Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

Nemzetközi körkép 1986. SZEPTEMBER 27. Szovßot—amerikai viszony A józan ész sikere Sevardnadze és Shultz a tárgyalások szünetében „Veszélyben van a csúcs­találkozó?" — tette fel a kérdést szeptember 22-re elő­re dátumozott számában, drámai tálalásban mindjárt a címottdalón a Newsweek cí­mű amerikai hírmagazin. Vi­szont már a lap megjelenése napján tudta a világ: a Gor­bacsov—Reagan találkozó előkészítése egyelőre folyta­tódik. Ez a leglényegesebb eleme annak a mérlegnek, amelyet Sevardnadze szovjet és Shultz amerikai külügy­miniszter kétnapos tárgyalá­sa nyomán fel lehet állítani. És ez akkor is biztató, ha a lehetőség, mint a diplomá­ciában oly sokszor, koránt­sem jelent bizonyosságot. Akár a katonaió A Shultz—Sevardnadze ta­lálkozó előzményei nagyon is ellentmondásosak voltak. Egyrészt megmutatkozott az, hogy az Egyesült Államok­ban roppant befolyásos kö­rök dolgoznak a csúcstalál­kozó ellen. Koholt vádak alapján letartóztatták New Yorkban Gennadij Zaharov fizikust, szovjet ENSZ-mun- katársat. Azt, hogy koholt vádak, nem mi mondjuk. Egyértelműen erre a követ­keztetésre jutottak olyan po­litológus-jogász szakértők, mint Robert Legwood, a Co­lumbia Egyetem Harriman Intézetének igazgatója, és Jerry Hough, a neves Broo­kings Intézettől; az utóbbi nyíltan felveti a tudatos FBI-provokáció lehetőségét. Ezt követően került sor a titkos iratok átvétele közben tetten ért Nicolas Daniloff laptudósító őrizetbevételére Moszkvában. Miközben a csendes diplomácia azon dol­gozott, hogy mindketten tá­vozzanak a fogságból, és sa­ját országuk nagykövetségé­nek oltalma alatt maradja­nak, újabb, a Szovjetuniót sértő és kihívó amerikai lé­pésre került sor. Felszólítot­ták, hogy ENSZ-misszidjá- nak 25 munkatársa hagyja el az Egyesült Államokat. Me- gintcsak a kémkedés semmi­vel sem igazolt vádjára hi­vatkoztak, amelyről köztu­dott dolog, hogy bármikor előrángatható. És megint csak egy olyan titkos szerve­zet állt az ügy mögött, az FBI, amelyről köztudomású, hogy egész története, vgzető munkatársainak egziszten­ciális érdeke szembeállítja az enyhüléssel. (Nagyon jellem­ző és elgondolkodtató egyéb­ként, hogy amikor Zaharo- vot letartóztatták, erről Shultz külügyminisztert el­mulasztották előre értesíte­ni .) Akár a katonaló, ha meg­hallja a trombitaszót, a szél­sőséges antikommunizmus megszállottái a párbeszéd azonnali beszüntetését köve­telték, pontosabban olyan ul­timátumokat, amelyek lehe­tetlenné teszik a párbeszédet. A Daniloff-ügyet kiragadták összefüggéseiből és megpró­bálták a kapcsolatok próba­kövének beállítani. Megint egyszer rekordot állított Zbigniew Brzezinski, a volt Carter-kormányzat nemzet- biztonsági tanácsadója, aki „puhasággal" vádolta Rea­gan elnököt, és azt követel­te, hogy ha már valamilyen alku következik be Zaharov és Daniloff ügyében, akkor tartóztassanak le újabb és újabb szovjet állampolgáro­kat. Másszóval bekövetkezett az, aminek előrelátásához igen nagy fantáziára lett volna szükség: a politikai Neander-völgy lakói immár Reagan elnököt is megpró­bálták „jobbról előzni”, megalkuvással vádolták, csak azért, mert egy újabb csúcstalálkozó előrevetíti a katonai feszültség csökken­tésének lehetőségét. Ilyen előzmények után ke­rült sor a 14 órás Sevard­nadze—Shultz eszmecserére. Az, hogy a borús jóslatok ilyen baljós előzmények után sem váltak valóra, és hogy mindkét részről konstruktív­nak, hasznosnak, a lényeges biztonságpolitikai problé­mák megoldását is elősegítő- nek minősítették a megbe­szélést, mindenesetre lehető­séget ad bizonyos következ­tetések levonására. Az első az, hogy a Szovjetunió nem hagyja magát az amerikai héjáktól provokálni, s nem hagyja, hogy ezek a körök diktálják politikai válaszlé­pését, és megtörhessék a párbeszédet. (Határozott s egyszersmind rugalmas volt Sevardnadze a szovjet ENSZ-képviselet elleni ame­rikai akció ügyében, amikor jelezte, hogy ha a döntést Washingtonban fenntartják, a Szovjetunió válaszolni fog, de nem fogja „érzelmi ala­pon” megtenni e lépést; a Daniloff-ügyben világosan kifejezésre juttatta, hogy le­het olyan megoldást találni, amely mindenkit kielégít.) A második az, hogy a Szovjetunió diplomáciai kez­deményezései, a jelek sze­rint, az amerikai adminiszt­ráción belül is aktivizálták azokat, akik tudják és értik: vannak történelmi pillana­tok, amelyek nem térnek vissza, s amikor keresni kell a megegyezés útját és lehetőségét. A külügyminisz­teri találkozóval egyidejűleg napvilágot látott jelzések szerint közeledtek az állás­pontok az európai közép­hatótávolságú eszközök kér­désében. Mint ismeretes, az ezügyben tett nagyvonalú szovjet indítvány már az el­ső szakaszban azt irányozza elő, hogy felszámoljanak e zónában minden ilyen esz­közt e két nagyhatalom fegy­vertárából,. tehát az amerikai Pershing—2-t és manőverező robotrepülőgépet, továbbá a szovjet SS—20-t. Azért, hogy e kérdésben meg lehessen ál­lapodni, a Szovjetunió módo­sította álláspontját a koráb­bihoz képest a francia és an­gol atomerő kérdésében. Ve­lük kapcsolatban e szakasz­ban mindössze az a köteles­ségvállalás szükséges, hogy nem növelik saját hadászati és közepes hatótávolságú eszközeiket, mialatt a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok megteszi az iménti lé­péseket Európában. Sürget az idő Természetesen nem lehet bizonyosra venni, hogy a végleges megoldás pontosan a szovjet indítvány nyomvo­nalán halad, ám szinte bizo­nyos, hogy ez volt az a ja­vaslat, amely kimozdította e kérdést a holtpontról. Ennek jelentősége azzal a jogos szovjet várakozással függ össze, hogy a második csúcs ne legyen „ismerkedési est”, hanem legalább egy-két kér­désben tényleges előrehala­dást rögzítsen. Figyelemre­méltó, hogy mind az ameri­kai, mind pedig a szovjet külügyminiszter épp ezt a problémakört nevezte a „nagy kérdések” közül a leg­ígéretesebbnek a találkozó után. Mindenesetre — noha itt is még sok akadályt kell le­küzdeni — az előrehafvdás könnyebbnek látszik, mint a hadászati fegyverek dolgá­ban. Vagyis: a középhatótá­volságú fegyverek csökken­tése jelentheti az egyik prob­lémakört, amelyre Sevard­nadze utalt, kijelentvén: né­hány fontos kérdés megérhet az aláírásra a csúcstalálkozó idejére. Más nyilatkozatok szerint körvonalazódhat egy megállapodás olyan közpon­tok létesítésében is, amelyek a nukleáris háború veszélyé­nek csökkentésére hivatot­tak, továbbá a vegyi fegyve­rek dolgában. Egy bizonyos: a Sevard­nadze—Shultz találkozó — amelyen a szovjet külügymi­niszter megállapítása szerint végülis a józan ész győzedel­meskedett — kulcsszerepet játszott abban, hogy a tár­gyalási gépezet, a maga sok helyszínével továbbra is mozgásban maradjon. Az előrehaladás, a csúcstalálko­zó feltételeinek megteremté­se az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket kíván, s azt, hogy amerikai részről is azokra a kérdésekre kon­centrálnak, amelyek a leglé­nyegesebbek. A tét nagy, az órákat a tárgyalótermekben is csak rövid időre lehet megállítani, s az idő nem vár. Fron óta ország Aláírni vagy nem aláírni? A francia politika folyama­tos szín játékában ez a „ham­leti” kérdés Francois Mitter­rand köztársasági elnök előtt tornyosul. A terjedelmes do­kumentum, amelyen az el­nök szignójának szerepelnie kell, az új választókörzeti beosztást szabályozó rende­let, amellyel kapcsolatban már hetek óta dúl a vita a franciák földjén. Ha „igen”-t mond, szentesíti azt az esz­közt, amely nem utolsósor­ban a szocialista párt szár­nyainak megnyesésére hiva­tott. Ha „nem”-et, akkor ki­teszi magát a vádnak, hogy pártérdekek érvényesítésére használja fel elnöki pozíció­ját — és valószínűleg akkor is törvény lesz a tervezetből, csak akkor parlamenti sza­vazás után, amint az az ál­lami ipar magánkézbe adá­sával kapcsolatban történt. De miért vitás egyáltalán a szavazókörzetek beosztá­sa? A probléma megértésé­hez vissza kell lépnünk né­hány esztendőt. A de Gaulle tábornok által 1958 után ki­épített francia állami intéz­ményrendszer — az V. Köz­társaság — egyik fontos ele­me a szavazókörzetenkénti, többségi, kétfordulós válasz­tási szisztéma. Vagyis itt nem a pártok által megha­tározott országos vagy me­gyei listák között osztják szét a szavazatok országos arányában a mandátumokat, hanem minden egyes szava­zókörzetben külön választási csata dúl azért, hogy ki le­gyen a szavazókörzet egyet­len képviselője a parlament­ben. Ez természetesen eleve ki­zárja, hogy az egyes pártok közötti országos erőviszo­nyok hű képe legyen a par­lament: nem azé lesz a több­ség a törvényhozásban, aki­re az országban a legtöbben szavaznak, hanem azé, aki a legtöbb szavazókörzetben győz. Az arányokat tovább torzítja az, hogy amennyi­ben a szavazás első forduló­jában senki sem szerzi meg valamely körzetben az ab- 'szolut többséget, a követke­ző héten sorrakerülő máso­Vajda Péter---------------------------Mongólia--------------------------­S zakszervezetek a közművelődésért A szakszervezeti mozga­lom mintegy ötvenéves nyíltra tekint vissza Mongó­liában, s ma tagjainak szá­ma megközelíti a 400 ezret. A mongol szakszervezetek legfontosabb feladatai között tartják számon az országos közművelődési program tel­jesítését, a lakosság szakmai és műveltségi szintjének emelését, kulturális színvo­nalának növelését. A szak- szervezetek üzemeltetik a művelődési otthonok 70, a klubok 40 százalékát. A szakszervezetek által kí­nált szakismereti, művelődé­si és kulturális programok valámennyi korosztályhoz utat találjak, s változatossá­gukkal, sokoldalúságukkal a legkülönbözőbb rétegek szá­mára is vonzóak. Sok ezer mongol állampolgár vált a könyvek barátjává az olva­sómozgalom segítségével. Rendeznek a szakszervezetek képzőművészeti bemutató­kat, tájékoztató jellegű film­vetítéseket. Napjaink követelményei­nek megfelelően a szakszer­vezetek a korábbinál na­gyobb figyelmet fordítanak a dolgozók ismereteinek gyara­pítására, korszerűsítésére. A2 oktatás e formájának kiala­kult hagyományai vannak a munkások közgazdasági is­koláiban. A tananyagot a szó legjobb értelmében az élet diktálja. A hallgatók elemzik a párt gazdaságpoli­tikájának kérdéseit, elemi is­mereteket szereznek a gaz­daságirányításról, illetve megismerkednek új gazda­ságirányítási mechanizmu­sok elméletével. Az utóbbi három évben 120 ezren fe­jezték be tanulmányaikat Az olvasó mozgalom keretében sokezren váltak könyvbará­tokká Egy aláírás tétje dik menetben már a relatív többség is elegendő — s hogy ekkor már rendszerint nem pártok, hanem pártszö­vetségek (általában a jobb­oldal kontra baloldal) küz­denek egymással. A szocialisták 1981. évi választási győzelme után ezt a rendszert az arányos sza­vazás egy sajátos változatá­val váltották fel 1985 tava­szán, s idén márciusban ez volt érvényben a törvényho­zási választásokon, amikor a jobboldal győzött. Ezt köve­tően visszaállították a ko­rábbi metódust — és közben a demográfiai változások nyomán időszerűvé vált a körzetek új kijelölése. Nem nehéz belátni: ha minden körzet mandátuma külön csata tétje, komoly hatása van annak kimenetelére, kik laknak az adott körzet­ben — illetve hogyan oszt­ják meg a lakosságot a kör­zetek között. Ha például négy szomszé­dos választókörzetben ko­rábban nagyjából egyenlő erőkkel állt egymással szem­ben a jobb- illetve a balol­dal, s két-két mandátumra számíthatott, egy ügyes át­csoportosítás elérheti, hogy a baloldal nagy fölénybe kerül egy helyen, viszont kisebb­ségbe a másik háromban — és így elveszít egy mandátu­mot. Vagyis egy munkáskör­zet esetleg egy választókör­zet lesz, hogy ne vigyenek el szavazói egy jobboldali mandátumot, vagy éppen el­lenkezőleg, feldarabolják mások között, s így a balol­dali voksok elvesznek. Char­les Pasqua belügyminiszter egyébként az ilyen vádak el­kerülésére felajánlotta az el­lenzéknek, hogy vegyen részt az új választási térkép kirajzolásában: mivel azon­ban a döntő szó mégis a kor­mányé, ezt egyöntetűen el­utasították. Nem nehéz felmérni azt sem, hogy ez a választási rendszer elsősorban a kisebb pártokat sújtja: a baloldalon a kommunistákat, a jobbol­dalon pedig a demagóg. Híj­fasiszta Nemzeti Frontot — nekik lesz a legkevesebb esélyük arra, hogy egy-egy választókörzeten belül ab­szolút többségbe kerüljenek. Ha a jelenlegi szavazati ará­nyok változatlanok marad­nak, arra számíthatnak, hogy képviselőik száma a legkésőbb 1991-ben esedékes legközelebbi parlamenti vá4 lasztáson a jelenleginek legalább a felére csökken. Éppen ezért abban az eset­ben, ha az új választókörze­ti felosztás a parlament elé kerülne, korántsem lenne biztos, hogy a Nemzeti Front ugyanúgy a kormányt támo­gatná, mint az államosítási törvény esetében tette, rá­adásul a két koalíciós part­ner, az RPR és az UDF kö­zött is voltak viták a válasz­tókörzetekről: így az ügybe bele is törhet a kormány bicskája. Ezért taktikai szempontok arra indíthatják Mitterrand elnököt, hogy ne írja alá a szöveget — ezzel azonban komoly válságot robbantana ki, holott eddig a politikai társbérlet az ő esélyeit nö­velte. Egy legutóbbi közvé­leménykutatás ugyanis azt a furcsa eredményt hozta, hogy a (legkésőbb 1988-ban ese­dékes) elnökválasztás első fordulójában a jobboldal kü­lönböző jelöltjei együtt a voksok 55 százalékával ugyan többségre tennének szert, de a második forduló­ban ő győzne, mert a jobb­oldal megosztott. Egy ilyen sikerhez, emlegetik mind gyakrabban a szocialista po­litikusok, Mitterrandnak már a konszenzus megteste­sítőjének képében, s nem a „baloldal” embereként kel­lene fellépnie — a kommu­nistákkal való szocialista szövetség amúgyis felbom­lott. «'i Az aláírás megtagadása esetleg ezt a konszenzus-ké­pet rombolná le — az alá­írás viszont a kormányra mérhető csapás esélyét sza- lasztaná el, a parlamenti vá­lasztásokon pedig a kor­mánypártok sanszait növel­né. Választani nehéz — mert nemcsak választókörzetekről van szó. Bar ács Dénes Fiatal olvasók a főváros központi gyerekkőnyvtára előtt ezeken az iskolákon. Jelen­leg a foglalkoztatottaknak mintegy a negyede látogatja a tanfolyamokat. Az iskola elvégzése sokfé- munkahely, mind a dolgozó le haszonnal jár mind a számára. Azok, akik részt vettek a közgazdasági kép­zésben, aktívabbak társaik­nál, alkotóbb szellemben igyekeznek ellátni munkakö­rüket. A VII. ötéves tervben, 1980 és 1985 között a közgaz­dasági iskolákba járó mun­kások és mérnökök a haté­konyságot és a munkamegta­karítást szem előtt tartó öt­leteikkel, eljárásaikkal több mint 174 millió tugrlk (kb. 720 millió forint) értékű hasznot hoztak a népgazda­ságnak. A mongol szakszervezetek költségvetésüknek 30 száza­lékát minden évben kultu­rális és oktatási célokra for­dítják. A közművelődési ter­vek valóra váltását az állam az előző öt évben 10 milliárd tugrikkal (40 milliárd forint) támogatta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom