Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-28 / 74. szám

I 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁRCIUS 28. Kommentár Felzárkózási huzavona A lebonyolítás úgy lát­szik nem olyan zökkenő- mentes, mint azt korábban várták. Hiszem még a múlt héten is bizonyosra vették, mindkét érdekelt főváros­ban, hogy Bangemann gazdasági miniszter wa­shingtoni látogatásakor nem lesz különösebb gond az amerikai űrfegyverkezé­si programban való nyu­gatnémet részvételt rögzítő szerződés aláírásával. Még­is huzavonának lehettünk tanúi, s ezt úgy is mi­nősíthetnénk: sok hűhó semmiért. Mert senkinek nincs kétsége affelől, hogy megszületik a mindkét fél számára elfogadható meg­állapodás. Am lehet jelentősége an­nak, hogy nem mindenben értettek egyet a washing­toni huzakodók, nevezete­sen Weinbergér amerikai hadügyminiszter és Ban­gemann, aki a bonni kor­mányban a gazdasági tár­ca tulajdonosa. Bonn szá­mára ez az ügy nem el­sősorban katonai, hanem gazdasági vonzatú. Persze sokan ezt nem hiszik, ok­kal érvelve: egy ilyen el­ső rendű világpolitikai kérdésben nem lehet csu­pán szűk gazdasági érde­kekre hivatkozni. Dehát tény, hogy az SDI-nek rö­vidített, a sajtóban legin­kább űrfegyverkezési prog­ramként emlegetett terv­nek a nyugati szövetségi rendszer néhány tagja szá­mára elsősorban gazdasági vonzereje van. Olyan rend­kívüli tudományos—tech­nikai fejlesztést ígér ugyan­is, amelyből nem szeretné­nek kimaradni. Az NSZK kormányköreiben úgy lát­ták, hogy az amerikaiak eltántoríthatatlanok e ter­vüktől, nem törődve an­nak hatalmas politikai koc­kázatával, hát jobb, ha ők is ott vannak. Nem olyan egyértelmű politikai támogatása ez az SDI-nek, mint mondjuk az első csatlakozóé, Nagy- Britanniáé. London min­den tekintetben kiállt Reagan terve mel­lett, míg Bonn lé­nyegesen óvatosabb volt. Tehát a középúton maradt az európai nagy NATO- országok között, hiszen Franciaország határo­zottan elvetette a részvé­tel gondolatát. Ez a kö­zépúton járás azonban ki­csit kétarcú magatartást követel. Egyrészt csatlakoz­ni, tehát benne lenni, amely a nyilvánvaló tá­mogatás, másrészt muto­gatni azt is, hogy azért vannak fenntartások. A leginkább az, hogy leg­jobb lenne a fegyverkezés új ága helyett, egy jó és megnyugtató korlátozó­leszerelési megállapodás a Szovjetunió és az Egye­sült Államok között. Kohlékat azzal vádolják ellenfeleik, hogy ezt a gondolatot áldozzák fel az űrfegyverkezés oltárán. Avar Károly A magyar küldöttség Észak-Csehországba látogatott (Folytatás az 1. oldalról) Szlovákia Kommunista Párt­jához. Miként a baráti Csehszlo­vákia népei, a mi népünk ás jelentős történelmi utat járt be az elmúlt négy évtized alatt: általánossá váltak és megszilárdultak a szocialista termelési viszonyok, a szocialista nagyüzemek gaz­daságunk biztos támaszai az iparban és a mezőgazdaság­ban, jól érzékelhetően emel­kedett népünk kulturáltsága, életszínvonala, javultak élet- körülményei. Ugyanakkor nem kevés gonddal, nehéz­séggel is meg kell küzde- nünk. Nem sikerült minden úgy, ahogyan terveztük és szerettük volna A harminc esztendővel ezelőtt történt keserű és tragikus események tapasztalataiból okulva, a nehézségeket, a hibákat nyíl­tan feltárjuk, figyelmet for­dítunk arra, hogy a szoci­alista építőmunkában meg­őrizzük, fenntartsuk és erő­sítsük a társadalmi-gazdasá­gi életünk alapvető kérdései­ben kialakult nemzeti össze­fogást. Ez előrehaladásunk­nak fontos záloga. Pártunk XIII. kongresszu­sa tavaly megerősítette az el­múlt harminc évben követett és a gyakorlat által igazolt politikai irányvonalat. A folytonosság azonban nem jelent változatlanságot és mozdulatlanságot. A gazda­sági építőmunkában dinami­kusabb fejlődési programot irányoztunk elő, tökéletesít­jük gazdaságirányítási rend­szerünket, keressük az embe­ri alkotókészség kibontakoz­tatásának teret engedő leg­jobb megoldásokat. Az út­keresés esetleges buktatói­nak kockázatát ésszerű kere­tek között vállalnunk kell, ha alkotó választ akarunk adni a mai felgyorsult fej­lődés és a tudományos-mű­szaki haladás által nekünk szegezett kérdésekre. A társadalmi haladásnak, a jó politikai közérzetnek és a tettrekészségnek szerintünk nélkülözhetetlen feltétele a szocialista demokrácia fej­lesztése, a dolgozók, vala­mennyi állampolgár közvet­lenebb és érdemibb bevoná­sa a hatalom gyakorlásába, saját ügyeinek intézésébe. Az elmúlt években e téren is előreléptünk. Az előttünk álló feladatok megoldásában építünk népünk bizalmára és támogatására. Erőt merítünk a Szovjetunió Kommunista Pártjának nemrég befejező­dött, kiemelkedő jelentőségű, lenini szellemben megtartott XXVII. kongresszusából is. Szocialista céljaink valóra váltásában megbízható és meghatározó támasz szá­munkra a szocialista orszá­gok közösségéhez tartozás, aktív részvételünk a KGST- ben és a Varsói Szerződés szervezetében. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kapcsolatai ba­rátiak, sokszínűek tartalma­sak, számtalan formában és módon átszövik mindennapi életünket Ez így természe­tes. Az együttműködés elmé­lyítésében kölcsönösen érde­keltek vagyunk. Kádár Já­nos és Gustáv Husák elvtárs évenként tartott munkatalál­kozói nemcsak keretet és ösztönzést adnak kapcsolata­inknak, hanem módot nyúj­tanak a véleménycserére a szocializmus építésének ál­talános és időszerű kérdé­seiben. A gazdasági élet te­rületén az évi mintegy más­fél milliárd rubeles forgal­mon túl főként olyan közös nagy vállalkozásainkat emlí­teném, nint a Paksi Atom­erőmű vagy a dunai vízmű­rendszer. Ezeket a hatalmas erőforrásokat igénylő beru­házásokat jól kiegészíti az évek alatt egymásnak nyúj­tott kölcsönös segítség a me­zőgazdasági csúcsidőszakok­ban határ menti megyéink között. Kulturális értékeink teljesebb és mélyebb meg­ismerésének kölcsönös igé­nye sem kötődik ma már csupán a kiemelkedő évfor­dulókhoz. Közismert történelmi adottság, hogy jelentős szám­ban élnek magyar nemzeti­ségűek Csehszlovákiában, szlovák nemzetiségűek Ma­gyarországon. A lenini nem­zetiségi politika szellemében azt kívánjuk, hogy a nemze­tiségiek államuk hű polgá­raiként, nyelvüket, kulturá­lis örökségüket és hagyomá­nyaikat megőrizve, becsüle­tes munkával járuljanak hozzá szocialista társadal­muk építéséhez. Ebben az értelemben két baráti, szom­szédos szocialista ország kö-\ zött a nemzetiségek sajátos összekötő kapcsot jelenthet­nek. A CSAP kongresszusának tegnapi programja Munkájának jelentős szakaszához érkezett teg­nap Csehszlovákia kom­munista pártjának XVII. kongresszusa. Ezen a na­pon fogadták el a mandá­tumvizsgáló bizottság je­lentését, ért véget a kong­resszus elé terjesztett do­kumentumok feletti vita, s ekkor hozták nyilvánosság­ra a Központi Bizottság írásos jelentését a leg­utóbbi kongresszus határo­zatainak teljesítéséről. Ugyancsak tegnap a kong­resszus zárt ülésén megvá­lasztotta Csehszlovákia Kommunista Pártjának ve­zető szerveit. Tegnap délelőtt elsőként a mandátumvizsgáló bi­zottság elnöke terjesztette elő jelentését. Ebben meg­állapította, hogy a köz­ponti bizottság határoza­tával időben hívták ösz- sze a CSKP XVII. kong­resszusát. A nagy jelentő­ségű eseményt széles körű előkészítés előzte meg, és mélyreható vita bontako­zott ki a már korábban közzétett kongresszusi do­kumentumtervezetek­ről. Az előkészítő vitákat T~r i i i iMimii i i i t A Szolnoki Mezőgép Vállalat törzsgyára felvé­telre keres (Szolnok, Vörös Hadsereg út 63. sz.): HEGESZTŐ,_________________________ ESZTERGÁLYOS, ___________________ G ÉPLAKATOS._________ M G. GÉPSZERELŐ. FESTŐ, AUTÓSZERELŐ, TARGONCAVEZETŐ szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat- Szakmától és gyakorlati időtői függően kereseti lehetőség 3500—7000 Ft-ig. Jelentkezés a fenti címen. (2790) I III II lllllll I I az igényesség, a nyílt és őszinte légkör jellemezte. A mandátumvizsgáló bi­zottság jelentésének elfo­gadása után folytatódott a kongresszus elé terjesztett dokumentumok megvitatá­sa. Aktatologatás és egyes tisztségviselők akta­halmazzal igyekeznek a kongresszus elé terjesztett dokumentumok fölötti vi­tában összesen nyolcvanhét küldött kért szót, és kö­zülük ötvenen mondták el felszólalásukat. Azok a küldöttek, akik időhiány miatt nem kaptak szót. felszólalásukat írásos for­mában terjeszthetik elő. A Csehszlovák Szocia­lista Párt, a Csehszlovák Néppárt, a Szabadságpárt és a Szlovák Megújulás pártjának elnöke szintén csütörtökön üdvözölte a CSKP XVII. kongresszusát. Ezt követően a délelőt­ti ülés elnöke szünetet rendelt el. A CSKP XVII. kongresszusa a délutáni órákban zárt ülést tartott és ezen megválasztotta Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának vezető szerveit. A tegnapi nap eseményei közé tartozik, hogy nyilvá­nosságra hozták a CSKP Központi Bizottságának írá­sos jelentését a XVI. kong­resszus határozatainak tel­jesítéséről. A dokumentum a többi között megállapítja, hogy a párt nagy figyelmet fordított a politikai rendszer továbbfejlesztésére, a szoci­alista demokrácia erősítésé­re. A szocialista államiság' fejlődése elválaszthatatlanul összefonódik a cseh és a szlo­vák országrész viszonyának föderatív államjogi rendezé­sével. A cseh és a szlovák nép, valamint a magyar és a többi nemzetiség egysége és testvéri együttműködése tovább erősödött — mondja a jelentés. Az elmúlt időszak külpo­litikai helyzetét elemezve a CSKP KB jelentése aláhúz­za, hogy az éleződő nemzet­közi helyzet még szüksége­sebbé tette a testvéri szoci­alista országok cselekvési egységének és védelmi képes­ségének megszilárdítását. Eredményesen fejlődött az együttműködés a testvéri or­szágokkal. köztük Magyaror­szággal. A fejlett tőkés or­szágokkal a békés egymás mellett élés és a kölcsönös előnyök elve alapján, a hel­sinki záróokmány szellemé­ben folytatódott a kapcsola­tok építése. A jelentés beszá­mol arról is, hogy a tárgyalt időszakban rendeződtek és megélénkültek a CSKP kap­csolatai a Francia Kommu­nista Párttal. Az Olasz Kom­munista Párttal fenntartott kapcsolatok jobbára formá­lisak voltak, de az utóbbi időben a javulás bizonyos jelei érzékelhetők és lehet­ségessé válhat a kapcsolatok fokozatos rendezése — mond­ja a CSKP KB írásos jelen­tése. A CSKP XVII. kongresz- szusa pénteken fejezi be munkáját. flriane II tizenhetedik start Ma az esti órákban a 17. alkalommal indítják útjára az Ariane francia hordozó- rakétát, a visszaszámlálás már megkezdődött. — jelen­tették be tegnap a Francia Guyana-i Kourouban a fel­lövések színhelyén. Az Ariane mostani útján az lesz a feladata, hogy pá­lyára állítsa a brazil „Bra- silsat 2.” és az amerikai „Gstar II.” elnevezésű mű­holdakat. Az Ariane 17. útját erede­tileg március 19-re tervez­ték. Fellövését 5 másodperc­cel az indulás előtt egy egy­szerű elektromos relé hibá­ja miatt el kellett halasztani. A számítógépek ugyanis je­lezték, hogy a rakéta harma­dik emeletén nem működik a hidrogéntartály feltöltését ellenőrző berendezés. Mihail Gorbacsov üzenete az ENSZ főtitkárának A népek elérhetik, a né­peknek el kell érniük azt, hogy a békeév az átfogó nemzetközi biztonsági rend­szer megteremtését szolgáló kezdet éveként vonuljon be az emberiség történetébe. Ezt hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB fő­titkára a nemzetközi békeév­vel kapcsolatos üzenetében, amelyet Javier Pérez de Cuellamak, az ENSZ főtitká­rának küldött. Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy e célok elérésének valós lehetőségét teremtené meg a nukleáris fegyverkísérletek teljes meg­szüntetése és betiltása. A kísérletek mellőzése azt jelentené, hogy véget vetné­nek a nukleáris fegyverek tökéletesítésének, új típusaik létrehozásának, meg lehetne tenni az első gyakorlati lépé­seket a nukleáris fegyver- készletek felszámolásának irányába. A nemzetközi békeév nagy fontosságú eseménye lehetne, az, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok megálla­podna: kölcsönösen és telje­sen felszámolják az európai övezetben telepített közepes hatótávolságú rakétáikat — állapította meg üzenetében Mihail Gorbacsov, majd em­lékeztetett arra, hogy a Szov­jetunió kész ilyen megálla­podást kötni, mint ahogy kész megállapodni a nukleá­ris fegyverkísérletekről és más fontos kérdésekről is. A nemzetközi békeévet eredményessé tehetné az, ha kibontakoznának az államok közös erőfeszítései a világűr békés meghódításában. ha megteremtenék a fegyverke­zési hajsza világűrre történő kiterjesztésével szambesteál- ló, a békés felhasználást szorgalmazó nemzetközi együttműködés szervezeti alapjait. Üzenetében a főtitkár em­lékeztet arra, hogy a nemzet­közi biztonsági rendszer lét­rehozása nemcsak sokirányú, de globális feladat is, amely minden néptől és országtól erőfeszítéseket követel. Lét­rehozásában különösen hasz­nos szerepet játszhat az Egyesült Nemzetek Szerve­zete. Fontos szerepet kell ját­szania a vezetők rendszeres, két- és többoldalú párbe­szédének. Az ENSZ alapok­mányából eredően a világ- helyzet alakulásáért különle­ges felelősségeit viselnek a Biztonsági Tanács állandó tagjai. A Szovjetunió ezért javasolja az öt hatalom ve­zetőinek kerek asztal-értekez- lletéU. melyen megvitatnák, mit kell, Ás mit lehet tenni a béke erősítése, a nukleáris fegyverek felszámolása érde­kében. A szovjet emberek remé­nyüknek adnak hangot: a nemzetközi békeév minden egyes országban hozzájárul ahhoz, hogy már az idén konkrét, gyakorlati lépések születnek a nukleáris ve­szély elhárítására — hangoz­tatta végezetül üzenetében Mihail Gorbacsov. n jobboldal amerikai mintájú „váltógazdaságra” készül Kommunista elemzés a franciaországi választásokról Az FKP KB hét elején tartott kétnapos ülésén mon­dott beszédében Georges Marchais, az FKP főtitkára kijelentette, hogy a francia társadalomban általános jobbratolódás ment végbe, s a Szocialista Párt is ezzel az áramlattal tart. Ezért a kö­vetkező időszakban tovább távolodik egymástól az FKP és a Szocialista Párt. Az FKP feladata: széles körű, türelmes meggyőző munká­val a népi rétegeket egy gyökeres, válságellenes poli­tika köré tömöríteni. A L’Humanité, az FKP lapja részletes beszámolót közölt a KB vitájáról és benne Georges Malíchais keddi hozzászólásáról. Mar- chais részletesen elemezte a francia társadalom jobbrato- lódásának okait és következ­ményeit. az FKP új felada­tait. Rámutatott, hogy az 1967-es választások óta nem mutatkozott ekkora különb­ség — 10,5 százalékpont — a jobb- és a baloldal- erői kö­zött. Az FKP már 1981-ben is a szocialistákat segítő „hasz­nos szavazat” áldozata volt akkori 15 százalékával, idén megszerzett szavazatainak Tíz percen belül hat rob­banás rázta meg csütörtökön Melbourne ausztráliai nagy­várost. A gépkocsikban elrejtett pokolgépek közül az elsőként felrobbant szerkezet súlyosan megrongálta a rendőrség központi épületét. Értesülé­sek szerint két ember súlyo­san megsebesült, további ti­zenötöt könnyebb sérülések­kel kórházba szállították. A sebesültek között kilenc rendőr van. A detonáció a tízemeletes épület földszint­jén tetemes anyagi kárt oko­zott. A többi robbanás is a közelben történt, de nincs aránya pedig 10 százalék alá került. Akik 1981-ben a bal­oldalra szavaztak, most úgy érezték, hogy a baloldali re­formokat kipróbálták, de be­leütköztek a kemény reali­tásokba, s így azokról le kell mondani. Mihelyt visszaszo­rul a társadalom megváltoz­tathatóságának eszméje, nyomban szélesebb térhez jut az uralkodó osztály ideo­lógiája, a politikai vita pedig igazi alternatíva hiányában kicsinyes taktikai és személyi csatározássá sekélyesedik, mint azt az idei választási kampány is mutatta. Minél tovább halad ezen az úton a Szocialista Párt és a jobboldal, annál jobban tá­volodik tőlük az FKP, mert az ő célja nem a tőkés rend örökössé tétele. A jobboldali elméleteknek vannak liberá­lis és szociáldemokrata vál­tozatai, de az FKP számára semmiféle kompromisszum nem lehetséges ezzel az ideo­lógiával és a belőle fakadó döntésekkel. Céljuk ameri­kai mintára készült „váltó- gazdaság” két nagy párt kö­zött, amelyek felváltva foly­tatnák lényegében ugyanazt a tőkés politikát a dolgozók rovására. jelentes arról, hogy sebesü­lésekkel vagy jelentősebb károkkal járt volna. A rend­őrség lezárta és átkutatta a környéket. Találtak egy he­tedik pokolgépet is, amely­nek gyújtószerkezete csődöt mondott. A déli földrészen, ahol ilyesfajta terrorcselekmény­re évek óta nem volt példa, a robbantásokat egyelőre semmiféle szervezet sem vállalta magára. A rendőrség előzőleg kapott ugyan egy figyelmeztető telefonhívást, de ebből a jelek szerint nem derült ki, kik robbantottak és miért. Tíz percen belül hat Merényletek Ausztráliában

Next

/
Oldalképek
Tartalom