Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-23 / 250. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. OKTÓBER 23. Kommentár Önkényes döntés Ml. Hiába telt el immár bő másfél hét az izlandi fővá­rosban rendezett szovjet— amerikai csúcstalálkozó óta, a politikai szakértők, katonai megfigyelők első számú kérdése változatlanul az, milyenek a kilátások a két- nagyhatalom viszonyá­ban, hogyan alakulhatnak a leszerelési és más, kétolda­lú ügyek a megállapodás nélkül véget ért reykjavíki „munka-értekezlet” után. Washingtonban az elmúlt napokban megerősödött az a vélemény, hogy az izlandi csúcs korántsem értékelhető végzetes kudarcként, ellen­kezőleg: a szovjet—amerikai megbeszélések jelentősen előrehaladtak. A legutóbbi fejlemények azonban ellentmondani lát­szanak e hivatalos optimiz­musnak. Legalábbis nehezen lehetne másképp értékelni a Fehér Ház (sőt, a legfrissebb hírek szerint Reagan elnök személyes) döntését újabb szovjet diplomaták kiutasí­tásáról, mint, hogy az a két­oldali viszony további ki­élezésére irányult, s óhatat­lanul válaszlépésekre fogja kényszeríteni Moszkvát is. Emlékezetes, hogy a, New York-i szovjet ENSZ- személyzet létszámának csökkentésére vonatkozó, egyoldalú amerikai intézke­dés már a reyjkjavík előtti periódusban is heves ellen­téteket váltott ki. A szovjet felelet mértékadó megítélés szerint is visszafogott ma­radt, és felelősségtudatról tanúskodott: a jelek szerint a szovjet fővárosban a fegy­verzetcsökkentési párbe­széd lehetőségének ébrentar­tása, s nem a diplomáciai megtorlás szándéka szabta oly szűkre a kiutasított ame­rikai tisztviselők számát. Moszkvában nyilvánvalóan felismerték, hogy a „szemet szemért” elv csupán a kap­csolatok fokozatos és szinte automatikus rosszabodásá- hoz vezethet — s a szovjet fővárosban épp ezt a folya­matot akarják elkerülni. Érthető ezek után, hogy szovjet külügyminisztériumi körökben önkényesnek, pél­dátlannak és egyoldalúnak minősítették a washingtoni döntést, amely újabb 60—7Ó diplomata távozását írja elő. Rég ismert tény, hogy a bi­zalom, az általános légkör a nemzetközi tárgyalások so­rán legalább olyan fontos, mint a konkrét ajánlatok. Nehéz elképzelni, hogy ilyen washingtoni lépések fényé­ben hogyan alakulhatna ki konstruktív atmoszféra. Szegő Gábor Kambodzsa Diverzánsokat ítéllek el A kambodzsai Kompong Speu tartomány bírósága egy tíztagú pólpotisita diverzáns- csoport fedett ítélkezett: a csoport vezetőjét halálra, két ailvezérét életfogytiiglani, a többieket háromtól tizenöt évig terjedő börtönjbün te tés- re ítélte. Ohea Saran és bűntársai 1979 óta több tucat gyilkos­ságot, robbantást követtek ej. gyújtogattak, hamis bankje­gyeket terjesztettek és erő­szakkal toboroztak eliltenfor- radiaillmi bandájukba. A vi­szonylag kis létszámú bűn- banda társadalmi veszélyes­ségét növeltéi, hogy a fegy­vertelen, békés lakosság el­len léiptek fel, terrorizálva az embereket. Akcióikat külföl­di segítséggel) követték él). Mint ismeretes» a népi kambodzsai kormány minden olyan volt ellenforradalmi fegyverest* aki szakít, a poiL- potästäkkal, múiltjátóL füg­getlenül amnesztiában ré­szesít. Ezúttal azonban olyan szelméiyek fölött mondtak ítéletet ákik bűncselekmé- nyeifcet külföldi ösztönzésre kirívó társadalmi veszélyes­séggel' követték el. A nukleáris veszély megszüntetése reális és lehetséges (Folytatás az 1. oldalról) második: teljesen felszámol­ni a szovjet és az amerikai lköiz!ép-hatótávolság!Ú rakétá­kat Európában és késlekedés nélkül' tárgyalásokat kezde­ni az ilyen típusú, Ázsiában telepített rakétákról, vala­mint az 1000 kilométernél (kisebb hatótávolságú raké­tákról!, amelyek számát a Szovjetunió javaslata érteji- méban azonnal be kell fa­gyasztani. A harmadik: megszilárdítani a rakétáén ba­ri tó-rendszer ékről kötött szerződést és mindenre kiter­jedő .tárgyalásokat kezdeni a nukleáris kísérletek teljes betiltásáról. Gorbacsov emlékeztetett arra, hogy a három terület közül az első kettőben re­ményt keltőén közeledtek az álláspontok. Rámutatott, hogy a nukleáris fegyverek­től mentes világ megteremté­sének útján a hadászati vé­delmi kezdeményezés (SDI) vált a fő akadállyá. Az SDI legnagyobb veszélyét ab­ban látjuk — mondotta Mi­hail Gorbacsov —, hogy a fegyverkezési hajsza új te­rületre terjed ki. Az Egye­sült Államok arra törekszik, hogy támadófegyvert jutas­son a világűrbe és ily mó­don katonai fölényre te­gyen szert. Minden józanul gondolko­dó ember számára világos, hogy amennyiben a nukleá­ris fegyverek nagyszabású csökkentésének, majd pedig teljes megsemmisítésének út­jára lépünk, ki kell zárni az olyan lehetőségeket, ame­lyeket a szovjet vagy az amerikai fél felhasználhatna az egyoldalú fölény kiharco­lására. Az SDI-vel kapcsolatban Reykjavíkban kifejtett ame­rikai álláspont gyökeresen ellentétes a rakétaelhárító­rendszerekről kötött szerző­déssel — mutatott rá Mi­hail Gorbacsov, s idézte a dokumentum több cikkelyét, amelyeket Washington meg akar kerülni. Az SZKP KB főtitkára utalt azokra az értékelések­re is, melyek szerint folya­matban van a megállapodás kialakítása. Ennek kapcsán kijelentette: csak a politi­kailag együgyűek fogadhat­ják el azt, hogy felszámoljuk nukleáris fegyverzetünket, mint az amerikai agressziót visszatartó eszközt, s elfo­gadjuk a világűrből jövő fe­nyegetést. Az SZKP KB főtitkára be­szédében kitért arra is, hogy az Egyesül Államokból kiutasították a Szovjetunió nagykövetségének és konzu­látusának 55 munkatársát. Mihail Gorbacsov ezt a cse­lekedetet vad akciónak mi­nősítette, amelynek közvetle­nül a két ország vezetőinek oly fontos találkozója után került sor. Kijelentette: a Szovjetunió válaszlépéseket tesz. Nem vagyunk hajlan­dók eltűrni ezt a gyalázatos viselkedést. Az Egyesült Ál­lamok kormányának lépése ugyanakkor bizonyította azt is, hogy cselekedetei meny­nyire kiismerhetetlenek. A hagyományos fegyverzet leszerelésről szólva Mihail Gorbacsov utalt arra, hogy az Egyesült Államolk kor­mányzata a nukleáris lesze­relés előfeltételének tekinti ezt. Az SZKP KB főtitkára ennek kapásán emlékeztetett a Varsói Szerződés tagálla­mainak budapesti tanácsko­zásán megfogalmazott javas­latókra, amelyeket a NATO- tagországok eddig válászra sem méltattak. Mihail Gorbacsov végeze­tül kijelentette: ha az SDI-t a nukleáris leszerelés elé hev- lyezilk, akkor csak egyetlen következtetés lehetséges. E katonai program segítségével próbálják elvetni korunk nemzetközi kapcsolatainak alaptörvényét, amelyet tavaly Genfiben a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői megerősítettek: nem szabad nukleáris háborút vívni, éh­ben a háborúban nem lehet győzelmet aratni. A Szovjetunió az előter­jesztett javaslatokban maxi­mális jószándékáról tett ta­núbizonyságot. E javaslato­kat nem vonjuk vissza, vál­tozatlanul] érvényesék — mu­tatott rá Mihail Gorbacsov. Tünetüket hurcolnak el az amerikai rendőrök Wasington- ban, akik a Reagan-kormányzat űrfegyverkezési programja ellen tiltakoztak (Telefotó — KS) Kínai—NDK megbeszélések Hu Jao-pangi, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára és a hatnapos hivatalos baráti lá­togatáson Kínában tartózko­dó Brich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságá­nak főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke teg­nap délelőtt folytatta kedden megkezdett tárgyalásait. Hu Jao-pang ki jelentette, Kína örül annak a nagy fej­lődésnek, amely az utóbbi éveikben következett be Kína és a kelet-európai szocialista országok kapcsolataiban. A kínai pártvezető hangsúlyoz­ta Kína és az NDK kapcso­latainak fontosságát és Kí­na készségét a kapcsolatok toválbhfiej les ztéséne. Erich Honecker beszámolt az NDK nemzetközi kapcso­latairól és rámutatott, hogy aiz NDK nagy fontosságot tu­lajdonít a kapcsolatok fej­lesztésének a nyugat- a dél- és az észak-európai orsaá- gokkal és sokoldalú kontak­tust tart fenn velük. BUDAPEST Csehák Juditnak, a Mi­nisztertanács edmökhelyette- sénék meghívására tegnap Budapestre érkezett Matej Lúcan csehszlovák minisz­terelnök-helyettes. A mimász- tereTinötk-helyettesek tárgya­lásaikon áttekintették a két ország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit. A megbeszélések végeztével Csehák Judit és Matej Lúcan az Országház­ban aláírta az új magyar— csehszlovák kulturális egyez­ményt. GENF Az atom*- és űrfegyveirzet- nől folyó szovjet—amerikai tárgyalások kenetében Géni­ben tegnap ülést tartott a ha­dászati 'fegyverzettel foglal­kozó munkacsoport. ATHÉN Lubomlr Strougal csehszlo­vák miniszterelnök tegnap kétnapos hivatalos látogatás­ra a görög fővárosba érke­zett. Strougal az athéni re­pülőtéren Andneasz Papand­reu .görög kormányfő és a kabinet több tagja fogadta. A magas szintű megbeszélés seken várhatólag a nemzet­közi helyzet időszerű kérdé­seiről valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fej­lesztésének lehetőségedről tárgyalnak. BAGDAD Irán beváltotta fenyegeté­sét és kedden össztüzet zúdí­tott a második legnagyobb inaki város, Baszna vasútál­lomására. A teheráná rádió jelentése szerint az iráni miesszehordó lövegek hevesen égyúzták a kiszemelt célpon­tot. Irak megerősítette a tá­madás tényét. BONN A Német Kommunista Párt üdvözli a közép-európai atomfegyver-mentes övezet létrehozására a Német Szo­ciáldemokrata Párt és a Né­met Szocialista Egységpárt által tett közös javaslatot. BRÜSSZEL Dominique Unbany, a Lu­xemburgi Kommunista Párt tiszteletbeli elnöke kedden, 83 éves korában Luxemburg­ban elhunyt. Dominique Ur- bany 1921-ben egyike volt a Luxemburgi Kommunista Párt megalapítóinak. 1932- ben a párt főtitkárává vá­lasztották, majd a párt elnö­ke lett. 1976 óta tiszteletbeli elnök. TOKIÓ „Kozmoszunk” címmel nemzetközi szimpózium kez­dődött tegnap a japán fővá­rosban. A tanácskozáson az űrhajózásról és a Föld kö­rüli térség meghódításólról tárgyalnak Japán, a Szovjet­unió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaor­szág küldöttei. PEKING Tegnap hajinaiban, 90 éves korában elhunyt Je Csiien- jiing marsall, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egyik megalapítója. Je Csien-jing a Kínai Kommunista Párt Központi [Katonai Bizottsá­gának alelnöke volt, s egy időben a kínai Országos Né­pi Gyűlés Állandó Bizottsá­gának elnöki tisztségét is betöltötte. Kádár János és Alvaro Conhal megbeszélése (Folytatás az 1. oldalról) lanság csökkentéséért, a köl­csönösen előnyös együttmű­ködés bővítéséért folytatnak. Kiemelték a stockholmi ta­nácskozás eredményes befe­jezésének jelentőségét, . és hangot adtak reményüknek, hogy a november elején Bécsben kezdődő utókonfe­rencia eredményesen járul majd hozzá az enyhülés űjabb területekre való kiter­jesztéséhez. Kádár János és Alvaro Cunhal kölcsönösen tájékoz­tatta egymást pártjaik hely­zetéről, tevékenységéről és időszerű feladatairól. Nagyra értékelték az MSZMP és a PKP között fennálló hagyo­mányosan jó, rendszeres elv­társi kapcsolatokat, amelyek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionaliz­mus elvein alapulnak. Kife­jezték meggyőződésüket, hogy a két párt együttműkö­désének további erősítése jól szolgálja a két ország, a magyar és a portugál nép ér­dekeit, valamint a nemzetkö­zi béke és biztonság közös ügyét. A Portugál KP nevében Alvaro Cunhal portugáliai látogatásra hívta meg az MSZMP küldöttségét, ame­lyet magyar részről köszö­nettel elfogadtak. A megbeszélésen részt vett Kótai Géza, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB Külügyi Osztályának ve­zetője és Domingos Lopes, a PKP KB póttagja, a Külügyi Osztály helyettes vezetője. A találkozót követően Ká­dár János ebédet adott Alva­ro Cunhal tiszteletére. Az ebéden részt vettek: Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, Horváth István és Szű­rös Mátyás a Központi Bi­zottság titkárai, valamint Kótai Géza és Domingos Lo­pes. Salvador Vége a tűzszünetnek A Salvador! hazafiak fegy­veres szervezete, a Fanalbun- do Marti Nemzeti Felszabad dításd Front bejelentette: a tsailvadörf hadsterieg állandó akciói miatt 'kénytelen véget vetni az október 10-én egy­oldalúan meghirdetett tűz­szünetnek. A hazafiak a fő­városiban súlyos pusztításo­kat okozó földrengés miatt hirdettek egyoldalú fegyver- nyugvást, hogy ezzel is se­gítsék a természeti kataszt­rófa következményeinek mie­lőbbi felszámolását. A tűzszünet felmondását tartalmazó közlemény szerint a kormány hat-ároaolttami el­utasította a hazafiak kezde­ményezését. Sőt a tűzszünet bejelentése után nagyszabá­sú csapatmozgósítást rendelt el, hogy kilhasiznáaja a haza­fiak gesztusából eredő kato­nai előnyöket. Máinaguá'tílan folytatódott Eugene Hasenfus amerikai pilóta nép bírósági pere. A nicaraguai légvédelem októ­ber elején lőtte le Hasenfus fegyvereket és hadfelszerelé­seket szállító gépét, majd őt magát fogságba ejtették a sandinista hadsereg egysé­gei. Az ügy kapcsán Miguel d’Escoto nicaraguai külügy­miniszter az ENSZ-ben azt mondta, hogy a Reagan-kor­mányzat a „dzsungel törvé­nyét 'gyakorolja Nicaraguá­val szemben”, ám Hasenfus számíthat kegyelemre. A Vöröskereszt XXV. nemzetközi konferenciája Együtt az emberiségért A címadó mondat a Vö­röskereszt október 23-án Genfben megnyíló konfe­renciájának mottója. Ma a világon 137 Vöröskereszt és Vörös Félhold társaság dol­gozik. Ezek sajátosan kétar­cú szervezetek, mert a kor­mányoktól független, szigo­rúan önkéntes közösségek. Ugyanakkor — mivel a Gép­ii Egyezményhez csatlakoz­tak államok is —a Nemzet­közi Konferencián egyesek kormányukat is képviselik. Szavazáskor és választáskor minden nemzet egy szava­zattal rendelkezik. Genfben két főtémát fognak megvi­tatni a küldöttségek: a hu­manitárius jogok kérdését, és a Nemzetközi Vöröskereszt Alapszabályának módosí­tását. A konferenciának számol­nia kell azzal, hogy az utób­bi évtizedekben jelentős változások történtek vilá­gunkban. A Vöröskereszt feladata az, hogy háborús összecsapások esetén védel­met és segítséget nyújtson az áldozatoknak. Ma a hely­zet azonban jelentősen eltér a II. világháború alattitól, amikor többnyire reguláris hadseregek álltak egymással szemben. „A konfliktusok hosszabbak és gyilkosabbak; mint azelőtt, s gyakran sér­tik meg a nemzetközi hu­manitárius jog szabályait, megfosztva az áldozatokat minden védelemtől, legyen szó akár hadifoglyokról, akár az elfoglalt területek lakos­ságáról, menekültekről vagy lakóhelyüket elhagyni kény­szerülőkről” — állapítja meg a genfi konferencia vita­anyaga. Olyan országokról van szó, ahol feszítőek a gazdasági, társadalmi ellen­tétek. Ezekben az államokban egyre gyakoribbak a töme­ges letartóztatások, kínzá­sok, ítélethozatal nélkül tar­tanak börtönben embereket, halálbriládok tüntetnek el „megbízhatatlannak” ítélt személyeket. Azért kerül most a konferencia elé ez a kérdésköteg, mert ezekre az emberekre mindeddig nem vonatkozott a tételes jog, sőt az elnyomó hatóságok gátolják a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkáját. A genfi tárgyalóasztalra kerül a Magyar Vöröskereszt jelentése is. Tevékenységé­ben fontos helyet foglal el a segélyezés. Természeti ka­tasztrófák, fegyveres konf­liktusok esetében adott je­lentős összegeket a fejlődő országok nemzeti társaságai­nak. Emlékezetünkben van még a két nagyszabású kon­cert, melynek bevételét a fejlődő országok kapták — elsősorban ipari és mezőgaz­dasági cikkek formájában. Kétoldalú segélyprogram keretében Cao Lanhban (Vietnam) kórház épült fel. A ruhagyűjtési akció ered­ményeként nyolcmillió fo­rint értékben küldött a szervezet ruhaneműt Nica­raguába, Mozambikba és Angolába. A Magyar Vöröskereszt nagyon fontos tevékenységi területe az egészségvédelem és az egészséges életmódra nevelés. Figyelmének fóku­szában ott találjuk a csa­ládvédelmet épp úgy, mint a hátrányos helyzetűek megsegítését. A Genfbe utazó magyar küldöttség több mint egy­millió kétszázezer tagot kép­visel. De jutna feladat még sokkal több aktivistának is. A Magyar Vöröskeresztbe beléphet bárki, aki tizenne­gyedik életévét betöltötte, és büntetlen előéletű. R. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom