Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
1986. FEBRUÁR 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kutatások a kultúra szolgálatában Tudományos munka a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Újszerű vállalkozásba kezdett három évvel ezelőtt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. Dr. Kerékgyártó Istvánnak, az intézmény tudományos kutatójának irányításával művelődésszociológiai vizsgálatokat végeznek a központ munkatársai . A kezdeményezés időszerűségét, jogosságát már aligha vitatja bárki is. Sőt országos érdeklődés kíséri a szolnokiak kutatásainak eredményeit. Nem véletlenül, hiszen a népművelők munkájához elengedhetetlen a különböző rétegek, csoportok művelődés iránti igényeinek alapos ismerete. Enélkül nem is lehet eredményesen dolgozni, tervezni. Rövid idő alatt két vizsgálatot végeztek el Szolnokon. Tavaly már könyv alakban is megjelent A szakmun- ikástanulók kulturális szükségleteit elemző tanulmány, amelyben a szolnoki 605-ös számú szakközépiskola és szakmunkásképző intézet diákjainak művelődéshez való viszonyát, szokásait dolgozta fel dr. Kerékgyártó István. Az idén ugyancsak kötetben jelentetik meg az ipari munkások kulturális szükségleteiről készített kutatás eredményeit. A téma megjelölésében nem véletlenül szerepel a nem éppen szépen hangzó szükséglet kifejezés. Az olykor szinonimaként használatos igény ugyanis nem egészen ugyanazt jelenti, hiszen ez gyakran iUuziórikus is lehet. A vizsgálat során közve- vett, az életmódra, a környezetre és a hagyományos értelemben vett művelődési, szórakozási formákra vonatkozó kérdésekre válaszoltak a Szolnoki Mezőgép és tószegi gyáregysége, valamint a Szolnoki Vasipari Vállalat és szászberki üzemének munkásai. A 336 szakmunkás, betanított és segédmunkás művelődési helyzetének, szokásainak elemzésén jelenleg dolgozik a kutató. Az óriási adathalmaz alapos képet ad az iskolázottságról, a családról, az otthonról, a szabadidő eltöltéséről. A kérdésekre kapott válaszok szerint a legnépszerűbb művelődési szokás a tv-nézés, majd ezt követi a rádiózás és az újságolvasás. Meglehetősen alacsony a rendszeresen színházba, moziba, könyvtárba járók aránya. Ám még ennél is kevesebben fordulnak meg múzeumokban, hangversenytermekben, művelődési intézményekben, s a megkérdezettek közül senki sem tagja művészeti csoportnak. Ha összevetjük a kutatás eredményeit a korábbi vizsgálatokkal, a szakmunkástanulók művelődési szokásait tekintve azt tapasztaljuk, hogy a munkába állás után kisebb szerepet kap az életmódban a kultúra. Ennek okai nyilvánvalóan összefüggnek az otthonteremtés, a családalapítás, a gyermek- nevelés anyagi feltételeinek megteremtésével, ám a kutatók úgy vélik, hogy a csökkenő érdeklődésben szerepe van a különböző munkahelyi közösségeknek, elsősorban a brigádoknak is. A szolnoki vizsgálatban résztvevő szakmunkásoknak és betanított munkásoknak a fele, a segédmunkásoknak pedig 85,7 százaléka nem szocialista brigádban dolgozik. S jobbára ők azok, akik intézményeken kívül, rendszerint otthon a tv-vel, újsággal, rádióval, esetleg könnyvvel elégítik ki művelődési igényeiket. A kutatás eredményei segítséget adnak a munkahelyeken folytatott közművelődési tevékenységhez is, de természetesen elsősorban a népművelők, művelődési házak munkáját segíti. S nemcsak Szolnokon, ahol a felmérés készült, hiszen a Tapasztalatok egy része igencsak általánosítható. Az ipari munkások művelődésszociológiai vizsgálata még jóformán le sem zárult, amikor elkezdődött egy újabb kutatás, amelynek során az értelmiség kulturálódási szokásait, kultúraközvetítő szerepét tárják fel a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkatársai, öt település: Jászberény, Mezőtúr, Jászkisér Kunmadaras és Nagykörű közel ezer diplomásával készül mélyinterjú, amelynek során több mint száz kérdésre adnak választ. S az így kapott több mint százezer adat, vélemény alapján kerül majd sor a tennivalók meghatározására. Az idén egy tárcaszintű kutatásban is részt vesz a MMIK. A Művelődési Minisztérium megbízásából úgynevezett „művelődési recepciós” vizsgálatokat végeznek a megye területén. A kultúrát befogadó közönség szokásait, a művelődési intézményekkel szembeni igényeit tárják fel. Ez mind nagyon szép — gondolhatná bárki —, de hogyan és mikor kerül sor a kutatási tapasztalatok gyakorlati alkalmazására? Nos, ez sem várat magára sokáig. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ tudományos és közművelődési munkájának elismeréseként anyagi segítséget is kapott az Országos Közművelődési Tanácstól a szakmunkástanulók körében végzett vizsgálat eredményeinek gyakorlati megvalósításához. A tervek szerint a hároméves képzési időre terjedő speciális közművelődési program készül a 605-ös iskola szakmunkástanulói számára. T. G. Igényesen — az igényekre figyelve A „komplexitás" hétköznapjai Martfűn A Martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központja — immár jó másfél évtizede — közművelődési szakmai berkekben amolyan „külön kategóriának” számít. Szakszervezeti intézmény, de tanácsi is. Fenntartója a Tisza Cipőgyár, működtetője a Bőripari Dolgozók Szakszervezete, irányítója a Tisza Cipőgyár vállalati szakszervezeti bizottsága, de anyagilag — időről időre változó mértékben, ám rendszeresen — támogatja a helyi nagyközségi tanács, a Növényolajgyár és a Héki Állami Gazdaság is. Látszólag sok a gazda, s a közművelődés „szekérkenőjére” való is több helyről jön össze. Csakhogy Martfűn mindebből nem származik zűrzavar, sőt... A művelődési központ munkatervében a következők állnak: „Művelődési központunk területi feladatok ellátására kijelölt intézmény. Közművelődési szempontból ellátja a nagyközség területét, ezen kívül rendszeresen látogatják intézményünket a 10—15 kilométeres körzetben lakó, mindenekelőtt a martfűi üzemekbe járó dolgozók”. Mindezt nem árt kiegészíteni: Martfű lakossága közel hétezer fő, a cipőgyár bejáró dolgozói mintegy kétezren vannak. A közeli, közművelődési intézményekkel gyengén ellátott települések — Tisza- földvár, Rákóczifalva, Rá- kócziújfalu, Kengyel — lakossága is gyakran tanúsít érdeklődést a művelődési központ eseményei iránt. Félreértés ne essék, nemcsak a hétvégi, táncos rendezvények vonzzák ide távolabbról is az érdeklődőket, hanem a rendszeres és színvonalas kiállítások', a színházi és mozielőadások is. Az intézmény működési alapelvét röviden, így lehetne meghatározni: igényesen — az igényekre figyelve. S ez igaz a művelődési központ mindegyik „alapegysége” esetében: a művelődési házéban, a könyvtáréban, a filmszínházéban, sőt, amolyan kiegészítő egységként, idesorolhatjuk a munkásmozgalmi és gyártörténeti kiállítást is. A művelődési központ igazi komplex intézmény: egységes költségvetésből, egységes irányítással és szemlélettel, egy tető alatt működnek klubok, szakkörök. művészeti csoportok, folyik a könyvkölcsönzés, a filmvetítés. Az iskolai oktatást segítő formáknak éppúgy otthona ez az intézmény, mint amilyen magától értetődő módon játékterem, tekepálya várja a játszani, mozogni vágyókat. A művelődési központ rendkívül szerteágazó, sokrétű tevékenységének egy területét — a példa kedvéért — érdemes bővebben is jellemezni, némiképp annak illusztrálására is, hogy a dolgok nem történnek itt sem maguktól. A moziról van szó, amelyen kívül esek egy társadalmi mozi működik a megyében, a Karcagi Déryné Művelődési Központban. Tízegynéhány évvel ezelőtt csöndes vegetálásra ítélt, harmadik osztályba sorolt filmszínház volt a martfűi is; 600 személyes nézőtérrel, meglehetősen rosszul megválasztott játéknapokkal. érdektelen műsorbeosztással, Aztán pár esztendővel ezelőtt, amikor sor került a 20 esztendős épület felújítására — 6 és félmillió forintért — különös figyelmet fordították a mozi- és színházterem renoválására. „Végtermékként” előállt egy jó gépekkel fölszerelt, elegánsnak is nevezhető, 497 személyes terem. (Az engedélyeztetés és a műsorok utáni adózás szempontjából külön jelentősége van, hogy a terem befogadóképessége nem haladja meg az ötszáz főt.) Az átépítéssel párhuzamosan „renoválták"’ a mozi műsorbeosztását is, helyenként át-átnyúlva a megyei moziüzemi vállalat feje fölött. Magyarán szólva: önálló műsorpolitikai elvek megvalósítására törekedtek. Végeredményben ilyen előzmények után sikerült a martfűi társadalmi filmszínházat a második osztályba soroltatni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bemutató mozik után egy, másfél hónappal Martfűre kerülnek a legújabb filmek. Mindennek — ha figyelembe vesszük, hogy munkások lakta településről van szó — nem kevés a művelődéspolitikai jelentősége. S az sem mellékes, hogy a mozi révén évről évre több százezer forint haszonhoz jut az intézmény, s ez a bevétel (is) segítséget ad a művelődési központ biztos alapokon nyugvó működéséhez. „Külön kategória” a martfűi művelődési központ — írtuk föntebb. Pedig tevékenységében nincs semmi különös, hacsak az nem, hogy az „itt és most” szellemében dolgoznak a könyvtárosok, népművelők — számítva az üzemi szocialista brigádok, a jól funkcionáló társadalmi vezetőség segítségére. Mindent vállalnak, ami közösségi érdekeket szolgál, nem keveset téve ezzel a településen élők, a gyárban dolgozók jó közérzetéért. Vágner János Két férfi mást, beszélgetésükből erre lehetett következtetni. Hol találkozhattak az 1918-as november végi „randevút” megelőzően ? Dr. Guth Antalról tudjuk, hogy a fővárosban a Dollin- ger-féle klinikán kezdte orvosi pályáját. De ekkor még Kun Béla Nagyváradon és Kolozsvárott élt, az erdélyi munkásmozgalomban dolgozott. Dr. Guth 1915-ben lett a budapesti Dologház utcai kórház sebésze. Kun Béla 1907 januárjában lépett be a Budapesti Dr. Guth Antal, a szolnoki hadikórház sebésze a műtőbe készült, amikor a kapuőrség jeleritette, hogy távirata érkezett, a küldönc már viszi is fel a szobájába. A magas, szemüveges férfi egyetlen mozdulattal tépte fel a táviratot. „Ma délben érkezem. Dr. Sebestyén Emil ezredorvos” — olvasta. — Ügyeletes! — kiáltott ki az ajtón a sebész. Á katona a vége-hossza sincs folyosó túlsó végéből futva érkezett. — Kik adják ma az őrséget? — A 68-asok, jelentem. — Küldje fel Bohács Istvánt. — Igenis. A sebész a zsebórájáért nyúlt. Kilenc óra múlt 4 perccel. Bohács előírásszerűén jelentkezni akart. Az orvos leintette: — Hagyd a fenébe... Inkább azt mond el, kik vannak szolgálatban. A katona sorolta a neveket. — Jó, jó, elég... Van civil ruhátok? A kolozsvári evangélikus — református kollégium, ahol Kun Béla érettségizett Kun Béla szülőháza a Szilágyságban, Leién Kollégiumba küldték tanulni, — ahol az akkor már hetedikes Ady Endre lett a házitanítója. Innen életre szóló barátságuk. Guth Antal szintén 1886 tavaszán látta meg a napvilágot, a Szilágyi-széli Sza- moskóródon. Ez a falu is a híres zilahi iskola vonzáskörében volt. S, hogy az „öreg iskola” szelleme és a barátság milyen erős volt még évtizedek múlva is, arra egy idézet Bernáth Ilma festőművésznő memoárjából. Ö 1918 novemberében látogatta meg a költőt. „Mondom Adynak: miért olyan riadtak a szemeid, mint a macskának, mikor mennydörög. Hiszen itt van a forradalom, amit te annyira vártál. Ady keserűen elhúzta a száját: Ez nem forradalom — mondta. Már özönlenek vissza Oroszországból a magyar katonák. Kun Béla már küldözgeti velük a bakancsaikba rejtve a röpiratokat és az igazi forradalmat; amikor Kun Béla az elvtársaival hazaérkezik — és ez már nem késhet soká —, akkor lesz itt az igazi forradalom!” A költő jóslata néhány héten belül bekövetkezett, a Visegrádi utcában megalaBohács hunyorgott: — Minden eshetőségre készen kell lenni manapság. .. — Ketten, te meg Löben- hoffer kimentek délben a pesti gyorshoz. Jön egy vendégünk: alacsony, feketekalapos, korombeli férfi. Tessék, jól nézd meg a fényképét: ő dr. Sebestyén Emil ezredorvos aki... A katona csaknem felkiáltott: — De hiszen Ő. .. — Nem, ő dr. Sebestyén! Megértetted! Odamentek hozzá, — persze hogy civilben! — s közlitek vele, hogy a főorvos úr várja. Idekíséritek. Konflist ne fogadjatok, feltűnő lenne, szépen ballagjatok le az alagsorba, én már ott leszek. Négyen, öten, a többiek cigarettáz- gassanak a kórház meg az állomás között. Ha idekísérted a vendéget, szaladj el Molnár Annához, menjen be valahogy a MÁV-műhelybe, mondja meg Bede Lacinak, hogy délután öt órára egyesével jöjjenek a szokott helyre. — Értem Guth elvtárs, minden rendben lesz, csak jöjjön az ezredorvos úr — nevetett a katona és elment. A ferencesek templomában éppen hogy elharangozták a delet, amikor a civilbe öltözött 68-as szociáldemokrata katonák a Vasút utcai polgári fiúiskola tornaterme mögötti kapun betessékelték a vendéget. Bohács rögtön vissza is fordult, szaladt, hogy még az ebédszünetben elérjék a hírrel F. Bede Lászlót: vendég érkezett. Kun Béla — mert ő volt a vendég „az ezredorvos” — és dr. Guth Antal első szolnoki találkozásának nem volt közvetlen szemtanúja. Valószínű, hogy a két fiatal férfi a régen látott jóbarátok szeretetével üdvözölte egymást. A délutáni kommunista összejövetelen résztvevők szerint ugyahis — Jászi Ferenc is így emlékezett erre — Kun Béla és Guth már régebben ismerhették egy1915. januárjában a frontra indulás előtt Naplóhoz — Ady volt lapjához — munkatársnak, de még ez év májusában letartóztatták, Kolozsvárra kísérték, ahol 6 hónapi államfogházra ítélték. Kiszabadulása után a budapesti állását nem kapta vissza, egészen az 1914 őszén történt bevonulásig Kolozsvárott élt, tisztviselőként dolgozott. Dr. Guth 1915-ben vonult be katonának, s néhány hónap múltán, 1916 elején már a szolnoki tartalék kórház sebésze volt. Jászi Ferenc emlékezete szerint dr. Guth Antal többször Ady-verseket szavalt a katonáknak, sebesülteknek, s egyszer megemlítette, hogy legutóbb éppen Szolnokon találkozott a költővel, aki iskolatársa volt. Kun Béla a Szilágyságban, egy kis faluban, Leién született 1886-ban. Szülei a zilahi református Wesselényi kult a Kommunisták Magyarországi Pártja, pár nap múltán Kun Béla már Szolnokra is eljutott, találkozott a város baloldali munkásságának vezetőivel. Jászi Ferenc: — A megbeszélésre érkezőket, F. Bede Lászlót, Ecse- ki Istvánt, Palla Istvánt, Dozvald Gáspárt és engem a kórház (eredetileg polgári fiúiskola. A szerkesztő megjegyzése) alagsorában dr. Guth Antal fogadott, s - bemutatta Kun Bélát, aki néhány perccel később, miközben nagy léptekkel fel, s alá járt a szobában, a Kom- munisák Magyarországi Pártja vezető szerepéről, a párt programjáról beszélt. Tiszai Lajos (Következik: Fizessen a nagyharang) Kun Bélával a Tisza partján
