Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
Ära: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVL évi. 284. »*., 1985. dec. 4., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Illést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését december 4-re összehívták. Az ülésen —a Politikai Bizottság javaslatára — tájékoztatót hallgatnak meg a Varsói Szerződés tagállamai pártvezetőinek prágai találkozójáról, valamint megvitatják az 1986. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveiről szóló előterjesztést. GENF Pravdaértékelés Vezércikkben értékeli a Pravda tegnapi száma Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozóját, s megállapítja: a genfi csúcs fontos helyet foglal el a Szovjetunió által a béke érdekében folytatott nemzetközi tevékenységben. Szovjet részről az amerikai politikát, illetően minden illúzió nélkül vettek részt a csúcsértekezleten, amely végül is nagyon jelentős eseménnyé vált. a két ország vezetőinek találkozója a mai bonyolult helyzetben már önmagában is stabilizáló tényezőként hatott. A megvitatott témák közül a legfontosabbak a háború és a béke, a fegyverkorlátozás kérdései voltak. Elvi jelentőségű eredmény, — mutat rá a Pravda — hogy a két fél nyilatkozatban jelentette ki: a nukleáris háborút nem szabad megengedni. Papír nyereségesen Az év eleji kemény tél okozta energiakorlátozásból fakadó termeléskiesést ugyan nem tudta pótolni a Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyára, mégis eredményesen — várhatóan 200 millió forint nyereséggel — zárja az esztendőt. A jó eredmény köszönhető annak, hogy csökkenteni tudták a fajlagos anyagfelhasználást, növelték a gazdaságosabb termékek gyártásának részarányát és egyéb olyan intézkedéseket tettek, ami segítette az eredményességet. Varsói Szerződés Tanácskoznak a honvédelmi miniszterek Tegnap Berlinben megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszterei tanácsának soros ülése. A tanácskozás megnyitásakor a résztvevők néma felállással adóztak a hétfőn váratlanul elhunyt Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere emlékének. Az ülésen részt vesz Dob- ri Dzsurov hadseregtábornok bolgár nemzetvédelmi miniszter, Milán Václavik vezérezredes csehszlovák nemzetvédelmi miniszter, Florian Siwicki hadseregtábomok, lengyel nemzetvédelmi miniszter, Oláh István hadseregtábornok magyar honvédelmi miniszter, Constantin Olteanu vezér- ezredes román nemzetvédelmi miniszter, Szergej Szoko- lov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Fritz Streletz vezérezredes az NDK nemzetvédelmi miniszterének helyettese, valamint Viktor Kulikov marsall a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Anatolij Gribkov hadseregtábomok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. Pamutmérleg Magasabb termelési érték A pamutipar termelési értéke folyóáron számítva az idén várhatóan 7—8 százalékkal lesz magasabb az elmúlt évinél. Ez azért jelentős, mert a könnyűipar legnagyobb szakágazatában, az utóbbi években folyamatosan csökkent a termelés; míg 1980-ban 330 millió négyzet- méternyi, tavaly már csak 304 millió négyzetméter pamutszövetet készítettek. Korábban a pamutfonal termelése is visszaesett: az 1980. évi 67 ezer tonnáról 1984- ben 63 ezer tonnára. Az idén — bár még csaknem egy hónap hátra van az év végéig — e folyamat megfordult. és a pamutszövet termelése várhatóan 6 millió négyzetméterrel, a pamutfonalé pedig 2 ezer ton néval bővül a tavalyihoz képest. Mindez részben azért vári lehetővé, mert a vállalatok többségénél megszűnt a korábbi folyamatos létszám- csökkenés, és emiatt egye» gépek leállítása. A textil- gyárak igyekeztek mindenütt a legoptimálisabban kihasználni meglevő kapacitásaikat. A folyamatos termelés érdekében több pamutipari vállalat — így a Kispesti Textilgyár, a Kőbányai Textilművek, a Pamutfonóipari Vállalat — vidéken alakított ki telephelyet, s ezzel pótolta hiányzó létszámát. Emellett az elmúlt két évben a pamutipar valameny- nyi vállalatánál külföldi szervezési módszerek bevezetésével, vagy azok hazai adaptálásával korszerűsítették a munkát, főként a közvetlen termelést, a gépkezelők tevékenységét. MA: Kürzet a kereskedelemért 3. oldal Takarékos jászságiak Közel a karácsony 4. oldal Művelődés az üzeműén 5. oldal KGST-bizottság Sokoldalú együttműködés Tegnap Budapesten, a Me- dosz székházában megkezdte tanácskozását a KGST-or- szágok Színesfémkohászat Együttműködési Állandó Bizottságának 63. ülése. A megnyitó plenáris ülésen Marjai József, a Minisztertanács dlnökhelyettese, hazánk állandó KGST-kép- viselője tolmácsolta, a kormány üdvözletét. Beszédében kiemelte, hogy az állandó bizottság eredményesen járul az egyes tagországok színesfém-nyersanyagokkal és félkésztermékekkel való ellátásához. Hangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy a következő években fokozódjon az együttműködés az innovációban, vagvis a kutatástól a termelésen keresztül az értékesítésig minden területen. Az állandó bizottság mostani ülésének napirendién szerepel a színesfémipari fejlesztések koordinálása, a színesfém-nyersanyagforrások bővítése, valamint a sokoldalú együttműködés megszervezése. £ J A szolnoki vasútállomás rendező pályaudvarának teherkocsi ~, cy forgalma Igen nagy. Irányítását 1981 óta a MAv Számítás- ■ : technikai tizemének szolnoki üzemegysége R 10-es számító- CY ^ géppel és a hozzá kapcsolódó 8 terminállal végzi. Felvéte- lünkön Belánszky Györgyné gépkezelő adatokat közöl a számítógéppel Fotó: Korányi On Magyar—csehszlovák munkaügyi tárgyalások Miloslav Boda, a Cseh- íszlovák Szocialista Köztársaság munka- és szociális- ügyi minisztere december 2-án. és 3-án hivatalos látogatást tett Magyarországon Rácz Albert államtitkárnak, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének meghívására. A munkaügyi főhatóságok vezetői tájékoztatták egymást a két ország gazdasági eredményeiről, különös hangsúlyt helyezve a munkaügyi kérdésekre. Kormányközi megállapodást írtak alá a magyar és csehszlovák állampolgárok ha- íármenti területeken történő kölcsönös foglalkoztatásáról. Miloslav Bódét fogadta Csehák Judit miniszterelnök-helyettes. Az egyezmény ünnepélyes aláírásánál jelen volt Ondrej Durej Csehszlovákia magyarországi nagykövete iß. Mugabe Moszkvában Japán „pihenj” Külpolitikai tudósításaink a 2. oldalon. Találmányról találmányra Díjazott födém — Energiát takarít meg a földvári szabadalom Hasznosító az Alkotó Ifjúság EgyeaUláa A Szolnoki Vasipari Vállalat egyik kooperációs partnere a Csepeli Vasműnek. A megrendelő számára jelenleg 60 tengelyt esztergálnak, mintegy 720 ezer forint értékben a vállalat megyeszékhelyen lévő üzemében (Fotó: Korényi) Az Alkotó Ifjúság Egyesülés kollektívája az általuk menedzselt fabeton födémkonstrukcióval a napokban elnyerte a Delta Kiadóvállalat és a spanyol Edicion Nemzetközi Kereskedelmi Kiadóvállalat által közösen kiírt innovációs pályázat trófeáját. A konstrukció új magyar szabadalom, kizárólagos hasznosítója az Alkotó Ifjúság Egyesülés, s lényege, hogy általa a régi födémekek megerősítve, a tetőszerkezet teherbírását a korábbinak sokszorosára növelhetjük. Lakásfelújítások esetében a fa-beton öszvérszerkezet alkalmazásával nincs szükség a lakók kiköltöztetésére, műemléki épületek esetében pedig ezzel a módszerrel tökéletesen megmenthetők a mennyezeti freskók, stukkók. A szabadalom anyag- és energiatakarékos is, mert kihasználja a meglévő fafödémet, alkalmazásának egyetlen feltétele, hogy a felújítandó födémek gerendáinak legyen még annyi teherbírásuk, hogy a megerősítés után is számolhassanak velük, mint tartószerkezettel. Az új födémkonstrukció teljes értékű szilárd födém, amely mind statikai, mind tűzrendészeti szempontból megfelel a hatósági követelményeknek. Sikerrel alkalmazták eddig a csombárdi Pongrácz Kúria rekonstrukciójánál, valamint budapesti és kaposvári lakóházak felújításakor. A feltalálók, és az Alkotó Ifjúság Egyesülés most az eljárás további elterjesztésén fáradozik, s a kísérletek biztatóak arra vonatkozóan, hogy a fabeton öszvérszerkezetet a jövőben új födémek kialakítására, és függőleges falak felújítására is alkalmazzák. A szennyvizek biológiai tisztítását az eddigieknél energiatakarékosabb módon végző berendezés is új találmány, amelyet itthon és a fejlett tőkés országokban is szabadalmaztatták, s hasznosítását az Alkotó Ifjúság Egyesülés — Tisza- földváron működő — alföldi területi képviselete végzi. A szabadalom lényege, hogy a berendezés a mechanikailag előtisztított szennyvizet áramlás közben folyamatosan porlasztja. A mikrocsöppekre szórt víz a levegőből azonnal nagymeny- nyiségű oxigént képes felvenni, amely a szervesanyagokat lebontó mikroorganizmusok életműködéséhez szükséges. E megoldás a többi eljárásnál jóval kisebb 'energiabefektetést ligényel1. A mérések szerint egy kilogramm oxigént 0,5 kilowatt villamosenergia felhasználásával juttat a szennyvízbe, ugyanezen mennyiség bekeveréséhez a hagyományos rendszerek 2,5—4,5 kilówatt energiát emésztenek fel. A minimális műtárgyból álló berendezés további előnye, hogy hazai anyagokból olcsón és gyorsan megépíthető, ezáltal beruházási költsége is alacsonyabb a jelenleg alkalmazott szennyvíztisztítási rendszereknél. A porlasztó berendezés a szennyvíztisztítás mellett halastavak, csatornák és holtágak oxigén dúsítására is alkalmas. Eddig négy településen — Mórahalmon, Nagybán hegyesen, Kiskunhalason és Gyopárhalmon — működik referenciaüzemként, ahol sertéstelep vágóhíd, bőripari és tejüzem szennyvizét tisztítja.