Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP. 1986. SZEPTEMBER 27. A Néplap vendége: Zaemberl látván mérnök-ezredes, a Kllllén György Repülő Műszaki Főiskola Mindennapi kenyerünk parancsnoka A hivatás vonzásában BeszoLgetésiünk végéin óhatatlanul Kazinczy szavai jutottak eszembe: Szólj, s megmondom, ki vagy. Ebe tanként ugyanis néhány szóból, egy huzamosabb beszélgetésiből vászon t miindenlképpen itülkrö- ződiiik az. emlber gondolkodás- módija. áililásfagilaiása, élst- feüfógása. Ezért könyvelem tel a Zsemberi Isitvóm mérnök-ezredessel, a Ki Ham György Repülő Műszaki Főiskola parainesinotoval folytatott beszélgetést úgy, hogy sikerült megjsmeirlkiedm egy olyan katoinatisztitteL, aki méltó képviselője a néphadseregnek. Beszélgetésünk — dióhéj ton — a következekben, zajlott: — Gyermekkori álma testesült meg a repülőtiszti hivatással? ■ — Nem egészen így történt. Fiatal szakmunkás voltam a MÁVAG-ban, amikor hallgatókat toboroztak a Vasvári Pál Repülő Műszaki Tiszti Iskolára. Gyermekfco- morntól kezdve érdekéit a technika, ez volt az indító ók. Idököczben aztán megszerettem a repülést, és életefljs- memmé vált a tiszti hivatás. — Mit jelentett ez az ön számára? — Többek között azt, hogy a hadsereg ösztöndíjasaként elvégezhettem a Budapesti Műszaki Egyetem járműgépész szakát — És mit csinált a diploma megszerzése után? — Különböző repülő csapatoknál szolgáltam, és közben tanultam. Jelképesen huszonhét évig ültem összesen az iskolapadban. Az egyetem mellett hosszabb-rövüdebb hazai és külföldi tanfolyamok és a marxizmus—leni- nizmus esti egyetem elvégzése jelentette ez. öt éven ót részt vettem az egyetem mérnök-továbbképző tanfolyamán is. A hadseregben lett párttag! Különböző tisztségeket viselt a párttestü letekben. Azt mondta énről: — Munkánk jellege is olyan, hogy nem ltehet szétválasztaná a szakmai és a politikai fieitadafokat. Párt- megbázatásomat igyekeztem — és azt teszem ma is — becsülettel teljesíteni. Gyermekei követték példáját. Lánya a szolnoki pedagógus KISZ-bizotJtság titkára, a fia szintén párttag. Mellékesen szólva várostervező építésziként Kisújszállás fejlesztési tervét készíti. A Kálidén főiskolán nemcsak a hadsereg számára képeznek szakembereket, hanem a Közlekedési Minisztériumnak is. Elzárt tettem fel a kérdést: — Milyen a főiskola képzési szintje? — A mai technikai követelményeknek megfelelő, következetes, célirányos tevékenység jellemző az itteni tanári kanra. A képzés feltételrendszerének megteremtése és mind: jobbá tétele annak köszönhető, hogy az itt dolgozó teljes állománynak és előpárolnak egyaránt szívbeli szerelme — ha Lehet így fogalmaznom — a repülés. Következésképpen munkájukban nem a munkaidő a maghatározó, az oktatás módszertana sokat fejlődött az utóbbi években. Példaként említhetem, hogy tv- lánoot alakítottunk ki. Hasznosítjuk a Budapesti Műszaki Egyetem és a többi főiskola tapasztalatát, — ideértve a szocialista országok katonai főiskoláit is. Főiskolánk képzési színvonala jó, amire bizonyság az, hogy az innen kikerülők hosszabb távon is megállják helyüket. Szeriintem ez a meghatározó. Nálunk a szakismeretiek nyújtása mellett az emberi tartás kiaLakítása, a politikai képzés, a hovatartozás tudata az elsődleges. Örülök ammalk, hogy az innen kUkerülők tevékenységében, magatartásában testet öltéinek céljaink. Élénken kiveszik részüket a politikai munkából, törvénytisztelőik, kulturáltan élnek. Végső soron ezek ad ják az ember értékét. Ezek alapján érezzük, hogy főiskoláink megfelel a társadallmá elvárásoknak. — ön nemcsak a főiskolának, hanem az eg|ész szolnoki helyőrségnek a parancsnoka. Ez a 'beosztás is pluszmunkát jelent önnek... — Szerencsére — egyébként ez így természetes — a többi alakulat parancsnokával tisztességes, jó kapcsolat alakult ki, aminek betudhatóan az ügyiek intézésében nincs különösebb gond. Jó módszernek bizonyult, hogy nem misztifikáljuk az ügyintézést, az állománynak megmondjuk például, hogy ki miért topott lakást. Mindez természetesen nem jeleníti azt, hogy nincsenek megoldásra váró gondjaink. A fejlődő igények, a változó csa- láriszámok miatt .például minőségi lakáscserék kellenének, de ezekre csak hosszabb távon számíthatnak. — És milyen a kapcsolatuk a várossal? — Kiindulhatok abból is, hogy a néphadsereg éLneve- zés eleve feltételezi a kapcsolat mindkét részről, történő ápolását Együttműködésünk a megye és a város vezetőivel a kölcsönös jószándékon alapul. Élve az alkalommal ezúton is megköszönöm segítségüket. Magukénak telkiintik a főiskolát, amit érez az egész itteni állomány. Ezért vesz részt tevékenyen a társadalmi munkáiban., a közéletben, a város sport- és kulturális rendezvényein. Külön kiemelném a rendőrséghez, a mumlkáscJr- séghtez és az MHSZ-hez fűződő jó kapcsolatainkat. Egyébként azt szoktam mondani: az. hogy ilyen jó egészségi és idegállapotban vagyok, az tesrbi adottságaim mellett annak is köszönhető, hogy segítőkész megértésre találók mind a megye, mind a város vezetődnél. Simon Béla „Kenyér: gabonafélék lisztjéből sült, erjesztett tészta, az "újkorban alapvető néptáplálék. A falusi lakosság és a városi családok egy része a 20. századig maga készítette, bár a sütőipar már igen korán jelentkezett... A hazai kenyérkészítésben a jól lazított, domború kenyeret adó erjesztésnek, tésztakészítésnek is legcélravezetőbb megoldásai dominálnak, amelyek az újkorban Európa- szerte egyre inkább előtérbe kerültek, de kizárólagos érvényre máig nem jutottak.” — íme, egy meglehetősen pontos meghatározása a kenyérnek, illetve a kenyérkészítésnek. (Néprajzi lexikon) Kinek-kinek mást jelent A fenti meghatározást — mai életünk alapján — ki-ki szakmájának, életkorának, beállítódásának, érdeklődésének megfelelően tovább tudná bővíteni. Az orvos például a korszerű táplálkozás fontosságára hivatkozna, a mértékletes kenyérfogyasztásra intene; az üzletvezetők a még jobb, még egyenletesebb kenyér és péksüteményellátást emlegetnék; a táplálkozási szokásokkal foglalkozó szociológus fontosnak tartaná megjegyezni, hogy a magyar családok túlnyomó többsége „túlbiztosítja” magát kenyérből, s a maradék másodlagos felhasználása nincs megszervezve. A nyelvtant, stilisztikát tanító pedagógus kétségkívül a kenyérhez fűződő, azzal kapcsolatos kifejezéseket is megemlítené, hozzátéve, hogy szimbolikus, mély jelentéstartalmakat hordoznak (kenyértörés, kenyerespajtás stb.). A sütőipari szakember pedig — kesernyésen — azt jegyezné meg, hogy munkájukról leggyakrabban az új kenyér ünnepe táján esik szó, a szürke hétköznapokban pedig rendszerint akkor, ha a megszokottnál rosszabb minőségű kenyér kerül a boltokba, vagy — ne adj isten — akadozik az ellátás. Szolnok megye: élen a fogyasztásban Balogh Sándorral, a Szolnok Megyei Sütőipari Vállalat Kenyérgyárának vezetőjével átbeszélgettünk egy délelőttöt. A 41 éves szakember több, mint huszonöt éve dolgozik a szakmában, s annak idején sem véletlenül választotta ezt a kenyérkere- sö foglalkozást — édesapja pék volt, sőt igazgatója a jogelőd vállalatnak. Nemcsak a szakmát ismeri tehát kitűnően, hanem mindazt, ami vele összefügg. Nem pusztán az érdekesség kedvéért jegyezte meg, hogy Szolnok megye lakosságának kenyérfogyasztása, jóval az országos átlag fölött van. Az köztudomású, hogy a világon Magyarországon fogy egy lakosra átszámítva a legtöbb kenyér; ebből tehát az is következik, hogy a szű- kebb pátriánkat lakó nép — az alföldi kenyérkultusz továbbélése ez — a világ legtöbb kenyeret fogyasztó csoportja. A megyében dolgozó orvosok tudnának ennek a ténynek a hátrányos következményeiről beszélni. Egy sütőipari gyár vezetőjének viszont a fogyasztó igénye, kívánsága szent. Egy vállalat akkor működik jól, ha a piaci igényekhez alkalmazkodva, nyereségesen termel. A számok önmagukért beszélnek: tavaly húszmilió forint volt ebben az időszakban a vállalat nyeresége, az idén már harmincmilliónál tartanak. „Csak 8zójás...” A vállalat gyáraiban, üzemeiben az év első hét hónapjában 21 ezer 160 tonna terméket állítanak elő. Ám — és ez kedvező jel — ezen az óriási mennyiségen belül minden korábbinál jobb a különleges és házijellegű kenyerek aránya, illetve azoké a termékeké, amelyek jobban illeszthetők a korszerű táplálkozás rendjébe. — Minden apró sikernek örülnünk kell — mondja Balogh Sándor — hiszen a kenyérfogyasztó szokások, hagyományok rendkívül lassan változnak. Minden új termék elfogadtatása — lett légyen bármilyen jó — nehéz dolog, nem pusztán technológiai kérdés. — A szójás kenyérrel sem ment könnyen... — Igen, ez akár tipikus példa is lehetne arra, hogy egy-egy kezdeményezésünk végkifejlete milyen bizonytalan. A szójás kenyér tetszett az egészségügyi szakembereknek, sőt mindenkinek, aki megkóstolta. Mégis: le kellett állítanunk a gyártását, a legutóbbi időben mindössze 20—30 darabos megrendeléseket kaptunk. Ezzel együtt sem vallottunk kudarcot: a szójás kenyér gyártására bármikor készek vagyunk, a technológia és az alapanyagok adottak.; ha a kereskedelem — illetve a fogyasztó — olyan mennyiségben igényli, hogy megéri gyártani — akkor gyártjuk. Szakmunkások — utánpótlás Mintegy közbevetve, de a fogyasztói szokások zűrzavarának példázatául, egy rövid történet — saját példatárból. Váratlanul érkeztem rég látott ismerősömhöz, aki invitált, vacsorázzam náluk. Házikolbász, szalonna, libazsír, hagyma, uborka, paradicsom — tehát „igazi estebédre” való epe- és gyomorkímélő ételek — sorakoztak a hófehér abroszon. Majd a mentegetőzés a feleség részéről, amikor megjelent a szeletekkel megrakott kenyerestállal: — Ne haragudj, csak szójás kenyerünk van... A szolnoki kenyérgyárban, az egykilós vekniket sütő alagfctkemence mellett — vagy az ennek közelében — dolgozók a bőrükön érzik a szakma minden hátrányát. Pedig az üzem messze van attól, hogy a korszerűtlen jelzőt kiérdemelje. Tizenhárom évvel ezelőtt kezdték meg a termelést, ráfér a rekonstrukció. Hamarosan meg is kezdik: javítják a lisztellátó rendszert, s felújítják a tésztakészítő berendezéseket is. Nem mellékes, hogy a vállalat okosan ügyel a szakmunkás-utánpótlásra. A szolnoki gyár létszáma átlagosan 110 fő, a férfiak és a nők aránya fele, fele. További adatok: a vállalatnál dolgozók 30 százaléka harminc éven aluli. Mindez nem a véletlen eredménye. A szolnoki kenyérgyárban, amelyik több, mint 100 ezer ember alapvető élelmiszeréről gondoskodik, mindössze kilencen tartoznak az úgynevezett adminisztratív állományhoz. A döntéshozatalban is részt vevő négy művezető közül három e riport megjelenésekor még nem töltötte be a 30. életévét. Pásztor Lajos művezető jövőre lesz 30 éves, sütőipari szakmunkás: — Ez az első s valószínűleg az utolsó munkahelyem is: a Kassai Üti Általános Iskolába jártam, kaptunk egy körlevelet, hogy lehet jelentkezni a nagykőrösi élelmiszeripari szakmunkásképzőbe. Mit mondjak?! Én pékséget közelről addig soha nem láttam. Kijöttem ide érdeklődni, a körülmények nem voltak riasztóak, az ösztöndíj is csábított, — azt hiszem 250 forint volt — elvégeztem. Eredetileg én is a 70-es évek elején divatos szakmák — autófényező, autólakatos — valamelyikét szerettem volna elsajátítani. De nem bántam meg, hogy ezt választottam... A Tiszatójl góemkóban Pásztor Lajossal sajátos körülmények között találkoztunk. Délután egy órára érkezett a gyárba, hogy este 6-ig, mint a Tiszatáji vgmk tagja „gyűrje az ipart”, vagyis a kétkilós, nagyon finom, kézimunkát igénylő „Tiszatáji” készítéséből vegye ki a részét. A „Tiszatáji” két év előtt BNV-díjat kapott, a vásárlók (kenyér- fogyasztók) megszerették. Amikor beszélgetünk, az apró irodába belép Nádudvari Antal, a „Házikenyér’’ vgmk vezetője — egy lisztes kézfogás erejéig, ö 1954. óta dolgozik itt. Hármasban rakjuk össze a „tiszatájas” eredetét, egy-egy szép kétkilós példány történetét: — A dagasztást gép végzi, aztán a feladás már kézzel történik, a virgolás vagy gömbölyítés szintén, aztán jön az abslagolás, vagyis a hosszformázás, utána a tészta 50—60 percig kel a szakajtókban. Utána jöhet a kemence — ahol a feladás és a leszedés is kézimunkával zajlik. Mindez röviden a „Tiszatáji” rövid története. Mindamellett nem árt megjegyezni, hogy ebben a kenyérben rozsliszt is van, s egy lisztjavító adalékanyag is. Egészséges, 73 órára garantált minőségű, remek formátumú kenyér. Pásztor Lajost kérdezem: — Milyen kenyeret vesz a boltban ? — Csakis Tiszatájit. A feleségem és a két fiam is azt szereti a legjobban. Rólam nem is szólva... A kenyérnek: lelke van A szolnoki kenyérgyár egy éjszakai műszakja, több mint látnivaló: be kell szívni az illatát. Vajjal, margarinnal készülnek a sütemények, s ki gondolná, hogy a Sio- zsemle a ragyogó minőségű Citopan szárított kovásszal készül, s az adalékanyagok között egy ascorbin-savat tartalmazó sűrítmény is szerepel, nem C-vitamin tartalma miatt, hanem mert a „tészta fejlődését” segíti. S ha már itt tartunk: le kell számolnunk egy nosztalgikus érzéssel. „Van „lelke” a gyári kenyérnek is. Ha a szükség úgy kívánja — használják a kovászmagot. „Az érett tésztát időről-időre visszatápláljuk — mondja és csinálja a mai kenyérgyári szakember — különösképp figyelünk erre a meleg nyári hónapokban.” Minderről a gasztronómia jeles ismerője, Kövi Pál így ír: „A mai ember nagy üzletekben vásárolja meg mindennapi kenyerét, s az nyilván hedet szép is, jó is, változatos is, hiszen érti a dolgát az, aki készítette. De néha bizony úgy érzem, hogy ebből a bolti kenyérből hiányzik valami. Talán éppen a lelke.” Ha hiányzik: bizonyos, hogy nem azokon múlik, akik a kenyereket készítették. Vágner János Omx a oaónak- kikötőben Fotó: fT. K. L.
