Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-07 / 5. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JANUÁR 7. A Szovjetunió a békés megoldások híve Brüsszel és Madrid Senki nem vitatja, hogy ezekben a napokban a brüsz- szeli NATO- és EGK-köz- pont elsősorban a viszony­lag távoli Madridra veti „vi­gyázó szemét”. Ami a Kö­zös Piacot illeti, évtizedes, viharoktól nem mentes elő­készítés után 1986, január elsején lett a két ibériai or­szág, Portugália és SpanyoL- ország a szervezet teljes jo­gú tagja. Portugália már na­gyon régen, a salazari idők­ben csatlakozott az Atlanti Szövetséghez, a minden szempontból sokkal jelentő­sebb Spanyolország helyzete azonban felemás és bizony­talan a Nyugat katonapoli­tikai tömbjében. Ez az az eset, amikor Madridra komoly nyomás nehezedik annak érdekében, hogy fogadjon el egyfajta sajátos „árukapcsolást”, vagyis az Európai Gazdasági Közösség mellett legyen tel­jes tagja az Észak-atlanti Szövetségnek is. Hogy ez mennyire fontos a NATO- nak, arra jellemző, hogy fő­titkára, Lord Carrington ép­pen egy olyan háromnapos madridi látogatással kezdte az új esztendőt, amelynek jelentőségét talán csak ké­nyessége múlja felül. A po­litikus útjának célja egyér­telmű volt: a közös piaci belépés ünnepi pillanatában személyes jelenlétével (és persze érveivel is) emlékez­tetni arra, hogy Spanyolor­szág számára egy NATO-n kívüli EGK-tagság „félol­dalas, felemás állapot” lenne. Ma még nehéz sommás választ adni arra a kérdés­re, milyen kilátásokkal ke­csegtet a főtitkár mqgt vé­get ért madridi missziója. A nehézségek nem utolsó­sorban belpolitikai termé­szetűek. A fiatal, népszerű, szocialista párti miniszter- elnök még a bársonyszékért folytatott politikai ' kam­pányban azt ígérte, hogy győzelme esetén hazája ki­lépne a NATO politikai szer­vezetéből. Vagy az akkori ígéret volt taktikai termé­szetű, vagy a geopolitikai realitásokból következő nyu­gati nyomás kényszerítette Gonzálezt változtatásra, de az egyértelmű kilépési szán­dékból mára egy tavaszra tervezett népszavazás ígére­te maradt. Ehhez viszont már a kor­mányfőnek, ugyancsak bel- politiKai okokból tartania kell magát, igaz, az új hely­zetnek megfelelő, „rugal­mas” fogalmazásban. Bár a szavazásra — mondja a mi­niszterelnök — sor kerül, és a kabinet tartja is magát annak kimeneteléhez, ő hisz abban, hogy az ország érde­kei a NATO-tagság fenn­tartását kívánják. A papír­forma kompromisszum felé mutat: Madrid tagja marad a politikai szervezetnek, de nem lép be a katonai szer­vezetbe. E koordináták kö­zött nyilvánvaló, hogy a tavaszi voksolás az új év egyik nagy politikai csatájá­nak ígérkezik Spanyolor­szágban. Harmat Endre (Folytatás az 1. oldalról.) kizsákmányolást és eluta­sítják a fejlődés kapitalista útját. Dühkitörést vált ki Washingtonból, ha valamely ország szuverén módon úgy dönt, hogy szabadulni akar az amerikai katonai támasz­pontok pókhálójából, s el akarja távolítani területéről az amerikai nukleáris fegy­vereket. Az ilyen döntést késedelem nélkül követik az Egyesült Államok szankciói. Amerikai mérce szerint csak az az ország számít szuverénnek és függetlennek, amely megingathatatlanul támogatja az Egyesült Álla­mokat. A helyzet ma már odáig fajult, hogy egyenesen bűntettnek tartják, ha va­lamely állam az ENSZ-ben a 'béke és a leszerelés, a nukleáris fenyegetés kikü­szöbölése mellett szavaz. Azok az országok, amelyek elég bátrak ezt megtenni, a megbízhatatlanok listájára kerülnek Washingtonban — írja a Pravda. Az amerikai fővárosban az utóbbi időben, mint valami nagy felfedezésről, kezdtek beszélni az Egyesült Álla­mok külpolitikájában jelen levő „új globalizmus” kon­cepciójáról. E jelszó mögött lényegében az a törekvés húzódik meg, hogy az Egye­sült Államok globális mére­tekben beavatkozzon a szu­verén államok ügyeibe. „Tizenegy év óta először vagyok derűlátó” — jelentet­te ki Szliman Franzsije volt libanoni elnök, a maroniták egyik vezéregyénisége, mi­után Asszad szíriai elnökkel folytatott tárgyalásai után felsorakozott a keresztény és a muzulmán míliciák megkötött egyezményének támogatóihoz. Franzsije — akinek hivatali ideje alatt 1975 tavaszán a polgárhábo­rú kirobbant — reménykedve Tegnap hivatalos látoga­tásra amerikai küldöttség érkezett a Vietnami Szocia­lista Köztársaságba. Az or­szágba látogató eddigi leg­magasabb szintű amerikai küldöttséget Richard Armi- tage hadügyi államtitkár vezeti, tagja Paul Wolfowitz, az amerikai külügyminiszté­rium délkelet-ázsiai és csen­des-óceáni ügyekben illeté­kes államtitkára (csoportfő­nöké) és Richard Childress a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársa. A delegációban Ebben az újnak feltünte­tett politikában csupán any- nyi az újdonság, írja a lap, hogy az Egyesült Államoka nemzeti önkényt és erősza­kot a Nyugat közös ügyévé próbálja tenni. Erőteljesen törekszik arra, hogy politi­kájába bevonja szövetsége­seit. E cél elérése, úgy tű­nik, nem könnyű. Még az Egyesült Államok megbízha­tó szövetségesei is vonakod­nak attól, hogy közösséget Vállaljanak olyan lépések­kel, mint a békés libanoni városok lövetése, vagy a védtelen Grenada lerohaná- sa. Ezért kényszerül arra Washington, hogy magatar­tását „a kommunizmus el­len vívott szent háborúként” tüntesse fel. Másik alapvető vonása a harcos szovjetel- lenesség, a Szovjetunióval szembeni katonai fölény lá­zas hajszolása. A szerkesztőségi cikk em­lékeztet arra is, hogy az Egyesült Államokban eddig minden esetben akkor lett úrrá ez a sajátos „regionális nyugtalanság”, amikor a szovjet—amerikai kapcsola­tokban kezdtek kirajzolódni a javulás lehetőségének je­lei, s kialakult az esélye an­nak, hogy bizonyos intézke­déseket hoznak a meghatá­rozó jellegű biztonsági kér­désekben. Az Egyesült Ál­lamokban ma is egyre aktí­vabbá válnak azok a betű­szóit az egyezmény megva­lósításáról, korlátlan bizal­máról biztosította Szíriát, minden ellenvetését még­sem adta fel. Elképzelésének azonban „parlamentáris ke­retek között” kíván majd ér­vényt szerezni — mondotta. Elvben a damaszkuszi egyezmény szentesítése Amin Dzsemajel elnök jóváhagyá­sára vár. Dzsemajelt a hét végén várják ismét Damasz­kuszba. három más szakértő is he­lyet kapott. A vietnami tárgyaló kül­döttséget Hoang Bich Son külügyminiszter-helyettes vezeti, tagja még három, az Egyesült Államokkal foglal­kozó szakértő. Az amerikai fél a küldött­séget magas szintűnek . és politikainak minősíti. bár álláspontja szerint kizárólag a vietnami háborúban el­tűnt amerikai katonák kér­dését hajlandók megvitatni a megbeszéléseken. lyásos erők, amelyek Aneg akarják akadályozni a szov­jet—amerikai kapcsolatok javulását. Ezeket a körö­ket megrémítette a genfi csúcstalálkozó kedvelő vég­kifejlete s ma e találkozó következményeit támadják. A csúcstalálkozó kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy építő szellemű párbe­széd alakuljon ki a regioná­lisproblémákról. Szovjet részről Genfben világosan kifejtették, hogy az egyes konfliktushelyzetek rendezé­sében is újfajta politikára van szükség. Az Egyesült Államoknak szakítania kell a létfontosságú érdekszférái­ról alkotott beteges elképze­léseivel és figyelembe kel! vennie minden ország nem­zeti érdekeit. Szovjet részről hangsúlyoz­ták azt is, hogy készek épí­tő szellemben együttműköd­ni minden országgal, köztük az Egyesült Államokkal is a regionális problémák igazsá­gos és becsületes politikai megoldásának kidolgozásá­ban. Ez kivétel nélkül min­den államnak, nagy, köze­pes és kis országnak is kö­telessége. Ha ebbe az irány­ba sikerülne előrelépni, az lehetővé tenné a nemzetközi helyzet nagy mértékű javí­tását, a tartós béke elérését gátló akadályok megszünte­tését — mutat rá végezetül a Pravda cikke. Jugoszlávia Mikulicsot javasolják a kormány elnökének Jugoszláviában Branko Mikulicsot, az Allamelnök- ség jelenlegi tagját javasol­ják a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökének tisztségére. A szövetségi kormány el­nökét és tagjait az alkotmá­nyos előírások szerint négy- évenként választják meg. Ez az idén, május 15-én lesz esedékes. MOSZKVA Több amerikai egyetemről is meghívást kapott irodal­mi estekre Jevgenyij Jevtu­senko szovjet költő, aki február elején az Egyesült Államokba látogat, ahol be­mutatják Óvoda című film­jét, amelyet ő rendezett és róla szód. A film a költő­nek a háború alatti gyer­mekéveit örökíti meg film- szalagon. * * * Moszkvába érkezett és teg­nap megkezdte tárgyalásait Faruk Kaddumi, a Paleszti­Damaszkuszi egyezmény —csökkenő ellenállás Amerikai küldöttség érkezett Hanoiba perpatvar Ahogyan az a világ egyik leggaz­dagabb emberéhez illik, Armand Hammer igyekszik felülemelkedni a családi perpatvaron, ha másként nem, Boeing 727-es magánrepülő­gépével. Ám diszkréció ide vagy oda, rangos ügyvédek mégiscsak az ő nevében perelik öccse lányát, és ez nem maradhatott titokban. Talán multimilliomosnak kell lenni ahhoz, hogy a kívülálló ezt az ügyet megértse, az ismert tények ugyanis nehezen illeszkednek az át­lagember morális értékrendjébe. A főszereplő egy világhírű üzletem­ber, akivel államfők tárgyalnak, aki 87 éve ellenére is az Occidental Petroleum cég aktív vezetője, s aki legalább 150 milliós vagyonnal ren­delkezik. Armand Hammer emellett arról ismert, hogy sokmillió dollárt fordított jótékonyságra és nem szűkmarkú akkor sem, ha a művé­szetek támogatásáról van szó. Nos, ez a tekintélyes és gazdag tőkés vá­ratlanul 666 714 dollár 74 centes adósságot követel vissza, mégpedig nem mástól, mint tulajdon testvére gyermekétől. Érthetetlen? Felhábo­rító? Nos, nézzük kicsit részleteseb­ben a tényeket. Armand Hammer öccse, Viktor 1983-ban halt meg és mintegy más­fél millió dollár értékű ingatlant hagyott maga után. Ezt most foga­dott lánya, az 59 esztendős Nancy Hammer Eilan birtokolja. Ahhoz, hogy elhunyt apja tartozását ki­egyenlítse, meg kellene válnia / az ingatlantól, s Nancynek ez nincs ínyére, mondván, nem felelős apja adósságáért. Napvilágra került, hogy Hammer annak idején a pénzt azért adta az öccsének, hogy az kezeltetni tudja súlyosan beteg feleségét, ám a fi­vér — talán épp a fogadott lány be­folyásolására? — drága elfekvőbe rakta az asszonyt. Nancy állítólag egyébként sem törődött mostoha­anyjával. Még cifrább az ügy, ha figyelembe vesszük, hogy Viktor Hammer 74 éves korában kívánta meg az apaságot, s akkor fogadta gyermekévé a 48 esztendős Nancyt. A felperes ügyvédei szerint ez gya­núsan szokatlan dolog, az immár hatvanadik életévébe lépő nő azon­ban ezt tagadja. Azt mondja, ő hű­séges „gyermek” volt, rendszeresen látogatta „szüleit”, s ott virrasz­tóit Viktor Hammer halálos ágyá­nál is, nem úgy, mint szőrösszívű bátyja. Ki hát a pénzéhes és a számító a szemben álló felek közül; a multi­milliomos, aki 667 ezer dollárt a mellényzsebéből is ki tudna fizetni? Vagy az a nő, akit örökbe (és köl­csönkapott birtokába) fogadott a nagytőkés öccse? Az amerikaiak iz­galommal várják az ügy fejlemé­nyeit ... Csák Elemér (New York) Magyar vezetők üdvözlő távirata Kambodzsa nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnö­ke táviratban köszöntötte Heng Samrint, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtikárát, a Kam­bodzsai Népköztársaság Államtanácsának elnökét, Hun Sent, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét. Kedves Elvtársak! A Kambodzsai Népköztár­saság nemzeti ünnepe alkal­mából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, dolgozó népünk és a magunk nevé­ben szívélyes elvtársi üdvöz­letünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságá­nak, a Kambodzsai Népköz- társaság Államtanácsának, Minisztertanácsának és a baráti kambodzsai népnek. Népünk nagyra értékeli a kambodzsai népnek az or­szágépítő munkájában elért eredményeit. Meggyőződé­sünk, hogy forradalmi vív­mányaik megszilárdítására, az új társadalom építésére irányuló erőfeszítéseik újabb sikereket hoznak, és ered­ményesen járulnak hozzá pártjuk közelmúltban tartott V. kongresszusa célkitűzé­sednek megvalósításához. Támogatásunkról biztosít­juk a Kambodzsai Népköz- társaság kormányának a délkelet-ázsiai térség béké­jének és biztonságának erő­sítésére irányuló politikájúi. örömmel állapítjuk meg, hogy hazánk és a Kambod­zsai Népköztársaság kapcso­latai népeink törekvéseivel összhangban, a béke és a szocializmus közös ügye ja­vára töretlenül fejlődnek. További sikereket kívá­nunk önöknek és a kambod­zsai népnek az ország előtt álló feladatok, az első ötéves népgazdásági terv valóra váltásához. A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmá­ból Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táviratban köszön­tötte Chea Sim-et, a Kambodzsai Népköztársaság Nemzet- gyűlésének elnökét. Az évforduló alkalmából táviratban üd­vözölte kambodzsai partnerszervezetét a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, az Országos Béketanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a Magyar Nők Országos Tanácsa. Líbia—amerikai akciók Washington demonstrativ lépésre készül Reagan elnök tegnap dél­előtt rendkívüli tanácsko­zásra hívta össze legfőbb nemzetbiztonsági tanácsadó­it, hogy megvitassa velük a Líbiával kapcsolatban ter­vezett amerikai akciókat. A Fehér Ház bejelentette, hogy Reagan ma este — közép­európai idő szerint szerdán hajnalban — sajtókonferen­ciát tart s ezen várhatóan foglalkozik majd az ameri­kai elképzelésekkel is. Köz­ben mind a Fehér Ház, mind az amerikai külügyminiszté- ri um határozottan tagadta, hogy az Egyesült Államok képviselője kapcsolatba lé­pett volna Kadhafi líbiai ál­lamfővel a feszültség csök­kentése érdekében. Bár washingtoni politikai körökben jelenleg kevéssé tartják valószínűnek, hogy az elnök katonai akciót rendel el Líbia ellen — ilyen véleményt fejtett ki például Patrick Leahy sze­nátor, a szenátus hírszerzé­si 'bizottsága tagja és Ri­chard Lugar szenátor, a kül­ügyi bizottság elnöke tele­víziós nyilatkozatában — politikai megfigyelők véle­ménye szerint Washington valamiféle demonstratív lé­pésre készül.. nai Felszabadítási Szervezet politikai osztályának veze­tője. ATHÉN A napokban újabb csoport indult Görögországból Nica­raguába, hogy segítséget nyújtson a közép-amerikai országnak a kávészüretnél. Az akciót a Görög Szolida­ritási Bizottság szervezte. BAKU Tegnap hajnalban közepes erősségű földrengés rázta meg Azerbajdzsán középső részét. A földmozgás epi­centruma Semaha 20 ezer lakosú település közelében, Bakutól 100 kilométerre volt. A 12 beosztású szovjet skálán a lökések erőssége 6-os nagyságrendet ért el. Áldozatok nincsenek, de né­hány régi épületben károk keletkeztek. PÁRIZS Francois Mitterrand fran­cia elnök csütörtökre össze­hívta a parlament rendkí­vüli ülését egyetlen napi­rendi pont, a munkaidő ru­galmas szabályozásáról szó­ló törvénytervezet vitájá­nak folytatására. HONGKONG Negyvennyolc munkás vesztette életét Kína déli részén, amikor átszakadt egy építés alatt álló völgyzáró­gát. Az építkezésen dolgozók közül ötvenötöt elsodort a lezúduló sár- és víztömeg. Közülük csak hetet sikerült óz áradatból kimenekíteni. A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat Szolnok negyei kirendeltsége felvételt hirdet HÁLÓZATI ELLENŐRI 1 Felvételi kSvetelmény: kereskedelmi szakközépiskolai érettségi. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a kirendeltség igazgatójánál. Szolnok, Kossuth tér 1. Irodaház.'* (lMMk A

Next

/
Oldalképek
Tartalom