Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-19 / 246. szám

I 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. OKTÓBER 19. ARCKÉPVÁZLATOK fl Hajdúságból érkezett - otthonra talált Harmincöt esztendeje a hosszúpályi születésű Bon­dar Sándor Tiszaszentimré- ről jóformán annyit sem tu­dott, hogy ilyen település is létezik a térképen. Amikor azután matematika-kémia szakos tanárként befejezte a tanulmányait, pályázat útján mégis ide került. Hogy miért? Az ifjú pedagógus a község nevéről úgy gonaolta, hogy az folyó mellett fek­szik, ami neki, szenvedélyes horgásznak nem utolsó szempont. Nevetve jegyezte meg, ebben az egyetlen do­logban alaposan tévedett, hi­szen a Tisza 14 kilométerre hömpölyög. — Van annak már szűk hat éve, amikor hivattak a község vezetői: ha már úgyis annyi Itársadalmi munkát végzek, szervezek a faluért., vállalnám-e a népfront köz­ségi bizottsága elnöke tisz­tét. Megköszöntem a bizal­mat, és azt feleltem, ha a szentimreiek mellettem dön­tenek, szívesen mondok igent. Nagyon talán nem le­hettek elégedetlenek velem, mert pár hete újólag meg­erősítettek ebben a tisztsé­gemben. A teljességhez hozzátarto­zik, hogy Bondor Sándor nem az a típusú vezető, aki­ből ömlik a szó, pedig ép­penséggel lehetne mit sorol­nia. Ha másért nem, azért, mert a község harmadszor is első helyezett lett. a megyei településfejlesztési verse­nyen ami nem kis dolog. Az Király István Mezőtúron a -DATE Mezőgazdasági Főis­kolai Karának tanüzemében dolgozik, marketing-ügyinté­ző. A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága 2. és 3. szá­mú összevont körzetének tit­kára. Először — 1976-tól — körzeti1 bizottsági tag volt, aztán az előző titkár gyesre ment, és őt választották meg. A mostani választáskor is­mét bizalmat kapott. — A városközpont és a hí­don túli terület tartozik a körzetemhez. A központban van az emeletes házak zö­me, itt nyilván mások a gon­dok — játszótér, sportud­var építése, fásítás, stb. —, mint a kertvárosban. Ott új­jáépített vagy teljesen új házak vannak, a járda, a vil­lany, a víz, a bolti ellátás az emberek legfőbb problémája. A körzetben ezerhatszáz la­kás található: több ezer me­zőtúri tartozik a 2-es és a 3-as népfrontkörzethez. — Említette, hogy tíz éve körzeti bizottsági tagként dolgozott. Miért vállalta a njépfrontmunkát ? — Mondjam azt, hogy „akit a mozdony füstje meg­csapott?” Nem akarok nagy szavakat használni. Először a KISZ-ben dolgoztam, maid a szakszervezetben, utána alakuló né píron tibi zot tságii körzetbe „csíptek el”, na itt oszt’ van munka, nincs olyan estém, hogy úgy menjek ha­za: „ejnye, eltelt a napom hasztalanul”. Én világéletem­ben mozgalmi ember voltam. Szinte nincs olyan nap, hogy valamilyen kéréssel, problémával meg ne keres­nének. Hol arról kérdeznek, mikor vezetik tovább a gázt, a vízvezetéket, vagy a szennyvízcsatornát, hol ar­ról, hogyan lehetne elvezet­ni a csapadékvizet. Máskor az emeletes házban lakó jön azzal, hogy „Képzeld, lemen­tem sétálni az utcára, és olyan disznószag volt, hogy be kellett fogni az orrom”. Lomtalanítási akcióról. fá­sításról, virágültetésről ér­deklődnek. — Vannak évek óta visz- szatérő problémák? ember azt gondolná, hogy mindez magától értetődik, végtelenül egyszerű, és itt csak úgy özönlenek az em­berek, ha hétvégeken á' fa­luért kell fogni a csákány, vagy az ásó nyelét. Nálunk is igaz a mondás, hogy a mai rohanó világban mindenki keresi a boldogu­lását. Dolgozik műszak előtt, meg után, mert kevés a ke­reset, ez is kellene, az is. Mivel a környéken igen so­vány földek akadnak, erre­felé nincsen hagyománya a fóliázásnak, a kertészkedés­nek, és inkább a jószág*ar- tás dívik. Az állat pedig — amíg le nem adják — nem nagyon enged pihenőt. Hoav mindezek ellenér’e mégis jönnek az emberek dolgozni a faluért? A fő érdem a ta­nácsé, mert ha nincsen meg­felelő, a lakosság többségét érdeklő elképzelés, nem ál­dozza fel senki szívesen a szabad napját. Nálunk volt efféle program, és öt év alatt a társközségekkel egvütt 50 millió forint értékű társadal­mi munkát végeztek az itt élők. Minden úgy bonyoló­dik le. hogy a helyi elképze­léseket. fejlesztési lehetősé­geket a tanács tagjai meg­vitatják a népfront aktivis­táival. az itteni intézmé­nyek, üzemek, társadalmi és tömegszervezetek vezetőivel. Van vagy húsz ..népfrontos” akire mindig, bármiben szá­míthatunk, ha agitálni, szer­vezni kell. — Tulajdonképpen nin­csenek, kivéve a fásítást, a virágos utcarészek kialakí­tását. Itt azonban már a la­kosság érdekeltségéről — igényéről? — van szó. A környezet szépítésében Me­zőtúr nem tudott úgy előre­lépni, mint például az északi falvak, hogy gyönyörűség végig menni rajtuk. Mond­juk, itt más is a talaj.... — Nem hiszem, hogy ezen múlik, mert majdnem min­denféle talajhoz lehet olyan növényt találni — dísznö­vényt is — amelyik jól tűri. — Igen. Hát a túri ember más egy kicsit, mint a többi. Tudja, itt a háború előtt nagyon sok kubikos meg cse­léd élt. Hozzászoktak, hogy megmodják nekik, mit kell csinálni. Ha a túri embernek azt mondták; hord el a he­gyet, nem kérdezte „miért”?, elhordta. Bizalmatlan is a mezőtúri ember. Én a kert­barát szakcsoport elnöke va­gyok, különböző gyógynövé­nyeket is termesztünk. Nem volt könnvű rávenni az em­bereket. Odajöttek hozzám: „Neked is lesz? Te csiná­lod?” Mondom: lesz. Na ak­kor ők is megpróbálják. Ké­sőbb. persze elismerték, hogy jót akart az ember, de el kel­lett telni egy bizonyos idő­nek. Ha valaki az utcában virágot ültet a háza elé, kö­vetik a példáját. Persze, van ennek másik oldala is. Elő­fordult, hogy szép volt az ut. ca. gyönyörűen beültetve ró­zsával, gyöngyjuharral. Épí­tették a gázvezetéket: jöttek a gépek, letapostak mindent. Ki lehetett volna ásni más­képp is a gödröt. Ha a gép húsz centiméterrel arrébb megy, a rózsák megmarad­tak volna. Az ilyenek elve­szik az emberek kedvét. Van Mezőtúron egy mintautca, ahol szépek a házak, rende­zettek a porták, az utca tele van virággal. Másik minta­Azt is megemlíti, hogy a helyi horgászegyesület nyolc­van tagja — amelynek ő a társadalmi elnöke — szemé­lyenként egy napi társadal­mi munkát vállalt a telepü­lésért. Az idén például, ed­dig már elbontottak két- épületet, és a készülő kul- túrházhoz 40 ezer téglát szó szerint a kőművesek kezei alá hordták. — Most sem kevés,feladat lesz az új községi népfront­bizottság előtt. A hetvenöt személyes, jövőre átadandó óvodához parkosítani, tölte­ni kell földdel a környéket. Ezenkívül gazdasági épületet húzni, a kultúrháznál beto­nozás, parképítés várja a szorgos kezeket. Szentimrén iparcikkáruház, Tomajon szolgáltatóház, Üjszentgyör- gyön ravatalozó épül sok-sok társadalmi munkával, meg azokból a 600 forintokból, amelyet a megyében az elsők között szavaztak meg telepü­lésfejlesztési hozzájárulás­ként, családonként a lako­sok. Azt már mástól hallottam, hogy az előkészítő munká­ban, majd az agitációban Bondor Sándornak nem kis érdeme volt. aki „melles­leg” a feleségével együtt ta­valy vehette át a „Tisza- szentimre községért” kitün­tetést. Bár a felnőtt gyere­kei máshol találták meg a boldogulásukat, az egykori hajdúsági fiatalember mégis itt, Szentimrén vett lakást, és éli, dolgozza munkás­éveit. És 31, bizony nem mindig könnyű tanév után elmondható, ebben a ragasz­kodásban ma már nemcsak a szőke folyó neve. viszony­lagos közelsége játssza a döntő, meghatározó szerepet. D. Sz. M. utcát még nem sikerült ki­alakítani a városban. Az én körzetemben is van 3—4, amelyik alkalmas lenne. Ta­lán a jövő év végére... Ha az utcában megnyerünk egy-két embert, akire odafigyelnek, — fél siker. — Ehhez viszont ismerni kell az embereket. A körzet 3—4 ezer lakosát mind is­merni... — Sok ismerősöm van a munkámon keresztül. Tőlük érdeklődöm, hogy egy-egy utcában például kikre hall­gatnak, kiknek a példáját követik az emberek. Őket kell először megnyerni. Ho­gyan? Erre nincs recept. Van, aki lelkes kertész, és ha félóra hosszat beszélgetünk a kertről, utána bármit kérhe­tek, megcsinálja. Nap mint nap találkozom a körzet la­kóival. Biciklivel megyek haza, nem autóval, végdgke- rékpározom az egyik utcán, vagy a másikon, ha kint van Gyurka bácsi. Pista bácsi, köszönünk, elmondja mi a baja-gondja. A lakásomon is megkeresnek, szinte minden este van két-bárom látoga­tóm. Azért, lehet úgv dol­gozni. hogy ne a család lássa kárát. Azokat a munkákat, amelyeket éjszaka is meg le­het csinálni, éjszaka csiná­lom. Ha este olyan műsor megy a tévében, ami nem érdekel, kiülök a konyhába, dolgozom. Azért szeretem a népfront- munkát. mert sose mondhat­ja az ember azt. hogy eleaet dolgoztam. Mindig van fel­adat. Oav irigylem a munka­helyemen egynémely kolle­gámat. mikor azt mondia: ..Méfj csak dél van. mikor lesz est“”” Én meg azt mon­dom: „Már dél van. és ez. is e’maradt, az sem lett kész”. Nem tudok *ét'e>riü! itlni. Azt hiszem, ez ve’s születik az emberrel... P. É. Titkár — biciklin Ha azt mondom, fűszerpaprika... Ha azt mondom, fűszer­paprika, akkor a feleségem azt kérdi: hol, melyik üzlet­ben láttad? Való igaz, házi­asszonyaink a megmondha­tói leginkább, mennyire hi­ányzott az év eddig eltelt időszakának nagyobb részé­ben a boltokból a csemege, a félédes meg a különleges. Egy kicsit szűkebb pátriánk, Szolnok megye egyik agrár­termékének hiányáról is be­szélhetünk. Kedvelt és nél­külözhetetlen ételízesítő- színesítő fűszerünk alap- anyagtermelőjének számí­tanak ugyanis a hetvenes évek eleje óta a tiszazugi mezőgazdasági nagyüzemek is. Az őrölt paprika ellátá­sa olyan, amilyery — tud­juk — látjuk — halljuk a tévéből, a rádióból, az újsá­gokból, hogy mitől és miért — de vajon a majdani har­madik hazai termőkörzet megalapozásának jegyében szorgalmazott paprikater- mesztésben, mire jutottak e vidéken mostanra, a nyolc­vanas évek derekára? Sör, vagy illetményföld Dacol a kalendáriummal az indián nyár, de úgy tű­nik a kérlelhetetlen ősz végleg kiásta a csatabárdot. Nyári aranylásából nem so­kat vesztett még az alcsiszi- geti nyárfák fölé kapaszko­dó Nap, de hideg már a reg­gel. Látszik a Héki Állami Gazdaság kerületében pap­rikaminősítésre, átvételre várakozók mozdulatain is: ki csak a melegítő fölsőn húzza följebb fázósan a cip­zárat, ki körbejárja néhány­szor melegedésképpen a má­zsaházat. — Szerencse, hogy a sze­désben végig olyan jó idő volt — nyugtázza az egyik fiatalasszony. Mikor beszédbe elegye­dünk — van rá idejq, hisz három termelőtársa még előtte várakozik a sorban — megtudom, hogy a gazdaság sörpalackozó üzemében ad­minisztrátor Nagy Jánosné. És ha azt mondom, fűszer- paprika, akkor ő azt mond­ja: kifizetődőbb mint a sör. Szerencsére nem késik a magyarázattal, mert lévén bár jómagam sörszerető, és pörköltet-paprikást kedvelő, aligha jönnék rá magamtól a két fogalom közötti össze­függésre. — Kétszer is volt válasz­tási lehetőségem az év ele­jén. Először választhattam a sörjáradék és az illetmény- föld között. A palackozó dolgozói ugyanis vagy két- két liter sört kapnak min­den ledolgozott munkanap után, vagy a földhasználatot veszik igénybe. Tavaly én a sörnél maradtam, az évi hat hektoliterből nem egészen tízezer forint volt a bevéte­lem. Az idén, amikor a föl­det igényeltem, megint vá­laszthattam : maghagymát, vöröshagymái, zöldségfélét, takarmány- vagy hibridku­koricát, fűszerpaprikát, esetleg cukorrépát terme­lek-e a munkám után járó 3000 négyzetméteren. Gothárd Károlytól, az ál­lami gazdaságok alcsiszigeti szakszolgálati állomásának dolgozójától tudom — akit termelőtársai „paprikabi­zalminak”, azaz a növény- védelmi, az öntözési, a szál­lítási munkák ügyintézőjé­nek választottak — hogy Nagy Jánosnén kívül az al­csiszigeti gazdaság kerületé­ben negyvenhét dolgozó vállalkozott még 11 hektár­nyi illetményföldön a pap­rika termesztésére. — Biztos, hogy nem bánta meg senki — állítja Nagy- né. — Nekem három és fél tonna paprikám termett a 3000 négyzetméteren. A nyolcvan százalékát első osztályúnak minősítették az átvételkor. Kilenc forint fe­letti átlagárat fizetnek az idén, tehát ha a gazdaság­nak visszafizetem a talaj­munkákért, a növényvéde­lemért) az öntözésért járó díjat, akkor is marad tisz­tán vagy 22 ezer forint hasznom a paprikatermesz­tésen. Lehetett volna több is. Engem is kísértettek ugyanis a maszek vállalko­zók. Adtak volna jóval töb­bet is néhány mázsa papri­káért a hivatalos felvásárlá­si árnál. Tudja, azok, akik Benne járunk a délelőtt- ben, az idő is megenyhült, mire az alcsiszigeti kerület­ben termett fűszerpaprika utoljának minősítésénél, át­vételénél jelenlévő Vinczéné Balogh Magdolna, a Tiszai Öntözőgazdaságok agronó- musai a sajtónak „szentel­heti” az idejét. Együtt indu­lunk, követjük a fűszerpap­rika útját, a félkészterméket gyártó mezőhéki szárító­üzemhez. És, ha Vinczéné- nek azt mondom, fűszerpap­rika? Ö azt mondja, — va­lójában jó év volt az idei a fűszernövény termesztésére vállalkozóknak. — A legjobb 1980 óta, amióta a Töge fölvállalta ennek a kertészeti ágazat­nak a koordinálását e tér­ségben. A fél évtized válto­zásairól kérdezett? Nos, a terület az jószerivel azonos minden évben, három-négy­száz hektár közötti. Az együttműködésünkhöz tar­tozó gazdaságok közül hét­ben foglalkoznak ezzel a kertészeti ágazattal, csak­nem teljes egészében a ház­táji, illetve az illetményföl­det hasznosítva. A kezdeti években még a tiszazugi paprika 70 százalékát a nagyüzemi táblákon termel­ték meg a gazdaságok, de fokozatosan „kiszorult” a növény a háztájiba. Jobb is, hiszen meglehetősen kézi­munkaigényes a termeszté­se. Meg aztán mi is ösztö­nözte volna a nagyüzeme­ket? Évről évre a köztudott mértékben nőttek az ener­gia-, a növényvédőszer- és a műtrágyaárak, a nyerspap­rika felvásárlási átlagára pedig a tavalyelőtti 8 forint 10 fillérről, 1984-ben 8 fo­rint 20-ra emelkedett. Nemrégiben Kalocsán jár­Mezőhéken, a Táncsics Tsz szárítójában teljes a nagyüzem. Szeptember 27- én kezdték a paprikaszán- tást, most a hét végéig 12 vagon félterméket már el is szállítottak Kalocsára. Ha azt mondom, fűszerpaprika, Olasz Lajos üzemvezető-he­lyettes elégedetten mutat körbe, a telep udvarán: van idén bőven belőle. — Hat partnergazdaságtól és a mi földjeinkről 440 va­gonnal szállítottak be eddig. Ha befejezik a tarszedést, meglesz a félezer vagon nyersanyagunk. A tarszedés, tudja az, amikor a gyár en­gedélyezi, hogy leszedjenek a termelők minden termést, félérettet, zöldet egyaránt. Ha meggondolom, hogy ta­valy ilyenkor hasonló terü­letről 210 vagonnyi volt a nyerspaprikakészletünk, akkor egy percig se fáj a fejem a kapacitásunk ki­használása miatt. Ügy gon­doltuk, mintegy száz vagon­nyit el is szállítunk, vala­melyik Kalocsa környéki üzembe, bérszárításra. Még így is kifizetődőbb, mintha a télbe nyúló szárítási idényben, kint romlik a hó alatt az üzemudvaron az ér­tékes nyersanyag. Éjjel-nappali műszakban hét-nyolc vagonnyi nyers­paprikából készítenek na­ponta félterméket a mező­héki szárítóban. Egy mű­szakban tizenöten dolgoz­nak. Rácz Sándoinénak pél­dául az ötödik szezon az idei. Ha azt mondom fű- szerpaprika, a beszédes asz- szony azt mondja: mind­egy ... — Egyre megy, hogy zöld, sárga vagy piros por ingerli az ember szemét, orrát. Mindegy nekünk, hogy pet­rezselymet szárítunk, kamil­lát, kaprot vagy éppen fű- szerpaprikát. Az viszont nem mindegy, hogy milyen otthon szárítják, darálják és jó drágán eladják a törtpap­rikát. Én úgy voltam vele, hogy a gazdasággal szerződ­tem, nem adok el másnak egy kilót sem. Különben is, minek gazdagítsak holmi ügyeskedőket! ? tam. A tiszazugi paprikát feldolgozó Konzerv és Pap­rikagyár vezetői elismerés­sel beszéltek az öntözéssel biztonságossá tett Szolnok megyei fűszerpaprika ter­mesztéséről, a mezőhéki szá- rítmány minőségéről. A vál­tozások között említi Vin­czéné azt is, hogy a dicsé­retet, a kézfogást most már igyekszik aprópénzre válta­ni a feldolgozóipar. — Tavaly az első osztályú paprikáért 8 forint 20 fil­lért kaptak a termelők ki­lónként, ezen az őszön már 9.60 forintot. Mezőhékre menet Tisza- földváron is találkozunk háztájiban fűszerpaprikát termesztő téesztagokkal. Ha a Lenin Tsz tehenészeti te­lepén műszakvezetőként dolgozó Kocsis Mihálynak azt mondom, fűszerpaprika, a szemüvege szárával meg­vakarja a füle tövét, és azt mondja: szebb is, jobb is, több is mint a tavalyi, de... — Mondják meg, miért kell az örömbe mindig ürömnek is vegyülni? Bősé­ges termést száraz, meleg őszidőben szüretelni az fő­nyeremény. Könnyebben ta­lál ilyenkor az ember hét­végi segítséget is. Mert hát sógor ide, koma meg jóbarát oda, azoknak se mindegy, hogy derékig iucskosak-e a reggeli harmattól a papri­kaföldön. Meg hát már a zsebében érzi az ember a forintot, amikor látja, hogy arrébb se kell vinni a vöd­röt, a karnyújtásnyira lévő tövekről teleszedheti a szép piros paprikacsövekkel. Csak hát az a bosszantó, ha a sógor, a koma meg a jóba­rát ott toporog a paprika­földön, oszt’ a zsák, amibe szedjék, az meg hibádzik. munkafolyamatot végzünk. Az egyik nehezebb, a másik könnyebb. Ezért is szervezik úgy nálunk a munkát, hogy négy naponként mindegyi- kőnkre rákerül a sor, a zsák- ürítésnél, a válogatószalag­nál, a mosónál, meg a fél­termék zsákolásánál. így megoszlik a fizikai megter­helés is, meg aztán a kere­setek is kiegyenlítődnek, nagyjából. A zsákürítés a legnehezebb. Kiszámoltam, egy 12 órás műszakban két ember megmozgat 20 tonna nyerspaprikát. No, és az éj­szakai műszakért sem lelke­sedik egyikőnk se. Este hat­tól reggel hatig dolgoznak az éjszakások, a pótlék az meg csak tíz órától jár. Hal­lom én az iparban dolgozó ismerőseimtől, hogy ott már délutáni pótlék is létezik, az éjszakai pótlékot meg a mű­szakkezdéstől számítják. Hát nem ipar ez a paprika­szárítás is a mezőgazdasá­gon belül? Hazaútban Mezőhékről lá­tom, zsákköteggel a kormá­nyon, a csomagtartón töb­ben karikáznak, motoroznak a paprikaföldek felé. — A tarszedés engedélyé­nek híre( — magyarázza Vinczéné — mozgósítja a termelőket. Néhány mázsa zöld vagy félérett paprikát még összeszednek a parcel­lájukon. Hat forintot kap­nak kilójáért, persze, hogy nem hagyják kárba-fagyba veszni. Föl tekerj ük az addig fé­lig nyitott autóablakot. Nemcsak a reggelek hűvö­sek már, a délutánok is. Hajnalonként még az akác­sorok szaggatta ködruhájá­ban Tiszazug-szerte ott ólál­kodik a kertek alatt az ősz. Fonnyadásra ítélt csöveket alig-alig talál már a papri­katöveken a héki, a csépai meg a cibaki határban. Temesközy Ferenc Szebb is, több Is, de. aprópénzre váltott elismerés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom