Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

1986. SZEPTEMBER 29. SZOLNOK MEOYEf NÉPLAP 3 r ............: • — H étfői riportunk 1 Mitől „paprikásak” a paprikások? Kevesebb, de jobb minőségű a termés — Nem a rím kedvéért mondom, — fogad a Cihak- házii Vörös Csal lag Tsz kerté­szeti főágazatvezetője — de inkább szomorkás. Elegendő, jó minőségű necczsáikot kap­tunk most. A fölvásárlása árat is emelték. Ha lassan is, de közelítjük a termelési kedv föilendítése kapósán olyan sokat hangoztatott ér­téket. Csiaíkhát a terméssel, azzal egyáltalán nem lehe­tünk elégedettek. A szépen kelt palánta állományt meg­tizedelte a tőrothadás. A vi­rágzás előtt pedig egy bak­tériumos fertőzést nem tud­tunk kivédeni. A szárazságot próbáltuk ellensúlyozni. Négy-öt alkalommal juttat­tunk 25—30 milliméternyi öntözővizet a papnikatábIák­ra. Hiába. A tavalyi hektá­ronkénti 13 tonnás termés­nek jó, ha a felét betakarít­juk idén. A főágazatvezetővel, Döb- rösi Csabával együtt idén több cibakháza téesztag han- guláta szomorkás a közepes­nek se mondható paprika ter- més miatt, mint tavaly ilyen­kor. Varga Zoltánná értéke­sítési csoportvezető éppen útnak indított egy fűszer­paprika-szállítmányt Mező- hék felé, a Táncsics Tsz szá­rítóüzemébe. — A közösben a tavalyihoz hasonló területen, 18 hektá­ron vetettünk idén is fűszer­paprikát. A háztájiban vi­szont, merthogy tavaly jó jö­vedelemre tettek szert a paprikások, az akkori négy hektár helyett most 11 hek­táron vállalkoztak ennek a termesztésére a tagjai nk. Sajnos, csalatkozniuk kellett. Dehát mit tehetünk? A ker­tészet az ilyen: egyszer hopp. máskor kopp. A cibakházakénál semmi­vel sem jobb hangulatban szünetelik a fűszerpaprikát a Csépai Tiszamenti Tsz tag­jai. A közös gazdaság az idén Tisizaugon, a Holt-Tisza által körülölelt s:zigeti3n mért ki negyven hektár jó földet a paprikát háztájiban terme­lő 170 családnak. Tódor Ist­vánná két szomszédasszonyá­val és barátnőjével szedi a korán p rosló, de nem elég nagyra nőtt csöveket. — Majd visszasegítem ne­kik. — egyenesíti ki a dere­kát a fiatalasszony — a ku- koricatörésnél vagy a ház­építésnél. így gyűjtik be er­refelé mindig a háztáji ter­mését, kalákában. Megérde­meltük volna a jobb termést, higgye el. Ötször kapáltuk meg az egy holdat A pénz is nagyon kellene a lakásunk tatarozására. Igaz, magunk választhattunk, hogy hibrid­kukoricát, vagy paprikát ter- melünk-e? Hát ezúttal rossz növényre tettünk! A csépain kívül még két Szolnok megyei téesz szállít fűszerpaprikát a szegedi gyárnak. A termés nagyobb részét a Mezőhékd Táncsics Tsz szárítóüzemében vásárol­ják föl, ahol a 'kalocsai pap­rikaföldolgozó részére ké­szítenek félkész terméket, azaz szárítmányt. Laki Sán­dor üzemvezető és a szárító negyvenegy néhány dolgozója a szezon korai befejezésével számol. — Igaz, hogy valóban ke­vesebb a termés a gazdasá­gokban de nagyobb terület­ről takarítanak be paprikát, mint tavaly. Így aztán a szá­rító idén is a múlt évihez hasonló mennyiséget, 500 va­gon nyerspaprikát tud föl­dolgozni. — Most hétvégéig mintegy 350 vagon paprikát adtak át a termelők — mutatja a ki­mutatásait a reggel héttől délután ötig tartó átvétellel megbízottak egyike, Fónizs Agnes. — Üjfajta minősítési rendet vezettünk be az idén. Alaposan szemrevételezzük a 'beérkezett tételt, és csak úgy, a necezsákon keresztül látottak alapján megaján­lunk egy átlagárat a terme­lőnek. Magunk sem gondol­tuk, hogy a szállítók többsé­ge elfogadja az ajánlatunkat. A minősítések alapján ha kevesebb is a megyében az idei paprikatermés', a minő­ség jobb. A Mezőhéken eddig átvett mennyiség 80 száza­léka első osztályú, ez 15 szá­zalékkal jobb a tavaly ilyen­kori aránynál. Ennek megfe­lelően a múlt évi 8.50 helyett 10 forintos átlagárat fizettek ki eddig a termelőknek. A szárítóüzemben, ahol a múlt hét eleje óta éjjel-nappali műszakban naponta 8—9 va­gon nyers paprikából készíte­nek 15 tonnányi szárítmányt, szemléletesen bizonyítja La­ki Sándor, nemcsak „ráné­zésre" jobb az idei termés!. Nyitja a szárítókamra ellen­őrző ajtaját, és a forgódobról lehulló száraz paprikaszeletet megnedtvesáti a nyelvével, majd szétdörzsöli a két újja- hegyével. — Ilyen gyönyörű piros, lesz az a pörkölt, aonit ezzel a paprikával főznek! Temesközy Ferenc A Hűtőgépgyár kapujában Elektronikus „portás” Korszerűsíti munkaidő- nyilvántartásá rendszerét a Jászberényi Hűtőgépgyár. Hamarosan megszűnik a je­lenléti ív, s már adminisztrá­ció® mimikára sem lesz szük­ség. Egy célszámítógépre bíz­zák ezeket a feladatokat. A portákon elhelyezett készü­lékeik alkalmazásával napra­készen nyilvántartja a szá­mítógép a dolgozók munka­idejét, távozásait, a túlórá­kat, a gmk-ban töltött időt, stb. Mindehhez az szüksége®, hogy be- és kilépésikor az er­re a célra alkalmas .kártyá­kat behelyezze a doligozó a leolvasó készülékbe. A tárolt adatokról információt is szol­gáltat a készülék, a rögzített adatokat a központi számító­géppel is feldolgozzák. Lehe­tőség nyílik majd a későbbi- etoben a bérszámfejtés szá­mítógépes megvalósítására, egyes munkaterületeken a rugalmas munkarend beveze­tésére. A nagyvállalat veze­tői, nem titkoltan, arra is számítanak, hogy az „elek­tron1 kus portás” hatással lesz a munkafegyelem szilár- dulására is. K. E. Pécsi szénelőkészítő Beindult Befejeződött a hazai szén­bányászat egyik legnagyobb beruházásé mák első ütem©: Kapolyi László ipari minisz­ter szombaton reggel ünne­pélyesen beindította a pécsi szénelőkészítő új berendezé­seit. Az üzemben, amely a feketeszénből a Dunai Vas­mű számára közvetlenül fel­használható szénkoncentrátu- mot készít, csaknem 1,4 mil­liárd forintos; költséggel re­konstrukciót hajtottak vég­re. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Szemüveggel olvas, de kiválót lő Kevesen ismerik úgy a jászikiséri határi, mint Só ti Béla. Neki minden árok, minden mezsgyefcaró isme­rős. nem véletlenül vezeti hát a vadászat valamelyik szárnyát. Húszéves kora óta — éppen 36 éve — vadászik. Ha ezek után az olvasó a több mint három és fél év­tized vadászélményeit várja., csalódnia kell. Ámbár igen szoros az összefüggés a vadá­szat, meg Sóti Béla munkás­őrsége között, hiszen az ösz- szekötő kapocs, a nagy él­mény a fegyver szeretete, a fegyverrel való bánnitudás. — Érdemes ezt a fonalat végiggombolyí tanunk. Ho­gyan alakult a puskával való kapcsolata? — Gyermekkoromban a le­ventéiben vették észre, hogy kiválóan lövök. Az ötvenes években a rendőrség,né 1 tel- jesa'tettem szolgálatot, fiata­lon, huszonévesen a Jászság falvai,ban. Igaz, közben a ha­tárt is védtem a nagykani­zsai kerületben három évig. — Aztán mégiscsak meg kellett válnia a fegyveres szolgálattól... — Nem velem volt baj es rám sem panaszkodtak a fő­nökeim, csakhogy akkoriban nehezen kaptak szolgálati la­kást a rendörök. Jászkiséren,, a mostani Lenin Tsz elődjé­ben viszont mindjárt meg­ajándékoztak egy szolgálati lakással; így lettem szarvas­marha-gondozó. A jószág szeretete egyéb­ként közös a családban. A feleségem ma is állattenyész­tő a termelőszövetkezetiben, a felnőtt lányom meg odahaza, a portán foglalkozik sertés- baromfival. — Térjünk vissza a Mun­kásőrséghez; 40 éves korá­ban került a pánt fegyveres testületének állományába. Honnan az elhatározás? — A közösség érdekében végzett munka is jellemző ránk a családban, sokféle társadalmi megbízatásiunk van a feleségemmel. Az elvi meggyőződéshez, az elköte­lezettséghez pedig társult a fegyver szeretete, amiről ko­rábban beszéltem, Kedven­cem ma is a golyószóró, hosz- szú ideig irányzó voltam. — Ezek szerint a szeme nem romlik az évek múlá­sával. — Távolna kitűnően látok; a gyakorlatokon mindig kivá­lót lövök, de az újságolvasás­hoz bizony szemüveget kell föitennem. Ezért köszöntem le 11 év után a rajparancs­nokságról: furcsán néz tó, ha a parancsnok szemüveggel olvassa föl a parancsot. — És mit hoz a vadászati idény? — Most kezdődött a vadka- csa-vadászattal, október de­rekától lőjük a fácánokat.- E — A fegyveres erők napja Eskü ünnepélyesen Október 3-án Szolnokon Városi tanácsülés Szolnok Város Tanácsa ok­tóber 3-án, pénteken tartja soron következő ülését. Meg­tárgyalja a testület — töb­bek között, — a végrehajtó bizottság titkárának beszá­molóját a hatáskörébe tarto­zó feladatok ellátásáról, kü­lönös tekintettel a hatósági ügyintézés törvényessége ér­dekében kifejtett tevékeny­ségéről, valamint a hatósági munka ellenőrzéséről. Elő­terjesztést is tárgyalnak a helyiséggazdálkodásról és piacokról szóló 1983. évi 1. számú tanácsrendelet módo­sítására. A tanácsülés anyaga a vá­ros nagyobb könyvtáraiban és a városi tanács ügyfélszol­gálati irodájában megtekint­hető. átadták , a felújított Úttöröstadiont Ünnepélyes külsőségek kö­zött adták át a fővárosi paj- tásoknaik vasárnap a Margit­szigeten a felújított Űttörő- stadiiont. A megnyitón — amelyen részt vett Varga László, a Magyar Üttörőlk Szövetségé­nek főtitkára — Szórádi Sán­dor, a KISZ KB titkára mon­dott beszédét. Zenés ébresztő és térzene köszöntötte a lakosságot Bu­dapest több kerületében és számos vidéki városban szombaton reggel, a fegyve­res erők napja alkalmából. A fővárosban és több helyütt vidéken, nyilvános katonai .eskütételen tettek fogadal­mat a Magyar Néphadsereg és a BM Határőrség fiatal katonái a haza fegyveres vé­delmére. A fővárosban a Dózsa György úti Felvonu­lási téren tartották meg az ünnepélyes katonai esküté­telt. Ugyancsak ünnepélyes keretek között tettek esküt Cegléden, Hódmezővásárhe­lyen, Kaposváron, Tatán, Veszprémben és Szolnokon a katonafiatalok. Az ünnepi program része­ként a nap hátralevő felében országszerte színes kulturá­lis műsor várta a katonafia­talok hozzátartozóit, barátait, az érdeklődő közönséget. Hétszáznál több fiatal rész­vételével rendezték meg Szé­kesfehérvárott a fegyveres erőknél és testületeknél, va­lamint a rendészeti szervek­nél szolgálatot teljesítő fia­talok háromnapos, első or­szágos találkozóját, amelyet a KISZ KB hívott össze. A megnyitó ünnepségen — a Vörösmarty Színházban — részt vett Horváth István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, aki köszön­tötte a fegyveres testületek­ben szolgálatot teljesítő fia­talokat. Szolnokon, a Fürst Sándor laktanyában esküt tettek a kato­nafiatalok (Fotó: T. Z.) Szombaton és vasárnap Szabadtéri „játszóházzá” vált a liget Ejtőernyővel hozták a vándorzászlót Szolnokon a hűvösre for­dult időjárás ellenére szom­baton már a kora reggeli órákban füttyszótól volt han­gos a Tiszaliget. Ezúttal azonban nem az itt honos énekes madarak csivitelésé- től, hanem a stadion pályáin vetélkedő csapatok játékve­zetőinek sípjától. Reggel 8 órakor ugyanis a labdajáté­koknak hódoló iskolások és munkásfiatalok vették két napra birtokukba a terepet. Az Aranyiakat étterem par­kolójában és a Kresz-park- ban eközben motorok berreg­tek. Az Autóklub megyei autós és motoros ügyességi versenyének résztvevői az elméleti kérdések megvála­szolása után álltak rajthoz. A 4-es főúton összetorlódott járművek láttán elmondható, hogy csak a közlekedés va­lódi bűvészei érték el a je­lentkezési időpontot, így a magas színvonal eleve biz­tosított volt. A legfiatalabb korosztály számára is jutott hely. A kis­dobosok a KISZ-táborban indulhattak a sor- és váltó- versenyek elsőségéért. A test­mozgást kevésbé kedvelők is találtak elfoglaltságot, a mű­velődési központ dolgozói szabadtéri játszóházzá ala­kították át a liget központ­ját, ahol az úttörők a báb­készítés és gyöngyfűzés mel­lett a sárkánykészítés tit­kaival is megismerkedhettek. A legtöbb érdeklődőt a stadionban a fegyveres erők napja alkalmából rendezett műsor vonzotta. Mintegy kétezer néző tekintette meg az izgalmas karatebemuta­tót, az idomított kutyák lát­ványos „vizsgáját” és a fegy­veres erők és testületek csa­patainak sportvetélkedőjét. A versenyszámok között is­mert vendégművészek gon­doskodtak szórakoztassuk-^ ról. Tegnap délelőtt a hadi- technikai kiállítás vonzott sok nézőt. A legfiatalabb korosztály számárú termék szetesen a MI—8 helikopter volt a sláger. Sokan keresték fel a polgári védelem kiál­lítását is. Délután került sor a legnépesebb rendezvényre. A város iskolásainak menet- dalbemutatója valóban lát­ványos színfoltja volt a lige­ti napoknak. A záróünnep­ségen — melyen ott volt Var­ga Sándorné, a városi pártbi­zottság első titkára és Bálint Ferenc városi tanácselnök — Dedics Gábor, a KISZ városi bizottságának titkárai (érté­kelte a ligeti napokat, majd a forradalmi ifjúsági és a li­geti napok összetett pontver­senyének győzteseit tüntet­ték ki. A vándorzászlót, ame­lyet a Költői Üti Általános Iskola, a Verseghy Gijnná- zium, a Víz- és Csatornamű Vállalat és az MN 3100 ala­kulat kapott meg, ezúttal ejtőernyősök, az MN 1936-os alakulat légibemutatót tartó katonái hozták magukkal az ünnepségre. — Sz. Gy. — A haditechnikai kiállítás slágere az Ml 8-as helikopter Emelkedik egyes konzervipari termékek ára Mezögépeselnk Bábolnán A szeptember 30 és Október 3 között megrendezendő bá­bolnai napokon csaknem 250 résztvevő között ott lesz a Szolnoki Mezőgép Vállalat is* amely szálastakanmány-beta- ikarító gépeit mutatja be, többek között legújabb tár­csás, rotációs 'kaszát, amelyet az igényeknek megfelelően szállsért övei is fel lehet sze­relni. A konzervipari és forgal­mazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják a lakosságot, hogy az alapanyag- és cso­magolóanyagárak, valamint a feldolgozási költségek nö­vekedése miatt egyes kon­zervipari termékek fogyasztói ára szeptember 29-től, hét­főtől fokozatosan, a követke­ző mértékben emelkedik: Egyes gyümölcsalapú be­főttek átlagosan 9,7 százalék­kal, a sárgabarackízek 8,4 százalékkal drágulnak. Nem változik az őszibarack és a meggybefőttek, a dzsemek, valamint az egyéb gyümölcs­ízek fogyasztói ára. Egyes főzelélkikonzervek át- lagosan 6,2 százalékkal drá­gulnak, de ezek körében nem változik például a zöldiborsó- konzerv ára. A sürített pa­radicsom ára 6 százalékkal emelkedik. Néhány savanyú­ság átlagosan 11,2 százalék­kal drágul, az ecetes és a csemegeuborfka ára azonban, változatlan marad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom