Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DECEMBER 13. Kőloaönöa érdekek alapján Segít a gyár a tanácsnak Együttműködési magállapodást kötött a Szolnoki Várom! Tanács és a Tlszamentl Vegyiművek Azért vannak jó házasságok is Az ember úgy születik, hogy génjeibe a jó házasság il'Jlízióju van betáplálva. Aztán a családi élet lesz az a terep, ahol a legtöbb embert ér csalódás. A nagy fogadkozásoknál keserű vádaskodások lesznek, végül két gyűlölködő fél hagyja el a bíróság épületét a válás után. Az emberben hovatovább ez a kép él ha azt hallja: házasság. Pedig vannak tartós, szép, harmonikus emberi kapcsolatok is. Csak hát ezekről ritkán esik szó. ... például Bacsóék Kisújszálláson A számok néha nagyon idegesítsek. Kivált ha pénzt jelenítenek meg. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a tanácsok az idén három- milliárd forinttal kevesebb bevételhez jutottak, mint azt tervezték. Mindezt a pénzügyminiszter helyettese, Békési László jelentette be néhány nappal ezelőtt. Szolnok megyében is több tanács küszködött és küszködik pénzügyi gondokkal, amelyeket ki-ki különféle módon próbál megoldani. Ebben a szorító helyzetben ugyancsak üdítően hat az az együttműködés, amelyiket néhány héttel ezelőtt („kodifikáltak”, azaz papírra vetve mintegy törvényerőre emeltek a megyeszékhelyen : együttműködési megállapodást írt alá a Tisza- menti Vegyiművek és Szolnok város tanácsa. Az aláírókkal — Szalay László vezérigazgatóval és Bálint Ferenc tanácselnökkel — beszélgettünk. — Mi a célja ennek a megállapodásnak? — Korábban is gyümölcsöző volt a kapcsolatunk a Vegyiművekkel, s ez több, kézzelfogható dologban is megnyilvárult — állapítja meg Bálint Ferenc. — A városszéli lakótelepre nekünk nem kell költenünk, óvodát, Művelődési házat tartanak fönn, közösségi antennát építettek, de még sorolhatnám! — A megállapodás értelmében a Tiszamenti Vegyiművek a hetedik ötéves terv során évente egy-egymillió forinttal járul hozzá a tanács egységes pénzalapjához — mondja Szalay László vezérigazgató. — Változatlanul fönntartjuk korábbi kötelezettségeinket, azaz részt vállalunk az Újvárosi Általános Iskola bővítéséből, és segítjük a városi televízió fejlesztését. Egyébként ezeket a pénzeket természetesen a gyári kollektíva adja a dolgozók lakóhelyének fejlesztéséhez. Ezért Szolnokon túlmenően kötöttünk ilyen megállapodást Tószeggel, készülünk Rákóczifalvával is aláírni hasonlót. —A segités tehát érdek- azonosságot takar? — Pontosan így van — felel azonnal a vezérigazgató —, érdekeink azonosak. Hét kilométerre vagyunk ugyan a várostól, de mi szolnokinak érezzük és tartjuk magunkat. A város gondjai bennünket is érintenek, dolgozóink a saját bőrükön érzik, ha hézag támad a szolgáltatásokon, vagy akadozik a közlekedés. Egyszóval befolyásolja az embereket, az itt dolgozókat az, ha valami nem stimmel a városban. — Azaz — veszi át a szót a városi tanács elnöke — a termelő munkában is jelentkezhetnek Szolnok problémái, hiszen ha az embereknek nincs meg a komfort-érzése, akkor nem teljes energiájukkal dolgoznak. Szeretnék elérni a komfort-érzést, ezen gondolkodnak, lehetőségek után kutatnak, egyszóval csökken vagy csökkenhet a teljesítményük. Az, hogy a Vegyiművek mondjuk félmillió forintot adott a tószegi általános iskolának számítógépre, nem rossz befektetés. — Persze, hogy nem az — bólint Szalay. — Képzettebb gyerekek kerülhetnek ki az iskolapadból, s jöhetnek a gyárunkba dolgozni. Nekünk is könnyebb, lesz velük megoldani feladatainkat. Ezt könnyű belátni. — A Vegyiművek kollektívája mindig is adott magára, ha érti, mire gondolok. Nézzen csak szét a gyárkapun belül és kívül is akár! Nem érzi magát vegyigyárban. Itt tisztaság, jó levegő, bokrok és fák vannak, a környezet kellemes. Nos ez egy szemlélet, aminek eredménye ez a mostani megállapodás — folytatja a gondolatot a tanácselnök. — A pénzért cserébe a tanács igyekszik az említett komfort-érzést megteremteni? — A forintok a nagy közösség céljainak elérését segítik, azaz az egész város érdekeit tartjuk szem előtt — mondja Bálint Ferenc. — De természetesen speciálisabb, közvetlenül a gyárat, az itt dolgozókat szolgáló intézkedéseink is vannak és lesznek. A cég sportcsarnokot kíván építeni a már meglévő uszoda és teniszpályák melle, az ehhez szükséges tanácsi segítséget soron kívül megadjuk. A vállalat gyermeki nté/.ményeinek; művelődési házának minden lehetséges módszertani segítséget megadunk. — Ez az első megállapodás, amely a városi tanács és cgv ipari nagyüzem között létrejött. Egyedi eset marad vajon ? — Szerintem mi erőnkhöz mérten járulunk hozzá a város fejlesztéséhez — így a vezérigazgató. — De nemcsak nekünk kellene hozzájárulnunk, hanem minden más vállalatnak, szövetkezetnek, ipari üzemnek is. Nekünk az az elvünk, hogy minden városfejlesztési célt támogatunk, csak az a kérésünk, hogy a városban működő többi vállalat is tegye azt nagyságrendjéhez mérten, más szóval egyenletes közteherviselést kérünk! Többől többet lehet megvalósítani. Igaz, ezt az ötmillió forintot, ami összegként a megállapodásban szerepel, másra is fel tudtuk volna használni, de vajon akkor úgy hasznosult volna-e, mint ahogy majd most a tanács kezelésében? Aligha. — Megkeresünk más cégeket is, igyekszünk megértetni velük, hogy az ilyen megoldások a város érdekeit, minden itt élő ember érdekeit szolgálják. Bízom benne, hogy nem egyedi esetről van szó, a Tiszamenti Vegyiművek példáját sokan követik majd, — felel meg a kérdésre Bálint Ferenc. — Azzal, hogy papírra fektettük megállapodásunkat, még nem jelenti azt, hogy ha időközben más várospolitikai célok kerülnek előtérbe, amelyhez a város üzemei az előbb említettele szerint hozzájárulnak, akkor mi abból már nem vállalunk magunkra semmit. Nem, erről szó sincs — sző- > gézi le nyomatékkai Szalay László. — Időről időre egyeztetjük a kívánságokat és a lehetőségeket, s aszerint cselekszünk. Kisújszálláson az 505-ös számú Vas és Műszaki Szaküzlet kívülről nem néz ki többnek egy falusi vegyesboltnál. Belépve azonban, kellemes csalódás éri a vásárlót: tágas helyiség fogadja, s a pultokon a kínálat már igazi városi képet mutat. Az üzlet vezetője Bacsó János és e bizalmi vállalkozásban a főnök másik énje a feleség. Es így van ez már lassan negyven év óta. Mindketten bőven túl haladták a nyugdíjkorhatárt, ám Bacsó Jánost arra kérték a főnökei, maradjon még amíg a „káderutánpótlás” megoldódik, így csak természetes, hogy a feleség sem választotta a pihenést. Zárás előtt érkezem, kivárom a sorom, míg minden ajtóra lakat kerül, aztán a régimódi és ennek megfelelően tágas, kényelmes családi házban a jó házasság titkáról kérdezem azt a két embert, akik a nap 24 órájából — majdnem ugyanannyit töltenek együtt. — Az uram futballozott a kisújszállási csapatban, én kézilabdáztam, innen az ismeretség kezdi, a számvetést Bacsóné. — összeházasodtunk és az esküvőnkön a násznép a futballcsapat, meg a kézilabda csapat volt. A következő vasárnap az én kedves férjem már el Is utazott a fiúkkal valahová Gyula mellé, én pedig kimentem a második csapat hazai meccsére. Amikor vége volt a játéknak, néhány futballista odakiáltott: — Megvársz? — Hát, persze, gyertek csak. Hárman kísértek haza, az öregasszonyok ott ültek a kerítés előtt a kis pádon és máris súgtak-búg- tak, hogy alig egyhetes asszony létemre három kísérőm is van. Aztán megszokták. ök is mások is. Ma már nem csodálkozik azon senki, ha egy összejövetelen én a terem egyik végében beszélgetek ismerőseimmel, az uram meg az asztal túlsó sarkán koccint- gat a barátaival. — így volt ez mindig? — Mondhatom, hogy igen — veszi át a szót a férj. — Mostanában, hogy nem szórják két kézzel a házastársi beutalókat külön-külön járunk üdülni. A féltékenységet mégsem ismerjük. Nem Bár nincs múlandóbb egy tegnapi újságcikknél, azért néhány írás a szereplői miatt emlékezetes marad. Ha más számára nem, hát az újságíró számára. 1978 január 22-én írtam egy cikket Trencsényiékről. Az írás két főszereplője akkor még csak jegyben járt és az ok amiért felkerestem őket Ti- szatenyőn, egy sajnálatos baleset volt. Emlékeztetőül álljon itt a cikk néhány sora: „Csütörtök volt, július 14-e. A tisztenyői Trencsé- nyi István 25 éves hegesztő úgy határozott, hogy menyasszonyával moziba megy. Motorra ült, és elindult a 17 éves Vörösváczki Mária elé a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság hibridüze- mébe A törökszentmiklósi úton a 4-es kilométerkőnél, nem sokkal a várostól, egy autó jött velük szemben. Váratlanul egy őz vágtatott át az úton. A szembejövő gépkocsi vezetője megpróbálta kikerülni. Közben elütötte a motorost. Trencsé- nyi István jobb kezét és a menyasszonya egyik lábát amputálták...” Sosem felejtem el Marika édesanyjának keserű kifa- kadását: „— Kijutott nekünk a bajból. Két hétre a azért, mintha nem lennénk még ma is mindennél fontosabbak egymás számára, de a feleségem jól tudja, hogy én nem teszek olyat, ami miatt nem nézhetek a szemébe — és ugyanezt tudom én is. A mai fiatalokból a belső fegyelem hiányzik, meg aztán egymás megbecsülése, és ami a legfontosabb a türelem. Reggel hatkor már kint vagyunk a kertben mind a ketten, kilenckor ott állunk a pultnál, zárás után együtt megyünk haza, aztán kezdődik minden elölről. Ha csak naponta vetnénk egymásra egy ferde pillantást, ez negyven év alatt már megmérgezte volna a kapcsolatunkat.- Ha önöket hallgatja az ember olyan egyszerűnek tűnik minden. Mégis: Magyarország a világ elsők kö- zött van a válási statiszta kában. . — Ennek is megvan az oka — mondja kissé indulatosan Bacsóné. — Itt vannak a mai fiatalok, alig bújnak ki a tojásból, már kézenfogva sétálnak, aztán minden sarkon egymásnak esnek, s mire összeházasodnak el is lobban a szerelem. A lányom főiskolába járt, a vejemnek megmondtuk, addig szó sem lehet házasságról, míg a diplomát meg nem szerzi a lány. Tisztességesen kivárta a sorát, megesküdtek és mondhatom, hogy szépen élnek. A beszélgetést rajtunk messze túlnéző szemmel hallgatja a 88 éves dédike. Többször is mozdul a szája, mondanivalója van. Aztán feláll, odamegy a sublóthoz és egy fényesre koptatott fotográfiát tesz elém. — Az én drága uram — mondja szinte lányos szeméremmel, fiatalon, 72 éves korában halt meg. Több mint 40 évet éltünk együtt. Szijjártó volt a mestersége, nem volt kicsapongó, szép ember volt, jó ember volt, nagyon szerelmesek voltunk. Még most is rá gondolok minden percben — mondja a dédike és mosolyog. De ez a földöntúli mosoly már nem nekünk szól. gyerekek után meghalt a férjem öccse. Ma temetjük a húgom férjét. Felborult a Zetorral, benne égett. A testvérem magára maradt a gyerekekkel. Bizony szabadságon volt az isten., . Egy dolgot azért szeretnék megkérdezni attól az autóstól: egy állat többet ér neki, mint két ember?” Azt még tudtam, hogy a két fiatal esküvője 1978. február 25-re, volt kitűzve, meghívót is kaptam, ám nem mentem el. Hírüket sem hallottam — most viszont ahogy a fényszóró számára áthatolhatatlan ködben Tiszátenyő felé araszol- gatok, teljes bennem a bizonyosság, hogy egy példásan élő házaspárt találok a Táncsics utcában. Hogy mi erre a garancia? Az a riadt és mégis elszánt pillantás, amellyel a két fiatal akkor egymásba kapaszkodott. A faluszéli ház utcai lámpája a köd vattájába bu- gyolálva, melyet egy-egy el- szántabb fénysugár sző át. meg át. A kapu előtt egy fiatalpár bíbelődik a zárral. Trencsényi István és nejé éppen most érkezett Török- szentmiklósról. A teltkarcsú fiatalasszonyban azt a törékeny lányt keresem, aki Vörösváczki Marika volt. — Jól nézek ki, mert jó gazdát szolgálok — mondja és olyat nevet, hogy az ember menten elírígyli tőle ezt a jóízű kacagást. Betessékelnek a lakásukba. A ház ízlésesen berendezett igazi puha, meleg fészek. A férj kazettát dug a japán zenemasinába és a rejtett hangszórókból diszkrét muzsika árad. — Most vettük 30 ezer forintért. Felépítkeztünk, 1977-ben kezdtük, három évig tartott, nemrég fejeztük be a központi fűtés szerelését, a fürdőszoba építését. Berendeztük a lakást, most már jöhet a gyerek — mondja a férj olyan természetességgel, mintha ez a világ • legegyszerűbb dolga lett volna.- Kezdjük a legelején: Hogyan indult a házasságuk? — Nemcsak ígérte, de segített is a munkahelyem a Szolnoki Mezőgép — mondja a férj. — Könnyebb elfoglaltságot találtak nekem, raktárban dolgozom. Jó, reggel háromnegyed ötkor csörög a vekker, bevonatozom Szolnokra, aztán az állomásról busszal ki a Mezőgéphez, nem egyszerű do- dog, de ha annak idején nem dobtak el, én hogy fordítsak nekik hátat? — Az építkezés mennyire tette próbára magukat? — Én nem gondoltam, hogy ilyen jól fogok bánni a szerszámokkal. Felásom a kertet, behordom az utcáról a szenet, hegesztek, egyszóval mindent elvégzek ami adódik, hogy semmi ne kerüljön pénzbe. Marika itthon van egész nap, ő rokkantnyugdíjas lett. övé a központi fűtés kazánja,' a lakás és a konyha. — Ült-e már azóta motoron? — Kezdetben kerékpáron jártam, aztán vettem egy Komár kismotort. Marika sokáig ellenezte, de aztán meggyőztem, hogy nincs mitől félni. — Itthon ki viseli a kala- pot? — Egy kalap van, azt hordjuk felváltva — mondják szinte egyszerre. Aztán Pista még hozzáteszi: — Amikor csillog a szemem és a feleségem azt hiszi, hogy ez az italtól van, duruzsol egy kicsit, dehát ez az asz- szonyok dolga nem? — Hangos szó? — Na, még az kéne — néz rám szinte sértődötten a férj. — Volt egy szomszédunk egy idős bácsi, aki már meghalt — mondja kissé belepirulva a fiatalasszony — ő mindig azzal évődött, hogy nem látott olyan házaspárt, aki annyit puszilkózna mint mi. Ha jön Pista, ha megy, há a sarkon találkozunk, vagy csak úgy megpuszilom, de hát ez úgy belülről jön.,. — Hol töltik a szilvesztert? — Itthon az ágyból nézzük a tévét — hangzik a közös vélemény. Pista ábrándozik még egy kicsit: — Ha addig nyerünk a lottón, veszünk egy színes tévét, videóval, ha nem fekete-fehérben nézzük a műsort. Késő este van amikor elbúcsúzunk. Nem tagadom, jól esett elüldögélni közöttük, mert a két fiatalban van valami irigylésre méltó. Nem, nem a sorsuk isten őrizz, hanem az, ahogy úrrá lettek rajta. Úgy, , hogy közben egyetlen pillanatra sem engedték el egymás kezét. Palágyl Bél» H. z. November közepétől új szolgáltató egységgel gazdagodott Törökszentmiklós. A Be- senyszögi Kossuth Tsz szolgáltató szakcsoport híradástechnikai ágazata kezdte meg működését a Május 1. út és a Vörös Hadsereg út sarkán. A városkörnyéki településeket is ellátó szervizet a hétvégeken is igénybe veheti a lakosság Fotó: Mészáros ... vagy Tranoaényiók Tiazatenyőn
