Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚNIUS 21. I Arcképvázlat I Ajtaja mindig nyitva áll az ügyfelek előtt Ha a gyermekkor egyre távolabb tűnő emlékei között lapozom, eszembe jut, hogy a tiszaszentimrei születésű Péter Jánossal először a karcagi diákotthonban találkoztam. Kollégistaként kerültünk oda. ö egy esztendővel idősebb volt, és szombat délutánonként a salakos udvaron kergettük a bőrfocit, a játszók szívesen látták Jánost velük egy csapatban. A miértekre a magyarázat végtelenül prózai: ő már akkor is erős szemüveget hordott. és azt féltve, levéve keveset láthatott a meccsből, így aki vele szemben mozgott, és nem eléggé fürgén kapkodta a lábait, azt rendkívül egyszerű eszközökkel „eltakarította”. Nem hátulról, szemtől szembe. Ha ritkán adódott merész ellenfél aki felvette azt a harcmodort, sportnyelven szólva szikrázott a salak. Igaz, ilyesmikből verekedés soha nem történt, hiszen János mindezt különösebb indulat nélkül végezte. Nem beszélve arról, hogy a mérkőzések békés lefolyásához módfelett széles vállai is hozzájárultak. — Nem akartam én gim- názista lenni, dehogy akartam. A tanítóképző volt álmaim világa, hiszen jelesekkel fejeztem 'be a nyolcadikat. El is mentem felvételizni; de tudod, amikor népdalokat kellett énekelnem, a bizottság komoly tagjai rázkódni kezdtek. A tapintatosabbak mereven lesték a padlót, mások zsebkendő után kutattak, elég az hozzá, pillanatok alatt megértettem: a botfülem miatt belőlem soha nem lehet tanító. „Nem baj fiam — biztatott földműves édesapám, akinek a nyolc gyereke közül negyedikként érkeztem —, gimnáziumba adlak, ha így fog a fejed”. Nem tagadom kegyetlenül szép, de nehéz évek voltak még akkor is. ha a nővéreim cseperedve, állást keresve már inkább hozták a forintot a házhoz, mint vitték. Tizenhat évesen végigdolgozza a nyári szünetet, kemény munkát vállal, a helybeli téeszben zsákol. A többiek kezdetben ugratták • „Nézd az ókulárés diák urat, fogadjunk, holnap úgy fáj az ina, felkelni sem bír...í” Fájt is kegyetlenül, hiszen gyerekemberként, félmeztelenül 80 kilós búzás zsákokat cipelni nem könnyű, de összeszorította a fogát, és hordta a termést. Másnap, harmadnap, még egy hét teltével is. Szívóssága, kitartása megpuhította az idősebbek szívét, és amikor az egyik deres ha- lántékú öreg átnyújtott neki egy vastag szalonnát: „Vágj ebbül is egy csíkot, fiam, mer a zsákolásho erő is kell!” — befogadták. Jól érettségizett, de továbbtanulásról szó sem lehetett, hiszen még négy öccse, húga koptatta az iskola padjait, így kereset után nézett. KISZ-titkár volt, az áfésznál kezdett, majd fél év után a tanácsnál kötött ki. Azóta is itt dolgozik, immáron 25 éve. Tiszaszentimrén az adóügyekkel foglalkozott, majd Füredre került a járási tanácshoz. Pénzügyi csoportvezető, azután a titkárságon főelőadó, később vezető lett. 1079-ben — már kétgyermekes családapaként — sikeresen befejezte a jogi egyetemet. Több mint két éve pedig a tiszafüredi városi tanács vb-titkára. — A falusi évek jó útravalónak bizonyultak, különösen azok, amelyeket az adónál töltöttem. Valahogyan azt tapasztaltam, az emberek erre, azaz a fizetésre a legérzékenyebbek. De az is meggyőződésem: megfelelő hanggal, tisztelettel, indoklással bármit — legyen az büntetés, szabálysértés — el lehet fogadtatni. Jelenleg titkárként általában a fogósabb ügyekkel: bírságolás, szociális segély, lakáskérelem stb. foglalkozik. Nevetve meséli, adódott egy tanítani való, klasszikus birtokvitás esete is, amelyet két egymással acsarkodó szomszéd vívott azért, mert az egyiknek a portáján úgymond a másik szilvafájának az árnyéka tetemes kárt okoz. Ma is büszke rá, hogy nyugodt, meggyőző érveléssel sikerült kibékíteni a torzsal- kodókat. A szilvafa pedig maradt, holott a Nap járása azóta sem változott. A panaszokon kívül hozzátartozik az úgynevezett hatósági munka, a titkárság irányítása. a tanácstagi beszámolók vb-ülések, jelölőgyűlések, tanácsülések előkészítése is. Nem beszélve a városhoz tartozó nyolc település négy tanácsának a törvényességi felügyeletéről. — Amióta a legújabb átszervezések révén a hatósági jogkörök közül egyre több lekerült a községekhez, azaz az ügyeket helyben intézik, nagy örömünkre nem emelkedett a fellebbezések száma, évente húsz körül alakul. Ezek zöme a szabálysértéshez illetve az építkezésekhez kapcsolódik. Az utóbbi rámutat a községi tanácsi ügyintézés javítani valóira is. Noha van hivatalos fogadóórája, ez az amit az adott időpontban valószínű soha nem tart meg. Ugyanis az ajtaja munkaidőben — ha csak nem tanácskozik — képletesen szólva mindig nyitva áll az ügyfelek előtt. — Valahogyan idegen maradt, meg már marad számomra a fogadóóra, meg a nap. Pedig olykor félre kell tennem a munkát, bár szerintem egy tanácsi tisztség- viselőnek — legyen bármilyen beosztása, rangja — nincsen szebb és nemesebb feladata: mint egy közösségi vagy egyéni kérelmet meghallgatni. Majd ha a jogosságához nem fér kétség és lehetőség van rá, orvosolni. Péter János ma már hivatalosan dr. Péter János lett, akinek a negyedszázados, tanácsi munkáját, tevékenységét jónéhány megyei és országos kitüntetés bizonyítja. Egykori rendíthetetlen nyugalma soha sem hagyja cserben, bár bevallja: a rezzenéstelen külső olykor feszültséget takar. — Az egészségemre különösképpen ma sem panaszkodom, noha a napszámbeli zsákolás már aligha menne. Azért, hogy a földtől teljesen ne szakadjak el, van egy hobbitelkem. Nem saját tulajdonú, ennyi pénzem nincsen, nem is volt, hanem tartós használatra vettem, ötven évre. Néhány esztendő már eltelt belőle, és nem régen kiszámítottam, 90 múlok, amikorra lepereg az ötven év... Közben sokdioptriás szemüvege mögött hunyorogva, mosolyog. —Te ismersz engem, és tudod soha nem jártam a fel- legekben, még csak álmodozónak se vallom magam. De ha letelik, talán „jó lenne” még egyszer ugyanennyi időre tartós használatba vennem?! D. Szabó MiklósBudapesten a Martinéin téren megnyílt a legújabb fővárosi ruhabolt, a Tadzs Mahal Indiai Divatház. A Ruházati Bolt Vállalat, a Konzumex Külkereskedelmi Vállalattal közösen és hat indiai cég közreműködésével hozták létre a 470 négyzetméteres boltot, ahol elsősorban korszerű alapanyagokból készült női ruhákat árusítanak, de a tízmillió forintos árukészletben a férfiak is találnak kedvükre való öltözékeket (MTI Fotó: Kis» G. Péter) háza Hat évtizede a kultúráért Déryné Újsághír: Karcagon megemlékeztek a Déryné Művelődési Központ építésének 6o. évfordulójáról. Kezdetben kultúrpalota volt a neve. Korábban meg is felelt ennek a fogalomnak, majd a „nagy általánosítások” korában más 'titulust kapott. Amennyire jogos, hogy a jászberényi művelődési központ a város szülöttének nevét viseli, annyira vitatható, hogy az egykori karcagi kultúrpalota miért nem a kuncsalogány Török Erzsébet ,vagy a világhírű Karcag-fi Németh Gyula nevét viseli. , Közadakozásból a reformkorban, a múlt században épültek nálunk paloták. A Kunságban sem a karcagi polgárok építőkedve késett; hogy csak az 1920-as évek közepén láttak hozzá a kultúrpalota építéséhez. Közadakozni ugyanis csak azok tudnak, akiknek van miből. Karcag gazdasági helyzete a századforduló előtt és után — világháború, román intervenció! — enyhén szólva kedvezőtlen volt. 1926-ra .csordogált” össze annyi pénz, hogy hozzáfoghattak az építéshez. Hihetetlenül nagy dolog volt akkor a kultúrpalota építésének gondolata, alig van rá példa a magyar művelődésügy történetében, hogy Karcaghoz hasonló kisvárosok közadakozásból ilyen nagymérvű építkezésbe fogtak volna. Megelőzte a korát Minden szépívű részlet, minden jól elhelyezett tégla a karcagiak tehetségét, gondos kezemunkáját dicséri az épületben. Sántha Lajos és Harsányi Lajos tervezték a kétségtelenül eklektikus, de igen mutatós, az akkori céloknak nagyszerűen megfelelő épületet. A tervezők a legfejlettebb európai építészeti megoldásokat alkalmazták. A pincében elhelyezett konyhából lift hordta fel a rendelt ételt, italt a második emeleti étterembe, a moziteremnek padlófűtése volt, és még számos olyan megoldást alkalmaztak a tervezők, amely feltételezte a legmodernebb építészeti megoldások tökéletes ismeretét. Az építők is derekas munkát végeztek, Tóth János, Szilvási Imre, Kocsis Imre, Pádár János és ma már sajnos „névtelen” társaik munkájában a legszigorúbb műszaki ellenőrzés sem talál kivetnivalót! 1927-ben már meg is nyitották a kultúrpalotát: az ünnepségen Móricz Zsigmond is jelen volt, s hosszabb cikkben méltatta a karcagiak tehetségét, áldozatkészségét. Csaknem félévszázad múlva kellett a „kultúrpalotához” újra malteroskanállal nyúlni, de akkor is inkább az átalakítás igényével. Kétségtelenül szükséges volt az újabb követelményekhez igazítani a „házat”, de ennek hogyanja nagyon is vitatható. A zsinórpadlás megszüntetése, a „vizesblokk” — mosdóhelyiségek — elhanyagolása az 1973— Néptáncfesztivál Tegnap a szegedi kisszín- házban megkezdődött a Szakszervezeti Néptáncegyüttesek VII. Országos Minősítő Találkozója. A háromnapos programon 11 szakszervezeti néptánccsoport mintegy félezer tagja lép a zsűri elé, hogy megvédje korábbi arany, ezüst, bronz fokozatú minősítését, illetve az eddiginél magasabb fokozatú minősítést kapjon. 15—45 perces műsorokat mutatnak, be a koreográfusokból, zeneszerzőkből, néprajzkutatókból álló zsűri előtt. 1977 közötti építkezést jócskán meghosszabbította s amit akkor súlyos pénzekért elrontottak, azt később a karcagiak .társadalmi munkával hozták helyre. Megváltozott Igények A kultúrpalotában 1927-től igen demokratikus szellemű programok voltak. Ezt meghatározta az a tény, hogy építésében közmunka keretében a legszegényebb néprétegek is részt vettek, — tehát az egykori építőket később nem lehetett kizárni a háf életéből. Az 1920-as, 1930-as évek szellemi életének kiválóságai sűrűn látogatták a karcagi palotát, s míg Tor- may Cecillia, Harsányi Zsolt, Zilahy Lajos és mások a „kunfőváros” akkori elitjére számíthattak az író-olvasó találkozókon, irodalmi matinékon, Móricz Zsigmond, Fé- ja Géza, Sinka István és Veres Péter szélesebb népi rétegekhez szólhattak. A „jó kunok”, vagy másképpen a .konok kunok” helyzetüknél fogva erősen baloldaliak voltak az 1930-as években,— különösen akkortájt, amikor a német orientáció erősödött s a magyar ellenzék szószólóit különösen szívesen fogadták. A felszabadulás után megváltozott a művelődés egész modellje, szerkezete, az emberek közös együttléte más tartalmat kívánt meg. Van ami háttérbe szorult, más tényezők erősödtek. Voltak idők, amikor a kultúrát inkább csak a demonstráció jelentette, — de mindenképpen a tömegek hasznos jelenlétével. Az elmúlt harminc éviben az európai, ezen belül a magyar kultúra számos kiemelkedő személyisége a „ház” vendége volt — gyakorlatilag a karcagi közönségé. Hangversenyezett a „házban” Jeanne Marie Darré, Fischer Annie, — rajtuk kívül még sok kiváló előadóművész. Kodály Zoltán többször is járt a művelődési központban, dicsérte a karcagiak zenepedagógiai munkáját hangversenyezett a „kunfővárosban” Lev Oborin, Rudolf Kehrer, Kovács Dénes és még sokan mások. Jelenleg három filharmóniai hangversenysorozaton — felnőtt-, általános iskolás és szakmunkásképzős bérlet — hallgatnak élő zenét a karcagiak. Nem régen újjáalakult a városi énekkar és a kamarazenekar is, — híven Karcag zenei hagyományaihoz. Tízéves a hatvanesztendős „ház” képzőművészeti galériája, amely a Karcaghoz, a tájhoz kötődő mai képzőművészek kiállítási fóruma. Eredetileg csak a város szülötteinek — Somogyi Árpád, Bőd László és mások — hívták létre a galériát, azután tágították a kört, a különböző irányzatok, stílusok képviselői arányosan kaptak helyet a tárlaton. Kezdetben talán a konstruktivista művészetek hívei jártak jobban, A Magyar Rádió Irodalmi Főosztálya, a Művelődési Minisztérium Közművelődési Főosztálya és a SZOT Kulturális Osztálya szervezésében ez év januárjától irodalmi-műveltségi vetélkedősorozat indult „Mosolygó Parnasszus” címmel. A tizenkét megyét átfogó háromfordulós rendezvénysorozat élő adásaiban hat tanácsi és- hat szak- szervezeti csoport méri ösz- sze tudását, felkészültségét. A Magyar Rádió által egyemajd kialakult a kiállítási program helyes aránya. Legutóbb Szabó Iván szobrász- művész tárlatát láthatták a karcagiak. A galériában — a „bálteremben” — évente 5—6 kiállítást tartanak, a látogatottság az érdeklődésnek megfelelően alakul, Fejér Csaba tárlatát például több mint háromezren nézték meg. A karcagi Déryné Művelődési Központ rendezésében kétévenként megyei, nyári, képzőművészeti táborokat szerveznek, amelyek igen népszerűek az amatőrök előtt. Kedveltek a „ház” egyéb szakkörei, művészeti csoportjai is — számszerint harminckettő van belőlük — egyik pénzigényesebb mint a másik. A karcagi Déryné Művelődési Központ — ez az intézmény hivatalos neve — 4,5 millió forinttal, költségvetéssel gazdálkodik. Ennek az összegnek több mint felét a tanács adja állami támogatásként 2 millió forintot pedig „ki kell gazdálkodni”. Nos, ebben a vonatkozásban olyan ez a „ház” is, mint ama bizonyos állatorvosi ló, amelyiken minden betegséget tanulmányozni lehetett. Persze, nemcsak csupán karcagi „tünetek” ezek. Sajnos sokkal általánosítha- tóbbak. Nagy tapasztalaté népművelő ezt így fogalmazta meg: „Ami rossz, az -hozza a pénzt, ami jó, az viszi! Ráadásul mindenki a művelődési házon próbál meggazdagodni.” A krónikás hozzáteszi: tisztelet a kivételnek. Tény: egy-egy igazi élményt adó műsoros estre 100—150 forintos belépőjegyeket kell „kalkulálni”, hogy a ráfizetés ne legyen túl nagy. Ez persze eleve közönségriasztó, vagy ha vállalja a „ház” a ráfizetést, akkor művészi mércével alig mérhető más rendezvénnyel kell 'behozni a réven, ami elment a vámon. Nagy szerencséje a „háznak”, hogy saját mozija van. A mozi bevételéből — bár ennek 40—60 százalékára — a Moképnek van illetékessége — fedezni lehet a veszteséges előadásokat, szakköröket stb. Így lehetségessé vált, hogy újra színházbérletet hirdessenek meg: négy színház művészei tartanak rendszeresen előadásokat Karcagon. összegzés helyett A kultúrpalota, a ház, a Déryné — korabeli közhasználatú elnevezések — hatvan évének különböző korszakait más és más tendenciák, lehetőségek jellemzik. Az értékelés nem egy születésnapi megemlékezés dolga, ám az tény, hogy az elmúlt évtizedekben talált igazán magára a város művelődési központja, s a lehetőségek szerint sokszínűség, elevenség jellemzi munkáját. Hogy mit is jelent a Déryné a város — és környéke — lakosságának, arra talán egyetlen adat is jellemző: tavalya Déryné Művelődési Központ rendezvényeinek — ebben benne vannak a területi műsorok is — majd félmillió látogatója volt. Tiszai Lajos nesben közvetített vetélkedőre — a szabályoknak megfelelően — nyolc tagú csapattal Szolnok megye ,is benevezett. Az első „összecsapáson” a mieink Komárom megye csapatával mérkőznek a továbbjutás reményében. Az izgalmasnak ígérkező vetélkedő a jövő hónap lóén este 19 óra 15 perckor kezdődik a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, illetve Tatabányán. Mosolygó Parnasszus Versenyeznek az irodalomkedvelők
