Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-01 / 231. szám

1986. OKTÓBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A szocializmus megújulásának útja 2. A hátsó udvar újra benépesül Keresetszabályozás vállalati vattával Az új szakasz Az 1953. júniusi fordulattal nehézkesen és ellentmondá­sos körülmények között kez­dődött a szocialista építés új szakasza. Később — ugyan viták után — így jelölték ezt az időszakot, és még a kong­resszusi dokumentumokba is ez a fogalmazás került be. Kezdődött azzal, hogy a párt- határozatot nem teljes terje­delmében tették közzé. Eb­ben a Rákosi-féle vezetésnek az a taktikája jutott kifeje­zésre, hogy a mintegy fél- évtizedes politikájuknak és irányításuknak személyre is szóló, rendkívül kemény kri­tikáját, felelősségüket az or­szág ügyeinek alakulásáért; eltitkolják, vagy legalábbis erősen gyengítsék. Vagyis a megígért, őszintébb, a töme­gek érdekeivel, véleményével jobban számoló új politikai irányvonal érvényesítését a régi őszintétlen módon kezd­ték. Az alapvető fordulatot a párt politikai irányvonalá­ban — az addigi gyakorlattól teljesen eltérően — nem a párt, — hanem az állami ve­zetés, a kormány jelentette be a májusi választások után, az országgyűlés alakuló ülé­sén. Ez a megoldás természe­tesen kedvére volt az új mi­niszterelnöknek, Nagy Imré­nek, hiszen így a tömegek részéről szívesen vett fordu­lat és sok népszerű intézke­dés az élet minden területén az ő nevéhez fűződött. A ké­sőbbi időkben ezt ő és kör­nyezete alaposan ki is hasz­nálta a politikai, majd egy­re inkább frakciósnak ne­vezhető harcokban. Nagy Imre természetesen a júniusi párthatározat alapján és szellemében mondotta el július 4-i kormányfői expo­zéját az Országgyűlésen, de érthető okokból a pártvezetés megújításának feladataira nem tért ki. A fejlődés reális értékelését nehezítette azzal, hogy szűkén bánt a felszaba­dulás, illetve a fordulat éve óta elért eredmények, a korszakalkotó változások, és ebben a párt érdemei mélta­tásával. Mindez azt a látszatot kel­tette, hogy az új szakasz po­litikájának megvalósításában kissé hátrébb szorul a párt, és ez bizonytalanságot és tanácstalanságot váltott ki a párttagságban. Tehát már a kezdet kezdetén jelei mutat­koztak a pártvezetésben a két irányzatnak, frakciónak, illetve személy szerint Ráko­si Mátyás és Nagy Imre elv­telen rivalizálásának. Ezt a benyomást tovább erősítette az, hogy a fordulat bejelentését követő bizonyos ellenséges mozgolódást, más­felől a pártapparátus és a pártszervezetek bénultságát, tanácstalanságát érzékelve, egy héttel az országgyűlési miniszterelnöki expozé el­hangzása után, július 11-én budapesti pártaktívát tartot­tak. Itt Rákosi Mátyás re­ferátumához szólt hozzá Nagy Imre. Természetesen mindkettőnél a júniusi hatá­rozat volt az alap. Kiemelték a párt szervezeti, eszmei egy­ségének létfontosságát, de némi hangsúlybeli különbsé­gek azért felfedezhetők vol­tak a két vezető megnyilvá­nulásában. Különösen fel­tűnt, hogy Rákosi ez alka­lommal, nem szólt a párt szűkebb vezetősége által el­követett hibákról, és az ezek­ből következő torzulásokról. Mindezek közül a hatásá­ban és időbeli kiterjedésében a rehabilitációs ügyek voltak azok, amelyek mintegy geny- nyes gócként mérgezték a közéletet és a párt életét is. A törvényesség semmibevéte­lével megrendezett — Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, dr. Szőnyi Tibort, Szalai And­rást, Sólyom Lászlót és má­sokat jóvátehetetlenül meg­semmisítő, Szakasits Árpádot, Marosán Györgyöt, Kádár Jánost és másokat börtönbe vető — koncepciós pereknek a felülvizsgálata csigalassú­sággal folyt. Voltak, akik csak 1956 nyarán szabadul­tak, és például Rajk László ártatlanságát, illetve e gya­lázatos hamisításban való kezdeményező szerepét is csak ekkor ismerte be, nagy nyomósra Rákosi Mátyás. A rehabilitációt, Gerő és Far­kas éppen azért akadályoz­ták, mert a koncepciós ügyek kezdeményezésében és meg­rendezésében felelősségük, igen nagy volt, és ezt titkol­ni próbálták. Különösen sötét szerepet játszott Farkas Mihály, aki­nek gátlástalanul embertelen módszereiért is a felelősséget vállalnia kellett volna, őt az 1953. júniusi határozattal eltávolították a Politikai Bi­zottságból és a Titkárságból. Hat hét múlva azonban újra visszakerült e vezető testü­letekbe, mert az új szakasz politikájának legradikálisabb hívévé változva, megnyerte Nagy Imre kegyeit. Rákosi Mátyás pedig, mint cinkos­társát a koncepciós ügyek­ben, természetesen visszafo­gadta Farkas Mihályt veze­tő társként. Ilyen elvtelen kompromisszumok tarkítot­ták a Rákosi—Nagy rivalizá- ciót — az ország, a párt ro­vására! Mindez persze nem változ­tat a legfontosabbon: az 1953. júniusi fordulat rendkívül nagy jelentőségű volt, és ked­vezően alakította a szocia­lista építést Magyarországon. 1953 második felében a bér­ből és fizetésből élők reál­bére 12 százalékkal volt ma­gasabb az első félévinél, és csaknem 18 százalékkal múl­ta felül az 1952. évit, megkö­zelítve ezzel az 1949-es szín­vonalat. (Ez utóbbi utalás mutatja, hogy milyen nehéz helyzetbe jutott a lakosság a megelőző három és fél évben a helytelen gazdaságpolitika miatt!) A parasztság reáljö­vedelme 1953 második felé­ben a bérből és fizetésből élőkét is meghaladó mérték­ben nőtt. A lakosság áruel­látása is javult, és a külön­böző szociális juttatások kedveztek a lakosságnak. A begyűjtési terhek csökkenté­se, adóhátralékok és díjak elengedése, a tagosítás meg­szüntetése, a szövetkezeti ön­állóság érdekében tett lépé­sek, és még sok egyéb növel­te a parasztság érdekeltségét és termelési kedvét. Az iparban is sok fontos intézkedés történt. Minde­nekelőtt a feszített és irreá­lis terveket enyhítették, a nehézipari beruházások kö­zül többet leállítottak, bár olykor a döntéseket nem elég körültekintően hozták meg. Nagyón fontos volt, hogy mindenfajta adminisztratív nyomás megszüntetésével, és bizonyos munkavédelmi in­tézkedésekkel is jobb lett a légkör az üzemekben, addig ugyanis az irreális tervkö­vetelmények és a lelketlen parancsolgatás miatt egyre nőtt a felháborodás. Jelentős lépések történtek az állam­élet normális rendjének, és a törvényességnek helyreál­lítására, megszűnt az inter­nálás, és felállították a leg­főbb ügyészséget is. Általá­ban szélesedett a népi de­mokrácia tömegbázisa, és erősödött a munkás—paraszt szövetség is, nem utolsósor­ban az addigra már szinte teljesen elsorvasztott nép­frontmozgalom élesztgetése révén. Megélénkült a szellemi és ideológiai front is. A dog­matikus gondolkodáson is nagy rést ütött a júniusi ha­tározat. Érződött a friss sze­lek hatása az elméleti mun­kában, hogy elemezni kezdik a szocialista építés sok alap­vető kérdését, a marxizmus— leninizmus alkalmazását a magyar viszonyokra; s ebben a szovjet tapasztalatok hasz­nosításának mértékét és mi­kéntjét tárgyalták. A magyar adottságok — állapították meg — lehetővé és szükség- szerűvé is teszik, hogy az iparosítás és a kollektivizálás is lassabban, a tömegek szükségleteit jobban figye­lembe véve haladjon. Még olyan tétel is megta­lálható egy dokumentumter­vezetben, amely szerint lehe­tőség van arra, hogy az osz­tályharc ne öltsön olyan éles formákat, mint annakidején a Szovjetunióban, hogy nem érdekünk „felszítani, élesíte­ni” az osztályharcot. Tulaj­donképpen ebből vezette le ez az elaborátum a párt ve­zető szervei számára a két- frontos harc szükségességé­nek kifejtését. A pórt politi­kájában elkövetett hibák megértése, gyökereinek fel­tárása, és kijavítása közben — hangoztatja e rendkívül jelentős dokumentum — „kétféle veszély fenyegeti a pártot: a szocialista perspek­tíva elvesztésének veszélye (jobboldali veszély) a párt politikájában bekövetkezett változások lebecsülése, meg nem értése (baloldali ve­szély). Ez utóbbi az adott helyzetben a fő veszély, de a jobboldali veszély elemei is megvannak és nőhetnek”. A párt, sajnos, ezt a felis­merést nem tudta a követke­ző években hasznosítani. (Következik: Frakcióharcok, szektás ellentámadás) Nemes János Nemrégiben, egy megyei tanácskozáson, amelyen taná­csi vállalati vezetőik vettek részt, elhangzott egy felszó­lalás a „vattaemberek” újbó­li megjelenéséről. E jelen­ség veszélyeiről beszélt a hozzászóló, holott nem is olyan régen már örömmel „temettük” őket, gondolván, hogy nem lesz rájuk szükség egyhamar. Hogyan is születtek a „vat­taemberek”? Éveken át élt gazdaságunkban, vállalatve­zetői panaszok és bírálatok stabil céltáblájaként az át­lagszemléletet tükröző bér­színvonal-szabályozás. (A mezőgazdaságban munkadíj­szí nvonal -s zabályozásnak hívták ugyanazt). Drasztikus módszerekkel tartotta féken a személyi jövedelmeket — már ami a bérből és fizetés­ből élőkét illeti! —, viszont a Amikor 1985. január else­jén a vállalatvezetők han­gos, megkönnyebbült sóhajá­tól kísérve, új megoldásokat vezettek be a keresetszabá­lyozásban, a vállalatok és szövetkezetek jórészt meg­szabadultak a szükségtelenné vált, csellengő emberektől. (Szolnok megyében például egy év alatt kétezerrel csök­kent a mezőgazdaságban fog­lalkoztatottak száma, egy ra­cionálisabb munkaerő-gaz­dálkodás eredményeként). Az új keresetszabályozási fór­mák ugyanis oldották a me­rev bázisszemléletet, s álta­lában a teljesítményekkel arányos, szabadabb bérfej­lesztéseket igyekeztek ösztö­nözni. Az eltelt időszak új szabá­lyozói azonban, megálljt pa­rancsoltak ezeknek az alap­vetően egészséges folyamia­toknak. A változásokat igénylő kormányzati célok ugyanis nem teljesültek. A nyilvánvaló szándék az volt, hogy a gazdálkodó szerveze­tek a teljesítmények növeke­dését bérekkel is „követni” tudják, — a magasabb jöve­delem lehetősége ösztönözze a magasabb munkateljesít­ményeket, s a bérek lassú mozgása ne gátolja a terme­lés növekedését. Legtöbb helyen azonban nem ez történt. A vállalatok és szövetkezetek nagy részé­ben nem alakítottak ki olyan belső érdekeltségi rendszert, amelynek révén ösztönző módón bánhattak volna a termelés és termelékenység növelésére nem ösztönzött igazán. E keresetszabályozási mód lényege az volt, hogy a gaz­dálkodó szervezetek évente központilag meghatározott mértékben, és a hatékonyság javulásának függvényében emelhették adómentesen dol­gozóik átlagos jövedelmi szintjét. E mérték túllépését progresszívon növekvő adó terhelte. A kiskaput megtalálni itt (is) csak idő kérdése volt. Ahhoz, hogy egy cég, né­hány munkaterületén^ az át­lagosnál jobb munkát megfe­lelően meg tudja fizetni, kis jövedelmű úgynevezett „vat­taemberekkel” népesítette be a gyárudvart s ezzel a kere­seti átlag máris a helyén ma­radt. rendelkezésre álló -bérekkel. Változatlan módon, alig ja­vuló hatékonysággal folyt a termelés — sokkal magasabb bérekért, mint korábban. Olyan mértékű bérkiáramlás­nak lehettünk így tanúi, már az elmúlt év első hónapjai­ban, ami mögött nem áll megfelelő mértékű hatékony­ság-javulás. Gazdaságunk belső egyen­súlyának megőrzése érdeké­ben újra adminisztratív esz­közökkel kellett beavatkoz­ni s úgymond „fékek” be­építésével gátat szabni a ke­resetek indokolatlan növeke­désének. Az idén, ennek ellenére, bár kisebb mértékben, foly­tatódott a jövedelmek indo­koltnál gyorsabb kiáramlása. Ezért az esztendő közepén még tovább kellett szigoríta­ni a korlátokat, zsugorítaná a keresetfejlesztés adómen­tes sávját. Innen pe­dig már valóban csak egy ugrás a régi jó kiskapu, a gyárudvar benépesítése sep­rűre támaszkodó, tébJáboló. „töltelék emberekkel”, amint azt a bevezetőben említett tanácskozás felszólalója el­mondta. A vállalati, vagy szövetkezeti vezető ugyanis, akinek az év végi prémiuma ■is jelentősen függ az elért keresetszinttől, naprakészen figyeli a 'béreket, s különö­sen így év vége felé, ha a növekedés mértéke megha­ladja a kritikus szintet, bi­zony felvesz néhány olyan embert, akinek keveset kell fizetni. sen 77 gazdálkodó szervezet tartozik ebbe az ágazatba. Közülük 33 választotta a nagyüzemi keresetadózást. 15 pedig a „hozzáadott érték” változásától függő formát. Tehát, a cégeknek közel két­harmada tért át a szabadabb keresetnövelési lehetőségeket nyújtó szabályozásra. E sza­bad választás következtében a megyében húsz téesznél is meghaladta tavaly a szemé­lyi jövedelmek emelkedése a 20 százalékot. Akadt olyan termelőszövetkezet, ahol mindössze 127 ezer forint volt az évi nyereség, a sze­mélyi jövedelmeket viszont 33 szgzalékkaí emelték. Is­merve mezőgazdáságunk ta­valyi és idei eredményeit, ez az emelkedés jórészt indoko­latlan. Az agrárágazathoz hason­lóan az ipar is megjárta az utóbbi két évben a maga „hullámvasútját”. Előbb ru­galmasabbá, ösztönzőbbé vált a keresetszabályozási, majd ugyanúgy beépültek a fékek is, csak mindezt számtalan ágazati sajátosság fűszerezte. A „hullámvasút” folytatódik Az ipar egyes szakágazatait jogszabályi ajánlás sorolta be egy-egy szabályozás alá, amitől, azonban a vállalatok IbtaLső döntéglseJ eltérhettek. (Az agrárágazathoz hasonló­an az iparban is három for­ma között lehetett választa­ni). Az egyik forma — a köz­ponti keresetszabályozás — itt is automatikus adómen­tes keresetnövelési lehetősé­get biztosított: ’85-ben ez 5,5 százalék volt, míg ’86-ra négy százalékra csökkent. Ebbe a szabályozásiba egyéb­ként a megye vállalatainak: csak kisebb hányada ke­rült. Ipari gazdálkodó szerveze­teinknek több mint fele a legnagyobb lehetőségeket rejtő kereisetsziint-szabályo- zásba került, ahol a vállalati teljesítmény alakulásától függően, a dolgozók összke- resete alapján kell progresz- szív adót fizetni. Ennek a formának a legfőbb gondja éppen a nagy szabadságban van. A vállalatok ugyanis a fejlesztések elhanyagolása esetén is emelhették dolgo­zóik jövedelmét,, sőt akkor is, ha teljesítményük nem változott. S ezzel el is jutottunk ki­induló gondolataink egyiké­hez, az indokolatlan méretű keresetkiáramláshoz, s az en­nek nyomán született kor­mányzati intézkedésekhez. Ösztönző jellegéből veszített ebben a folyamatban a kere- jseitszabályozási rendszerünk, éppen abból a tulajdonságá­ból, ami a bevezetését legin­kább motiválta. Már a ’86-os év során is újabb fékeket kellett ugyanis alkalmazná. Akkor hát jönnek újra a vattaemberek? Az kétségte­len, hogy a pillanatnyi hely­zet, a szigorított szabályok bizonyos helyzetekben, egyre erősebben sugallják ezt a megoldást. Még mindig ez ugyanis a legkényesebb mód­ja a keresetszint tartásának, s ekzel a súlyos adók elkerü­lésének. Kérdés azonban, hogy ez mennyire megoldás vagy mennyire csak tüneti kezelés. Mert világos, hogy így nem történik más, mint szigorítás és fékezés, majd folytatódik a hullámvasút — szabadabb periódus —, ami­ből kilépni csak egyfélekép­pen lehet: ha a gazdálkodó szervezetek a kapott lehető­ségekkel úgy tudnak élind, hogy a munkájúk hatékony­ságán is lemérhetjük a pozi­tív hatásokat. A „vattaemberek” negatív, bomlasztó hatása a munka­fegyelemre aligha tagadható. Azt végiképp nem hiszem, hogy a megoldás a régi jó módszer lenne: eldugni őket a hátsó udvarra, mint régen, hogy ne legyenek szem előtt. Attól ugyanis, hogy nem lát­juk őket, még létezhetnek! L. Murányi László Szabadabban, ösztönzőbben A kép persze korántsem ilyen egyszerű. A szabályo­zás eltérő módja miatt érde­mes külön is egy-egy pillan­tást vetni a két alapvető ágazatra, a mezőgazdaságra és az iparra. Az agrárágazatban a ko­rábbi központi munkadíj­színvonal-szabályozás helyé­re három új keresetszabályo­zási forma lépett 1985. ja­nuár elsején, amelyek közül szabadon választhattak az ágazatokhoz tartozó gazdál­kodó szervezetek. A három forma közül az egyik (a bruttó jövedelem nagyságá­tól függő keresetadózás), módszerként eredendően megőrizte a báziselvet, és eredeti formájában 6 száza­lékos adómentes keresetnö­velési lehetőséget biztosított maximálisan. A másik két forrna viszont (a „hozzáadott érték” változásától függő bértömegszabályozás, illet­ve a nagyüzemi keresetadó­zás), különböző elvek szerint, jelentős szabadságot engedé­lyezett az ezeket választó termelőszövetkezeteknek, ál­lami gazdaságoknak és élel­miszeripari vállalatoknak. Szolnok megyében össze­Pártmunkás küldöttség utazott Kjusztendilbe Tegnap reggel háromtagú pártmunkás küldöttség uta­zott a bulgáriai Kjusztendil­be. Az MSZMP Szolnok Me­gyei Bizottságának küldött­sége a testvérmegyében a művelődésügy pártirányítását tanulmányozza. A küldöttség vezetője Fábián Péter, a me­gyei pártbizottság titkára. A Kamara és a Belkereskedelmi Minisztérium együttműködése Juhár Zoltán belkereske­delmi miniszter és Beck Ta­más, a Magyar Kereskedel­mi Kamara elnöke tegnap megállapodást írt alá a két intézmény együttműködésé­ről, hogy szorosabb kapcso­latot alakít ki a vállalati ér­dekvédelmi tevékenység fej­lesztése érdekében, segítve egyúttal az áruellátás javí­tását is. N 'P' O'' i kV* A Kötivizig dol­gozói a téli bel­vízmentesítésre készülnek Fegy­vernek és Úballa határában. Újjá­építik a belvízel­vezető csatorna műtárgyát, a Ti- sza-gát melletti régi zsilipet. Ezen keresztül engedik le majd a téli csa­padékból és az ol­vadásból felgyü­lemlő belvizet a Fegyvernek kör­nyéki mezőgazda­sági területekről (Fotó: Cs. F.) Tébláboló „töltelékek”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom