Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-14 / 242. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. OKTÓBER 14. Falugyűlés, amikor szükséges A szerkesztőség napi postájában eléggé megszokott a meghívó. Jön szerény géppel írott és gondos nyomdai munkával készült, napjában több is. A múlt héten azonban szokatlan szövegű is akadt közöttük. Kunmadaras Nagyközség Tanácsa értesítést küldött, hogy október 24-én, este hat órakor falugyűlést tartanak a település József Attila Művelődési Házában. A falugyűlésen a tanács vezetői beszámolnak a hatodik ötéves terv teljesítésének helyzetéről, s tájékoztatják a nagyközség lakóit a hetedik ötéves terv előirányzatairól. Nem az értesítés, a falugyűlés időpontja, a közösséget érintő megtárgyalása a szokatlan — évek óta megszoktuk, hogy a nagy mező- gazdasági munkák végén, az ősz-tél forduló első napjaiban megvitatják a faluközösséget leginkább érintő kérdéseket minden településen. Erre kötelezi is a faluvezetőket a tanácstörvény. Eddig tehát inkább a szervezés, az előkészítés volt másképp. A falugyűlések időpontjáról ugyanis a megyei tanács döntött. Javasolta a községeknek, hogy pl. október 15— november 15 között rendezzék meg az évi egy. az egész település életét érintő és mindenkit érdeklő témákat megtárgyaló gyűléseket. Ugyanígy volt ez a tanácstagi beszámoló esetében is. A megyei tanács javasolt, s a községekben, nagyközségekben a megadott időpontokon belül meghatároztak egy olyan estét, amikor más rendezvény nincs, s amikor a legnagyobb a biztosíték arra, hogy akit csak érdekel, részt- vesz, tájékozódik és vitatkozik szűkebb hazája ügyeiben, ha szükségét érzi. Ebből is kitűnik, hogy a falugyűlések többnyire egy, másfél hónap alatt lezajlottak. s akkor is összehívták a lakosságot, ha a helyi körülmények inkább korábban vagy valamivel későbben tették volna szükségessé. Ez már a múlté. A tanácsok önállósága, a helyi fórumok helyi időszerűsége a meghatározó. A megyei tanács és a Hazafias Népfront az idén bejelentette: csak a tanácstörvényben megszabott évi egy falugyűlés megtartását ajánlja a községi tanácsok figyelmébe. Hogy mikor (tartják, milyen időpontban hívják össze, a helyiek dolga, gondja, elvégre ők a tudói, mikor a legcélszerűbD megtanácskozni a község dolgait a falu népével. Ugyanígy nem kötik időpontokhoz a tanácstagi beszámolók rendjét sem. A tanácstagok évente kötelesek beszámolni választóiknak az érdekükben végzett munkáról. A legtöbb tanácstag tudja, mikor kell találkoznia azokkal, akiket képvisel. Lehet, hogy lesz olyan községi tanács, amely csak tavasszal hívja össze a falugyűlést, s lesz olyan tanácstag, aki az év első napjaiban szeretne találkozni választóival. Tehetik, mert önállóságukat már nem csorbítják a „felülről” meghatározott időpontok. Remélhetőleg ez is hozzájárul majd a falugyűlések -i- keréhez, a közösségi gondoK együttes megoldásához. Hogy a falugyűlések októberben elkezdődtek, arra csak egv meghívónk van még, a kunmadarast, amely szerint a jövő héten pénteken este Találkozik a tanács és a nagyközség lakossága. Ezután azonban az év minden szakában várható hasonló meghívó, akkor, amikor a helyiek jónak tartják! I székesfehérvári nyomdában Megkezdődött a fényszedés Megkezdődött a fényszedés a Fejér Megyei Nyomdaipari Vállalat székesfehérvári üzemében. A Linotype nyugatnémet cégtől vásárolt, hat egységből álló berendezéssel jelenleg üzemi lapokat, prospektusokat, kereskedelmi nyomtatványokat állítanak elő fényszedéssel és elkészült az első, 600 kéziratoldalnyi könyv is, egy világbanki kézikönyv a Magyar Kereskedelmi Kamara számára. A későbbiekben ezzel az eljárással készül a Heti Világ- gazdaság, és rátérnek a megyei napilap fényszedéses előállítására is. Német nemzetiségi klubok Baranyában Ojabb nemzetiségi klub alakult Baranyában, a németek lakta Nagynyárádon. Ez az első falusi német klub a megyében, eddig ugyanis csupán városokban, — Pécsett. Komlón és Mohácson — működött ilyen nemzetiségi intézmény. A nagynyárá- di klub a művelődési ház keretében tevékenykedik, s elsősorban az anyanyelv ápolását és a kulturális hagyományok őrzését tűzte ki célul. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége anyagi támogatást nyújt az intézmény működéséhez. Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának izlandi sajtóértekezlete ma este a televízióban (SJ) Október 15-ig tájékoztatják az érintetteket Nyugdíjkedvezmények egyes kitüntetések után Mint ahogyan lapunk augusztus 23-i számában már hírül adtuk a Minisztertanács rendelet® értelmében a Magyar Szabadság Érdemrenddel- és a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel kitüntetett nyugdíjának összege 1986. november 1-től nem llehet 6000 forintnál -kevesebb. A rendelet hatálybalépésekor már nyugdíjban részesülők nyugdíját, ha az 6000 forintnál kevesebb, 1986. november 1-től erre az összegre keli felemelni, azzal, hogy az emelés összege 300 forintnál kevesebb nem lehet. Azok a kitüntetettek azonban, akiknek nyugdíját 1986. november 1-ét követően állapítják meg, csak olyan összegű nyugdíjemelésben részesíthetők, amely nyugdíjukat 6000 forintra egészíti ki. A már nyugdíjas kitüntetett személyékről a nyugdíjat folyósító szerv csak részleges nyilvántartással' rendelkezik. Azok -részére, akiknek nyugdíját kérelem nélkül is emelt összegben tudják folyósítani, a nyugdíj folyósító szerv október 15-ig tájékoztatót küld. Kérik, hogy akik ilyen tájékoztatót nem kapnak, azok a kitüntetéséről szóló igazolást vagy annak másolatát a törzs- számra való hivatkozással küldjék meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatósáig Titkárságának (postacím: Budapest, 1820.). Ugyancsak erre a címre jelentsék be igényüket azok is, akik annak idején részesültek az említett kitüntetésben, de nem rendelkeznek a kitüntetésről szóló igazoltvánnyal. Az ő esetükben a nyugdíjkedvezmény folyósítása érdekében a szükséges igazolás beszerzésétől a nyugdíjfolyósító szerv intézkedik. A felemelt összegű nyugellátás későbbi igénybejelentés esetén Is 1986. november 1-től jár. A még nem nyugdíjas kitüntetett személyek nyugdíj- igényük benyújtásakor a rendszeresített igény-bejelentőlap idevágó kérdésénél tüntessék fel, hogy az említett I Rádió I SZOLNOKI STCDIÖ : 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal, egy előadó. A Jay együttes slágerei. — 17.15: A 61. kampány. Portré a 80 éves Pozsonyi Mihályról. Rinor- ter: Pálréti Ágoston. — 17.30: Üj felvételeinkből. A szolnoki Bartók kamarakórus énekel. — 17.45: Üzemi, lapszemle. — 17.50: A szegedi Molnár-dixieland band játszik. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — Kb. 8.15: Mai kulturális programok. ~ 8.20: Társalgó. — 0.44: Dallal üzen Ázsia. — 10.05: Magyarok és jemeniek. — 10.50: Éneklő ifjúság. — 11.07: Két zenekari szvit. — 11.35: Costa Berlin*?. — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Hangverseny délidőben. — 13.45: Huguette Freyfus Remoau- műveket csembalózik. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok — a hidroterápiáról. — 14.30: Dzsessz. — 15.00: Arcképek a lengyel irodalomból. — 15.17: Fúvószenekari hangverseny. — 15.54: Muzsikáló természet. — 10.05: Versforgó. — 16.30: Képek és jelképek. — 17.00: Világablak — ,,Tér-idő”. — 18.30: Beszélni A Magyar Televízió ma este az 1 -es programon 21.10 perces kezdettel az eredetileg kiadott műsortól eltérően felvételről, teljés egészében közvetíti Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának nagy- jélentáségű reykjavíki sajtókonferenciáját Ronald Reagan amerikai elnökkel folytatott tárgyalásairól, a szovjet—amerikai kapcsolatok jelenlegi állásáról. nehéz... — 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Klasszikus operettekből. — 20.30: Népdalest. — 21.30: Bolgár változások. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Két Dunstable motetta. — 22.46: Az alkohol. — 22.56: Schumann-művek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Ejfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Reklám. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Magyar zeneszerzők fúvósmű- veiből. — 12.30: Alföldi népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Nagy nevettetök. — 14.30: Morvay Zsuzsának hívják. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.27: Reklám. — 17.30: Válasz — Ifjúsági kulturális körkép. — 18.30: Talpalávaló. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Popzene. — 20.35: Pörlekedés. — 21.05: Pesti nörabló. — 21.33: Leszler József nótáiból. — 22.03: Zeneközeiben a hallgató. — 0.15—4.20: Ejfél után. 3. MŰSOR: 9.03: Műsorismertetés. — ,9.05: A kiállítótermek programjából. — 9.08: Századunk kamarazenéid tüntetésben részesültek. I MŰSOROK I A középkorúak turistaként először északon lépték át a határt. A „külföld” sokáig Csehszlovákiát jelentette. Az ország pedig az olcsó tornacipőt, a bársony ruhaanyagot, a sört, amely irigylésre méltóan olcsó volt, a Skodát — és persze jelentette mindenekelőtt a Tátrát. Az ötvenes évek végén a gyönyörűségtől félájult írók hoztak beszámolókat a szomszédból, ahol a rét nemcsak zöldebb, de az egész ország egy smaragdzöld pompázat, ligeteikkel, oázisokkal, föl majdnem a lomnici csúcsig. Aztán felfedezhette mindenki saját magának az országot. S ekkor értette meg, hogy a szellem miért kapaszkodott mindig a magaslatok felé A Tátra akár a magyar Parnasszus is lehetett volna. Jó. ide nem érdem, sokkal inkább egészségi állapot miatt adták a beutalót, ám így is megfordult itt Ady, Krúdy, Tóth Árpád, és Kosztolányi, ö a Tátra tövében haldoklóit pusztító szerelmében. S Csontváry vajon találhatott volna inspirálóbb víziót ecsetjére), mint a Tar-patak völgyét, ahol szivárványos köddé porliik a szikláról alá- ömlő zuhatag? Milyen különös. hogy a magyar költészet két hulló csillaga, Csokonai Vitéz Mihály és Petőfi Sándor az Aggteleki cseppkőbarlangban kereste Dante „társaságát”. Naptár szerint az őszben járunk, a természet azonban nem nézi a naptárt: október első hétvégéjén nyári meleggel teremt zűrzavart a tátrai idegen t orgal mat működtető mechanizmusban. A nagy lanovka már leállt, hiszen hivatalosan vége az idénynek, így négyen zsúfolódtunk egy parányi fülkébe a csúcsra indulva. Idő kell hozzá, míg az ember megszokja az egyetlen szálon csüngő pók állapotát, de aztán körülteTuristaként a Tátrában A lanovka ablakából karnyújtásnyira vannak az évszázados fenyők A Tar-patak, ezúttal „takarékon” (Fotó: Tarpai Zoltán) kinteni is van bátorsága. A legközelebbi látvány az eget bökdöső fenyők nyílegyenes törzse, melyen nem hagyott csomót az idő. Pedig álltaik már a szabadságharc alatt, végig strázsáitak egy háborút, majd még egyet. Az el- vékonyodó törzsüket mindössze mélyfekete mohába csomagolta a múlandóság. Karnyújtásnyira tőlük szinte az újjaihegyén érzi az ember a történelmet. A mélyben szolnoki gépiparisták vonulnak fölfelé a hegyoldalon. Oda, ahová a kötélpálya a menetrendszerű áramszünettel együtt röpke fél óra alatt viszi fel az embert, a vállalkozó kedvű srácok fél nap alatt érnek céiiba. Alighanem bennük marad m|eg több ebből az útból — ámbár a fene se tudja, ég és föld között lógni,, az sem könnyen feledhető állapot... Tátralominicon, a lanovka alsó állomásánál alulnézetből csodálhatjuk a fenyőóriásokat. A tűfüggönyök súlyos drapériái megereszkedve lógnak az ágakon. Egy mókus fut le fürgén a fa oldalán jövetelünkre, szemmel láthatóan otthonosan érzi magát a turisták társaságában. valaki mézes sütetmény- nyel kínálja, miközben édesgetve hívogatja: — Nesze, gyere vedd el, a tiéd... A lom- posfarkú felbátorodik, két hátsó lábára állva elkapja az édességet, aztán zsákmányával együtt villámsebesen eltűnik a lombok között. A kínáló riadt meglepetéssel néz utána: — Honnan tud ez magyarul..? A „külföld” ma már számunkra mind az öt szom- saédország és azon .túl valamennyi kontinens. A mi kedves Mátránkat elfogultsággal sem lehet a Tátrához mérni, de hogy a rét zöldebb lenne? Arról ma már ki-ki meggyőződhet. Palágyi Béta jéböl. — 9.59: Zenekari muzsika. — 10.40: Töltsön egy órát kedvenceivel — Közreműködik a Wham együttes. — 11.40: Caccini: Euridike — Egyfelvonásos opera. — 12.39: Dzsessz. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Intermikrofon. — 13.20: Kórusainknak ajánljuk. — 13.58: Alfred Bren- del zongorázik. — 15.07: Operettfelvételekből. — 15.25: Zenei tükör. — 16.00: Zenekari muzsika. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Opera-művészlemezek. — 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű műsora. — 19.03: Műsor- ismertetés. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. — 19.35: Liszt nyomában Európában. — 20.35: Üj lemezeinkből. — 21.28: Zenekari muzsika. — 22.36: Az irodalomtudomány műhelyei. — 23.05: Régi fúvószene. I. MŰSOR: 8.55: Tv-torna. — 9.00: Iskola- tv: Felvételre ajánljuk! Fizika (ált. isk. 6. oszt.) (ff). A testek kölcsönhatása. — 9.25: Történelem (ált. isk. 5. oszt.) Találkozás az ősemberrel. — 10.00: Mozgató. — 10.10: Láthatatlan arcvonal (ff). Kórházban — Koreai film. — 11.15: Vaskereszt, vagy amit akartok (ff). A szegedi körzeti stúdió műsora (ism.). — 12.05: Képújság. — 15.50: Hírek. — 16.00: Három nap tv- müsora. — 16.05: A repülés története — Francia filmsorozat. VII/4. rész: A levegő országútin (ísm.). — 16.50: Képújság. — 16.55: Sorstársak —A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja. — 17.15: Betűreklám. — 17.20: Dionne Warwick — Amerikai zenés film (ism.). — 18.20: Reklám. — 18.30: Agrárvilág — A belpolitikai főszerkesztőség műsora. — 18.50: Mini-Stúdió ’86. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tv- torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó l. — 20.00: Reklám. — 20.05: Rabszolgasors. — Brazil tv-filmsorozat. XV/7. rész. — 21.10: Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának izlandi sajtóértekezlete. — Kb. 22.20: Stúdió ’86. — 23.20: Betűreklám. — 23.25: Híradó 3. — 23.35: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.05: Képújság. — 18.10: Autó- motorsport — A Telesport technikai magazinja. — 18.30: Körzeti adások: — Budapest. — Pécs —* Pannon krónika. — Szeged. — 19.35: Eugen Suchon, a zeneszerző — Csehszlovák portréfilm (ism.). — 20.00: Gondolkodó — Tudományos magazin. — 20.40: A John Faddis Quintett — a pori jazz 1985 fesztiválon (ism.). — 21.10: Híradó 2. — 21.30: Reklám. — 21.40: Magyarország— Csehszlovákia — Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzés — Közvetítés Kaposvárról, felvételről. — 22.50: Képújság. MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.45: Dokumentumfilmek. — 13.30: Hangverseny. — 13.55: Hírek. —14.00: Irodalmi művek filmen. — 15.15: ökológiai napló. — 15.45: Hang- vers» ny. — 16.15: Élet és 'udomany. — 16.45: Világhíradó. — 17.00: Rajzfilm felnőtteknek. — 17.10: Népművészet. — 17.55: Hírek. — 18.00: Dokumentumfilm Spanyolországról. — 19.00: Híradó. — 19.40: Hangverseny. — 20.00: Labdarúgó olimpiai selejtező mérkőzés. Norvégia—Szovjetunió. — A szünetben: Világhíradó. — 21.55: privalov milliói — film 2. rész. — 23.13: Hírek. — 23.18: Sportműsor. — 23.48: Az én Lehár Fe- rencem — zenés műsor. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.05: Részletek klasszikus operettekből. — 16.00: Hírek. — 16.05: Olimposz és vidéke — Üti- film. — 16.35: Bolgár zenés szórakoztató tv-műsor. 16.50: Halló, itt Jakab! Mesejáték (ism.). 17.40: Mézga család útikalandjai. Magyar rajzfilmsorozat 18.10: Zöld katedrák — Riportműsor (ff). — 18.25: Szakmunkástanulók műsora. — 18.55: Tűzrendészet! tájékoztató. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10* Hosszú út az éjszakában — Angol tv-játék 1. rész. OJ VIDÉK: 10.50: Bejelentkezés és akció — magyarul. — 10.55: Kraljevói október — helyszíni közvetítés — magyarul. — 16.55: Műsorismertetés — magyarul. — 17.00: Tv- napló — magyarul. — 17.15: Reklám. — 17.20: Műsorismertetés.— 17.25: Tv-napló. — 17.45: Gyermekműsor — ismétlés. — 18.15: A művészetek világában. — 18.45: Tudományos beszélgetések. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottósorsolás. — 20.05: Vajdaság. — 20.55: Reklám. — 21.00: Különleges rablás — ausztrál film. — 22.40: Tv-napló. — 23.00: Műsorzárás. BUKABIST: 20.00: Tv-híradó. — 20.15: Mezőgazdasági műsor. — 20.30: A nagy szenvedély. Tévéjáték. — 21.50: Tv-híradó.