Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-23 / 301. szám
1986. DEGEMBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Jégen az utánpótlás Novemberben a Felkészülési Kupa adott volna lehetőséget a serdülő és előkészítő korcsoportú jégkorongozók- nak, hogy a bajnokságra formába lendüljenek. Ez a torna azonban sajnos nem érte el a célját, mert hol jéghiány, hol egyéb technikai okok miatt sok mérkőzés elmaradt. A Jászberényi Libel SE serdülőcsapata két alkalommal léphetett pályára, mindkétszer a fővárosban: az FTC ellen 4:4-et ért el, az Ű. Dózsát 6:4-re legyőzte. Az előkészítősök ll:l-re alulmaradtak a KSI-vel szemben, az FTC Il-t viszont 30:0-ra, az FTC I-et pedig 8:4-re verték. Azóta megkezdődött a bajnokság is az utánpótláscsapatok számára. Eredmények: Előkészítő: Álba Volán— Lehel 11:6 <3:2, 2:3, 6:1). Sokáig kiegyenlített volt a küzdelem, csak miután a vendégcsapat kapust cserélt, a hajrában elhúztak a hazaiak. A Lehel SE góljait Oláh (3), Farkas (2) és Csányi szerezte. Serdülő: FTC II—Lehel 12:7 (2:3, 4:3, 6:1). A fővárosban lejátszott mérkőzést megóvták a jászberényiek, mivel a kezdő játékvezetők több műhibát is elkövettek (pl. gól után, középkezdés helyett a védőharmadban bedobással hozták játékba a korongot). KSI—Lehel 7:1 (1:0, 3:0, 3:1). Jó mérkőzést vívott a két csapat Jászberényben, de a hazaiak közül csupán Kátai tudott egyszer a hálóba találni, a sportiskolások kapusa szinte mindent védett. A fővárosi csapat megérdelemten nyert. OB I: Lehel—FTC 9:2 (félbeszakadt). A felnőttcsapatok találkozója röviddel az első harmad vége előtt, az erős havazás miatt szakadt félbe, a tartalékosán felálló FTC így „megmenekült”.... A mérkőzést egy későbbi időpontban játsszák le. Rédel Eredmények, táblázatok Sakk. Kunszentmárton és vonzáskörzetének 1986. évi egyéni bajnoksága. Nők (16 résztvevő): 1. Csatos Tünde 5, 2. Hegedűs Helga 4, 3. Szvoboda Julianna, 4. Szántó Ildikó, 5. Cseh Katalin, 6. Horpácsi Erika (mind csé- pai) 3—3 ponttal. Férfiak (12): 1. Csetényi Anikó (!) 4.5, 2. Szántó Antal 4, 3. Csetényi András (mind csé- pai) 3,5, 4. Gácsi András (Mesterszállás), 5. Szvoboda Tibor (Csépa), 6. Bella Imre (Mesterszállás) 3—3 ponttal. Csapatverseny, nők: 1. Csépa I. 20, 2. Csépa II. 12, 3. Csépa III. 8. 4. Csépa IV. 4 ponttal. Férfiak: 1. Tiszasas 14.5, 2. Csépa I. 7, 3. Csépa II. 2,5 ponttal. Ifjúságiak: 1. Csépa I. 13, 2. Csépa II. 8, 3. Mesterszállás 3 ponttal. Kosárlabda. NB II. Férfi: Békéscsaba—KVFSE 80:64 (40:23). Békéscsaba, v.: Gerda, Zákány. KVFSE: Szabó (4),. Molnár G. (22), Németh (8), Molnár A. (9), Sándor (7), Papp (4), Vora (2), Rácz,- Tóth, (8). Edző: Várady Géza. A sok elemi hibával játszó főiskolások megérdemelt vereséget szenvedtek a lelkes és I Rádió I SZOLNOKISTÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal, egy előadó. A Rlghiera együttes énekel. — 17.15: Napjaink. — 17.20: Népzenei percek. A tlszakécskel citeraegyüttes műsorából. — 17.30: Dini bácsi évtizedei. (Dió- fás Dénessel, a Tiszamentl Vegyiművek nyugdíjas munkásával beszélget Benkő Imre.) — 17.50: Pár perc dzsessz. Dave Brubeck quartettje Játszik. — 18.00—18.30; Alföldi krónika. KOSSUTH; 4.30: Jó reggelt I — 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Dallal üzen Ázsia. — 10.05: Kandúr Kázmér kar(om) mester kornyikaórál. — 10.14: Éneklő Ifjúság. — 10.32: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. —, 11.23: Cltera- felvételek. — 11.38; Valami történt. — 12.45: Hangverseny délidőben. — Kb. 13.45: Kodály- kórusok. — 14.10: Magyarán szólva. Nyelvőrködés. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Elő világirodalom. — 15.26: Nóták. — 15.49: Kritikusok fóruma. — 16.05: A Nyitnikék postája. — 17.00: Alkalmi tudóstársaságok. — 17.30: Beszélni nehéz. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Félbeszakadt beszélgetés Varga Pállal. — 21.00: Decemberi dalos népszokások. —21.30: Pro és kontra. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A mama... — 23.17: Milhaud: Dkör a háztetőn — szvit. — 23.34: Lemezmúzeum. — 0.15— 4.20: EJ fél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Operettfelvételek. — 12.30: Népdalkörök énekelnek. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Boldog születésnapot. — 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcs- forgalom. — 17.30: Kamasz-panasz. — 18.30: Talpalávaló. — 19.05: Csak fiataloknak 1 — 20.00: Victor Máté szerzeményeiből. — 20.30: Teljesítmények nyomában. — 21.05: A százszázalékos nő. — pontosan dobó hazaiak ellen. NB I. Férfi. B-csoport A bajnokság állási 1. Dombóvár 9 2 : 1078- 970 20 2. Pécs 8 3 1 L040- 958 19 3. Alf. Olajb. 6 5 946- 985 17 4. Kecskemét 6 5 887- 880 17 5. HVSE 5 6 896- 929 16 6. Nagykőrös 5 6 886- 927 16 7. SAÉV 5 6 959- 979 16 8. G.-Mávag 5 6 948-1004 16 9. AR Építők 3 8 934- 924 14 10. H. Táncsics 3 8 876- 914 14 A területi ifjúsági labdarúgóbajnokság őszi végeredménye 1. H. Szabó 15 10 4 1 45-14 24 2. Ny. V. D. 15 9 5 1 38- 7 23 3. B.-újváros 15 10 2 3 39-16 22 4. D. Kinizsi 15 9 4 2 30- 9 22 5. P.-ladány 15 10 2 3 23-24 22 6. Lehel SE 15 7 5 3 58-26 19 7. Martfű 15 7 4 4 25-20 18 8. H.-böször. 15 7 3 5 37-19 17 9. NYVSSC II 15 8 1 6 27-22 17 10. DSI II 15 6 2 7 23-20 14 11. Rakamaz 15 3 4 8 18-33 10 12. Karcag 15 4 1 10 15-55 9 13. M.-szalka 15 3 1 11 19-43 7 14. Kaba 15 3 1 11 21-52 7 15. V.-Rákóczi 15 2 1 12 17-43 5 16. H.szoboszló 15 1 2 12 13-55 4 NB-s bajnokság Őszi végeredmények Keleti csoport Ifjúságiak 1. MTK VM Sí 15 1 3 46-17 31 2. Csepel Sí 12 6 1 41-11 30 3. Vasas Sí 12 4 3 42-26 28 4. Bp. Volán 12 3 4 37-21 27 5. Szolnok 12 3 4 32-17 27 6. DVTK 9 5 5 24-16 23 21.28: „Gondolataim”. — 22.30: Nóták. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Régi fúvószene. — 0.15— 4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.08: Lakmé. — 10.15: Rockújság. — 11.10: Magyar zeneszerzők. — 11.59: Zenekari muzsika. — 12.45: Világhírlap. — 13.05: Henry Esmond. — 14.08: Kama- ramuzslka. — 14.58: Operettfelvételek. — 15.25: Zenei tükör. — 16.00: Zenekari muzsika. — 17.15: Iskolarádió. — 17.30: Andres Segovia gitározik. — 17.50: Az Építők Szalmás Piroska énekkara énekel. — 18.30: Szerbhor- vát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.35: Kamarazene. — 20.00: A csodák birodalmában. — 20.30: A Magyar Rádió Weber-ciklusa. IX/5. rész. 1. MŰSOR: 8.40: Tévétorna. — 8.45: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.10: Mosómacik karácsonya. Amerikai rajzfilm (ism). — 9.35: Gyurmatek. VII/3. rész: Hová dugta? — 9.45: Mozgató. — 9.55: Csodálatos állatvilág. — Amerikai rövidfilmsorozat XII/7. rész: Veszedelmes állatok (ism.). — 10.20: Juhász István: Feri világgá megy. A Budapesti Gyermekszínház előadása, felvételről (ism.). — 11.45: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatóig. Makk Marci itt terem. Már megint vasárnap. — 12.10: Képújság. — 14.20: Hírek. — 14.25: Karácsonyi utazás. Csehszlovák tévékomédia (ism.). — 15.05: A történelem lapjairól. Francia dokumentum- film-sorozat VI/5. rész: Ütközet a szorosban. (A csuzlmal csata. 1905.) (ism.). — 15.55: A vihar fia. Ausztrál film. — 17.20: Három nap tévéműsora. — 17.25: Nemcsak nőknek! — 17.40: Betűreklám. — 17.45: Agrárvilág. A belpolitikai főszerkesztőség műsora. — 18.05: Képújság. —18.10: Reklám. — 18.15: A tenger. Expedíció a Nagy Falhoz — I. rész. — 18.50: Mini-Stúdió ’86. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tévétoma. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó 1. — 20.00: Reklám. — 20.05: A szerencse- lovag. NSZK—csehszlovák tévéfilmsorozat VIII/2. rész. —21.05: Betűreklám. — 21.10: Stúdió ’86. A televízió kulturális hetilapja. — 22.10: Béke poraira. Angol tévéfilmsorozat. Lélekharang. — 7. Metrlpond 7 6 6 31-24 20 8. Ózd 6 6 7 35-26 18 9. B.-csaba 6 6 7 32-32 18 10. Sz.-Délép 6 5 8 31-32 17 11. Eger 8 1 10 20-28 17 12. NYVSSC 5 6 8 27-2J 16 13. Budafok 6 3 10 2r 715 14. G.-Mávag Sí 5 5 9 19-** a ’15 15. SBTC 4 5 10 20-30 13 16. V. Izzó MTE 4 3 12 20-31 11 17. DMVSC 3 5 11 14-32 11 18. Szarvas 2 1 16 6-56 5 Serdülők 1. Vasas Sí 15 2 2 76-20 32 2. Csepel Sí 15 2 2 61- 7 32 3. MTK VM Sí 13 4 2 48-17 3(1 4. Eger 12 3 4 42-18 27 5. Sz.-Délép 12 2 5 57-22 26 6. B.-csaba 11 3 5 56-26 25 7. DVTK 11 3 5 47-27 25 8. Szolnok 11 2 6 38-23 24 9. NYVSSC 10 2 7 46-28 22 10. SBTC 9 10 47-37 18 11. DMVSC 6 4 0 35-42 16 12. Bp. Volán 5 3 11 23-49 13 13. G. Mávag Sí 5 2 12 24-72 12 14. ózd 4 3 12 18-40 11 15. V. Izzó 4 3 12 29-57 11 16. Budafok 3 3 13 24-56 9 17. Metripond 1 3 15 16-76 5 18. Szarvas — 4 15 6-76 4 Mindkét csoportban a csapatok két tavaszi fordulót is lejátszottak. Teke. NB I. Férfi, őszi végeredmény l. BKV Előre 10 — 1 65-23 20 2. FTC 7 1 3 50-38 15 3. Gy. Richards 6 1 4 45-43 13 4. Pápai V. 6 — 5 50-38 12 5. Sabária 6 — 5 45-43 12 6. Borsodi B. 6 — 5 39-49 12 7. Domb. Sp. 5 — 6 44-44 10 8. Pécsi Gáz 5 — 6 41-47 10 9. Szóin. MÁV 4 1 6 38-50 9 10. Sopr. Sp. 3 2 6 42-46 8 11. Sz.-Délép 3 — 8 34-54 6 12. Ceglédi K. 2 1 8 35-53 5 22.35: Híradó 3. — 22.45: Himnusz. 2. MŰSOR: 16.45: Képújság. — 16.50: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. — 17.10: Csali. Horgásztizperc. — 17.20: Izvesztyija Kupa. Összefoglaló a moszkvai nemzetközi Jégkorongtornáról. — 18.30: Körzeti adások. — Budapest. — Pécs. Pannon krónika. — Szeged. — 19.35: Osvar Kokoschka. NSZK film. — 20.25: Reklám. — 20.35: Gondolkodó. Tudományos magazin. — 21.15: Híradó 2. — 21.35: Hátország. Angol tévéfilm. — 22.00: A Montserrat! Fiúkórus hangversenye. A felvétel 1986. május 27-én készült a budapesti Szent Imre templomban. — 22.35: Képújság. MOSZKVA: 13.3 0: Hírek. — 13.50: Alek- szandr Parhomenko — film. — 15.15: Hírek. — 15.20: Harc a minőségért. — 15.35: Koncertfilm. — 15.45: Dokumentumfilm a nürnbergi perről. — 16.45: Vi- lághiradó. — 17.00: Az ember és a törvény. — 17.50: Hírek. — 17.55: Csehov: Az állomásfőnök — film. — 19.00: Híradó. — 19.40: A főrendező. — 20.40: Világhir- adó. — 20.55: Kosárlabda-szemle. — 21.40: Világosság az alagút végén — film. 23.11: Hírek. — 23.16: Sportműsor. — 23.46: Bohócok — film. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.10: Hírek. — 16.15: Akik egész évben a gyerekekért éltek. — 16.35: Maja, a méhecske — 63. rész. — 17.00: Ünnepek előtt — tévékomédia. — 18.00: Az Északi-sark és Európa között — természetfilm. — 18.55: A polgári védelem Jelenti. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Időjárás-Jelentés. — 19.30: Tv-hlradó. — 20.00: Fiatalok tévéklubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Happy end — tévékomédia. — ÜJ VIDÉK: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. — 17.00: Tv-napló — magyarul. — 17.15: Reklám. — 17.20: Bejelentkezés és akció. — 17.25: Tv-napló. — 17.45: Gyermekműsor — románul. — 18.15? Erdők — művelődési műsor. — 19.15: Reklám. — 19.30: Tv-nap- ló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottósorsolás. — 20.05: Újvidéki képeslapok. 20.55: Reklám. 21.00 Cloude Charbol filmciklus — Vörös esküvő — Francia film. — 22.35 : Tv-napló. — 22.55: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Gazdasági figyelő. — 20.30: Tiszta szerelemmel c. tv-Játék. —21.50: Tv-hiradó. I MŰSOROK I I A sportnak Itt hagyományai vannak Sikeres tagozat Kunhegyesen A Kunhegyesi Gimnázium és Híradástechnikai Szakközépiskola életében ez az esztendő nagy változásokat hozott. Az idén bevezették a gázfűtést az épületbe az eddigi széntüzelés helyett, emellett az intézmény önálló arculatának kialakítása jegyében kezdett „dolgozni” a testnevelési tagozat. Ez utóbbi megyeszerte ma egyedülálló kezdeményezés középiskolai szinten. Magától értetődő döntés — Hogyan és miért döntöttek a sajátos képzési forma mellett? — kérdeztem dr. Ács Miklósné igazgatót és Fazekasné Gál Erzsébet testnevelő tanárt a minap, Kunhegyesen járva. — Olyan hagyoímányai vannak itt a sportnak, hogy ez a döntés szinte magától értetődő volt — felelte az igazgatónő. — Leány röplabdacsapatunk kétszer jutott be az Országos Középiskolai Bajnokság döntőjébe, legutóbb ötödik lett. fiú tornacsapatunk ugyanitt hatodik. A megyei bajnokságban a legjobbak közé számítanak kézilabdázóink és a röplab- dázó fiúk is, a lányok pedig sorra nyerik a megyei kupaversenyeket. A labdajátékokban a szakközépiskolai osztályokból szerveződnek a fiúcsapataink, sokan kerülnek hozzánk évről évre a helyi labdarúgó-kollégiumból is. Van egy 200 négyzetméteres tornatermünk, sok tornaszerrel és sporteszközzel, de újak beszerzésére is jut pénzünk. Az udvaron salakos kosár- és bitumenes kézilabdapályánk is van, sőt a gyerekek társadalmi munkában építettek egy hatvanméteres futópályát; még a homokos ugrógödör sem hiányzik. A tagozat indításának ötletét előbb egymás között beszéltük meg a nevelőtestülettel, aztán egyeztettük a megyei tanács művelődési osztályával. Készítettünk a középiskoláról egy propagandaanyagot, és tanáraink, diákjaink ezt terjesztették a lakóhelyükön, volt iskolájukban, meg persze élő szóval is toborozták a jelentkezőket a környéken. Lehetett válogatni Ez a kis stencilezett füzet már egyenesen sportgimnáziumként mutatja be a kunhegyesi középiskolát (részletesen ismertetve a híradás- technikai szakképzés tudnivalóit is). Kiderül a szövegből, hogy a gimnazisták harmadikban fakultatív gyakorlati tárgyként választhatják a testnevelési és sportszervezési ismereteket, heti 4, később 5 órában, s érettségi után az általános iskola alsó tagozatán — képesítés nélküliként taníthatnak testnevelést, vezethetnek sport- foglalkozásokat. — Visszatérve a sporttagozat indítására: sok jelentkező volt? — Csaknem hatvanan küldték el ide a kérelmüket — válaszolt Fazekasné. — Nálunk évfolyamonként csak egy gimnáziumi osztály van, s a 36 elsősnek legfeljebb a kétharmada lehetett testnevelés tagozatos. Jöttek Szolnokról, Jászberényből. Karcagról, Tiszafüredről, Mezőőrről, Kisköréről, Szászberekről, Zagyvarékasról, sőt még Heves községből is, a szomszéd megyéből. Leány- és fiúkollégiumunkban el tudtunk helyezni a tagozatosok közül minden rászorulót. A válogatásnál figyelembe vettük a többi tantárgyból elért jegyeket is, mert közepes vagy gyengébb tanulmányi eredménnyel ezt a plusz terhelést veszélyes lett volna elvállalniuk. Előzetes tájékoztatás után végigcsináltattunk a jelentkezőkkel egy felvételi teljesítménytesíztat. Volt ebben 25 méteres futás, medicinlabda-dobás hátra, súlypontemelkedés, labdaadogatás Időre, fekvőtámasz, labdavezetés akadály- pályán, váltott kézzel; célba- dobáa, kötélhúzás.. . Mértük a testi adatokat és a vi- tálkapacitást is. Végül is a kiválogatottak közül az elmúlt hónapok során csak ketten bizonyultak alkalmatlannak, egészségügyi, illetve tanulmányi okokból. A többiek viszont „beváltak”. Például a gerelyhajító Tömöri Tünde már csaknem elérte a bronzjelvényes szintet, de Kovács Veronika, Kátai Kornélia, Gyenge Mária is tehetséges atlétának tűnik. A versenyek zöme ugyan majd tavasszal lesz, — Farkas Judit vagyok — mutatkozott be, — Jászkisér- ről jöttem, és most itt lakom a lánykollégiumban. Korábban kézilabdáztam, atletizál- tam is, tornában viszont mindig a legjobbak között voltam a körzetben. Egy idősebb iskolatársam, Ragály Marianna tanított meg az alapelemekre néhányunkat még az alsó tagozatban. Azóta imádom a tornát, főleg a talajt. A bátyám is ugyanezeket a sportágakat szereti, most érettségizik Jászberényben. Szerintem, itt nem volt nehéz a felvételi, egy-két tárgyból viszont én is rontottam az indulás óta. Most kicsit fáj a kezem, begyulladt rajta egy seb, de a tavaszi középiskolai versenyeken szeretnék majd jól szerepelni. És persze, érettségi után folytatnám a tornát. Még a szabad időmben is sportolok, ha lehet! A diákokkal nem nehéz boldogulni a nevelőknek. A többi tantárgy szaktanárai is de azért már volt alkalma bizonyítani Kovács Zsoltnak is: nagy fölénnyel nyert 1500 méteres síkfutásban, korosztálya körzeti viadalán. Beszéltem Zsolttal a középiskola tornatermében; valóban kitűnt még tagozatos társai közül is, erőteljes alkatával, és kidolgozott izomzatával. — Öcsödön lakom — mondta —,' de ide jártam a kunhegyesi Dózsa iskola labdarúgó-kollégiumába. Focizom továbbra is a többiekkel, itt a gimnáziumban meg tornázom, a heti két-két edzés nem esik egybe. És ha Kell atlétizálok is. Még két volj osztálytársam került át iQe.l Kollégiumban lakunk, tizennégyen egy szobában, de jobban érzem magam, mint az általánosban. Sok időt elvesz a sport, kicsit romlott is a tanulmányi eredményem, de például a történelmet nagyon szeretem, az jól megy. A matek meg az orosz nem annyira. Valamikor édesanyám akart tornász lenni, tőle ered a család sportos beállítottsága; hatodikos kis- öcsém is szeret focizni. Én meg már megyei válogatott lehettem volna, ha nem betegszem meg, amikor meghívtak. Különben katonai vagy rendőri pályára készülök, ezért is kell a jó fizikum. Hogy ezek a gyerekek rajonganak a sportért, s ez a mindnyájukban domináló vonás erősíti a társaság közösségi szellemét is, azt bizonyította, hogy siettek átöltözni a testnevelés órára, ahogy egymásnak segítve készítették elő a tornaszereket, ahogy maguktól is gyakoroltak egy-egy nehezebb elemet a korláton, a szőnyegen vagy a lovon. Égy göndör, szőke lány különösen kecsesen mozgott... megértőek a sporttagozatosokkal, hiszen egy többórás verseny után nem könnyű azonos szinten felelni azokkal, akik egész délután tanulhattak. De nincs kivételezés, az érdemjegyek egységes megítélést követelnek. A korábbi tömegsport órák helyett a tagozatosok mindennapos testnevelési órái szerepelnek immár az órarendben. Érettségiig kétszer annyi / „tornaórájuk” lesz, mint a többieknek. Minden délután két csapat edz egymást váltva a középiskola tornatermében — és ezek a tanulók nem unják a sportot. önállóak, egészséges szelleműek, jó a hozzállásuk, tudatosan vállalják a többlet- munkát. Méltón képviselik a kunhegyesi gimnázium „sportos” arculatát. Ebben a másik testnevelő tanárnak. Felső Tibornak is komoly érdemei vannak. Bizonyára a jövő is igazólja: jó döntés volt a sporttagozat bevezetése. (virkonyl) Még a szabad időben is Sporttagozatosok a kunhegyesi gimnázium tornatermében. A felső képsorban, halról: Fazekasné Gál Erzsébet testnevelő tanár, dr. Acs Miklósné igazgató, Kovács Zsolt és Farkas Judit Fotó; T. K. L.