Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-18 / 219. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. SZEPTEMBER 18. Veszélyes hulladékok A lakosság Jobb körűimén yok, hatékonyabb termelés Enyhülnek a foglalkoztatás gondjai Alattyánban Az új Özem futószalagja az üvegvisszaváltás újabb háborújába kezdett. Ismerős hadakozás ez — egy-két évenként kiásisa a csatabár­dot a két „ellenfél”, a vevő és az eladó. Győztes és vesz­tes van is, meg nincs is. Csak a főszereplő a biztos, — az üveg. A palackokról jól tudjuk, a legtöbbet vissza­válthatjuk. De marad olyan fajta, amelyik nem kell a kereskedelemnek — mi meg nem tudunk mit kezdeni vele. Amikor kevés van be­lőlük, még a kamrába rak­juk. Aztán már nem férünk — ha lehet, megszabadulunk tőlük. A kukába dobjuk — meglehet, szabálytalanul. Ha időnk engedi, elsétá­lunk a kollekcióval a for- galmasi boltok előtti gyűjtő­ládákhoz. Bosszúság, fáradt­ság ... A flaskák esete a ma­gánemberek világa — ám van valami hasonló, ami na­gyobb, veszélyesebb, ami közös ügyünk. Az ipari hul­ladék, az ország palackja. Kétféle van ebből is — az, amelyikkel tudunk mit kez­deni, és az, amelyik sok száz kisebb-nagyobb, több­nyire szabálytalan „kamrá­ba” kerül. Az üzemek mel­letti szemétdombokra, az al­kalmi tárolókba. Túl szép, túl könnyű len­ne a dolog, ha az ismét fel nem használható anyagok­nak is lennének olyan gyűjtőkonténerei, melyekbe egy ügyes mozdulattal, mint az üveget, beleejthetnénk az ipari hulladékot. De nincse­nek — azaz: nem ilyenek a leendő tárolók. Azok az objektumok, elkerített te­rületek, betonbunkerek — nevet adni sem könnyű még nekik —, melyeket napjaink­ban terveznek, és a jövőben építenek. A Minisztertanács június elején megtárgyalta az Állami Tervbizottság elő­terjesztését. A programot, mely a veszélyes hulladékok Rekonstrukció a Chinoinban Megkezdődött a gyógyszer­gyártó üzemek rekonstruk­ciója a Chinoinban. Mintegy 400 millió forintért — amely­nek egy része bankhitel — felújítják az injekcióüzemet és a gyárnak azt a részét, ahol a hatóanyagból tablettá­kat, drazsékat állítanak elő. A jövő év végéig tartó mun­kálatok során korszerűsítik az üzemek épületeit, gépésze­ti berendezéseit, fokozzák a környezetvédelmet, ésszerű- sitik az anyagmozgatást, ja­vítják a gépek kiszolgálását és a raktározás körülménye­it, megbízhatóbbá teszik a gyártás dokumentálását, s új berendezéseket is munkába állítanak. A gyártás feltétele­it javítják azzal is, hogy az injekcióüzembe az átépítés után nem a régi helyükre kerülnek vissza az egyébként korszerű berendezések, ha­nem azokat úgy helyezik el, hogy a termelés zárt teroh- nológiai sorban történjék. Az általános felújításon túl új épülettel bővítik a tablet­tákat és a drazsékat előállí­tó üzemet. Itt a -magas szín­vonalú gyártóberendezéseket számítógép által vezérelt elő­készítő rendszerrel egészítik ki, amelv az előre betáplált receptúnáknak megfelelően emberi beavatkozás nélkül, nagy pontossággal méri és adagolja a gyógyszerek előál­lításához szükséges ható­anyagokat, s dokumentálja az egyes gyártási tételek, az úgynevezett sarzsok minősé­gét, összetételét. Ugyancsak a számítógép irányítására bíz­zák majd a drazsírozást is, s ezzel biztosítják a termékek egyenletesen jó minőségét. A felújítások eredménye­ként lehetőség nyílik a ter­melés 10—15 százalékos nö­velésére, s az export bővíté­sére is. elhelyezését szolgáló orszá­gos hálózat .megvalósításáról szól. Van mit és lesz hová gyűjtenünk. De a dolog nem ilyen egyszerű. Mert nem­csak arról van szó, hogy formálisan leveszik a válla­latok válláról a gondot. Ha­nem arról, hogy a létesít­ményekkel senki sem akarja konzerválni az idejétmúlt, s egyre inkább felelőtlennek tetsző szemléletet. Parkin­son törvénye szerint ugyan­is páratlanul gyors tempó­ban telnének meg a mégoly nagy tárolók is, ha nem ve­tünk gátat a mérhetetlen tömegű hulladék „gyártásá­nak”. Az ABC-üzletekben ott áll a lista, hogy mely üvege­kért mennyi pénz jár. El­határozás — gazdasági meg­fontolás —, hogy mely flas­kák tekintendők hasznosnak. Árunak, terméknek. Ám a többi, a külföldön készült, a nem szabványos palack is lehetne áru és termék, de praktikus okokból még sincs használati értéke, hiszen nem tudjuk megtölteni. Né­miképp sántít, de azért ha­sonlat: az ipari hulladékok nagy többsége ugyancsak le­het áru, termék. Sőt, akár még használati értékről is beszélhetnénk. „Csak” ép­pen az kell hozzá, hogy a technológia részének, lé­nyeges alkotóelemének te­kintsük a mellékterméket. Nem, nem tévedés a szó- használat — a hulladék és a melléktermék sok esetben azonos. Csak a bánásmód, a megítélés, a technológiai fegyelem más és más ... Nem viccnek, nem ko­molytalankodásnak szánjuk Milne Micimackójának Fü­lesét. Aki a születésnapjára kapott, de Micimackó tor­kosságának köszönhetően kiürült csupornak, és Ma­lacka ajándékának, a kidur­rant léggömbnek is tiszta szívből örült. A nedves gu­midarabot boldogan gyömö­szölte be, majd húzta ki a Felújítják a hajdani Bat- thány-kastélyt Zalaszentgró- ton. A legifjabb zalai város patinás műemlék épülete, amelyben bentlakásos okta­tási intézmény működik, meglehetősen rossz állapotba került; 1787-ben készült el, s azóta még nem renoválták. Igencsak időszerűvé vált helyreállítását az elavult te­étéves televízióm elsötétül. Jóma­gam tán örültem is az eset­nek (végre egy szabad va­sárnap, a tévénézés „kény­szere” nélkül), gyermekeim azonban addig erősködtek, amíg elindultam szerelőt ke­ríteni, ami több órás bolyon­gás után sem sikerült. Meg kell várnunk a keddi adás­időt, mert a javítást csak ak­kor lehet elvégezni. A baj azonban nem jár egyedül. Beletörődve a té- vétlenség tényébe, estefele kiálltam az erkélyre levegőz­ni, ám a huzat egyszercsak úgy becsapta az ajtót, hogy a zár nem mozdult többé. Én kinn az erkélyen, csalá­dom derülten riadt tagjai benn a szobában. Aztán el­kezdődött a vasárnap esti „műsor”, amelyhez hasonló­ra a lakótelepen — a szom­szédok szerint — emberem­lékezet óta nem volt példa. Ugyanis a házeyári lakásépí­tés újabb eljárásai alapján az erkélyajtó melletti ablak fix beépítésű, azaz nem lehet kinyitni, több emelet magas­ságból leugrani pedig mégis­csak kockázatos. Így nem maradt más hátra, mint né­mi erőszakkal utat törni az ajtón át, vissza a lakásba. mézesed ényből — lám, mindkettő jó még valamire. A lényeg — mondja azt a derék Milne-hős, Füles, vagy a környezetvédelem szakembere — azonos: ke­resni lehet és kell is a hul­ladék, a melléktermék hasz­nosítását. Tegyük hozzá: a gazdasá­gos hasznosítását. Van ugyanis jó néhány példa rá, szabadalmak, újszerű eljá­rások egész gyűjteménye foglalkozik a „felesleg” fel­dolgozásával, értékeinek ki­nyerésével. Ilyennel rendel­kezik a Natura Környezet- védelmi Tervező, Fejlesztő- és Szolgáltató Kisszövetke­zet. Az edzősósalakot dol­gozzák föl, hasznos, első­rendű vegyületekké — nem szükséges már, hogy a vál­lalatok, mint veszélyes hul­ladékot őrizgessék, tárolják, fizessék miatta a bírságot. És ez is felesleges, hogy az épülő országos hálózat vala­melyik telepére szállítsák. Aszód, Vál. Két település az országban. Ide terveznek egy-egy lera­kóhelyet, biztonságos táro­lót, közös gyűjtőt. De a há­lózat nyilvánvalóan lénye­gesen több körzetet, ipari vidéket foglal majd magá­ban. Tekintsük ezt a láncot fontos kelléknek, az ipari termelés nélkülözhetetlen tényezőjének. De csak an­nak — viszont pazarlásnak, könnyen szerzett adomány­nak, a technológiai fegyelem lazasága konzerválásának, az új megoldásoktól való el­zárkózás elősegítőjének sem­miképp sem lehet az eszkö­ze a veszélyeshulladék-ke- zelő telep. Mert az ilyen gazdálkodási veszélyekért sokkal nagyobb árat fizet­hetünk, ma — és a jövőben méginkább ... tő- és födémszerkezetének cseréjével kezdték. Ezután az északi szárnyát hozták rendbe. Az utóbbi tetőtérben hálótermeket alakítottak ki. Ezeket a mostani tanév ele­jétől már használják is. No­vemberig elvégzik az utóla­gos felszigetelést, s a tervek szerint még szintén az idén bevezetik a gázt. De ehhez szerszámok kellet­tek, s amíg azokat a fölöt­tünk levő lakás erkélyéről madzagon leengedték „rab­ságom” helyére, eltelt félóra. Egy újabb félóra pedig arra kellett, hogy nagy lelemé­nyességgel kifeszítsem a rej­tett zárat, és visszajussak a lakásba, majd könyvekkel betámasszam az ajtót, amit viszont most már becsukni nem lehetett. Közben azonban újabb tragédia történt. Amíg én az erkélyajtó zárjával küszköd­tem, a nagymama izgalmá­ban úgy magára zárta a la­kás legkisebb helyiségének ajtaját'"hogy a következők­ben őt kellett kimenekíteni onnan. Este kilencre újból együtt volt a család, és csupán a tévé, valamint a két ajtó volt használhatatlan. Meg­nyugodva indultam fürödni, amikor újabb meglepetésért: semmilyen fondorlattal nem bírtam elzárni a hidegvizes csapot. De ezen már igazán nem izgattam fel magam el­végre másfél éves a lakás, túl van a garanciális időn, Alattyánban a foglalkozta­tási gondok enyhítésére 1974- ben alakult egy bedolgozó csoport, harminc asszony kö­töttárut varrt a MIKÖV ré­szére. A háztartásban dolgo­zó asszonyoktól a bedolgo­zás önállóságot, szakmai jár­tasságot kívánt, ezért jobban szerettek volna közös mű­helyben dolgozni. Erre 1981-ben nyílt lehető­ség, amikor a Budapesti Áp­rilis 4 Ruházati Szövetkezet üzemeltetési szándéka talál­kozott a község vezetőinek igyekezetével. Az alattyáni tanács ugyanis korántsem te­kintette megoldottnak a fog­lalkoztatás gondjait a falu­ban, mert a felmérések 160 háztartásbeli asszonyról tud­tak. Valamennyit értesítet­ték az állandó munkahely- teremtés előkészületeiről. Je­lentkeztek is nyolcvanötén munkára, azonban 1982 au­gusztusában mégis csak negyvenöt asszony lépett be a szövetkezetbe. Egy 30 négyzetméter alapterületű faházban zsúfolódtak össze, de a többség továbbra is kénytelen volt otthon dol­gozni. Gyermekoverálokat varrtak, majd hamarosan női ruhák, esőkabátok. zókék varrására tértek át, amit teljes egészében a Szovjet­unióba exportáltak, egy év ideje tehát, hogy sorban meg- hibásodjon, aminek „illő” meghibásodnia. (Azon azért elgondolkodtam, amit a nagymama mondott, hogy „biztosan átok ül a házon”.) Az éjszaka esemény nélkül telt el, bár keveset aludtunk, mert a becsukhatatlan er­kélyajtó iniatt fáztunk, a szüntelenül csobogó víz pe­dig elűzte a maradék álmun­kat is. Derűs hétfő köszöntött ránk, amelyet az a remény tett még szebbé, hogy jön­nek a szerelők és biztosan gyorsan és szakszerűen kija­vítják a vasárnap keletke­zett hibákat. Illúzióink azon­ban hamarosan szertefosz­lottak. A lakásszövetkezet­ben ugyanis közölték, hogy a vízvezetékszerelő táppén­zen van, csak a jövő héten dolgozik. Tehát várnunk kell, mondták, mert a „rohambri­gád” csak akkor vonul ki. ha csőtörés esete forog fenn. Erkélyajtózáruk pedig jelen­leg nincs, nem is tudják, mi­kor lesz! Egyébként is miért nem használjuk rendeltetés­szerűen a szóban forgó tár­múlva nagyobb épületbe köl­töztek, megszűnt a bedolgo­zás, együtt volt a közösség. — Jól is érezték magukat az asszonyok a változatlanul szűkös körülmények ellené­re, a teljesítményük azon­ban elmaradt a tervtől — ez csak részben magyarázható a munkakörülményekkel —, emlékszik vissza Sándor Er- nőné, az üzem vezetője az elmúlt évekre. — Az asszo­nyok jelentős része akkor ült először varrógép mögé és került munkahelyi közös­ségbe. Sok volt közöttük a hátrányos helyzetű és csök­kent munkaképességű dol­gozó, ami találkozott a ta­nácsnak azzal a szándékával, hogy ezt a réteget munká­hoz juttassa. A teljesítményük ugyan hullámzott, de a minőséggel nem volt baj. A megértő ve­zetők mérlegelték, hogy ha fejlődést akarnak, javítaniuk kell Alattyánban a munka feltételeit. Űj üzemépületre azonban a szövetkezetnek nem volt elegendő pénze. így a beruházásra tartalékolt 1 millió forintjukat a megyei tanács 1,8 millióval megtol­dotta. Az 500 négyzetméter alap- területű varróüzem építését a Jászsági Építőipari Szövet kezet ’83 őszén kezdte, és az gyakat, mert akkor nem hi- básodnának meg. De azért kedden legyen otthon valaki, mert kijönnek megnézni a „helyzetet”. Kedden felváltva őrköd- • tünk egész nap, de csak a tévészerelő jött késő délután (9-re ígérte!), és közölte, hogy vigyük be a készüléket a szervizbe, mert csak ott tudnak vele valamit csinál­ni. (Hát ez egyre szebb — gondoltam —, hiszen a té­vém garanciális ideje is épp a napokban járt le.) Szerdán kora reggel taxit kerítettem (ami nem is olyan egyszerű fél nyolc körül’, és beszállítottam a masinát a javítóhelyre, majd vágtáztam vissza, haza, mert hátha most jönnek a tegnapra ígér­kezett szerelők. Délig senki sem zavart. Azzal ütöttem agyon az időt, — ha már szabadságot kellett kiven­nem —, hogy addig mester­kedtem, amíg sikerült meg­javítanom a rakoncátlan víz­csapot. (Milyen jó, hogy én már tanultam az iskolában politechnikát, és hogy a szomszédnak van mindenféle asszonyok idén augusztus közepén költöztek át a szép, tágas, szociális helyiségekkel ellátott épületbe. Eddig har­mincán dolgoztak, de tegnap újabb tíz asszony kezdte meg a betanulást. A korábbi gé­peket a szövetkezet fokoza­tosan cseréli át korszerűbb, gyorsvarró gépekre. A mun­kakörülmények javulásának kedvező hatása e rövid idő alatt is lemérhető, mert már megközelítik a kötelező nor­mát. Az átlagos kereset az üzemben egyébként 3 ezer forint körüli, amit ki-ki a szorgalmától, ügyességétől függően növelhet. A község foglalkoztatási gondjai ezzel még nem ol­dódtak meg, de továbbra is nyitva a kapu a jelentkezők előtt. Még ebben az évben további tíz személy felvéte­lét és betanítását tervezik, mert a megrendelések alap­ján termelésüket korlátla­nul növelhetik. Az alattyáni üzem dolgozói egy szocialista brigádot alkotnak, ahol a közösség nemcsak a betanu­lást, a termelést segíti, de a tanácstól kapott területet parkosítják, gyümölcsfákkal telepítik be. szerszáma, mert így — igaz, hosszas tanakodás után —, de ki tudtam cserélni a hibás csaptömítést.) Délután azonban nem bír­tam tovább idegekkel a vá­rakozást, újból elmentem a lakásszövetkezet gondnoksá­gára, ahol kissé erélyesen felhomályosítottak, hogy jobb lesz, ha nem reklamá­lok, mert ők papíron tudják bizonyítani, hogy az ígért napon kétszer is kerestek. (Biztos a csengő volt az oka mindennek — véltem, — mert újabban az is csak akkor csöng, ha kedve tartja.) — De ne nyugtalankodjak, mert remélhetőleg még a tél beáll­ta előtt kapnak speciális zá­rat. és akkor felszerelik. Csüggedten bandukoltam hazafelé, amikor a házunk melletti építkezésnél meg­pillantottam egy amolyan szakemberfélét. Előadtam ne­ki bánatom, mire ő: — Ha van egy adyja, haver, akkor öt perc múlva ott nagyok. — Volt. És csodák csodája, a hiánycikként nyilvántartót! ajtózár fél órán belül föl volt szerelve. Estére kész lett a tévé is (újabb adv), és három nap után ismét teljes békében jól zárható ajtók mellet! nézhettük az új sorozatot, a; Optimistákat. — 1. gy. — G. L. — Ip — Fotó: TKL FEKETE VASÁRNAP... Kétszáz év után Renoválják a kastélyt

Next

/
Oldalképek
Tartalom