Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-05 / 30. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. FEBRUÁR 5. Kommentár Olajfrontok Űjabb árháború tört ki a tőkés olajpiacon. Még emlé­kezhetünk a hetvenes évek elején, pontosabban 1973 de­cemberében történt olajár- robbanásra. Akkor hirtelen felszökött a fékét» arany ára: előbb hordónként 2,89 dollárról 5,11-re, majd alig néhány héttel később 11,65- re. Mindenkit hátrányosan érintett a változás: a szocia­lista és a tőkés világban egy­aránt bizonyos átértékelődés kezdődött, s voltak olyan or­szágok, amelyek már az első áremelkedés következtében gazdasági fejlődésük hang­súlyainak megváltoztatására kényszerültek, aztán jött a második árrobbanás. A het­venes évek végén, a nyolc­vanas évek elején az olaj ára hordónként 13.34 dollár­ról 34-re nőtt. Időközben új lelőhelyekre bukkantak a ré­gi exportáló országok, ráadá­sul új államok is csatlakoz­tak a fölösleggel rendelke­zőkhöz. Az. OPEC — a kőolajter­melő országok szervezete — eleinte azzal próbálta egyen­súlyban tartani a világ olaj­piacát, hogy megszabta tag­államainak az úgynevezett napi kvótát, vagyis a kiter­melés* felső szintjét. Csak­hogy hol ez, hol az a fejlő­dő ország — saját gazdasági egyensúlyának védelmében — túllépte az OPEC által megszabott határokat. Hasz­talan döntöttek úgy. hogy például napi 17.5 millió hor­dó, majd 16 millió hordó le­gyen a termelés, ha mond­juk Nigéria vagy Mexikó nem tartotta magát a kötött­ségekhez. Az OPEC szakér­tői nem számoltak azzal, hogy a világgazdaságban mindenütt a takarékos tech­nológiák kerülnek előtérbe, igyekeznek csökkenteni az olajfelhasználást, a piac te­hát fokozatosan zsugorodik, az eladások tételei csökken­nek. Most bekövetkezett a sokak által megjósolt álla­pot: a kötelező kvóták sem­mibevételével hatalmas mennyiségű olajat kínáltak eladásra, ami a piaci törvé­nyek szigorú szabályai értel­mében árzuhanáshoz veze­tett. Illúzió lenne azt hinni, hogy ez a jelenség egyértel­műen pozitív hatással lesz a világgazdaságra. Igen sok állam kizárólag az olaj ex­portjából fedezte nélkülözhe­tetlen beszerzéseit, miközben a technológiák, új gépsorok, gyárberendezések ára szün­telenül nőtt. Az iparilag fej­lett államokban viszont az okoz aggodalmat, hogy a ta­karékosabb» technológiára szánt milliók és milliárdok elvesztik fontosságukat, ne­tán értéküket is, ha az olaj­fronton tovább tart a kétes kimenetelű háború. Gyapay Dénes BUDAPEST A Sri Lanka-i Demokrati­kus Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke, táviratban üdvözölte Ju­nius Richard Dzsajavardene köztársasági elnököt. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Ranasinghe Prema- dasza miniszterelnökhöz kül­dött táviratot. GENF A nukleáris és űrfegyver­zetről folyó szovjet—ameri­kai tárgyalások keretében tegnap Genfben ülést tartott az űrfegyverekkel foglalkozó munkacsoport. MOSZKVA Moszkvába érkezett teg­nap Edward Kennedy ame­rikai szenátor. A politikust az Interparlamentáris Unió szovjet parlamenti csopouja hívta meg. MAJNA-FRANKFURT Mintegy 80 ezer közalkal­mazott és közlekedési dolgo­zó vesz részt abban a bér- sztrájkban, amely napok óta megbénítja az NSZK nagy ipari városainak életét. A köztisztasági dolgozók hosz­Leszerelési konferencia Genfben Gyakorlati tettekre van szükség Genfben tegnap megnyílt a leszerelési konferencia idei ülésszaka, amelyen a szovjet —amerikai csúcstalálkozón megindult tárgyalási folya­mat nyomán elsősorban a vegyifegyverek eltiltásának kérdésében van kilátás né­mi haladásra. A 40 ország, köztük hazánk képviselőit egyesitő genfi fó­rum az egyetlen a világon, ahol a tagállamok átfogóan tárgyalnak a leszerelés és a fegyverkorlátozás kérdései­ről. Az augusztusig tartó úi ülésszak napirendje hasonló a korábbiakhoz: az ENSZ- közgyűlés határozatainak megfelelően tárgyalnak az atomfegyverkísérletek, az űrhadviselés, a vegyi- illet­ve a sugárfegyverek eltiltá­sáról, az általános és teljes leszerelés kérdéseiről. A kon­ferencia tavalyi ülésszaka — az előző évekhez hasonlóan — igen kevés gyakorlati eredményt hozott, mig az idei bizonyos óvatos remé­nyek jegyében kezdődik. A megnyitó ülésen Viktor Iszraeljan, a Szovjetunió nagykövete felidézve országa új, nagyfontosságú leszerelé­si indítványait, hangoztatta: bizalommal, előítéletektől mentesen kell tárgyalni a genfi fórumon is, amihez jó. konkrét gyakorlati alaoot nyújtanak a szovjet javasla­tok. Az a nagy érdeklődés, amellyel azokat világszerte fogadják, máris biztató je­lenség. A csúcstalálkozó — hangoztatta — bizonyos jóté­kony hatást gyakorol a nem­zetközi légkörre általában. A feladat most az, hogy ne hagyják kihúnyni e reményt, és gyakorlati tettek követ­kezzenek. A Szovjetunió képviselője az atomfegyver­kísérletek teljes eltiltásáért, valamint az űr-, illetve a ve­gyi hadviselés megakadályozá­sáról kötendő megállapodást jelölte meg elsőrendű feladat­nak. A vegyifegyverek terü­letén fel kell számolni az azokat előállító üzemeket Is — mondotta. A megnyitó ülésen ismer­tették Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár üzenetét, amelyben mielőbbi gyakorla­ti megállapodásokra szólítot­ta fel a genfi konferenciát, elsőrendű feladatnak ugyan­csak az atomfegyverkísérle­tek eltiltását jelölve njeg. Keresztyén—iszlám találkozó A kereszténység és az isz­lám vallási képviselői há­romnapos dialógust folytat­tak a Keresztyén Békekon­ferencia (KBK) kezedménye- zésére Prágában. A találkozón mindkét részről hangsúlyozták, hogy a különbségek és a történel­mi ellentétek dacára keresni kell a találkozási pontokat az együttműködés lehetősé­geihez, és közösen szembe­szállni az emberiség békés fejlődését fenyegető veszé­lyekkel. Erre megkülönbözte­tett figyelmet kell forditani a közel-keleti térségben, ahol mindkét vallás hívei hozzá­járulhatnak a békés rende­zéséhez, és ahol közösen kell visszautasítaniuk azokat próbálkozásokat, amelyekkel az agresszió és a háború in­doklására visszaélnek az emberek vallási érzéseivel. Challenger-katasztrófa Kinevezték a vizsgálóbizottságot Reagan elnök független bizottságot nevezett ki annak a vizsgálatnak folytatására, amely a Challenger űrrepü­lőgép katasztrófájának okát hivatott kideríteni. A bi­zottságnak 120 napon belül kell elkészítenie jelentését. A vizsgálatot William Rogers, Nixon elnök egykori külügy­minisztere vezeti, helyettese Neil Armstrong volt űrha­jós, aki elsőnek lépett a Hold felszínére. A bizottság tagjai között vannak űrhajó­zási szakértők, de olyanok is. akik semmiféle kapcsolat­ban nincsenek ezzel: jogi és műszaki szakképzettségű szakértők. A független bizottság az amerikai Országos Űrhajózá­si Hivatal, a NASA vizsgá­latára támaszkodik, de ettől függetlenül is folytatja majd tevékenységét. A NASA ál­tal eddig folytatott vizsgálat adatait természetesen a bi­zottság rendelkezésére bo­csátják. A pénteki elnökválasztás előtt nagy demonstrációt tartottak a Fülöp-szigetek fővárosában Marcos elnök vetélytársának, Aquino asszonynak a hívei (Telefotó — KS) szabb-rövidebb ideig tartó munkabeszüntetései teg­napra már szinte az egész országra kiterjedtek. ŰJ-DELHI Fanatikus szikh tüntetők közé lőtt a rendőrség tegnap az indiai Pandzsáb szövetsé­gi állam Nakodar nevű vá­rosában. A városban, ahol éjszakai kijárási tilalom van élel/ben, mintegy nyolcszáz fiatal vonult az utcákra til­takozásul az ellen, hogy hin­du személyek — állítólag — elégették a szikhek egyik szent könyvét. A tüntetők és a szétoszlatásukra kivezé­nyelt rendfenntartó erők kö­zötti összecsapásnak négy súlyos sebesültje is van. ’ ISZLÁMÁBÁD Jóllehet a „hasán” landolt, a katasztrófát szerencsésen elkerülte a pakisztáni légi- társaság egyik Boeing—747- es gépe kedden az iszláma­bádi repülőtéren. A Kari- csiból érkező menetrendsze­rinti gép sima repülőút után leszálláshoz készülődött, futóműve azonban nem nyílt ki. A 263 utas közül hárman a mentés közben könnyeb­ben megsérültek. BERLIN Az NDK-ban az elmúlt években pozitívan és konst­ruktívan fejlődött az evan­gélikus egyház és az állam viszonya — állapította meg Erich Honecker az evangé­likus egyházi vezetők kon­ferenciájának új elnökéhez intézett táviratában. BONN A nyugatnémet kormány játsszon „energikus, kezde­ményező szerepet” a közép­európai haderő- és fegyver­zetcsökkentési tárgyalásokon — erre szólított fel tegnap bonni parlamenti interpellá­ciójában a szociáldemokra­ta frakció. Hermann Scheer, az SPD 'leszereléspolitikai szóvivője ugyanaznap saj­tóértekezleten úgy nyilat­kozott, hogy a bécsi lesze­relési tárgyalások 13 éve alatt az érintett nyugati ál­lamok „elhanyagolták” ezt a fórumot. Tüntetések, kijárási tilalom Az üzletek kilencven szá­zaléka zárva maradt Portj- au-Princeí-ben, miközben az amerikai •> flotta egységei tovább nyomultak előre a Karibi-tengeren. Haiti part­jai felé. A rendőrség túlka­pásai következtében tovább nőtt a zavargások halálos áldozatainak száma. Saint Marcßan több mint ezren vonultak az utcára, követelték a diktatúra fel­számolását; a rendőrség erőszakkal szétoszlatta a tömeget. Jérémie és- Les Cayes városokban össze­csapások nyomán sok har lőtt és sebesült maradt az utcákon. Az ország máso­dik legnagyobb városában, CapMHaiüenben szinte tel­jesen megbénult az élet a reggel 7-től 13 óráig tartó kijárási tilalom miatt. A rendőrség — a valósái- gos helyzetet elkendőzendő — megtiltotta a Haitin lé­vő külföldi tudósítóknak, hogy a fővárosból az ort- szág déli részébe utazza­nak. Hivatalos indoklás szerint a tilalom az újságh­ír ók érdekeit szolgálja, mert az említett vidéken — úgymond — veszély fenye­getné személyes biztonsá­gukat. • Egyesült Államok—Libia Washington újra kezdi hadgyakorlatait A Pentagon bejelentése szerint az Egyesült Államok már a jövő héten újra kez­di hadgyakorlatait a Líbiá­val határos körzetekben a Földközi-tengeren. A 6. amerikai flotta a múlt hét péntekén fejezte be előző, Líbia „megfélemlítését” cél­zó gyakorlatait, amelyekben több mint 20 hadihajó, köz­tük két repülőgép-hordozó vett részt. A Pentagon nem közölte, hogy behatolnak-e az ameri­kai hajók és repülőgépek az új gyakorlat alatt a Szidra- öbölbe, amelyet Líbia saját nemzeti felségvizeinek te­kint. A hadügyminisztérium egyik magas állású képvise­lője azonban — a The New York Times közlése szerint — kijelentette: ehhez „nem sok időre van már szükség”. Merénylet Párizsban Párizs legforgalmasabb su­gárútjának, a Champs-Ély- sées-nek az egyik többszin­tes üzletházában, a Claridge passzázsban robbantásos me­rénylet történt. A késő estig nyitva tartó boltok körül fél tízkor is szokás szerint nagy volt a forgalom, így szeren­csés véletlen, hogy a robba­nás nem követelt emberéle­tet. Heten azonban;, megse­besültek, közülük öt járóke­lőt különböző fej- és lábsérü­lésekkel szállítottak kórház­ba. Egyikük sincs életve­szélyben. Békeévre gazdag program Romes Csandra, a Béke-világ tanács elnöke az Országos Bé­ketanács ülésén (TeleBotó — KS) (Folytatás az 1. oldalról) konferenciát szervez Buda­pesten a „Tudósok a nuk|- leáris fegyverkezés ellen” (SANA) mozgalom. Az Or­szágos Béketanács augusz­tus 31-én és szeptember lt- én nemzetközi részvétellel béke hétvégét rendez, ahol az egész ország nyilvános)- sága előtt mutatja be a békemozgalom tevékenysé­gét, eredményeit és célkil- tűzéseát. Az OBT „őrizzük a bé­két” címmel állásfoglalás tervezetet dolgozott ki, s a dokumentumot a békeév különböző rendezvényein és találkozóin „népszavazási­ra” bocsátják. A véglegesen elfogadott szöveget a ma­gyar békemozgalom külj- döttsége magával viszi a koppenhágai béke-világ­kongresszusra és elküldi az ENSZ ülésszakára is. A feli­hívás így hangzik: „Két világháború pusz­títása után az európai bét­ke ötödik évtizedében, a nemzetközi béke évében valljuk: meg lehet és meg kell menteni az emberisé­get egy újabb háborús ka­tasztrófától. A béke ügye egyetemes, s érte össze kell fognunk bárhol, bármely társadalmi rendszerben él­jünk is a Földön. Mi itt, a Kárpát-meden­cében a szocialista társada­lom építését nemzeti prog­ramunkká választottuk, hogy emberibb, otthono­sabb körülményeket té- remisünk. Évszázadok vi­harai után nemzetünknek, magunknak és gyermeke­inknek, unokáinknak nyu­godt életet, az erőnkhöz mért boldogulás alkotó örö­mét kívánjuk. Valljuk, hogy az esztelen fegyverke­zéssel nem szabad veszé­lyeztetni a még meg sem született nemzedékek létét. Ezért atony-, biológiai és vegyi fegyverektől megszat- badított világért küzdünk. Tiltakozunk a fegyveres be­avatkozások, a háborús konfliktusok szitása ellen. Űrháború helyett az ür bé­kéjét akarjuk. Hiszünk abban, hogy bolygónk a béke világa le­het, tetteinkkel, szavaink­kal, érzéseinkkel őrizzük a békét!" Moszkva-Párizs Diplomaták kiutasítása Moszkvában kedden beje­lentették, hogy a Szovjetunió külügyminisztériuma febru­ár 1-én határozott tiltako­zást jelentett be Franciaor­szág moszkvai nagykövet­ségénél. Erre az adott okot, hogy a francia hatóságok barát­ságtalan lépést követtek el Párizsban dolgozó négy szovjet diplomata ellen; megalapozatlanul „meg nem engedett” tevékenységgel vádolták, s kiutasították őket az országból. Ez a lépés — állapították meg a szovjet külügyminisz­tériumban — nem áll össz­hangban a francia félnek az­zal a kijelentésével, hogy fenntartani és fejleszteni kí­vánja jó kapcsolatait a Szov­jetunióval. A történtekért a francia hatóságokat terheli a felelősség. A tiltakozásban emlékez­tettek: a moszkvai francia nagykövetség figyelmét már több ízben felhívták aíta, hogy több Moszkvában dol­gozó francia munkatárs nem tartja be a Szovjetunióban működő külföldi képvisele­tekre érvényes viselkedési szabályokat, s meg nem en­gedett tevékenységgel fog­lalkozik. Több francia mun­katársat ezért a Szovjetunió elhagyására utasítottak. y : - — A „TISZAVIDÉK” Szövetkezeti Közös Vállalat kedve­ző bérezési feltételekkel, teljesítménytől függő juta­lékkal és prémiummal pályázatot hirdet .SKÁLA” nagykereskedelmi raktárába ruházati, élelmiszer és vegyes iparcikk raktárvezetői, valamint áruforgalmi előadói 1 munkakörök betöltésére. Jelentkezési feltételek: szakirányú középfokú végzett­ség, kereskedelmi gyakorlat. A pályázat részletes önéletrajzzal történő benyújtásá­nak határideje: 1986. február 20. A jelentkezéseket a vállalat Igazgatójához kérjük. (Szolnok, Vörös Hadsereg u. 2/b. Pf.: 155.) (026)

Next

/
Oldalképek
Tartalom