Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1986. SZEPTEMBER 20SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Megnyílt az őszi BNV

(Folytatás az 1. oldalról)

Bizottságának első titkára is. A vásárlátogatás során természetesen megyei kiállítókat keresett fel. Mint ismeretes, nagy iparvállalataink

— a martfűi Tisza Cipőgyár, a jászberényi Hűtőgépgyár, a Tiszamenti Vegyiművek — termékei mellett a megye tanácsi ipara, valamint tizennégy ipari szövetkezete is a kiállítók között volt.

— Tiszta szívvel gratulálok a BNV-díjhoz — állt meg a Tiszamenti Vegyművek hatalmas mosószeres tárlata előtt a megyei pártbizottság első titkára. Szalai László vezérigazgató és munkatársai azonnal elmondták, hogy azért is örülnek a Tomi-Gá- la BNV-díjának, mert a háztartás-vegyiparban a Gála az egyetlen BNV-díjas termék. Ugyanők mondták el örömmel azt is, hogy a legújabb mosószerük, a Tomi-Korall a Kiváló Áruk Fórumán is megfelelt, s az ezt tanúsító védjelet még a megnyitó napján átveszik.

— Nagyon szép a sok T"|za cipő — mondta az A pavilonban Maczó László vezér- igazgatónak Majoros Károly.

— Megjegyzem, sok jót hallottam az új szolnoki boltjukról is, amely remélhetőleg ezután még jobban bemutatja majd a nagyüzem termékskáláját.

A Szolnok Megyei Tanács Építőipari Vállalatának vezetői szabadtéren mutatják be a C—200 gyorslakóházat. A megyei pártbizottság első titkára nagy érdeklődéssel

BNV-díjas a Tomi-Gála, Kiváló Áru a Tomi-Korall. Ehhez csak gratulálni lehet — mondta Majoros Károly a Vegyiművek vezetőinek (Fotó; Nagy Zsolt)

nézte meg — a Szotév vezetői szerint egy hónap alatt felépíthető — 82 négyzetméter alapterületű, családiháznak is kiváló szerkezetet. A házon felirat hirdeti, hogy a ház szerkezeti ára 374 ezer forint, de természetesen mire teljesen fölépül, körülbelül 900 ezer forintba kerül. Mint mondják, Martfűn három ház ebből a szerkezetből már épüllőben van.

Megyénk kiállítóinak is újdonság az elmúlt esztendőkhöz képest, hogy az ipari szövetkezetek egy födél ala& mutatják meg a kézművesség szép termékeit, valamint a népművészet és a háziipar remekeit. Az idei őszi BNV-n Szolnok megye 14 ipari szövetkezete állít ki a 16-os pavilonban. Szikszai Júlia Kiszöv-elnök e szövetkezetek nevében köszöntötte Majoros Károlyt, s mutatta meg a karcagi, a kisújszállási, a törökszentmiklósi, a szolnoki és a jászárokszállási ipari, illetve háziipari szövetkezetek kiállított termékeit, amelyek közül a megnyitó napján négyet az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa plakettel tüntetett ki.

Megkezdődött az édes szezon

~A répa nyomában kampány első napján

Újsághír: szeptember 18-án kezdődik a Szolnoki Cukorgyár h’eitvemharmadik 'kampánya.

Így hát azon a reggelen mi is a gyár felé vesszük utunkat kollégámmal. A nagyüzem közelében már hallani a gépek duruzsolá- sát, s megcsapja orrunkat a répa Illata. A kapuhoz érve a portásnő talán illendőségből kérdezi: Kát keresnek? Hová mennék? S mintha a válasz már nem is érdekelné, rögtön* fordul vissza a szobájába.

Az igazgatói Irodában csak pár percet időzünk, majd elindulunk mi is a répa utján. Kalauzolásunkra Király Lászüóné, a gyár munkavédelmi vezetője vállalkozik. Az udvaron járunk. Az ipari vágányok fényes kígyói (sziszegve tekergőznek a súlyos aoélfcerekek alatt. Répával megrakott vagon csikorog el előttünk. De a négyes kapunál is nagy a forgalom. Ott a közúton érkező szállítmányok sorakoznak. Gyorsan végeznek a súljymé- réssel, majd a teherkocsik a míinita-devő helyre araszolnak. Egy karos — leginkább mini daruhoz hasonlítható — szerkezet jókora adagot harap ki a szállítmányból, majd ezt a mennyiséget bezsákolják és azonosító számmal látják el a masina körül sürgölődő emberek.

Amikor észrevesznék bennünket, egyikőjük megszólal: — Azt hittem már, hogy szondáznak — bólint a fotós kollégám táskája felé. Aztán amikor látja, hogy erről szó sincs, még hozzáteszi: — Tudják, ugyanilyen táskában hordják az alkoholszondát is.

Jót mosolygunk a dolgon, s pár perc múlva már a laboratórium ajtaján kopogtatunk. Belépve a helyiségbe megcsap a melteg. Az asztalok előtt lányok, asszonyok, kezük boszorkányos gyorsasággal dolgozik. Ezen a helyen sok minden eldől, hiszen a mintákból ügyes masinák segítségével itt határozzák meg, hogy tnefanyi a répa cukortartalma, a méréseknek alapján fizetik a szállító cégeket. Itt mérnöki

pontossággal különítik el az egyes mintákat. Szükség is van erre. hiszen a Szolnoki Cukorgyárba öt — így Pest, Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megye *— 45 gazdaságából: érkezik a termés.

Ismét az udvaron lépdelünk. A távolban érdekes szerkezet hívja fel magára a figyelmet. Két, saját tengelye körüli forgó toronyszerű építményt látunk, amelyekből karok nyúlnak ki, azokból pedig vastag sugárban ömlik a víz. Ennek segítségéved szabadítják meg rakományaiktól a teherkocsikat. Aztán a lemosott répaflajek belekerülnek egy földalatti csatornába, amelyben erős víznyomással juttatják el a 300 méterrel odébb lévő fca- parószalagokig. De előtte még keresztül viszik a víz hátán* utazó termést egy igazifogó rendszeren aniniaik érdekében, hogy onnan már cisak tiszta rápafejek kerüljenek tovább.

Egy kisebb épülethez — a víztelenítő szSvattyúházhoz érkezünk. A létesítmény nevéből is következtetni lehet tán arra, hogy itt válik el először a répa és a víz útja. S a kihordó szalagok már ontják is* a termést a tárolókba. Tekintélyes mennyiség elfér azokban, hisz kettő van belőttük. Az egyik 4300 vagon, míg a másik 3000 vagon répa befogadására alkalmas.

De a répafejek még itt sem ússzék meg szárazon a dolgot, hiszen indul a vízágyú, s a nagy nyomás be- lesodorja a cukornakvalót egy újabb csatornába, amelyen keresztül már bekerülnek a feldolgozó üzembe.

A hatalmas ajtón belépve a fejünk fölött mint a lián úgy kiúsznak erre-arra a különböző vastagságú csővezetékek. Az *500 vagonos napi teljesítményre képes répamosó propellerjei megállás nélkül kjaverik-kavárják a vizet, majd a liften — a ré- pafelidottgozón — keresztül felkerül a megtisztított termés a harmadik emeleti répavágó hengerekbe, onnan pedig a fettaprított szeletek útja a répafőzőbe vezet.

Innen már azonban nem

lehet követni, eltűnik a szemünk elől a termés. Bármerre nézünk, óriási berendezéseket. kazánokat látunk amelyeket körülölelnek különböző vezetékek. kapcsolók, mérőórák.

Ezért talán nem is véletlen, hogy a szakemberek úgy dmilegetifc a cukorgyártást, mint az élelmiszeripar nehéziparát, hiszen drága be- rendézésekbeln készül a cukor. Ennek bizonyítására talán elég csak annyit megjegyezni, bogy a szolnoki gyár állóeszközeinek értéke meghaladja a másfél milliárd forintot.

Fenn a raktáriban élénk tesznek egy kiló kristálycukrot. Abból a répából, amit odalenn láttunk 16 óra múltán ugyanilyen hófehér kristályszemek lesznek.

Megkezdődött az „édes élet” a Szolnoki Cukorgyárban.

N. T.

Tlsza-boltokból dupla monnylaóg

Nem maradnak csak a kaptafánál

Versenybe száll a vevőért a martfűI cipőgyár

„A gyárak csak ezeket a termékeket kínálják”; „akereskedőktől soha nem tudjuk meg, mit venne meg szívesen a vásárló, mit érdemes gyártani?” — hallottuk számtalanszor a magyarázkodást, amikor a cipőboltok szegényes választékát valamilyen fórumon szóvá tették a kereskedelmi vállalatok, illetve a cipőgyárak illetékeseinek. Az érvek évek óta nem változtak, és még azt sem mondhattuk, nincs igazuk a magyarázkodóknak. A helyzeten azonban ez mit sem változtatott: jártunk abban, amit a boltokban kaptunk, hogy a pénzünkért tetszetősebb lábbelit szeretnénk, úgy éreztük alig érdekel valakit.

A vásárló már kevesebb

Ma azonban mintha változásit „szimatolnának” a cipőszakma képviselői. Néhány napja Maczó Lászlóval, a Tikereskedő pedig mindenekelőtt készletein akar túladni, ha már megvette a gyártól. Az üzlet megy — hiszen valamiben mindenkinek járnia kell — a „színjáték” rendezője azonban korántsem a vásárló. Nem túlzás azt állítani, hogy egy-egy gyár lábbeli-választékának divatossága, korszerűsége inkább az ott dolgozók szakmai önbecsülésén, igényességén múlik, mint a vásárló ítéletén.

Nagyon is fontos dolog persze, ez a szakmai igényesség, a gyártók erős versenyében azonban csak a piacon dől el, hogy a modelleket és a technológiákat tervezők elképzeléseit jó üzlet-e megvalósítani. A versenyben az győz, aki előbb tudja megszerezni a döntéshez szükséges információkat. Éppen ezért döntött úgy a Tisza Cipőgyár vezetősége,, hogy a „Tisza” márkaboltok számát megduplázza. Ma 20 „saját” üzlete működik a vállalatnak, az idén újabb hármat nyitnak, jövőre pedig már 40

Felvételünk a martfűi Tisza Cipőgyár szolnoki mintaboltjában készült, mely a tavasszal

költözött a vasútállomás szomszédságában lévő Csanádi körútra Fotó: Mészáros

sza Cipőgyár , vezérigazgatójával arról beszélgettünk, hogy egy-két év múlva a cipőgyártóknak — csak ma tűnik túlzásnak a kifejezés — verekedniük kell a vásárlókért. Mire alapozta véleményét az ország legnagyobb cipőgyárának vezetője? Számos jelenség teszi szinte biztossá a nekünk, vásárlóknak biztató változást. Évek óta mind kisebb részét költik a lakossági jövedelmeknek ruházati cikkekre, cipőre, a kereslet abszolút csökkenése mellett azonban a piac átalakulása is rontja a hazai cipőkészítők értékesítési esélyeit. A magyar üzletekbe egyre több lábbeli kerül a viszonylag olcsón dolgozó, fejlődő országok üzemeiből, a cipővásárlók közül mind

kodják őket, arról még a következő börzén is alig hallunk”.

A fogyasztók igényeit a kiskereskedők talán ismerik, a boltok pultjaira azonban csak az az áru kerülhet, ami már ott van a nagykereskedelem raktáraiban, a nagyilyen boltban vásárolhatnak az ország különböző részein. Ha a „program” befejeződik, egy esztendő múlva évi 1,700 milliárdos belföldi forgalmának nem 10—12 százalékát, hanem egynegyedét bonyolítja üzlethálózatán keresztül a vállalat.

Számit a nyereség la

Ülést tartott

a megyei képviselőcsoport

Az országgyűlési képviselők Szolnok megyei csoportja tegnap délelőtt ülést tartott. A képviselők tájékoztatót hallgattak meg a foglalkoztatási rehabilitáció megyei helyzetéről és a további feladatairól. A tanácskozáson dr. Ignácz István, a megyei tanács vb egészségügyi és szociálpolitikai osztályvezetője adott áttekintést e humánus feladat megyei helyzetéről.

Magyar — szovjet járműipari szerződés

Lada Samarák Is érkeznek

Tegnap a Mogürt Külkereskedelmi Vállalat székházában aláírták az 1987. évre szóló magyar—szovjet járműipari megállapodást.

A szerződés alapján a két ország közötti autóipari árucsere jövőre 936 millió rubelt tesz ki. A magyar kivitelben 7600 különböző típusú Ikarus autóbusz, 750 lakókocsi, továbbá autóbusz-pótalkatrészek szerepelnek, míg a Szovjetunióból 4750 haszonjármű importjára nyílik lehetőség. A szovjet személy- gépkocsikból 1987-ben 28 ezer érkezik hazánkba, ebből 27 ezer Lada, a többi Volga és UAZ terepjáró. A legújabb elsőkerék-meghajtású, új vonalú karosszériával készülő Lada Samara személygépkocsikból 500-at vásárolt a Mogürt.

A legfontosabb cél: minél előbb megtudni, hogy a fogyasztók melyik Tisza-ter- méket keresik leginkább. A 20 márkaboltban (és csak itt) rövidesen árusítani kezdik például a gyár legújabb sportcipőit, a négy modellből 45 ezer pár kerül a 20 üzletbe. Ekkora tétel kelendőségét — a hetenként érkező bolti jelentések alapján — elemezve, már megalapozottan lehet következtetni arra, hogy melyik modellből mennyit érdemes gyártani. Még pontosabban „szondáz- hatók” a fogyasztói igények nagyobb üzlethálózat forgalmi adatait feldolgozva.

A saját kereskedelmi hálózat legfőbb értéke .a termelési döntéseket megalapozó gyors piaci információ, a márkaboltok azonban közvetlenül is hoznak pénzt a vállalatnak. A kereskedelmi vállalatokkal közösen üzemeltetett vagy bérelt helyiségben működö üzletekben ugyanis a 12—16 százalékos árrésnek csak a felét „viszik el” a költségek, a megmaradó nyereség a termelés fejlesztésére fordítható. Az sem lényegtelen, hogy a „hálózat” jól szolgálja a vállalat hírnevének öregbítését, hiszen a Tisza-boltokban mindig kapható lesz a martfűi gyár minden állandó terméke, nyáron is vehetünk pvc- csizmát, az ígéretek szerint, például a 23-as gyermekcipő sem lehet hiánycikk. Sőt, a vásárlók idejének kímélése érdekében néhány, Martfűn nem készített terméket, például női alkalmi cipőt is árusítanak majd.

Nincs kire fogni

Biztos kényelmesebb lenne a martfűieknek is, ha maradnának csak a kaptafánál, és a kereskedelmet meghagynák a „szakvállalatoknak”. Főleg, akkor jut ez az ember eszébe, ha utána gondol és rájön, az ország minden részén lévő boltok ellátásának megszervezése meglehetősen munkaigényes és nem is olcsó teendő, hogy a választék hiányát ezentúl már nem lehet a megrendelőre fogni. Ráadásul a boltoknak megfelelő árukészletet kell tartaniuk (eddig ez a kereskedők gondja volt), ez pedig

pénz nélkül nem megy. Szerencsére Martfűn nemcsak arra jöttek rá, hogy közelebb kell a vevőkhöz kerülniük, a terv valóraváltását segítő ötleteik is voltak a vállalati szakembereknek. A készlet- növekedés finanszírozására 40 millió forint értékben hamarosan kötvényt bocsát ki a Tisza Cipőgyár. A piaci helyzetének kedvezőtlenebbé válásával fenyegető új jelenségek ellen, a kínálkozó új eszközöket is alkalmazva harcol.

V. Szász József

többen költik import árura pénzüket. A hazai kereslet csökkenését ellensúlyozni, a kapacitásokat továbbra is kihasználni — vélekednek Martfűn — lehetetlen csak a szocialista és a tőkés exportot növelve.

A hazai vevőket kell megtartani, erre azonban csak a vásárlók igényeit pontosabban ismerő üzemeknek van esélye. Több, a cipők kelendőségéről szóló, a legkeresettebb modellek kiválasztását segítő, gyors piaci információra van szükség — ezeket megkapni azonban ma, a hazai kereskedelemtől szinte képtelenség. „Igaz, félévenként megrendezik a cipőbörzét — mondta el Maczó László —, de itt általában csak a nagykereskedők ízléséről tudunk meg valamit. Nem panaszkodhatunk, a Tisza modelljeiből a börzéken elegendőt rendelnek, de hogy az eladott cipők hónapokig a nagykereskedelem vagy a boltok raktáraiban porosodnak vagy azonnal szétkap-