Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
Nemaetfcfttf körkép _________________________ 1985. DECEMBER 7Q ent után Egyiptom Zátonyok között Mubarak (balra) a> amerikai elnök megbízottjával, Whitehead külügyminiszter-helyettessel tárgyal (Fotók: AP—MTI—KS) A világ közvéleménye pozitívan értékelte a szovjet— amerikai csúcstalálkozó eredményeit. Különösen nagy helyesléssel fogadta, hogy Genfben sikerült felkutatni a szovjet—amerikai kapcsolatok, következésképpen a nemzetközi helyzet javításának lehetőségeit. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan egyaránt leszögezte, hogy az atomháborúnak sohasem szabad kitörnie, hogy egy ilyen összeütközésben senki nem lehet győztes. Az a meggyőződés, hogy az atomháború megengedhetetlen, arra kényszerít bennünket, hogy felülvizsgáljunk mindent, ami egy ilyen háborúval kapcsolatos. Ilyen körülmények között valóban minden logikát nélkülöz az atomfegyver-kísérletek folytatása, az atomfegyverek új fajtáinak megteremtése, a pusztító készletek felhalmozása. Az Egyesült Államok kormánya, szöges ellentétben a tárgyalásokon elért eredményekkel, továbbra is folytatja csillagháborús teryei megvalósítását, az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezés programját. Annak ellenére, hogy köztudott: ez a stratégiai egyensúly megbomlásához, a fegyverkezési verseny újabb fordulójához vezet. A csillagháború fegyvere nem más, mint kísérlet arra, hogy megszerezzék a fölényt a világűrben, következésképpen a Földön is. Pedig a genfi találkozón a felek megegyeztek abban, hogy nem törekszenek fölény megszerzésére egymással szemben. A felek abban is megegyeztek, hogy mea kell gyorsítani . a munkát az 1985. január 8-i szovjet^ amerikai közös nyilatkozatA Francia Általános Munkásszövetség, a CGT minap befejeződött kongresszusa jól érzékeltette a francia szakszervezeti mozgalom dilemmáját. Sok szónok élesén támadta a szocialista kormányzatot — egyes CGT- vezetők viszont sértődötten távoztak e beszédek idején az ülé»teremből — ők ugyanis szocialisták voltak, a CGT tagságának kisebbségét képviselték. Ám a kommunista töbség számára is vívódások éveit idézték ezek a bírálatok: hiszen 1981-ttől 1984 nyaráig kommunista miniszterei is voltak a kormánynak. Szakszervezetek. pártok, kormány — nem könnyű megrajzolni azt a viszonyt, amely a francia gazdasági- politikai élet e különböző központjai között, alakult ki az évtizedek során — annál is inkább, mert ez a viszony 1981 tavaszának szocialista győzelme után még bonyolultabbá vált. A szakszervezeti mozgalom és a pártok útja párhuzamos volt, néha éppenséggel keresztezte egymást. A CGT a Párizsi Kommün után alakult ki. a század elején fél millió tagja volt. 1921- ben azonban az addig egységes szakszervezet két ágra bomlott: a CGTU az újonnan létrejött kommunista párthoz állt közel, a CGT a szocialisták reformizmusát hirdette. 1936-ban, a Népfront idején egyesült a két ág, ismét CGT a neve — és taglétszáma 5 millióra emelkedik. Erre az Időre esik a nagy szociális reformok — így a fizetett szabadság kivívása. A második világháború után, a hidegháború korszakában kivált a CGT-ből a Force Ouvriere, amely a sárga szakszervezetekhez csatlakozott — és mint éppen a napokban derült ki. mindmáig jelentős amerikai pénzügyi támogatást élvez. ban kijelölt feladatok végrehajtásáért. Nevezetesen a fegyverkezési verseny kiterjesztésének megakadályozásáért a világűrre és megszüntetéséért a Földön, az atomfegyverek korlátozásáért, a hadászati egyensúly erősítéséért. Ezek után az amerikai fél jelenlegi törekvései a világ meggyőzésére, hogy a Szovjetunió egyetért a világűr militarizálásával, azt jelentik, hogy megszegik e fontos megegyezés betűjét és szellemét. A legfelsőbb szintű találkozó után Mihail Gorbacsov sajtókonferenciáján és a Legfelsőbb Tanács ülésén egyértelműen megerősítette a Szovjetunió elvi álláspontját a világűr militarizálásával kapcsolatban. Többek között kijelentette: „Ameny- nyiben ajtót nyitnánk a fegyvereknek a világűrbe, úgy a katonai vetélkedés méretei hihetetlenül megnövekednének, és a fegyverkezési verseny visszafordíthatatlan jelleget öltene, ellenőrizhetetlenné válna... A csillagháborús program nemcsak új lökést ad a különböző fegyverfajták versengésének, de meg is szünteti e verseny megfékezésének minden lehetőségét”. A Szovjetunió kész az atomfegyverzet radikális csökkentésére abban az esetben, ha egyszer s mindenkorra bezárul az a^íó a fegyverkezési versenynek a világűrre történő kiterjesztése előtt. Ilyen feltételek 'mellett kész megtenni . az első lépést az atomfegyver-csökkentés 50 százalékos végrehajtása felé, majd más atomhatalmakat is bevonva kész tovább haladni a radikális csökkentés útján. Ez vob és marad a Szovjetunió álláspontja. Három más jelentős szak- szervezet működik még: a CFDT az 1919-ben alakult CFTC keresztény szakszervezetek mai „laikus”, szocialista párt Michel Rocard vezette irányzatához közel álló, önigazgatást hirdető utóda (bár a CFTC kisebbsége megőrizte a nevet és a szervezetet). A FEN a pedagógusok ágazati szakszervezete, amely egyik nagy országos szakszervezeti központhoz sem csatlakozik ugyan, de szintén a szocialistákhoz áll közel (van egy kommunista kisebbsége is). Végül a CGC a káderek, a vezető beosztású alkalmazottak érdekképviseleti szerve. Bár valamennyi szakszervezet a pártoktól való függetlenséget hirdeti, a CGT jellegét meghatározza, hogy főtitkára hagyományosan a Francia KP politikai bizottságának tagja, s az FKP jelenlegi központi bizottságában 14 CGT-vezető foglal helyet. A szocialista vonzáskörben működik a CFDT és a FEN — a baloldal pártjainak egysége idején ez a három szakszervezet közösen lépett fel a dolgozók követeléseiért, gyakran szervezett országos akciót — az FO és a CGC rendszerint elhatárolta magát tőlük. A baloldali egység 1977 évi felbomlása - óta viszont az előbb említett három szak- szervezet sem szervezett közös országos harci naoot. 1981 májusát követően a szakszervezetek immá- nem a jobboldal kormányzatai ellen vívtak harcot a munkáskövetelésekért. — a szocialista kormányzat programjában számos korábbi követelésük szerepelt így a munkaidő csökkentése. a minimálbér és a szociális juttatások emelése. Amíg a kormány, amelyben kommunista miniszterek is voltak, e program teljesitésén dolgozott, a szakszervezetek Füstbe ment milliók Mire jó a pénz, ha már semmit nem ér? Hónapok óta foglalkoztatta e kérdés a bolíviai kormány és nemzeti bank szakembereit, míg megszületett a végső, egyetlen gazdaságosnak ítélt megoldás: meg kell kezdeni az elértéktelenedett papírpénztömeg elégetését. A nyomasztó gazdasági-pénzügyi nehézségekkel küszködő latin-amerikai országban az elmúlt időszakban olyan ütemben értéktelenedett el a pénz. hogy megoldhatatlan gondokat okoz a kereskedelmi forgalomban már nem használható bankjegytömeg tárolása. A nyár közepére az infláció üteme meghalada a húsz ezer százalékot. A jelenleg forgalomban lévő legkisebb címfetű bankjegy a tízezer peso-s. Az infláció legsúlyosabb időszakában a központi bank dolgozói közül száz ember naphosszat mással sem foglalkozott, mint az ügyfelek által zsákokban behozott pénztömeg összeszámlálá- sával. Victor paz Estenssoro, az ország augusztus elején megválasztott új elnöke, szigorú gazdasági intézkedései valamelyest lefékezték a száguldó Inflációt. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a pénzromlás következményeit és az elértéktelenedett bankjegyhalmok tárolásával járó gondokat valahogy fel kell számolni. Legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy a felgyülemlett bankjegyeket milliós nagyságrenddel kisebb értékűnek nyilvánítják, és újra felhasználják őket. Felmerült az is, hogy a régi bankjegyek lepecsételésével új pénzt hoznak létre. Szakemberek azonban mindkét megoldást drágának találták. Kiderült az is, hogy a bankjegyek nem tekinthetőék egyszerű hulladék- papírnak, hisz az előállításukhoz használt különleges vegyszerek miatt a papíripar semmilyen módon — mint a La Paz-i központi bank elnöke tréfásan mondotta, még toalet papírnak — sem használhatja fel őket. Maradt tehát az egyetlen megoldás, Santa Cruz és Cochabamba városában hatalmas kemencékben elkezdték a több mint húsz tonnányi bankjegy elégetését. Az értéktelennek ítélt bankjegyek megsemmisítése — a szakértők szerint — talán a leggazdaságosabb megoldás most, amikor az új bolíviai vezetés ily módon látványosan is szabadulni óhajt a múlt terheitől. egységes támogatását élvezte — ám hamarosan kiderült, hogy a munkaidő csökkentésénél a heti 39 óránál rövidebbet nem tesz lehetővé az ország gazdasági helyzete, a növekedés ösztönzésére, a munkanélküliség csökkentésére irányuló gazdaságpolitika helyébe pedig a „szigor” politikája lépett, amely csökkentette ugyan az inflációt és a fizetési mérleg hiányát, de növelte a munkanélküliek seregét és befagyasztotta, sőt csökkentette az életszínvonalat. Ettől fogva — és az irányváltás már 1982-ben érezhető volt — a szakszervezetek tudathasadásos állapotba kerültek: ez főleg a CGT-re, a CFDT-re és a FEN-re vonatkozott. A kormányon politikai szövetségeseik voltak — de ők a gazdasági kényszerhelyzetben olyan politikát valósítottak meg, amely elégedetlenséget váltott ki a dolgozók soraiban. A támogatás helyébe így az óvatos bírálat, a követelések melletti erélyesebb akciók léptek, elsősorban a CGT és a CFDT részéről. Mindamellett csak a CGT jutott el a nyílt szakításig, miután 1984. nyarától már nincsenek kommunista miniszterek a kormányban. A CGT sztrájkokat szervezett állami vállalatoknál, így a Renault-műveknél, s október 24-én országos akciónapot hirdetett a munkanélküliség elleni harc jegyében. Mindamellett ezek az akciók csak félsikert hoztak — olyan okok miatt, amelyek a többi szakszervezet akcióit is fékezik. A CGT kongreszusán a dolgozók követeléseinek- kivívására mozgósított. A csata tétje nemcsak e követelések sorsa, de a CGT jövendő helye is a francia szakszervezeti horizonton, s az egész francia szakszervezeti mozgalom holnapja. Furcsa felhívás látott napvilágot nemrég Kairóban: az egyiptomi gyógyszerések szövetsége közölte, hogy tagjai bojkottálni fogják az amerikai orvosságok árusítását. Kérdéses persze, hogy az indulatos döntést valóban érvényre juttatják-e minden egyes patikában, de szimbolikus jelentősége mindenképp félreérthetetlen. Különösen, ha tudjuk, hogy a tiltakozásnak szánt bojkottintézkedés nem áll egyedül. Az Achille Lauro olasz luxushajó elrablása óta — pontosabban azóta, hogy amerikai vadászrepülők eltérítették az akciót végrehajtó palesztin fegyveresekkel útjára indult egyiptomi Boeing-gépet — szokatlanul feszültté vált az Egyesült Államok, és Egyiptom viszonya. Heves tiltakozások ÍLegalábbis ahhoz képest, hogy Kairó számára tudvalevőleg váratlanul a Washingtonhoz fűződő kötelék jelenti a külkapcsolatok alapján: az Egyesült Államok gazdasági, pénzügyi és katonai értelemben egyaránt a Nílus-parti ország legfőbb szövetségese. Az Achille Lauro-incidensnek a hajóeltérítők elrablásával való fe- lemáls, jogilag vitatható, s nagy vihart kavart befejezése épp ezért keltett különös megdöbbenést. Egyiptomban még a hivatalos körök is mélyen sérelmesnek érezték e lépést. „Nem tartjuk megfelelő elégtételnek Reagan elnök békítő nyilatkozatait” — jelentette ki például maga Mubarak elnök, aki többször is leszögezte az elmúlt hetekben, hogy országa „valamilyen formában” amerikai bocsánatkérésre vár. A közvélemény felháborodása persze jóval erősebb. Régen látott hevességű tüntetések színhelyei lettek az egyetemek, özönlöttek az elnöki palotába a diákok tiltakozó üzenetei. Parázs hangulatú ellenzéki tömeggyűlést rendeztek a fővárosban, s még az újságírók szakmai szervezete is megbélyegző véleményének adott hangot. Természetesen túlzás lenne felnagyítani a hajórablás fejleményei kapcsán felszínre került ellentéteket, annyit azonban meg lehet állapítani, hogy Mubarak számára valószínűleg a lehető legrosszabbkor történt, s a lehető legszerencsétlenebbül sült el az egész incidens. A jelek arra utalnak, hogy Egyiptom, amely hosz- szú ideje igen kényes egyensúlyozó gyakorlatot folytat a gazdasági életben éppúgy, mint a nemzetközi diplomácia porondján, egyre ellentmondásosabb helyzetbe kerül. Az összesűrűsödő problémákra utal, hogy szeptemberben — hatalomra kerülése óta immár negyedik alkalommal — Mubarak új kormányfőt nevezett ki Ali Lutfi személyében. A fiata,, 49 esztendős közgazdászprofesszor (pénzügyminiszterként már a Szadat-korszak- ban is felelős posztot viselt) fő teendője a gazdasági növekedés fellendítése, Egyiptom belső egyensúlyának és külső tekintélyének helyre- állítása. Árak és törvények Nem könnyű feladatok ezek, hiszen a Nílus-parti ország napjainkban számos, egymással szorosan összefüggő problémával kell, hogy megbirkózzon. Ilyen mindenekelőtt a népszaporulat gyors üteme: a 48—50 milliós lakosság körülbelül 25 éven belül megduplázódik. Az agrártermelés tempója viszont nem tudja követni a demográfiai robbanást, ezért egyre súlyosabb terhet jelent a kényszerűen magas mezőgazdasági import. Az alapvető -élelmezési cikkek (így a cukor, a gabona, az étolaj, a hús, és a tea) tekintélyes része külföldről érkezik, tovább duzzasztva a 30 milliárd dollár körül járó adósságállományt. Hiába nőtt imponálóan az elmúlt években az egyiptomi nemzetgazdaság egésze, ha köziben az élelmiszer-önellátás elérhetetlen vágyálommá vált. Az új konmányfőnek ráadásul más területekén is megszaporodott gondokkal kell szembenéznie. Esett a kőolaj ára, stagnál a Szuezi- csatorna használatából származó árbevétel, s a több arab országból hazatérő (nemegyszer egyik napról a másikra hazaküldött) vendégmunkások elmaradt átutalásai is érzékeny veszteséget okoznak. 1 Erőteljes reformlendület, haladás, körültekintő szociális gondolkodás — így foglalta össze Mubarak a felfrissített kormányzat elé kitűzött célokat. Ugyanakkor — tette hozzá — elkerülendők a lakosság életkörülményeit tovább nehezítő lépések. Az elnök a figyelmeztetéssel arra célzott, hogy az államháztartás jelentős hiánya miatt lassan elkerülhetetlenné válnak kiterjedt áremelések olyan, megint csak a legszegényebb néprétegeket érintő területeken, mint a kenyér vagy a villanyáram. Ezek ártámogatása becslések szerint már a költségvetés egyharmadát emészti fel. Csakhogy óvatosságra intő jel lehet, milyen heves kitörtésekhez, több városban elharapódzó zavargásokhoz vezettek a legutóbbi hasonló próbálkozások. Márpedig azóta Egyiptom belpolitikai helyzete még bonyolultabbá, összetettebbé vált. Érezhetően erőre kaptak — tovább kuszáivá a társadalmi ellentéteket — a szélsőségesebb iszlám csoportosulások. Az ősi értékek tiszteletben tartását, nagyobb egyenlőséget, s a saria, vagyis a sok évszázados iszlám törvénykezés bevezetését, és a kiváltságok eltörlését hirdetik — mindezzel nem kis dilemma elé állítva Mubarakot. Az egyiptomi elnök általában épp óvatos, visszafogott, megbékítésre törekvő irányvonala révén ért el eredményeket. Most azonban lehet, hogy keményebb intézkedéskre kényszerül. Hajótörés veszélye Gazdasági és demográfiai gondok, vallási köntösben jelentkező konfliktusok, az Egyesült Államokhoz fűződő viszony, az Izraellel fenntartott „hideg béke” és az arab országokkal való normális kötelékek helyreállítása — nem kevés és nem is egyszerű az a feladatsor, ami Mubarak elnök előtt áll. Mesteri kormányzásra, tökéletes manőverezőképességre van szüksége, ha hajótörés nélkül akar a veszélyes zátonyok között előrehaladni. Ráadásul Kairóban a változó széljárást is számításba kell venni. A parlamenti erőviszonyok ismeretében Mubaraknak egyelőre nem kell komolyan aggódnia az ellenzéki erők esetleges egyeztetett fellépése miatt. Szegő Gábor Franciaország Szakszervezeti dilemmák Civilruhás rendőrök vezetik el az Egyesült Államok, Izrael és az egyiptomi kormány ellen tüntető diákokat Kairóban Az űrfegyverkezésről
