Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-19 / 92. szám

1986. ÁPRILIS 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Meddig ér a zöldhullám? Egyre zsúfoltabb a 4-es Tiszaligeti tervek Korokasztal-boszélgotós a megyeszékhely közlekedéséről Ivanits László Cslk József Hont! Antal Bede János Schneider Péter Lapunkban utoljára tavaly nyáron, a szolnoki Tisza-híd átépítésekor bekövetkezett, a városközpont forgalmát ideig- óráig megbénító — talán nem túlzás ezt írni — „közlekedé­si sokk” idején több cikkben is foglalkoztunk a megyeszék­hely központját átszelő 4-es főúttal, majd interjút kértünk Kádár Györgytől, a megyei tanács közlekedési osztályának vezetőjétől, aki elmondta, hogy a végső, megnyugtató meg­oldást mindenki egy új közúti Tisza-híd megépítésében lát­ja, amire azonban egyelőre — népgazdaságunk VII. ötéves tervében — nem futja. A közlekedési osztály vezetője tájé­koztatott arról is, hogy a Közlekedési Minisztérium már döntött a városközpontot elkerülő új 4-es nyomvonaláról, amely Afoony felől haladva a megyéhatár körül tér majd le a mai útról, és délről kerüli el a várost; a Mezőgép és a házgyár között halad el, átszeli a Tiszát, a Szandai rétet, a Kertvárost és AJcsiszigeten, a 6-os busz végállomása ma­gasságában tér vissza a mai főútvonalba. A megyei tanács azt szorgalmazza, hogy a tervezés a VII. ötéves tervben kezdődjön meg. Az azonban egyértelmű, hogy addig is ten- AbOiiyl Út, KottVÓrOS ni kell valamit, hiszen csúcsforgalomban, az idegenforgalmi szezonban a város főutcája alig-alig bírja el a forgalmat. A téma közUgy A közelmúltban ismét in­terjút kértünk a közlekedési osztály vezetőjétől, aki in­kább egy kerekasztal-beszél- getést javasolt a többi ille­tékes bevonásával, és mi örömmel fogadtuk ötletét. A találkozó előtt felhívást tet­tünk közzé lapunkban, amelyben — talán egy kissé rövid határidőt megjelölve — arra biztattuk olvasóin­kat: tegyék fel a városköz­pont, a 4-es számú főútvo­nal közlekedésével kapcsola­tos kérdéseiket. Buzdításunk talán a várt­nál is nagyobb érdeklődést váltott ki. Két napon ke­resztül érkeztek a kérdések, az ötletek és a javaslatok szerkesztőségünkbe, levélben és telefonon, sokan szemé­lyesen mondták, el vélemé­nyüket. A kérdések jóval ap­rólékosabb, részletesebb vá­laszokat igényeltek, mint ahogy eredetileg számítot­tuk. De úgy véltük, olva­sóink bizalmával nem élhe­tünk vissza, ezért kerekasz- tal-beszélgetésünk a terve­zettnél jóval bővebbre sike­rült, időben és terjedelem­ben egyaránt. De térjünk a tárgyra, lás­suk a kérdéseket, a válaszo­kat, töprengjünk együtt! A véleményeket nem a kérde­zők neve, hanem témák sze­rint csoportosítottuk, hiszen egy-egy problémáról, forgal­mi csomópontról többen is érdeklődtek. A kerekasztal- beszélgetés résztvevői Csík József, a megyei tanács köz­lekedési osztályának osz­tályvezető-helyettese; Hon­fi Antal, a városi tanács mű­szaki osztályának osztályve­zető-helyettese; Ivanits Lász­ló, rendőr főtörzsőrmester, a városi rendőrkapitányság közlekedési álosztiályámak munkatársa voltak. A Szol­noki Közúti Igazgatóságot Bede János igazgató és Schneider Péter főmérnök képviselte. — Elöljáróban lássunk né­hány adatot arról, hogyan Schneider Péter: — A zöldhullámot, azaz a köz­úti jelzőlámpák összehangolt üzemmódját szigorú szabá­lyok, forgalomtechnikai alapelvek határozzák meg. Ilyen szabály az is, hogy minden gyalogátkelőhelyet lámpának kell védenie, au­tóbuszmegállót csak autó­buszbölcsőben lehet elhe­lyezni stb. Az összehango­lást egyelőre a Szabadság tértől a Ságvári kör­út kereszteződéséig tud­tuk megoldani. Az összehan­golt üzemmód következő üteme a Gólyáig biztosít majd zöldhullámot, ami ter­mészetesen feltételezi azt. hogy a Petőfi' és a Sallai utcai kereszteződésbe is lám­pa kerül, illetve autóbusz­megálló-öblöt kell kialakíta­nunk a Petőfi utcai megál­lónál, amire hely nincs, mi­vel azon a szakaszon meg­lehetősen keskeny az út, nőtt a 4-es számú főútvonal Városi Szakaszának tfoifgal- ma az elmúlt években. — Elég gyors a forgalom növekedése— kezdte Schnei­der Péter. — 1975-ben na­ponta 21 ezer 197, 1980-ban 25 ezer 402, tavaly már 30 elzer 724 járműegység ha­ladt el — átlagban — a megyei tanács előtt. (A szá­mok mindkét forgalmi irányt tartalmazzák.) — Néhány éve arra szá­mítottunk, hogy a városi tö­megközlekedésben naponta részt vevők száma majd 1995-re éri el a 40 ezret, de már most meghaladja! Az 1975-ös napi 18 ezerről 1985- re már 42 ezerre ugrott az autóbuszutasok száma. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert a 24-iből 20 autóbusz- járat útvonala érinti a vá­rosban a főutcát, azaz a 4- est. Évente ezerrel-ezerkét- százzal többen utaznak na­ponta, így a kulturált felté­telek megteremtése nagy gondot okoz a Volánnak. — Ez a napi 30 ezer jár­mű folyamatosan szennyezi a városközpont levegőjét. Most is be kellett csuknunk az ablakot a volt járási hi­vatal épületében, a II. eme­leten, hogy értsük egymás szavát. Nem véletlen, hogy a Világegészségügyi Szervezet kérésére az Országos Köz­egészségügyi 1 Intézet 1974 ótta folytat mefigyeléssoro- zatot a 4-es számú főútvo­naltól párszáz méteres tá­volságon belül elhelyezett méröpontokon, Szolnokon. A vizsgálatsorozat idén nyáron zárul, a megfigyelések érté­kelése valószínűleg még jó pár hónapot vesz igénybe. Benünket most ebből a szem­pontból az érdekel: miért nincs végig zöldhullám a főutcán, miért kényszerül megtorpanásra a járművek sora a Dimitrov utcánál — hiszen leginkább várakozás közben és elinduláskor szennyezik a levegőt a jár­müvek? hiszen az a városközpont ré­gi része. — A közlekedési jelző­lámpákról általában többen kérdeztek. A főutcával szo­rosan összefügg a vele pár­huzamos Ady Endre út for­galma; ott például sokallják a jelzőlámpákat. Csík József: — Amikora lámpákat telepítettük, már tudtuk, hogy sok, ám a vá­ros bevásárlóközpontjában — áruházak, piac —, ahol ráadásul az autóbusz-pálya­udvar is található a taxiál­lomással, a közlekedők — a gyalogosok — biztonsága mindenképpen indokolja a ma működő lámpákat. Idén egyébként korszerűsítjük a jelzőlámpákat a kőolaj-szék­ház, a III. számú irodaház közös parkolója előtt és a piaci csomópontban: a for­dulási irányok rovására hosszabb áthaladási időt biz­tosítunk az egyenesen hala­dó járműveknek. — Ha itt tartunk, átadom egyik olvasónk levelét, aki alaposan elgondolkozott a kérdésen, és öt pontba fog­lalva részletesen kifejti ja­vaslatait. Ezek közül az egyik a főútvonal és a Ság- vári körút kereszteződésénél levő csomópont forgalmi rendjének 'korszerűsítéssel foglalkozik. A lényege az, hogy a csomópontban a mostani két forgalmi sáv helyett hármat javasol ki­alakítani, amelyek közül a bal szélső a balra kanyaro­dó, járművek besorolására — A városközpontból „ugorjunk” a város szélére, a Kertvárosba és az Abonyi útra! A Kertvárosban lakók kérdezik; miért nem kap zebrát az Ifjúság ABC-nél levő buszmegálló, illetve ké­rik az ott levő gyalogos lép­cső korszerűsítését. Javasol­ják, hogy a gépjárművek városban előirt sebességének betartását gyakrabban el­lenőrizzék a közlekedésren- dészek. Jó példának tartják, az Abonyi úton a gyakori sebességellenőrzéseket. Ivanits László: — Az el­ismerést köszönjük, a kérést természetesen továbbítom, azt hiszem, nincs akadálya a 4-es számú főútvonal ezen szakasza fokozottabb ellenőr­zésének. Honti Antal: — Egy lép­cső elkészült tavaly az Ár­nyas utcánál, természetesen az Ifjúság ABC-nél sincs akadálya a korszerűsítés­nek. Megnézzük, és ha ja­vítást igényel, máris hozzá­fogunk. Csík József: — A 4-es számú főútvonal Kertváros mellett elhaladó szakaszán több éven keresztül vizsgál­tuk a gyalogátkelőhely léte­sítésének kérdését. Arra a megálaplításra jutottunk, hogy a nem túl nagy gyalo­gosforgalom rendkívül erős járműforgalommal áll szem­ben. A zóbra nyújtotta vélt biztonság balesetveszélyes helyzetben rosszabb lehet, mint a jelenlegi helyzet, az­az a veszélyérzet. Ezért — Számtalan ötlet, javas­lat foglalkozik a Tiszaliget forgalmával. Kérdés: miért nem működik a Tiszaliget- ből való kihajtást, illetve az oda nagy ívben való beka- nyarodást segítő érzékelőbe­rendezés? ötlet; tiltsák ki a magángépkocsikat a ligetből, vagy csak célforgalmukat engedélyezzék. A tömegköz­lekedést megoldhatja a liget elejétől a végéig rendszeres időközönként — az utasfor­galom igényeihez igazodó — közlekedő autóbusz. Vannak, akik a lóerők számának csökkentését, azaz konflisok beállítását javasolják. Mind­ennek alapfeltétele persze egy nagy befogadóképességű autóparkoló lenne a Tanács­köztársasági emlékmű mö­gött, ahonnan a Százlábú híd alatt mehetnének át legalább a városközpont felé tartó jármüvek, hogy ne nehézke­sen balra nagy ívben, ha­nem visszatérve jobbra ka­nyarodva kapcsolódjanak be a négyesbe. Van, aki a ha­jóállomástól kompátkelőt javasol a Tiszaligetbe. Men­jünk sorjában! Schnéider Péter: — Az érzékelő jó, használható, de nem vált be a jelzőlámpás irányítás, ezért kellett ki­kapcsolni. Az is probléma, hogy a főúton haladó, széles járművek a viszonylag kes­keny forgalmi sávjukból ki­lépve a balra kanyarodás szándéka nélkül is áthalad­hatnak véletlenül fölötte — elég, ha csak hozzáérnek — akkor is vált a lámpa, azaz lezárja a 4-es városból ki­jövő forgalmát. szolgálna, azaz szerinte en­gedélyezni kellene a balra kanyarodást a Ságvári kőr­útról is. Ivanits László: — A leg­fontosabb cél a 4-es számú főútvonal folyamatos for­galmának biztosítása. A bal­ra kanyarodás engedélyezése újabb fázis beiktatását igé­nyelné, tehát föltartaná a forgalmat, nem beszélve ar­ról, hogy a Ságvári körúton három sáv nem fér el egy­más mellett. gondoltuk úgy, hogy nem létesítünk ott kijelölt gyalo­gos átkelőhelyet. — Mit ajánl a gyalogosok­nak? — Továbbra is azt, hogy fokozott körültekintéssel ha­ladjanak keresztül az úton. — Nemcsak a kertváro­siak, az alcsiszigeti hobbite- Vek-tulßjdonos/ok is érdek­lődnek: elképzelhető-e ke­rékpárút kialakítása a Ti- sza-hídtól az Evezős csár­dáig, netán a 6-os busz vég­állomásáig? Bede János: — Sajnos nem, nincs rá hely, de burkolt út­padkát építettünk ki koráb­ban a kerékpárosoknak a hatos busz végállomásáig. — Palackozott italokat árusító házibolt nyílt a kö­zelmúltban a Landler Jenő úton. A vásárlók gépkocsijai gyakran eltorlaszolják az egyébként is keskeny utat. Mi a megoldás? Egyáltalán, a városi tanács illetékes osz­tályainak — esetünkben a termelés-ellátásfelügyele- tinek és a műszaki osz­tálynak — dolgozói konzul­tálnak-e hasonló esetekben, mondjuk egy forgalmas he­lyen levő üzlet megnyitásá­nak engedélyezése előtt? Honti Antal: — Természe­tesen élő az együttműködés az osztályok között. Ebben az esetben azt ígérhetem, meg­nézzük a Landler Jenő úton levő boltot, és ha valóban nincs előtte parkolási lehe­tőség, intézkedünk. Honti Antal: — A Tiszall- getben új sportcsarnokot épít a Kőolaj, szóba került egy gyógyszálló megépítése, a Lakótelepi Sportegyesület sportpályái maik kialakítása is. Ott a motel, a kemping, a rengeteg vállalati üdülő. Nem valószínű, hogy mind­ezek látogatói örülnének a gépkocsik kitiltásának. Bede János: —Valószínűleg elkerülnék a turisták is a Tiszaligetet, ha nem hajt­hatnának be. Ivanits László: — Esetleg tényleg csak célforgalmat kellene engedni? Talán strandidényben? Hétvége­ken? Honti Antal: — Az emlék­mű mögött, a Szászlábú híd alatt alsó út építésére nincs lehetőség az ártéren. Csík József: — Erre az al­só útra egyébként kész ter­vei vannak a városnak. Schneider Péter: — Ami­nek érdekessége, hogy árté­ren nem lehet építeni. Vagy meg kell emelni az utat a mértékadó vízszintig, vagy vállalni kell, hogy az árvíz rendszeresen elönti, tönkre­teszi. Egy megemelt útpálya viszont csak magasságkorlá­tozással lenne használható. Honfi Antal: — A Tiszali- szakilag nehezen, illetve meg­lehetősen drágán kivitelezhe­tő beruházás lenne. A Tisza­liget új rendezési terve — amely egyébként már ké­szül — biztosan talál megol­dást, bár az is nyilvánvaló, hogy a forgalom növekedni fog a ligetben. Napirenden van az úttörővasút — mint nosztalgiavasút — visszaállí­tása is. — Komp? Bede János: — A Tisza- híd felújítása előtt valóban szóba került komp vagy pontonhíd beállítása is. Csík József: — Alaposan megvizsgáltuk a dolgot! Egy kompfeljáró kialakításához — E rövid — ám koránt­sem haszontalan — séta után térjünk vissza ismét a vá­rosközpontba; ahány mellék­utca, tulajdonképpen annyi kérdés; miért nem lehet egyik-másikból ki- vagy egyik-másikba befordulni? A taxisok és sok közületi, va­lamint magángépjármű ve­zetője a Kossuth téri iroda­ház elől szeretne balra ki­fordulni. Kérésük azért he­lyezhető előtérbe, mert az Arany János utca átépítése — lezárása idején — az élet bizonyította; gond, baleset- veszély okozása, a forgalom feltartóztatása nélkül köny- nyűszerrel ki lehet fordulni balra is az irodaház elől. Miért nem maradhatott élet­ben ez a bevált gyakorlat, hiszen ezzel valamelyest te­hermentesíthető volt az Ady Endre út, a Pólya Tibor ut­ca és a Zagyva-hid—Tisza- híd amúgy is túlterhelt ke­reszteződése? Csík József: — őszintén bevallom, nagyon tartottunk az irodaház előtti balra ka­nyarodás engedélyezésétől. Való igaz, nem történt baj. Honti Antal: — A Zagyva­parti lakótelep déli részének részletes rendezése meghoz­za a megoldást. A városköz­pontban, a Kossuth téren az a tervünk, hogy a Hubai út folytatásaként — Múzeum étterem előtti útszakaszon sé­tálóutcát alakítunk ki. Ha­marosan tanácsrendeletet ké­szítünk elő, amelyben szabá­lyozzuk a parkírozást, a várakozást a városközpont­ban és a 4-es főút menti köz­területeken. Egyelőre a ter­vezésnél tartunk, a lehetősé­geket keressük. Természete­sen lesznek változások. Any- nyi biztos, hogy a taxiállo­más a városközpontban ma­rad, de nem biztos, hogy ép­pen a mostani helyén, a Kos­suth téren. Bede János: — Szögezzük le, hogy a legközelebbi jö­vőben nem akarjuk megvál­toztam a Kossuth tér forgal­mi rendjét. A változtatást a 4-es számú főút városköz­ponti szakaszának közelgő javítása — azzal összefüg­gésben forgalmi rendjének korszerűsítése — érleli majd meg. 1 — Mi történt eddig az elő­relépés érdekében? Bede János: — A megyei — Mi az önök véleménye; jobb a tervezést kizárólag a szakvállalatok szakembereire bízni, vagy az előkészítés időszakában a közlekedőktől, a város lakóitól is kérhető vélemény? Használhat-e a szélesebb értelemben vett közös gondolkodás, a párbe­széd? Bede János: — Sokszor a legjobb műszaki megoldást kínáló terv sem váltja ki az összes közlekedő teljes egyet­értését, ezzel számolnunk kell. Éppen ezért — az igé­nyek legszélesebb körű fel- térképezésére — célszerű megkérdezni a város lakos­ságát; mit szeretne? Egyszó­val a Szolnoki Közúti Igaz­gatóságnál — Szolnok, Petőfi utca 7—11., az ügyelet éjjel­nappal hívható száma 13-834 át kellene helyezni a Tisza­liget árvédelmi töltését, ami önmagában egy csomó ve­széllyel jár. Honti Antal: — Legkeve­sebb 18—20 millió forintba kerülne a minimális feltéte­lek megteremtése. és a városi tanáccsal közö­sen meghatároztuk azokat a szempontokat, amelyek alap­ján igazgatóságunk szakvál­lalatokkal tervezteti; hol, milyen beavatkozás lehetsé­ges. A tervjavaslatok tar­talmazzák majd a jelzőlám­pák összehangolását, a cso­mópontok forgalmi rendjét, az autóbuszöblök kialakításál is. E hónap végére lesznek kezünkben a javaslatok, amelyeknek ismeretében el­döntjük: mit, hogyan csi­náljunk? A közeljövőben meg kell oldanunk a 4-es számú főútvonal burkolatá­nak felújítását a Szabadság tértől a Barátság felüljáróig — természetesen szakaszo­san, a forgalom lehető leg­kisebb zavarásával. Csík József: — A zöldhul­lám összhangolásának — azaz az összehangolás máso­dik ütemének — gondja, hogy a Ságvári körút—Gólya közötti szakasz a városköz­pont ódon része. Szűk az út, és csak a járda vagy az épü­letek rovására menne a szé­lesítése. Tehát igen kényes szakaszról van szó. Bede János: — Hogy mást ne mondjak, csupán a járda alatt húzódó közművek vé­delme több milliós kiadást jelentene, ha fölöttük halad­na az úttest. Azután; a Gu­tenberg téri Zagyva-híd di­latációinak cseréjét is meg kell oldanunk ebben az év­ben. — Szerencsére igen jó ütemben halad a KÉV-Metró a Várkonyi téri Zagyva-híd felújításával. Bede János: — Az átadás határideje szeptember 30-a, remélhetőleg hamarabb ké­szen lesznek. — Milyen megbízást kap­tak önöktől a 4-es számú fő­út felújítását, korszerűbb for­galmát tervezők? Bede János: — A tervező­ket arra kértük — és majd a kivitelezőket is arra kér­jük —, hogy a lehető legrö­videbb idő alatt, a forgalom minimális zavarásával old­ják meg a 4-es városon át­vezető szakaszának burkolat- cseréjét, a forgalom korsze­rűsítését. Schneider Péter: — És ja­vasoljanak olyan technoló­giát, hogy legalább tíz évig ismét ne kelljen az utat ja­vítani. — várjuk a javaslatokat, a felvetéseket. Schneider Péter: — Ame­lyeket, ha azonnal nem is. de a távlati tervezésben min­denképpen figyelembe ve­szünk. Egyébként az észre­vételek megtételére számta­lan fórum áll rendelkezésre, elég, ha csak a tanácstagi fo­gadóórákat, a Közlekedésbiz­tonsági Tanács üléseit emlí­tem. Honti Antal: — A városi tanác$ is szívesen fogad bár­milyen észrevételt, bejelen­tést, a Pólya Tibor utca 9. szám alatti Városgondnoksá­gi Irodában, telefon: 13-033 — hétköznapokon munkaidő­ben, szerdánként ráadásul nyújtott műszakban, este fél hétig is. Egri Sándor Bevált a lámparendszer Konflis, úttörSvasüt, komp 7 Az útburkolat felúfltása, zöldhullám A párbeszéd folytatható

Next

/
Oldalképek
Tartalom