Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-03 / 283. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. DECEMBER 3­1985. DECEMBER 3. KEDD FERENC NAPJA Változóan felhős ég VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma es­tig: Eleinte még többfelé erősen felhős, párás, helyen­ként ködös marad az idő. Szórványos ködszitálásra, északkeleten havazásra, havas esőre lehet számítani. Később változóan felhős lesz az ég, északkeleten várha­tó eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél napközben megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet ma általában 5 és 10 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 0 fok fölött valószínű. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: Fokozatosan megszűnnek a ködök, változékony, többször erősen felhős idő várható, kisebb esőkkel. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet általában 0 és mínusz 5 fok, a hét közepén 0 és plusz 5 fok között várható. A leg­magasabb nappali hőmérséklet általában plusz 3 és plusz 8 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 60 százalékán vár­ható, az időszak közepén. A Nap kél 7.13 — nyug­szik 15.45 órakor. A Hold kél 21.15 — nyug­szik 11.59 órakor. Mozi Szolnok Vörös Csilla«: A tűz háborúja (16 év. f„ in. hely- áron, 16.30, 18.30 és 20.30 óra­kor). Tallinn: Szakadék szélén (14 év. í., 17.30 és 19.30 órakor). Tisza A-terem: Hannibál tanár úr (17 órakor). A Jedl visszatér (in. kiemelt helyáron, 19 óra­kor). B-terem: Facipó fája I— n. (dupla helyáron. 19 órakor). C-terem; örökség (14 év. f., 17.30 órakor). Reptér: szünnap. Vegyiművek: szünnap. Széche­nyi: szünnap. Szandaszölós Terv: szünnap. Abárszalók Petőfi- szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: Föld­rengés Tokióban (14, m. hely­áron) . Mo-presszó: Menekülés a győzelembe (II- helyáron). Kar­cag Déryné: Átverés (16, ni. helyáron). Kisújszállás Ady: Törvénysértők. Kunhegyes Sza­badság: szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Runszentmár- ton Körös: szünnap. Mezőtúr Dó­zsa: szünnap. Szabadság: Az élet muzsikája (n. helyáron). Rákóczi falva Rákóczi: szünnap. Tiszaföldvár Táncsics: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tó­szeg Petőfi: A macska rejtélyes halála (14. m. hely áron). Tft- rökszentmiklós Dózsa: A zsaru nem tásít (m. helyáron). Túr- keve Vörös Csillag: A házibuli folytatódik (in. helyáron). a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1985. november 29-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 98. sorsolását Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1965. július 31-ig váltottak és 1985. október 31-én még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsi-nyereménybe tétkönyv ék között vannak olyanok, ame­lyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kivül kell hagyni. Gyorslistánkban az alábbi rövidítéseké* használtuk: D — Dacia 1310, W — Wartburg Spec., T — Trabant Lim. Spec., p — Polski Fiat 126, Z — zastava. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számbihákért nem vállalunk felelősséget. 10 000 forintos betétkönyvek: 15 0012951 T 15 0044253 P 15 0057464 W 15 0072070 W 15 0027305 T 15 0055777 T 15 0064309 T 15 0073463 T 15 0034032 T 15 0056693 D 15 0068992 W 15 0075841 T 15 0043966 W 15 0057402 W 5000 forintos betétkönyvek; 15 0579464 T 15 0651040 T 15 0697407 w 15 0720764 T 15 0561769 T 15 0667324 T 15 0706839 D 15 0721043 T 15 0503632 T 15 0671698 T 15 0711899 D 15 0726907 W 15 0606639 T 15 0690327 W 15 0712957 W 15 0728589 D 15 0634571 T 15 0600417 T 15 0714834 D 15 0730517 Z 15 0636550 T 16 0696579 D 15 0720481 P A sorsolás pontos eredményét a december 6-án megjelenő hi­vatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesitő ,,Igazolás”-t a betét­könyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy taka­rékszövetkezeteknél kell bemutatni. Tegnap reggel fogadott először ügyfeleket új helyén, ax Árkád fidetház sarki „frontján** a szolnoki IBUSZ-iroda. A leendő utasokat kényelmesebb fogadótér várja, a dolgozók munkakörülményeit a belső térben kialakított öltöző és irattár is javítja Fotó: Korányi T otótá jékoztató Keveset fizet a 13+1-es A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 talá- latos szelvény 529 darab, nyereményük egyenként 8550 forint, 13 találatos szel­vény 1426 darab, nyeremé­nyük egyenként 2632 forint, 12 találatos szelvény 28 203 darab, nyereményük egyen­ként 126 forint, 11 találatos szelvény 174 936 darab, nye­reményük egyenként 51 fo­rint. A 10 találatos szelvé­nyek nyereménye nem érte el a 20 forintot, nyeremé­nyük a 11 találatos szelvé­nyek között került felosztás­ra. Házigazda a ruhagyár £gy$ie$es Rendezvénysoro­zat kezdődött tegnap Szolno­kon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, Házi­gazda a Május 1. Ruhagyár címmel. Ennek keretében december 4-én, 5-én és 6- án szabás-varrás szakta­nácsadást tartanak a gyár szakemberei. Az érdeklődő­ket reggel 10-től délután 5 óráig várják, s egyebek mel­let szabásminták készítését is vállalják. Takarékszövetkezet nyílt Jászberényben Pénteken délután ünnepélyes keretek között megnyílt a jász- fényszarui Takarékszövetkezet jászberényi kirendeltsége. A megközelítőleg már ezer tagot számláló szövetkezeti kirendelt­ség a Palotásy János utca 21. számú épületben (a piaccal szem­ben) rendezkedett be. Az ügy­félfogadás tegnap reggel kez­dődött. Szolgáltatásaink széles skálája és feltételei megegyez­nek az OTI1-fiókéval, amellvel a lakosság érdekében — remélhe­tőleg — egészséges verseny ala­kul ki. Mikor menüink színházba? A szolnoki Szigligeti Szín­házban december 4-én, szer­dán délután 3 órakor: A szabin nők házassága (Já- szai-bérlet); 5-én csütörtö­kön este 7 órakor: A sza­bin nők házassága (Iványi- bérlet); 6-án pénteken este 7 órakor: A szabin nők há­zassága (Csortos-bérlet). De­cember 7-én szombaton dél­előtt 11 órakor: Cinóber (gyermekelőadás), este 7 órakor: Drágamama (Ba­jor-bérlet), 8-án vasárnap délelőtt fél 11-kor: Táncdal­fesztivál ’66 l(Ajtay-bérlet), este 7 órakor: Carmen (ope­ra-bérlet). A Szobaszínházban (Tán­csics M. u. 15.) december 6-án, pénteken este fél 8-kor: Cselédek. Nyugdiiasokról a Népszavában November óta a Népszava minden hónap első szerdá­ján kiemelten foglalkozik a nyugdíjasokat érintő kérdé­sekről. A december 4-i szá­mában — többek között — a nyugellátásban részesülők kedvezményes rltüzelőutalvá-i nyáról nyilatkoznak az ille­tékesek, s a kedvezménye­zettek is elmondják vélemé­nyüket. Szó lesz a nyugdí­jasok kedvezményes utazá­sának feltételeiről és lehe­tőségeiről. Ismerteti a lap az 1986. évi népgazdasági tervnek a nyugdíjasokat érintő határozatait. Ilj buszjegyek Szolnokon és lászberényben A Volán 7. sz. Vállalat Szolnok és Jászberény helyi autóbuszjárataira érvényes, 4 forint értékű menetjegyet bocsát forgalomba december 1-től. Az egyvonalas járato­kon egy, az összvonalas (M- es) járatokon két négy forin­tos jegyet kell (külön-külön) kezelni. A jelenleg használatos 2 forint értékű menetjegyek 1986. január 31-ig használ­hatók fel, azt követően ér­vényüket vesztik, (x) Inad* | SZOLNOKI STODIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal. egy előadó. Mike Oldfield slágereiből. — 17.19: Noteszlap. — 17.20: Pár pero dzsessz. Stan Kenton zene­kara játszik. — 17.30: Sértett sertéstenyésztők. Riporter: Da- locsa István. — 17.46: A platters együttes énekel. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: Muzsi­ka gyerekeknek. — 10.05: Diák­félóra. — 10.35: Éneklő ifjúság. — 10.53: Évszázadok mestermű­vei. — 11.38: Ádámcsutka. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: A Rádió Dalsziníiáza — Suppé: A szép Galathea. — 14.10: Magya­rán szólva... — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz. — 15.00: Élő világirodalom. —15.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — l^.SO: Népi hangszeres muzsika. — 16.05: Látogatóban... — 17.00: Társadalom és iskola. — 17.30: Munkásutánpótlás. —17.45: A Szabó család... — 18.15: Silja. — 20.15: Operaáriák. — 20.34: „Az ihletet kontrollálni kell”. — 21.30: Az egészségügy világközpontjában. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Lu­toslawski: Szőtt szavak. — — 22.46: Kína kinyitott. — 22.58: Kamarazene. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után . . . PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Slavko Av­senik fúvósegyüttese játszik. — 12.30: Cigánydalok, csárdások. — 13.06: Popzene. — 14.00: Szerda­helyi Éva énekel. — 14.19: Nép­táncok. — 14.40: Fiatalok mu­zsikálnak. — 15.05: Neményi Ta­más táncdalaiból. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom... — 17.30: Dis­puta. — a sikerről. — 18.10: Sport. — 18.30: Gramofonsztá­rok. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: A természetből élünk. — 20.22: Slágerfilmek — film­slágerek. — 21.05: Magyar anek­dotakincs. — 21.32: Nóták. — 22.12: Azok a bizonyos rádióope­rettek. — 22.50: Az élő népdal. — 23.20: Dzsessz. — 24.00: Vi­rágénekek. — 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MOSOK; 9.08: Zenekari muzsika. — 10.34: Most érkezett. — 11.05: Népdalfeldolgozások. — 11.35: Bizet operáiból. — 12.06: Orgo­nahangverseny. — 14.11: Philip Jones rézfúvósegyüttese játszik. — 14.35: Zenekari muzsika. — 15.30: Labirintus. — 15.45: Muzsi­ka gyerekeknek. — 16.00: Ope­ratörténeti érdekességek. — 17.57: Zenekari muzsika. —18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű műsora. — 19.05: A Ma­gyar Rádió német nyelvű műso­ra. — 19.35: Muzsikáló természet. — 19.40: Szólótól a kamarazene- karig — A Magyar Rádió hang­versenysorozata. — Kb. 21.25: Zenekari muzsika. — 22.02: Joe Meek és társai II. rész. — 23.02: Rádiószlnház: Széthulló csillag csöndje. 1. MŰSOR: 9.40: Tv-torna (ism.). — 9.45: lskola-tv: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Kémiai kölcsönha­tások. — 10.00: Golgota — Szov­jet filmsorozat Xin/1. rész: A nővérek (ism.). — 11.20: Kép­újság. — 15.15: Iskola-tv: Tábo­rozás a múzeumban — Maszka­bál. — 15.30: Orosz nvelv ki­csiknek — 10. rész. — 15.40: Ké­pek a világgazdaságból l.rész: Szakadék. — 16.15: Hírek. — 16.20: Tv-egyetem: Az ókori Hellász — Vili 7. rész: Ókori villámháborúk (ism.). — 17.05: Három nap tv-műsora. — 17.10: Tükör — pakisztáni film, — 17.55: Csapodi Vera emlékére — „Virágból szőtt élet". — 18.05: Képújság. — 18.10: Rek­lám. — 18.20: Diagnózis. — 18.40: Reklám. — 19.00: Mini­Stúdió 715. — 19.06: Tv-torna. — 19.10: Olvassatok mindennap! — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- hiradó. — 20.00: A messziről jött ember — Francia kalandfilm­sorozat VI/5. rész. — 20.55: Stú­dió '#5. — a televízió kulturális hetilapja. — 21.55: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra. — 22.35: Tv-híradó 3. — 22.45: Himnusz. 2. MOSOK: 16.05: Képújság. — 16.10: Kuc­kó (ism.). — 16.40: Bp. Honvéd— MAFC — bajnoki férfi kosár­labda-mérkőzés — Közvetítés a Nemzeti Sportcsarnokból. — A szünetben: Reklám. — 18.20: Száz híres festmény — Külföl­di múzeumok gyűjteményeiből — Stubbs: Grosvenori vadászat. Angol film. — 18.30: Körzeti adások: Budapest, Pécs. Sajtó­nap — Közvetítés a Pécsi Szik­ra Nyomdából. Szeged. — 19.05: Sakk-matt. — 19.25: Olasz ope­raest a Pesti Vigadóban I. rész (ism.). — 20.00: Ünnep Báli szi­getén — Lengyel kisfilm. — 20.20: A gornpa, persze, bo­lond... — Svéd film (ism.). — 2(1.50: Tv-híradó 2. 21.10: Rek­lám. — 21.20: Ragadozók pavi­lonja — Csehszlovák film. — 22.35: Képújság. MOSZKVA 12.30: Hírek. — 12.45: A 80-as évek kommunistái. — 13.45: A. Glozunov; V. szimfónia. — 14.20: Hírek. — 14.25: A tudás hata­lom. — 15.10: Koncert. — 15.35: Emberek és ügyek. — 16.05: A távoli és közeli dal. — 16.45: Az MSZMP XXVII. kongresszusa elé. — 19.00: Híradó. — 19.35: M. Lermontov: Álarcosbál. — 21.25: „A lelkiismeret'' c. film II. rész. — 22.48: Hírek. —22.53: Sportműsor. — 23.23: Koncert. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.20: Hirek. — 16.25: Gyere­keknek — felnőtteknek. — 18.30: Szakmunkástanulók műsora. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Fiatalok <v- klubja. — 21.30: Időszerű ese­mények. — 21.56: Időjárás] elen- tés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Fortunata és Ja- clnta — Spanyol filmsorozat 5. rész (ism.). BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.35: Ifi óság­ról, nevelésről. — 21.00: El r.em küldött levelek — Tv-játék. — 21.50: Tv-híradó, MŰSOROK SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Szerkesztőség címe: 5001 Szolnok, I. sz. Irodaház Tél.: 17-850 Kiadja: Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105. Tel.: 17-850, Telex: 23—367 Felelős kiadó: Nánal Tibor Szolnoki Nyomda Vállalat 5001 Szolnok, Vörös Csillag út 28. Tel.: 17-130 Felelős vezető: Gombkötő Béla Szolnok, 1985. december hő 4346 Terjesztő szerv: a Magyar Posta ISSN Sz .m: HU 01330756 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlap- kézbesitő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap- előfizetési és Lapellátás] Irodánál (HELIRJ Budapest, V.. József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautal­ványon. valamint átutalással a HELTR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: 1 évre 510 Ft. fél évre 256 Ft, egy hóra: 4! Ft. Megjelenít: naponta, vasárnap kivételével. XXXVI. évfolyam 283. szám. 1985. december hó 3. I Hirek I — DECEMBER 1-től hű­sítőnkét tsz-nyugdíjasnak ad kedvezményes áron ebé­det a törökszentmiklósi szo­ciális otthon. Az előzetes szervezés a Tiszatáj Tsz Vö- röskeresát-<szervez€?í vezető­ségének és aktíváinak ér­deme, akik környezettanul­mány alapján mérték fel a rászorulók körét. — MÁTÖL TÉLI nyitva- tartás szerint fogadják az érdeklődőket a Damjanich János Múzeum ki állító termel — a múzeumban, a Művész­telepen és a Galériában —, naponta 9-től 17 óráig, hét­fő kivételével. — VETÉLKEDÖS NAP a mai Szolnokon, a Kassai Ott Általános Iskolában. A Ti­sza Antal napok rendezvé­nyeként délután 2 órától a kis matematikusok mérik össze tudásukat, fél 3-kor kezdődik az úttörők pálya- választási vetélkedője. Az utóbbit ankéttal kötik ösz- sze, amelyen a patronáló vállalatok képviselői is meg­jelennek. — JÚL SIKERÜLT páva­köri találkozót rendezett szombaton a jászfelsőszent- györgyi művelődési ház. Eg­ri, nagyrédei, jászjákóhalmi, portelki és helybeli dalosok műsora szórakoztatta a nó­takedvelő közönséget. — ÜJ HELYRE költözött a Hatvani út 1-ből a jász­berényi Munkaerőszolgáláti Iroda. Az ügyfeleket decem­ber 10-től a Lehel Vezér tér 31. számú (volt rendőrségi) épület első emeletén fogad­ja. — FAZEKAS SZAKKOR alakult a tiszaörsi művelő­dési házban. Hétfőn délutá­nonként egyelőre tizenkét kisdiák ismerkedik a koron­gozás alapjaival, Gazdag né Molnár Erzsébet keramikus irányításával. — A SZERENCSE forgan- dó. A Tisza Cipőgyárban dolgozó hattagú brigád, va­lamennyien* '! tiszaföldváriak, 13-as találattal 100 ezer 128 forintot nyert. Két héttel később a tiszaörsi Bóta Géza három társával 13+1 talála­tot ért el, ám azon a foga­dási héten a telitalálat is . csak 19 ezer 698 forintot fi­zetett. — két éve készült el Jászfelsőszentgyörgyön a Kölcsey, a Délibáb és a Vö­rösmarty utcák útalapja, amelyet idén záróréteggel erősítettek meg társadalmi munkában. A nemrég befe­jezett burkolómunka költsé­geihez a megyei tanács fél­millió forinttal járult hozzá. — COMFACK-NAP kere­tében termékbemutató kiál­lítást rendezett szombaton a mezőtúri Helyőrségi Művelő­dési Otthonban a Compack Kereskedelmi Csomagoló Vállalat. A gyerekeknek ját­szódélutánon rajz- és rek- lámfílíneket vetítettek, s a városi műsorfüzetben közzé­tett kérdések helyes megfej­tői között ajándékokat sor­soltak ki. — A TISZA vízállása teg­nap Tiszafürednél 445 centi­méter {duzzasztott), Szol-j noknál 88 centiméter (ap$- dó) volt. A víz hőmérsékle­te Szolnoknál 4,1 Celsius- fok. — SZOLNOKON, a Köjál székházában tartotta meg ülését tegnap a Debreceni Akadémiai Bizottság környe- fcetegészségügyi munkabi­zottsága. A tanácskozáson a toxikus fémek környezeti jelenlétéről és az általuk okozott ártalmakról volt szó. Gyorslista

Next

/
Oldalképek
Tartalom