Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

8 Irodalom» művészet 1986. JŰLIUS 19. Tódor János: TEJ KAN NI BÁL Kő Pál: Károly Róbert Györke Zoltán: Kőszobrok ez a zöldár egy folyó két partjára vetett minket valaki földöntúli varázsló még összehúzhatná a partokat mint ablakon a függönyt de ha elindulnánk is csak távolodnánk egymásnak háttal állunk mint mozdulatlan húsvét-szigeti kőszobrok s már az idők végeztéig így morzsol zúgat a szél Vaszary János: Macskás nő annyiszor tanítványát is, csakhogy Bogosi üres hassal, kialvatlanul képtelen volt akár egy kortyot is magához venni. Akkor aztán az öreg mindenféle delicatess-eket próbált rátukmálni, amit a teje­sek a boltosoktól kaptak, mivel az eladatlan felgyülemlett zacskós te­jet, frissen szállított, de megsérült áruként „leírva” visszavitték. — Fiam, sose feledd el, hogy ami belefér a kálóiba, az belefér, és punktum — avatta be a mester jo­gászát a szállítómunkások hi­szekegyébe, amikor az furcsáivá nézte, ahogy az öreg terítőművész bugybjával boszorkányos ^ebe­ket” ejtett a boltosok eladatlan, tejben ázó visszáruján. — Nincs ebben semmi vasziszdasz. csak sohasem szabad túllépni a kere­tet. Bogősi észrevette, hogy főnöke titokban egy kicsit azért tart tőle: vajon nem azér tették az irodisták a nyakára ért a jogászt, hogy lefü­lelje az ő svarcait? így azután, ha akarta, ha nem. Bogosi kénytelen volt elfogadni a bérkiegészítő jut- (tatásokat. Barátnője reggelente megütközve fogadta a több. kiló kávéval, cukorral, csokoládéval flel pake?! t tejüzemi szállítmánykí­sérőt. — Mi lesz, ha egyszer megbuk­tok — kérdezte a lány, s mindjárt válaszolt is magának: — Akkor aztán röpülsz az egyetemről... Te akartad, gondolta Bogosi, hát ak­kor jöjjetek hozzám fehér fityulás bőrkötényes, gumicsizmás krém­túróleányok-asszonyok ! Am a Hege által grogmámorban lefestett tejdizőzök egyelőre kés­tek. Ehelyett egy cukorhajú. szem­üveges, és meglehetősen izgágának látszó művezető fogadta az éjsza­kai műszakba dezertált ifjú mun­kaerőt Bogosinak már az első pil­lanatban ellenszenves volt. „Hogy a francba lehet a pufájkához nyakkendőt kötni?!” A jéghideg raktárba került, ahol emberma­gasságban sorakoztak a tejes- és kakaószacskókkal megrakott mű­anyagládák. Neki és a másik se­géderőnek raklapokra kellett tor­nyozni ezeket, hogy azután a tar­gonca a kocsihoz szállítsa. Tibi a másik rakodó, jogerősen kisza­bott javító-nevelő munkáját töl­tötte a tejüzemben, a művezető megkülönböztetett figyelmét él­vezve. — Jogász vagy. haver, legaláb­bis annak mondanak. Akkor mondd meg nekem, légy oly szí­ves, hogyan lehet egy ártatlan em­bert meghurcolni, tönkretenni?! — fakadt ki a borostás fiatalember, amikor culágerkedés elől egy sötét, de meleg bódéba menekülve beavatta sorsába Bogosi t. Tibor „ártatlanságában”, egy ál­tala kiprovokált verekedés végén, mintegy véletlenül, lerántotta a pultról a presszógépet. Jófopa, be­levaló vagány volt, bármikor ké­pes arra legyen a helyszín egy kávéház, vagy egy vasúti resti, hogy összetarháljon két korsó sör­re valót. Amikor a jogásznövendék a nőkre kérdezett rá. Tibi úgy bá­mult kollégájára, mint egy ütő- döttre. — Hogy itt belevaló nők... ha léteznének ilyen macáik, én lennék az első, aki tud róluk. El vagy te tévedve, barátom. Bogosi egyszeriben Hegére gon­dolt, s próbálta kitaláld, hogy va­jon hol verhették annyira meg. A joghallgató olykor restelke­dett Tibi előtt, mivel a művezető folyton őt dicsérte, a másik rová­sára. — Ne törődj vele Engem sem zavar. Azt hiszed, nem vettem ész­re, hogy rám utazik a ficsúr... — szerelte Bogosi magyarázkodását a (presszó) gépromboló. Amikofc- smár végiképp megun­ta a példabeszédeket, kérte a mű­vezetőt, helyezze őt él innen, mert tudomására jutott, hogy a kannás megbetegedett. A tej üzemi éjszaká­ban a kannást övezte a legnagyobb tisztelet, mivel az övé volt a leg­keményebb robot. A művezető vé­gül is belegyezett, hogy Bogosi a kannákkal próbálkozzék, bár nem sok bizodalma volt az egyetemista iránt. Éjszakánként nyolc-kalencszáz te­jes és tejfeles kannát kellett a ko­csikra juttatni, s ez a jogász vég­ső erőtartalékait is felemésztette. Előfordult, hogy hazafelé tartva Tibivel betértek az útba eső kocs­mába, leültek az asztalhoz meg­várni, amíg a hosszú sorba kí­gyózó. munkába induló bányászo­kat kiszolgálják, és Bogosi pilla­natok alatt feneketlen álomba zu­hant. Barátja hagyta ilyenkor aludni, itta a fröccsöket, és kitar­tóan virasztott mellette. Bogosi egyedül Tibort avatta be a tejüzemben, hogy esküvője lesz, no és persze ami a legfőbb, törvényes felesége. Nem kell tovább prűd házinéniket győzköd­ni, leselkedő házábácsik ocsmány­ságait — ,.engedékenységükre’’ fi­gyelemmel — eltűrni. Eszébe se jutott, hogy az esküvő napját meg­előző éjszakára szabadságot kér­jen Április negyedikén szerettek volna esküdni, de a tanácson kö­zölték velük, hogy ez lehetetlen, miként is juthat eszébe valaki­nek, hogy a felszabadulás napján kösse össze szerelmével élete fo­nalát?; így aztán csak április 3 jöhetett szóba. A meghívó távinatokat áp­rilis 1-én kézbesítette a posta, így a rokonság áprilisi tréfának hitte a dolgot Április harmadikén hajnali fél négykor a kannák már a terítést végző kocsikon sorakoztak. A kannás intett Tibinek, s mindket­ten az öltözőbe lopództak. Bogosi 'két üveg bontatlan cseresznyés üveget vett elő (fekete gallérost!), az egyiket átnyújtotta a javító- nev el ősnek, majd két egymás mel­letti vécéfülkébe telepedtek. Az ajtót magukra zárták, iszogattak, beszélgettek. Még javában tartott a cseresz­nye, amikor a művezető becsör­tetett az öltözőbe. — Mi a kórságot csinálnak ma­guk a vécében?! — üvöltötte, mint a fába szorult féreg. — Éppen rád gondolunk, teszar- jancsi! — válaszolta tele szájjal röhögve Tibor: — Ha akarsz vala­mit, bejjöhetsz! Amikor előjöttek, a művezető már-már fuldokolt dühében, zsí­ros, szalmaságna haja az arcába lógott. — Ki vannak rúgva! Vegyék tu­domásul, ki vannak rúgva! Maga pedig... — villantotta hajától ta­kart szemüvegét Bogosira _ maga p edig... szégyell je magát! Meg fogjuk írni az egyetemnek, hogy bűnözőkkel barátkozik. — Csak art próbáld meg, te sze­mét. .. — ordította ekkor TSbdi, s még mielőtt Bogosi közbeléphetett volna a művezeő tarkának ugrott, és fojtogatni kezdte. Böröndi Lajos: Hanyatt hanyatt ahogy a fehér tavak repülőkre villámlanak heverni fölöttünk összecsap fű-tenger szöcskék ugranak érezni szépen azt ahogy alattunk a föld elforog s vele fordul a rét a nyár körbe élet és halál hanyatt hanyatt hanyatt hanyatt fönt szikráznak a napbálak a két tenger lassan összeér elalszunk minden hófehér szentjánosbogár pillanat vitorlázik egy tölgy-levél kannás Tiborra ve­tette magát, de alig tudta leválasz­tani főnökükről a tigrisként tomboló fiút. Tusolás köz­iben Bogosi Editre gondolt. Fekszik az albérleti ágyon, a teste öntudatlanul is várja az ő hazaérkezését Fáradtan, kába fej­jel odabújná egy meleg női test­hez .elrejtőzni benne... Együttlé- tük legmeghittebb pillanatai vol­tak ezek. Vajon ma reggel is alva találja még? ogosi már a cse­resznyepálinka sza­gától émelygést ér­zett, amikor pedig belekartyodt a jég­hideg aperitifbe, azonmód öklén- dezni kezdett. Az esküvői asztal megdöbbenve nézett az asztalken­dőt szája elé kapva kifelé törtető újdonsült férj után. Aztán az ér- itelílenkjedő tekintetek a meny­asszonyra szegeződtek, immár tőle várva a magyarázatot — Hiába no, szegény Trocinak — merthogy ifjú hitvese Bogosit, annak kedvenc szerzője után Troc- kijnak, méginkább becézve Troci­nak nevezte — hosszú volt az éj­szaka. Am a vendégsereglet ahelyett, hogy beérte volna az asszonyka közlésevéi, tüntetőén hagyta ki­hűlni az aranysárga csillogó E&z- terházy-tyúkhúslevest. — Tessék már merni — szólt újra kissé elbizonytalanodva az egyre mélyülő csöndtől Bogosi arája, majd így folytatta: — Tet­szik tudni, Béla egész éjjel dolgo­zott Bogosi, az estis joghallgató egy a Hullámhoz címzett éjszakai ivó­ban hallott először a tejüzemről Évismétlésre viszatapsolt cim­borája, Hege. aki épp>en azon a napon hagyta ott a céget, mesélt neki szívhezszólóan a hófehér tej, az ízletes sajtok, mazsolás és va­níliás krémtúrók, a másnapos májra elengedhetetlen lágy kefir, no persze joghurt különlegességek íny- és gyomorcsiklandozó világá­ról. — öregem, ha rám hallgatsz, kizárólag éjszakai műszakot vál­lalsz. Az maga az ezeregyéjszaka: gumicsizmás, vászonkötényes Se- Iherezádék' ringatnak hajnaljtájt álomba, feltéve p>ersze, ha sikerül egy sötét és elhagyott zugot talál­notok, ahol nem lel rátok a műve­zető. Hát igen Hegét meglelték. Az még hagyján lett volna, ha a mű­vezető éri őket tetten, de, sajna csak az egyik sajtseherezádé mar­cona, bütykös kezű „kalifája” bukkant rájuk a sajtérlelő izgató melegében. — Mit vétettem én neked, tebri- ganti, hogy ilyen sanyarú sorsra kárhoztatnál?! — vonta kérdőre Bogosi a bütykös ujjak lilában játszó lenyomatait lángoló grogok­kal inhaláló, sajtparadicsomból kiebrudalt jogászt. — Hülye vagy, mit majrézol már előre. A rizikó minimális. Merrő véletlen, hogy éppen akkor járt arra az a vad bar am. Mondhat­nám, hogy mint mindig, most is kivétel voltam a szabály alól — horkant fel ingerülten Hege, sze­szekké szemben kiküzdött öntuda­tossága már sejteni engedte a majdani katonai ügyész kérlel­hetetlen szigorúságát. Tejmaoák ide, sajtseherezá- dék oda, a tejüzem munkaügyisé­nek nem sokat kellett Bogosát győzködnie hogy az éjszakai mű­szak helyett a nagyobb pénzzel kecsegtető hajnali tejterítésre vál­lalkozzék. A tejüzemi szállítmány- kisérőknek, ahogy hivatalosan ne­vezték őket, éjjel egykor kezdődött a műszak, hajnali fél háromra járt, mire a kék tejesládákkal, alumínium kannákkal roskadásig megpakolt Ifák kigördültek a vá­rosba. Bogosi az első időben nem mert lefeküdni, félve attól, hogy elal­szik, és akkor nem lesz megállása Gyuri bácsi előtt, fiyuri bácsi volt a FŐNŐK,' mellé osztották be ta­noménak a jogászpalántát. A szi­kár kisöreg hetek múlva is „csak” magázto Bogosát, de észrevehe­tően tetszett neki az egyetemista suta, ám annál odaadóbb igyeke­zete. Meg kell hagyni, Gyuri bá’nak ugyancsak jó dolga volt ta­nítványa mellett. Csak pwrgette uj- jai között a számlákat, boltos­hölgyekkel flörtölt, amíg a jogász- culáger a ládákat cipelte. Az ABC áruházakban reggel ötkor már frissen lefőzött kávéval várták őket. Bogosi mindannyiszor száj- tátva bámulta az öreget, amint a kávé után, szinte éhgyomorra vil­lámgyorsan leeresztett a torkán három üveg Szalon sört. A fekete galléros, két decis cseresznye a következő boltban járt ki a mes­ternek. Természetesen a sörök itt sem hiányoztok. így ment ez azu­tán nyolc-tíz üzleten át, mindad­dig, amíg úgy kilenc óra tájt aho- mályosuló szemekkel pislogó főnök fájrontott rendelt el. Meg kell hagyni. Gyuri bácsi kínálta mind­A B

Next

/
Oldalképek
Tartalom