Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
8 Irodalom» művészet 1985. OKTÓBER 12. mikor a tmk-ban új brigádot verbuváltak, Kozma Janit is megkérdezték: — Jani, te nem akarsz belépni? Kozma Jani, ez a már deresedé hajú ember a tmk legcsendesebb melósa volt. Nem ugrált, nem lármázott, nem ment fel a pumpája, nem lépett be meg ki soha sehova, mint egyesek, ha valami nem tetszett nekik. Amíg a többiek a meccseket, a kihagyott gólokat tárgyalták, meg hogy melyik futballistának hol, melyik utcában van pincéje, és kinek a nevén fut, ő üldögélt a fal mellé húzódva, cigarettázott, újságot olvasgatott. Néha még sportújságot is. Most picit félrehajtotta fejét, ránézett a kérdezőre, hallgatott egy sort, aztán csendesen azt mondta: — Beléphetek, de csak egyszerű tagnak. A tmk-sok nevettek. — Jól van, lépj be egyszerű tagnak. Ezt. ha akarod, odaírjuk a neved mellé. Kezdetben sokat értekeztek, egyezkedtek, veszekedtek, hogy hogyan lehetne jobban, gyorsabban dolgozni, hogy a boiíték mindig vastagabb legyen. Mert az is fontos ám, hiszen egyre messzebb esik a konyhától a piac; szóval minden drágul. Kozma Jani csak üldögélt, szótlanul cigarettázgatott ezeken a megbeszéléseken. Ha néha megkérdezték, hogy csak ugrassák egy kicsit, hogy na, Jani, neked mi a véleményed? Annyit válaszolt: én csak egyszerű tag vagyok. Ez mindig harsány nevetést váltott ki a tagokból. Egyszerű tag azonban nem törődött ezzel. Rendíthetetlen nyugalmából nem lehetett kibillenteni. Hamarosan senki sem szólította Kozmának vagy Janinak, hanem Egyszerű tag, te mit szólsz ehhez vagy ahhoz? Egyszerű tag, jössz a kirándulásra? Egyszerű tag megyünk az Operettszínházba, kérsz jegyet? Kezdetben volt ebben egy csipetnyi gúny, csipkelődés, de később mindenki természetesnek tartotta az ilyen megszólítást. Kozma Jani sem sértődött meg érte. Csak mosolygott, igent vagy nemet mondott. Szerettek vele dolgozni. Gyorsan és pontosan végezte munkáját. Nem állt le sohasem vitatkozni, okoskodni, mint a Hajdúságból szalajtott Prepuk Ferke, meg Csordás Bandi. Szó nélkül vállalta a nehéz, embergyötrő munkát is, amitől mások, a hangadók, a lármások menekültek. Ha köny- nyebb vagy kevesebb munkája volt — néha ez is előfordult —, akkor odament az egyik vagy a másik taghoz, nézte, hogyan dolgozik, aztán csak úgy, mintha önmagának mondaná, halkan megjegyezte, hogy ő nem így kezdte volna, hanem amúgy, mert akkor nincs annyi üresjárata az embernek. Mert kár minden felesleges mozdulatért. És már ment is visz- sza a saját munkájához. A tag meg abbahagyta a munkát, vakarózott. forgatta fejét, hajában turKoller harminckét esztendős, egy kissé potrohosan a vasúti állomás peronon állt, és figyelte a nőket. Hajnal volt, háromórás út várta, ő pedig — mint rendszerint — különlegességeket várt ettől az| úttól. Koller mélyen hitt abban, hogy egyszer történik vele valami csodálatos, szokatlan és egészen eredeti dolog. Volt egy kis köd, de csak amolyan hajnali könnyű fátyol, amit fellibbent majd a kelő Nap. Koller épp azon tűnődött, hogy azonnal menjen-e át az étkezőkocsiba és kis üveg borokkal serkentse képzelőerejét, vagy szundítson még egyet? Ekkor vette észre a nőt — olvasnivalót vásárolt kissé jobbra az újságosnál. Egy Kortársat és egy Élet és Irodalmat kérek — mondta. Szép, meleg alt hangja volt, legalábbis Koller szépnek és melegnek hallotta. Ballonkabátja nyitott résén pedig ... Koller aktatáskát tartó keze hirtelen átnedvesedett. „Ez az”, gondolta, „erről van szó”. A kontúrtalan csodák közelebb jöttek. A nő rápillantott, aztán újságjaival együtt elindult a vonatok! felé. „Átkozottul jó bige”, gonj dolta Koller vadul, „és holtbiztos, hogy ugyanazzal a vonattal utazik, amivel én. Azzal kell utaznia”. Egy másodperc kellett a döntéshez. „Én meg veszek Üj kált, káromkodott csendesen, rágyújtott, töprengett: hogy a fenébe is mondta Egyszerű tag? Később, amikor arra pislogott Kozma, már észrevette, hogy vége a tag morfondírozásának, úgy kezd munkához, ahogy ő mondta. A hajtós brigádot megszerették az üzemben. Rájuk lehetett számítani, sohasem nyújtották a melót, mint a rétestésztát. Az igaz, hogy a szerszámért, anyagért, ha nem kapták meg az ígért órában, akkor úgy veszekedtek, kiabáltak, hogy még a legzajosabb üzemrész is zengett tőlük. Hamarosan ki is tüntették a brigádot. A közeli vendéglő kistermében ünnepelték meg a nagy eseményt. Pörköltet ettek, vörös 'bort ittak. Jó hangulatuk lett. Még Kozma Janinak, az egyszerű tagnak is. A vörös bor megoldotta nyelvét, egy-két viccet is elmondott. És amikor Ábris bácsi mellett üres lett a hely, áttelepedett. —• Látod, Jani — veregette meg Kozma vállát Ábris bácsi, a brigádvezető —, érdemes volt belépned a brigádba, érdemes volt jól dolgozná, mert ennek mindenki hasznát látja. Kozma Jani bólogatott, hallgatott, ivott egy kortyot. Szürkés szeme vidáman megcsillant, még pajkosan rá is kacsintott a brigádvezetőre. — Igaz — mondta. — Irigyelnek is a többiek, hogy minket tüntettek ki— Nem baj az, hogy irigyelnek! — csippentett vissza a brigadéros. — Nem — dobta mutató ujját a magasba Egyeszerű tag. — Nem bizony. Cigarettát szedett elő, rágyújtott. Aztán váratlanul azt mondta. — Hát még ha te szervezni is tudnál! Tekintetét a brigádvezető arcán legeltette. A brigadéros meghökkent. Meglepetésében majd kirúgta maga alól a széket. Jól hallotta? Nem hallotta? — Mit mondasz, Egyszerű tag? — kérdezte meg a biztonság kedvéért. — Megismételhetem: hát még ha te szervezni is tudnál! Érted már? — Hogyhogy? — vörösödött a brigadéros arca, füle. Kozma forgatta maga előtt a poharat, hallgatott. Mintha bánná, hogy szóra nyitotta száját. Késő volt. A 'brigádvezető lecsapott rá. — És mért nem mondtad már el ezt a megbeszéléseinken? Kozma felemelte a fejét. írást és Nagyvilágot. Megnézem hova száll fel, én is odaülök, ő majd elkéri tőlem a Nagyvilágot, én tőle a Kortársat... Megismerkedünk és ...” — Egy nagyvilágot és egy Oj írást kérek — búgta lágyan az újságosnak. Fizetett és indult a nő után alvajáróként. És látta: a ballonkabát eltűnik egy nyitott kupés német vagon középső ajtajában. A vonat azonos volt, Koller hatalmasat nyelt. Szája, torka kiszáradt, fürgén mászott fel a kocsiba. Nagy tettekre készült. A savanyú szagú vagonban a Jobb oldali második bokszban ült a nő. Kabátját levetette és az újságba mélyedt. Csodaszép volt és mozdulatlan. „Istennő”. Ámult el Koller. „Ideülök a szemben levői bokszba, ahonnan láthatom”. A vagon üres volt, Koller betele-i pedett az ablak mellé, hűvös pillantást vetett rá, aztán hanyagul a szemközti ülésre dobta két folyóiratát és rendezkedni kezdett. A nő felnézett: jó hosszan bámulta a Nagyvilágot és az Űj írást. „Alakul”, tűnődött magában Koller, „meghívom majd az étkezőkocsiba”, tette még hozzá hirtelen. — Bocsánat — hajolt előre egyszer csak a hosszúhajú — hová utazik? — Nem akartam — mondta határozottan. — Nem akartam, mert én csak egy egyszerű tag vagyok, az is akarok maradni, de ha mindig jártattam volna a számat, még azt mondanátok, hogy funkciót akarok. De most, hogy a jó* vörös borocska mellett csak úgy beszélgetünk, hát elmondom. A brigádvezető Kozmához fordult egész testével, közelebb is hajolt egy kicsit, hogy csendesedő szavait is megértse. — Hát csak mondjad, mintha az időjárásról, vagy a jó seggű tyúkokról beszélgetnénk iddogálás közben, hogy vidámabban teljen az idő. A brigádvezetőnek, a gúnyolódás ellenére, már a nyaka is vörösödött. Kozma töltött, ivott, és szippantott a cigarettájából. — Nézd — mondta poharát forgatva —, sok a kapkodás nálunk. A szervezetlenség miatt, na. Csak egyet mondok: a párok nincsenek jól összeválogatva. Mintha valaki .onnan fentről, favillával hányta volna őket össze. Ábris bácsi az asztalra csapott. — Mondjad már, hogy mire gondolsz, ne a favilláról papolj itt nekem. — Mondom. Prepükhöz, akinek arany keze van, nem Fazekast kellett volna tenned, mert az is majdnem annyit tud, ezért szüntelenül leállnak okoskodni, elfe- csérlik az idejüket. Mint két kakas, mindegyik hajtja a maga igazát, miközben a tyúkok árválkodnak. — Az istenbe, mán meg tyúkokkal jössz — pukkadozott a brigadéros. — Én — bökött Kozma Jani a mellére —, érted, én Prepákhoz Kiss Gyurit tenném, Fazekashoz meg a balkezes Horváthot. Kiss Gyurinak, Horváthnak is sokat kell még tanulniuk, hogy jó tmk- sok legyenek. Ha együtt küldöd őket valamelyik géphez, akkor csak kínlódnak szegények. Láttam. Néha segítettem is nekik, de sokat nem mertem, nehogy megsértődjenek, hogy nem te igazítod el őket, hanem én, az egyszerű tag. Vagy itt vannak a gépbeállítások ... Egyszerű tag hangja mintha megerősödött volna. Ketten, hárman is odafigyeltek már. Az asztal végén Prepuk és Fazekas vitatkozott változatlanul. A brigádvezető homlokán gyöngyözni kezdett a veríték. Nem vette le tekintetét Kozma Janiról. Nyugtalansága, idegessége elmúlt. Poharát nem hagyták üresen, de nem Koller sírni akart. „A piszok, szemét” gondolta, a „piszok”. Ogy érezte, hogy elloptak tőle valamit, értékeset, fontosat. „A pofájába kéne máíszni, kopaszra nyíratni a barmot”. Ijedten vette észre, hogy ingerülten legyint, gyorsan átnézett, nem vették-e észre? De szomszédai mással voltak elfoglalva. Koller odafigyelt és megörült. Üljön máshová - emelte fel hangját a nő — üres az egész kocsi, hagyjon engem békén. Koller kihúzta magát. A pávakakas kiterjesztette farktollait. Majd ő... És akkor a nő felállt. Két boksszal odébb megszólított valakit. „Kérem, nagyon szívesen”, hallotta Koller az öblös választ. Aztán megjelent a látóterében! egy hatalmas testű férfi. Odament és azt mondta a hosszúhajúnak: — Ugye visszaenged a helyemre? Koller szájtátva figyelte az eseményeket. Egy egészen rövid vita után a hosszúhajú fiatalember fogta a cókmókját és odébbállt. A nagydarab ember pedig leült vele szemben. — Olyan kellemetlen — mondta a nő. — Mindenáron ismerkedni akarnak az emberrel... A férfi megértőén bólogatott. Egy kis csönd támad, aztán egy öblös hang hallatszott. — Bocsánat... Hová utazik? Rollerrel pedig csak ment a vonat. figyelt oda, hogy ki töltögeti mindig tele. Csak arra gondolt: egyre tisztábban érzi, hogy Egyszerű tagnak igaza van. A legöregebb melós a tmk-ban, de alig- alig ismeri az embereket. Sohasem jutott eszébe az, amiről Egyszerű tag beszélt, hogy itt nem mindegy az, hogy ki kivel dolgozik együtt, hogy a gépbeállításokat mindig csak egy ember végezze, még akkor is, ha tovább tart, mert utána nincs kire áthárítani a felelősséget, mint ami olyan sokszor megtörtént, ha hiba csúszik a munkába. Hány ötlet, javaslat hangzott el a brigádmegbeszéléseken, és csak az nem hótt* hamvába, amelyiktől vastagabb lett rögtön a boríték. A többiről aztán már álig esett szó. Csordás Bandi, a kis zömök szókimondó ember, aki eddig csak a poharával foglalkozott, áthajolt az asztal fölött. Megbökte Kozma Jani mellét. — Te, Egyszerű tag, idehallgass, néked kéne brigádvezetőnek lenned. Mert amit én itt hallottam, érted, az azt súgja nekem, hogy nekünk még jobb lenne, ha te lennél a brigádvezető. Igazam van, brigadéros? — fordult hirtelen Ábris bácsihoz. A brigádvezető megtörölte homlokát, körbe pislogott. — Hát... — mondta bólogatva. — Szóval igen — csapta össze a tenyerét Csordás. — Akkor válasszuk meg. Na emberek, mit szóltok hozzá? Egyszerű tagot megválasztjuk brigádvezetőnek. Ábris bácsi helyettes. Kozma felállt. Már nagyon komoly volt az arca. Hátrább tolta a széket. — Engem nem lehet megválasztani — mondta — Én csak egy egyszerű tag vagyok. — Eddig az voltál — nevettek az emberek. — De ha megválasztunk ... — Nem lehet. Én nem értek a brigádvezetői munkához. Ahhoz tekintély is kell, olyan tekintély, mint Ábris bácsinak van. Ha mégis megválasztotok, akkor kilépek a brigádból. Mert én úgy léptem ibe, hogy egyszerű tag leszek. elvette az üres poharat, és visszament a régi helyére. — Hé, Jani — kiáltott utána Csordás is, •meg Prepuk is, aki ekkor már abbahagyta a vitatkozást Fazekassal. — Ne bőm ölj, ha nem akarsz brigádvezető lenni, akkor legyél tanácsadó tag. Ábris bácsi mellett. Mert ha az üzem vezetőinek lehetnek tanácsadóik, akkor mért ne lehetne ennek a tmk-brigád- vezetőjének is tanácsadója. Senki nem emlékszik arra, kinek csattant, össze először a tenyere,csak azt vették észre, hogy Kozma Jani, az egyszerű tag kivételével mindenki tapsolt. Megválasztották tanácsadó tagnak a brigadéros mellé. Deák Mór: Nyárutó A nyár — vérem évszaka — rámsötétedik ereimben. Megalvadt égbolt alatt miért álltam? Miért siettem? Ha elmérged bennem az ősz, rámkopognak egy éjszaka, s vérrögöt gurít szívemig apám hangja: gyere haza. Molnár Imre: Emlék Törött éveim cserepein ott áll titkos jelekkel vésve a neved akit egészen bírni sose tudtál szilánkjaimban bírsz le engemet Emlékem vagy emlékek közt az Emlék a táguló idő pártodra kel hibáidból lassan fölold a nemlét s régen megácsolt trónodra emel Nem tartlak számon nem is veszem észre hogy a neved van életemre vésve s kimarni onnan — nincs már feledés De ha időm konok futása zaklat cserepeimből újra összeraklak általad én is így leszek egész Simái Mihály: Elzúg a fehér sörény Fák fölverekszik magukat a dombra Két sor óriás napraforgótányér csap össze Tanyácska fehérük Fölötte hujjogat egy akác Sásköszörülte tó Füzek Forgó ág Gyümölcsszédület S az az eke ahogy kiszántja csikorgó emlékeimet A csattogás emeletén rendülve állok Hallgatom elzúg a nagy fehér sörény s nincs táltosom nincs táltosom Bába Mihály: Egyszerű tag Kampis Péter: Utazás
