Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
1986. FEBRUÁR 5. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 3 A Szolnok Megyei Rendör-fökapitányságon Mérlegen az elmúlt esztendő Tegnap parancsnoki értekezleten értékelték a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 1985. évi munkáját. Az értekezleten jelen volt Mohácsi Ottó, a Szolnok Megyei Tanács elnöke, Szűcs János, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának titkára. a Belügyminisztérium vezetésének képviseletében Bozsik János rendőr vezérőrnagy; dr. . Zsmurin Lajos megyei főügyész és dr. Je- nővári László, a Megyei Bíróság elnöke. Pacsek János rendőr ezredes, a megyei főkapitányság helyettes vezetője elemezte az elmúlt évi munkát, többek közt megállapította: megyénkben a bűncselekmények kismérvű növekedése ellenére is szilárd a közrend és a közbiztonság, valamint az állampolgári fegyelem. Az előző évi feladatokat a személyi állomány becsületes helytállással végrehajtotta. Az értékelést követően ismertette a XIII. párt- kongresszus határozatainak végrehajtásából a megyei rendőr-főkapitányság testületért háruló tennivalókat. Az értekezleten felszólalt Szűcs János, aki a megyei pártbizottság nevében elismerését és köszönetét fejezte ki a megyei rendőr-főkapitányság elmúlt évi tevékenységéért. A sikeres és eredményes megyei parancsnoki értekezlet Jankó vies Zoltán rendőr ezredes, a íő- kapitányság vezetőhelyettesének zárszavával ért véget. Gépipari KGSTtanácskozás Tegnap megkezdődött a KGST Gépipari Együttműködési Bizottsága irodájának plenáris ülése Tatabányán, az ifjúsági házban. Az ülés napirendjén a KGST 41., rendkívüli ülésszakán elfogadott, a tagországok műszaki-tudományos haladásának 2000-ig szóló komplex programjából a bizottságra háruló feladatok előzetes megtárgyalása szerepel. Ezzel kapcsolatban megvitatják a KGST titkársága által elkészített határozattervezetet, amely a gépgyártás gyorsabb ütemű fejlesztésével, a tagállamok gépipari együttműködésének elmélyítésével, kiszélesítésével foglalkozik. E téma megvitatásával az iroda előkészíti a tavasszal Budapesten sorra kerülő bizottsági ülés munkáját. Újabb fejlesztések a Hűtőgépgyárban (Folytatás az 1. oldalról.) lalkozott — halaszthatatlan fejlesztéseket követeltek. A korábbi beruházások 1 milliárd forintos hiteltörlesztésének ugyan már a végére jártak, de saját erőből nem tudták a 10—15 éves gépeket kicserélni, illetve kiegészíteni. Hubán»v Mihály gyártásfejlesztési főmérnök elmondja, hogy a VII. ötéves tervre szóló fejlesztési elgondolás ismét egy újabb milliár- dot igényel. A feladatok első részére, a háztartási hűtőszekrények gyártásának fejlesztésére az Állami Fejlesztési Banktól 250 millió forint állami alapjuttatást kapott a vállalat. — Kedvező feltételekkel jutottunk a pénzhez — magyarázza Hubanov Mihály —, melyet 2 év alatt 1985- ben és idén kell felhasználnunk. A számításaink szerint elsősorban az alkatrész- gyártás négy területe igényelt beavatkozást és ígért termelésnövekedést: á műanyag-feldolgozás és a felületkezelés korszerűsítése, a habosítási technológia fejlesztése, vagyis a hőszigetelés fokozása és végül a szerszámgyártás kapacitásának növelése. A 250 millió felét tőkés, a többi nagy részét pedig hazai gépekre költjük Az első berendezések tavaly januárban megérkeztek, 2 habo6Ító és 6 fröccsöntő gép már dolgozik egy ajtóbélés vákuumszívó gépet most telepítünk és várjuk a többi érkezését. Mit érzünk ebből a gyárkapun kívül? A negyedmilliárdos fejlesztés a főmérnök szavaival élve „csak egy rövid ideig ható injekció”, mely ugyan felfrissíti a hűtőgépgyártás vérkeringését, de korszakos váltceás nem várható tőle. Mindenesetre nő a nagyobb űrtartalmú, magasabb komfort fokozatú, energiatakarékos típusok aránya. Ezt támasztja alá dr. Horváth István belkereskedelmi főosztály- vezető is. — Bár az idei tervet a vállalati tanács csak márciusban hagyja jóvá, a tervezet közel 600 ezer darab hűtőszekrény gyártását irányozza elő. Az export továbbra is megközelíti a kétharmadot, a belföldön azonban mintegy 10 százalékkal több hűtő- és fagyasztószekrény kerül az üzletekbe, melyek nagyobbik része már energiatakarékos készülék lesz. A leendő új műanyagüzem helyén most még targoncák forognak az emelet- magas polcok között. Elvész az idegen a Bosch üzem raktárában, de hamarosan megkezdik az áttelepülést egy központi raktárépületbe. Azután jönnek az építők, szerelők, hogy egy zsúfolt, régi épületből és több területről összevonják a műanyag alkatrészek gyártását. mondja Budai László művezető. Egy 10 milliót érő NSZK-beli fröccsöntő gépre mutat. — Ez már az újak közül való, számítógép- vezérlésű, de az alapanyagot itt még kézben hordjuk a kiszolgálásához. Az új helyén központi vezérléssel csővezetéken érkezik majd az anyag, és egyébként is ott szervezettebben, termelékenyebben dolgozhatunk. A Hűtőgépgyár nehéz évei elmúltak, de ez nem jelenti azt, hogy ezek után köny- nyű dolga lesz a vállalatnak. A piaci pozíciók, a versenyképesség nem enged pihenőt, a fejlesztést, korszerűsítést folytatni kell. A most kapott kedvezményes hitelből nem futotta az eredetileg tervezett lemezmegmunkáló központra és a habosítási technológia teljes korszerűsítésére. És hol vannak még a többi fejlesztések, melyeknek fedezete a gyár dolgozóinak munkája. L. P. A számítógép vezérlésű dj fröccsöntő gép 400 tonna nyomással nagy pontossággal és gyorsan dolgozik. Fotó: Nemes Árpád — Alig győzzük kivárni — Paprikatermesztő tiszazugiak Növekszik a termelési kedv Mezőgazdaság, vízgazdálkodás Képviselők • a MÉM-ben Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága — Cselő- tei László elnökletével — tegnap a MÉM-ben ülést tartott: A testület Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke tájékoztatója alapján elemezte a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás helyzetét, megvitatta a mezőgazdasági termelésben és az értékesítésben mutatkozó gondokat és megtárgyalta az agrár- gazdaság fejlesztésével kapcsolatos előirányzatokat, elképzeléseket. A bizottság megvitatta az az idei munkaprogramját is. Hazánk immáron harmadik fűszerpaprikatermelő tájkörzetében, a Tisza-Körös által határolt Tiszazugban tavaly jó évet zártak a fűszerpaprika-termesztők. A termékeny hordalékos talajon hét mezőgazdasági üzem 1500 tagja 315 hektáron termelte öntözéssel az olykor hiánycikknek számító ételízesítőt. A Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalattal együttműködve édesnemes és csípős paprikából nem kevesebb mint ötezer tonnát szedtek le. Ez a tekintélyes mennyiség rekordnak számít a térségben. A fajták jó megválasztását, a szakszerű művelést és öntözést tanúsítja, hogy az értékesített fűszernövény háromnegyedrésze elsőosztályú minőségű volt. A gondosan szedett és válogatott termés első útja a Mezőhéki Táncsics Tsz szárítóüzemébe vezetett, ahol előkészítették a fejlett csöveket a paprikaipar számára további feldolgozásra, őrlésre. A Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalat, a termelőüzemek, valamint a tagok közötti jó együttműködés jövedelmező vállalkozássá tette a • fűszerpaprika-termesztést. Az idén várhatóan legalább egyharmaddal növekszik a termőterület. A nagyobb tömegű termék félkész állapotban való feldolgozásához viszont szükséges, hogy a termelők és a termeltetők közös összefogással Mezőhéken újabb szárítóberendezést helyezzenek üzembe. Közös viták füzében acélosodunk Beszélgetés Iváncsik Imrével, a KISZ megyei bizottságának első titkárával Január másodil felében a megyé ben is megkezdődtek a KISZalapszervezetek taggyűlései, amelyeken a fiatalok számba veszik az ifjúsági szövetségben végzett munkát, és megújítják a vezetőségeket. Az alapszervezeti értékelés, a tervezés igaz csupán egy- egy mozgalmi évre szól, ám a KISZ XI. kongresszusára készülve a küldöttgyűléseken szóba kerülnek az ifjúsági mozgalom fajsúlyos kérdései is, hiszen az idei második taggyűlésen a mozgalmi munka tervezése mellett megvitatják a fiatalok a KISZ KB kongresz- szusi vitaanyagát, amely „Mi a teendőnk?” címmel a Magyar Ifjúság november végi számában került a széles nyilvánosság elé. A viták azután a munkahelyi, majd a községi, a városi és a megyei küldöttgyűléseken folytatódnak. Ezért kértük beszélgetésre Iváncsik Imrét, a KISZ megyei bizottságának első titkárát. Arra kerestünk választ, mit kíván társadalmunk a fiatalok jövője, érdeke, hogyan tud lépést tartani mindezzel az ifjúsági szövetség. A fiatalok kapják mag a beleszólás lehetőségét — Az ifjúság minden nemzedékének természetes igénye. hogy a saját elképzelése szerint legteljesebb mértékben vegyen részt a társadalom, a gazdasági élet, a politika, a kultúra fejlesztésében. Milyen esélyt ad ehhez a ’80-as évek második fele a fiataloknak? Hogyan lehetne az ifjúságot méginkább aktivizálni, miképpen növelhető súlyuk a politikában, a közéletben? — Az MSZMP KB ifjúság- politikai állásfoglalása — azt megelőzően pedig az 1970-es ifjúságpolitikai párthatározat — egy jobb társadalmi munkamegosztás kialakítását jelölte meg feladatként. Másfél évtizeddel ezelőtt történtek is határozott lépések ennek érdekében, ám a fejlődés a nyolcvanas évekre lelassult. Lassan eljutottunk odáig, hogy az ifjúságot érintő összes kérdést a KISZ nyakába akarta varrni a fiatal is és a felnőttek nemzedéke is. Ezért szögezte le útból az 1984-es állásfoglálas, hogy az ifjúság nevelése össztársadalmi feladat. Csakhogy nem volna jó, ha ez az össztársadalmi jelző valamiféle „összemosódást” eredményezne, hanem éppen arra van szükség, hogy társadalmunk valamennyi intézménye, ^szervezete — nemcsak az állami, a politikai szervezeteket értem ezen, hanem a családot, az iskolát is — vegye ki részét ebből a munkából.- Legfontosabb, hogy a fiatalok mindenütt kapják meg a beleszólás lehetőségét az őket érintő döntésekbe. — A közelmúltban lezajlott választásokon azonban, — a pártban, a tanácsoknál, a szakszervezetekben — mégis úgy tűnik, nem tettek szert előnyre a fiatalok, inkább mindenütt csökkent az arányuk. Mi lehef ennek az oka? — Túlságosan erősen tartja magát az a helytelen szemlélet, hogy a fiatalok még „ráérnek” bekapcsolódni a döntéshozó fórumok munkájába, előbb bizonyítsák rátermettségüket. A gond az, hogy a „bizonyítási eljárás” sokszor évtizednyire nyúlik anélkül, hogy valódi megméretési lehetőséghez jutnának. A válaszhoz tartozik azonban az is, hogy a párttestületekbe azért mindenütt bekerültek a fiatalok képviselőiként a KISZ tisztségviselői. Ez nagy felelősséggel jár, érdemi képviseletet tesz lehetővé, egyben az ifjúsági szövetség megbecsülését is jelzi. — Milyen a KISZ szervezettsége, pozíciója, a megyé— Milyen változtatást tervez maga az ifjúsági szövetség a megújulás érdekében? — Differenciáltan növelni kívánjuk a követelményeket annak érdekében, hogy minden KISZ-tag érdemben vegyen részt célkitűzéseink megvalósításában. Ha sikerül elérnünk, hogy a korábbinál jelentősebb különbség legyen a közösségi munkához való viszonyban, a párt politikája melletti kiállásban KISZ-tag és KISZ-en kívüli fiatal között, ez törvényszerűen az ifjúsági • szövetség tekintélyének, befolyásának az erősödését eredményezi. Egyúttal hozzájárul a KISZ politikai jellegének előtérbe állításához is. Másik fontos törekvésünk, hogy figyelmünket a fiatalabb korosztályokra összpontosítsuk. A tanuló fiatalok azért érdemelnek több törődést, mert ez az az életkor, amely döntő az ember személyisége, világnézete kialakulásának, szempontjából. A pályakezdők, a családalaDítók nedig azért, mert helyzetükből adódóan nekik van leginkább — A KISZ programjának alapoznia kell a szocialista demokrácia kibontakozó úi formáira. A közmegeguezés- re törekvésnek, a politikai kultúrának — történelmi okokból — nem eléa erősek a hagyományai — írja Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára a Pártélet januári számában. A KISZ belső, szervezeti élete milyen ..gyakorlóterepet” kínál? Milyen értelemben lehet az ifjúsági szövetség a fiatalok számára a demokrácia iskolája? — A nyolcvanas évek eleje óta kísérletezünk a közvetlen választás különböző módszereinek bevezetésével. A most következő kongresszus már a központi bizottságot is teljesen új módon fogja megválasztani. Az a szándékunk, hogy a választók szerepe növekedjék a vezetők kiválasztásában. ugyanakkor a tisztségviselők is jobban függjenek választóiktól. Célunk, hogy egyre nagyobb számban kerüljenek tisztségekbe olyan tehetséges fiatalok, akik élvezik választóik bizalmát, készek és képesek a közösség önzetlen szolgálatára. Ennek érdekében a KISZ- szervezetek élén álló bizottságok és a területi bizottságok tagjainak egy részét a szervezetek közvetlenül delegálják. A delegálás joga természetesen szorosan együtt jár a visszahívás jogával is. Egyre több KISZ- szervezetünkben alkalmazben, mit mondhatunk a fiatalok aktivitásáról? — Szolnok megyében 87 ezer 14—29 év közötti fiatal éL Persze 30 év fölöttiek Is tagjai a szövetségnek. A taglétszám közel 37 ezer. Szervezettségünk az egyes rétegek közt igen változó, a tanulók 70—90 százaléka KISZ-tag, a mezőgazdaságban a legkevesebben, a fiatalok 10—15 százaléka. Itt mindjárt megjegyeznénk egy fontos dolgot: el kell felejtenünk a korábbi némát, amely a szervezettséget a munka minőségi mércéjeként tartotta számon! Mert a szövetség munkájában rendszeresen, aktívan résztvevő KISZ-tag- jaink aránya messze elmarad a számszerű szervezettségtől. Igaz, ha konkrét feladatra mozgósítunk, nem csak a KISZ-tagok jönnek, nagyobb tömeget is magunk mögé tudunk állítani. Ez a dolog másik oldala. szükségük az ifjúsági szövetség támogatására. — Ezzel összefüggésben sok vitát, értetlenséget vált ki a KISZ Központi Bizottságának az a javaslata, hogy a tagfelvételi korhatár 14—26 év között kerüljön megállapításra. A harmincasok úgy teszik fel a kérdést: ránk már nincs szükséa az ifjúsági szövetségben? — Nem erről van szó. Nekünk szükségünk van minden olyan harminc év körüli fiatalra is, aki jól érzi magát a szervezetben. Tapasztalatuk és odaadó munkájuk nélkülözhetetlen a számunkra. Ugyanakkor azt szeretnénk, hogy a társadalmi élet más területén is egyre nagyobb számban jussanak cselekvési lehetőséghez. A következő években a párt vezetésével olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy természetessé váljék- a harmincon túliak elsősorban ne az ifjúsági szövetségben, hanem más „felnőtt” szervezetekben keressék és találják tnee aktivitásuk kibontakoztatásának módját. zák. hogy az irányító bizottságok titkárait nem küldött- gyűlésen, hanem a teljes KISZ-tagság részvételével választják. A mostani választások előkészítése is demokratikusabb a korábbiaknál. A választást és a jelölést előkészítő bizottságok széles körű tájékozódás alapján teszik meg javaslataikat. Az új tisztség- viselők megválasztásánál szorgalmazzuk a kettős és a többes jelölést. Egyrészt tehát demokratikusabb szervezeti formákat keresünk. De legalább ilyen fontos, hogy a KISZ-szervezetek érdemi módon működjenek, olyan kérdéseket tűzzenek naoi- rendre, amelyek érdeklik, közvetlenül érintik a fiatalokat. Legyenek érzékenyek a körülöttük zajló eseményekre és mozgósítsák a fiatalokat a társadalmi célkitűzések megvalósítására. Persze sok még a válaszra váró kérdés. Ezért van szükség a közös vitáikra és úgy érzem, ezek a viták nem zárulnak le a taggyűléseken, a küldöttgyűléseken, ihanem a kongresszuson is folytatódnak, úgyhogy én egy vitatkozó kongresszusra számítok, és bízom abban, hogy a tagsággal együtt gondolkodva helyes válaszokat adunk a felvetett kérdésekre, és az hiúsági szövetség megerősödik ezekben a vitákban. Egri Sándor Figyelmünket a fiatalabb korosztályokra Összpontosítjuk Demokratikusabb szerkezeti formákat körösünk