Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
8 Irodalom» művészet 1986. JÚNIUS 21. órán indított a narancssárga szemetes- kocsi, a segédmunkás még nem görgette vissza a kukákat a szomszéd ház kapuja alá. Az izzadt arcú kék ruhás fiatalember a távolodó autó után iramodott, és felugrott a helyére, a henger alakú szemétgyűjtő tartály torka mellé, a hágcsóra. Két házzal odébb megálltak, nagy csattogással kiürítették a rájuk várakozó szemetesvödröket, de a három kuka miatt már nem jött vissza a segédmunkás, nem törődött többé velük. Olyan ember ő, aki mindig előrenéz, maga mögé nem figyel. A három üres kuka ott maradi a szomszéd ház előtt az úttesten egymás mellett háromszög alakban. Két méterre álltak a járdától. Péntek volt és tizenharmadika, ragyogó nyári reggel. Nagy szabadságolások ideje, amikor a társadalom szervezettségét megritkítják a távol lévő szabadságosok, az intézkedések üteme lelassul, és a felelősségvállalás szigora felenged Az ablakon könyökölve néztem az utcát a három kukával, és szívembe a balsejtelem érzése költözött. Nézd, három elhagyatott kuka az úttesten, mondtam magamnak teljesen árvák, nem tartoznak senkihez, és senki nem érez irántuk felelősséget. Ebből a nagy árvaságból még bonyolult eset kerekedik. .. Délután ötkor, munkából hazatérve, tárgyilagosan megállapítottam, hogy a nap folyamán, míg nem láttam őket, a kukáknak sikerült szervesen beilleszkedniük az utcaképbe. Egyikből egy piszkos seprűnyél meredt elő, a másik mellett pedig mellékhelyiségbe való, megkopott víztartály hevert. A harmadikat ismeretlen tettesek leöntöttték meszes malterral Elszigeteltségükben autók vették őket körül. Az utcánk hatóságilag engedélyezett parkolóhely, napközben az úttest két szélén tarka autósorok állnak. Emeleti ablakomból behatóan szemrevételeztem a három kukát. Szorosan egymáshoz simulva, összetartozásukat s egyben elhagyatottságukat világgá kiáltva, álltak az autók tömegében, mint valami makacskodó dacos sziget. Amelyikből kiállt a seprűnyél, elneveztem Lázárnak, a víztartályra vigyázót pedig Bálintnak. A harmadik, melynek ösz- szegörbült fedele olyan, mint egy kajla kalap, és le van öntve meszes malterral, legyen Samu, mondtam magamban. Lázár, Bálint és Samu mögött két parkolóhely üresen állt, a kukák két autót fosztottak meg a parkolás lehetőségétől. A hét végét megússzátok, szóltam hozzájuk gondolatban, de hétfőn este pórul járhattok, mert jön a nagytakarítás! Utcánkat minden hétfőn este héttől kilencig tisztítják. Megöntözik, és söprőkocsival tisztába teszik, mint a gondos anya nyűgösködő kisdedét. Ilyenkor üres az utca, a parkoló autóknak el kell hagyniuk helyüket, hogy a tisztogató munkagépek számára szabaddá tegyék az úttestet. Az előírás megszegőinek a közrendészettel gyűlik meg a bajuk. A szombat eseménytelenül telt el, de a hasznavehetetlen víztartály mellé kiköltözött a házból egy piros műanyagból készült lyukas gyerekfürdőkád, Samu gyomrából pedig egy összegöngyölt, tépett matrac kukucskált ki, és porladó szudáni fű csípős illatával töltötte be az utcát. _ Az autók tiszteletben tartották őket, tüntetőén elkerülték a kukákat, mögöttük a két parkolóhely továbbra is üresen maradt. Velük szemben azonban két turistabusz felfutott a járdára, leparkolt és eltorlaszolta a gyalogos forgalmat. Ügy véltem, a kukák kissé az utca idegeire mennek, de senki nem szól, mert nem érzi magát hivatottnak, hogy beleavatkozzék az ügyükbe. Az emberek a hétfőt várják, véltem, nyugtalanok, de türtőztetik magukat. Vasárnap délben már rongydarabok lógtak ki a kukákból, mintha felpántlikázták volna őket. Sötétedés előtt, amikor takarékossági okokból még nem égtek a neonfények, de az utcára már ereszkedőben volt a félhomály, a harmadik házból, egy alacsony, középkori épületből kifutott egy vedlett szőrű nőstény patkány, szimatolva megszemlélte a kukák környékét, és rövid időre eltűnt közöttük. De a szemle eredménytelenül zárulhatott számára, mert rövid idő múlva előbukkant, és visszafutott az öreg házba. Néhányan, akik este tizenegy tájban arra jártak, egy nekitüze- sedett szürke kandúrt figyelhettek meg, ahogy a Samu kuka gyomrából előmeredő matracon ül, és őszinte vágyakkal telve, szerelmesen nyávog. Hétfőn nehéz nap várt rám. A szerkesztőségben kéziratleadás, délután két értekezlet. Ezért reggel úgy rohantam el hazulról, mint egy üldözött. A kukákat éppen csak futólag vettem szemügyre, és sietve tudomásul vettem, hogy Lázár mellé kiöntötték egy vödör szemetet, Samu kalapjára pedig — ki tudná, hol rejtegették eddig — egy teljesen elszáradt karácsonyfát tűztek a lakók. A munka és egyéb tennivalók feledtették velem egyéb gondjaimat. Este fél hétkor, a szavak tengerébe fulladt értekezleten jutott eszembe, hogy autómat a ház előtt hagytam, és tisztogatási nap lévén, biztosan elviszi a közrendészet. Az elnökség felé bocsánatkérést rebegve kirohantam az értekezletről, és hazasiettem. Egész úton futottam, kifulladva értem s házunk elé. Időben érkeztem. A közrendészet sárga szállítókocsija már ott állt a Wartburgom előtt, szerelőruhás személyzete éppen csonyfa utolsó, elszáradt tűit is elveszítette az áradatban, csupasz ágairól bőven csepegett a víz. Az utca elején nemsokára feltűnt a söprőautó. A bömbölő hangú, zömök gépet mindig megbámultam, megjelenésével munkába feszült, figyelmeztetően trombitáló elefántot juttatott eszembe, míg a munkája hatalmas, kitátott szájú bálnára emlékeztetett, amely nyitott torokkal úszik a tengeren, és mindent magába nyel. (Éreztem, hogy ez a hasonlat kissé sántít, mert a bálnában semmi nincs, ami körmozgást végezne, mint a gép söprűi, de nem bántam.) A söprőkocsi konokul harsogva jött szembe a kukákkal, és tárcsás seprűivel minden szemetet magába habart, amit a locsolóautó vízfüggönye az úttest ' szélére mosott. Lélegzet-visszafojtva, kimeredt szemmel vártam az elkövetkezőket. A kukák mereven, elszántan álltak a helyükön, még mindig folyt róluk a víz. A söprőkocsi fenyegetően zúgva közeledett. Már- már lerohanta őket, és én képzeletemben láttam Lázárt, Bálintot és Samut összelapítva és széttaposva eltűnni a kiéhezett, modern szörny gyomrában. De a gép az utolsó pillanatban élesen oldalra Duba Gyula: Három kuka kötélre fűzte kocsimat, hogy a keskeny fémpallókon, melyeket az első kerekek elé tettek, felvontassák a furgonra. Az egész műveletre egy szigorú tekintetű rendőr felügyelt. Üres volt az utcánk, enyém volt az egyetlen kocsi, csak a kukák dacoskodtak régi helyükön. A rend őre néha megvetően rájuk nézett, látszott rajta, hogy erősen bosszantja a jelenlétük, de nem szólt, visszafojtotta haragját Inkább az én kocsimat nézte nagy nemtetszéssel. A futásból kifulladva, alig tudtam megszólalni. Aztán sűrű bocsánatkéréseimre és mentegetőzésemre meg fogadkozásaimra, hogy ezután nem feledkezem meg állampolgári kötelességeimről, beleegyeztek, hogy a kocsit a szomszéd utcába vigyem, ahol másnap tisztogatnak. Hűtője alól lecsatolták a drótkötelet, a rendőr szórakozottan megfenyegetett, aztán mindannyian még egyszer megvetően a kukákra1 néztek, és elrobogtak. A szomszéd utcában leparkoltam a Wartburgot, és lélekszakadva hazasiettem. Az ablakba könyököltem, és vártam a fejleményeket. S azok nem várattak magukra. Elsőnek a narancssárga locsolókocsi érkezett. Hatalmas zúgással jelent meg utcánk elején, előtte sok száz vékony vízsugárból álló. széles vízfüggöny söpörte tisztára és paskolta meztelenre az úttest felületét. A hatalmas tartályos gép legyőzhetetlennek látszott, valóságos tenger habozott és bugyborékolt előtte. A mindent elmosó tenger elérte a kukákat, és vadul megtámadta őket, hogy azok beleremegtek, s az ellenségesen tomboló víz szétkergette a körülöttük heverő szemetet. Makulátlan tisztára mosta a vízfüggöny a kukákat, de megingatni nem bírta, kárt nem tett bennük. A locsolókocsi tehetetlenségében dühösen felmordult, és továbbhaladt. A Samu kalapjához tűzött karákanyarodott, kitért a kukáknak, és meredek ívben simára és tisztára csiszolta körülöttük az úttestet. A csupasz karácsonyfa ágait meglengetve, beleremegett a veszélybe, melyben mindannyian voltak. A söprőkocsi egyre távolodott, majd eltűnt a sarkon. A közvetlen veszély elmúlt. De nem véglegesen. Városrészünket hatalmas motorzúgás töltötte be, jelezve, hogy az ütközet még nem ér véget. A locsolókocsi rövid idő múlva ismét feltűnt utcánk elején. Harsogó vízfüggönyét mereven maga elé szegezve, újból megrohamozta a kukákat. Olyan makulátlanra mosta őket, mintha ma születtek volna, és a körülöttük heverő szemétfoltokat atomjaikra szaggatta A kukák mögötti szennyes tengerben kenyér- és dinnyehéj, rongy- és papírdarabok, csontok, kopott gyermekjátékok és rozsdás konzervdobozok. A söprőkocsi megjelenése még félelmetesebb volt. Vezetője a legnagyobb sebességre kapcsolt és tövig nyomta a gázpedált. A zömök gép bömbölő rémmé változott. De a kukák elszánt közönye ezúttal is megtörte szilaj rohamát, a szörny az utolsó pillanatban újra kikerülte őket, és a gép, megvetése jeléül, kipufogójából sűrű, fekete füstpamacsot köpött rájuk. A kukák helyzete rendíthetetlennek látszott. Az utca lakói beszélni kezdték, hogy a földbe gyökereztek. A megállapítás nem volt alaptalan. A kukák akkor már derékig szemétben álltak, megközelíthetetlenül és elmozdíthatatlanul. És bizonyságául, hogy az anyafölddel lehetnek kapcsolatban és életadó nedvek keringenek bennük, Samu matracán kizöldellt a szudáni fű. A szomszédos, középkori kicsi házból egy régi vágású, konzervatív úriember olyan híreket kezdett terjeszteni, hogy új királyJan van Goyen: Faluszéle parasztokkal Irodalmi oldalpárunk képeit a Németalföldi festészet a XVII. században címmel a szolnoki Galériában látható kiállítás anyagából válogattuk. dombot hoznak létre az utcánkban. Hogy mi a királydomb? Fővárosunk a történelem tanúsága szerint, a késői középkorban és az újkor hajnalán koronázó város volt, és az eredeti királydomb a házunktól nem messze állt, a mai Stúr tér közepén. AI megkoronázott király, a székesegyházból kijőve lóra szállt, és fényes kíséretével leballagott a királydombhoz, arra felkaptatott hátasával, kihúzta kardját, és méltóságosan a világ négy égtája felé suhintott vele. Vagdalkozásával szimbolikusan birtokába vette a világot. A megátalkodott — s a jelek szerint királypárti — úriember nem átallott olyan értesüléseket terjeszteni, hogy a kukákra új királydomb épül, de meg kell mondani, hírverése kevés sikerrel járt. Bizony- gatását a nagyobb gyerekek is kinevették, mert az iskolában már tanultak honismeretet, csak az egészen kicsiket tudta jövendölésével elámítani, akik még a mesék világában éltek. A felnőttek pedig egyenesen a szemébe vágták, hogy a demokráciában nincsenek királyok. Legfeljebb, ha néhány kiskirály akad, de azok is egészen picikék, járási méretűek. .. Így vitatkoztak a megrögzött reakcióssal az emberek. A másik lehetőségnek egy nyugdíjas virágkertész adott hangot. Az ő feltevése sokkal hihetőbben hangzott. A napbarnított, alacsony emberke, aki nyugdíjasként még a városi parkosítási vállalatnál dolgozott, azt állította, hogy utcánkban valóban domb létesül, de nem királydomb, hanem valódi virágos domb, amely a tervek szerint a belvárosi zöldövezet szerves része lesz. Megesküdött, hogy a parkosítási vállalat igazgatójának az irodájában olyan tervezetet látott, amely szerint az egyre növekvő szeméthalmot nemsokára beborítják jó minőségű, komposztos kerti földdel, majd utána ő és néhány beosztottja bazsarózsát és kerti pipitért ültetnek bele. Ezt az állítást is nyomós tények támasztották alá. Samu matracán a szudáni fű már bokáig ért, a Lázárból kinyúló seprűnyélből pedig apró rügyek, friss zöld hajtások törtek elő. A söprőautó láthatólag feladta a harcot, hétfőn este, a nagytakarítás idején utcánk felé sem nézett. Sértett büszkeségében három utcával távolabb morajlott a hangja, mintha fenyegetőzne. De a locsolókocsi most is eljött, bőven megöntözve a kukákat borító te- levényt, és békésen eltávozott. Jelenlétével a virágkertész állítását erősítette meg. A következő napokon a domb oldala sűrűn kicsírázott, apró fűszálak és buja szik- levelek dugták ki fejecskéjüket, sőt éles és avatott szemmel néhány izmos kukoricacsírát is felfedeztem közöttük. Lehetséges lenne, hogy dombunkat a takarmánytermesztés folyamatába is bevonják? Talán egységes földművesszövetkezet is alakul az utcában! Minden jel arra mutatott, hogy ezeket a találgatásokat komolyan kell venni, mert nem alaptalanok. Egyik reggel három munkaruhás ács jelent meg a domb mellett, és azt deszkából eszkábált kerítéssel vették körül. Végül azonban ez az elképzelés is valótlannak bizonyult. Egy borús éjszakán, újholdkor, mikor legnagyobb a sötétség, hatalmas gépzúgásra, fémcsattogásra és pokoli kiabálásra ébredtünk. Az ablakhoz rohantunk. A dombot ostromgépek szoros gyűrűje vette körül. Hidraulikus markológépek és Diesel-motoros kotrók talajgyaluk és teherautók. Jól szervezett, közös rohammal megtámadták a dombot, és belemé- lyesztették fémkarmaikat, feldúlták és szétszórták, megtörték ellenállását. A hűvös éjben megborzongva hallgattuk Lázár, Samu és Bálint fémes sikoltozását és csikorgását, ahogy a teherautókra röpítették őket. A locsolókocsi tisztára mosta a helyüket. A reggel ébredők nyomát sem találták már a dombnak, amely hetekig az utca érdeklődésének a középpontjában állt. .. ■' —i ztán sokáig nyugton éltünjc, egészen szep- tember végéig. Akkor egy reggelen, a közép- kori alacsony ház ™ előtt, másfél méterre-ir- I a járdától, az úttesten teljesen váratlanul megjelent egy lábbal hajtható fazekaskorong és egy ódon, félig elégett kovácsfújtató. Az utca lakói három napja gondterhelten nézegetik, és jelentősen egymásra villantják tekintetüket: mi lesz ebből?! Dómján Gábor: Falusi sportkörök Tudtuk, bogy van csapat, hiszen kijártunk a meccsekre. De hogy tényleg van, akkor vált bizonyossá, mikor benne volt az újságban A főközlekedési út mellett eldugott falucska zászlóját röstellőn előkeresem. Bizonnyal így tesztek fiúk, ha felejtésben kijelölt helyére bekopog valami ritka hír, s egyszerre lázas ping-pongozásba kezdet ekl Hideg húz át a termen, ültök egy zörgő masina tövében, az emlékezet adogatógépe előtt, és parafaütők fénylenek, labdapattogású lesz <tz éj, üres és törékeny... Áldott falusi sportkörök! Törött ablakok, börtönök! Bent az egyszerű, magasztos terember. kifosztott kripták képzete lebben Köhögés, por, hideg. Ifjúság nődögéi, soha szebben. Bettes István: Közös emlékkönyvbe szenvedésünk tárgya megadatik ki-ki párnájának csücskét rágja itt álmában míg örvénylik húsén a nagy éj részvétlen diszül csak sírásaink fénylő szárnyai ékeskednek s a halak is mélyebbre úsznak ha felsuhog Ágai Ágnes: Családi krónika Hej, azok az ötvenes évek, gyújtott pipára nagypapa, csupa besúgó, spicli járt az utcán nappal s éjszaka. Börtönben ült, ki szólni mert, ki félt, az hallgatott, nem tudni, ellen vagy barát, kiben megbízhatott. Es voltak persze talpnyalók, ügyes legyeskedök: buzgón tapsoltak s éltették a vezetőerőt. Volt, ki nem szólt, nem beszélt, elméje elborult, nem tudni mit hoz a jövő, és mily átkot hord a múlt. Ú, régi, bátor honfiak, kik haltak, hogyha kell, mert hitték, hogy az eszme él és konstruált a per. így szólott akkor nagypapa, ma már ük-szépapám, Kufstein várában ült soká még negyvennyolc után.
