Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-23 / 275. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1985. NOVEMBER 23.

I Ardtaepvázlat I

A szobrász pedagógus

Értelmet kapnak a vonalak a rajzlapokon. Egyikmásikon már jól kivehetők a modell arcvonásai. Máté György művész-tanár meg- megáll a készülő rajzok előtt, némelyikbe belejavít, halkan, hogy ne zavarja a többieket magyaráz valamit a hallgatóknak. Másokat megdicsér, s aztár magukra hagyja a tanítójelölteket.

— Én sem tudnék úgy dolgozni, hogy valaki állandóan ott sétálgat mögöttem, s nézi mit csinálok. — mondja csodálkozásunkat látva.

— Nem tart attól, hogy a hallgatók elbeszélgetik az időt, amíg távol van?

— Cseppet sem félek ettől, hiszen tudják hogy mit keli elvégezniük az órán, s azt is, hogy egy idő múlva újra megnézem a munkájukat. Az állandó jelenlétem zavarná a stúdium áhítatát. Biztos, hogy így szabadabban szárnyal a hallgatók fantáziája, úgy érezhetik, hogy a maguk kedvért önszántukból rajzolnak.

A pedagógus, s az alkotó egyik műhelytitkáról árulkodik e rövid párbeszéd. Óhatatlanul is felmerül a kérdés, művésznek vagy pedagógusnak készült, melyiket tekinti az igazi hivatásának? lyekben Máté György is Jászberényi Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékének fiatal vezetője, gyermek és ifjúkorában nem a szobrászatról. s nem is a pedagógiáról álmodott. A repülés volt a nagy szerelem. Hacsak ideje engedte a felhők felett „járt”. Az érettségi után, mivel akkor még nem volt pilótaképző felsőoktatási intézmény a közgazdaság- tudományi egyetemre jelentkezett, s néhány tized ponton múlt a felvétele. Ma már örül neki, hogy nem sikerfiit. Szakmunkásképzőben tanult tovább. Majd elektroműszerészként dolgozott, s szabad idejében már nem repülni járt, hanem egy képzőművészeti szakkörbe. Természetesen nem minden előzmény nélkül. Gimnazista korában ígéretesen feste- getett, rajzolgatott, faragott. Munka mellett egy teljes évig készülődött a Képzőművészeti Főiskolára, s alig hitte el, hogy a háromszáz jelentkező közül őt is kiválasztották.

A főiskolán Szabó Iván szobrászművész tanítványa volt. Hálásan emlegeti a mestert, aki amennyire csak lehetséges megtanította a ,.szakmára?’. A növendékként igencsak nem kedvelt éremkészítéstől egészen a monumentális szobrok megalkotásáig — elleshette a műhelytitkokat. Ha lehet még nagyobb szeretettel emlegeti Barcsay Jenőt, akitől egy rövid ideig szintén tanult, s Bernáth Aurélt, akit csupán csak látott a főiskolán. S ha a kamasznak még a repülés, a művésznövendéknek már a nagy mesterek közelsége, őszinte, emberi szavai vagy egyszerűen csak puszta látásuk jelentett immár maradandó élményt.

A friss diplomás szobrász- művészt meghívták a jászberényi tanítóképzőbe. Budapestet, szülővárosát cserélte fel a Jászság központjával, akkor még nem is gondolta, hogy ilyen hosszú időre. A tizenhárom év alatt mégsem gondolt arra, hogy visszatér. Nem volt pedig könnyű a pályakezdés. Eleinte albérletben lakott tanítónő feleségével, majd amikor megszülettek a gyerekek, a két lány. lakást kaptak, de mindössze csak három éve juthatott műteremhez. Hogyan dolgozhat a szobrász egy albérleti szobában vagy egy lakótelepi lakásban? Máté György ott is alkotott. Az éremkészítéshez úgy véli elég egy asztal sarka. S noha a főiskolán nem lelkesedett az éremművészetért jobb híján mégis ezzel kezdett el foglalkozni. Ha marosan önálló kiállítással lepte meg a jászberényieket. Majd ahogy javultak az élet- és munkakörülményei domborműveket, kisplasztikákat is készített. Munkáit lát- Ihattuk a szolnoki tárlatokon, Hódmezővásárhelyen, s Balassagyarmaton. Alkotásai intézményeket, köztereket díszítenek Jászberénvben Jászaoátin és Hódmezővásárhelyen.

Ügy érzi, az igazi nagy mű azonban még várat magára. Most mindenesetre komoly lehetőséget lát, a nemrég kapott két megbízásban. Egy nagyméretű, 6 négyzetméteres rézdomborítással bízta meg a főiskola. A mű, amely az intézményt is jelképezi az iskola díszterme előtti' körfolyosót díszíti majd. A szobrászművész egyelőre még a tervezésnél tart. Ugyancsak a képzeletében született még csak meg az a köztéri kőszo- _ bor, amelyet a jászberényiek' kértek az új lakótelepre. Mindkét munkát igazi, nagy erőpróbának tartja. Hónapok óta tervezi magában mindkét művet, s amikor már végleg döntött, csak akkor veszi a kezébe a vésőt, a követ, a rézlemezt. Olyan szobrot illetve domborművet szeretne alkotni — s ez egyben művészetének egyik alapelve is —, amely a lehető legegyszerűbben, mindenki számára érthetően közvetíti a művész szándékát, gondolatait. Olyant, amire azt mondja a szemlélő; „ilyent én is tudnék csinálni”. Ami persze nem igaz, csupán azt jelenti, hogy a néző megértette, azonosult a szobrász üzenetével. Ebben a szellemben tanítja a főiskolai hallgatókat is. Alakítja, fejleszti vizuális kultúrájukat. Jól tudja, hogy nem minden hallgató tehetség, ám attól még, hogy valaki nem tud jól rajzolni, lehet igen kiváló tanító. Anélkül viszont, hogy értené, ismerné a művészetet, aligha lehet a szó igazi értelmében jó pedagógus. Éppen ezért, az új főiskolai oktatási-nevelési tervek kialakításában. amelyekben Máté György is részt vesz, azt szorgalmazza, hogy növeljék a rajz, a képzőművészeti foglalkozások számát. Még akkor is, ha ez még több időt elvenne a szobrásztól.

Az alkotás és a tanítás egyenrangú pálya a fiatal tanszékvezető életében. Jól kiegészíti egymást. A világért sem válna meg a főiskolától, ahol nagyon jól érzi magát, s a várostól sem. Hiszen mint mondja befogadták. segítették, s számítanak a munkájára. Véle- ménvét, tanácsát kérik rendszeresen a városkép kialakításában. A belváros épületeinek felújítása, az egymással harmonizáló színek kiválasztása az ő fantáziáját, ízlését is dicséri. Emellett a műemlékvédelem egyik aktivistája, s még arra is futja az idejéből, lendületéből, hogy segítse a város amatőr képzőművészeinek munkáját.

Máté György sokoldalú tevékenységéért az idén vette át a Szocialista Kultúráért kitüntetést, valamint a Szolnok Megyei Tanács Művészeti díját. Az elismerések őszinte örömmel töltik el, de úgy érzi, hogy elsősorban biztatást jelentenek további pályájához.

Tál Gizella

Eredeti szépségében megújulva várja a látogatókat a. Nógrád megyei Szirák község kastélya. A 18. századi épületben 14 fürdőszobás szoba, a melléképületekben turistaszállás áll a vendégek rendelkezésére. A kastély konferenciatenne rangos tanácskozások fogadására is alkalmas (Fotó; Bencze Péter — KS)

A nagy lecke

Első pillantásra olyan ez a gyártelep Szolnok határában, a besenyszögi úton, mint egy nagy major. Zsúfoltságnak semmi nyoma. Van hely bőven, hiszen hét és fél hektár területet birtokol itt a vállalat. Még ha szűknek bizonyulna is a telep, a zsúfoltságot oldaná a környező puszta tágas világa.

Néhány régi tanya mögött Szolnok kontúrjai rajzolódnak. Olyan közeli és egyben olyan távoli a város. Óránként jön a busz, de a dolgozóknak csak a töredékét hozza. Műszakkezdéskor Be- senyszögről, Kőtelek környékéről és még Fegyveí- nekről is érkeznek a dolgozók. Köztük — vasasüzem esetében szokatlannak hangzik, — igen tekintélyes számban asszonyok, lányok. Juhász János igazgató megbecsüléssel szól róluk:

— Kollektívánk negyven százaléka nő. Gárdájuk háromnegyede a termelőmunkában vesz részt.

Néhányan szereztek már valamilyen szakmai képesítést, a többség azonban betanított munkás, önkéntelenül is arra gondolok, hogyan lehet talpon maradni ilyen gárdával? Juhász János mintha gondolataimba látna:

— Ez a Mezőgép Vállalat majdnem legkisebb gyáregysége. Létszámban tehát a sor vége felé kullogunk, a hatékonyságot tekintve azonban a vállalat tíz gyára közül a harmadik helyen állunk.

A besenyszögi úti gyáregység szárítógépgyártásra szakosodott. Szemes terményt, dohányt és fát szárítanak termékeivel. A legmodernebbnek sKÚmító Sirokkó— 2000-es szárító mellett az állítható kombájnrosta a másik jeles termékük. Az eddigi piacok mellett a franciáknál, dánoknál, lengyeleknél vannak most mintapéldányaik.

A nők érdeme

Néhány évvel ezelőtt a legjobb szakemberek készítették a rostát. Alig háromezret évente, és igen nagy deficittel. Most ennek a terméknek nyolcvan százalékát nők gyártják. A tőkés árbevétel döntően az ő érdemük.

— A kifogásolt mennyiség alig haladja meg az egy ezreléket, — jegyzi meg az Igazgató, — pedig a megrendelő Claas cég tizenegy hónap alatt tizenegyszer módosította megrendelését. Ezeknek a kívánságoknak is eleget tettünk.

A munkaerő megtartására, az élet- és munkafeltételek javításiéra adományként itt sem volt központi pénz.- A dolgozók saját munkájuk eredményének lcöny- velhették el, hogy az 1978. évi 33,5 ezer forint átlag bértömeg az idén már 61 ezerre rúg.

A nők teljesítménybérben dolgoznak. Keresetük négy és hétezer forint között ingadozik. Egyetértek Juhász Jánossal, amikor azt mondja;

— Meg kellett teremteni a .feltételekéit ahhoz, hogy minőségi kifogás nélkül végezhessék munkájukat. A kisgépesítés, részbeni automatizálás mellett sokat kell velük foglalkozni. Ipari munkássá válásuk igen nagy lecke számunkra, és az ő számukra is.

A tőkéspiacon ez a gyáregység 30—33 százalékkal olcsóbb árukkal jelenik meg, mint a konkurencia. Termékeik minősége nagyjából azonos ,a szolnokiak szállítási készsége esetenként jobb. Mindennek ellenére a szolnokiaknak „csio- kedniök” kell magukat. Erre utalva mondja a besenyszögi úti gyáregység igazgatója;

— A 10—12 millió forint értékű galvanizáló üzemet a következő év első negyedében szeretnénk indítani. • Agalvánozókapacitást megkétszerezzük ezáltal.

Kimondva, kimondatlanul benne van ebben, hogy a tervezésben, a termelésben, a költségek eaámítáisló'ban sokat jelentett számukra a ■ tőkés piac. Ez érthető, hiszen a szárítógépek zömét exportálják. Az már viszont kevésbé érthető, hogy az itt- teni termékek egy részét külföldi cégek beépítik saját termékeikbe, más részüket viszont pótalkatrész címén visszavásárolják a hazai fogyasztók. Mondani sem kell, háromszoros áron, devizáért, ahelyett, hogy a Mezőgéptől szereznék be a pótalkatrészeket.

Vágyak és valóság

No, de mielőtt a külkereskedelem szifléfriáilba tévednénk, térjünk vissz'a a besenyszögi úti gyáregységhez. Itt is megállapítható, hogy egy-egy gazdasági közösség automatikusan nem jelent összeforrott kollektívát. Legalábbis ez csendül ki Király László párttitkár szavaiból;

— El kell telni egy bizonyos időnek áhhoz, hogy az idekerült nők megértsék, hogy ők nagyüzemi munkások, hogy tudják: a tőkés könyörtelen, csak a minőségileg kifogástalan árut veszi át.

A rostagyártás manufakturális módszerekkel indult annak idején. Azt mondja a

párttitkár:

— Kénytelenek voltunk a szakképzetlen nőkre szabni a technológiát. Kisgépesítés- re, pótlólagos automatizálásra törekedtünk. Az eredményről csupán példaként említem, hogy korábban öt ember nyolc óra alatt ezerkétszáz lamellát készített. Most nyolc óra alatt egy asszony hatezer lamellát gyárt. Más példát ugyancsak lehetne sorolni. A korszerűsítési folyamat jelenleg is tart.

Jó lenne pontosan lemérni, hogy ebben a folyamatban hogyan találják meg helyüket a nők, elképzeléseik miként öltenek testet. Találomra szólaltatok meg közülük néhányat. Mindenekelőtt az érdekel, hogy mi vonzotta ide őket, és megtalálták-e a számításaikat.

Takács Jánosné Nagykörűből jár naponta az üzembe:

— A falumban csak a tsz és á cipőgyára kirendeltség között választhattam. Az vonzott, hogy itt kétezerrel többet keresek.

Volt, aki vargabetűvel került ide. A présműhelyben dolgozó Búza Anna közülük való:

— Azelőtt egy helyen maximum három évet bírtam ki. Itt meg már 1972 óta dolgozom. Mindenképpen jobban jártam, hogy idejöttem. 1975-ben géplakatos tanfolyamra írattak be. Megnyilt tehát előttem a szakmaszerzés lehetősége. 1979-ben meg igen nagy vállalati segítséggel lakást kaptam. Azelőtt tizennégy évig albérletben laktam. Nem véletlen tehát, hogy akár leltári tárgyként kezelhetnek a gyáregységben. Szeretem a munkám, jól kijövök a főnökeimmel. összetartozó nak érzem magam azokkal, akikkel együtt dolgozom. Azt tartom, nem mindegy, hogy milyen érzéssel lép be reggelenként az ember a gyárkapun. Nagyon szép munka ez, kedvenceim közé tartoznak a présgépek. És amióta — márciustól kezdve — áttértünk a teljesítménybérezésre, többet is keresek. Igaz, sokkal jobban meg kell szervezni a-munkát. többet kell dolgozni, de megéri. Azelőtt négyezerhat- száz forintot kerestem, most me« 5860—62(10 között változik havi fizetésem. Van tehát értelme a jó munkának.

Mielőtt illúziókat keltenék, meg kell említeni,

hogy az itt dolgozó nők igen becsületes, sokszor embertelenül monoton munkával keresik kenyerüket. A lamellákat hegesztők például egy műszakban tízezer pontot hegesztenek.Mint a robotok, végzik másodpercről másodpercre ismétlődő

munkájukat. És a keresettel sem elégedett mindig mindenki. Zsiga Istvánné például úgy érzi, méltánytalanul bántak vele:

— Ha kellett, éjszakáztam, tizenkétórás műszakban vettem részt, vasárnap is bejöttem. Olyan jólesett, amikor a főnökeim azt mondták, hogy csúcsot döntöttem. Kéthetes betegállomány után mégis levették a gépről. Most kevesebbet keresek, mint azelőtt órabérben. Keresetem a négyezret sem éri el. Tessék számolni: ezerkétszáz forintot fizetek az albérletért. Azt hiszem jogosan mondom: aki régóta Itt dolgozik, meg egyedülálló, arra nagyobb figyelmet kellene fordítani. Amikor viszont hiányzik valaki, jó. ha beugróm. Azt mondják, ha megjavítják a kis lamella- hegesztőt, visszatérhetek a gépre. És ha nem? A napokban sírva fakadtam, és levágtam a kesztyűt az asztalra. Azelőtt sosem történt velem ilyen.

Vargáné Veres Ildikóval a galvanizálóban futok ösz- sze. Az év elején, az üzemi pártértekezleten ő emelt szót a nők érdekében.

— Azóta áttértünk a teljesítménybérre, — mondja — és ez kedvezően befolyásolja a háztartási pénzt. Változtatni való persze ezen túl is van. Szeretném elérni például, hogy ne „középkori” asztal legyen az öltözőben, és ne legyen egér a szekrény mögött. De ha változtatni akarnék a helyzeten, nem biztos, hogy az üzemben kezdeném. Hiába van például fürdő, ha valaki nem igényli. Nem pénzkérdés a kultúrált viselkedés. Ettől függetlenül, jó lenne azért egy kulturáltabb öltöző-fürdő. A mostanira csak azt mondhatom: a célt szolgálja. A tükör például eltört, ki törődik vele. Pedig néha belepillantana az ember, hiszen nők vagyunk.

Ha lassan is, a szakma mellett a munkásmozgalom számára is érnek a nők a gyáregységben. A Beseny- szögről bejáró Héja Istvánnét az idén vették fel a pártba. Tizenegyéves kislánya van.

Igen, de...

Csajbók Tiborné csoport- vezető szintén Besenyszög- ről jár a gyáregységbe:

— Szerintem sokat alakult itt a nők helyzete, de azért... Előfordul még, hogy azonos munkáért kevesebbet kapunk, mint a férfiak. Itt van például Retter Pálné. Húsz éve dolgozik itt, és még csak 21 forint az órabére. Hiányoljuk azt is, hogy nincs az üzemben büfé. Sokszor nincs tej meg kenyér a boltban, mire hazaérünk. Amikor tizenkétóráztunk, még a bolt sem volt nyitva, mire odajutottunk. Az öltözőnk sem tiszta, kevés a mosdó, a zuhanyzó. Az viszont kedvező, hogy az orvosi ellátás jó. Tüdő - és rákszűrés is van az üzemben.

Zsonganak a fülében az elhangzottak. Amikor búcsúzóul visszanézek a gyáregység kapujából, őszintén kívánom, valósuljon meg Juhász János vágya:

— Belátható időn belül robotokkal szeretném helyettesíteni az itteni nők monoton munkáját.

A gyáregységben szerzett tapasztalatom alapján — a részbeni automatizálásra gondolok — a következő ötéves tervidőszak alatt bizonyára nagy lépést tesznek előre ebben a munkában.

Simán Béla