Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-07 / 185. szám

1986. AUGUSZTUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Kunhegy esi Vízgépészeti Vállalat tő profilja az Ivóvízellátó és szennyvíztisztító berendezések gyártása. A nagy méretéi gépelemeket Is az üzemben forgácsolják (Fotó: T. K. L.) Szabadságok ideién is Termel a gyár Nyár, kánikula, üdülés — utóbbi helyett nem ritkán munka —, és erről minden munkahelyi vezetőnek máris a nyári szabadságolások „ug­ranak be". Az idén ki fog megsértődni, mert nem ak­kor mehetett, amikor akart; kinek mondjon az idén ne­met, és azt hogyan mond­ja; milyen szisztéma járna a legkevesebb feszültséggel? A jól ismert mondást kér­déssé alakítva: hogy lakhat­na jól a kecske, miközben a káposzta is megmaradna? S az érdekek bizony, időn­Jászberényben Keresztesi Sándorné gazdasági igazgató- helyettessel beszélgettünk, szabadságos kérdésekről. — Természetesinek tartjuk dolgozóinknak azt az igényét, hogy családjuk körében, pi­henéssel tölthessék nyári szabadságukat. Éppen ezért, igyekszünk dolgozóink szán­dékait maximálisan figye­lembe venni. Termelésünket próbáljuk eleve úgy ütemez­ni, hogy tehermentesítsük a harmadik negyedévet, csök­kentve ezzel a keletkező fe­szültségeket. — Kell időnként nemet is mondani a szabadságigé­nyekre? — fordulok a kér­déssel Go da Zoltán műszaki igazgatóhelyetteshez, aki a beszélgetés közben toppan be kolléganője irodájába. — Természetesen vannak helyzetek, amelyekben a gyár érdekei fontosabbak, s ilyenkor vállalni 'kell a há­látlanabb szerepet is. Éppen most, a közelmúltban volt erre példa. A szerszámiüze- mümkben egy tőkés export mintadarabját kellett elké­szítenünk sürgősen, s akkor megmondtuk: amíg ez ké­szen nem lesz, senki sem mehet szabadságra! Az em­berek elfogadták, tudomásul vették, hogy ennek így kell Martfűn, a Tisza Cipőgyár­ban már több éves, jól „be­járatott” rendszere van a nyári szabadságolásoknak. A műhelyek előre, még az év elején elkészített ütemterv szerint Mennek szabadság­ra, a június 16-tól szeptem­ber 1-ig tartó időszakban. Háromhetes ciklusokban, egyszerre általában négy-öt készáru egység van távol, ami közel négyszáz dolgozót jelent. A műhelyek karban­tartását persze — ez csak természetes — a szabadságo­lások heteire időzítik. ként ütköznek. Szakszerve­zeti beutaló, amelyet csak azon a két héten lehet igény­be venni, és vállalati felada­tok, amelyek végképp nem tűrnek halasztást. Társasuta­zás, amire már februárban be kellett fizetni a részvéte­li díjat, és sürgős gyári ex­portszállítmány, amelyet idő­ben indítani kell. "'Hogyan legyen hát? Me­gyénk két nagyvállalatánál, a jászberényi Aprítógépgyár­ban, és Martfűn, a Tisza Ci­pőgyárban kérdezősködtünk: ott miként csinálják? lennie. De nem túl gyakoriak az ilyen esetek... — Egyébként — „veszi vissza” a szót Keresztesi Sándorné — mi viszonylag szerencsés helyzetben va­gyunk. Dolgozóink zömmel kétlaki emberek, akik a kör­nyező kisebb településekről járnak be, s a munkájuk mellett komoly háztáji gaz­daságuk van. Eriinek hatásá­ra jobban elhúzódik, ta­vasztól egészen őszig, a sza- Ibadságszezon. így ilyenkor nyáron nincs igazán nagy dömping. Szavainak alátámasztására néhány adatot is említ. Ta­valy a harmadik negyedév­ben átlagosan 7,3 nap sza­badságot vettek ki szemé­lyenként a gyár dolgozói, míg a másodikban 6 napot. Idén hasonló megoszlás vár­ható. Jól érzékelhető emel­kedés van tehát, de a gyár nem ürül (hét) ki. Annál is inkább, mert a kritikusnak tartott harmadik negyedév termelési terve alig alacso­nyabb, mint a másodiké. Az uralkodó szemléletmódot vé­gül is közösen fogalmazta meg a két igazgatóhelyettes: a produkált termelés az el­sődleges, és végső fokon a gyár termelési érdekei azo­nosak a dolgozók anyagi ér­dekeivel ! Az idei beosztás is jó elő­re ismertté vált, hozzá lehe­tett igazítani a nyári prog­ramot. Az ütemterv merev alkalmazásáról természetesen szó sincs. Különösen nyomós egyéni indokok, illetve fontos megrendelések miatt eltér­hetnek tőle Spáczai Gyula, a gyár mű­szaki igazgatója, e nendszer egy különös előnyéről is be­szélt. — Köztudott, hogy mi sza­lagrendszerben dolgozunk, ami az átlagosnál jobban igénybe veszi az embert. Az igazi pihenéshez, regenerá­lódáshoz itt nem elegendő egy-két nap. Az egyéb elő­nyök mellett, ezért is segít­jük és ösztönözzük azt, hogy az évi szabadság nagyobbik részét egyben vegyék ki dol­gozóink. Persze, nem min­denki tudja pihenésre, nya­ralásra fordítani ezt az időt, bár az lenne az igazi, ha mindenki igazán regenerá­lódva érkezne vissza sza­badságáról. Az egyik irodaközeli mű­hely dolgozói a szabadság utáni első hetüket töltik, legtöbbjükben még élesek az elmúlt három hét képei. Kí­sérőmmel végigsétálunk a kánikulában valósággal át­forrósodott műhelycsarno­kon, s megállunk az egyik fi­atalasszony mellett. — Takács Józsefné, tüző- nő... — mutatkozik be. Ki­csit félrehúzódva beszélge­tünk. — Jó ez a rendszer, mert már év elején tudjuk a sza­badságunk időpontját. Meg­szoktuk az évek során. Két gyerekem van, és így három •hétig velük lehetek, egyfoly­tában... — Mivel telt most a sza­badság ideje? — Az első két hét ottho­ni munkával. Nagytakarítás­sal, bevásárlással és más a ház körüli munkával. Sok mindent el lehet végezni ennyi idő alatt, amire egyéb­ként nem nagyon jut idő. A harmadik hetet aztán Cser- keszőlőn töltöttük, négyesben a gyári üdülőben. Kényelmes és olcsó. Szerencsére a fér­jem is itt dolgozik, így ösz- sze tudtuk egyeztetni az időt, s tudtunk egy hetet pihen­ni. Persze, nem mindenkinek jut idő nyaralásra is. Tor Péterné végigdolgozta a há­rom hetet. — Kertes házban lakunk itt Martfűn, és sok munka van ilyenkor nyáron. Nagy- takarítás, kerti munkák... Jószág is van... így én nem nagyon mehetek üdülni, in­kább a gyerekek hadd men­jenek. Hárman vannak, a legkisebb 12 éves. Talán majd ha ő is felnő... Természetesen lehetett vol­na más példákat is keresni a nyári szabadságolások ügyében. Pozitívakat és ne­gatívakat egyaránt. Mi — teljesen vélelen választás ré­vén — e két gyárat találtuk, s olyan gyakorlatot, amelyet a dolgozók is elfogadtak, így a gyár sem ürül ki, és a pihenésre is jut idő. I. M. L. Az Aprítóban olykor nemet is mondanak Szigorú intézkedések Fordítóiroda Győrött Ellátják a szomszéd megyéket is Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda első vidéki kirendeltsége szerdán nyílt meg Győrött. A kirendeltségen dolgozpk felveszik a megrendeléseket, továbbítják a fordítandó anyagokat, majd lektorálják, ellenőrzik a fordításokat, amelyeket mintegy 300 fordí­tóból álló külső munkatársi hálózat készít. A győri for­dítóiroda Győr-Sopron, Vas, Veszprém és részben Komá­rom megye lakosságát és kö- zületeit látja el szolgáltatá­saival. A hivatalos" iratok, dokumentumok, jegyzőköny­vek, szakszövegek fordításán kívül vállalnak lektorálást, korrektúrát, hitelesítést, tol­mácsolást, sokszorosítást, és vállalkoznak konferenciák megszervézésére is. Lakossá­gi gyorsszolgálatuk néhány óra leforgása alatt a meg­rendelő kezébe adja például a külföldi meghívó- vagy az ajándékozó levél magyar for­dítását. Környezetkímélő, hatásos Folyékony műtrágya Városföldről Megkezdődött a termelés szerdán a városföldi folyé- konyműtrágya-üzemben, amelynek évi kapacitása két műszakkal számolva 50 ezer tonna hatóanyag. Ez 60 ezer hektárnyi szántóföldi növény környezetkímélő tápanyag­utánpótlására elegendő. A Városföldi Állami Gazdaság központjában létesített üze­met az IKR gesztorságával tíz gazdaság és a Kecskemé­ti Agroker hozta létre gazda­sági társulás formájában. Az új üzem tízezer tonnás tárházába iparvágányon ér­kezik az alapanyag, amely­nek kirakodása és a feldol­gozása zárt rendszerben tör­ténik. Az elkészült folyékony műtrágyát tartálykocsikban szállítják a felhasználókhoz. A folyékony tápanyagot köz­vetlen hasznosítja a növény, s így megelőzhető a környe­zetszennyezés, a talajok sa- vanyodása. A városföldi üzem mintájára az idén és jövőre még nyolc ilyen gyá­rat építenek az IKR gesztor­ságával. Szigorú intézkedésekre szánta el ma­gát a kormányzat a teljesít­mény nélküli keresetkiáram­lás megfékezése érdekében. Nem volt más választása. Ta­valy például — miközben csökkent a nemzeti jövede­lem —, mindössze két szá­zalékos ipari teljesítménynö­vekedés állt szemben 10 szá­zalék körüli bérnövekedés­sel. Kétszáznál is több válla­latnál és szövetkezetnél 20 százalékkal magasabb bér­emelést hajtottak végre, sőt volt példa 40 százalékos eme­lésre is. A napi sajtó is fog­lalkozott az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt esetével, ahol nem kevesebb, mint 24 százalékos béremelést hajtot­tak végre, s az idén — a nagy költekezés után — ön­ként vállalt bérstopot kellett elrendelniük. Igaz: az OKGT vezetői váltig állítják és bi­zonyítják, hogy minden fo­rintnyi bér mögött komoly teljesítménynövekmény áll, s ebben senkinek sincs oka kételkednie. Az általánosít­ható helyzetkép azonban mégiscsak azt mutatja, hogy a tavalyi gazdasági eredmé­nyek jócskán elmaradtak a bérezési „eredményektől”, vagyis megint csak: jobban költekezhettünk, többet fo­gyaszthattunk, mint amire a termelőmunkával rászolgál­tunk. A jelenség nagy veszélye, hogy ha egyszer az indokolt­nál több bér áramlik ki, vagyis ha ennek nincs meg a kellő teljesítmény-, illetve árufedezete —, akkor a bér- kiáramlást, éppen az infláció fokozódásának elkerülése miatt, áremelésekkel kell „visszaszívni”. És ez senki­nek nem jó, kiváltképp azok­nak nem, akik nem jutottak, mert nem juthattak többlet- jövedelemhez; például a nyugdíjasok. Vagy az amúgy is meglehetősen gyatrán fi­zetett pályakezdők, az ala­csony jövedelmű többgyer­mekesek. A bérnövekmény áremelé­sekkel történő ellentételezése szükségképpen vezet a reál­bér csökkenéséhez, végső so­ron az életszínvonal stagná­lásához vagy további romlá­sához. Ezért is központi tö­rekvés, hogy az idei — öt százalékos fogyasztói" árnö­vekedést meghatározó — ár­tervet mindenképpen be kell tartani, ehhez azonban egy szigorúan betartandó bérkiáramlási terv is kell. S e terv lényege, hogy értékel­hető, és valódi munkatelje­sítmény nélkül senki nem juthat többletbérhez. Az el­határozás persze problema­tikus, mert ma már nem tit­kolt munkáltatói gyakorlat, hogy a mindenkori áremelé­sek mértékéig mindenkinek, úgymond, kijár a béremelés. A munkáltatókat ez ügyben egyre erősödő társadalmi nyomás szorítja, ám gondol­juk csak meg: társadalmilag vajon igazságos-e, hogy mindenkinek, végzett mun­kája mennyiségétől és minő­ségétől függetlenül, csakis afféle szociális megfontolá­sok alapján emeljék a bérü­ket? És legfőképpen megfon­tolandó, hogy az árak eme­lése, az inflálódás csakis a teljesítmények növelésével előzhető meg. S mert más­ként — a jelek szerint — nem megy, hát ki kell kény­szeríteni a teljesítményn j- vekményt. Emiatt születtek a mostani kényszerítő intézkedések. Lé­nyegük, nagyon leegyszerű­sítve: minden olyan vállalat, szövetkezet (mezőgazdasági termelőszövetkezet is!), amely a kívánatos teljesít­ménynövekmény nélkül eme­li a béreket, részben bünte­tőadókat fizet, részben pedig kényszertakarékosságra ítél­tetett. A megoldás speciális, nem változtatja meg a kere­setszabályozás lényegét és konstrukcióját, és mégis ha­tásosnak látszik. És nem csak általános jellegűek — afféle mindenkire és senkire sem érvényesek — e szigorí­tások, hanem egyúttal sze­mélyre is címzettek, mégpe­dig a vezetők személyére. Oíq, akárcsak időlegesen eredménytelen gazdálkodás esetén is, prémiumaik, jutal­maik felét, vagy akár az egé­szét is elveszthetik mindad­dig, amíg a keresetek növe­lése mögött meg nem jelenik a kívánatos teljesítménynö­vekmény. Ami persze nem csak a munkásokon, hanem mindenekelőtt a folyamatos munkavégzés feltételein mú­lik. Ez pedig a vezetés fel­adata. Ismerve a mai vállalatve­zetői jövedelmeket, ez az in­tézkedés bizony nagyon ke­mény szigorítás. És persze, az érintettek körében nem lesz népszerű. De az most már még ke­vésbé találna közmegegye­zésre, ha változatlanul foly­tatódna az értékelhető telje­sítmények nélküli bérki­áramlás, ha emiatt nem si­kerülne tartani az idei ár­tervet, ha további áremelé­sekre kerülne sor;, s ha to­vább csökkennének a reál­bérek, ha tovább fokozódna a manapság már nehezen el­viselhető infláció. A gazdaság, mai állapota — valameny- nyiünk közreműködésének eredményeként közveszélyes; tehát tarthatatlan. A helyzet súlyosbodásának elkerülése viszont közérdek! Ehhez pe­dig határozott és kérlelhetet­lenül szigorú intézkedések kellenek, amelyeket egyéb­ként elkerülhettünk volna. Valamennyiünkön mú­lott ... V. Cs. A Mezőtúri Bútoripari Szövetkezet negyedévenként átlagosan 200 gyermekíróasztalt értékesít. Képűnkön az összeállítás pillanata Fotó: T. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom