Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-19 / 92. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. ÁPRILIS 19. I Arcképvázlat I Népművelő nyugdíjban Általában nem tartozik a különösebben említésre méltó események közé, ha valaki nyugdíjba megy, s ez így is van rendjén. Más persze a helyzet, ha sokak által ismert — és elismert — személyről van szó, ráadásul olyasvalakiről, akiről az ember ijküllemeT, szellemi és fizikai frissessége alapján föl sem tételezné, hogy „már ennyi idős”. így történt ez Ibolya Lászlóval is, aki a múlt hónap utolsó napján adta át utódjának a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központjának ikormányrúd- ját. Pár hónapot rádolgozott, hiszen tavaly szeptemberben töltötte be a hatvanat. Érdemes felidézni búcsúztatását, ami — ahogy ő fogalmazta szerényen — nemcsak egy ember nyugdíjba vonulásának volt méltó kerete, hanem kifejezésre jutott abban a szakma, a népművelés iránti megbecsülés is. Háziünnepség volt, amelyen a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének képviselője és a gyár vezetői is részt vettek. Szép ráadás, hogy korábbi kitüntetései — a megyei tanács közművelődési díja, a „Szocialista kultúráért” — mellé megkapta a „Szakszervezeti munkáért” kitüntetés arany fokozatát. Látszólag egyenletes, zökkenőmentes pálya volt az övé: népművelőként — ősz- szeren majd egy negyedszázadon át — mindössze két intézményben dolgozott. Valójában viszont úgy teljes a pályakép, hogy fintoros fordulatok után került testközelbe a közművelődéssel Eredetileg színházrendezőnek készült, két esztendőt sikeresen el is végzett — a beszédtechnika, beszédművészet avatottjaként jegyezve — a színművészeti főiskola rendezői szakán. Nem akármilyen szellemi környezetben, hiszen évfolyamtársa volt Kazimir Károly, Szi- netár Miklós, a Horváth Árpád Kollégiumban pedig társai közé tartozott Szirtes Ádám, Psota Irén, Várady Hédy, Szemes Mari, Makk Károly, Sinkovits Imre. Aztán a sors úgy hozta, hogy 1952-ben elhagyni kényszerült a főiskolát, s utána nemcsak álmait, terveit volt kénytelen revideálni, hanem próbára tehette képességeit a textiles szakma különböző pontjain, s letudta a katonaságot is. Véletlen vagy sem (igazán persze soha nincsenek véletlenek) budapesti munkahelyén kultúros is volt, kórusban énekelt, s a katonaságnál sem lett hűtlen „mellékes” tevékenységéhez. — Ma visszagondolva — mondja, — körülbelül úgy éreztem magam, mint az a focista, aki várja-várja a partvonal mellett, hogy majdcsak kap egy jó labdát. Maradjunk akkor a futball nyelvénél: ✓Ibolya László 1963-ban kapott egy kitűnő labdát. Gyerekkora, ifjúkora szeretett városához, Szenteshez közel kinevezték a kunszentmártoni művelődési központ igazgatójának. Előtte az intézményben tíz év alatt tizennégy igazgató adta egymásnak a kilincset, ami — szokásos fluktuáció ide vagy oda — nem éppen ideális. — Nyolc évet és egy hónapot dolgoztam Kunszent- mártonban. A helyi feladatok mellett akkor még a járás 12 településének szakmai, módszertani felügyeletét is nekünk kellett ellátni úgy, hogy mindössze 5 intézménynek volt függetlenített igazgatója. A népművelés mélyszántásának kora volt ez a számomra: teljes erő- bedobással csináltunk mindent. Közben — nemcsak a saját kudarcaimból >— tanultam is a szakmát. A bizonyításhoz — önmaga és a szűkebb környezet előtt — némi szerencse is szükségeltetett. 1971-ben Martfűre nem a kunszentmártoninál összehasonlíthatatlanul jobb intézményi feltételek vonzották. Az izgatta: szervezettséggel, a társadalmi erők mozgósításával mit lehet csinálni egy olyan nagy létesítményben, amely egy tető alatt magába foglalja a művelődési otthont, a mozit, a könyvtárat. Mint kiderült: türelemmel, hozzáértéssel nagyon sokat tehet egy ilyen intézmény. Hol itt a szerencse? A hetvenes évek elején hirdették meg a kiváló művelődési otthon pályázatot, s a martfűi művelődési központ, kétszer egymás után elnyerte a kiváló címet. S innen — az ugye, érthető — nem lehet leszálló ágba jutni. A Martfűn töltött tizenöt esztendő alatt könyvtárosokból, népművelőkből egy olyan gárda kovácsoló- dott, hogy Ibolya László méltán fogalmazhatott így: — Véletlenül se hasson szerénytelenségnek, tényleg i nyugodtan mentem nyugdíjba, hiszen annak a néhány dolognak, ami működésem alatt megvalósult, van biztosítéka a folytatásra. Kendszerető ember lévén, készült a nyugdíjasévekre is. No, nem a semmittevésre, mert hiszen nem gondolhat ilyesmire az, akinek nyolcadik és negyedik osztályos lánya van, s nyolcvanhat éves édesanyjáról is gondoskodik. Mindesetre hazaköl- költözött Szentesre, s „friss” nyugdíjasként belépett a helybeli vegyeskarba, valamint a művelődési központ díszmadártenyésztő körébe. (A családi szenzáció ezekben a napokban: széfjén nevelkedik négy nimfapapagáj fióka a szentesi lakás előszobájában.) Nagy kérdés dől el a napokban — a döntés előkészítésében a kipróbált demokrácia alapelvei jegyében, a 14 éves Edit és a 10 éves Emese is beleszól; abba tudniillik, hogy milyen kutyát tartsanak. Ez idő tájt egy drótszőrű foxi tűnik a legkedvesebbnek Hétvégeiken, nyáron a kis cserkesző- lői ví kendpor tán is akad tennivaló. Az évek alatt kialakult feltételes reflexek egyelőre hibátlanul működnek. Az ébredés utáni mozdulatsorban az első között van: kinyitja a martfűi művelődési központ havi programját, s megnézi kikkel, milyen rendezvények lesznek. Vágner János A Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz berekfürdői kertészetében szedik a szegfűt. Évente több ezer szálat értékesítenek a városban és környékén (T. Z.) Közlekedj okosan! Negyvenhárom napig feküdt az intenzív osztályon, anélkül, hogy eszméletre tért volna — sír a nagymama. — Olyan jó gyerek volt, tessék elhinni, olyan jó... Akármerre megyek a házban, mindenütt az ő munkáját látom... A tizenötödik születésnapján vettük meg a koporsóját... Az apa csöndesen, indulat nélkül beszél. — Azt mondja a rendőr, hogy szabálytalan volt a két gyerek, mert bár az útpadkán haladtak, az autóval azonos irányban. És ha szembejönnek a járművel, megúszták volna? Ki tudja? „Népbetegség" ? Mi lett volna. ha... Találgatások, tépelődések, átvirrasztott éjszakák. Az ügy még nem zárult le, bírósági ítélet még nem született. És ha születik is... Ha az autó vezetője volt a hibás, és ha megbüntetik... Mit segít már? Ami megtörtént, visz- szaifordítihatatilan: egy közúti baleset egy tizenöt éves fiú halálát okozta. A fiú barátja pedig, ákit szintén elütött az autó, fél éve kínlódik otthon sérüléseivel. Ki volt a hibás? Mié-t történt? A tényekkel vitába szállni lehet ugyan, de hiábavaló. Begyógyíthatatlan sebek. büntetés vagy megbánás, mindez szánalmasan kevés — cserébe az életért... A életben maradt fiú osztályfőnöke Fehér Ferenc, a Szolnoki 633. Sz. Petőfi Sándor Szakmunkásképző Intézet tanára: — A tanév elején minden évfolyam minden osztályában általános balesetvédelmi Oktatást tartunk. így volt ez Z-ék osztályában is. Az oktatás három órában történik, egyiket az iskolai és az .utcai közlekedés szabályainak szenteljük. Osztályfőnöki órákon is évente kétszer visszatérünk a témára. Iskolai szünetek előtt a tanárok óvják-intik a gyerekeket. A féltő szónak nem mindig van foganatja. Sokszor elnézem; amikor vége n tanításnak, özönlenek ki a gyerekek a kapun. Van, aki nem néz se jobbra, se balra, csak megy át az úttesten... — Van-e visszatartó hatása az ilyen súlyos baleseteknek, mint a Z.-é volt? — Z.-t sajnálták az osztálytársai, de azt hiszem, a súlyos eseteknek nincs elrettentő hatásuk. Egy ideig talán figyelmesebben közlekednek a gyerekek, de aztán minden megy tovább, mint addig... Szolnok megyében 1983- ban 48 gyermekibaleset történt (1 halálos; 39 esetben a gyermek volt a hibás). 1984- iben 34 baleset volt (1 halálos; 30 esetben a gyermek hibájából), az elmúlt évben pedig ismét 48 gyermekbaleset volt (3 halálos, 37 esetben a gyermek volt a hibás). Mielőtt bárki elszörnyed- ne a számokon, sietve hozzáteszem; a felnőttek statisztikáját nézve se sóhajthatunk föl megkönnyebbülten. Magyarországon ugyanis a balesetek (beleértve a munkahelyen és az otthon történteket is) a szív- és érrendszeri. valamint a daganatos betegségek után harmadikként szerepelnek a halálokok listáján. Mintha népbetegség volna... A szülő a példa Az óvodákban, iskolákban szervezetten, külső segítséget is igénybe véve foglalkoznak a gyerekek közlekedésre nevelésével. Gyakran visszük sétálni a nevelés hatékonyságát, hogy van-e KRESZ-park az óvodában — mondja Báli János- né, a Szolnoki Dobó Úti Óvoda vezető óvónője. — Szerintem nem ezen múlik.. Nem azért mondom. hogy ..hazabeszéljek”. hiszen a Dobó úti. s a hozzátartozó Hősök téri és Tanácsköztársaság Üti Óvodában nincs jelenleg KRESZ-park... A Dobó úti udvarára tervezünk egyet. No, nem túl nagyot, csak szerényét, ahol a legalapvetőbb dolgokat gyakorolhatják a gyerekek. A KRESZ-park hiányát mi az élet szituációival pótoljuk, és ez szerintiem többet ér. Gyakran visszük sétéálni a gyerekeket, és a zebrán átkelésnél, az útkereszteződésekben maguk is láthatják, sőt részt is vesznek a közlekedésben. Ha rossz példát, szabálysértést látunk, azonnal fölhívjuk a gyerekek figyelmét, megbeszéljük, mit kellet t volna tenni az adott helyzetben. Negyven gyerek jár hozzánk autóbusszal a Széchenyi lakótelepről, s ez, jó alkalom arra, hogy az autóbuszon való közlekedés szabályait megtanulják. Az óvodában a gyerekek játékos formáiban sajátítják el a legalapvetőbb ismereteket. Nem az a cél, hogy minél több adat, szabály legyen a fejükben... Néha a szülők azzal dicsekszenek hogy: ..Már be tudja indítani az autót a gyerek”! De soha nem hallom, hogy azt mondanák; „Már egyedül tud gyalogosan közlekedni!” Minimális ismerettel, kell ebben a komban rendelkezniük, inkább azoknak a magatartásformáknak az elsajátításán van a hangsúly. amelyekre okvetlenül szükségük van. A pozitív magatartásformákat — szabályok betartása, előzékenység, udvariasság — kell erősíteni bennük. Sajnos, olykor a szülő tesz ez ellen mert mit gondol az a gyerek, aki az óvodában hallja, hogy nem szabad átmenni a piros jelzésen, a szülő mégis átvonszolja a tiloson? A Dobó Üti Óvodában jó kezdeményezés indult: 3—4 éve minden évben összevont óvodai szülői értekezleten közlekedési szakember tart előadást az édesanyáknak, édesapáknak. — Milyen a visszhangja ezeknek az előadásoknak? — kérdezem Báli Jánosnét. — Általában itt is a szülők 80 százaléka jelenik meg, mint máskor az értekezleten. Az aktivitás azonban nagyobb. Sok kérdésük van. Mindig kiderül, hogy nem is gondolták, mennyire komoly, felelősségteljes feladat a gyerekek közlekedésre nevelése, hogy mennyi munkát, figyelmet, állandó intést- óvást igényel. A szakember minden nap megélt példákkal támasztja alá mondanivalóját, amelyek rádöbbentik a szülőket, hogy igen komoly a tét; a gyerek élete. Tórsadalmi segítség A Szolnok Városi Rendőrikapitányság közlekedési alosztályának 3 munkatársa van, akik alkalmanként előadást tartanak azokban a szolnoki és Szolnok környéki iskolákban, óvodákban, ahová hívják őket. Mint Németh Jenő alhadnagytól, az alosztály vezetőjétől megtudtam, mindössze néhány intézmény igényli, hogy szülői értekeizleteken, osztályfőnöki órákon ők szóljanak a közlekedés veszélyeiről, felelősségéről — Az előadásokon ismertetjük a közlekedési szabályokat, természetesen a gyerekek életkorának megfelelő stílusban — magyarázza Németh alhadnagy. — A kisgyerekeknek például a gyalogos átkelőhely zebraként említendő. Aztán megtörtént eseteket mondunk, mit kellett volna tenni. Tavaly 27 előadást tartottunk, (tizenötön filmvetítés is volt), amelyen ezeregyszáztizenegy iskolás gyerek vett részt. Vannak olyan iskolák, óvodák, amelyek nem előadásért, Ihanem kiadványért fordulnák hozzánk. Nagyon ügyes, rajzos kifestő füzetecskék voltak forgalomban a közelmúltban. Sajnos a kiadványok példányszáma nagyon kicsi. — Nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is sokszor szabálytalanul közlekednek. Ha egy felnőtt gyalogos tilosban szalad át az úttesten és a rendőr megkérdezi, miért tette, mit válaszol? — Azt, hogy siet.. — És a szabálytalankodó gyerek? — Azt hogy a nénik, bácsik is ezt csinálják.. Az általános iskolákban az osztályfőnöki és a környezet ismereti órákon témákra lebontva foglalkoznak a közlekedéssel. A megyében 58 közlekedési úttörő szakalegység van (ezeregyszázöt- venegy pajtás a tagja) és ötven közlekedési szakkör működik (kilencszázkét taggal) az általános iskolákban. A megyei közlekedésbiztonsági tanács tegnapi ülésén első ízben adták át a megyei RBT kitüntetését: ..Az úttörő közlekedési rendőri mozgalom kiváló szakalegysége” címet. Kitüntették a jászapáti Damjanich úti, a karcagi Kálvin u. 9. sz. alatti, a szolnoki Koltói úti, a Kunszentmártoni Deák Ferenc Úti Általános Iskola úttörő szakalegységeit. A középfokú intézményekben MHSZ és gépjármű'barát klubok, szakkörök működnek, amelyek a helyes közlekedésre tanítanak. A megyei és területi közlekedésbiztonsági tanácsok tagjai, pedagógusok, az MHSZ, a Vöröskereszt. a KISZ, az úttörőmozgalom, az autóklubok — felsorolni is nehéz lenne azokat, akik valamilyen formában segítik az intézményeket, vetélkedőket. rajzversenyeket rendeznek, amelyek nemcsak a közlekedési úttörőket, hanem minden gyereket megmozgatnak. Játék a halállal Mégis akár csak a tavalyi gyermefcbalesetek statisztikáját nézve, szomorú a kép; 48 baleset és 37 esetben a gyermek a hibás. Emlékszem. egyszer felháborodva mesélte autós ismerősöm, hogy az egyik gyerek váratlanul (s kamaszos vigyorral nyugtázva az akció „sikerét”) lépett kocsija elé, és hogy a megállás időben (és centiméterben) sikeresnek mondható, az igencsak igénybe vette a féket és az autós Idegrendszerét A gyerekek többsége ugyanis nincs tisztában a felelősséggel, a veszéllyel. Ennek tisztázása, „elsajátíttatása” elsősorban a szülő feladata lenne. De sajnos, sokszor csak a méregdrága motorkerékpárt kapja meg a gyerek, és a szülőnek (aki nem is gondol arra, hogy súlyos ezrekért a gyerek halálát vette meg) nincs ideje energiája az intelmekre. Mit lehetne tenni, hogy kevesebb gyermek ba leset legyen? — tettem fel a kérdést az illetékeseknek. Fehér Ferenc, osztályfőnök: — A közlekedésre nevelésben a szülő a kulcsfigura. Báli János né, vezető óvónő: — Nagyon fontos a szülők példamutatása. Kádár János százados, a megyei rend őr -f őkapi tányság közbiztonsági és közlekedési osztályának megelőzési előadója : — Jobban be kell vonni a szülőket az intézményekben folytatott munkába. Javítaná kell az általános közlekedési fegyelmet és morált. Ennek javulása pedig csak akkor várható, ha megtanuljuk a közúton is tisztelni az embert. ha felnövünk a közlekedéshez. Paulina Éva
