocializmus és a demokrácia közötti belső, megbonthatatlan kapcsolat is. Ebből ered a kommunista párt határozott irányvonala a demokrácia irányába Mihail Gorbacsov beszédében aláhúzta: az • átalakítás csak demokratikus úton történhet. Csak így lehet teret biztosítani a szocializmus legnagyobb erejének, a szabad munkának és gondolkodásnak egy szabad országban Ebben a helyzetben élesen merült fel az emberi tényező szerepe. Átalakításra szorul a káderpolitika mind a pártban, mind az államban. Az egyik feladat, hogy biztosítsák az utódlást, a friss erők folyamatos áramlását. Tökéletesítsék a vezetők választásának menetét. Bevezetik a kötelező elszámoltatást. Megállapítják a nyilvánosság törvényes garanciáit. Nagyobb szerepet kapnak a tanácsok, és több jelölt rendszerű választásokat vezetnek be. Garantálják a jogot a kritikára és önkritikára, az alkotói szabadságot a munkában, tudományban és művészetben. Ez, és még sok más dolog kell, hogy „új életet öntsön a társadalmi élet minden sejtjébe”. Az SZK.P KB plénumának dokumentumati élénken kommentálják a világban, ami érthető is, hiszen most a szocializmus válaszol az idők kihívására. Az egész világ ránk figyel: vajon meg tudja-e oldani a szocializmus a problémáit, vajon képes-e törekvőén továbbmenni a haladás lépcsőfokain felfelé? Az élet mindent próbára tesz: gazdaságunkat — a hatékonyság alapján, erkölcseinket — a demokrácia, szociális igazságosság és humanizmus értékének gazdagítására való képességünk alapján, külpolitikánkat — a béke védelmében megnyilvánuló határozottságunk és következetességünk alapján. Nehéz, de érdekes időszakban vagyunk, amely a problémák egész lavináját zúdította ránk. Ezeket a problémákat forradalmi módon kell megoldani, ahogy ezt Lenin is tette. A társadalom demokratizálódását a gazdasággal kell kezdeni, a demokráciát a gazdaságon keresztül kell fejleszteni és tökéletesíteni, mivel az a társadalmi bázisa. A cél, hogy minden emberben kialakuljon az érzés, hogy ő az ország gazdája. Nyilván ezért javasolta Mihail Gorbacsov, hogy az SZKP KB következő plénumán társadalmunk gazdasági problémáit vitassák meg. Gennagyij Piszarevszkij (APN — KS FUlOp- szigetek Aqűino újabb győzelme A Fülöp-szigeteken hétfőn elsöprő többséggel megszavaztak egy alkotmány- tervezetet, amely igazából csak egy kisebbséget elégít ki. A tervezet a baloldal számára túlságosan konzervatív, a jobboldal számára pedig túlságosan merész volt, ám az ottani bonyolult belső helyzet következtében — az egymással szögesen ellentétes szándékok eredőjének — más sorsa nem is lehetett, mint hogy elfogadják. Corazón Aquino győzelme világosan mutatja, hogy az elnökasszony irányvonalának jelenleg nincsen kormányképes alternatívája. Ellenfelei ugyanis elsősorban egymás ellenfelei, és így potenciálisan hatástalanítják egymást. Ha Marcos és a jobboldal hívei nyújtanák a kezüket a hatalom felé — mint ahogy egy év- alatt háromszor meg is tették —, akkor szembe kerülnének az egész társadalommal, és nem számíthatnának a Fülöp-szigeteken igencsak befolyásos Egyesült Államokra sem. Hasonlóképpen, ha a baloldal próbálna fellépni a jelenlegi kormányzat ellen, akkor ellenfelévé válna az egész uralkodó elit, nem is szólva Washingtonról. Az új alkotmány kompromisszumos, senkit sem elégít ki igazán, de egyelőre mégis csaknem mindenki számára elfogadható jellege világosan kitűnik az egyes paragrafusok fogadtatásából. Washington és a hazai jobboldal nemtetszését nyilvánította amiatt, hogy az alaptörvény elvileg az ország atomfegyver-mentessége és az amerikai támaszpontok felszámolása mellett foglal állást. A baloldal viszont azért elégedetlen, mert ezeket a paragrafusokat úgy fogalmazták meg, hogy azokat a parlament érvénytelenítheti. A jelenlegi erőviszonyok mellett olyan törvényhozás megválasztása várható, amely ezt egészen biztosan meg is teszi, ám ha az erőviszonyok megváltoznak, az új alkotmány a baloldalnak is lehetőséget ad elképzelései keresztülvitelére. Hasonló a helyzet a földreformra vonatkozó paragrafussal, amely nincs ínyére a vidéki oligarchiának és a hadsereg földbirtokosi hátterű tisztikarának. Pedig ez a paragrafus — néhány taktikai engedménytől eltekintve—- nem megy túl a Marcos-féle programon, amely annak idején a megművelhető föld csupán 7,5 százalékának a felosztását irányozta elő. A földreform kérdése szorosan összefügg a hadsereg további szerepével. Ugyanis elsősorban e kérdés megql- datlansága táplálja azt a baloldali gerillamozgalmat, amelyre hivatkozva a hadsereg kiemelt helyet vívott ki magának a politikai életben Tovább növelte . az egyenruhások szerepét a két évtizedes Marcos-diktatú- ra, amely jellegénél fogva nem lehetett meg nagyobb létszámú hadsereg nélkül, így aztán az alkotmánynak az a kitétele, amely távol kívánja tartani a fegyveres erőket a politikától, továbbá az a tény, hogy Aquino asszony békés módszerekkel kíván véget vetni a gerillaháborúnak és polgári demokratikus rendszert kíván létrehozni, húsbavágó egzisztenciális fenyegetést jelent a tisztikar és a hivatásos állomány számára. Ha ugyanis az elnökasszony sikerrel jár, akkor a kívülről senkitől sem fenyegetett szigetországnak nem lesz szüksége akkora hadseregre, amekkorával jelenleg rendelkezik. A tisztikar osztályjellege mellett ez a fenyegetettség a legfőbb oka annak. hogy a katonák olyan elkeseredetten ellenzik a gerillakérdés békés megoldását és az ország de- morkatizálását. Hogy az egyenruhások félelmei indokoltak-e, azt végül is a jövő mutatja meg. A belső megbékélés esélyeire mindenesetre árnyékot vetett az a januári vérengzés, melynek során a fegyveres erők tagjai 15, földreformot követelő tüntetőt mészároltak le, majd ezt követően a baloldali gerillák felfüggesztették a kormányzattal folytatott tárgyalásokat. Ez a véres incidens, akárcsak a Marcos-párti jobboldali erők azt követő puccskísérlete végül visszafelé sült el: a gerillaháborúban, a múlt év viharos politikai változásaiban kifáradt, belső békére vágyó lakosság tömegesen vett részt a népszavazáson, és lehengerlő többséggel az alkotmánytervezet és Aquino aszony további elnöksége mellettsza- vazott. Mindezt annak ellenére, hogy a Fülöp-szigete- kiek többsége eddig nemigen kapott bármit is az új kormányzattól: a manilai nyomornegyedek lakosai továbbra is embertelen körülmények között vegetálnak, sok vidéki terület parasztsága pedig változatlanul éhezik. Ezekre a kínzó •jajokra nincsen azonnali orvosság az új alkotmányban sem. Az alaptörvény elfogadása így nem is annyira az alsóbb néprétegek, hanem inkább a hagyományos uralkodó elit győzelmét jelenti a húszéves Marcos-korszak felkapaszkodottjai felett. Azt szentesíti, hogy 'ehelyett a rendkívül korrupt, erőszakos klikk helyett ismét a régi „kékvérű” családok vették kezükbe az ország kormánvrúdját. Hatalmuk azonban már nyilvánvalóan nem a régi. és ez a tény sokat ígérő lehetőségeket tartogat a szélesebb rétegek számára. Kepecs Ferenc Falkland! halászati ~A pénz nem számít övezet Február elsején életbe lépett. a brit rendelet a Falkland (Malvin)-szigetek körüli halászati övezetről: a brit hatóságok 150 mérföld sugarú képzeletbeli kört vonnak az Atlanti-óceán déli részén, Argentína közelében lévő szigetek köré, amelyet a brit tengerészet és a légierő járőrei tesznek majd valóságossá. Csaknem öt évvel a szigetek birtokáért vívott brit— argentínai háború után a brit fennhatósághoz ragaszkodó szigetlakok attól tartanak, hogy megbékélés helyett ismét összetűzésekhez vezethet ez a döntés, Londonban pedig az firtatják, hogy a „korona jogainak” ismételt Argentínával szemben barátságtalan erősítgetése, a birodalmi politika e karikatúrájának fenntartása vajon arányban áll-e a ráfordításokkal ? 1982-ben 6,8 milliárd dollárba került a brit „anyaországhoz” képest a világ túlsó felén megvívott ütközet, beleértve a harcban elvesztett hadianyag pótlását is. Azóta 661 millió dollárt költöttek egy légitámaszpontra, amely a szigetek székhelyétől, Port Stanleytől 50 kilométerre épült. Ezen felül számolandó a szigetcsoportocska védelmének folvó költsége, amely évente 214 millió dollárt tesz ki. Ebből négy Phantom vadászgépet állandó riadó- készültségben tartanak, és fedezik a szigeteken állomásozó 2000 brit katona és egy fregatt eltartását. A kietlen szigeteken élő, főként juhtenyésztéssel foglalkozó, (január 1-én) összesen 1902 brit alattvalóra fejenként vagy 3,8 millió dollárt költött tehát 1982 óta a londoni kormány. És az eredmény? Nincs remény a diplomáciai viszony rendezésére Argentínával, Nagy-Britannia ebben az ügyben elszigetelődött az ENSZ-ben, rossz szemmel néznek rá mais latin-amerikai megbízott, Philip Habib mesterdiplomata útján — is puhítani szeretné a brit makacsságot. A szigetlakók, akikre Londonban hivatkoznak, maguk sem jártak igazán jól. A londoni segélyek ellenére gazdaságukat képtelek fejleszteni, mert el vannak vágva korábbi természetes piacuktól, Argentínától. Az idegenforgalom fellendítésére szőtt tervek nem sikerültek: évente alig néhány tucat látogató vállalja a szigetekre teendő, több mint húszórás repülőutat a brit légierő „járatán”, egy Tristar szállítógépen, csak azért, hogy megtekintse a csatateret és a kopár sziklákat, a hideg, sós permet* tel csapkodó állandó szélben. Kútba esett a terv arra is, hogy moszatból műtrágyát gyártsanak és már a szigetek egyetlen sörfőzdéje is bezárt tavaly: a helyi Pingvin-sör helyett inkább a brit importot kedvelik a lakosok. Ám a jelek arra vallanak, hogy mindennek ellenére Londonban tovább álmondják a „birodalmi álmot” — kerül, amibe kerül. (MTI) Ecuadori események Az elnök nehéz napjai Bár a forróság igazán nem szokatlan az Egyenlítőn fekvő Ecuadorban, ebben a három magyarországnyi, de csak 9 milliós latin-amerikai országban, az államfő a közelmúltban mégis különösen forró pillanatokat, órákat élt át. A légierő ejtőernyős alakulatai egy fél napon keresztül tartották fogságukban Leon Febres Cordero elnököt, hogy követelésüknek ilyen — kétségtelenül törvénytelen — módon szerezzenek nyomatékot. Közvetlen céljukat végül is elérték: egykori főnöküket, Frank Vargas Pazzos tábornokot, egy tavalyi felkelés bebörtönzött vezetőjét szabadon bocsátották. (Igaz, mégsem szabadulhatott teljesen, hiszen közben azzal vádolják, hogy negyedmillió dollárt sajál céljaira használt fel.) E fura politikai tragikomédia egyik fejezete az elnök elengedésével lezárult, ám a színjáték tovább folytatódik — immár a parlament épületében. A törvény- hozás ugyanis rendkívüli ülésen azonnali és önkéntes lemondásra szólította fel az elnököt. Persze, könnyen tehette, hiszen a tavaly júniusi választások nyomán a 71 képviselői székből 40-et az ellenzéki pártok foglalnak el. Ök folyamatosan bírálják a kormány politikáját, az elnök szerintük diktatórikus intézkedéseit. A mérnök szakképzettségű. milliomos üzletemberből elnökké lett Leon Febres azonban nem óhajt idő előtt (1988.) távozni a quito-i palota bársonyszékéből. A jelenlegi törvények értelmében erre nem is kényszerítheti senki. No de miért került ilyen kibékíthetetlen konfliktusba az elnök a hónátvákk il? Elsősorban a követendő gazdaságpolitikáról alkotott eltérő nézetekben kell keresnünk a választ. A legutóbbi időszakban az olajexportra alapozott állami bevételeket súlyos veszteségek érték a világpiaci árcsökkenés következtében. (Tavaly több mint 1 milliárd dolláros volt a kiesés.) Ez természetesen kihatott a lakosság életkörülményeire is. Különösen, hogy az elnök előszeretettel alkalmazza a Nemzetközi Valutaalap szigorú ' „nadrágszí j-meghúzó” ajánlásait, s emellett visz- szautasította a törvényhozás javaslatát, hogy — Peruhoz hasonlóan — az adósságtörlesztés mértékét igazítsák Ecuador fizetési lehetőségeihez. A növekvő infláció és munkanélküliség által is sújtott néptömegek egyre gyakrabb sztrájkokkal, tüntetésekkel fejezték ki elégedetlenségüket. Ez a tény is Quitoban az elnöki palota körül jelenleg — látszólag — minden csendes (Fotó: APN—MTI—KS) Az ellenzék diktatórikus kormányzással vádolja Leon Febres Cordero elnököt az ellenzéki. pozíciókat erősítette a parlamentben. Számos bírálat érte és éri Leon Febresl azért is, mert külpolitikai téren teljes mértékben támogatójává, sőt kiszolgálójává vált az észak- amerikai érdekeknek. Markáns példája ennek, hogy megszakította kapcsolatait a nicaraguai sandinista kormánnyal, s együttműködésről tárgyalt a hondurasi vezetőkkel. Ebben a helyzetben politikai üggyé vált a Vargas- ügy. Szeptemberben a parlamenti képviselők amnesztiát szavaztak meg a tábornoknak. Ám ezt az elnök semmibe vette. E lépése csak fokozta a végrehajtói és a törvényhozói hatalom közötti amúgy is duzzadó feszültséget. Ezek után került sor a Táure légitámaszponton a már említett politikai zsarolásra. Egy ütközet véget ért tehát, ebben a meglehetősen fura és egyelőre azért töb- bé-kevésbé csendes belpolitikai háborúskodásban. Jellemző azonban a bizonytalanságra, az erővonalak tisztázatlanságára, hogy nehéz lenne eldönteni: az elnök, avagy a légierő (s a politikai ellenzék) került ki győztesen a legutóbbi összecsapásból. Mert; a lázadás vádját ejtették ugyan Vargas Pazzos tábornok ellen, de az elnökrabló akciót elkövető ejtőernyős alakulat vezetőit a szárazföldi hadsereg támogatását élvező államfő letartóztatta, s nem veti alá magát a parlamenti határozatoknak. E képlékeny politikai helyzet kimenetelét nagyban meghatározhatja, eredményre vezetnek-e Leon Febres jelenleg népszerűtlen gazdasági intézkedései, s az is: akarnak-e a katonák ismét részt venni a politikai hatalomban. Merthogy ez a megoldás sem idegen az ecuadori, s általában a latin- amerikai gyakorlattól. Daróczi László
