Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 31. A gyógypedagógia vonzásában SzövetkezetI újítók Randevú Szlovákiában Van akinek az életén szinte mit sem változtatnak a történelmi viharok, míg mások pályája, sorsa beleillik akár a történelemkönyvbe is. Hogy ki tartozik ebbe vagy abba a csoportba, aligha véletlen. Révay György, a Homoki Kisegítő Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon igazgatója mindenesetre azok közé tartozik, akik érzékenyen reagáltak a körülöttük lévő világra, s mindig megtalálták a lehetőségeket, feladatokat, amelyekkel hasznára lehettek környezetüknek. Révay György pontosan hatvan évvel ezelőtt született egy vasúti segédtiszt és egy tanítónő gyermekeként. Az apa foglalkozása révén hol ide, hol oda költözött a család, s e vándorlás csúcspontja volt „a nagy bajor- országi utazás”. Jóval a felszabadulás előtt az történt ugyanis, hogy az éppen Nagybocskó—Gyertyánliget állomáson tartózkodó család egy vagonba költözött, mivel a németek aláaknázták az állomás épületéit Szép lassan, a fronttal együtt gurult a vagon egészen 1945 májusáig. A család természetesen az első adott lehetőséget kihasználva azonnal visszaköltözött Magyar- országra. Az akkor 19 éves ifjú számára élétre szóló élmény volt a háború, a rombolás, a pusztulás, s óriási becsülete lett szemében a békének. Hazatérésük után a tiszafüredi hídépítésnél helyezkedett el, s a munkások között lett párttag. Ezt követően adóügyi intéző lebt az egyeki községházán, de nemigen érezte jól magát ebben a munkakörben. Az édesanyja hivatását választotta: tanítói oklevelet szerzett Egerben. Előbb Tamamérán tanított, majd kinevezték Ti- szaörvénybe iskolaigazgatónak. Az utóbbi településen tizenegy évét töltött el. Az elemi iskolát nyolc osztályossá fejlesztették, megalakították az úttörőcsapatot. Az iskolai munka mellett részt vett a kultúrház építésében. Vezette a művelődési házait, a mozit, egyben ő volt a gépész is. Sportkört, színjátszócsoportot szervezett, a falu párttitkárává is választotta, s „másodállásban” — mivel nem értett hozzá senki — a tsz főkönyvelője volt. Csak néhány a sokféle teendőből. amit becsülettel, óriási teherbírással végzett el. A munkatempót nem tudta csökkenteni Homokon sem, ahova huszonhat évvel ezelőtt hívták igazgatónak. Miközben elvégezte a gyógypedagógiai főiskolát, irányításával éden'kertet varázsoltak A mai fiatal diplomások talán már el sem hiszik, hogy évtizedekkel ezelőtt kis kegyes hazugság kellett ahhoz, hogy valaki óvónő lehessen Csépán. Horváth Endréné annak idején — 1951-ben még természetesen fiatal lányként — úgy kért állást valahol Tiszaföldvár a régi kastély köré. Harminchat holdnyi erdő, szőlő, gyümölcsös, mini állatkert, óriási játszótér, sportlétesítmények, medence várja a több mint kétszáz diákot a tanítás után. Számukra az otthon, hiszen jórészük állami gondozott. Hogy valóban otthon érezték és érzik magukat, azt a levelek, s a karácsonykor, gyermeknapkor odasereglő egykori diákok százai bizonyítják. Hálásak, mert felnevelték, megtanították őket az önálló életre. Már természetesen azokat, akik kevésbé súlyos betegséggel születtek, hiszen Homokon még sokszor az is sikernek számít, ha egy-egy diák eljut addig, hogy képes tisztán tartani, ápolni önmagát, vagy fel tud adni egy levelet a postán. Amíg a gyerekek az otthonban vannak, nem vagy alig kerülnek kapcsolatba a külvilággal. Hosszú ideig éppen az jelentette a gyógypedagógusok legfőbb gondját, hogy az intézményt elhagyva az előítéletekkel terhes közvélemény, a kinti világ nem tudta igazán befogadni az értelmi fogyatékosokat. S noha mindmáig megoldatlan a továbbtanulásuk, foglalkoztatásuk, Homokon megtalálták a módját, hogyan terjesszék ki a védőszárnyakat a már végzett növendékeikre is. Tíz évvel ezelőtt az országban elsőként szervezték meg az utógondozást, amelynek eredménye vitathatatlan. Tapasztalataikat szaklapokban tették közzé, négy tanulmányt — köztük egy országos pályázat díjnyertes dolgozatát — Révay György írta. Ugyancsak sok szakcikket készített a munkára nevelés legfontosabb lehetőségeiről. E kérdéskör feldolgozása különösen fontos a gyógypedagógiában, hiszen a fogyatékos gyerekek rehabilitációjának a munkára nevelés a legfontosabb eleme. Révay György homoki pályafutása alatt eddig tizenhat nagyobb lélegzetű tanulmányt írt, két könyvet szerkesztett, s az Országgyűlés egyik albizottságának felkérésére elemezte az értelmi fogyatékosok rehabilitációjának lehetőségeit. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, a Kiváló Tanár címtől egészen a Munka Érdemrendig. Csütörtökön pedig a fővárosban átvehette az Apáczai-díjat. A hatvan esztendejét meghazudtoló fiatalos, mozgékony gyógypedagógus az idén nyugdíjba készül. Nem vonul vissza teljesen. Azt tervezi, hogy Homokon marad, tanártársaival feldolgozza az utógondozás tíz évének történetét, tapasztalatait, s persze továbbra is ellátja megbízatásait, köztük a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének titkári teendőit. Sok- sok tapasztalatával továbbra is segíti a gyógypedagógusok munkáját, köztük három lányáét, akik folytatják a családi tradíciót. környékén hogy ott él a vőlegénye. Valójában azért vágyott oda, mert mindenképpen vidéken akart élni, dolgozni, s a Tiszazug nincs olyan messze a pesti szülői háztól. A „nyomós’ okot mindenesetre csépai állással méltányolta a megyei tanács. Az ifjú óvónőt nemhogy vőlegény, — senki sem várta. Az édesapja kíséretében érkezett Budapestről Kun- szentmártonba, s onnan alkalmi járművel — a malom teherautóján — Csépára. Az óvodába alig 15—20 gyerek járt. játékok, sporteszközök szinte nem is voltak. Jóformán a nulláról kellett folytatni vagy talán inkább kezdeni a munkát. A lelkes óvónő „kijárta”, hogy nagyobb, jobb helyre költözzön az intézmény „szerzett” játékokat. a foglalkozásokhoz eszközöket; a hatalmas aszóból kisasztalokat, a pádból kisszékeket csináltatott. Évről évre nőtt az óvodások és az óvónők száma. Közben megtalálta a tanácsnak már „jelzett” vőlegényt, majd férjet, aki az iskolában tanított. A házaspár figyelemmel kísérte, miként fejlődnek, növekednek, okosodnak a csépai gyerekek, kiskoruktól kezdve. És persze nevelték saját gyermekeiket, egy fiút és egy lányt, akik ugyancsak a pedagógushivatást választották. Horváth Endréné huszonegy évig dolgozott vezető óvónőként. A két évtized után úgy érezte, kicsit elfáradt, s átadta a helyét másnak1. Mennyire igaza volt akkor! A csupa derű. vidám asszony azzal fogadott bennünket otthonában, hogy rendetlenkedik a „motor” kicsit kimerült a szíve. de rögtön hozzátette: rövidesen már megy vissza dolgozni, A szolnoki Űjvárosi Általános Iskola azon — egyre fogyatkozó intézmények — közé tartozik, amelyekben még váltott műszakban tanítanak. A gyárnegyed nyolcvan esztendős iskola- épületét mára alaposan „kinőtték” a gyerekek. Sakk- feladványnak is beillő munka vár tanév elején az iskola vezetőire az órarend összeállításakor. Kilenc teremben — amelyből 3 szükségtanterem — kell elhelyezni 21 osztályt, összesen 605 kisdiákot, egy másik kisebb épületben pedig a tíz napközis csoportot. Ennél is nehezebb persze a pedagógusok dolga, a késő délután ötkor, hatkor kezdődő órán már nem túlságosan elevenek a tanulók sem. Ennek ellenére szinte hihetetlen, hogy a szülők döntő többsége nem íratja máshová a gyermekét, s a pedagógusok sem pályáznak másik iskolába. Miben rejlik az intézmény megtartó ereje? Nyilvánvalóan számos oka van, amelyek között igencsak fontos, hogy a jól összekovácsolódott — negyvenöt pedagógusból álló — tantestület a nehéz körülmények ellenére is igen jó színvonalon dolgozik. Az újvárosi diákok rendszerint az élvonalban szerepelnek a tanulmányi versenyeken, művészeti bemutatókon. Fi - gyelemre méltó eredményeket ért el az énekkar, sikerrel versenyeznek a sportoló diákok, de növelte az intézmény hírét a tanulók oroszból, matematikából, rajzból nyújtott teljesítménye is. A pedagógusok természetesen örülnek a dobogós helyezéseknek, érmeknek, de legalább annyira jóleső érzés számukra, ha sikerül felzárkóztatni a gyengébb képességű gyerekeket, sikerül csökkenteni az esélykülönbségeket. S emögött az % várják a nagycsoportos óvodások. Aggódik értük: szeptemberben mennek iskolába, s addig még annyi mindenre meg kell tanítani őket! Van köztük veszélyeztetett hátrányos helyzetű kisgyerek is. Az ő' sorsukat különösen a szívén viseli, hisz ő az óvoda gyermekvédelmi [felelőse is. Munkájában,,; s azon túl is. megkülönböztetett figyelemmel egyengeti az útjukat. S persze nagy- nagy szeretettel. Ügy véli, a mostoha sorsú kisgyerekeknek ez utóbbira van a legnagyobb szükségük. Ameny- nyire csak lehet megpróbálta pótolni számukra oz otthon melegét, az anyai ölelést, isimogatás't, jó szót.! 1 „Az óvónőnek ez a dolga” — mondja, hiszen nagyrészt rajta múlik, hogy milyen diák. milyen felnőtt lesz majd a rábízott gyermekekből. Horváth Endréné csütörtökön Budapesten átvette a Kiváló Pedagógus címet. Már-már elérzékenyült meg- hatódottsággal csak azt ismételgeti: hiszen én csak azt tettem és teszem, ami a dolgom. egyáltalán nem látványos eredmény mögött hallatlanul kitartó, bizakodó pedagógiai munka húzódik meg. A diákok 87 százaléka munkásszülők gyermeke, köztük akad szép számmal veszélyeztetett is. Az első osztályosok egy része nem járt óvodába. A nyolc év alatt mégis sikerül elérni, hogy csak elenyésző legyen a lemorzsolódás, a bukás. Mindez éppen elég feladatot ad a nevelőknek, de emellett még arra is futja az erejükből, hogy kísérletezzenek, keressék a korszerű, hatékony módszereket. Az elsők között próbálták ki és vezették be a szakosított matematika- s a test- nevelés-tantervet, az orosz nyelv kiscsoportokban történő oktatását, az ötnapos munkahetet, a napköziben a csoportközi foglalkozásokat. A mostani. tanévben megvalósítják az intenzív tanítási — tanulási módszert, s részt vállalt az iskola az új bérgazdálkodási rendszer kipróbálásában is. A nevelőknek sikerült jó kapcsolatot kialakítani a szülőkkel. Az ünnepélyeken, nyílt tanítási napokon legalább annyi a felnőtt, mint a diák. Sok szülő egykor ugyancsak az újvárosi iskolában tanult, s ahogy tudják, segítik a nevelők munkáját. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint az a tény, hogy munkahelyeik: a környező gyárak, üzemek, négy tanterem létrehozásának anyagi feltételeit, és sok-sok társadalmi munkát ajánlottak fel az iskola nyolctantermes bővítéséhez. A segítségen túl ez elismerés is a pedagógusoknak, amelyhez még egy kitüntetés is járult: az Újvárosi Általános Iskola tantestületét a Megyei Tanács Pedagógiai Díjával jutalmazták. Amint már arról hírt adtunk, ezen a héten a szlovákiai Latikyban tartózkodtak megyénk mezőgazdasági szövetkezeteinek újítási előadói, sikeres újítói. Tablókon, maketteken, videofilmen mutatták be a nálunk már jól bevált, a termelést könnyítő, olcsóbbá tevő újításaikat, találmányaikat, népszerűsítették a termelési rendszerek korszerű technológiáit. Sikeres volt a szlovákiai bemutatkozás, négy járásból — a losonciból, a rimaszombatiból, a nagykürtösiből és a zólyomiból — sok száz növény- termesztési és műszaki szakember tekintette meg a kiállítást. Felvételeink az újítók egyhetes szlovákiai tartózkodásának egy-egy mozzanatát örökítették meg. (Temesközy F.) A Csehszlovák—Bolgár Barátság nevű termelőszövetkezet fenyvessel körülvett, reprezentatív székháza adott otthont egy héten át a szomszédoló újítóknak, a szakmai programoknak Az Alacsony-Tátra közelében gazdálkodó mezőgazdasági üzemek jobbára állattenyésztésből élnek, ezért is tanúsítottak az ottani szakemberek nagy érdeklődést az Agrocoop juhfejő berendezései, szálastakarmány-betakarítási és kettőstermesztési technológiája iránt Volt mivel dicsekedniük a házigazdáknak is, például a lejtős területekről betakarított szénából készített nagybálák szállítását megkönnyítő újításukkal Sokan sokat időztek a Mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz elektrotechnikai gyártmányait bemutató asztalnál Pótolni az otthon melegét Kitüntetett nevelők Régi faiak között korszerű iskola
