Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-12 / 36. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. FEBRUAR 12. Japán meghívás Nakaszone levele Gorbacsovhoz Kommentár Intelem Pinochetnek Tiltakozók — egyre töb­ben és többen. Rohamrend­őrök — könyörtelenek, ke­gyetlenek, mint a katonai junta országlása óta mindig. Ez a kép él bennünk nap­jaink Chiléjéről. A chilei nép, de a világ sem törődött bele a lassan immár tizenhá­rom éve tartó elnyomásba, a szabadságjogok durva és fo­lyamatos megsértésébe, a dühöngő terror mindenna­pos megnyilvánulásaiba. Példa rá a mai nap, amely a szakszervezeti világszövet­ség kezdeményezésére ha­gyományosan a chilei néppel vállalt szolidaritás jegyében telik. A Santiagóból keltezett hí­rek jelzik, hogy Pinochet rendszerével szemben egyre nő az ellenérzés. Hol sike­res rajtaütésekről, eredmé­nyes szabotázsakciókról, hol pedig a politikai erők kezdeményezéseiről, tilta­kozó napokról, sztrájkokról, tüntetésekről olvashatunk. Ugyanakkor tény, hogy a belső ellenállás két legfon­tosabb bázisa: a polgári el­lenzéket tömörítő pártok szövetsége és a radikális eszközöktől sem visszariadó baloldal között sajnos, nem sikerült ésszerű kompro­misszummal közeledést el­érni. Márpedig a tábornokok juntáját csakis valamennyi ellenzéki erő egyesítésével lehet elűzni. Voltak idők, amikor a polgári politiku­sok hitelt adtak Pinochet vélt tárgyalási készségének. Ma már tudjuk: a gazdasági csőd szorításában csupán időt kívánt nyerni a junta, valójában egyetlen pillanat­ra sem gondolt komolyan arra, hogy a hatalmat má­sokkal megossza, netán ki- efigedje a kezéből. Chilében — bizonyos amerikai és nemzetközi pénzügyi körök támogatása ellenére — ma is rendkívül súlyos állapo­tok uralkodnak. A munka- nélküliek száma világvi­szonylatban a legmagasab­bak közé tartozik, az elnyo- morodás nemcsak a mun­kásosztályt, azon belül is elsősorban a bányászokat sújtja, hanem ebben a sors­ban osztoznak a kisvállalko­zók, kereskedők tömegei, de még a nemzeti burzsoázia egyes rétegei is. Pinochet számára intő pél­da „Baby Doc” esete. Haiti diktátorát elsöpörte a nép­harag. Igaz, a chilei junta lényegesen nagyobb hadse­reggel és titkosrendőrséggel rendelkezik, mint amilyent a Duvalier-család Haitin ki­épített. Ám a két országot összehasonlítva, az ellenzéki erők sokkal inkább behálóz­zák Chilét, és jelentősebb befolyást gyakorolnak a tár­sadalomra. Gyapay Dénes Nakaszone Jaszuhiro ja­pán miniszterelnök síkra- szállt a Szovjetunióval va­ló jószomszédi viszony kia­lakítása mellett, Mihail Gorbacsovot ismételten ja- páni látogatásra hívta meg. Egyebek között ezt tartal­mazza az a levél, amelyet a kormányfő megbízásából Ja­pán moszkvai nagykövete adott át Eduard Sevardnad- ze szovjet külügyminiszter­nek. Az SZKP KB főtitkárá­nak szóló üzenet Nakaszo- ne válaszát jelentette arra a levélre, amelyet Mihail Gorbacsov január közepén küldött a szigetország mi­niszterelnökének. Tegnapi tokiói lapértesü­lések szerint a japán kor­mányfő válaszában, az SZKP KB főtitkárához ha­sonlóan, a kétoldalú kap­csolatok megjavításának szándékából indult ki. Ezt tükrözte, hogy Nakaszone Jaszuhiro egyetértett a két szomszédos ország közötti jó viszony kialakításának szükségességét valló szovjet állásponttal, s ennek kap­csán üdvözölte a Japán és a Szovjetunió közötti magas szintű párbeszédet. A mi­Folytatódnak a heves har­cok az iraki—iráni front dé­li szakaszán. A szembenálló felek mindegyike — mint korábban is — saját sikerei­ről ad hírt, s cáfolja a másik fél hadijelentéseit. Tegnap reggel az ÍRNA iráni hírügynökség azt közöl­te, hogy az iráni csapatok megsemmisítették az iraki védelmi vonalakat a déli tfrontszakaszon, a Satt-el- Arab folyó térségében, s lé­nyegében elvágták Irakot a tengertől. Irak ezzel szemben közle­ményt tett közzé, amelyben bejelentette: csapatai ellen- támadást kezdtek, s sikerült elvágniuk a támadó iráni egységek utánpótlási vona­lait. Az iraki—iráni háború miatt rendkívüli ülésre hívják össze az Arab Liga keretében működő „hetek bizottságát”, amely a konf­liktus rendezésével foglal­kozik. niszterelnök külön utalt a legfelső szintű vezetők talál­kozóinak fontosságára. A japán polgári lapok — elsősorban a kormányhoz közel álló Jomiuri Simbun — értesüléseiből kitűnik ugyanakkor az is, hogy a ja­pán miniszterelnök válasza ellentmondásoktól sem volt mentes. így például a tény­leges jószomszédi viszony kialakítását Nakaszone vál­tozatlanul előfeltételekhez — a Szovjetunióval szemben támasztott japán területi követelések teljesítéséhez — igyekezett kötni. A Jomiuri Simbun beszá­molója szerint Sevardnadze külügyminiszter Nakaszone levelének átvételekor az üzenet beható tanulmányo­zását ígérte. A szovjet dip­lomácia vezetője emlékezte­tett januári tokiói látogatá­sára, s ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió a látogatás során elért eredmények megsok­szorozására törekszik. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy bizonyos japán lépések akadályozzák e cél­kitűzés megvalósítását. Kuvaithoz /tartozó Bobian- szigetet, amelyet csak egy szűk tengersáv választ el El- Fáó kikötőtől. Kuvait kérte az arab álla­mokat, hogy alkalmazzák az Arab Liga keretében létre­jött védelmi megállapodást, valamint az iraki—iráni há­borúval kapcsolatban hozott fezi határozatokat. (A fezi arab csúcson 1982. szeptem­berében az arab országok támogatásukról biztosították Irakot arra az esetre, ha az iráni egységek behatolná­nak Irak területére.) Nyugtalanságát fejezte ki a 'kiújult harci cselekmé­nyekkel kapcsolatban és a konfliktus békés megoldá­sát sürgette felhívásában a marokkói kormány és az egyiptomi külügyminiszté­rium is. A bagdadi rádió tegnap adását megszakítva jelentet­te be, hogy az iraki csapa­tok visszafoglalták Umm-er­Raszász ’ szigetét. Korábban az iraki tájékoztatási mi­niszter cáfolta azt a teherá- ni hadijelentést, hogy az irá­ni haderők elfoglalták volna a Satt-el-Arab folyó szigetét. Hazaérkezett Kubákéi az MSZMP küldöttsége Tegnap hazaérkezett Ku­bából az MSZMP küldöttsé­ge, amely Sarlós Istvánnal, a Politikai Bizottság tagjá­val, az Országgyűlés elnöké­vel a? élen részt vett a Ku­bai Kommunista Párt III. kongresszusán. A delegáció tagja volt Barts Oszkárné, a Fejér megyei pártbizottság első titkára és Bognár Ist­ván hazánk havannai nagy­követe. Nyolc ország külügyminiszterei a nicaraguai rendezésért Nyolc latin-amerikai or­szág — Kolumbia, Mexikó, Panama, Venezuela, Brazí­lia, Argentína, Peru és Uruguay — külügyminiszte­re sürgette az Egyesült Ál­lamokat: szüntesse be a ni­caraguai ellenforradalmárok támogatását és segítse elő a közép-amerikai konfliktus tárgyalásos megoldását. A miniszterek hétfőn Wa­shingtonban több mint há­rom órán át tárgyaltak Ge­orge Shultz amerikai kül­ügyminiszterrel. Szorgal­mazták, hogy az Egyesült Államok újitsa fel az általa egyoldalúan megszakított közvetlen tárgyalásokat Ma- naguával. A megbeszélések után kiadott közlemény a felek egyetértéséről szól az­zal kapcsolatban, hogy a kö­zép-amerikai válságot poli­tikai eszközökkel, tárgyalá­sok útján kell megoldani. A nyilatkozat sürgeti va­lamennyi külföldi katonai tanácsadó kivonását a tér­ségből, a külföldi közremű­ködéssel folyó hadgyakor­latok, valamint a gerillahad­seregeknek nyújtott támoga­tás felfüggesztését, továbbá valamennyi térségbeli állam önrendelkezési jogának és területi szuverenitásának tiszteletben tartását. Személyek cseréje a glienickei hídon Az Egyesült Államok és az NSZK, valamint a Szovjet­unió, Csehszlovákia, Len­gyelország és az NDK kö­zötti megállapodások, alapján tegnap olyan személyek cse­réjére került sor, akiket ezekben az országokban tar­tóztattak le. Több hírszerző is volt közöttük. Irán figyelmeztette Ku- vaitot: fegyveresen beavat­kozik, ha Irak hadicélokra használja fel az öbölbeli. Hyugtalanság az arab világban Iráni előrenyomulás a Perzsa-öböl mentén PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Középkategóriájú szolnoki központú iparvállalat pályázatot hirdet számviteli és pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. FELTÉTEL; szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, legalább ötévi vezetői munkakörben szerzett gyakorlat. BÉREZÉS; az 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet B kategóriájú vállalati besorolás szerint, megegyezéssel. A pályázat tartalmazza a jelentkező részletes önéletrajzát, eddigi szakmai tevékenységének megnevezését. A pályázatokat „mérlegképes” jeligére a kiadóba kérjük leadni. az fegyverekkel atom- és űr­kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalá­sok keretében keddfen ülést tartott az űrfegyverek kér­désével foglalkozó munka- csoport. DÁKKÁ A bangladesi kormány ked­den bejelentette, hogy az országban még május hato- dika előtt megtartják a régóta kilátásba helyezett parlamenti választásokat. Er- sad elnök azután döntött így, hogy megbeszéléseket folytatott az ellenzék kép­viselőivel és kabinetje tag­jaival. AJACCIO A korzikai partok közelé­ben hétfőn a tengerbe zu­hant a francia haditengeré­szet egyik helikoptere, amely meghibásodás miatt kény­szerleszállást kísérelt meg a háborgó tengeren. A baleset után néhány órával két, a roncsokba kapaszkodó em­bert húztak ki a hullámok­ból, de egyiküket már nem lehetett megmenteni. A he­likopter 12 további eltűnt utasa után kedden is foly­tatták a kutatást. TOKIG Huszonnégy személy vesz­tette életét azt követően, hogy kedd hajnalban tűz ütött ki egy japán szállodá­ban, a Tokiótól nyolcvan ki­lométerre levő atagavaj téli üdülőhelyen. A hotel egyik része, egy háromemeletes fa­épület teljesen leégett. PALERMO Külön fogják tárgyalni a hétfőn kezdődött olasz maf­fia-per hat vádlottjának ügyét — jelentette be a per második napján Alfonso Giordaifo bíró. A hat vádlott közül hárman már külföldön büntetésüket töltik, hárman oedig New Yorkban most állnak bíróság előtt a „pizza­kapcsolatnak” nevezett he­roinkereskedelmi hálózat tagjaiként. Az SZKP XXVII. kongresszusa elölt 2. Vita a gazdaságirányításról Mielőtt megkísérelnénk, hogy fel­villantsunk néhány részletet a Szovjetunióban a gazda­ságirányításról folyó beható vitáról, s a megoldások al­ternatíváiról, le kell szögez­ni: az irányítás központi láncszeme a jövőben is a népgazdasági terv lesz. Egy rövid lélegzetű írás nem vállalkozhat valameny- nyi kérdőjel megválaszolá­sára, csupán jelzéseket ad­hat. Az egyik ilyen jelzés az a szovjet vezetés állásfogla­lásaiból kicsendülő felisme­rés: véglegesen lezárult az extenzív gazdálkodás kor­szaka. Nem csupán azért, mert óvatosabban kell gaz­dálkodni a nyersanyagokkal, s a kitermelést szolgáló be­ruházások sem növelhetők a végtelenségig. Aganbegjan akadémikusnak az EKO cí­mű folyóiratban megjelent írása azt is jelezte, hogy a XII. ötéves tervben törvény­szerűen csökkenni fog a beruházások aránya. A gaz­dasági növekedésnek a ter­melékenység növekedéséből kell származnia, amely az új technológiák révén évi 6,5 százalékkal haladja meg az eddigi ütemet. E folyamat törvényszerű következmé­nye viszont a foglalkoztatot­tak számának csökkenése lesz. No nem arról van szó, hogy az emberek egy része munkanélkülivé válna a Szovjetunióban. Inkább ar­ról, hogy az intenzív fej­lesztés, az új technológiák és a műszaki fejlesztés révén az évezred végéig 13—19 millió ember válik ki a ter­melésből. A számadatok reá­lisnak látszanak, ha meg­gondoljuk, hogy a szovjet gazdaságban dolgozók 31 százaléka kétkezi munkát végez. Hogy hová lesz eny- nyi ember? Malevics köz­gazdász professzor szerint átvándorolnak a szolgáltató ágazatokba, ahol nem cse­kély lemaradást kell behoz­ni. Gondot , okoz viszont, hogy a termelő ágazatokhoz képest itt jóval alacsonyab­bak a fizetések. Egy másik tanulmány, amelyet Popov közgazdász készített, emlékeztet rá, hogy 1931-ben törvény intézke­dett a munkanélküliség meg­szüntetéséről, 1936-ban pe­dig „alkotmányban rögzítet­ték a munkához — de nem a munkahelyhez — való jo­got” A szocializmus egyik nagy vívmányának tekinti a teljes foglalkoztatottsá­got”. A szocializmus egyik li, helyes lenne felhatal­mazni az üzemeket a tech­nológiai váltás során felsza­baduló munkaerő elbocsátá­sára. Szerinte ezeknek az embereknek havi 80 rubeles juttatást kellene adni ad­dig, míg az újonnan létreho­zandó munkaközvetítő hiva­tal el nem helyezi őket. A másik jelzés: az ipar­ban, a mezőgázdaságban, de még a tudományos kutatás­ban is érdekes kísérletezé­sek folynak, amelyek új ta­pasztalatokkal szolgálhat­nak mindazok számára, akik a tervezés és az irányítás megújításán fáradoznak, íme néhány figyelemremél­tó példa. A tudományos kutatók tíz százalékát foglalkoztató Leningrádban Intenzifiká- lás — 90 elnevezéssel olyan programot dolgoznak ki, amely a műszaki fejlesztés meggyorsítását hivatott szol­gálni, az értelmiség érde­keltségének erősítésével. Az iparban öt nagy gép­ipari egyesülés szakembereit sorolták át új anyagi ösz­tönzési rendszerbe, a belo­rusz vasutaknál pedig átfo­gó racionalizálás kezdő­dött ugyancsak az érdekelt­ségi rendszer bevezetésével. A kormány mellett működő Népgazdasági Akadémia professzora, Bunyics szerint a legátfogóbb kísérletek az iparban a vállalati önállóság növelésére, az önelszámolás erősítésére irányulnak. A kí­sérletekbe bevont üzemek kevesebb kötelező tervmuta­tót kapnak és gazdálkodá­sukat a szerződéses kötele­zettségek teljesítése alapján értékelik. 1984-ben ebben a szisztémában még csak öt, 1985-ben már húsz minisz­térium vállalatai dolgoztak. Ebből is kitetszik, hogy mind nagyobb szerepet nyernek a gazdaságirányí­tásban az olyan tényezők, mint a vállalati önállóság, az anyagi ösztönzés, továbbá az áru- és a pénzviszonyok. Ezek alkalmazásának mér­téke azonban még nem dőlt el. Figyelemreméltóak a me­zőgazdaság állami irányítá­sában tapasztalható változá­sok. Létrejött az agráripari komplexum irányításának a központja, az Agráripari Állami Bizottság, amely több minisztérium munkáját fog­ja össze és — a várakozások szerint — megszünteti az átfedéseket. Ez azonban csu­pán az egyik fontos lépés. A másik azoknak az intézke­déseknek a rendszere, ame­lyek a terméseredmények­ben közvetlenül is érdekeltté teszik a dolgozókat. Szó van a háztáji gazdasági jelentő­ségéről is. Erről csupán ariy- nyit, hogy e kérdés a Szov­jetunióban évtizedeken át vi­ta tárgya volt, működésé­ről ma is eltérő vélemé­nyek vannak, s a fogalom alatt nem ugyanazt értik, mint a magyarok. Szovjet statisztikai adatok szerint a háztájiból kerül ki a bur­gonya 38, a zöldség 14 és a hús 11 százaléka. Kísérletezésben tehát nincs hiány. Ezért is hangsúlyozta a műszaki ha­ladás meggyorsításáról folytatott tanácskozáson Mi­hail Gorbacsov: „Ha' egy évig, kettőig vagy háromig azt fogjuk ismételgetni, hogy kísérlet folyik, hogy még ki­terjesztjük két-három ága­zatra, ugyanakkor nem dol­gozzuk ki a gazdaságirányí­tás egységes rendszerét, ak­kor az ügy nem halad elő­re.” Az SZKP főtitkára szerint a rendszer kidolgozását rö­vid időn belül be kell fejez­ni, hogy a XII. ötéves terv­ben a népgazdaság vala­mennyi ágazatát az új gaz­dasági és irányítási módsze­rekre állíthassák át. Kanyó András (Következik: 3. Békeprog­ram az ezredfordulóig) Libanon döntő hét előtt Ellentétek a muzulmán táberbau A libanoni belpolitika rö­vid távú alakulása szem­pontjából Bejrútban dön­tőnek tartják a most kezdő­dött hetet: a kényes politi­kai és katonai egyensúly so­káig nem tartható és ha nem születik kompromisszum, ak­kor — legalábbis libanoni normák szerint — elkerül­hetetlen, hogy a szemben ál­ló felek ne a fegyverekkel kíséreljék meg maguk felé billenteni a mérleg nyelvét. A bejrúti rádióállomások és lapok eközben sorban ar­ról adnak hírt, hogy a mu­zulmán táborban a széthú­zás jelei mutatkoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom