Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-05 / 261. szám
1986. NOVEMBER 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ünnepi tanácsülés a 30. évforduló alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) mus megtisztítása volt politikai eszközök felhasználásával. Nem ők tehetnek arról, hogy átmenetileg ezt a mozgalmat felhasználhatták törekvéseikkel ellentétes célokra is. De ők alkották azt a bázist, amely gyorsan felismerte az újjászervezett párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt megújult politikájának forradalmi tartalmát, helyességét és mellé- álltak. támogatták azt. Ez jelentette, biztosította a megújulás társadalmi bázisát és programjának megvalósítását. A társadalmi mozgásban résztvevők egy részét tartósan megtévesztették, félrevezették a revizionista csoport jelszavai. Ezeknek az embereknek a jó szándéka kétségtelen, azonban nem, vagy nehezen ismerték fel az árulást és némelyek még november 4-e után is szemben álltak a forradalmi erőkkel. Magatartásukkal eszmei zavarokat és politikai károkat okoztak. Folyamatosság Nagy szükség van tehát arra, — mint ahogy már 1956. november 4-től ezt megtette a Magyar Szocialista Munkáspárt —, hogy mindig különbséget tegyünk az ellenforradalom, az ellenforradalomban tudatosan részt vett, az árulóvá vált erők — és azok között, akiket kihasználtak, megtévesztettek, félrevezettek. Abban a helyzetben — alig egy évtizeddel a felszabadulás után — természetes, hogy a megdöntött uralkodó osztályok itthoni maradványai is alkalmasnak látták az időt a színrelépésre. Előbb burkoltan, majd egyre nyíltabban a szocializmus megdöntésére uszítottak. A nemzetközi imperializmus fegyverekkel, politikai ígéretekkel is támogatta őket. Ennek is része volt abban, hogy a fővárosban és vidéken is sokhelyütt elszabadult a fehérterror. A háziőrizetből kiszabadított Mindszenty József emlékezetes rádióbeszéde pedig nem hagyott kétséget az ellenforradalom valódi célja iránt, ő már temette „a bukott rendszert” és követelte a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítását. A fegyveres ellenforradalom térnyerésében az játszotta a döntő szerepet, hogy a párt vezetésében eluralkodott hatalmi harc miatt megbénulU szétesett a politikai vezetés; dezorganizáló- dott a párt, sőt az állam és annak fegyveres erői is. A Rákosi—Gerő klikk politikailag és morálisan is végképp megbukott. Az állam élére került Nagy Imre-cso- port pedig — mint ez kiderült — lépésről lépésre meghátrált az ellenforradalom Nem kevesen voltak, akiket az osztályellenség becsapott, kihasznált saját érdekében, s az ellenforradalom cselekvő résztvevőjévé tett. Többségükben fiatalokról van szó. Ezeket a fiatalokat leginkább az zavarta meg, hogy a jelszavak zöme nem volt ellenforradalmi, a nagy számban felhasznált szimbólumok pedig nemzeti érzületükre hatottak. A felkészült és tudatos ellenforradalmi erők, kisjeol- gálóikból. lumpenekből, a börtönökből kiszabadított háborús és népellenes bűn- cselekményekért elítéltekből, valamint nagyrészt köztörvényes bűnözőkből fegyveres terrorcsapatokat szerveztek. A fegyveres ellen- forradalom „kemény mag- vát” ők alkották. Ezek — mint a Budapesti Pártbizottság október 30-án történt megtámadása idején is — leplezetlenül mutatták valódi arcukat: Münnich Ferenc szavait idézve: „állati módon gyilkolták népünk legjobbjait”. és megljulás előtt, majd szövetkezett vele, s ezzel a nyílt árulás útjára lépett. Ez ma is történelmi igazság, megbocsájtha- tatlan bűn. A restaurációs veszély megerősödése a szocializmus nemzetközi pozícióira nézve is súlyos helyzet kialakulásával fenyegetett. Történelmi követelmény lett a szakítás a forradalmi, hazafias-internacionalista, marxista—leninista erők, valamint az ellenforradalmi erőkkel szövetkező revizionista csoport között. A szocialista ellentámadás létszükséggé vált. A magyar nemzet sorsa szempontjából azonban nem volt közömbös, hogy a pártot, a szocializmust addig képviselők közül milyen erők állnak az ellen- támadás élére. Kibontakozhatott volna egy dogmatikus ellenoffenzíva is, amely megnehezíti a konszolidációt. Hazánk és szocializmust építő nemzetünk számára sorsdöntő volt az a tény< hogy — Kádár János elvtárssal az élen — léteztek olyan valóban forradalmi erők, amelyek vállalták a szakítást az előző évek hibáival, bűneivel, a revizionista árulással és egyúttal a folyamatosságot, a megújulást a szocializmusban. A szakítás november 1-én történt meg és a Magyar Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány 1956. november 4-i itteni zászlóbontásában öltött testet. Kádár János és harcostársainak egy része — a politikát ekkor már meghatározó forradalmi központ tagjai — Szolnokon tartózkodtak és részben a megyeházáról, részben pedig a Vörös Hadsereg úti laktanyából irányították az ellenforradalmi fegyveres felkelés leverését célzó politikai-katonai akciókat. November 4- én délután találkozott Kádár elvtárs a szolnoki kommunisták vezetőivel, ezzel a nyilvánosság előtt is megmutatva a forradalmi erők jelenlétét, fellépését. Az új forradalmi központ létrejöttének történelmi jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy világos választóvonalat húzott a forradalom és az ellenforradalom között. Segítette a helyes út megtalálását, mindazok eligazodását, akik — egyéni szándékuk és meggyőződésük szerint — a szocializmus eredményeit féltették, értékeit védték, a hibák és törvénytelenségek ellen léptek fel. A forradalmi erők történelmi felelősséget vállaltak, nemzeti és internacionalista feladatot teljesítettek, amikor nyíltan és félreérthetetlenül kinyilvánították: gyökeresen szakítanak az MDP politikájának hibáival; ugyanakkor határozottan szembefordulnak az egymással szövetkezett revizionista és ellenforradalmi erőkkel. Kinyilvánították, hogy a párt és a Munkás—Paraszt Kormány ilyen elvi alapon áll, kétfrontos harcot indít és elsőrendű kötelességének tekinti a népi hatalom, a szocializmus vívmányainak megvédését, a Népköztársaság törvényes rendjének helyreállítását. Célja a szocializmus egészséges elveken alapuló építésének folytatása, pozícióinak erősítése a szocialista országok közösségében. A válságból csakis az új forradalmi központ elszántságával lehetett az országot kivezetni. Elsősorban a fegyveres harcnak kellett véget- vetni. majd gondoskodni arról, hogy olyan népi kormányzat jöjjön létre, amely képes az alapvető követeléseket teljesíteni, érvényre juttatni a dolgozók érdekeit, megújítani a szocializmust. Az Ideiglenes Központi Bizottság december 5-én kelt határozata ebből a szempontból történelmi jelentőségű. Szinte minden elem benne van abból a politikából, amit eddig megvalósítottunk és ma is folytatunk. Tisztelt Tanácsülés! Történelmi tanulság, hogy a szocializmust felépíteni Az ünnepi tanácsülés elnökségében részt vevők egyik csoportja. Az első sorban balról jobbra: Czinege Lajos, Apró Antal, Kállai Gyula és Papp Lajos lehet. A szocialista társadalom valamennyi becsületes és hazáját szerető ember számára épül és részvételét igényli. Ezért meg kellett békülnünk egymással és értenünk kellett egymást — becsületes magyaroknak — e hazában. Az egyik legnagyobb érték, amit népünk az elmúlt 30 év fejlődésében felmutathat, hogy megosztott nemzetből egységes nemzetté kovácsolódott. Harminc évvel ezelőtt érdekellentétektől szétzilált, tudatában megzavart, érzelmeiben felzaklatott és sérelmektől szenvedő nép voltunk. Ám a kishitű- ek ismét korán indultak temetni nemzetünket. Pártunknak^ a magyar kommunistáknak újra volt erejük szembenézni a valósággal, tanulni a tapasztalatokból, megújítani politikájukat és cselekvésre vezetni népünket. A helyes politika, a társadalmi aktivitás és a fellendülés alakította ki az újkori történelmünkben példa nélkül álló nemzeti közmegegyezést, a szocialista egyetértést hazánkban. A nemzeti összefogás társadalmi céljaink elfogadásával, az e célokhoz vezető utak közös keresésével, a nézeteltérések folyamatos tisztázásával, közös munkával valósult meg és erősödik. Erre az egységre vigyázunk a legjobban fejlődésünk minden időszavető vívmányainkat támadja, annak csak egy régi magyar mondás szerint válaszolhatunk: „amiilyen a adjonisten, olyan lesz a fogadjisten!” Mi tehát nem keressük az összeütközést, de szükség esetén nem is térünk ki előle, mert vívmányainkat, amelyekért az egész nép megszenvedett és megdolgozott, senkinek a világon nem engedjük bántani.” A hatalom számunkra soha nem volt öncél. Tudjuk, anélkül is sok mindent elért a munkásmozgalom, de a társadalom szocialista átalakítását, amire történelmi hivatása kötelezi, csak a hatalom birtokában képes megvalósítani. A szocializmus építése tudatos és szervezett társadalmi tevékenység, amelyben döntő szerepe van a marxista—leninista pártnak: érettsége, vezetésre való alkalmassága meghatározója a népi hatalom erejének. Ezt számunkra negatív előjellel bizonyítja a politikának az a torzulása, amely 1949 tavaszával vette kezdetét, s amely miatt már 1953 nyarán olyan politikai-vezetési válságba jutott az ország, hogy három évvel később a munkáshatalom elvesztésének reális veszélye is fennállt. R kibontakozás lenini Atfán csak nemzeti összefogással kában. R hatalom számunkra nem Sncél Kádár János elvtárs 1980 őszén, az Országgyűlésben e kérdésről mondta a következőket: „Magyarországon a nagy osztályharcok időszaka befejeződött... A harcot akkor éleztük, amikor minket erre rákényszerítettek. Most erre semmiféle jelentős társadalmi tényező sem késztet bennünket, politikánkat sem kell „keményítenünk” a pártnak nincs is ilyen szándéka. .. így tehát nekünk semmiféle politikai okunk és szándékunk sincs a dolgok élezésére, és bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor. De azt is meg szeretném mondani, hogy aki az alapA stabilizáció elveinek kidolgozásakor és az ahhoz szükséges módszerek megválasztásakor tehát gyakorlati kérdés volt, bár elvi jelentőséggel bírt annak tisztázása, hogy kié a hatalom. Minthogy nyilvánvaló volt az is: a napok alatt vereséget szenvedett fegyveres ellenforradalom feletti győzelem csak akkor lesz végleges és teljes, ha az emberek tömegeit sikerül meggyőzni a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Forradalmi Munkás— Paraszt Kormány igazáról, programjának helyességéről, ha sikerül szembefordítani az ellenforradalommal a becsületes embereket. Ez a felfogás, ez a gyakorlat bizonyította, hogy pártunk a kibontakozás, a stabilizáció lenini útját választotta: programját áthatotta az elvi következetesség. a politikai felelősség, legfőképpen pedig az emberek iránti mélységes bizalom. A szocialista konszolidációnak, de azóta elért eredményeinknek is fontos forrása az, hogy szocialista humanizmus hatja át szemléletünket és gyakorlatunkat. Hiszen a Magyar Dolgozók Pártja vezetését kisajátítók politikájának torzulását is főként az okozta, hogy szem elől tévesztették a marxizmus—leninizmus egyik legfőbb sajátosságát, az ember- központúságot. Felfogásukban így a szocializmus öncélúvá vált. Az ilyen, anti- leninista nézetek eluralkodásán át vezetett az út azokhoz a jelenségekhez, amelyek a politikai gyakorlatban és az alkalmazott módszerekben előbb mint hibák, később mint torzulások és törvénytelenségek jelentek meg. A történeümi fejlődés folyamata bizonyította: a munkáshatalom elengedhetetlen feltétele a szocializmus építésének, de nem automatikus garancia arra, hogy az új társadalom egyben eredményesen is fog működni. Ehhez olyan marxista-leninista politikára van szükség, amely a valóságból és nem a vágyakból indul ki, amely képes a távlatokra is tekintő, de a jeden konkrét (Folytatás a 4. oldalon.) Megyénk országgyűlési képviselői a tanácsülés résztvevői között A megyei tanács tagjai a beszédet hallgatják
