Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-01 / 231. szám
4 SZOLNOK MEOYEI NÉPLAP 1986. OKTÓBER 1. Évente tlzmilliárd borravalóra „Láthatatlan” kiadásaink Most már nem csak — az egyébként legalizált — második, hanem a harmadik, vagy az úgynevezett „árnyék” gazdaságról is beszélni kell. Működésének gerjesztője — és haszna — a „láthatatlan jövedelem” j a borravaló, a csúszópénz és — micsoda finom elnevezés — a hálapénz. Fizetjük valamennyien, s közben tán eszünkbe sem jut, hogy lényegében a semmiért fizetünk. E fizetség ellenében ugyanis a termékek, vagy a szolgáltatások mennyisége nem növekszik, csak annyit kapunk, amennyit egyébként is kapnunk kellene; sőt; az ily módon megszerzett javak és szolgáltatások minősége sem jobb — általában — az átlagosnál. Legfeljebb, csak fogyasztói mivoltunkban hisszük — önmagunk megnyugtatására? —, hogy a hálapénz ellenében gondosabb orvosi ellátást, s a borravaló ellenében tisztességesebb kiszolgálást kapunk. Gyaníthatóan — és az esetek nagy részében — jócskán tévedünk. Viszont: megrögzött bor- ravalózási szokásaink miatt — és ennek következtében — rendre át kellene számolnunk a hivatalos árindexet. S ezt a számítást ki-ki csakis sajátmaga végezheti el, ám mert ehhez vajmi keveset értenek, máris jelzem — segítségképpen — az igazodási pontokat. Tehát; társadalmi méretekben, évente, minimum 10—12 milliárd forintot borravalóként, öt-hat milliárdot hálapénzként és két-három milliárdot csúszópénzként adunk ki. Ehhez jön még — a Gazdaságkutató Intézet munkatársának nagyon szerény becslése szerint — további 10—12 milliárd forint, amit csak azért fizetünk ki, mert gyakorta becsapnak bennünket az élelmiszerboltokban, a piacokon, a vendéglátóhelyeken és a szolgáltató üzemekben. Emiatt egyébként két év alatt összesen 26 ezer bolti eladót, pénztárost, pincért, főurat és szolgáltatóiparost büntettek meg, jórészt pénzbírsággal, ám nem tudni,, hogy összesen milyen összeggel. Csak azt tudni, hogy a szakértők már öt évvel ezelőtt is 10 milliárd forintra becsülték azt az összeget, amit — a fogyasztók megkárosításával — jövedelemként zsebeltek be a kiskereskedelemben és a vendéglátásban. Tegyük hozzá: adómentes jövedelemiként. Szép summa, mindössze egy év alatt.. . Az imént említett adatokat összegezve egyébként több mint 30 milliárd forintra tehetők a „láthatatlan” kiadásaink. de ismétlem: ez csak óvatos és néhány évvel korábbi becslés. Nem számol például azokkal a forintokkal, amiket a pénzespostásnak, a benzinkutasnak, az újságkihordónak adunk, vagy amivel esetleg a tömbházfelügyelő lanyha buzgalmát honoráltuk. Talán túl nagyok, ezért túlságosan is keveset mondanak az idézett számok, milliár- dok. Az efféle kiadásokat közelebbről is vizsgálva, a szakemberek megállapítása szerint háztartásonként, ösz- szesen és évente legkevesebb 10 ezer forint megy el „láthatatlan” kiadásokra, amelyeket persze nagyon is és egyre jobban érzünk. Legkevésbé a borravalózást: ez nem jelent olyan anyagi terhet, mint például az esetenkénti — és igencsak korrupciós színezetű — csúszópénz. És — már bocsánat az igen tisztelt orvosi kartól — korrupciónak minősítem a hálából fizetett pénzeket is, amelyek átlagos összege a kórházban ápoltak esetében 1000 forint. S hogy mindezt miért? Netán azért, mert megrögzötten borravalózó, hála- és csúszópénzeket osztogató nép vagyunk? Nem. Azért is, mert a boltvezetőik, az orvosok, az áruházi részlegvezetők és az ügyvédek, a fodrászok és a vendéglősök, a taxisok és a benzinkutasok manapság már nemcsak elvárják, de — tisztelet a kivételnek! — követelik is a külön fizetséget, az anyagi helyzetüket javító láthatatlan jövedelmeket. S valljuk be: okkal követelik. Legtöbbjük munkahelyi fizetésébe eleve belekalkulálják a borravalót, s ennek etikai megítéléséről most hadd ne elmélkedjek. Vannnak e jelenségnek azonban messzebbre mutató következményei is. A borravalóval, a hálapénzekkel, és a csúszópénzekkel oly’ mértékben növelhetők az érintett rétegek jövedelmei, hogy ez önmagában is devalválja a főmunkahelyen fizetett munkadíj értékét, jelentőségét. Ezt látván, tudván, azok is negatív konzekvenciák levonására kényszerülnek, akik egyébként nem, vagy csak alig tevékenykednek a szocialista szektoron kívül. Mindez pedig a fegyelmezetlenség — és a hatékonyság — romlásához vezet, végsősoron tehát a termékek előállítási költségeinek növekedéséhez és szükségképpen az áremeléshez. Végtére is a növekvő költségeket valahogy be kell hozni, be kell vasalni a vásárlón. Ne feledkezzünk meg arról, sem, hogy a háztartások nagy részében nincs anyagi fedezet az állandósult borravalózásra, a szokásjog szerint kijáró hála- és csúszópénzek fizetésére. Következésképpen — s ezt felismerve — a második, illetve az árnyékgazdaságban tevékenykedők kínálatukat, szolgáltatási ajánlataikat egyre inkább a magasabb jövedelmű rétegedhez igazítják, egyre inkább megfeledkeznek a szolidabb vásárlói, fogyasztói igényekről, s ugyancsak megfeledkeznek az olcsóbb termékekről, szolgáltatási formákról. Lehet tehát töprengeni fizetjük-e továbbra is e „láthatatlan” kiadásainkat, s ha igen, akkor utána gondolunk-e, hogy önként vállalt fizetési kötelezettségünk — fizetési szokásunk? — ugyan mennyiben befolyásolja a mindenkori és tényleges árszínvonalat? Vértes Csaba Idős emberek a tanyán Felmérik a helyzetüket Megyénkben körülbelül nyolc-kilencszáz hatvan éven felüli ember él tanyán. A megyei tanács vb egészség- ügyi és szociálpolitikai osztálya a Hazafias Népfront megyei bizottságával karöltve felméri a tanyán élő időskorúak szociális helyzetét, s hogy mennyire szorulnak társadalmi támogatásra. A felmérésben részt vesznek a helyi tanácsok és népfrontbizottságok is. A felmérő munkát területenként (a városokban és vonzáskörzetükben) a vezető-szervező szociális gondozó vagy a már működő területi szociális gondozási központ vezetői szervezik. A helyi tanácsok rendelkezésére bocsátják a tanyán élő időskorúak nevét, .lakcímét. A Hazafias Népfront helyi aktívái pedig ezekben a hetekben keresik fel az adatlapokkal a hatvan éven felülieket. A felmérés után a lehetőségekhez képest igyekeznek segíteni a rászorulók helyzetén. — pé — Az összefogás teremtő ereje Szolnokon ma Fórum a gyermek- élkeztetésről A Fogyasztók Megyei Tanácsa a gyermek- és diákétkeztetésről rlendez fórumot ma délelőtt 9 órától Szolnokon, a Hazafias Népfront Városi Bizottsága Költői úti tanácstermében. A megyei fórumon Fehér Lajos, a FMT kereskedelmi szakértői bizottságának elnöke tart vitaindító előadást. A tanácskozásra a Jász-Nagykun Vendéglátó és az áfészék a fogyasztók helyi tanácsainak képviselőit, az iskolák vezetőit, valamint szülőket és diákokat várnak. Alig három, évvel ezelőtt egy szeles októberi napion néhány lelkes ember állt meg az egyik határszéli település gyümölcsöskertjének közepén, telve hittel és tenniaka- r ássál. s azzal az érzéssel, hogy valami szépre, nemesre, világrészeket összekötő cselekedetre vállalkoznak. S néhány nappal ezelőtt ismét sokan megjelentek azok közül Battonyán, az első magyar S. O. S. gyermekfalu ünnepélyes avatásán, akik akkor is ott voltak. S örömmel tapasztalhatták, hogy — a sajtóból is ismert építkezési huza-voma ellenére — felépült a falu, és láthatták a már ott élő gyermekeket. Valaki azonban hiányzott a vendégek közül; egy csendes, nyugodt, egész lényével biztonságot sugárzó ember. Igen, Herman Gmedner professzorról van szó. Ö volt az, aki röviddel a második világháború befejezése után — akkor még fiatal medikusként — megkezdte Ausztriában az S. O. S. Kinderdorf eszméjének megvalósításét, ö volt az, akit öt földrész több mint kétszáz gyermekfalujában különböző nyelven ugyan, de mindenütt piapiának szólítottak a gyerekek, ö volt az, aki egy sajátos békemissziót vállalt a világban, hiszen a békét nem az államfői tárgyalóasztaloknál, hanem a családjukat vesztett gyermekek újra születő családjaiban látta megvalósulni, így talán az sem véletlen, hogy ez a falu a béke évében került átadásra. Igaz, Battonya nem az ország közepén fekszik, de mindannyian jól tudjuk, hogy ez a falu ma már legújabb- kori sorsfordulónk egyik fontos helyének számít. Nagyon szép házakat varázsoltak ide az építők, de még szebbók azok a gyerekek, akik ma már ott élnek. Körbenézve a négyhektáros, gyümölcsfákkal tarkított területen, az egymás mellett sorakozó barna, fehér tomácos családi házak az együvétartozós és az összefogás erejének érzését idézik az emberben. Lehet, hogy csak a hely szelleme teszi mindezt? Nemcsak az! Hiszen ismeretlenek adták kétkezi munkájúikat, pénzüket egy jó ügy megvalósítása érdekében. Sőt még olyanok is segítettek, akik nem ismerik nyelvünket. Ismerik azonban a szülőik nélkül nevelkedett gyermekek sorsát, ami mellett nem mehet el szó és tett nélkül az ember. Mert így legalább megvan a remény arra, hogy a világban köznapi élménnyé válik a bizalom, az egymás sorsáért való felelősség. Mert így legalább bízhatunk abban. hogy tovább építjük azt a közösséget, amelyben mindenki tudja, hogy mikor és hol kell segíteni. És bízhatunk abban isi, hogy Ba*tony án példát látnak városaink. falvaink, és az S. O. S. jelre nem is várva, közös összefogással kiépítik saját maguk segítő hálózatát. — n. t. — „Poldermann Júlia alapítványa czim alatt kelteztessék...” Kettős évforduló a jákóhalmi óvodában Alapításának 110. és alapítója születésének 160. évfordulójára emlékezik a jász jákóhalmi 1. számú óvoda. Poldermann Júlia egyszerű szülők gyermekeként született Losoncon, 1826. december 28-án. Férje, Gubicz András jászjákóhalmi születésű kovács volt, akivel a jobb megélhetés érdekében Pestre költöztek. Gubicz András nem volt hosszú életű, 49 éves korában, 1869-ben meghalt. Nem sokkal, mindössze öt évvel élte túl felesége, aki 1874. április 6-án — megegyezésüknek megfelelően — végrendeletet készített, amelynek 6. pontja kimondja; „Egy Jákóhalmán létesítendő kisdedóvodára hagyok 9000 frt-ot, mely tőke „6u- bicz Andrásné, született Poldermann Júlia alapítványa” czím alatt kezeltessék; kívánom és rendelem, hogy ezen alapítványhoz csatol- tassék Jákóhalmán lévő házam, minden abban található bútorokkal és házi szerekkel együtt, úgyszintén ezen alapítvány kiegészítő részei legyenek a házhoz tartozó belsőség, az újonnan vásárolt Bella-féle fundus erdőföld, szőlő és Kecskeér kert.” A község szívesen tett eleget a kisdedóvó létrehozásának, így a szükséges munkálatok és jogi teendők elvégzése után, 1876-ban megnyílhatott a mai Fő úti óvoda őse, Nagy-Komáromy Róza óvónő vezetésével, 50 gyerekkel. Az alapító születésének 100. évfordulóján, 1926-ban emléktáblát helyeztek el az épület falán, majd tíz évvel ezelőtt, az óvoda centenáriumán, új emléktábla kapott helyet. A most 110 éves óvodában olyan rangot kivívott óvónők működtek, mint Király Irén, vagy az évtizedekig ott dolgozó Muhari Ár- pádné, aki ma nyugdíjasként a Hazafias Népfront községi titkára. Már másik óvoda is működik a községben, de a többször átalakított és felújított régi épületben Lékó Imréné vezető óvónővel az élén, ma is tevékeny munka folyik. F. I. F. Mozgáskorlátozottak figyelmébe! Hz üzemanyag-utalványok december 31-ig érvényesek A Magyar Közlöny 1986. évi 33. szóimában jelent meg az Egészségügyi Miniszter 6/1986. (VIII. 10.) EÜ. M. számú rendelet», amely a mozgáskor látó ziott személyek üzemanyag-támogatásáról, illetve a gépkocsi vásárlásával kapcsolatos kedvezményekről rendelkezik. Az új rendelet értelmében 1986 december 31-ig válthatók be a jelenleg érvényes üzemanyag-utalványok; 1987 január 1-től az üzemanyagtöltő állomások nem fogadják el azokat, és visszaváltásukra sincs lehetőség. Két községnyi éden Az alábbi történeten lelkendezni kellene, ám nem tudok. Ami valamikor természetes volt — mára kuriózummá vált. Az aggteleki vendéglőből egy derűs idős ember lépett ki az esti félhomályban. Bottal járt, ám a segédeszköz szemmel láthatóan inkább tekintélyt parancsoló szimbólum volt. mintsem támaszték. Köszönt, bár sosem láttuk egymást és a „fogadj- isten,” máris jó alkalom volt egy kedélyes diskurzusra. Básti János bácsi eldicsekedett 80 esztendős korával, s azzal, hogy ma már nyugdíjat is élvez. Mint mondta, 66 éves volt amikor elkezdett azon töprengeni, minő jó lenne, ha vénségére havonta kopogna egy fix összeggel a postás. Egyéni gazda lévén jogosultsága nem volt nyugdíjra, dolgozni kezdett hát és 76 éves korára bepótolta a Bizony 80 éves vagyok — mondja Básti János bácsi mulasztást: nyugdíjas lett 10 építőipariban töltött esztendő után. — Bizony 80 éves vagyok már — mondta és vizslató szemmel leste a hatást: soknak. avagy kevésnek találom -e életkorát? Megnyugtattam, 10 évet bízvást letagadhat. Bólogatott, kezet ráztunk, férfias fogással és nagy lelkibékevel hazafelé indult. E két községnyi édenben — Másnap reggel egy középkorú férfi érdeklődött utánunk' a szálláshelyen. — Maguk beszélgettek az este a nagybátyámmal? Azt mondta újságcikk is lesz belőle — hát azért jöttem. Nem 80 éves az öreg, hainem myolcvanhat Hiú ember kicsit, szégyenli a korát, de a valóság álljon már az írásban. Aggteleken és Jósvafőn — lassabban forgott az idő kereke, így nem is őrölte any- nyira maga körül a környezetet. Tájvédelmi körzet lett a két falu és környéke. A hatóság óvja itt a múltat. A dolog nem túl lelkesítő, de talán unokáinknak így tudjuk majd szemléltetni Agnes asszony balladáját. — Pb — Egy patak, melynek vizétől mosás után még tisztább lesz a ruba E különös ház korát 200 évig tudják visszafelé követni a történelemben (Fotó; Tarpai Zoltán)
