Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

6 Nemzetközi körkép 1986. NOVEMBER 15 Tartalmi változások az együttműködésben A kacsa nem bénult meg, de húzni fogja a lábát A megállapodás feltételei Esélylatolgatás agy szovjet szakértővel A szocialista országok eredményes együtt­működése szempontjából el­engedhetetlen a kapcsolatok új, korszerűbb formáinak al­kalmazása. Ezek közé tartoz­nak a közös vállalkozások, a nemzetközi egyesülések, a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatok, amelyek bővíté­séről fejtették ki véleményü­ket a KGST-tagországok kormányfői Bukarestben, a szervezet 42. ülésszakán. A Szovjetunióban például a kormány nemrégiben adott felhatalmazást a vállalatok­nak arra, hogy a nemzetkö­zi kooperációk kérdéseiről maguk hozhatnak döntése­ket, a közvetlen érintettek választhatják ki KGST-tag- országbeli partnereiket. Szá- kítva az eddigi módszerek­kel a vállalatok határozhat­ják meg az együttműködés céljait, egyeztethetik a koo­perációs árutételeket, dönt­hetnek a szállítás mennyisé­géről, vagy arról: önállóan, vagy inkább a külkereske­delmi szervezetek útján bo­nyolítják le a szállításokat. Csehszlovákiában az év ele­jén hoztak hasonló jellegű, a vállalatok önállóságát széle­sítő határozatot. Azt is lehe­tővé tették, hogy a vállala­tok a kooperációs vállalko­zások eredményei alapján nagyobb bér és jutalmazási alappal rendelkezzenek. Az NDK-ban, Bulgáriában is vonzóbbá kívánják tenni a vállalatok, kombinátok szá­mára a KGST-beli kooperá­ciót. Mint Lázár György fel­szólalásában emlékeztetett rá, hazánk már korábban létrehozta a korszerű együtt­működést ösztönző gazdaság- irányítási és jogi feltétele­ket. Felismerték azt is a tag­országok, hogy a kiemelke­dően fontos műszaki fejlő­dés gyorsítása különösen a húzóiparágakban ütközik ne­hézségekbe, az extenzív fej­lesztési szakaszra jellemző módszerek alkalmazásával. Hosszú ideig volt sajátos vonása a KGST-együttműkö- désnek, hogy a kooperációs vagy másfajta együttműkö­dési szerződések végrehajtói alig vettek részt a kapcsola­tok tervezésében, kialakítá­sában: az árakról, a szállítá­si határidőkről szóló döntés egy vagy akár több szinttel is feljebb született. A sokfé­le minisztérium, árbizottság, egyéb állami szervezet ha­tározott ezekről a lényeges feltételekről — valóban csak végrehajtód szerepre kárhoz­tatva a tényleges főszerep­lőket, a vállalatokat. Pedig a fejlett, főként a gépipar különböző ágazataira kiter­jedő termelési együttműkö­dés azért feltételezi a „mik- roszféra” részvételét, szerep­körének kiszélesítését, mert nehéz a rendkívül bonyolult, szerteágazó technológiai, meg gazdasági részletkérdések so­kaságáról a vállalatok kizá­rásával dönteni. A múlt évi rendkívüli KGST-ülésszak fogadta el a hosszútávú, 15 évre szóló együttműködési programot, amely a legfejlettebb „csúcs- technológia” terén öt fő té­mát és vagy nyolcvan szako­sítási programot jelölt ki. A KGST-értékelések szerint ma még meglehetősen elterjedt" a párhuzamos KGST-tagor- szági kutatás és gyártás, aminek következtében az együttműködési tervekben a múltban főként a technikai fejlődés szempontjából kulcs- fontosságúnak tekintett terü­letek kaptak kevés helyet. Az új stratégiai program már kiterjed az elvileg jíj, források megtakarításával járó technológiák (például atomenergetikai berendezé­sek) kifejlesztésére, a mun­kaigényes technológiai folya­matokat gépesítő, automati­záló eljárások kidolgozására (robotok, rugalmas gépipari gyártasd rendszerek), a ter­mékek megújhodását szolgá­ló korszerű anyagok kifej­lesztésére, a biotechnológiá­ra —, hogy csak néhányat emeljünk ki a komplex fej­lesztési programból. A prog­ram nem pusztán a „kíván­ságok jegyzéke” — a mosta­ni ülésszakon is az volt a fő kérdés, hogy miként lehet az elképzeléseket beépíteni a KGST-kapcsolatok minden­napi gyakorlatába. A prog­ramot „a tervezési együtt­működés és más irányítási formák tökéletesítésével kell megvalósítani” — más szó­val, a műszaki fejlesztési el­képzeléseket le kell fordíta­ni a szakosítási és a koope­rációs megállapodások, a külkereskedelmi szerződések nyelvére, és a nemzeti, vál­lalati kötelezettségwállalá- sokat összhangba kell hozni a résztvevő vállalatok érde­keltségi rendszerével, ösztön­zésével. Lázár György kifejtette, hogy az együtt­működés kiteljesedését hát­ráltatja az áruforgalom szűk árucsoportonkénti kiegyen­súlyozása, az, hogy ma gya­korta rövid távra szólóan és kétoldalúan rögzítik az áru­csereforgalmat. A többi KGST-ország vezetői is hangsúlyozták, hogy foko­zódnak az irányítás formái­val szembeni követelmények, ami azt jelenti: magasabb színvonalon kell megvalósí­tani az áru- és pénzkapcso­latok, valamint a tervezés közti összhangot. Marton János „Béna kacsa” lesz-e elnöksége utolsó két évében a „teflon-el­nök”, Ronald Reagan? Az ame­rikai szóhasználat azt a politi­kust illeti ilyen névvel, akinek hatalma korlátozott, aki külső körülmények miatt nem tudja érvényre juttatni elképzeléseit, terveit. A kedden megtartott időközi választások után az ame­rikai elnök pártja mindkét ház­ban kisebbségbe szorult: a re­publikánusok elvesztették 1980- ban. az akkor elnökjelölt Rea­gan uszályában megszerzett többségüket a szenátusban is. Az elnöki teflonbevonaton mu­tatkozó karcolások száma ezzel jelentősen megSőtt. A Demokrata Párt sikere azonban korántsem egyértelmű. A képviselőházban megnövelték ugyan mandátumaik számát, de nem olyan mértékben, mint az általában szokásos az időközi választásokon az ellenzéki párt javára — igaz, nem is összpon­tosítottak igazából a képviselői helyekre, mert a szenátusi több­ség megszerzését vették célba. A kormányzóválasztásokon pe­dig kétségkívül helyeket vesz­tettek, igaz, legnépszerűbb kor­mányzójelöltjeik nagy többség­gel tartották meg eddigi tisztü­ket. Reagan haladéktalanul jelezte, hogy nem akarja feladni sem belpolitikai, sem külpolitikai programját annak érdekében, hogy alkura jusson majd az új összetételű szenátussal —, de erre azért kevés az esélye. Az elmúlt hat évben a törvényhozás egyik házát mindig kijátszhatta a másik ellen, hogy saját maga számára elfogadható kompro­misszumokat kényszerítsen rá­juk. Ez a manőverezési lehető­ség most jórészt megszűnik — bár volt arra példa az amerikai politikai történetben, hogy a re­publikánusok és a konzervatív demokraták összefogása felül­múlta a szorosan vett pártérde­keket a konzervatív célok meg­valósításában. Az azonban tény, hogy új emberek határozzák meg majd a szenátus döntései­nek sorrendjét: az amerikai po­litika alakulásában ennek na­gyon fontos szerepe lehet. Reagannak várhatóan nem kell nagyobb ellenállásra számítani egyes katonapolitikai kérdések­ben. A hadügyi bizottság új el­nöke az a Sam Nunn szenátor lesz, akinek — ellenzéki pártve­zető létére — eddig is fontos szerepe volt a katonapolitikai döntések kialakításában, általá­ban támogatja az amerikai fegy­verkezési programot, ha nem is mindenben ért egyet Reagan el­gondolásaival. De Nunn egyes kérdésekben „konzervatívabb” most visszavonuló republikánus elődjénél, Barry Goldwaternél is — ez még a leszerelési politika alakulására Is kihathat. A kül­ügyi bizottság élére Claybome Pell kerülhet — Itt sem várható érdemlegesen nagy változás a politikai célok megfogalmazásá­ban. Pell „centrista” politikussá vált az évek során. Az egyetlen „liberálisnak” minősíett politi­kus, akinek most jelentős hata­lom kerül a birtokába, Edward Kennedy lesz: ő lehet a jogi bi­zottság elnöke s alaposan meg­nehezítheti például Reagannak a legfelső bírói testület konzerva­tív átalakítására irányuló ter­veit. Béna talán nem lesz a kacsa, de azért húzza majd a lábát — ez az első elemzések, vélemé­nyek közös vonása, alig fél nap­pal a választási eredmények közzététele után. Reagant nem lehet „leírni” az amerikai poli­tikából a hátralévő két évre, de nyilván nem is lesz olyan min­denható, mint amilyen az eddi­giekben volt. A Palme-bizottság buda­pesti ülésén találkoztunk Mihail Milstein professzor­ral, nyugalmazott altábor­naggyal, a moszkvai Ame- rikakutató Intézet osztály- vezetőjével, ismert leszere­lési szakértővel, aki kész­ségesen válaszolt az újság­író kérdéseire. — Sokan és sokfélekép­pen elemzik a világon a reykjavíki találkozót, ön miként vélekedik Mihail Gorbacsov és Ronald Rea­gan munka-csúcsértekezle­téről? — Kétségtelen, hogy a reykjavíki találkozó fontos mérföldkövet jelent a szov­jet-amerikai kapcsolatok­ban. Most minden más ese­ményt, találkozót a reykja­víki prizmán keresztül kell értékelni. Az izlandi fővá­rosban nagyon fontos dol­gok történtek. A szovjet ja­vaslatoknak köszönhető ez, amelyeket újszerű felvetési módjuk miatt bátran minő­síthetünk forradalmiaknak. Gondoljunk csak az atom­fegyverek megsemmisítésére, a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták felszámo­lására vonatkozó kezdemé nyezésekre. Mégis, Reykja­vik úgy vonul be a történe­lembe, mint egy nagy lehe­tőség elszalasztásának talál­kozója, de nem a szovjet fél hibájából. Úgy gondo­lom, olyan lehetőség ma­radt kihasználatlanul, amely nem biztos, hogy még egy­szer megismétlődik. Mert az események és körülmények változnak. Ismeretes, hogy a másik fél jelenleg a már létrejött elvi megállapodá­soktól is megpróbálja elha­tárolni magát, olyan eleme­ket kezd emlegetni, ame­lyekről nem is esett szó. Te­hát valamiféle pozícióvál­tás figyelhető meg az Egye­sült Államoknál, miközben a szovjet javaslatok tovább­ra is az asztalon vannak, érvényesek. — A szovjet javaslatok emlegetésekor általában egy „csomagról" beszélünk. Mi­ért volt e formára szükség? — Valóban, az izlandi fő­városban javaslatainkat egy csomagtervben terjesztet­tük elő. Mégpedig azért, mert az alkotórészek köl­csönhatásban állnak egy­mással. Valami módon ösz- szefüggő területekről van szó, amikor a hadászati tá­madófegyverekről, a közép­hatósugarú atomrakétlákról, vagy a csillagháborús lehe­tőségeket korlátozó, a raké­taelhárító rendszerekről 1972-ben megkötött ABM- szerződésről beszélünk. Ez­ért vannak egy csomagban, továbbá azért, mert a fő ve­szélyt most az amerikai ha­dászati védelmi kezdemé­nyezés (SDI), az űrfegyver­kezési program jelenti. Az e területen mutatkozó ve­szélyes tendenciák megállí­tása érdekében a Szovjet­unió kész egy sor jelentős engedményre. Először is: az általános csökkentés során a Szovjetunió kész a hadá­szati támadófegyverzetek te­rületén egyenlő plafon ki­alakításra. Az is jelentős 2 engedmény, hogy a közép­hatósugarú atomrakéták esetében javaslatunk lé­nyegében megegyezik a Nyugat által korábban szor­galmazott nulla változattal, s egyelőre szemet hánytunk a brit és a francia nukleáris erő megléte felett. Az ázsi­ai rakéták ügyében is ké­szek voltunk a kompromisz- szumra. Mindezekért cseré­ben egyetlen dolgot vártunk el az amerikaiaktól: a raké­taelhárító rendszerekről kö­tött ABM-szerződés betar­tását. Felvetettük, hogy a felek vállaljanak kötelezett­séget: 10 évig nem mondják fel a különben korlátlan időtartamú szerződést. Az USA erre nem volt hajlan­dó, mert ragaszkodik csil- laghábórús terveihez. Ez pe­dig megakadályozza a meg­egyezést. — Az egyik legtöbbször felvetett kérdés most: ki­bontható-e ez a csomag? — Röviden válaszolha­tok: a reykjavíki szellem­ben. alapokon nem. Mert ez esetben megváltoznak a fel­tételek, hiszen kiszakítaná­nak egy szemet a láncból. — S valamilyen módosult formában sem lát esélyt esetleges közeli megállapo­dásra, például a közepes ha­tótávolságú rakéták ügyé­ben? __ Ha más formáról be­szélünk, akkor világosan látnunk kell, hogy a meg­állapodás lehetőségének kulcsa a genfi tárgyalóasz­talon keresendő. Az ott fo­lyó konzultációk lényegét Andrej Gromiko és George Shultz nevezetes nyilatkoza­tában találjuk. Az 1985.janü- ári dokumentum leszögezi: a genfi tárgyalások célja, hog y „a világűrben meg­előzzék, a földön pedig meg­szüntessék a fegyverkezési hajszát”. Végső célnak ak­kor az atomfegyverek fel­számolását jelölték meg. Ha tehát a genfi megbeszélések tartalma megfelel a célok­nak, akkor van esély a megállapodásra. Ha azon­ban csak a Fehér Ház igazi szándékainak elleplezésére szolgálnak amerikai részről, akkor, értelemszerűen, ér­téktelenek. — A Szovjetunió miért tartja olyan veszélyesnek az amerikai SDI-programot, s ugyanakkor miért egyezett bele a laboratóriumi kísér­letek folytatásába? — Bár nevében védelmi kezdeményezés az SDI, a valóságban azonban olyan nagyszabású rakétaelhárí­tó rendszer programját je­lenti, amelynek keretében támadó jellegű fegyvereket telepítenének a kozmoszba. Ennek következményei ne­hezen felmérhetők még. Az azonban biztos, hogy egy roppant drága és nem is olyan megbízható, ám annál veszélyesebb rendszerről van szó. Hiszen azon túl, hogy az SDI kifejlesztése új fejezetet nyitna a fegyver­kezési hajszában, az ameri­kai vezetés köreiben köny- nyen kialakulhat egy tév­eszme: a viszonylagos se- bezhetetlenség érzete. Ez esetben pedig felmerülhet egy esetleges kockázatmentes elsőcsapás lehetősége is. Ab­ból indulnak ki: ha lesz is válaszcsapás, közelsem ak­kora, mint az űrpajzs hiá­nyában. A Szovjetunió ter­mészetesen fellép a csillag­háborús tervek ellen, ame­lyek aláássák a nemzet­közi biztonságot. Viszont sem az ABM-szerződés, sem mi nem tiltjuk a laboratóri­umi kísérleteket, ez lehetet­len is lenne. Hiszen nem tilthatjuk meg az emberi gondolkodást. Javasoltuk ugyanakkor, hogy nyissák ki a laboratóriumok ajtaját, hadd ellenőrizhessük mi is az ottani munkát. Ezt eluta­sították. Hogy teljesen vilá­gos legyen álláspontunk: nem a laboratóriumi, ha- neim a „gyakorló téri”, az­az a világűrbeli kísérletek ellen vagyunk, mivel ez utóbbi azt jelenteté: fegy­vert vittek a világűrbe. — Ebben a bonyolult sza­kaszban mi tehát a szakér­tők feladata? — A politikusoknak és diplomatáknak most a pozí­ciók, álláspontok közelítésé­nek lehetséges módozatait kell kutatniuk. Mindannyi­unk feladata ugyanakkor, hogy objektív elemzést ad­junk a Eejkjavíkban történ­tekről. Bizonyos körök ugyanis most a széles nép­tömegek félretájékoztatásá­ra törekszenek. — Az utóbbi időszak fej­leményei, kezdeményezései kapcsán sokan már új szov­jet külpolitikáról beszélnek, ön hogyan vélekedik erről? 4 — Ügy gondolom, nem új politikí ról kell beszélnünk, hanem arról, hogy a régi politika napjainkban kezd megfelelni a kor követelmé­nyeinek, ami elengedhetet­len. A szovjet vezetés tisz­tán látja korunk fő problé­máit, a háborús veszély fo­kozódását, tudatában van az időtényező fontosságának is. Ez pedig új megközelítést, új gondolgodásmódot köve­tel. Az újfajta hozzáállást szemléltető gyakorlat meg­nyilvánulásaként hadd em­lékeztessek a Varsói Szerző­dés tagállamainak a NATO- hoz intézett budapesti fel­hívására, Mihail Gorbacsov ez év január 15-i nyilatko­zatára, s természetesen, a reykjavíki szovjet javasla­tokra. — Köszönöm a beszélge­tést! Daróczi László Bokassa botrányai Bíróság előtt az ex­Bokassa teljes császári pompá­ban káprázatos sas-trónján ... Feltűnési viszketegség? Po­litikai rövidlátás? Rossz helyzetfelmérés vagy tudatos félrevezetés? Naiv remények a diadalmas hazaérkezésről? Hiába telt el már néhány hét azóta, hogy Jean-Bédel Bokassa, Közép-Afrika egy­kori császára feltűnés nél­kül visszatért hazájába, az okok és motívumok még ma sem sokkal világosabbak. Sőt, a kérdőjelek inkább tovább szaporodtak. Felme­rült ugyanis annak gyanúja, hogy I. Bokassa korántsem saját szakállára döntött a veszélyes lépésről, (hiszen Bangui ban uralmának meg­döntése után, ezelőtt hét év­vel, távollétében halálra ítél­ték), hanem voltaképpen „be­ugratták”. Vagyis elhitették vele, hogy — reális szemmel nézve bármilyen hihetetlen­nek tűnjön is, — még szere­pet játszhat a két és fél mil­liós koldusszegény afrikai állam életében. (A „felbúj- tók” egyes hírek szerint a francia szélsőjobboldal kö­reiben, valószínűleg Le Pe- nék Nemzeti Frontjában ke­resendők. Számukra ugyanis kapóra jön bármilyen ese­mény, amely kínos helyzetbe hozza a párizsi kabinetet.) A kellemetlen szituáció tagadhatatlan, hiszen az Ely- sée-palota számára a legjobb megoldás az lett volna, ha egyszer és mindenkkora le­tűnik a színről az 1965-ben katonai puccsal élre került politikus. Elvégre Bokassa hatalomra segítésében épp­úgy a fekete kontinensre gyakorolt befolyásának meg­őrzését szem előtt tartó pá­rizsi vezetés segédkezett, mint későbbi eltávolításában. Igaz, ez utóbbit 1979-ben csak az váltotta ki, hogy a nagyzási hóbort hallatlan példáit produkáló, féltucat nejjel és többtucat gyerek­kel rendelkező uralkodó tá­mogatása erkölcsileg egyre tarthatatlanabbá vált. Látva az elmaradott ország nem­zeti jövedelmének negyedét felemésztő, napóleoni min­tára lebonyolított koronázási ceremóniát, az elpazarolt se­gélyeket, a korrupciót, a dik­tatúra kegyetlenségeit, (is­kolás gyerekek kínzásáról és megöléséről is beszéltek), Franciaország számára cél­szerűbb lett Bokassa „ejté­se”, semmint a kiszámítha­tatlan következményekkel járó belső robbanás kivárá­sa. Következett hát a „meg­előző puccs”, a titkos Barra­cuda-terv, amelyet Bangui- ban többezer francia ejtő­ernyős bevonásával bonyolí­tottak le. A császárság he­lyett ismét visszaállt a köz­társasági berendezkedés, az épp Líbiában tartózkodó uralkodó pedig hosszú évek­re az elefántcsontparti fővá­rosba, majd Párizsba kény­szerült. Egyelőre nem dőlt még el, hogy mi történjen a diszkrét háziőrizet eseménytelensé- gébe beleúnt, az indokínai gyarmati háborúban részt- vett egykori századossal. A jogszabályok értelmében ügyét másodszor is meg kell tárgyalni, mivel az előző el­járáskor nem volt jelen. Kérdés, születhet-e más dön­tés, mint a halálos ítélet? Esetleg ismét külföldre en­gedik, vagy börtönben ma­rad. Közben —, hogy a külö­nös jogi és politikai kavaro­dás csak fokozódjon — az ex-császár beperelte a ko­rábbi francia kormányt, és személy szerint Valery Gis- card d’Estaing államfőt, mi­vel ők szervezték meg — így a bírósági kereset — annak idején megbuktatását. Akárhogy is alakuljon e groteszk történelmi tragiko­... és házlköntósben, a dicste­len háziörlzet napjaiban (Fotók: Spiegel — KS) média, Bokassa szerepe az új bírósági eljárással gyanít- hatólag végleg befejeződik. Legtalálóbban talán a Quoti- dien de Paris fogalmazta meg véleméhyét: „A történe­lem néha bohócokat szül, és Bokassa is közülük való, Hullákra építette trónját, és éhezésbe vezette népét... Vé­res és nevetséges sértés ma­rad a civilizáció számára...” Összeállította: Majnár József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom