Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-18 / 142. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚNIUS 18. Ezrelékek árnyéka Munkásság ? Parasztság ? Statisztikai fogalomzavar A statisztikák nem ismerik, nem ismerhetik az egyéni tragédiákat, a bánatot, a gyászt. A hivatalos megfogalmazás így hangzik: hazánkban továbbra is törekedni kell a csecsemőhalálozás mérséklésére, mert az 1984. évi 20,4 ezrelékes arány még mindig magas. E szavakat — parlamenti bizottsági ülésen — a legilletékesebb, az egészségügyi miniszter mondta ki. Ez a magunk laikus nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy ezer kisded közül 1984-ben 20,4 nem érte meg első születésnapját. Nem vigaszként a családok gyászára, de a tárgyilagos ítéletalkotás érdekében tudnunk kell: Magyarország történelmileg, ilyen értelemben is, az elmaradott területek közé tartozott Európában. Az az arány, amelyet 1984-re vonatkozóan említettünk, s amelyet sokallunk, 1941-ben 115,6 volt...! Döbbenetes? Igen, az. Persze, ne feledjük, azóta alapjaiban változott meg a bennünket körülfogó világ, a szülők táplálkozása, életmódja, életkörülményei, ugyanúgy, mint az egészség- ügyi hálózat felkészültsége, a terhesgondozástól a szülészeti osztályokon át a csecsemő sorsát nyomon követő védőnői szervezet kialakításáig. Jelentős erőfeszítések állnak tehát amögött, hogy aiz 1941. évi 115,6 ezrelék 1951-re 83,9-ig, 1961-re 44,1- ig, újabb tíz év elteltével pedig 35,1-ig hátrált vissza, s juitott el 1984-ben a 20,4-ig. Egyszer már sikerült áttörni a húsz ezrelékes bűvös határt — 1983-ban —, de esztendők óta lényegében nincsen változás, ott toporgunk a már említett mutatószám jelezte mezsgyén. Minden eszközzel át kell törni ezt a határvonalat, vagy törődjünk bele, fogadjuk el, hogy itt megrekedtünk? Egyetlen, éppen hogy megszületett élet elmúlása sem Tegnap délelőtt a Marti- nelli téren megnyílt a nagy- közönség előtt a legújabb fővárosi ruhabolt, a Tadzs Mahal indiai divatház. A Konsumex Külkereskedelmi Vállalattal közösen és hat indiai cég közreműködésével hozta létre a 470 négyzetméteres boltot a Ruházati Bolt Vállalat. Elsősorban korszerű alapanyagokból készülő női ruhákat, blúzokat, szoknyákat, pantallókat árusítanak, de a tízmillió forintos árukészletben a férfiak is találhatnak fogadható el — érzelmeinktől vezéreltetve. Értelmünk azonban beláttatja, mint az élet legtöbb dolgában, itt is elkerülhetetlenek bizonyos veszteségek, a fogamzási, kihordási idő alatti rendellenességek következményei. S az sem mellékes, hogy a magyar összesítések minden olyan gyermeket figyelembe vesznek, aki születése pillanatában élt, míg a külföldi statisztikák java része nem tartalmazza azokat a kisdedeket, akik a születést követő 24, 48, 72 órában — sőt, bizonyos országok esetében egy héten belül — meghaltak. Egyetlen tragédiára sem vigasz a számok rideg világának szorosabb vagy lazább kötődése a valósághoz. A magunk gondjára magunknak kell keresnünk a megoldást, éppen a lehetőségek ismeretében. Országok népes csoportja képes .ugyanis ma már ézt a fájdalmat, könnyeket takaró aráinyszámot — például Svédország, Hollandia, Norvégia — tíz ezrelék alatt tartani. A KGST-tagálLamok többségében — így a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában — szintén alacsonyabb e mérték a hazai mutatószámnál. Nemcsak ilyen eltérések vannak, hanem országon belüliek, megyék közöttiek is. Rábukkanhatunk olyan köz- igazgatási területre, ahol ezer élve született kisdedből tizenkét hónap elteltével 23,5—24,3 már nem gőgicsél, nem mosolyog, s lelhetünk olyan megyéket is, ahol az ezrelékek nyomasztó árnyékát már szűkebb területre, 13,4—13,5-re (!) szorították vissza. S akkor még nem hoztuk szóba a megyéken belüli — meghökkentő nagyságú és időben is tartósnak bizonyuló — különbségeket! Bonyolult okok, okozatok szövevénye ez, mert éppúgy szerepet kapnak benne ma még nem teljesen felderített genetikai tényezők, mint a terhes nők alkoholfogyasztákedvükre való ingeket, sportos öltözékeket. Bőséges a kínálat kiegészítő cikkekből, táskákból kendőkből, övékből, bizsukból is. Az új boltban évente mintegy 90 millió forintos forgalomra számítanak.. A divatház belső kialakítása. az India ősi művészetét megelevenítő díszítő elemek, az eredeti indiai fafaragások és kézműipari termékek hangulatos keretbe foglalják az indiai divatipar legújabb termékeit. sa, dohányzása, idegi, fizikai igénybevétele. Az viszont tagadhatatlan: az egészségügyi hálózatban dolgozók — a felvilágosítástól, a megelőzéstől, az életmód befolyásolásától a terhes nő, a gyermekét szoptató kismama személyi higiéniájáig — bőségesen találnak itt szerepet, tárgyat, célt, tennivalót. Már csak azért is így van ez, mert a legnagyobb, a legszélesebb rendet a születés körüli időszakkal összefüggő bizonyos állapotok, és a gyermekkel vele született anomáliák vágják a kisdedek soraiban. Olyan tényezők tehát, amelyek bizonyos mértékig — nem egyik napról a másikra, de — befolyásolhatók. Az alig megszületett és máris megpihent kicsinyek nyolcvan százalékát az e két csoportba sűríthető okok ragadják el közülünk, azaz itt húzható meg a frontális támadás fő iránya is. Szándékokban, tervekben, tettekben nincsen hiány, ahogyan eddig sem volt, csak éppen ezek összefogottságán, hatóerején, eredményén lehetséges és szükséges alakítani, javítani. Az egészségügyi szervezetben is rábukkanhatunk a téves felfogásra, amelynek hívei, hangoztatói az egész bonyolult teendőkört az érintett szakma, s csakis annak vállára raknák, amint a társadalmi szervezetekben, az intézményekben, a gazdálkodó egységekben is sok esetben leszűkül a teendők listája arra, miként könnyíthetnek a terhes nődolgozó helyzetén. A társadalmi érdek megértésére, érvényesítésére való következetes törekvésre van szükség mindenütt, ahol tenni lehet az ezrelékek árnyékának kisebbítéséért. S tenni mindenütt lehet. Betéti társulássá alakult át a Technová Ipari Innovációs Alap, az új szervezet neve: Technová Ipari Fejlesztési Bank. A szervezeti átalakulással új tulajdonosok váltak a pénzintézet alapító tagjaivá. bővült a bank alaptőkéje, s így finanszírozási lehetősége is. A pénzintézetet három éve az Ipari Minisztérium hozta létre azzal a céllal, hogy banki eszközökkel vegyen részt az ipari műszaki fejlesztések. Jó ideje már, hogy nem merek leírni egyetlen — a társadalmi rétegződéssel kapcsolatos — statisztikai adatot sem. Nem tudom ugyanis, hogy mit, és 'kiket milyen rétegeket takar a statisztika. Az ünnepi beszédek szóhasználata — a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az alkotó értelmiség — még csak rendben lévőnek látszik, ám lássuk be, Valaha volt — valaha?, éppen tíz éve — a KSH akkori elnökének rendelkezése, miszerint a társadalmi osztályokkal, a társadalmi rétegződéssel kapcsolatos rendszer egységesíthető olymódon, hogy meghatározhatók az „osztály- illetve ré- teg-főcsop>ortok, a tulajdon- formák (szektorok) és a szervezeti formák, az Egységes Ágazati Osztályzási Rendszer, illetve a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere alapján”. (Mellesleg: az EÁOR-s a PEOR-rendszert a munkaügyi szakemberek közül sokan, bürokratikus módszerekkel kialakított és gyakorlatilag alig használható nomenklatúráknak ítélik. Ám mégis alkalmazzák, mert ez van...). Akkor most boncolgassuk — mert modell-értékű — a szövetkezeti parasztság fogalmát, s ennek kapcsán hívMit kezdjek e negyedmilliós tömeggel? Mi okból sorolandók a termelőszövetkezeti parasztsághoz? Továbbá: mit kezdjek a 103 ezer „nem mezőgazdasági fizikai dolgozóval”? A munkássághoz illetve innovációs akciók finanszírozásában. A minisztérium akkor 120 millió forintos alaptőkét bocsátott a Technová rendelkezésére. A betéti társulásnak most az Ipari Minisztérium mellett tagja lett az Állami Fejlesztési Bank, az Általános Értékforgalmi Bank RT., a Budapesti Hitelbank és több ipari nagyvállalat. A szakosított pénzintézet jegyzett alaptőkéje — a belépések nyomán — 424 millió forintra nőtt. hogy a mélyebben szántó elemzésre vállalkozók egyre nagyobb bajiban vannak e frazeológiával. Sőt: a finomabban árnyalt fogalmak — fizikai foglalkozásúak, közvetlen termelésirányítók, nem fizikai (szellemi) foglalkozásúak mezőgazdasági fizikaiak stb. — használatakor sem lehet eldönteni, hogy voltaképpen kikre és mire gondol e fogalmak leírója. juk segítségül a legutóbbi népszámlálás — nyilván már nem pontos, de illusztrációként jól használható — adatait. Ezek szerint a szövetkezeti parasztsághoz sorolandó valamivel több mint félmillió aktív kereső, majdnem félmillió inaktív, és mintegy 430 ezer eltartott, összesen mintegy 1,4 millió ember. Az utóbbi két kategóriát csak a pontosság kedvéért említem, rögvest felejtsük is el, és maradjunk a szövetkezeti parasztsághoz sorolandó aktív keresőknél. A népszámlálás adatai szerint a termelőszövetkezetekben dolgozó fizikai foglalkozásúak közül 250 ezernél is több „a nem mezőgazdasági fizikai foglalkozású”, s közülük 103 ezer az „alkalmazásban álló”, a közvetlen termelésirányítók — tehát a FEOR szerint „nem fizikai” állományba sorolandók — száma kilencezer. vagy a szövetkezeti parasztsághoz soroljam-e őket? Ha ez előbbihez — mi okból? Végtére is a termelőszövetkezetekben dolgozó „nem mezőgazdasági fizikai fog- lalkozásúakról” van szó. Ha a munkássághoz tartoznak, mi okból? A traktorost, a karbantartó lakatost, a villanyszerelőt, a melléküzem- ág kőművesét és szakképzett ácsot miféle meggondolás alapján sorolhatnám a szövetkezeti parasztsághoz? A tulajdonviszony alapján? No de „alkalmazásban állókról” van szó. Vagy annak alapján, hogy működési helyük a falu, munkahelyük pedig a falusi tsz? No de a nagy állami gazdaságok sem a nagyvárosokban tevékenykednek, dolgozóik — legalábbis statisztikai értelemben — mégis az úgynevezett munkásosztályhoz sorolandók. függetlenül attól, hogy „mezőgazdasági fizikaiaknak” avagy „nem mezőgazdasági fizikaiaknak” minősí tendők — amúgy. Továbbá: mi az, hogy „szövetkezeti parasztság”? E félmilliós réteget tömörítő embercsoporthoz — ugyancsak a népszámlálás adatai szerint — 123 ezer szakmunkás tartozik. Most ők munkások vagy szövetkezeti parasztok? (Miközben az állami gazdaságokban hagyományos értelemben vett „paraszti” munkát végzőket is munkásokként tartják nyilván) . És egyáltalán: mi az hogy „paraszti munka”, követkéz zésképpen mi az, hogy „parasztság”? A magyar — és hagyományos értelmezésű — „munkásosztályhoz” sorolandók majdnem fele a falvakban, a községekben él. Többnyire ingázók ' és kétlakiak. Nagyipari munkavállalók és — háztáji gazdaságokban — a hagyományos értelemben vett paraszti munkát végzők, ök hová, milyen társadalmi osztályhoz, réteghez sorolandók? Igaz, az ipari üzemben keresik meg a kenyerük javát. ezért ne akadékoskodjunk — ez talán még érthető ügy. Feloldják az ellentmondást Megannyi kérdés és még további1 — most már általánosabb érvényű — kérdések: ha a falvakban, például a műszakiak — tehát a „nem fizikai-foglalkozásúak” — száma megközelíti a százezret, akkor ők hová tartoznak? Jó, tételezzük fel, hogy az alkotó értelmiséghez. Valóban és mindahányan? A népszámlálási adatokból úgyanis kiderül, hogy közülük mindössze 23 ezer a diplomás, és majdnem húszezren az általános iskolát sem fejezték be. Tudom, a gyakorlat pótolja az iskolát... Csak akkor azt nem tudom, hogy az érettségizett gépszerelő vagy az ugyancsak középiskolát végzett műszerész miféle megfontolásból tartozik a „mezőgazdasági fizikai munkások” közé? S ezzel még nem beszéltünk a legérdekeltebbek. mármint a ,,nem mezőgazdasági fizikai dolgozók”, az „alkalmazásban állók” meg mások véleményéről. Márpedig az ember azonosság — divatos kifejezéssel élve: identitás — érzetéhez az is hozzátartozik, hogy tudja: milyen osztályhoz, illetve rétegkategóriába sorolja őt a társadalom. — Vértes — M. O. Indiai ruhaház Budapesten Betéti társulássá alakult a Technová Elavult kategorizálás Ki a tsz-paraszt? Gaudeamus! Nem akarom én a napjainkban érettségiző diáknemzedék eljövendő álmait befolyásolni. csak a puszta tényt szögezem le Azt tudniillik, hogy amióta maturálni kényszerül az ember, azóta sokszor megismétli az érettségi vizsgákat élete folyamán. Mármint álmában. Nem csalás, nem ámítás, de nyolcvanesztendős aggastyánoktól hallja az ember: — Hű, de nyomasztó álmom volt az éjjel! Ügy megkönnyebbültem, mikor felriadtam. Képzeljétek: latinból szófoeliztem, és éppen azt kellett volna gerundivumos szerkezettel kifejeznem, hogy „amennyiben nem készül el a lakás, kulcsátadásra, március idusáig...” Az öreg .,Hé- gió” faggatott, pedig de rég odavan már szegény! Tökéletes zárlatot kaptam. Gondolom, szívgörcs előtt fél pillanattal sikerült felijednem. Ha sokáig éltek, ti is megértek efféle álmokat. Ez a valóság. Hátha még hajdan úgy érettségizett valaki, mint mi, ábécé-sorvégi- ek — a Karcagi Református Nagykun Gimnáziumban. Pénteken és tizenharmadikán! De mennyire irigykedem mégis a mostanában matúrátokra, mikor eszembe jut — jut? — hasít! —, hogy immáron kerek negyvenöt esztendeje annak, mikor az előbb említett „vészterhes” napon kiszédelegtem a szóbeli érettségiről. Nemcsak a megpróbáltatásoktól kóvályogtam, hanem attól a megrázóan világos felismeréstől is, hogy soha, de soha ebben a jószagú életben olyan töméntelen ismeretanyagból nem kell odaállni vizsgázni. Körülibeiül így voltunk ezzel mindannyian, akik akkor terítékre kerültünk. Azóta se éreztük olyan tömény realitással, mennyire tud fájni a boldogság is. Nemcsak az eminensek lebegtek a szabadság határtalanságának érzetében, hanem az olyanok is, mint csábos Menjou-baju- szú barátunk, aki a magyar szóbelire igen súlyos tehertétellel állt ki. Mikszáth „Különös házasság”-át úgy elemezgette keresztbe-hosszába az árva, mint Jókai legsikerültebb társadalmi regényét. (Ámbár elfogadható színvonalon.) Azért ő is átment. Hogy megérett-e? Mintha a sors büntetné az elcsúszott dolgozatért: többedik házasságán tapasztalja. .milyen „különös” is az. És a mi osztályunkból, meg az alattunk, fölöttünk járókéból hány fiú helye üres maradt a tizen- és harmincéves érettségi' találkozókon... „Kidugta fejét a lövészárokból...” — „Eltűnt. Eltűnt” — Ilyen életút-jelzőtáblákat lehetett volna kitűzni azokra a szívszorongatóan néma padokra... Szegény egykori ma- turati, szegény kisfiúk. Legalább akkor, a szóbelik utáni órákban, napokban nekik is csak kijutott valami a boldogságnak e sajátos fajtájából. No de az élet mégsem mindig ilyen szomorú. Az akkor pénteken és tizenharmadikán érettek közül* zömmel megvagyunk s időnként — öt- tízévenként — hallunk egymásról. Hogy T. Gy. egyik minisztériumunk épületének társtervező építésze, Z. I. visszaadja a diákoknak, amit ő kapott hajdan a tanároktól; Sz. L-ról — „Kefé”-ről olvastuk annak idején, hogy egyetemi professzor kollégáját képviselőnek javasolta a jelölő gyűlésen... Sajna, erősen múlt idejűvé váltak napjainkra ezek az értesülések. Utoljára N. K.-ról — akiről az akkori évzárón jelentették be az ünnepi beszédben, hogy már diákköri vegyészeti kutatásainak eredményeiért — a Deutsche Chemische Gesellschaft felvette tagjai sorába — tehát róla a Magyar Közlönyben olvastuk, hogy nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával... De hogy mi is volt még akkor — június 13-án, pénteken? A feszültség bénító- boldog kínjából felengedve baktattam hazafelé. Esőre állt az idő. Most is látom a falevelek szomorúzöld színét, s érzékelem a csendet, amely körülvett a Püspökladányi úton. Vitt a lábam, végtelenül üresnek éreztem magam. Talán annak a belátásnak feneketlen mélységétől is, hogy ezentúl senki nem vonhat felelősségre, ha nem tudom, Vak Béla meddig ült a trónon (ámbár — egykori tanáraink közül a még egyetlen élő Szász Béla tanár úr dohoghatna a maga kedvesironikus modorában: „Látod, látod, — tudtam, éreztem én akkoriban, hogy nem készültél rendesen történelemből. Persze, nem gondoltad, hogy újsáigíró leszel, s ezen a pályán megint csak azt lesik árgus szemmel, mikor lehet tévedésen kapni az illetőt”), vagy hogy mi is a kotangens összefüggés... El velük örökre! Ennek a szabadulásnak a bevezetője végeredményben akkor megvolt már, amikor az ember a tételt kihúzta. Ha nem is fogalmazta meg. de a sejtés is erőt adott: abból az iszonyú anyagtömegből most már csak ezzel az egy tétellel kell megbirkózni, aztán enyém a világ!... Végképp beteljesül, amit ballagáskor hetykén daloltunk — „Leteszem az érettségit jelesre, isten veled Gerő, (Gyula, Lajos. Pista) bácsi örökre...” Megint megrázó momentum: folytatnám a „névsort”, s mindjárt az Imrénél újfent ilyen emlékeztetőket sír fel történelmünk az érettségi találkozókon: „Akna vágta szét” — „Valósággal elkaszálta a sorozat” — „Kint halt meg, hadikórházban', ahol Kis- Nyiri is, kedvelt tanítványa”...). No de ne cseréljük fel az idősíkokat. — Rosszul érzed magad, kisfiam? Édesapám ijedt hangja ébresztett fel alvajáró káprá- zatomból. Eljött elébem... Alig tudta, hogy kérdezze, sikerült-e? Mikor megértette, hogy minden jól ment, csak ezt ismételte megillető- dötten: — Így hát leérettségiztél... Jó darabot haladtunk már, mikor észbekapott. — Nézd csak, ezt meg majdnem elfelejtettem. Én se figyeltem fel rá, hogy egy hártyapapírba csomagolt, gömbölyded formájú valamit hozott magával. — Ezt meg neked vettük anyáddal. Most már nagyfiú vagy. S ideadta életem első kalapját. Mert egy akkori érettségizett fiúnak ez adott igazi rangot. Abban a világban fontos volt, ki milyen kalapot hord, Néha fontosabb annál, hogy mi van a kalap alatt. Tóth István
