Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-04 / 182. szám
1986. AUGUSZTUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A gyümölcsösből a konzervgyárba Körteszezon Fegyverneken Főik ész termékek az őszi munkához Pontosan két hónapja kezdték meg a termelést a megye legújabb élelmiszer- ipari üzemében, a Fegyver- neki Vörös Csillag Tsz és a Debreceni Tartósítóipari Kombinát alkotta gazdasági társaság fegyverneki konzervüzemében. A kombinát felvásárlási körzetéből szállított egres tartósítása jelentette a próbaüzemet, ami mindössze két napig tartott. Azután a termelőszövetkezet 68 hektárról szedett meggy- és cseresznyetermésének feldolgozásával debütált igazából a három műszakos termeléssel számolva évi 12 ezer tonna késztermék előállítására alkalmas létesítmény. A két befőttnekvaló feldolgozása, a kezdeti időszakban, az alig közepesnek mondható termés miatt kitöltötte az új üzem kapacitását. Mintegy tíz vagon alapanyagból készítettek a két műszakban dolgozó asszonyok, lányok magvazott és magozatlan befőttet, cseresznye- és meggyvelőt. A begyakorlást követően az országoshoz hasonlóan a fegyverneki téeszben is csak közepes kajszibaracktermés került a feldolgozó gépsorokra. Negyven vagon gyümölcsből gyártottak felezett befőttet, dzsemalapanyagot és barackvelőt. Az elmúlt héten véget ért a gyümölcsösben is, a feldolgozóban is az őszibarackszezon. A 300 tonnányi félkésztermékhez a debreceni kombinát is szállított őszibarackot a dunakanyari termőkörzetből. Az elmúlt hét utolsó napjaiban már negyedelt körtét raktak a szalagról lekerülő üvegekbe, megkezdődött ugyanis Fegyverneken a harminc hektáros körtésben is a szüret. A tizenöt millió forintot közelíti a fegyverneki konzervüzem eddigi termelési értéke, termelői áron számolva. Azért ennyi, mert egyelőre csak raktárra termeltek, miután a termékekből csak akkor lesz áru, ha felkerül a befőttes, a gyümölcsvelős üvegekre a címke is. Az elmúlt héten megérkezett, a napokban üzembe is helyezik a cimkézőgé- pet, így már késztermék is kerül ki ezen a héten a gyárból. Gondoskodtak a feldolgozókapacitás kihasználásáról a téli hónapokra is. A kistermelőktől felvásárolt mintegy 30 tonna uborkából előállított csemege, kovászos és sósvizes félkészterméket hordókban tárolják. Ennek és az addig készülő vegyesbefőtt komponenseknek a feldolgozásával foglalkoztatják majd télen a konzervüzem dolgozóit. Képünkön megkezdték a körtefeldolgozást, a termés elejéből úgynevezett negyedelt befőttet készítenek. Világtalálkozóra sietvén A hét végén szomszédos megyénk, Haj- dú-Biihar székhelyén hat és félezer kempingező adott találkozót egymásnak az Erdős-puszták hűvösében, a Vekeri-tónál. Ez a negyven- hetedik világtalálkozójuk. A legtöbben a Német Szövetségi Köztársaságból, aztán Hollandiából, Lengyelországból és Belgiumból jöttek. Jogunk van tehát föltételezni, hogy a világtalálkozó vendegeinek javarésze áthaladt Szolnok megyén. Igaz nem innen, az Alföldről nyerték első benyomásaikat, itt csupán „áthaladtak”. E tekintetben úgy látszik a történelem folyamatosan ismétlődik; így van ez már évszázadok óta a vándorokkal! Annak idején is talán csak a Tisza jeges áradása állhatta útjukat, mielőtt keletről nyugatra, vagy éppen nyugatról keletre tartottak. Pedig, kiváltképp ha nem siet szívesen megáll a vándor; lemosni, leöblíteni az út porát, elfogyasztani egy kellemes vacsorát, ismerkedni a vidék különlegességeivel. Nos, a fővárostól Debrecenig a 220 km közel felén Szolnok megye országútján kanyarog a lakóikocsisok sora. Ha éppen nem lettek volna olyan biztosak a végcélban, ha nem tudták volna, hogy a világtalálkozó világszínvonalú ellátást is ígér nekik, vajon lassították volna-e a tempót valahol? A megyehatártól kőhají- tásnyira, Abonyban megve- hették a mézédes görögdiny- nyét, kellemes hideg üdítőt kortyolhattak a település szélén a néhány év alatt befutott Mészáros-vendéglőben. (E sorok íróját oly bőséges hagymás vérrel kínálták egykoron alig több mint 12,50- ért az említett vendégváróban, hogy bizony úgy kellett letuszkolnia az utolsó falatokat). S aztán a megyehatár után visszavéve a gázt máris befutottak a vendégek a megyeszékhely csúcsforgalmába és örültek, ha nem harminc, csupán húsz perc kellett a városon való áthaladáshoz. Nem mondom, lassúbb tempóban is becsületére válik bárkinek — kivált mondjuk egy lakókocsis szerelvénnyel érkezőnek — parkolóhelyet találni bárhol a város főutcája mentén. A forgalmi dugóból kiszabadulva a gázpedálra nehezedik a láb, tombolnak a lóerők, jó néhány kilométer kell ahhoz, hogy fölsóhajtson a vezető, kiadva magából a fölgyülemlett feszültséget — állítják a közlekedés-pszichológusok. Nem véletlen hát, hogy nem lassít az országút vándora a Tisza-hídon átérve, a Liget lejáróját keresve, hanem igyekszik távolodni, minél előbb kikecmeregni ebből a forró, kipufogógázos „főutcából”. S mire sikerül néhány teherautót megelőzve ismét elfogadható sebességre — nyolcvanra — ösztökélnie gépét, már meg is érkezett Törökszentmiklós határába, ahol Tiszapüspöki — a megye legkellemesebb nyári pihenőhelye, a kiváló szabad strand — felé kalauzolná a jelzőtábla. Gsakhát a falu neve nem sokat árul el az idegennek! Egy a világ Püspök, Püspöki összetételű helységnevei közül. Másféle tábla pedig nem akad az út mentén, amely fölhívná a figyelmet a fürdési, sátorozási lehetőségre. Mindössze a szajoli magánkemping jelzőtáblájával találkozni Törökszent- miklósig, hogy e vállalkozás öregbítse a falu, a megye, az ország hírnevét méltó vendéglátásával. Miklósról kifelé aztán megint meglódulhat a kocsisor, nincs tábla, felhívó figyelmeztetés, ami igazából útját állná a turistának, se a Nagykunsági, se a Hortobágy—Berettyó csatorna mentén, se Kisújszálláson, se Karcag határában. így aztán gyors a megyénkén keresztüli utazás! — E — Rendkívül energiatakarékos, korszerű hősugárzók gyártását kezdték meg a FÉG Angyalföldi Gyárában. A korábbi változatokhoz képest, mintegy kétharmad résszel kevesebb energiahordozóra van szükség az új sugárzó üzemeltetéséhez; a készülékeket elsősorban csarnokok fűtéséhez, szárítók, baromfi- keltetők olcsóbb, gazdaságosabb üzemeltetéséhez, valamint lakóhelyek és munkahelyek fűtéséhez ajánlják a gyártók. 1986-ban kettőezer darab készül belőle, azonban a növekvő érdeklődésre való tekintettel a jövőben már évente tízezer darabot kívánnak gyártani az új, földgázzal és PB-gázzal egyaránt működtethető sugárzókból (MTI-fotó: Kiss G. Péter — KS) Vitára bocsátva Településeink építészeti értékei A Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő építészeti és település- rendezési albizottság vitaanyagot bocsátott ki. amely településeink építészeti értékeinek feltárásával és megőrzésével foglalkozik. A népfrontmozgalom e témáról vitákat szervez területi munkabizottságaiban, és várja a társadalmi és tömegszervezetek tagjainak véleményét arról, hogyan lehetne az építészeti értékeket a leghatékonyabb módon megőrizni, és hasznosítani. Terhesgondozás, család — nővédelmi tanácsadás Évente negyvenezren mennek el a rákszűrésre Napjainkban az onkológiai ellátásban, a nőgyógyászati szakrendeléseken, a kórházak szülészeti-nőgyógyászati osztályain, a szülőotthonokban, a terhesgondozókban, a család- és nővédelmi tanácsadókban foglalkoznak a nő- és anyavédelemmel. Régebben elvileg a terhesek csak panaszokkal jelent- kezihettök a fekvőbeteg-osztályokon. Most már lehetőség van arra, hogy az ott kialakított ambulanciára az egészséges terhes is elmehessen vizsgálatra, a szakorvos pedig a környéken lévő községekben havonta egy-két alkalommal vizsgáljon. A megyei kórházban a terhesambulancián hétköznapokon 7— 9 óráig a szolnoki, 9—12-ig pedig a más településen lakó betegeket fogadják. A terhes járóbeteg-rendelésen végzik az ambuláns magzatvíz, a terhelés nélküli és terheléses magzati állapot vizsgálatát, a terhesek onkológiai szűrését, és a községekben lakók vizsgálatát abban az időszakban, amikor a településen nem érhető el a Mozgó Szakorvosi Szolgálat szakorvosa. A CSÍNT sokirányú tevékenysége szolgálja a nők, az anyák egészségének védelmét. Szexuális problémákkal, családtervezési kérdőjelekkel, különböző nőgyógyászati betegségekkel, zavarokkal fordulnak ide az asszonyok, lányok. A CSNT részt- vesz a rákszűrő munkában is. Nemcsak az orvostudomány fejlődésének, de a ter- vezettebb, szervezettebb megelőzésnek —. amelynek nagyon fontos része a rákszűrésen történt korai felismerés! — is köszönhető, hogy A szülészeti intézmények székhelyein, a városokban terhesgondozókban, szakorvosok irányításával gondozzák a terheseket Tanácsokat kapnak; hogyan éljenek, figyelemmel kísérik az anya és a magzat egészségi állatotát. A községekben a körzeti orvos feladata a terhesek gondozása. Munkáját a Mozgó Szakorvosi Szolgálat segíti, mely kéthetenként biztosítja a szakorvosi kontrollt. A terhesek genetikai ellátását is megoldják az alapellátásban, mert helyben veszik a vérmintát, és elküldik a genetikai központokba. A megyei család- és nővédelmi tanácsadó (CSNT) tízéves múltra visszatekintő munkája is egyre ismertebb. A megyei kórház új pavilonjának átadása után a szülészeti-nőgyógyászati osztály és a megyéi CSNT is ebbe az épületbe költözött. A CSNT- ben megyei szintű nőgyógyászati, gyermeknőgyógyászati, védőnői ellátás folyik. Lehetőség van pszichológus- szexológus foglalkoztatására is, de egyelőre nem találtak szakembert az állás betöltésére. hazánkban a nőgyógyászati daganatos betegségek néhány évvel ezelőtt még második helyen szerepeltek a halálokok listáján, mára a hetedik helyre szorultak vissza. Megyénkben, évente mintegy negyvenezren vesznek részt rákszűrésen. A CSNT feladata a rákot megelőző állapotok és a korai szakaszban végzett beavatkozások után a gyógyult betegek utógondozása is. A CSNT-ben dolgozó védőnő kapocs az orvos és a család között. Tavalyelőtt kezdeményezték, hogy a család- és nővédelmi tanácsadó munkájába a körzeti védőnőket is be kell vonni, ök segítenek a betegek felkutatásában, gondozásában. Ma még lehetetlen megvalósítani, hogy a korszerű adattárolás segítségével figyelemmel kísérjék, kinek mikor kell megjelennie a szakrendelésen, de tervezik a számító- gépes rendszer bevezetését, amely egycsapásra megoldja ezeket a problémákat. A gép napra kész adatokat produkál, és ha a beteg netán elfelejtené, hogy ellenőrzésre kell mennie, értesítés hívja fel a figyelmét. A CSINT-ben dolgozó védőnő feladata a felvilágosító, egészségnevélő munka is. (Négy éve létezik a gyermek- és serdülőnőgyógyászat. A megyei család- és nővédelmi tanácsadóban szakképzett orvos fogadja a betegeket. Szolnokon a Móra Ferenc úti gyermekrendelőben is van gyermeknőgyógyászati rendelés, ahová 14 éves korukig fordulnak a betegek. Szexológus még nincs A pszichológus — szexológus — akire egyelőre még várunk —, feladata a szexuális élet zavarainak gyógyítása, a problémák megoldásának segítése lenne. Bár szexológusunk még nincs, szexuális problémák léteznek, így jelenleg a nőgyógyászhoz, a CSNT dolgozóihoz, és pszichiáterhez fordulnak a gondjaikkal őszintén szembenéző betegek. Az elképzelésekben szerepel, hogy amikor a megyei kórház területén diagnosztikai tömböt hoznak létre, kialakítanak egy 4 munkahelyes megyei család- és nővédelmi tanácsadót is, ahol még korszerűbb feltételek mellett folyik majd a nő-, anyavédelmi munka. — D — Tízesztendős az intézmény Rendszeres vizsgálat — korai felismerés Jövőre nagyüzemi gyártás Új anyag a penészgomba ellen Bitumen kisdobozban A Zalai Kőolajipari Vállalat bitumengyára húszfkilós csomagolásban bitument hoz forgalomba: ez a mennyiség elegendő egy kisebb épület szigetelésére. A bitument olyan fémdobozokban áru- vasztani. Kapható a Tüzép- sítják, amiben fel is lehet ol- telepeken és megtalálható a nagyobb forgalmú benzinkutaknál is. A Kemikál Építőipari Vállalat új anyagokat, porózus vakolatot és gombaölő festéket kísérletezett ki a fal- qedvesség eltávolítására, illetve a vizes falon gyakran megtelepedő penészgomba ellen. A kísérleti építkezéseken mindkét új termék jól vizsgázott. Kidolgozták a nagyüzemi gyártás technológiai módszerét is, s a tervek szerint a jövő év elején kezdik meg mindkét új anyag tömeges gyártását. Városszépítö egyesület Mezőtúron Céljuk: lakóhelyük csinosítása Adaptált alapszabályok—Társadalmi munkára számítanak A napokban kapta meg a működési engedélyt a mezőtúri Városszépítő Egyesület. Az országban — Berettyóújfalu után — másodikként megalakult egyesület célja a több mint 600 éves hajdani mezőváros szépítése, csinosítása. Terveikről, munkájukról kérdeztem az egyesület márciusban megválasztott elnökét, Jámbor Jánost. — Ki volt az egyesület alapításának kezdeményezője? önálló jogi személynek tekinthető-e egyesületük? — Mindenképpen, a városi tanács csak felügyeleti szervünk. 1986. március 25-én alakultunk. Pár évvel ezelőtt egy tanácsülésen felmerült egy VSZE alapításának szükségessége, s akkor dr. Füstös Jenő, az igazgatási osztály vezetője kapta ezt feladatul. Tanulmányozni kezdtük több város, így Szombathely, Kapuvár, Eger városvédő egyesületének tapasztalatait, eredményeit. Felvettük a kapcsolatot az Országos Urbanisztikai Társaság főtitkárával és megkezdtük a szervezést. Több város alapszabályzatából alakítottunk ki egy Mezőtúrra adaptált alapszabályt azzal az elképzelésnek szem előtt tartásával, hogy a diákok csak névlegesen tíz, felnőttek és nyugdíjasok 100, szocialista brigádok 200, jogi személyek 1000 forint évi tagsági díjat fizessenek. — Tehát abban bíznak, hogy főként az itt lakók társadalmi munkájából fedezik majd a költségeket? — Hogyne. Mindezeket az egyesület alakuló közgyűlésén megjelent mintegy száz magánszemély és ötven vállalat elfogadta, s ezek után a tényleges működéshez már csak az engedélyt kellett megvárnunk. — Milyen konkrét célokat tűztek ki maguk elé? — Amint azt alapszabályzatunkban megfogalmaztuk, célunk Mezőtúr szépítése, a város lakóinak a város sze- retetére való nevelése, a lakók érdeklődésének felkeltése a város történelmi, régészeti és természeti értékeinek megőrzése, Mezőtúr általános rendészeti és zöldövezeti tervének megvalósításában való tevékeny közreműködés iránt. Terveink közt szerepel sajtóközlemények, népszerű kiadványok esetleg évkönyv kiadása útján a város építészeti- és tájértékeinek ismertetése. Szobrok, emlékművek, emléktáblák terveinek beszerzését segítjük, illetve a középületek szépítését. — Törekedtek-e a szervezeti formák egyszerűsítésére? — Igen, egy alelnököt választottunk, akinek a munkáját egy titkár és két adminisztrátor segíti majd — természetesen társadalmi munkában. Most, hogy megkaptuk a működési engedélyt, reméljük, egyre többen fognak csatlakozni egyesületünkhöz, illetve segítik tevékenységünket. N. E.