Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-15 / 12. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JANUÁR 15. IA tudomány világa I A világon egyedülálló A rudabányai „öreg hölgy” Fejlődő vasutak Rudabánya neve egészen a legutóbbi időkig Magyar- ország vasércbányászatával csengett együtt. Ám másfél évvel ezelőtt az ember korai származása szempontjából döntő jelentőségű — s mint utóbb kiderült —, a világon egyedülálló tudományos ér­tékű, mintegy 10 millió év­vel ezelőtt élt emberszerű ősmajom koponyamaradvá­nyai kerültek itt elő. Igaz, hogy á Rudopithecus hunga- ricus leletet megelőzően Ázsiában már ismertté vált két koponyalelet-együttes is ebből a 8—10 millió évvel ezelőtti időszakból, de egyi­kük sem ilyen éppségben. Az indiai—pakisztáni ha­tár közelében, de még pa­kisztáni területen, a Siwalik lelőhely rétegeiben arckopo­nya leletre bukkantak 1980- ban, de agykoponya marad­ványok nem maradtak fenn. Ez a lelet Sivapithecus néven vált ismertté, s az első lelet volt abból a korból, amely­ben ez az emberszerű ősma­jom csoport élt. A kínai Lufeng rétegeiből is előkerültek hasonló korú koponyaleletek, ám igen de­formálódott állapotban, s he­lyenként 2—3 cm-esre lapul­va a ránehezedő rétegek nyomása alatt. 1985. szeptember 13-án Hernyák Gábor geológus ta­lálta meg Rudabánya réte­geiben a Rudapithecus ko­ponyájának töredékeit. A le­let feldolgozását dr. Kordos László kandidátus vezetésé­vel folytatják a Magyar Ál­lami Földtani Intézetben. A földtörténet alsó-pannon rétegeiből származó kopo­nyamaradványok az egykori Pannon-beltóval borított Kárpát-medence triász korú mészkő-dolomit félsziget­szerű vonulatának mocsaras területéről kerültek ismét napvilágra. A már több mint húsz éve folytatott ásatások során eddig mintegy száz ge­rincesfaj csontmardványa is előkerült, a földtörténet neo- gén időszakából, köztük a Rudapithecus, a Bodvapithe­lutomatikus öntözés Már nem kell a szomszé­dot megkérni, hogy öntözze virágainkat, ha néhány hét­re elutazunk. Még a virág­zó növényt sem kell hét­számra megöntözni, ha egy bizonyos — ritka agyagfajtá­ból készülő — újszerű anyagba földlabdával együtt átültetjük. Ez az lOOOC-fokon kiégetett agyag a saját tö­mege 50 százalékának meg­felelő vízmennyiséget szív magába, s az nem párolog el belőle. Ám a belé ültetett növény a tárolt vizet — szükségleteinek megfelelő ütemben — hasznosítja. cus és a Pliopithecus ember- szabást ősmajmok csontjai is. A tudományos alaposságú vizsgálatokhoz, aprólékos kutatásokhoz szerencse is pá­rosult. 1985-ben a neogén időszakkal foglalkozó geoló­gus kongresszus résztvevői a rudabányai ásatások meglá­togatását tervezték. Ehhez előkészítve a rétegsort, a le­lőhely letakarítása közben, a lignitréteg belsejében buk­kantak rá a koponya szem­öldök régiójának maradvá­nyaira, és négy fogra. Ez volt az első* koponyalelet a rudabányai rétegsorban, amely a Rudapithecustól származik. Tömör csontok már gyakran előkerültek in­nen, ám agykoponya cson­tokra nem is számítottak, hiszen ezek igen könnyen összeroppannak, viszonylag vékony falúak, gyorsabban megsemmisülnek a rájuk ne­hezedő rétegek nyomásától. És ami nagyobb szerencse volt: a maradványokat egy ősi mocsári ciprus gyökerei fogták közre, és védték meg a pusztulástól. További egy évig — 1986 augusztusáig — folyt a ku­tatás a koponya újabb ma­radványai után. Több köb­méter földet vizsgáltak át alapos részletességgel az első maradványok körzetéből. Végül előkerült 101 darab csontszilánk és összesen nyolc foglelet. A csontok harmadát illesztették eddig egymáshoz, a többi — sok közülük csupán néhány négyzetmilliméteres — túl­ságosan kicsi, vagy egymás­sal nem illeszthető. Az il­leszkedő' csontok felhaszná­lásával állították össze az orr-régiót, a szemüreg-régi- ót, a tarkótáj és a koponya­alap kisebb darabjait, a fel­ső fogsor két ívét, melyek távolsága a leleten megha­tározható, s fontos anató­miai bélyeg, továbbá a rend­szertani besorolás szempont­jából igen fontos szájpadlás egy részét. Az első következtetések — Az Egészségügyi Világszer­vezet adatai szerint a vilá­gon évente 4,5 millió öt éven aluli korú gyermek hal meg hasmenésben. E megbetege­dések 20—40 százalékát ro- tavírusok okozzák. Egy finn kutató rotavírus- sal megfertőzött borjakban elszaporodó élő, majd le­gyengített rotavírusból oltó­anyagot készített. Azt először 86 nyolc-tizenegy hónapos finn. csecsemőn próbálta ki, majd a siker láttán további 330 gyermeket oltott be ve­le. (Ez szájon keresztül ad­bár még csak úgyszólván a kutatások kezdetéről beszél­hetünk, s további részletes elemzés, összehasonlító mun­ka van még hátra — mégis igen érdekesek. Annak egyértelmű eldön­téséhez, hogy pontosan hol helyezkedik el a Rudapithe­cus hungaricus kortársai kö­zött egyelőre kevés összeha­sonlító adat áll rendelkezés­re, hiszen ritka a koponya­lelet ebből a korból. A rudabányai lelet a már említett sewaliki (Pakisztán) és a Lufengi (Kína) leletek­nél jobb állapotban maradt fenn, és már az is kiderült, hogy azokkal nem rokon. A korábban megismert lelőhe­lyekről előkerült koponya­maradványok az orángután elődeinek tartott Sivapthe- cus, ill. Ramapithecus alak­körhöz tartoznak. Az ember felé mutató vonalat a Dryo- pithecus alakkör képviseli, s ide tartozik valószínűleg a Rudapithecus is. Itt még a csimpánzok és az ember fej­lődése úgy tűnik, közös szá­lon fut az evolúciónak ebben a 10 millió évvel ezelőtti pil­lanatában. De az sem zárha­tó ki teljesen, hogy a Ruda­pithecus már letérést jelent, a közös útról, és az evolúció egy zsákutcáját jelenti. Min­denesetre a Rudapithecus az ember felé vezető fejlődési vonal legnagyobb esélyese. A Dryopithecusok alakkö­rén belül több, fejlődési szempontból is eltérő ágaza­tok különíthetők el. A leg­idősebbek az afrikaiak (Pro- consulok), amelyek csakúgy elődei voltak a ma élő óvi­lági emberszabású majmok­nak, mint az eurázsiai Dryo- pithecusoknak. A rudabányai koponyama­radványok valószínűleg egy nőstényhez tartoztak valaha. Ez azért valószínű mert az emberszabású majmokon ál­talában jellegzetesen megfi­gyelhető az ivari kétalakíú- ság, és a hímek koponyáján általában határozott, erős csonttaréj húzódik végig, mely a rágóizmok tapadási helyéül szolgált. A nősténye­ken, illetve a Rudabányai le­leten ilyen csonttaréj nem található, csupán egy szalag- szerű bemélyedés húzódik végig a fejük tetején. A koponya csontjai telje­sen összeforrtak, a varratvo­nalak már nem ismerhetők fel, ezért feltételezik, hogy a Rudapithecus maradványai idős példánytól származnak. Ugyanerre utal a fogak ko­pott, töredezett, elhasznált felszíne is. Néhány — nem közvetlen — bizonyíték arra utal, hogy a Rudapithecus még nem felegyenesedve járt, és hossza kb. 130 cm le­hetett. A lelet vizsgálata tovább folytatódik, megkísérlik il­leszteni a még meglévő dara­bokat, hátra van még az ala­posabb anatómiai feldolgo- zás^ a szóba jöhető fejlődési vonalak szétválasztása, meg­erősítése vagy kizárása. Fon­tos feladat a lelet időtálló konzerválása, hogy a jövő­ben is hozzáférhető legyen a majdani fejlettebb vizsgálati módszerek számára.* ható oltóanyag, akár az is­mert Sabin-oltás). A finn kutató úgy találta, hogy az eredmények akkor jók, ha az oltóanyagot tejjel juttat­ják be a szervezetbe. Ennek bizonyára az az oka, hogy a gyomornedvek az oltóanya­got könnyen semlegesítik, el­lenben a tej csökkenti a gyomorsavak kémhatását. Az Egészségügyi Világszer­vezet támogatásával ezt az oltóanyagot Peruban és Gambiában a csecsemőknek még szélesebb körében pró­bálják ki. Ham csökken a személyszállítás jelentősége Belföldi és nemzetközi vi­szonylatban is óriási jelentő­sége van a személy- és te- heráruszállításnak egyaránt, amelynek jelentős része ma is a vasutakon bonyolódik le. Az utas gyakorlatilag csak a kalauzzal találkozik, és tudja, hogy van egy moz­donyvezető, nem látja azon­ban a jéghegynek a nagyobb részét, a szolgálattevők so­kaságát, akik egy-egy vona­lon őrködnek az elrobogó vonatok biztonságán. És mint az élet minden területén — itt is óriási fejlődés követ­kezett be, a technika, az au­tomatizálás egyre jobban előretört. Régen a forgalmi szabá­lyozó jelzőket, valamint a váltókat az állomásvégekre épített őrhelyeken szolgála­tot teljesítő váltóőrök kezel­ték, a forgalmi szolgálatte­vő szóbeli utasítására, aki az állomás középső részére épített felvételi épületben lé­vő forgalmi irodában teljeí- tett szolgálatot. A fejlődés következő foka az volt, hogy a jelzőket és a váltókat nem a helyszínen kézzel, hanem az említett szolgálati helyek­ről vonóvezetékkel mozgat­va kezelték. Ezek a biztosí­tóberendezések üzemeltek egészen napjainkig, azzal a módosítással, hogy e beren­dezéseket mechanikai és vil­lamos úton egymástól füg­gővé tették: az egyik keze­lése szükségképpen a másik­nak a kezelését is maga után vonta, illetőleg ha az egyik nem megfelelő állásban volt, a másikat nem lehetett ke­zelni. Hasonlóképpen a hely­színen kezelték — nyitották vagy zárták — a vasutak és a közutak keresztezésénél el­helyezett sorompókat is. A vasúti közlekedés kez­detén a vonatok csak állo- másnyi távolságban követ- ogj'rr.í-1, tehát az in­duló vonatnak meg kellett várnia, hogy az előtte hala­dó vonat beérhessen a kö­vetkező állomásra. Később, ahogy a forgalom sűrűsége növekedett, úgynevezett vo­natjelző térközőrhelyeket ál­lítottak fel a vasútvonalak mentén. Az ezeken szolgála­Biológiai ritmus ós a repülőút A több időszámítási zónát átszelő repülőutak megza­varhatják a szervezet bioló­giai ritmusát, mert az to­vábbra is a megszokotthoz igazodik. Már pedig nagy távolságú repülőutakon gyak­ran előfordul, hogy az utas az éjszakából megint az éj­szakába, illetőleg fordítva, a nappalból nappalba érkezik. Többnyire egy napig, tart, amíg az embernek emiatt keletkező fáradtsága és fi­gyelmetlensége elmúlik, s a szervezet az új időzóna étke­zési, alvási és ébrenléti ide­jéhez alkalmazkodik. A London mellett működő Surrey Egyetem kutatói azt remélik, hogy a tobozmi­rigy által termelt és a vér­áramba juttatott, főképp a sötétben termelődő egyik agyi hormonnak, a melato- ninnak a szervezetbe jutta­tásával ez a biológiai ritmus­zavar elkerülhető, vagy leg­alábbis enyhíthető lesz. Ki­mutatták, hogy ez a hormon juhokban egyidejűsíti a lég­zésnek, patkányokban pedig a pihenési cselekvésnek a ciklusait. Ezután embereken próbálták ki a szert. önkéntes jelentkezők két- három nappal hosszú repü- lőútjuk előtt és után mela- tonint tartalmazó tablettá­kat szedtek, s úgy találták, hogy 24 órás bioritmusuk gyorsabban alkalmazkodott az új körülményekhez: ki­sebb lett az időzóna-eltérés okozta fáradtságuk és zava­rodottságuk. A kutatók az elkövetkező években leg­alább 40 önkéntes jelentkező­vel folytatják kísérletüket, s ennek során azt is kipróbál­ják, vajon a kellemetlen tü­netek nem enyhíthetők-e az­zal is, ha átrendezik az ét­kezések időpontját. tot teljesítő őr azonban el­haladást vagy megállást jel­zett a vonatnak, attól függő­en, hogy az előtte közleke­dő vonat meghaladta-e a kö­vetkező térköz-őrhelyet, il­letve beért-e a következő ál­lomásra vagy sem. Ez a rendszer napjainkig fenn­maradt, azzal a módosítás­sal, hogy a térközőr már nem kézi jelzéssel, hanem jelzőkkel szabályozza a vonat elhaladását. E mechanikai­villamos blokkzáras vasúti biztosítóberendezéseket az­után felváltották az önmű- kuuo va&y icng uxmmtvuao elektromos biztosítóberende­zések. A nagyobb csomópontokon ma már egy nap alatt 250—300 vonat áthaladását kell gyor­san biztosítani. Ezt csak kor­szerű biztosítóberendezések felhasználásával valósíthat­ják meg. Nagy állomásokon, Az amerikai vasutak kié­pítését Észak-Amerikában a keletről nyugatra törő ván­dorlás, a „Vadnyugat”-ot Kalifornia aranymezőit meg­hódítani kívánók igyekezete siettette. Amikor a vasút hí­re elérkezett Amerikába, mozdonyokat előbb a Step- henson-féle gyártól, Angliá­ból importáltak. Természete­sen hamarosan helyben is megindult a mozdonyépítés: több-kevesebb sikerrel. J. Stevens egy állókazános, fa­tüzelésű, fogaskerekekkel és gőzgéppel meghajtott loko- motívot konstruált, ami nem vált be. A „Stourbridge Li- on”-nak nem sikerült elvon­tatnia a hozzákapcsolt sze­a forgalmista már nem kép­zeletben tekinti át a vasút­hálózatot, hanem az úgyne­vezett „integra-dominó” be­rendezés vezérlőasztalán ki­csinyítve láthatja a vágá­nyok szabad vagy foglalt voltát, a váltók és a jelzők állását, és különböző színű gombok megnyomásával ve­zérli a berendezést. Hasonlóképpen nagy a fejlődés a rendező pályaud­varokon, ahol az érkező te­hervagonokból a rendelteté­gurítódombokról történik. Régen a kocsik futását, em­beri erővel kezelt féksaruk­kal szabályozták, ma már automatikusan vagy félig automatikusan vezérelt vá­gányfékkel, központi helyről, s mint képünkön látható, gombnyomással. neskocsikat. A West Point- ban szerkesztett „Charleston barátja” nevű mozdony a próbaúton felrobbant. Peter Cooper: „Tom Thumb” Bal- timore-ban bemutatott moz­donyát fogadásból egy lovas légyőzte, Mindezen próbál­kozások után az első ered­ményes amerikai mozdony­nak a Pennsylvania-i Cum­berland Valley Railroad „Pioneer” mozdonyát tekint­jük, amelyet 135 évvel ez­előtt, 1851-ben helyeztek üzembe és 50 évig, egészeit 1901-ig volt használatban. Bostonban Seth Wilmarth építette. A Pioneer mozdony a washingtoni Smithsonian Instl- tutionban Az összeállított lelet (Dr. Pellédy Lászlóné felvétele) Dürr János Új szer a csecsemők hasmenése ellen Technikatörténeti érdekességek flz első amerikai mnzdonyok

Next

/
Oldalképek
Tartalom