Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-29 / 75. szám

1986. MÁRCIUS 29.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Egykori tavaszváró szokások

A néphit és népszokások zöme az ünnepekkel, pontosabban ezek megtartásával függ össze. Manapság a húsvéti ünnepek korábbi népszokásai lassacskán feledésbe merülnek. Egy-két helyen még — ha funkcióját vesztve is — de élnek a régi, részben vallási, részben még ősibb néphitből kialakult, ma már többnyire feledésbe merült szokások. Közülük gyűjtöttünk össze néhányat.

Utunk először a Jászságba vezetett. Hortiné. Bathó Edit muzeológus a jászberényi húsvéti szokások közül az úgynevezett nagypénteki ko- lompolást említi meg elsőnek.

— Ilyenkor — mondja — a gazdasszonyok rossz edényeket, lábasokat vertek ösz- sze s körüljárták a házat. A hangos kolompolás célja az volt, hogy a kígyók, békák, az ártó szellemek elkerüljék a házat. Ma már jószerével csak a néprajzban járatos emberek ismerik az eredetét. A kolompolás elvesztette eredeti jelentőségét, ma nem is asszonyok, gyerekek ko- lompolnak. Játékos formában él tovább tehát ez a babonás tavaszváró, pogány hagyományokban gyökerező népszokás.

Tolás hagymalében

Érdekes, inkább csak a Jászságra jellemző, hogy a locsolkodási ajándékok között elterjedt tojás e térségben nemigen volt jellemző. Csak később vették át, ám sajátos módon nem pingál- ták, nem patkolták a tojást, hanem hagymalébe mártották. amitől a héja barnásvöröses tónusú lett.

Ezt az árokszállási Faragó Jánosné nyugdíjas pedagógus is megerősítette, gyermekkori emlékei közt tallózva mondja:

— Nem nagyon volt pénvaló a következő: „Ajtó mögé állok, Piros tojást várok, Ha kettőt nem adnak. Estig is ott állok”.

Az idézett rigmust Faragó Jánosné megannyiszor hallotta annak idején, bár tájékoztatása szerint a versmondás az újraéledő szokásokhoz tartozik. Nem úgy mint, amit az ünnepi étkezésről el lehet mondani.

— Korábban ugyanis — emlékszik vissza — nagy szerepe volt a fokhagymának. A

— Édesanyám nagypénteken langyos vizet töltött az udvaron lévő teknőbe — mondja —, itt fürdetett meg, hogy egészséges legyek.

A fürdőzés megyei szokásról egyébként már Barna Gábor is írt Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén című könyvében. Faragó Jánosné is ismeri, hogy a tiszaörsiek és nagyivániak Sarkadra vitték füröszteni a lovakat. Karcagon a város alatti tó szolgált erre a célra. A hajnali fürdőzésről így mesél Barna Sándor könyvében egy gulyás: „Ebben, az időben még maga az ember is megmosdott, hogy rihes ne legyen”.

Régi, inkább különlegesnek ható szokások után kutattunk. Részint, hogy emlénagypénteki ebédkor mindenki megevett egy-egy gerezd fokhagymát. Ez járta Dózsán és Jákóhalmán is. Aztán következett a kiszi leves, amely savanyított káposztából készült. Néhány helyen ezt habart bableves helyettesítette. Az ebédet mákostészta és sült tök zárta. Különleges étel volt a böjti takart is. Ez a töltött káposztához hasonlított, csak apróra vágott főtt tojás adta a tölteléket. A vasárnapi kocsonya, a tyúkhúsleves és a birka pörkölt, a főtt sonka és tojás már mindenkinek ismerősebben cseng.

A Faragó Jánosné által említett fokhagymaevés vélhetően valamiféle egészségvarázslással összefüggő szokásra utaló jelenség lehetett, csakúgy mint a nagypénteki fürdőzés.

küket megőrizzük, részint pedig azért is. hogy ünnepnapjainkat a múlt ritkaságainak felidézésével tegyük elevenebbé, hiszen az ünnepi szokások egyre inkább az evésre, ivásra korlátozódnak. Ám ha Szabó László Jászság című könyvébe belelapozunk, meggyőződhetünk arról, hogy a régi időkben mindez menynyire másképo volt Egy 1772-ben kelt iratban, mely az ünnepek megtartásának tilalmazott cselekedeteit szedi össze, többek közt ez áll: tilos a „Gazda házánál történhető nyalakodások, ivá- sok és dühösködő illetlen cselekedetek!”

Az ivások és illetlen cselekedetek tilalmát talán ma sem árt megszívlelni.

Szőke György

Diihösködti illetlen cselekedetek

zunk, hogy festékre költsünk,

ezért használtuk a természetes anyagokat. De az ügyesebb leánykák, azért mindig kitaláltak valamit, hogy díszesebb legyen a tojás. Mi például petrezselyem levelet kötöztünk a tojásra, úgy mártottuk a hagymalébe. A cifra levél mintázata világosabb maradt. szép ékesítő rajzolatot adott. Mások tűvel vagy árral karcoltak rá díszítőelemeket.

A legénykéknek persze, hogy hozzájuthassanak egy- egy tojáshoz, locsolkodniuk kellett. A versmondás ugyancsak elengedhetetlen feltétel volt. A jászkiséri Molnár Ferenc bácsi avatott be az akkori idők titkaiba:

Vékonyan volt a pénz

— Nem volt ám akkor mindenkinek szagos vize vagy rózsavize. A szegényebb gyerekek illatos szappant reszeltek le, vízben feloldották. Az üveget gézzel, fehér vászonnal zárták le, hogy tovább tartson az öntözködés. Már akkor is szokás volt az ajándék, de pénz vékonyan csordogált, tíz, húsz fillérek jöttek.

Molnár Ferenc jónéhány locsolóverset tud még ma is.

A kevésbé ismertek közül

Kupakos, kupak nélküli, egyenes és gürbe

Pipagyár csak egy van

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a huszadik század kegyes volt a pipázókhoz. Hiszen nem minden korban adatott meg annak a lehetősége, hogy egyszerűen betérjünk egy üzletbe és kedvünktől, hangulatunktól függően — s természetesen pénztárcánk lehetőségét is figyelembe véve — kiválasszuk azt a darabot, amit szívünk kíván. Hiszen egy pipa nem egyszeri használatos eszköz.

— Egyszer megvesszük és utána személyiségünk részévé válik — mondják ennek a szenvedélynek a hódolói. Ezért a tapasztalt pipázók nem dugnak akármit a szájukba — folytatják — hanem körültekintően választják ki az egyéniségükhöz leginkább illő darabot.

Elnézem őket s arra gondolok, hogy ha eddig nem történt volna meg, akkor ki kellene találni a pipázást. No, nem akarok ennek a szenvedélynek egyfajta reklámot csapni, csakhát úgy

érzem; pipa nélkül szegényebb lenne a férfivilág; másrészt egyfajta idegcsillapítóként is használható korunk bősz nyugtalanságai ellen. Mert a pipázók nyugodt emberek.

— Így igaz helyesel Czin- tos András, az ország egyetlen — nagykőrösi — pipagyárának vezetője. Hiszen egy-egy tömetet végig kell szívni. így egy komoly pipás inkább rá sem gyújt, ha nincs ideje erre. Nem is sok embert ismerek, aki így elégítené ki nikotinéhségét. Szóval egyfajta életforma kérdé"e is a pipázás.

— Ez a mi kis gyöngyszemünk — lépked mellettem az udvaron Török László, a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatója. Hiszen 1974 óta hozzánk tartozik ez az üzem. Igaz, az épületek már eléggé elhasználódtak — mutat az apró kis kócerájok felé — de 11—12 milliós beruházással újjá lehetne varázsolni őket.

bhhhhhhhhhbhhhhhhhhhhhhi

Kengyeli ivóvízgondok

Már szervezik a vizmfitársulást

Rimóczi Jánosné az Arany János utcában egy sátortetős, háromszobás lakásban él, amelyből természetesen nem hiányzik a fürdőszoba sem. Az otthonnak mégis akad egy szépséghibája: a környéken nincsen jó ivóvíz. A legközelebbi kifolyóig a kútra menőknek oda és vissza 600 métert kell kutyagolniuk.

— Én voltam a több mint ötven szervező közül az egyik, aki a vízműtársulás megalakítása mellett agitált. Hogy miért? Mi is foglalkozunk jószágtartással, de itatni, mosdani, mosakodni, sőt főzni is csak úgy tudok, ha a férjem naponta a négy, egyenként 15 literes kannát felrakja a kétkerekű kiskocsira, és elmegy a kútra.

— Mit szóltak a szerve- zéshez az emberek?

— A negyvenegy felkeresettből harmincöt aláírta a papírt, bár néhányan túlságosan hosszúnak tartották a vízmű ’89 évi teljes elkészültét. Viszont az is igaz, mindez nagy munka, ami nem megy máról holnapra. Akik tartózkodtak, a kis nyugdíjjal rendelkezők, noha az elképzeléssel ők is egyetértenek.

Molnár Istvánnénak ennél jóval nehezebb körzet jutott.

— Arrafelé már vegyesebb volt a fogadtatás, bár abban mindenki egyetértett, jó víz nélkül nincsen élet. Páran azzal érveltek, kutat fúrattak az udvarukon, így nem írnak alá semmit. Igaz, olyanok is voltak, akiknek a portáján szintén akadt kút, mégis vállalták a költséget.

Miről is van szó ebben a 4 ezer 340 lelkes községben, amelyben 1 ezer 324 lakás található? Arról, hogy a településen szinte évtizedes, vissza-visszatérő panaszként jelentkezik a vízhiány, bár amikor három esztendeje elkészült az ötödik kút is, a napi hozam 860 köbméterre emelkedett. Igen ám, de ez nyaranta, főleg a kánikulai hetekben édeskevés. Nem beszélve arról, hogy tározó nélkül a meglevő 50 köbméteres hidroglóbusz is kicsi. Noha összesen már 23 kifolyó akad az utcákon, mégis találhatók olyan porták, amelyektől több száz métert kell gyalogolni két kanna víziért. Már pedig a vízre azért is szükség van, mivel sok a jószág, és például évenként csak sertéstartásBenn az irodában előkerül a gyűjtemény az üzemben készült darabokból. Kupakos, kupak nélküli, egyenes. és görbe szárú, kisebb és nagyobb pipák sorakoznak egymás mellett.

— Száznál több fajta készül itt, s évente három és fél- négymillió forint értékben gyártjuk ezeket, ami 34—35 ezer darabnak felel meg — bólint feléjük Szabó Pál művezető. — Jól tudjuk, hogy ez nem nagy mennyiség, de a hazai igényeket így is kielégítjük. Szép ajándék ez még olyannak is, aki soha életében nem dohányzott, 'hiszen díszként is használható.

— Valóban mutatósak — vetem közbe.

— Nem csoda, hisz sok-sok munkafolyamaton esnek át, míg a boltokba kerülnek — kapcsolódik a beszélgetésbe Ladár Lajos, a NEFAG nagykőrösi fafeldolgozó üzemének főmérnöke, ö sem kívülálló, hiszen sokáig dolgozott a pipaüzem vezetőjeként. — S az sem lényegtelen, hogy milyen fából készülnek. Az alapanyag lehet alma vagy körte, ezekből lesznek az olcsó pipák, de legjobb az Erika nevű cserje gumója, amit

ból és tejből 30—35 millió forint jövedelemhez jutottak az itt élők.

— A tanács a vízműbázis létrehozását 11 millió forinttal segíti — mondja Kesztyűs Lajos tanácselnök —, de ahhoz, hogy a vissza-vissza- köszönő vízhány megszűnjön, szükséges egy új, 200 köbméteres glóbusz, azután tároA többség támogatja

Neki már van és ...

Bíznak a sikerben

zó, illdtve vízkezelőrendszer. Nem beszélve arról, hogy a hálózat hosszát is növelni szeretnénk, és mindezekért az itt élőknek is a pénztárcájukba kell nyúlniuk.

— Mennyit fizetnek ingatlanonként?

— Huszonötezer forintot. Tudjuk, ez nem kis pénz, de hát az összeget nem a tanács állapította meg, hanem a megfelelő gazdasági számítások után jött ki. Ezt a mennyiségét egyébként is tíz év alatt kell törleszteni, ami havonta valamivel több mint 200 forintot jelent. A vízprobléma falugyűléseken, tanácstagi beszámolókon is már sokszor szerepelt. Hogy minderről miképpen vélekednek a kengyeliek, tessék, kérdezze meg őket.

Egy kísérővel útnak eredtünk Körmöndi Sándorhoz, aki özvegyként egyedül él a Kossuth úton egy szép kockaházban. Odabenn az ólakban húsz malac hízik, és a tartásukat mindenkép peü

könnyíti, hogy a vizet bevezették a portára. A házigazda nyugdíja nem kevés. 3 ezer 976 forint, bár az ívet nem írta alá.

— Nem értek egyet az egésszel, a 'tanács se adott nekem soha egy fillért se, én se adok neki. Hatvannégy esztendős múltam, tán nem is élek addig, mire letelik a tíz év. Egyébként se szeretek tartozni, ez pedig olyasmi, hogy több mint 3 ezer 600 napig adós marad az ember.

Olaszországból hozatunk. Az ebből készült pipák ára eléri az ötszáz forintot is.

Olvastam valahol, hogy 1850 táján a francia Túra hegységben fekvő Saint Cloudesur Blenne városka lakói felfedeztek egy fát, amelyből a pásztorok különféle használati tárgyakat fa- akkoriban elsősorban bükk- akkoriban elsősorban bükk és diófából, puszpángból és a vadcseresznye fájából esztergálták a pipákat. De mégis egy olyan nyersanyag után kutattak, amely egyesíti magában a pipagyártás ideális alapanyagának ösz- szes jellemzőit. S így találtak rá a bruyeretre. az Erika cserje gumójára.

Közben az exportra terelődik a szó.

— Nyugaton sajnos a pipapiac teljesen telített — magyaráz tovább Ladár Lajos. De azért valamiféle közvetett exportról csak beszélhetünk. Hiszen ha Pesten például bemegy a Kígyó utcai trafikba — ahová többek között szállítunk — ott rengeteg külföldi megfordul, s mint elmondták, sokat vásárolnak belőlük.

Az üzemben gyakorlott asszony hajol a köszörűgép

— De vizet csak használ

ennyi jószágnak,

— Most nem sokat, amíg kicsik.

— A vízdíj se sok, már pedig a jó víz pénzbe, nem is kevésbe kerül.

Sándor bácsi csak a fejét ingatja: nem és nem. De azért később így szól.

— Mondják, ha 51 százalék igent mond, a többi emberre is kivetik az összeget. Igaz ez?

Bólintok.

— Akkor meg mindegy. Ha kötelező, kötelező: mit tehetek? — tárja szét a kezelt.

Csatos IStvánnéék viszont a Vörösmarty út elején elsőként írták alá az ívet. Bizony, nekik is nagyon kellene a közeli, jó ivóvíz, mert most is található a portán négy malac, meg vagy száz baromfi.

— HáromszázStven méterről hordja a vizet a férjem marimon kannálktoaVi, amikor este hat körül hazajön Szol* nokról a vonattal,

— A 25 ezer forint nem kis pénz.

— Tudom, meg is érezzük, hiszen a két keresetből negyedmagunkkal élünk. De még ilyen áron is csatlakozunk a vízműtársuláshoz, mivel mi aztán igazán tudjuk, mit jelent karon vagy kerékpáron kilométereken át cipelni, húzni a vizet. A jó ivóvíznél most semmi sem fontosabb Kengyelen. A környékünkön egyébként mindenki csatlakozott a felhíváshoz.

Jelenleg a szervezők a 29 tanácstagi körzetből 16-ban már felkeresték a lakókat. A kérdezettek 70 százaléka aláírta a fizetési kötelezettséget. Nem véletlen, hiszen ma még a lakások alig negyedében akad jó víz, viszont több mint ezren még ma is 150 méternél távolabbról cipelik a kannákat valamelyik közkifolyótól. Ok is szeretnék, ha a csőhálózat közelebb kúszna a portájukhoz, sőt eljutna a ma még száraz fürdőszobákig is. Die hát ezt már csak társulati úton, közös összefogással lehet elérni.

D. Szabó Miklós

fölé. Keze alatt gyorsan formálódik a kazánlyuk.

— Így hívják azt a részt, ahová a dohány kerül — világosít fel Bodzsár Lászlóné. O már negyedszázada itt dolgozik, úgyhogy kisujjában van az egész. — Tudja, ez a munka nem olyan, hogy

egyik napról a másikra megtanulja az ember. Évek kellenek hozzá. Gyakran változik a forma, a minta, a

szín, s így nem lehet megunni, hiszen itt az ember kiélheti a fantáziáját, mivel nagyrészt ránk van bízva, hogy milyen legyen az a pipa.

Kicsit odébb már forognak a rongykorongok, folyik a polírozás. Egy másik helyiségben pedig vizsgálják, minősítik a készárut, berakják a füstszűrőket, rákerül a „Kőrös” márkanév, és a polcokon szállításra készen sorakoznak a pipákkal telt dobozok.

Kilépve az üzem tágra nyitott kapuján pár száz méterre kis vendéglő hívja fel magára a figyelmet. A bejárat fölött virít a neonból készült felirat: „Kispi- pa”.

Nagy Tibor