Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-23 / 301. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DECEMBER 23. Gyászhfr — köszönetnyilvánítások Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették hogy BESENYI BOLDIZSARNÉ született: Flczere Márta rövid betegség után, 1986. december S-án elhunyt. Temetése a pécsi temetőben lesz. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Gyászoló hozzátartozói. Fájó szívvel mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak, ismerősöknek és a Középtiszai Állami Gazdaság dolgozóinak, akik IDŐS ROZSA GYULA temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak, fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló felesége, fia, lánya és veje. Köszönetünket fejezzük ki az egész család nevében mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, NYILAS JANOSNE (Bíró Juliannát) utolsó útjára elkísérték, és mély gyászunkban együttéreztek. Férje, gyermekei, menyei unokái és dédunokái, Kun- szentmárton. NAGYKÉPERNYOS. szovjet, színes televízió eladó. Szolnok, Magyar út 5. Pipó. (14466) ________ E GY üsző, 1 hónapos bikaborjával eladó. Bajkai Zoltán, Vezseny. (14413)__ E GY kb. 200 kg-os hízó eladó és egy fehér sertés tenyészkan. Szolnok, Ugar Út 100/2. (14410) ALIG használt vegyes tüzelésű kazán eladó, gázosítás miatt. Érdeklődni: zagyvarékas, Egy- ság út 37. du. 15—19 óráig. (14408) ZAGYVARÉKAS, Csárda úton 70'.0- ban kész 3 szobás családi ház — mü- út mellett — eladó vagy tanácsi, 2 szobásra cserélhető. Kp. + OTP-átválla- lással. Érdeklődni minden nap 18 óra után, Szolnok, Klauber út 8. II1/12. (14400) JÖ állapotban levő hosszúplatós IFA, érvényes műszakival eladó, dizel ARO-t beszámítok. Nagykörű, Rákóczi u. 86. (14347) SZOLNOKON, a Vörösmarty úton szervezett ifjúsági garzonházban 39 nP-es lakások leköthetők. Két garázs eladó. Érdeklődni lehet: Lakásépítési Iroda, Szolnok, Sólyom út 1. Munkanapokon. (14449) INGATLAN ELADÓ Szolnokon, az élő Tisza mellett (ún. mentetleni területen) 800 négyszögöl szántóföld, rajta lábakon álló fa’epülettel és fúrt kúttal. Érdeklődni lehet: Szolnok, Rákóczi u. 15. II/6. alatt. (H. 2813) __ A BONYBAN 205 négyszögöl zártkert termő gyümölcsfákkal. szőlővel, lakható épülettel, igényesnek 'eladó. Érdeklődni: Gyuricáné, Szolnok. Arany J. út 17. esti órákban. (H. 2811) _______ K ERTES családi ház eladó 800 négyszögöl telekkel, gazdasági épületekkel + 60 mi kész alappal, építési anyaggal. Érdeklődni: Abony, Vasút dűlő 19. Varga Dániel. (H. 2805) MÁSFÉL szobás, OTP-s öröklakás eladó a Széchenyi lakótelepen 460 ezer Ft kp. 4- OTP. „Márciusi költözés” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2799) SZAJOL, Damjanich út 3. szám alatt, kövesút mellett 242 négyszögöles telek, lakóházr zal sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Ügyvédi Munkaközösség, Kisújszállás, Dózsa György út 1. (14103) _______________ ( 0 mJ-es teljesen kész, tetőtér-beépl- téses, új kertes ház eladó. Érdeklődni: Rákóczlfalva, Kos- suth út 67/a. (13807) GARÁZS eladó a sport)-] átékbolt mögötti soron. Érdeklődni levélben: Szolnok. Szántó krt. 30. IV/14. Csordás Gá- bor. (H, 2770) CSALÁDI ház zárt nagy telekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Csépa, Zrínyi út »5. (14044) TÓSZEG, Attila út 96. szám alatt 200 négyszögöl beépíthető telek eladó. Érdeklődni a helyszínen, Sulyok Jenőnél. (14065) _______________ B UDAPEST, mátyásföldi nagy méretű villa 5/6 része, 155 m> bővíthető lakás + műhely, központi fűtés (olaj, gáz) 250 négyszögöl telekkel eladó, 2 700 000 Ft-ért vagy cserélhető balatoni, esetleg dunántúli családi házra, nyaralóra 1—1,5 millió Ft-lg. Cim: Budapest, 1165, Mátra út 11. Telefon: 638-231. Pusztafl. (14104) ABADSZALÖK. Kossuth út 31. számú ház 200 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: a helyszínen. Irány- ár: 240 000 Ft. (14114) FÖLD eladó. megosztható, út, villany, víz van. Érdeklődni: Szolnok, 6-os busz- végállomás, Holt- Tlsza-part, B. Nagy Sándomé. (14144) 200 000 Ft kp.+OTP- átvállalással lakást vennék. Szolnok, Pf. 250. 5001, (14566) KISÜJSZALLAS, Lomb út 20. alatti családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagy Károly, Kossuth út 72. (14531) CSALÁDI ház eladó Hunyadfalván, valamint két cserép kandalló Szandaszö- lős, Karinthy F. út 142. alatt. Érdeklődni: szandaszőlős, Karinthy F. út 142. (H. 2430)_____________ S ZOLNOK, Csanádi körúti 2,5 szobás, 65 m2-es összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni : Szolnok, Csanádi krt. 16. IV A- minden nap 18—20 óláig, (H. 2777) MAGLÓDON, Budapesttől 6 km-re Attila út 24. alatti családi ház eladó, 140 m2 alapterületű, alápincézett, tetőtér- beépítési lehetőséggel. Jászberényi házat vagy telket beszámítok. Érdeklődni a helyszínen, vagy Jászberény, Nagyér út 1. Soly- mosi. (14220) KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Jászberény, Kender úi 16. (14467)_________ E LADÓ Kunszent- márton, Radics út 2. szám alatti családi ház, azonnal beköltözhetően, valamint egy hasas ló és két 8 hónapos sárga csikó. Érdeklődni: Kunszentmárton, Radics út 11. szám alatt. (14162)________ C IBAKHAZÁN, a központban, Petőfi út 17. szám alatt családi ház eladó. Érdeklődni: Lopocsi János, Zrínyi út 22. (13800) NESZÜRBEN ä 11. dűlőben 6 sor szőlő olcsón eladó. Érdeklődni 17 óra utón vagy szombat, vasárnap egész nap. Fodor Imre Jászjá- kóhalma. Damjanich tér 2. (14328) ELADÓ 32 ezer Ftért Vezsenyen, az élő Tiszához 5 percnyi Járásra 1052 négyzetméter nagyságú belterületi lakótelek. Eladó továbbá (Holt-Tisza- parti üdülőtelepen) Szolnok, Márta út 19. sz. alatti új. be- vakolatlan üdülő. Érdeklődni: Barcsik, Szolnok, Kas- sal út 52. I/5. alatt. TISZAÖRSÖN, az Aradi út 8. szám alatt kertes, családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (14179) _______________ T ISZAFÖLDVARON, Árpád út 33. szám alatt 2 szobás lakóház 672 négyszögöl területtel eladó. Víz, villany van. Érdeklődni : Cibakháza, OJszőlő 62. Jor- dán László. (13881) KISÜJSZALLAS. Dózsa Gy. út 88. alatti ház ill négyszögöl beépíthető telekkel eladó, villany, víz van. Az utcán kövesút. gázvezeték van. Érdeklődni: Ügyvédi Munkaközösség, Kisújszállás. Dózsa Gy. út 1. (13931)____________ E LADÓ Csépán 834 négyszögöl házhely, kerttel vagy bérbe kiadó. Somogyi Béla úton. a vasutasház mellett. Érdeklődni : Csépa, Rontó, Hunyadi út 11. (13902) _ ELADÓ Tlszabura, Széchenyi út 25. alatti 3 szobás, komfortos családi ház 964 négyszögöl telekkel, Jószágtartásra alkalmas melléképületekkel. Érdeklődni lehet: Ko- sik Simonné, Heves, Bacsó B. u. 28. (H. 2783) gépjármű WARTBURG motor, váltó és egyéb alkatrészek eladók. Szolnok, Kun Béla krt. 3. VI/6. (H. 2800) _________________ M Z motor eladó vagy pianinóra cserélhető. Ugyanott UC-s Wartburg eladó. Szolnok, Alma út 29. Munkácsy. (H. 2812)_____________ A RO 4x4 D, felújított, garanciával, 4 éves, eladó vagy 3— 4 éves Jó állapotú Zsigulira cserélhető. Érdeklődni: Jászladány, Kossuth L. út 64. (Morgó). Berényi Tibor. (H. 2808)_________________ P F-es 1500-as Lada eladó. Érdeklődni: 12-434-es telefonon. Egész nap. (H. 2807) ETZ 250-es motor- kerékpár friss műszakival eladó. Érdeklődni : 14 óra után, Szolnok. Mál- na u. 3. (H. 2803) MTZ 50-es elöl betonkeverővel, hátul 600-as szalagfűrészszel felszerelve eladó. Kisújszállás, Esze Tamás út 36. (14498) ____ 9 éves platós Barkas eladó. Tiszajenő, Vörös Csillag út 7/a. (13711)_______________ í éves 1989-lg vizsgázott MZ 125 TS motorkerékpár megkímélt állapotban, Barkas B 1000 2 éves műszakival eladó. Jászkisér. Fő út 67. (14511)_______________ 7 50-es Zastawa lejárt műszakival, sok alkatrésszel egyben vagy alkatrészenként eladó. Érdeklődni Szolnokon, a pártháznál levő hírlappavilonban. (14578)_______________ 2 40 D Mercedes motorral, 4.5 éves Volga extrákkal eladó. Érdeklődni: Kovács László. Szeged, Tabán 38. 1/2. Telefon: 62/30-679, (14138) KN írsz. tolótetős Wartburg de Luxe Jó állapotban vonóhoroggal 1989-lg érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: Tószeg, Táncsics út 19. (ürgeváros) 16 után, hétvégén egész nap. (14060) A SKÁLA KÓPÉ (TA AJANLATA Karácsonyra, szilveszterre Fagyasztott és előhűtött pulyka, félkész tésztakészítmények, juhbelcs és hot-dog virsli, dobozos kínai sósmogyoró varja kedves vásárlóit SZOLNOKON A SKÁLA „TISZA- VIDÉK” ÁRUHÁZ 353-as Wartburg és S 100 Skoda alkatrészenként eladó, csak szombat és vasárnap. 5100 Jászberény. Tötevény 49. Hübel László. (13543) ADÁSVÉTEL WARTBURG másfél éves, vonóhoroggal, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni Szolnok, Klauber J. út 16. II/8. 19—20 óráig. (14420) ELADÓ 2 éves nagy növésű heréit szamár. Tiszavárkony, Gátőrház — kövesút mellett. Juhász. (H. 2802) ________ E LADÓ T—174-es veimar rakodógép, 1500-as LADA 9 éves és IFA 5 tonnás billenős pótkocsi eladó. Érdeklődni: hétvégén, Ili. hétközben 18 órától. Szolnok, Alcsisziget 81. Kolláth Ferenc. (H. 2780) IK írsz. Trabant Combi, friss műszakival, eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kertváros, Csend út 4. Mondok. (14166) ELADÓ 6 éves 1300- as Dácia. Érdeklődni: 12-861-es telefonon, Jászberény. (14462) üzemképes. Érdeklődni: Varga Dániel, Abony, Vasút dűlő 19. Levélre nem válaszolok. (H. 2804) ELADÓ 11 hónapos, törzskönyvezett, szobatiszta arany cocker spániel kan. ..Gyermekszerető” jeligére a szolnoki hirdetőbe. __(H. 2806) M AJOM 3 éves, kis termetű, egy év óta lakásban tartott, szelíd, játékos — eladó. Szolnok, Vegyiművek lakótelep 3. Tóth János. (H. 2809) 2 éves. sodrott kancacsikó, új lószerszám, könnyű gumis kocsi eladó. Rákóczlfalva, Vörös Hadsereg út 51. szám;__(14461) N SZK-beli gumicsónak villanymotorral, 120 literes villanybojler, 2 olajkályha, hat 65 literes olajtartállyal és egy 1,5 Köbméteres, 4 mm falú vastartály eladó. Szolnok. Gutenberg tér 15. (14057) ______________ F .LADÖ 2 és fél éves sodrott, heréit csikó, bekocslzva. egyesben. kettesben haltható. Tiszaföldvár. Mártírok út 107. Olasz. (14192) ________ K IFOGASTALAN állapotban /lévő 6 éves 1500-as Lada igényesnek eladó. Törökszentmiklós, Alkotás út 8. Telefon: 288. (14227) PU rendszámú piros Lada olcsón, sürgősen eladó. Jószágot beszámítok. Kis teherkocsira vagy utánfutóra cserélhető. Törökszentmiklós, Mátyás kir. 13. (14337) TAXIÓRA eladó. Érdeklődni: Szolnok, Klauber J. út 16. II/8. 19—20 óráig. (14420) EGYÉB VÁMKEZELT új Yamaha R—3 rádióerősítő 2x45 W eladó vagy videóra cserélhető. Szolnok, Mar- kotányos út 18. du. 17 órától. (14555) __ A SZOLNOK Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat két SOEMTRON 382 típusú leltárszorzó- gépet — tipizálás miatt — eladásra fel- ajánl, (14547) GARÁZS kiadó Szolnokon, a Kolozsvári út elején levő garázssoron. „Hnsz- szabb távra” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2840) KR-es Skoda 120 eladó. Fegyvernek, Liszt F. út 13/a. (14460) _______________ I T rendszámú 1500- as Polski Fiat 1987. augusztusig műszakizott és 850-es Fiat bontásra vagy alkatrészenként eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Ma- lom út 25. (14100) RENAULT 14-es sürgősen eladó. Érdeklődni a Szolnoki Autóklubnál. (13193) EGY vörös-tarka 9 hónapos vemhes üsző eladó. Nagyrév, Árpád út 43. (14045) Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván minden kedves társkeresőnek a PARTNER GMK. Forduljon hozzánk bizalommal. 4009 DEBRECEN 9 Pf.: 1. 4 ELADÓ két olajkályha, gáztűzhely, palackkal, 600 literes tartály, marmon- kannák. Szolnok, Horgász út 36. (14063) ÜZEMKÉPES, háromszálas Interlock eladó. Értesítést küldök. „Textima 70” Jeligére a kiadóba. »4142) BEDOLGOZÁST vállalok gyáregységektől, iparosoktól. „Mielőbbi varrás” jeligére a kiadóba. (14142) _______________ F ÜRDŐSZOBÁS lakrészt, egyszobás lakást vagy garzont bérelnék. „Január 1-től” Jeligére a kiadóba. (14574) A „TISZAVIDÉK” Szövetkezeti Közös Vállalat 1987. január 1-től Szolnok, Pálfi János u. 1. szám alatti boltjába, (volt VlDIA bolt) partnert keres közös üzemeltetéshez A boltot felajánljuk bérleménynek, vagy megvásárlásra is. Érdeklődni lehet a 17-757-es telefonon, 24-es mellék. (13871) VÁLLALNÉK 20 hektár dinnyeföldet. Bitaroczki Sándor, Csány, Petőfi S. út 15. (H. 2429) sonlóra vagy nagyobbra cserélném. „Különbözet térítés” Jeligére a kiadóba. HAZASSAG LAKÁSCSERE-JÁSZBERÉNYI 28 négyzetméteres tanácsi garzonlakásomat szolnoki haKÉTSZOBAS, étkezős. tanácsi lakásomat elcserélném Szolnokon vagy környékén családi házra. „Megegyezünk 485” jeligére a kiadóba. (14039) 28 éves, 178 cm mi gas, barna, komol fiatalember szabac idő hiányában mef ismerkedne csinoi lánnyal vagy elvá asszonnyal, házas ság céljából. „Oi chldea 159” Jellgér a kiadóba. (13814) Dolgozókat alkalmazunk hét a hivatal személyzeti főelf adójánál. Szolnak, Liget út 8 I. em. 4. sz. alatt. (142651 A Kunmadarast Nagyközségi Tanács szakigazgatási szerve két férfit alkalmaz 1987. február 1. napjától közterületfelügyelői munkakörben. Jelentkezni lehet: a nagyközségi tanács vb szak- igazgatási szervénél, 5321 Kunmadaras, Kossuth tér 1. sz. alatt. (14562) SHARP lil-fl torony komplett állvánnyal együtt eladó. ..42 000” Jeligére a kiadóba. (14145) Pályázatot hirdetünk pénzügyi és számviteli csoportvezetői állás betöltésére. Alkalmazási feltétel: ipari mérlegképes könyvelői képesítés. Fizetés megegyezés szerint. Pályázatokat „Kisvállalat” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük. (H. 2776) A Szolnok Megyei Tanács Költségvetési Elszámoló Hivatal rendszerszervezőket és számítógép-programozókat alkalmaz TPA 1148, TPA 128 H, IBMPC 420 XT, valamint VT 60 típusú számítógéphez. Felveszünk számfejtő ügyintézőket, valamint kéo- müszakos munkakörbe adatrögzítőket. Bérezés a 11/1983. (XII. 17.) ABMH sz. rendelkezés szerint -f- mozgúbér. Jelentkezni leA Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat értesíti kedves vásárlóit, hogy a szolnoki 121. sz. Ady E. úti mintaboltja december 29 — januór 5 között leltározás mlZÁRVA A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VALLALAT anyag- és készletgazdálkodási osztálya területére gyakorlattal és anyagismerettel rendelkező raktárost és anyagkiadót keres. Lehetőleg férfi munkavállalók jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a vállalat Thököly úti telepén, Hackl Miklósné csoportvezetőnél. házkezelési osztálya IV. számú házkezelésének területére (Széchenyi lakótelep) házfelügyelői állás betöltésére keres munkavállalót. Jelentkezés feltétele feddhetetlen előélet, rendezett családi körülmény. Jelentkezni lehet: Csortos Ferenc ház- kezelőség-vezetőnél (Szolnok, Barta I. út 8. szám). Szükség esetén az állás betöltésének idejére lakást biztosítunk. (13185—6) A Szolnok Megyei TűzoltOpa rancsnoki&g felvételre kere< eg dolgozót teljes munkaidőben ta karitól állás betöltésére. Jeleni kezés: Szolnok Megyei Tűzoltí parancsnokság, Szolnok, Józsi A. út 14. címen. (2791) A Tiszámén» Regionális Vízmüvek felvételre keres felsőfokú tanfolyami képesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező építési előkalkulátort. jelentkezni személyesen vagy írásban a személyzeti és oktatási osztályon, Szolnok, Kossuth L. út 5. Telefon: 18-400. (145(8) A Szolnoki Mezőgép Vállalat t( rökszentmlklósi gyára felvételi keres esztergályosokat, sze számkészltőket, autószerelőke karbantartó villanyszerelők« valamint teljesítménybéres téri leire gépszerelőket, hegesztőke festőket, betanított présmunki sokat. Jelentkezni lehet: a gyí közgazdasági és munkaügyi os: tályán, Törökszentmiklós, Kot suth L. út 1. sz. (2664) A szolnoki postagarázs felvesz autóalkatrész-ismeretekben Jártas raktárost. Fizetés megegya- zés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Rékaai út 92. Postagarázs. Telefon: 12-122. (14564) Szolnok Megyei Temetkező Vállalat érettségivel és gyakoi latul rendelkező gépírni Jól tv dó női munkaerőt keres, jeleni kezés: Szolnok, Április 4. í 18—21. (2737) Jászberényi 1. Postahivatal azonnali belépéssel, 8 órai elfoglaltsággal takarítót felvesz. Jelentkezés a hivatalvezetőnél. (14585) Hirdetmények A Szolnoki Tejipari vállalat felvételt hirdet szerkesztői gyakorlatul rendelkező gépészmérnök vagy üzemmérnök végzettségű munkavállaló részére műszaki fejlesztési csoportvezető munkakörbe. Bérezés az 5/1983- (XI. 12.) ME sz. rendelkezés alapján, megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy Írásban a vállalat személyzeti vezetőjénél. (5000 Szolnok, Mártírok útja 13.) (14253) A Szolnok és Vidéke Afés: pályázatot hirdet az alább egységek szerződéses üze meltetésére 1987. március hí 1. napjától kezdődően: Ka raván presszó Szolnok, Ga garin út 1., - Omnia presszó Szandaszőlős, Krúdy Gy. ú< 1987. február 19. (csütörtöl A versenytárgyalás ideji délelőtt 9 óra). A verseny tárgyalás helye: Szolnok Szigligeti út 2. II. emelet, ta nácskozóterem. A pályázató kát 1987. február 11-ig lebe benyújtani írásban. Tájékoz tató adatokat a szövetkeze központjában vehetnek át a: érdeklődők (Szolnok, Szlgli geti út 2. II. emelet közgaz' dasági osztály 1987. februái 5. napjától. (14563 Kunszentmártoni városi tanács árverés útján bontásra eladja a Kunszentmárton Kossuth út 34. szám alatti és a szomszédos, Bartók Béla úti ingatlanon álló épületeket. Az árverés időpontja: 1987, január 5. (hétfő) dél előtt 10 óra. Árverés a hely színen. (14419 Köziiletek magánvásárlók figyelem! 1987-es asztali és poszternaptárok reklámáron vásárolhatók a MAHIB irodájában Szolnok, Dózsa Gy. u. 26. OJ ► ■«► .4►■«9- <4 + ■4 Centrumban a szerencse nyereményei! 6y NDK színes tv ajándékcsomag ajándékcsomag Rakéta porszívó grillsütő hanglemez hanglemez hanglemez kávéfőző kávéfőző zsebrádió zsebrádió hajszárító váza Illatszer csomag illatszer csomag A sorsjegyek csak blokkal együtt érvényesek. A NYEREMÉNYEK JANUÁR 21-IG ÁTVEHETŐK az áruház földszintjén az információnál. 34641 24314 05318 12794 25877 05312 31910 05315 27696 01858 26034 13895 27864 08167 10489 09470