Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-19 / 42. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xXXVli. évf. 42. sz., 1986. febr. 19., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Búim azUletóaének WO. évfordulója alkalmából Ünnepi nagygyűlés Csepelen Némoth Károly mondott bomzédot Kan Béla születésének 100. évfordulójáról ünnepi nagygyűlésen emlékeztek meg tegnap a Csepeli Munkásotthonban. Az eseményen részt vett Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Grósz Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottsága, a Minisztertanács, a társadalmi és a tömegszervezetek több képviselője. Jelen voltak az ünnepségen Kun Béla családjának tagjai, s Ott volt Nyikita Darcsijev, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa is. A nagygyűlést Grósz Károly nyitotta meg. Bevezetőben elmondotta: Kun Béla az az államférfi volt, aki személyesen is megtestesítette a nemzeti és a nemzetközi munkásszolidaritás egységét. Élete és tevékenysége szorosan, elválaszthatatlanul összekapcsolódott századunk magyar történetével éppúgy, mint a nemzetközi kommunista mozgalom létrejöttével, küzdelmeivel, eredményeivel. A továbbiakban Grósz Károly hangsúlyozta: Kun Bélában mindenekelőtt azt a távlatokat látó, cselekvő, feladatokat és felelősséget vállaló embert tiszteljük, aki pártunk, a magyar kommuMoszkvában a lengyel kormány elnöke A Szovjetunió Minisztertanácsának meghívására hivatalos, baráti látogatásra tegnap Moszkvába érkezett Zbigniew Messner, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A vendéget a repülőtéren Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Gej- dar Alijev, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese és más hivatalos személyiségek fogadták. Baranyában Hózivatar villámlással nisták pártjának megalapítója, első elnöke, hosszú éveken át elismert vezetője volt, akinek elévülhetetlen és elvitathatatlan érdemei vannak az első magyar munkáshatalom megszületésében, és a rövid 133 nap eseményekben gazdag történetében. Mint minden, a cselekvést vállaló emberét, az ő életét is jelentős eredmények ugyanakkor hibák és tévedések is kísérték. Mi azonban a történelmi tények alapján elsősorban azt becsüljük, amit és ahogyan tett népünk a magyar dolgozók és a világ valamennyi proletárja felemelkedéséért, a szocialista forradalom világméretű győzelméért. PélA Szovjetunió szerint az európai és az ázsiai középtávú atomfegyverek kérdése nem kapcsolható össze egymással — jelentette ki a Jo- miuri Simbun című japán lapnak Vagyim Zaglagyin, az SZKP KB tagja, a párt nemzetközi osztály helyettes vezetője. A szovjet—amerikai viszonyról a fegyverzetellenőrzés és a leszerelés problémáiról Zaglagyin nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió várja Washington hivatalos válaszát Mihail Gorbacsov januári — a tömegpusztító fegyverek teljes megsemmisítését előirányzó — javaslatára. Az amerikai válasz befolyásolja a genfi fegyverzetkorlátozási tárgyalások menőtét: amennyiben az Egyesült Államok pozitívan válaszol, a tárgyalások új ösztönzőt kapnak — jelentette ki. Vagyim Zaglagyin utalt arra, hogy a Szovjetunió isdaképünk ő a forradalmi elkötelezettségben és következetességben, a szavak és a tettek egységének képviseletében, az elméleti igényességben. Születésének 100. évfordulója szolgáljon alkalmul ahhoz — mondotta végezetül a budapesti pártbizottság első titkára — ,hogy Kun Béla a tevékenységét, jelentős személyiségét megillető helyre kerüljön a magyar progresz- szió történetében éppúgy, mint a közgondolkodásban hazánkban és a kommunisták nagy nemzetközi családjában. A nagygyűlésen ünnepi be(Folytatás a 2. oldalon) meri az amerikai válaszra vonatkozó előzetesen szellőztetett nyugati sajtóértesüléseket. Ezeket azonban nem tekintik hivatalosnak. és még vár a hivatalos válaszra, amit behatóan tanulmányozni fog. A szóban forgó értesülésekkel kapcsolatosan leszögezte: a Szovjetunió nem tartja összekapcsol hatónak az európai és ázsiai hadszíntéren elhelyezett középtávú rakéták kérdését. Továbbá hangsúlyozta, hogy saját biztonságát és a harcászati nukleáris erők egyensúlyát szem előtt tartva a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül az angol és a francia atomerőt sem. Vagyim Zaglagyin elmondta, hogy Mihail Gorbacsov tervezett egyesült államokbeli látogatásának időpontját még nem rögzítették, diplomáciai csatornákon keresztül folyik az egyeztetés. MA: Munka ts tulaidan Nem látványos, de erezhető javulás 3. oldal Nőtt az önállóság, de a felelősség is nagyobb Évekkel méri a távolságot Taxikrimi 4. oldal Kun Bélával a Tisza partján A tv képernyője előtt 5. oldai Találmányi Hivatalban Országos újítási adatbank Az Országos Találmányi Hivatal az idén több új módszert vezet be az újítók és feltalálók eredményeinek szélesebb körű elterjesztésére. Arra törekszik, hogy mindinkább megszüntesse a vállalatok közötti elszigeteltséget, és ezzel, népgazdasági szinten elősegítse a műszaki haladást. Az Országos Találmányi Hivatal a vállalatok eddiginél lényegesen jobb informálására még ebben az esztendőben országos újítási adatbankot hoz létre A több tízezer újítás legfontosabb adatainak országos összegyűjtését már megkezdték. Felhívták a vállalatok figyelmét. hogy a más vállalatnak átadni kívánt újításaik jegyzékét juttassák el a Találmányi Hivatalba. Zaglagyin nyilatkozata Választ vár a Szovjetunió Villámlással és dörgéssel kísért hózivatar keletkezett tegnapra virradó éjjel a Mecsekalján. A télen rendkívül ritkának számító ég- zengés közepette fehérbe burkolta a pécsi tájat a nagy pelyhekben aláhulló hó. Az utcákon alig negyedóra alatt csaknem tíz centiméterrel vastagodott a fehér hóbunda. s a záporozó pelyhek sűrűjében fényszórókkal is csak lassan haladhattak a gépjárművek. A viUámfényes hózivatar különleges jelenségét a meteorológusok szerint a hideg légtömeg fölé délről érkezett enyhébb és nedvesebb áramlat okozhatta azzal, hogy a sajátos helyi viszonyok hatására az ilyenkor gyakoribb rétegfelhő helyett alig néhány kilométer átmérőjű, de hat-nyolcezer méter vastagságú gomolyos szerkezetű zivatarfelhőt alkotott. Tegnap reggelre már erős olvadásnak indult az éjjel lehullott friss hó is, mert a délről jött melegebb levegő és a tavaszias napsütés plusz hat Celsius-fokra emelte a hőmérsékletet Pécsett. Négyszáz négyzetméter alapterületen, tizenhárommillió forintos költséggel megnyílt az Autóklub II. számú műszaki állomása Budapesten, a III. kerület, Vörös Hadsereg útja 224-es szám alatt. Szolgáltatásai között közlekedésbiztonsági felülvizsgálat, gépjármű időszakos vizsga, motordiagnosztika, futóműellenőrzés és beállítás, kerékkiegyensúlyozás, valamint gumiszerelés szerepel (Fotó: Kiss G. P. — KS) A településfejlesztési hozzájárulásból Aruház, tanuszoda, járda A lakosság által meghatározott közösségi célokra fordítják a megszavazott településfejlesztési hozzájárulások összegét Szolnok megye városaiban és községeiben, ezzel is gyorsítva a lakóterületek szépítését, korszerűsítését, a sürgető gondok megoldását. A martfűi családok által vállalt évi hatszáz forint befizetéséből közóhajra fejlesztik a kereskedelmi hálózatot. Oj ruházati áruház épül a nagyközségben és az új pénzforrásból ehhez hárommillió forinttal járulnak hozzá. Előrehozták több útvonal kiépítését, korszerűsítését is. A temető út egymilliós építési költségének háromnegyedét fedezik a hozzájárulásból és a munkával még az idén végeznek. A következő két évben kiépül a Munkácsi út Virág útig terjedő szakasza és záróréteggel látják el a Bem utcát. A Mezőtúri Városi Tanács által rendeletbe foglalt közakaratnak megfelelően a településfej lesztési hozzájárulásból befejezik a fedett tanuszoda építését. Eme a célra 1986jban és ’87-ben a lakosság által befizetett pénz félét hasznáják fel. így a gyermekes szülők örömére, a jövő év végén igénybe vehetik a szép létesítményt. Az összeg másik felét a tanácsi választókerületek kommunális beruházásaira, jérda- bővitésre és egyéb célokra használják fel. A feladatokat a lakosság és a tanácstagok közösen rangsorolják. Jászberényben az idén befizetésre kerülő két és félmilliós összeget teljes egészében a vízellátás javításéra a hálózat fejlesztésére használják fel. A hozzájárulás fizetése mellett a város közületei és lakói várhatóan 29—30 millió forint értékű társadalmi munkával is segítik a város szépülését. Évente ezer témában Gyorsabb tájékoztatás a mezőgazdaságnak A mezőgazdasági termelést, a kutatást és a szakemberképzést inkább eredményesebben segíti az Agroin- form, a MÉM Információs Központja, amely a korszerűbb követelményeknek megfelelve most már évente csaknem 1000 témában ad számítógépes információs szolgáltatást, több mint 100 friss szakmai tájékoztatókiadványt bocsát közre, 20 szakmai filmet és 50—60 vi- deoműsort készít. Az intézményhez tartozó Károlyi Mihály iQrszágos Melzőgiaz- dasági Könyvtár állománya meghaladja a 400 ezret. Egyre inkább tapasztalható, hogy a magasabb szintű tudás szerepe az élelmiszer- gazdaságban is felértékelődött, éppen ezért az új tervidőszakban a hatékonyabb gazdálkodást a frissebb információk közreadásával, a tájékoztatás gyorsaságának növelésével kívánják elősegíteni. Ehhez a hazai tudományos intézményeken kívül a nemzetközi cserekapcsolat révén 95 ország 1300 intézményétől szerzett információkat, termelési módszereket, műszaki fejlesztési megoldásokat közvetítik a hazai elméleti és gyakorlati szakemberekhez. Az információk szerzésében és közreadásában az elkövetkező években jelentősen változik módszerük. A hagyományos kiadványokon, filmeken, előadások tartásán kívül egyre inkább felhasználják a számítógépes információadást és a videót. Az Agroinform a világ 40 mezőgazdasági adatbankja közül pillanatnyilag tízhez fér hozzá, ezen belül hárommal van szorosabb kapcsolatban: a FAO bécsi adattárával, az AGRIS-sal. a 8 ezer folyóiratot figyelő angol CAB-bal és az NSZK- beli IFIS-szel, amely a világ 1500 élelmiszergyártó és kutató intézményétől kap információs központjánál. Leg- újdonságok iránt mostanában idehaza az állattenyésztési szakemberek érdeklődnek leginkább a MÉM információs központnál. Legtöbbször az Állatorvostudományi Egyeltem és a Kertészeti Egyetem kéri segítségüket. A Túrkevei Városgazdálkodási Vállalat évek óta gyárt szemétkonténereket. Évente átlagosan 200 darabot szállítanak a megrendelőknek (T. Z.) Csádi csaták Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon