Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1985. NOVEMBER 7.

Aki dolgozni akar, azt én támogatom

Kiskunhalas mellett. Kisszálláson, apám meg később a Szociáldemokrata Párt községi titkára. Nem dicsekvésképpen említem, annak az időnek bealkonyult, amikor más babérjaival ékeskedhetett bárki, de kérdezte, és én valóban fontosnak tartom az indíttatást. A szüleim uradalmi cselédek voltak, de apám iparosember lévén, inkább a cselédség igen vékony felső rétegéhez tartozott Asztalos és bognár szakmájára büszke volt, de leginkább kocsigyártónak vallotta magát.

Az Agrártudományi Egyetemet már Mezőtúrról fejezte be levelezőn.

Hetventől hetvenháromig „bentlakásoson” végezte el a Politikai Főiskolát, és ’73- ban választották meg tanácselnöknek.

— A feleségem a kórházban dolgozik, a lányom a könyvtárban, szemem fénye az unokám. A családi ház kertjét együtt gondozzuk gépész-üzemmérnök ve- jemmeL Mondják, hogy szép a kert, már lettem vele helyezett a kertbarátok versenyében. Hát ennyi...

Mások mondják Papp Jánosról, hogy van benne egy jó adag rámenősség, dehát éppen akkor lett tanácselnök, amikor bűn lett volna elszalasztani a lehetőségeket. Tudta azt akkor mindenki, hogy a főhatóságoktól lehet kapni a „tartalék pénzekből”, hovy sűrű kilincselésekkel ki lehet járni ezt, azt a városnak. És ha így használhatott. Papp János ilyen „kijáró” tanácselnök lett.

Büszkék a mezőtúriak az intézményeikre: a főiskolára, a négy középiskolára, az egészségügyi hálózatra. Arra, hogy minden bölcsődést, óvodást el tudnak helyezni. Büszkék a ragyogó sport- csarnokra, meg arra, hogy építik a fedett uszodát. Hogy sikerült mindezt megvalósítani?

— Rendkívül jó a kapcsolat a tanács és a város lakossága között, merem állítani, hogy nagy a bizalom a tanács iránt.

A vállalatok, az intézmények és a lakosság áldozat- készsége tiszteletet parancsol. És a bizalom engem is erősít. Mert még nagyobb jelentősége van a bizalomnak most, amikor kevesebb a pénz. Vallom: egyetlen ügyfél, egyetlen ember ne menjen ki úgy az épületből, hogy a nemeket nem fogadja el.

Papp János a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján megkapta az Április Negyediké Érdemrendet.

— E —

A tizedik ciklusban is...

Képeire büszke kolleganőm előre mentegetődzik:

— Te, ez nem lesz valami jó portré...

— Miért?

— Hát, hogy is mondjam ... pedig nagyon szimpatikus.

A Víz- és Csatornamű Vállalat előzékeny titkárnője képeket mutat egy vállalati ünnepségről:

— Talán kiválaszthatják a legjobb beállítást.

Próbáljuk, de nem sikerül. Megegyezünk abban, hogy Nagy Miklós, a vállalat vezető szierelője, az üzemi pártvezetőség titkára nem férfiszépség. Sebaj, a férfiakat más tulajdonságoknak kell jellemezniök. Hogy miknek? Nézzük csak:

Először talán a munkaszeretetnek és azzal együtt a köziért érzett felelősségnek,

Nagy Miklós tizenhat éves korában 1954-ben került a vállalathoz. Ez volt az első munkahelye. 1962 óta ő a párttitkár. Tizedszer szavaztak bizalmat neki a vállalat kommunistái. Amikor erről beszélgetünk, azt mondja:

— Huszonhárom évesen

lettem párttitkár. Több veterán is volt a pártszervezetünkben. Most meg sokszor azt hallom, hogy a „fiataloknak be kell émiök”.'

Már a harmadik ciklusban tagja a megyei párt-végre- ha j tóbizottságnak.

—. Időigényes megbízatás

ez, de rengeteg olyan információhoz jutok, amit az élet

Kell lennie abban valami jelképes üzenetnek, hogy a mezőtúri városi tanácselnök irodájának ajtaja egy pingpongasztalra nyílik a folyosón. A nyár elején arra jártamban még csak gondolhattam; bizonyára ideiglenesen hagyták ott. Ám mivel most is ott terpeszkedik, vélhetem; az az állandó helye. Pedig a folyosó ama szegletében nem kevésbé fontos irodai szobák nyíl- nak még, mint a tanácselnök-helyettesé, a városi népfrontitkáré. ÉSs ott a pin gpongas ztal!

Nyilván nem véletlenül. Papp János, a mezőtúri városi tanács elnöke három évtizeddel ezelőtt sportolóként került a Berettyó partjára, akkoriban NB Il-es futballcsapatot akartak létrehozni a városban. Kétszer nyertek megyei bajnokságot, de egyik alkalommal elvéreztek az osztályozón, a másik évben meg közbejött az ellenforradalom, nem fejeződött be a bajnokság.

A gépállomás fiatal agro- nómusa 1962-ig rúgta a bőrt. Azt mondja, csapatsportágban élte végig a fiatalságát

— amelyben csak akkor lehet nyerni, ha mindenki egyfelé húz —, „csapatjátékosnak” vallja magát ma is. Mert ha nincs körülötte az a munkatársi gárda, amely- lyel 1973 óta a tanácsnál „egyfelé húznak” nemigen ugrott volna meg a város fejlődése abban az évtizedben, nemigen örvendhetne általános bizalomnak a tanácsi testület, az apparátus. Ezért mondja a tanácselnök:

— Nem az én életem érdekes, hanem azoké, akiket „mozgatni” tudok. És aki dolgozni akar, azt én támogatom.

Egyébként úgy véli, az övé amolyan „sablonos” élet. Érti ezt arra, hogy „törésmentes”, ha úgy tetszik; egyenes vonalú. Meg arra, hogy mindig azt csinálta, amit szeretett. Honnan indult, milyen indíttatást kapott ez az egyenes vonalú élet?

— A nagyapám a direktórium elnöke volt ’19-ben

KITÜNTETETTJEINK

minden területén hasznosíthatok.

Véletlenül sem dicsekszik azzal, hogy fizikai munkásként — testületi tagsága révén — igen fontos döntések tevékeny résztvevője.

A termelő munkáról szűkszavúan beszél:

— Jabban szeretek dolgozni, mint magyarázkodni.

Több kitüntetése beszél helyette — köztük a megyei tanács gazdaságfejlesztési díja és a Munka Érdemrend ezüst fokozata. És amire külön büszke; megkapta a Horgász Sportért kitüntető jelvényt.

— Én vagyok az edzője a MOHOSZ Szolnok Megyei Intézőbizottsága csapatának. Az idén Győrben országos bajnokságot nyertünk.

— Hogy lehet edzeni a horgászokat?

A laikusnak kijáró elnéző mosollyal válaszol:

— A horgászáshoz nemDr. Mécs János, a Megyei Tanács Hetényi Géza II. sz. Kórházának 2. sz. sebészed és mellkassebészeti osztályának nyugdíjas vezető főorvosa kevés szavú, csöndes ember.

Dr. Sebestyén Gyuláról beszél, akiről körutat neveztek el Szolnokon,

—i ö volt a modern magyar mellkassebészet megteremtője. Az ő eredményei, munkássága ösztönözte a sebészeket, hogy a mellkasban is merjenek operálni. Egyébként nemzetközi szaktekintély volt, sünikor például az angol király megbetegedett, egyike volt azoknak az orvosoknak, akiket konzíliumra hívtak.

S hogy miért mesélt dr. Sebestyén Gyuláról? Mert az ő tanítványának vallja magát.

— Az orvosi pályafutásomból a fiatal éveimre emlékszem vissza szívesen. Nagyon szép és magasztos feladat volt részt venni a gü- mőkór elleni küzdelemben. Ezt az időszakot már a szolnoki kórházban töltöttem. Előtte Pesten és Cegléden dolgoztam. Nagyon látványos, eredményes volt ez a küzdelem.

Grafikont mutat.

— Látja? Amíg 1960-ban a megyében kétezer fölött volt az új gümőkóros betegek száma, 1965-re a negyedére csökkent. A gümőkór ellen persze, ma is harcolunk, de az orvostudomány és az orMinden kollégája, sőt a telefonközpontos is „beveti magát”, hogy megtaláljuk Müller Józsefet, az Álumí- niumárugyár tiszafüredi gyáregységének párttitkárát. Jóllehet, nem túlságosan nagy a gyár területe, és a párttitkár sem olyan kis termetű, hogy elvesszen, mégis csak hosszas telefonálgatás, keresgélés után sikerül találkoznunk.

csak vizparti ücsörgés kell, hanem jó reflex, pontos dobókészség is. Nálunk egyébként családi hobbi a pecá- zás. A feleségem is kedveli. Gyakran rendezünk házibajnokságot. A fiam országos bajnokságot nyert.

A szórakozás mellett komoly munkát is igényel a horgászat:

— Most telepítettünk át sok ezer pontyot a tiszali- geti. nevelőtóbóL Egész nyáron gondoztuk őket.

Nagy Miklós legnagyobb fogása eddig egy 22 kilós harcsa volt. Ügy tűnik, a közeljövőben nagyobb hal akad a horogra:

— Valószínűleg Portugáliában. lesz a horgász bajnokcsapatok kupamérkőzése, és mi képviseljük Magyar- országot

Nagy Miklós az ünnep tiszteletére megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát.

S. B.

vosi gyakorlat nagyon visz- sza tudta szorítani.

Egyes betegségek száma csökken, helyettük azonban — sajnos — újak jelentkeznek. Így a sebészek, mell- kassebészek munkája sem lesz kevesebb. De amíg 1949- ig a szolnokiak nem operáltak tüdőrákban szenvedő beteget, azóta e műtétek száma jócskán megszaporodott. Egyre több a baleset is, és a mellkassérülteket szintén az osztály orvosai műtik.

— Ez persze frontszolgálat —. mondja dr. Mécs János. — Állandó munka, küzdelem, készenlét. Én nagyon szerettem csinálni. Jó. ha az ilyen munka mellett az embernek nyugodt körülményei vannak otthon. Sokat köszönhetek a feleségemnek, hogy megteremtette a nyugodt otthont, hogy alkalmazkodott ehhez az életmódhoz.

— ön szerint milyen a jó orvos?

— Nemcsak gyógyítani, mosolyogni is tud. Mert ha nem mosolyog a betegre, az olyan, mintha valami fontos gyógyszert nem adott volna meg neki. Sajnos," a tömeges rendeléseken a mosoly sokszor elsikkad.

— Az orvos annyi nyomorúságot lát, hogy tud mégis mosolyogná?

— Egyszerre látunk fájdalmat, szenvedést, és találunk örömet a gyógyulásban. Én ezt természetesnek vettem. Csak a sikertelenséghez nem tudtam hozzászokni. S hogy milyen nehezen viseltem, arról a feleségem tudna legtöbbet beszélni, mert ő végigszenvedte velem. De minden kudarc újabb munkára sarkall.

A kemény, munkában töltött évek után most a nyugdíjas napok következnek. Bár nem vállalt rendszeresen munkát az osztályon, szívesen elmondja a véleményét, ha kérdezik. Egyébként pedig olvasni szeretne, rendezni a könyvtárát, s pótolni mindent, amire eddig nem volt idő.

Dr. Mécs Jánost a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.

P. É.

Müller József legalább százkilencven centi magas, derűt és nyugalmat sugárzó fiatalember. Előzőleg egy régebbi kiszes társától érdeklődtem róla. Néhány információból kiderült, hogy mindig aktivitásáról és szerénységéről volt közismert. Ez utóbbi tulajdonsága hamar kiderül.

— Ügy érzem, kissé túlbecsülték és túlbecsülik a munkámat. Egyszerűen afféle jövő-menő ember vagyok, számomra magától értetődik, hogy ha valaki segítséget kér tőlem, minden igyekezetemmel azon legyek, hogy a kérését teljesítsem

A „jövő-menő” fiatalemberben gyorsan felismerték a jószeműek, hogy az agilitását hasznosítani kell.

— A Jászberényi Lehel Vezér Gimnázium és Szak- középiskola elvégzése után 1968-ban munkástoborzás során kerültem az Aluminium- árugyár budapesti törzsgyárához azzal a céllal, hogy az akkor szerveződő tiszafüredi gyáregységben dolgozom majd. A törzsgyárban 1970- ig voltam tmlf-géplakatos, ugyanabban az évben Tiszafüreden helyezkedtem el diszpécserként.

Müller József letöltötte a katonaidejét! ! leszerelése után pedig azonnal felkeresték a KISZ tiszafüredi járási bizottságának vezetői és — ahogyan ő fogalmazta —1 átcsábították az apparátusba.

A Zagyvarékasi Béke Termelőszövetkezet apró irodájában sokan tolonganak.

— Szekeres Ferencnét keresem — állok meg a küszöbön.

Pár pillanat múlva kedves arcú fekete szemüveges asz- szony lép elő. Férfias kézfogása mögött határozott jellem húzódhat — gondolom magamban. S ahogy telnek a percek,az órák valóban kirajzolódik egy tisztességes egyszerű és hűséges ember portréja.

— ötgyermekes család legkisebb tagjaként 51 évvel ezelőtt Zagyvarékason születtem — magyarázza, s ettől kezdve gyors egymásutánban peregnek az emlékek. — Apám a vasútnál krampácsolt, anyám alkalmi munkásként dolgozott, így aztán hamar megismertük a nélkülözést.

Tizenöt éves, amikor már a helyi földművesszövetkezetben dolgozik. Gyorsan kitűnik szorgalmával, s talán ennek is köszönhető, hogy iskolára küldik. Könyvelő lesz, s rövid időre a rákóczi- újfalui földművesszövetkezetnél helyezkedik el. Közben sorra alakulnak a termelőszövetkezetek; s szülei hívó szavára visszamegy szülőfalujába, s a Vörös Brigád Tsz adminisztrátora lesz.

— Aztán ’52-től a gödöllői mezőgazdasági akadémián tanultam — folytatja, majd amikor végeztem, a szolnoki járási tanácshoz kerültem agronómusnak.

Időközben férjhez megy, visszakerül szülőfalujába, és a községi tanácsnál mező- gazdasági előadóként dolgozik. De élete nemcsak a mezőgazdasággal, hanem a mozgalommal is összefonódik. Hiszen édesanyja már 1945- től az MNDSZ községi vezetője, így nem véletlen, hogy Margitka 19 évesen a párt tagja lesz. ’59-ben a tanácstól átmegy a termelőszövetkezetbe bérelszámolási csoportvezetőnek. Azóta is ott dolgozik. Ettől kezdve

— 1971 november 15-én lettem a járási bizottság politikai munkatársa, és ott dolgoztam 1979 november 15-ig. Kiöregedtem a KISZ- loől, erre abból döbbentem rá, hogy az új KISZ-tagok, akiket még úttörő korukból ismertem, bizonytalanok voltak, hogy magázzanak vagy tegezzenek.

Visszakerült a gyáregységhez programozó csoport- vezetőnek, egyúttal megválasztották a pártalapszerve- zet titkárának, amely feladatot azóta is társadalmi munkában látja el.

Mint programcsoport-veze- tő, folyamatos kapcsolatban áll a termelés irányítóival, a művezetőkkel, hiszen amit csoportja egy hónapra, negyedévre előre megtervez, a termelésben dolgozók teljesítik. És mert a gyár négyszázféle terméket állít elő, bizony oda kell figyelnie a tervezőnek és a kivitelezőnek egyaránt.

Az eddig kapott kitüntetéseiről kérdezem, válaszában a szerény emberek zavarát érzem.

— Aránytalanul sok elismerés jutott nekem. A KISZ- apparátusban valamennyi kiszes érmet, oklevelet; kitüntetést megkaptam. A gyárban átvehettem már a Kiváló Dolgozó és az ipari miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését, több a társadalmi munkáért adható kitüntetés is a birtokomban van. Pedig nem azért dolgozom, hogy elismerést harcoljak ki a munkámért.

Müller József a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója tiszteletére megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát.- bj élete a munkahely és a családi ház között zajlik. Mit is jelentenek az ember életében ezek a pontok? Van akinek semmit, de neki az indulást és a pálya fő állomásait. S ahogy a termelő- szövetkezet növekszik, úgy terebélyesednek az ő feladatai is. Munkatársai szeretik. 1978 óta a bér és munkaügyi osztály vezetője. Az emberek ügyes-bajos dolgaikkal naponta felkeresik tanácsot kérnek tőle. Egyszóval bíznak benne. S azt sem kell bizonygatni, hogy Szekeres Ferencné hűséges a termelőszövetkezethez. A hűség pedig — ahogy mondani szokás — rendjel az ember jellemén. Miként a tisztes egyszerűség is, ami ezen az asszonyon azonnal szembetűnik.

Míg mindezeken gondolkodom, eltűnődik, majd kisvártatva megszólal: — Ne felejtse el megírni, hogy van két nagy fiam is. Mindketten itt laknak Rékason. S a három unoka... Mindegyik lány... ez az én igazi nagy örömöm. A mindennapi munkámmal is elégedett vagyok — teszi hozzá.

De munkahelyi vezetői is így vélekedhetnek tevékenységéről, hiszen tegnap átvette a Munka Érdemrend bronz fokozatát.

N. T.

A |6 orvos tud mosolyogni

Jövő-menő ember vagyok

Tisztes egyszerűségben, hűségben