Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-07 / 5. szám
xxxvii. ért..5.■*. 1986. Jan. 7.,kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA REGIONÁLIS ELLENTÉTEK A Szovjetunió a békés megoldások híve Pravda-cikk az amerikai magatartásról Az Egyesült Államoknak a regionális konfliktusokban tanúsított magatartását, a más államok belügyeibe történő durva beavatkozásra épülő politikáját bírálja keddi számának éles hangú szerkesztőségi cikkében a Pravda. Az írás szövegét már tegnap ismertette a TASZSZ. A jelenlegi feszült, egyes térségekben pedig kimondottan veszélyes helyzet felszámolására törekszenek köA piaci gondok miatt nehezen indult az 1985-ös év a Jászsági Ruhaipari Szövetkezetnél. A ruházati termékek iránt a tőkés és a belföldi kereslet fokozatosan csökken, erre a szövetkezetben már évekkel ezelőtt felfigyeltek. Holland, francia, svájci és NSZK-beli megrendelőik, akiknek bérmunkában dolgoznak, a termékek előkészítését rövidebb határidőre kérték. Tíz hónap helyett fele annyi idő alatt várták ugyanazt a mennyiséget. Belföldön pedig a vásárlód igények változtak, megnőtt az olcsó áruk szerepe, ugyanakkor összezsugorodtak a szériák. Általános gyakorlat, hogy ,a nagykereskedelmi vállalatok modellként csak néhány száz darabot rendelnek. A változó feltételekhez alkalmazkodva 1982-től fokozatosan átalakították termékszerkezetüket, és a többféle formaruhát elhagyva, női felsőruházati termékek készítésére álltak át (csak a kis tételű mentős egyenruha varrását tartották meg). Megteremtették mind az öt telephelyükön a tőkés bérvetkezetesen a Szovjetunió és más szocialista országok, s egyre kategorikusabban követelik a regionális problémák békés megoldását az el nem kötelezett országok mozgalmának tagjai is —állapítja meg a többi között a cikk, majd kifejti, hogy a világban korábban keletkezett feszültséggócokat azért nem sikerült mindmáig felszámolni, s azért támadnak újabb és újabb feszültségmunka feltételeit, így minőség- és egyben teljesítménynövekedést is elértek. Kovács István a szövetkezet elnöke elmondta., hogy az év folyamán termelésük a vártnál jobban alakult; az 1984-esnél 4 millióval magasabb, 79 millió forintos nettó árbevételi tervüket is mintegy 5 százalékkal túlteljesítették, és ennek köszönhetik. hogy 9 milliós nyereségtervük a vártnak megfelelően alakul. A tőkés bérmunka mellett év közben arab országokból érkezett megrendelés szóló blézerek, kosztümök készítésére. A tervkészítéskor még ismeretlen igényeknek, felkészültségüknek köszönhetően, gyorsan, megfelelő minőségben eleget tettek, és Szaúd-Arábiába, Líbiába, Kuwaitba idejében ki is szállították a megrendelt árut. Ez a váratlan megrendelés 10 millió forint többletbevételhez juttatta a szövetkezetét. A múlt évben alakult 7 varrodai szakcsoport munkája nélkül erre nem lettek volna képesek. A Szovjetunióba 1983 óta exportálnak. Először háromforrások, mert az Egyesült Államoknak ez az érdeke. A Pravda megállapítja: Washingtonban nem fogadják el, hogy valamely ország népe másképp kívánja berendezni életét, mint azt az Egyesült Államok előírja neki. Támadásoknak és fenyegetéseknek vannak kitéve azok az államok amelyek megelégelték a kolo- nializmust, az imperialista (Folytatás a 2. oldalon.) ezer, a következő évben tízezer, tavaly pedig már 31 ezer átmeneti kabátot szállítottak 21 millió forintért. Exportbevételük tehát meghaladta a belföldi értékesítést, és ezt az arányt idén is szeretnék tartani. Nyugatról egyelőre a szokásos 17 milliós bérmunka a biztos, a további kapacitásukat pedig az év végéig mintegy fele részben kötötték le konkrét megrendelésekkel. A legbiztosabb piacuk a Szovjetunióban van, ahova 40 ezer kabátot készítenek, és az alapanyag-ellátásra is idejében fel tudnak készülni. Egyre nagyobb gondot okoz azonban a csökkenő szériák és sok színű, bő modellválasz- tékű termékeik miatt a kellékanyagok beszerzése. A 330 dolgozót foglalkoztató szövetkezet létszámgondjai tavaly sem enyhültek, sőt tovább csökkent a termelésben részt vevők száma. Hét százalék kereset- növeléssel igyekeztek a kedvezőtlen folyamaton változtatni, de még így sem érik el a megyei és az ágazati átlagot. MA: Segítség és prébatétel 3. oldal Esélyegyenlőséget az élethez 4. oldal II fehérség színei Művészet és közérthetőség 5. oldal Horvéth István a Szovjetunióba, Faluvégí Lajos Vietnamba utazott Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az SZKP Központi Bizottságának meghívására tegnap a Szovjetunióba utazott. Kíséretében van Kovács Jenő, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője és Thür- ner Gyula, a KB külügyi osztályának munkatársa. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Faluvégi Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének. az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével külödttség utazott hétfőn a Vietnami Szocialista Köztársaságba, a KGST Tervezési Együttműködési Bizottság 37. ülésére. A búcsúztatáson a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Nguyen Lung, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A Jászaági Ruhaipari Szövetkezetben Az igényes, gyors munka hozta a pénzt A szovjet piac a legbiztosabb Szünet után, az első tanítási napon Tegnap ismét megkezdődött a tanítás az általános és a középiskolákban. A téli szünetet követő első csengetés 1 millió 300 ezer általános iskolás és mintegy 235 ezer 500 középiskolás számára jelezte a kéthetes pihenő végét. Megyénkben 56 ezer 107 általános iskolást, 4 ezer 318 gimnazistát, 5 ezer 894 szakközépiskolást és 7 ezer 295 szakmunkástanulót szólított ismét az osztály- termekbe a csengetés. A tanulók a szeptemberben megkezdett munkát folytatták. Az első félév február 2-án ér véget. Az iskolák február 7-ig értesítik a tanulókat és szüleiket az addig végzett munka eredményéről. A tavaszi szünet április 7- től 11-ig tart: a szünet előtti utolsó tanítási nap április 3-a, a szünetet követő első tanítási nap április 14-e lesz. Az érettségi írásbeli vizsgák a középiskolák nappali tagozatán május 12-én, a nemzetiségi gimnáziumokban május 9-én, az esti és levelező tagozatokon pedig május 26-án kezdődnek. Megyénk középiskoláiban a nappali tagozaton 3 ezer 461- en fejezik be — várhatóan — középfokú tanulmányaikat. A tanév utolsó tanítási napja az általános iskolákban 1986. június 13.. a középfokú iskolákban június 6. A középiskolák érettségiző osztályaiban, az egészségügyi szakiskolák végző osztályaiban május 9-én, a szakmunkásképző iskolák utolsó évfolyamain május 23-án ér véget a tanítás. Képünk az első tanítási napon készült a Szolnoki Kassai Üti Általános Iskola 2. osztályában. (Fotó: T. K. L.) Az Idén több mint 20 millió forint értékű munkát végez a Nagyalföldi Kőolajkutató Vállalat megrendelésére a Tisza- földvári Építő- Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet. Felvételünk a bádogosműhelyben készült, ahol egyebek között vízgyűjtő üstöket gyártanak Korszerű termékszerkezettel Bővíti piacait az Industrialexport A folyamatosan korszerűsödő termékszerkezet eredményeképpen az Industrialexport több új piacon kezdte meg komplett berendezések értékesítését, s hagyományos partnerei körében is bővíti az új irányítástechnikával, mikroelektronikával felszerelt technológiai rendszerek szállítását. A vállalat a Szovjetunióba most már olyan komplett hűtőgépgyártó sorokat ex- Dortál. amelyek működését számítógép irányítja, s ez lehetővé teszi a nagy termelékenységű gyártást. A közeljövőben a szovjet mezőgazdasági gépgyártó üzemek rekonstrukciójába kapcsolódnak be. Az Industrialexport több magyar vállalattal az az odesszai ekegyár és a Ívovi permetezőgyár felújításában termelési kapacitásuk megkétszerezésében vesz részt. Szintén az új exportüzletek közétartozik, olyan automatizált berendezések szállítása a Szovjetunióba. amelyek lehetővé teszik a kimerülő olajmezőkön a termelés további folytatását. Az elképzelések szerint az idén és jövőre több mint százmillió rubel értékben fognak szállítani automatizált gázelosztó blokkokat a másodlagos kitermelés feltételeinek megteremtéséhez. Az egyik legjelentősebb üzletét a közelmúltban kötötte meg az Industrialex- Dort: korszerű hűtőszekrénygyárat exportál Kínába. A szerződés alapján három, a kínai igényeknek megfelelően kifejlesztett Lehel hű- tőszekrény-tipus licencét, valamint a gyártáshoz szükséges berendezéseket exportálja az Industrialexport. Tiszakürti arborétum Új gazda a megyei tanács Szakszerű irányítás, fejlesztés A Tiszazug legszebb természeti ékessége, a Tiszakürti arborétum 1986 január elsejétől a közös községi tanács fennhatósága alól megyei kezelésbe került. Szakmai felügyeletét ezentúl a Szolnok Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya látja el. A több mint húszhektáros területen a Ti- sza-völgy gazdag növényi flórája és faunája megtalálható. A park alapját a múlt század első felében a Bolza- kastély körül telepített fák képezték, s a századfordulóra ebből fejlődött szép parkká. Az arborétumban a Ti- sza-völgyi földek ősereiét hirdető, 100—130 éves hatalmas fák tucatjai találhatók. Külön látványosságot jelentenek a tövüknél szerteágazó platánok, tölgyek, fenyőfélék, magas törzsű, illetve kúszó cserjék. A növényi gyűjtemény egyik büszkesége a tisztáson álló igen szép kocsányos tölgy, amelynek törzsmérete megközelíti az öt métert. Az amerikai tölgyek közül hazánkban szinte egyedüli példány egy bibor- tölgy. A különlegiességek számát gyarapítja az öreg mocsári ciprus és a hatalmassá nőtt évszázados tiszafa. Virágzás idején illatfelhővel tölti meg a tájat a nehéz szagú boróka, lombkoronájának az átmérőié megközelíti a 25 métert. Az arborétum idegenforgalmi szempontból a tnegye egyik legszebb látványossága, rekonstrukcióját szakavatott megyei irányítással a jövőben folyamatosan végzik; óvják, védik az idős fákat és újdonságokat is telepítenek. Idegenforgalmi jelentőségét növeli, hogy szomszédságában van a cser- keszőlői gyógyfürdő, a tiszakürti pincegazdaság, továbbá a Pegazus lovasfogadó. Emellett tudományos növénytani kutatásokra is lehetőséget teremtenek. Damaszkuszi egyezmény — csökkenő ellenállás Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon