Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
> y XXXVII. évf. 30. sz.. 1986. íchr. 5., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megnyílt a Kubai KP III. kongresszusa Értesíts Véget ért az iskolákban az első félév. A diákok a napokban kapják meg az értesítőt, amely húszheti munkájukról árulkodik. Lesznek boldog gyerekek, elégedett szülők, sértődött diákok, megbántott, fellebbezni akaró családok, akiknek meglepetést okozott az elégséges vagy elégtelen osztályzat. Az ellenőrzőbe beírt érdemjegy természetesen visz- szavonhatatlan. A közvélemény aligha tudjk, hogy mekkora, sokszor késő estébe nyúló vita bontakozik ki a tantestületekben az osztályozó értekezleten. A pedagógusok igen alaposan mérlegelik a tanulók munkáját, szorgalmát, magatartását. Mindezzel együtt tagadhatatlan, hogy félévkor kicsit keményebben fog a ceruza. A lefelé kerekített osztályzatnak ilyenkor nincs akkora súlya, mint év végén. Legalábbis így tartják a diákok s a szülők. Részben igazuk van, noha a félévi értesítő mégiscsak igen fontos dokumentum, hiszen képet ad a tanulók tanulmányi előmeneteléről, a tanuláshoz való viszonyáról, a gyermek fejlődésének egy szakaszáról. Bizonyíték arról, hogy tehetségüknek megfelelően tanultak-e húsz héten keresztül, vagy lustálkodtak, s a képességük alatt teljesítettek. Ilyenformán az ellenőrzőbe beírt osztályzatok nemcsak a tanulmányi eredményt tükrözik, hanem a diákok * egész személyiségét, neveltségi szintjét, támpontot adva a szülőnek, pedagógusoknak a további munkához. Az elégtelen lehetett volna kettes, a jó jeles? Talán lehetett volna, de jó-e, s kinek jó a megelőlegezett jobb jegy? Nem könnyű döntés ez a pedagógusok számára. Megeshet, hogy a diák a későbbiekben nem igazolja a megelőlegezett bizalmat. Sokkal gyakrabban fordul elő viszont az, hogy a lefelé kerekített osztályzat jobb munkára sarkallja a tanulót, „azért is megmutatom” jelszóval szorgalmasan és rendszeresen tanul a második félévben. A nevelő, ha jól ismeri tanítványai egyéniségét, könnyebben dönt. S a szülő, aki ugyancsak jól ismeri gyermekét, egyetért az osztályzattal. Az ilyen szülőket nem éri ilyenkor meglepetés. Ha nehezen is, de tudomásul veszik, hogy gyermekük számára ez a legjobb pedagógiai módszer. Sokkal több gondjuk van a tanítóknak. tanároknak azokkal a szülőkkel, akik csak félévkor értesülnek a gyerek tanulmányi munkájáról. A nagyobb diákok körében már-már sikk, hogy a nagymamával íratják vagy maguk írják alá az évközben kapott osztályzatokat. Ez a gyerekes csínynek látszó hamisítás sok mindent elárul a családi kapcsolatokról. S ilyenkor nincs igaza. a szülőnek a gyerek fe- lelősségrevonásakor. Hiszen az elégtelen, a rossz osztályzat neki is szól... A diákok sikerében vagy kudarcában közreműködött a család, s persze kicsit az iskola is. Mindez persze nem lehet mentség a tanulók számára. A nagyobb gyerekektől már igencsak elvárható, hogy saját maguk is felelősséget érezzenek a munkájukért, sorsukért. A diákévek csak így lehetnek az élet előiskolái, hiszen bizonyos, hogy a .képességeinek megfelelően egyenletesen tanuló gyermekekből válik majd később a munkahelyeken megbízhatóan dolgozó szakmunkás, diplomás. T, G. Tegnap délelőtt a havannai kongresszusi palotában megkezdte munkáját a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusa. A kubai kommunisták legmagasabb szintű tanácskozásán részt vevő magyar pártküldöttséget Sarlós István, az MSZMP PB tagja, az Országgyűlés elnöke vezeti. A küldöttség tagjai; Barts Oszkárné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, a Fejér megyei pártbizottság első titkára és Még nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznének mind a gyáron belül, mind országszerte a Hűtőgépgyár nehéz éveire. A nehéz évekről a kapun kívül mindösz- sze annyit tudtak, amennyit a boltokban tapasztaltak a vevők: nem kapták meg a keresett hűtőszekrényt. A gyárban pedig legszívesebben elfelejtenék a ' ’80-as évek első éveit, amikor 800-an hagyták el a vállalatot és súlyos hiteltartozás bénította az előbbrelépést. Az 1983-ban bevezetett változások a következő évre valóban feledtették a gondokat, és most visszatekintve a gyár VI. ötéves tervi eredményeire, a Hűtőgépgyár összességében dinamikus fejlődést mutat. Értékesítésük az 1980-as 3 és fél milliárd forintról ’85Az idén a karcagi Déryné IMűvelődétsiii Köbpont adott otthont a mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójának. A tegnapi esemény résztvevőit — agrárszakembereket, könyvtárosokat, könyvterjesztőket — dr. Ka- suba János, a Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz elnöke köszöntötte; ünnepi beszédet Sipos Zsigmond, a Termelőiszövetkezetek Szolnok Megyei Szövetségének titkárhelyettese mondott. Egyebek közt méltatta a mezőgazdasági könyvhónap hagyományait, hangsúlyozva e kulturális eseménysorozat Bognár István, havannai nagykövet. A péntekig tartó párt- kongresszuson a küldöttek meghallgatják a Központi Bizottság beszámolóját, jóváhagyják a pártprogram tervezetét, a párt alapszabályzatának módosítását, a következő ötéves időszakra szóló gazdasági és társadalomfejlesztési irányelveket, változtatásokat fogadnak el a gazdaságirányítási és tervezési rendszerben, s végül megválasztják a párt vezető szerveit. ben 5 milliárdra emelkedett, jelentősen növekedett az export, a nyereség pedig 450 millióra, több mint két és félszeresére nőtt. Az új, piacérdekelt vállalatirányítási rendszer és az egyéni érdekeltség megszervezése a termelésben gyors eredményre vezetett, de a giyárban jól tudták, hogy hosszú távon ennyi nem elegendő. A technológiák korszerűsítésével, a gépesítettség színvonalának emelésével is lépni kell, ha a' szélesedő belföldi igényeknek és a külföldi piaci elvárásoknak meg akarnak felelni. A háztartási hűtőszekrények ellátásában tapasztalt gondok — melyekkel 2 éve az Ipari Minisztérium és a Gazdasági Bizottság is fogtermelésben betöltött szerepét. „Slágertémáról” szólt az ünnepi megnyitóra meghívott Borsos János, a Mezőgazdasági éts Élelmezési Minisztérium főosztályvezető- helyettese. Nagy érdeklődéssel kísért előadásában az in- ♦ nováció lehetőségeit és problémáit taglalta; több ízben utalva Szolnok megye mező- és élelmiszergazdaságára is. A mezőgazdasági könyvhónap Szolnok megyei megnyitója alkalmából a karcagi művelődési központban a DATE Karcagi Kutatóintézetének tevékenységét reprezentáló kiállítás MA: Közös viták füzében acólosodunk 3. oldal A céltársaság konténerben utazik A hajósi pincefaluban 4. oldal A tévé képernyője előtt 5. oldal A pólósvilág randevúja Belgrádban „ 7. oldal A Velemi Tsz tehenészeti telepén Teljes .rekonstrukció A Jászapáti Velemi Endre Tsz idén júniusban megkezdi a tehenészeti telep teljes rekonstrukcióját. A 40 millió forintos beruházással a jószágok kötetlen tartására térnek át, ezzel a korábbi 500-ról 900 férőhelyesre bővítik a telepet. A saját kivitelező részlegük másfél-két év alatt fejőházat, tejházat és egy új istállót épít, és a meglévőket átalakítja. nyílt, s a hagyományokhoz híven könyvkiállítást és -vásárt rendeztek a könyvhónapra megjelent művekből. A mezőgazdasági könyv- hónapra megjelent művekhez kapcsolódva, februárban a megye számos településén rendeznek szakíró-olvasó találkozót, ankétot, filmvetítést. Az események skálája a könyvhónap idei kínálatának megfelelően változatos lesz; a kiadók több mint negyven új művet bocsátottak ki. Képünkön a megyei megnyitó résztvevői. A piaci verseny kötelez Újabb fejlesztések a Hűtőgépgyárban Több energiatakarékos hűtőszekrény Jelentősen növekedett az export (Folytatás a 3. oldalon) Mezőgazdasági könyvhónap '86 MEGYEI MEGNYITÓ KARCAGON Korszerű könnyűipari termékek. A Szalag- és Zsinórgyár, amely a könnyűipari üzemek, szövetkezetek, kisiparosok háttéripari vállalata, őt év alatt 121 százalékkal bővítette a termelését. Évente mintegy 400 millió méter árat, bútor-, cipő-, konfekcióipari terméket gyárt. Az idén további két százalékkal nő a termelés, és ezzel r, mintegy 1500 féle cikket gyártó cég teljes egészében kielégíti az évi több mint kétezer megrendelőjének igényeit. Losonczi Pál és Lázár György fogadta az argentin külügyminisztert Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Dante Caputo argentin külügyminisztert. A szívélyes légkörű találkozón érintették a nemzetközi 'élet és a magyar-argentin kapcsolatok fontosabb kérdéseit. Hangsúlyozták a különböző társadalmi rendszerű államok közötti párbeszéd fontosságát, s kifejezték a két ország érdekeltségét az együttműködés bővítésében. Az argentin diplomácia vezetője átadta Losonczi Pálnak Raul Alfonsin köztársasási elnök levelét, amelyben hivatalos látogatásra hívta meg az Elnöki Tanács elnökét. Losonczi Pál a meghívást köszönettel elfogadta. Ugyancsak tegnap fogadta az argentin külügyminisztert Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A, találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet legfontosabb időszerű kérdéseiről és áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait és ezek további fejlesztésének lehetőségeit. Mindkét találkozón jelen volt dr. Várkonyi Péter külügyminiszter és Oscar Keller Sarmiento, az Argentin Köztársaság budapesti nagykövete. Az Országos* Béketanács ülésén Békeévre gazdag program Az Országos Béketanács tegnap a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ülést tartott; az OBT elfogadta a nemzetközi béí- keév hazai eseményeinek programtervezetét. Az üléf- sen részt vett és felszólalt Romes Csandra, a Békevilágtanács elnöke. Sebestyén Nándomé, az OBT elnöke megnyitójában megemlékezett a közelmúltban elhunyt Hincz Gyula Kossuth-díjas festőművészéről, aki egyik alapítója volt a magyar békemozgaloni- nak. A továbbiakban kiemelte, hogy a nemzetközi békemozgalom világszerte az ENSZ által meghirdet- tett nemzetközi békeév programjához kapcsolódva végzi idei munkáját, s ehhez igazodnak a különböző akciók is. A nemzetközi békeév gondolata világszerte és hazánkban is kedvező fogadtatásra talált: célja, hogy az ENSZ tagállal- mai és a békéért küzdő milliók még határozottabb és konkrétabb lépéseket tegyenek a háborús veszély elhárítása, az államok közötti tartós együttműködés erősítése érdekében. A BVT a közelmúltban felhívta a világ valamennyi békemozgalmát, hogy 1986-ot tegyék a fordulat esztendejévé, a bizalom, a megértés, a közös cselekvés időszakává. A nemzetközi békeévhez biztató kezdetet adott a Szov>- ietunió új, nagyszabású javaslata a nukleáris és ve(- gyi fegyverek megsemmisítésére és az űrfegyverkezés leállítására. A 15 éves program azt a perspektívát tárja a világ elé, hogy tömegpusztító fegyverek nélkül lépjünk a harmadik évezredbe. A magyar békemozgalom vallja, hogy alapvető nemzeti érdekünk küzdeni az új békeprogram megvalósításáért. Sebesl- tyén Nándomé végül hang- ’ súlyozta, hogy a békeév sodrán erősíteni akarjuk a szolidaritást mindazokkal a népekkel, amelyek gazdasági felemelkedésükért, nemzeti felszabadításukért, a gyarmati rendszer maradványainak felszámolásáért és az éhség megszüntetéséért küzderfek. Az Országos Béketanács ülésén felszólalt Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára, aki a népfrontmozgalom időszerű kérdéseiről tájék- koztatta az OBT tagjait. Fodor István, az Országos Béketanács titkára az ülésen ismertette a magyar békemozgalomnak a nemt zetközi békeévre tervezett programjait és akcióit. A rendezvények az egész országot átfogják, számos békepolitikai tájékoztatóra, fórumra, video- és filmvetítésre kerül sor. Márciusiban Budapesten rendezik meg a szocialista országok nőmozgalmi vezetődnek tanácskozását, lesz békemaj- rátoni verseny, s a magyar békemozgalom aktivistái minden eddiginél szélesebb körűen vesznek részt a május elsejei rendezvényeken. Május 8. és június 8. köl- zött az OBT, a HNF-fel és a többi társadalmi szervezettel közösen béke és barátsági hónapot tart, júliusban pedig nemzetközi {Folytató* a 2. oldalon)